Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 5. szám
Szemek örökre lecsukódnak,
szájak örökre elhallgatnak,
homlokok elborulnak,
fiúk elválnak szüleiktől,
szülők elválnak fiaiktól:
mindenek sírba térnek.
Szól a halálnak harsonája,
ravatalon gyertyák világa,
forró szépségek kihűlten,
asszony, ki ájulásig ölelt,
gonosz lázától enyhet lelt
karjai mint a csontok.
Beszélhetsz-e fagyos halottal?
tépd fel a melled, meg nem szólal,
szeretted bár őrjöngve őt,
ó! iszonyú, iszonyú elhagyottság
rejtelmes Élet és Halál.
Fagyasztó szél fúj e világon,
mindenikünk egy gonosz álom,
s hol a Kegyelem hajnala?
menni kell, menni a menetnek,
a csillagok alá majd eltemetnek
és nem ébredsz fel soha.