Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 10. szám
Akik Király Györgyöt közelebbről ismerték, akik befogadtattak baráti, meleg szívébe, egy klasszikus embertípus nemes példányát szemlélhették gyönyörűséggel. Mert Király György
Önmagukért való, kicsinyes szempontok nem vezették soha, pedig alig van olyan hiba, amelybe polemikus könnyebben belekerül. Király György polémiái rosszul fordult iránytűk delejes remegtetői voltak, apró, határozott lökések az érték pólusai felé. Tendenciájukban testvéri Platón oktató, rávezető dialógusainak, a jóság, a szeretet párbeszédeinek, azoknak a tiszta harcoknak, amelyeket csak azért folytat a bölcs, hogy végül kézenfoghassa ellenfelét és elvezethesse az időtlen igaz felé.
Ugyanez a szeretet magyarázza Király György gyökerekig menő pacifizmusát is. Benne harag nem volt soha; ellenfeleit is elfogulatlanul tudta látni és meg tudott bocsátani múltakért és eljövendőkért egyaránt. Ez a szeretet magyarázza politikai állásfoglalásait, amelyek egy egyetemes, az Érték vezető-uralma alatt álló demokrácia nagyszerű álmában fogantak. Hogy tudományos tevékenysége - mint minden igazi tudományos tevékenység - a lemondás és önmegtartóztatás erkölcsi alapjával szintén ebbe a szférába ér, azt talán nem is kell külön hangsúlyozni.
Bölcsességének legkétségtelenebb bizonyítéka azonban szellemének átvilágító derűjében vetítődött elénk. Abban a derűben, amely harcai és szenvedései között sem homályosult el soha, amely a gyötrelem panaszait vigasszá varázsolta szavaiban, amely hőssé tette akkor, amikor már maga is tudta, hogy a szókratészi kelyhet fenékig kell ürítenie.
A bölcs lelkének fénye a körülötte lévők szívébe árad, szétosztódik s így lényegében produktív erő. Király György halálával megint megfogyott e fényforrások száma és megint sötétebb lett egy árnyalattal az égbolt felettünk.