Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 6. szám · / · Figyelő
(Az impresszionizmus művészete. - A posztimpresszionizmus művészete. - A futurizmus, expresszionizmus és kubizmus művészete. Írta: Hevesy Iván. Kner Izidor Gyoma kiadása.)
A pusztító végzet keze nehezedik a tizenkilencedik század művészi irányaira. Nem volt még egy évszázad, mely olya eleven lökő erővel vetette volna fel az új művészi gondolatokat, de nem volt egy sem, mely oly gyorsan avulttá, túlhaladottá tette volna mindazt, amit rövid idővel ezelőtt újnak, igaznak tartottak a nemzedékek, mint éppen ez az évszázad. Elvi kérdések, hatalmi szempontok, az elfoglalt pozíciók féltése összekuszálódtak, egybefonódtak, harci kiáltássá erősbödtek és az egymás ellen szegeződő izmusukról, mikor tisztázódott a harc célja és tartalma, olykor kiderült az is, hogy a harc céltalan volt, a győző és a legyőzött között csupán látszólagos ellentétek voltak és végső fokon ugyanazt akarták.
Türelmetlenül és gyakran elvakultan hárította el útjából ez a kor az átvett értékeket. Eredményeit mindenek fölött álló igazság gyanánt tisztelte, az évezredes evolúciót legszívesebben elfeledte volna, mintha annak előtte nem játszódtak volna le a művészet történetében hasonló jelenségek. Igaz, hogy a Giotto korabeli olasz mesterek nem akarták mindenáron elfeledni a bizánci tradíciókat és Rubens is kapcsolatban maradt a reneszánsz festőművészet nagyjaival...Bár elvi ellentétek személyi torzsalkodások a boldog hajdankorban sem voltak meglepő és szokatlan mozzanatok, de a felelősségek súlyát intenzívebben érezték és kontárok nem ölthették magukra az apostolok palástját, a tudatlanságot senki sem tekintette érdekesnek, még kevésbé egyéninek.
A XIX. század művészi mozgalmaiban feltétlenül az impresszionizmus a legfontosabb és ennek volt a legszélesebb kisugárzási köre. Időszerű volt, e kornak új kifejezési lehetőségek felé törő nyugtalansága ott rezgett e művészi irány reprezentánsainak alkotásaiban, mozgalmassá, színessé tette azt, amit az előző nemzedékek megmerevítettek, megkötöttek, lefojtottak. Felületeken mozgott? Nem! Az igazságot kutatta épp úgy mint minden más művészi irány. És mert a jelenségeket úgy fogta fel, mint az élet szüntelenül változó rezgéseit, amelyeket elillanó, szétporladó mivoltukban igyekeztek közölni, az utódok az "igazság" nevében hengergettek rájuk mázsás köveket. Ők meg elvették mindazt, ami mulandó és azt adták, ami örök és állandó. Az optikai illúziót megvetették, holott a piktúra igazsága talán mégsem az absztrakt, a kiagyalt, láthatatlan belső szerkezet, váz, hanem az, amit szemünk felfog.
A szerkezetiség elvét csakhamar félretolta az útból a térbeliség. Itt aztán eljutottunk a kubizmushoz. Ha az elméletét tekintjük a legtisztább, szinte tündöklő logika a kubizmus propagálóinak minden sora. Oly szilárd okfejtéssel fölényes dialektikával bizonyítják be ez irány elméleti emberei minden más irány hazug voltát és a kubizmus mindenek fölött álló artisztikumát, meg nem dönthető igazságát, hogy szinte kedvünk támad ecsetet ragadni és fanatikus lángolással küzdeni a kubizmus térhódításáért. Ha pedig a képek elé állunk! Szánalmas dadogás riaszt el bennünket. Deformáltság, erőszakolt torzképe a jelenségeknek. Felismerhetetlen formák torlódnak egymásra, mintha gonosz gyerekek tréfát űznének a felnőttekkel. És itt más elszakad a valóságérzés utolsó fonala is, tájékozatlanul lődörgünk e produktumok előtt, kisiklott eszméletünkből az ítélkezés minden tényezője, nem tudhatjuk, vajon jóhiszemű próbálkozóval állunk-e szemtől szembe, vagy pedig valamely szemfényvesztő csalóval.
A kubizmus sok művészt megerősített, de teljes adag bomlasztó méreg. Számtalan új izmust termelt ki magából. Berlinben minden hónap meghozza a maga új irányát. Az idő közelsége még megláttatja kortársakkal e sok-sok új iskola, új irány elválasztó vonalait, de reméljük, hogy tíz-tizenöt esztendő, talán még rövidebb idő alaposan és végérvényesen eltemeti az összes nercizmusokat, taktilizmusokat, képarchitektúrákat az árnyalataikkal és mellék hajtásaikkal együtt.
Ha valaha meggyógyul ez a beteg világ, kiveti magából ezeknek az őrületeknek a kór anyagait is.
Egyesek a művészet közeli pusztulását jósolják, reménytelennek találják a helyzetet, az új irányok feltünedezése a legsötétebb pesszimizmusba taszítja őket. Úgy hiszem nincsen igazuk.
Egész sereg művész áll a homloktérben, aki egészséges lélekkel, töretlen optimizmussal fogadja magába a jelenségeket és biztató fényt árasztó alkotásokban mutatja meg embertársainak a kozmosz egy-egy felfogott sugarát. Ők is kapcsolatot tartanak e korral nem torpannak meg, egyre újabb területeket hódítanak meg, merészek, sőt forradalmárok, csak éppen nem bújnak bele a kubizmus akadémiájába, az abstrakciók e szűk ketrecébe, mely a művészt jó előre megfosztja a kifejezés gazdag változataitól és arra kényszeríti, hogy formátlan hasábokba gyömöszölje bele az egészmozgalmas, színes, fénylő világot, a végtelen tengert, a hegyeket, mezőket, az aktív embert.
*
Hevesy Iván három könyve kétség kívül szükséges és hasznos kompendiuma a XIX. század végi és e század eleji képzőművészet kialakulásának. Az egyes irányok elméleti tartalmát erős logikával és még erősebb kritikai érzéssel ismerteti. E kritikai érzés néhol talán kissé szigorúbb a kelleténél, másutt viszont elnézőbb ítéletekre hangolja az írót. (Ez természetes és, aminthogy senki sem vonhatja ki magát a hozzá közelebb álló művészi irányok hatása alól.) Az elméleti rész túlsúlya folytán az egyes irányok fogható, külső jellegzetességeinek konkretizálását Hevessy mellőzte a könyveiből, amit a bő képanyag sem pótol.
A kialakult szilárd világnézet, a jövőbe vetett optimista hit Hevesy ítéleteinek és megállapításainak komolyságát, súlyát szerfölött növeli, azonban néhol előre eltökéltnek, dogmatikusnak érezzük következtetéseit. Belebotlik a tógába, amit magára erőszakolt. Önkényesen csoportosít tényeket és a fejlődés sorrendjét felforgatja, csak azért, hogy igazát bizonyíthassa. Másodrangú művészeket előtérbe állít, közben elfeledkezik olyan stílus alakító művészről, mint például Maillol.
De ezek kicsiny szépséghibák és eltörpülnek a tisztázás, a helyes látószögbe való helyezés nagy jelentősége mellett. A feladat nehéz volt, egy kaotikus forrongás kráterébe kellett beletekinteni és Hevesy tiszta fejjel, tiszta szemlélettel tárta fel a lényeget, a káosz magvát. Ha ítéletei néhol korrekturára szorulnak, az kis részben az ő hibája.