Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 17-18. szám · / · FIGYELŐ · / · Szép Ernő: EGYNÉHÁNY FRISS MAGYAR KÖNYV FELŐL
Értem ezt a címet, tetszik ez nékem és elszomorít. Bocsánatot kér szegény szív evvel a címmel ettől a világtól, mintha elgázolt napszámos asszonytól kérne bocsánatot amiatt, hogy ő még álmodni merészel itten. Az a hangulatom, mintha ettől a Meitner-Kanitz Gabriella asszonytól még nekem kéne bocsánatot kérni, ezért a földért, mert ezt elfoglalta a túlerő: a szegénység. Látnivaló, hogy ez a verses füzet úriasszonytól való; merített holland fehérben jelenik meg az olvasó szem előtt ez a női lélek. Kiadó neve nincs a finom füzetre nyomtatva; alkalmasint intim kiadás ez, emlék, a jó ismerősöknek és a szerzőnek magának. A pálmafa sárga virágja, az a napsütéstől mindig meleg, fantaszta sárga pálmafürt, az belül a szárán megcsuklik, a pálmavirág lehajlik és mintha le akarna esni, olyan. Drága hajójegyeken túl és drága olasz városok kertjeiben süt, hallgat, álmodik, lankad és szikkad a sárga pálmavirág. Az úriasszonyok is csak szenvedő emberpéldányok; itt van ez a verses füzet is, óh sok úriasszonylélek képviselője, ismerem én azokat! Egy hosszas sikolyt nyelnek, a szívükbe van belétörve, pssz. nem szabad azt kiadni! Az úgynevezett boldogság után kezdtek futni, még az intézeti kertben, egy május estefelé, még mindig epednek és repesnek, hajuk a szélbe merült, arcuk el van ámulva, nyíló szájukon a fájdalom antik ferdülete, szemüket a könny rövidlátóvá teszi s elmossa a célt, még az utat is előttük és térdeiknek már kedvük volna megadni magukat, de ők még mindig futnak vagy azt képzelik, hogy futnak. Igen, a versírók most valami bő emberbőrt kapkodnak magukra, mint valami állatbőrt; ez az amatőr asszony pedig az egyéni boldogtalanság fantázia színeiben jár még. Nem tud egyik napról a másikra új világot tenni a fejére, úgy, mint új kalapot.
Szívét szorítja két kezével, a saját szívét menti, mint piros bársonyalbumot a tűzkatasztrófából. A virágok izgatják és a zenétől eszméletlenkedik, önmagát kéri számon az élettől és az órákat önmagától, az alkonyat rémes színpompája alatt fulladozik egymásba szorított kezei közt a szerelem és forró néma homlokára a halál hull augusztus csillagesős éjfelén.
Ajánlok legalább egyet ide ezek közül a nyugtalan szabálytalan nőnemű versek közül:
Az a címe: