Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 24. szám · / · Figyelő
A
1. Hóman szerint cikkem "éles támadás" Gombocz Zoltán elmélete ellen, s bár támadásomnak és "néha az ízléstelenségig fajuló" kritikámnak éle elsősorban Bleyer Jakab ellen irányul, a "főcélpont" mégis Gombocz. Akinek csak némi érzéke van a szerkesztés iránt, észreveheti, hogy csak futólag és függelékképpen foglalkozom Gombocz elméletével, cikkem főrésze rég készen volt, mielőtt még Gombocz tanulmánya megjelent volna. Ami pedig a hangot illeti, jól tudom s mindig el vagyok rá készülve, hogy nálunk a kritikának egyszerűen "támadás" a magyar neve, ha azonban Hóman "éles" támadásnak minősíti ezt a cikket, amelyben az egyetlen két kritikai megjegyzés így hangzik: "Véleményem szerint Gombocz elmélete nem állja meg helyét", (Nyugat, 657 l.) és "Ismét egy olyan állítás, melynek nincs semmi jogos alapja" (u. o. 658. l.), mit szóljak akkor én, kinek vagy féltucatszor vágják a fejéhez, hogy milyen szörnyen "tájékozatlan" vagyok a történeti irodalomban, sőt a bolgár őstörténetben, s nem tudom hányszor tévedek és képtelen feltevéseket kockáztatok?
2. Felfogásom teljesen "egyoldalú", módszerem tisztán "etnológus és filológus" és eszembe se jut, hogy "a történettudomány illetékességének kérdését" felvessem egy olyan problémánál, melyet Hóman lényegében történetinek ismer fel. E vád ellenére azonban nem restelli két teljes lapon keresztül cáfolgatni történeti megállapításaimat, amivel, azt hiszem eléggé elárulja, hogy mégsem vagyok olyan egyoldalú. Ezzel szemben Hóman meg se kísérti, hogy az én etnológiai érveimet cáfolja, egyszerűen kijelenti, hogy mindent "a folklore-tudomány megállapította mondatörténeti szabályok Procrustes ágyába" kényszerítek. Erre nézve meg kell jegyeznem, hogy én semmi ilynemű szabályokat, sem "folkloredogmákat", mint egy másik tudós bírálóm állította, nem ismerek, etnológiai érveim teljesen negatívok, amennyiben pusztán rámutatok arra, hogy ha a hun mondát egy évszázadokon keresztül fennmaradt, kerek szerkezetű népmondának tekintjük, mint Bleyer teszi, akkor az egyetemes népköltészet szempontjából egy teljesen páratlan és egyedülálló jelenséggel állunk szemben, ami persze előfordulhat egy olyan népnél, mint a magyar, mely - elismerem - páratlan és egyedülálló a világ összes nemzetei között.
3. "Hihetetlenül tájékozatlan" vagyok a forráskritikai irodalomban, mert nem ismerem a XIII. századi Hun-krónikát megelőző krónikákban, a XI. századi Őskrónikában és Anonymusnál, egyszerűbb alakban fennmaradt hun hagyományt, s nem tudom, "hogy az Árpád-ház hosszú genealógiája késői betoldás a krónikában, az ősforrás csak Árpádot, Álmost, Ügeket ismeri és Attilát, mint távoli őst". Ezzel szemben ki kell jelentenem, hogy a 653. lapon idézett nemzedéksort nem azért veszem fel, mivel a legrégibbnek tartom, hanem csupán azért, mert ez a leghosszabb, s mégsem tesz ki többet nyolc íznél, tehát a hagyományt nem viszi tovább a VIII. század közepénél, amitől még Attila messze van. Ellenben határozottan kiemelem, hogy
4. Tájékozatlanságra vall ez a megállapításom: "ha Gombocz elméletét elfogadjuk, akkor az egész monda-komplexumot népies és magyar mondának kell elfogadnunk", holott Hóman szerint "a krónika keletkezési körülményeinek ismeretéből ennek éppen az ellenkezője derül ki." Hóman nem veszi észre, hogy én ezt nem a monda genezisére értem, hanem csupán egy olyan kritériumot keresek, melynek alapján az egész mondát magyarnak vagy nem magyarnak lehessen nevezni, tekintet nélkül a keletkezés időrendére. Úgy látszik, Hóman egyáltalában nem értette meg a módot, ahogyan én a problémát felvetettem. Neki az egész kérdés teljességgel történeti jellegű, s így azt kutatja elsősorban, vajon a hun-magyar rokonság hitének van-e jogos alapja, hozhatta-e a magyarság keletről ezt a hagyományt. Nekem ez csak másodlagos fontosságú, minthogy cikkem tulajdonképpen
5. Tájékozatlan vagyok a bolgár őstörténetben, mert a sokféle hun-bolgár vonatkozásnak "többszörösen bizonyított történeti tényeit Gombocz önkényes hipotéziseinek" vélem s egész bírálatomat erre "az érthetetlen és menthetetlen" tévedésre alapítom. Ezzel szemben nálam ez olvasható: "az újabb történeti és nyelvészeti kutatások kiderítették vagy legalább is valószínűvé tették (tehát nem Gombocz önkényes hipotézise!), hogy a hun is török fajta nép volt" stb. Egyetlen tévedésem az, hogy nem ismerve Mikkolának a háború első évében megjelent értekezését, az Ernák-Irnik azonosítást Gombocznak tulajdonítottam, ez a személycsere azonban nem befolyásolja semmiben magának a ténynek ismeretét, valamint azt a jogomat, hogy megjegyzéseimet rá megtegyen.
6. Alapvető tévedésem, hogy nem teszek különbséget "hagyomány és monda közt". Egész cikkemben egyetlen egyszer fordul elő a "hagyomány" szó, akkor is jegyzetben, de megvigasztalom Hómant: ha gyakrabban használtam volna is, nem a nála szabatosan meghatározott jogos alappal bíró történeti tudatot értettem volna rajta, hanem általánosabb, etnológiai jelentésben minden élőszó útján fennmaradt vélekedést, akár van történeti alapja, akár nincsen. Ez azonban nem akadályozott meg, hogy könyvemben, hol fenti cikkemet megtoldottam Hóman elméletének ismertetésével, ki ne emeljem az érdemét, hogy pontos megkülönböztetést tesz monda és hagyomány között (éppen Gomboczcal szemben, akinél ez hiányzik), amivel Hóman mindenesetre hozzájárult a fogalmak tisztázásához. Viszont nem kell azt hinni, hogy Gombocz vagy én is mondáról beszélünk, tisztára fikcióra gondolunk, hiszen etnológiai szempontból a monda fogalma nem zárja ki azt, hogy való alapja is lehessen.
7. "A Hun-krónika sokféle elemből összetákolt elbeszélését kerek és egységes kompozíciónak" tekintem s így veszem vizsgálat alá. Nem tudom, ezt honnan szedi Hóman, mert ennek éppen az ellenkezőjét állítom. Én ugyanazt vetem Bleyerék szemére, s igyekszem cáfolni abban az értelemben, ahogyan Hóman kívánja. Határozottan kimondom: "Bleyer annak a romantikus szuggesztiónak esett áldozatul, mely
8. Hóman egyetlen komoly cáfolati kísérlete az én érveimre az, hogy a kunokra hivatkozik, kiknek történeti tudata nyolc évszázadon keresztül fennmaradt. Elfelejti, hogy a kunok egész 1876-ig külön szervezetben, külön privilégiumok közt éltek s bár nyelvükben elmagyarosodtak, éppúgy mint a székelyek, fajilag ma is elég tisztán megmaradtak s így könnyen megőrződhetett a faji tudat, míg a hun-bolgár beolvadásnak, ha valóban megtörtént, már a IX. század közepe előtt tökéletesen be kellett fejeződnie, mert erre semmiféle történeti adatunk nincs (az arab és görög írók teljesen egységes fajnak látják a magyarságot), s ha nem volnának nyelvünkben az óbolgár jövevényszavak, egyáltalán semmi adatunk nem maradt volna fel arra, hogy a magyarok a IX. század közepe előtt érintkeztek a bolgárokkal.
9. Képtelen az a feltevésem, hogy "valamely nép tudósai a középkorban egy idegen népnél másik idegen népről fennmaradt mondát minden alapul szolgáló és a monda magjának tekinthető hazai hagyomány nélkül átvegyenek saját népük történetébe". Hómannak ez a megállapítása ugyan annyira agyon van determinálva, hogy az egyetemes mondatörténetben talán egyedül a hun-mondára illik s így szinte lehetetlenné teszi, hogy állításom bizonyítására már analógiákat hozzak fel, mégis tudok rá példát mondani. Ott van a Tell-monda, melyet kapcsolatban a svájci nép skandináv eredetével Rochholtz szerint "tudós
10. Hóman szerint "a genealógiai fikció
11. De Hóman nem tudja összeegyeztetni a "jámbor és tudós" középkori író becsületével, hogy eredeti hazai hagyomány híján "hamis hősöket" költsön. Hát
12. Végül Hóman ismét azt állítja rólam, hogy én "mindenütt mondát és meseköltőt" látok. Ismételten kijelentem, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz, én népmondát és mesét semmi esetre sem látok a Hun-krónikában, legfeljebb tudákos mondát, melyen nem változtat az, hogy a krónikás a maga középkori felfogásában hiteles történetnek tekinti. Meg kell azonban jegyeznem, hogy szinte kétségbeejtő, ha nem volna annyira komikus, mennyire mást olvasott ki cikkemből Hóman, mint ami a valóságban ott van, félek, ha Anonymusból is ilyeneket olvasott ki, nem sok eredményt várhatunk kutatásaitól bármennyire tájékozott is a magyar történeti irodalomban, sőt a bolgár őstörténetben.
Elfogultságát különben a legjobban az jellemzi, hogy nem is vette észre, mennyire egyeznek egy pont kivételével mindkettőnk végső eredményei: 1. Én kimutatom, hogy hun monda nem lehetett az egész magyar nép tulajdona, hanem csupán az uralkodó ház genealógiai fikciója. Hóman kimondja