Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 10. szám · / · Figyelő
Babits más területeken is jár, de esze-szíve az angolokhoz húzza. Tóth Árpád pártatlanabban osztja meg szeretetét az angol és francia szellem között. Őt elsősorban a nehézségek csalogatják: a formálás gyönyörűségén kívül a megoldhatatlannak látszó kérdések megoldásának különös vonzóereje irányíthatta figyelmét sok más közt Gautier a művészetről írt versének, Rimbaud híres Voyelles-szonettjének, Baudelaire Estharmóniájának és Keats ódáinak fordítására. Ha - akár kávéházi beszélgetés közben is - valami megakadásról, valami különösségről, pár "megoldhatatlan" sorról esik szó: ritka eset, hogy Tóth Árpád érdeklődésére ne lehetne számítani. Ez az érdeklődés nemcsak irodalmi érdeklődés: természetében rejlik és nyelvészeti, botanikai és sakk-kérdésekben egyformán megnyilvánul. Nemcsak a
Ilyen probléma lehetett számára Wilde híres balladájának lefordítása is. Közismert dolog, hogy az angolból való műfordítás mily nehézségekkel jár, különösen a sok apró szó miatt: akárhány 6-8 betűből áll, két magánhangzó is van benne, mégis
A Readingi Fegyház Balladáját nagy élvezettel olvastam, nem egyszer. És épp azért, mert a költemény, mint bizonyára sokaknak, nekem is oly rendkívül tetszik, különös figyelemmel olvastam össze az eredetit és a fordítást. Nem szeretném, ha néhány észrevételemet akár Tóth Árpád, akár más, támadásnak minősítené, vegye inkább tiszteletem és nagy gyönyörködésem őszinte jelének e jegyzeteket, melyeket nagyszerű munkája sorai közé írtam. Ha a fordítás ötven százalékkal kevésbé jó volna, elhagytam volna őket.
Azt hiszem, Oscar Wilde szándékosan és hangsúlyozottan foglalt költeményébe egyes epigrammszerűen kiélezett gondolatokat. Ez nem belemagyarázás a műbe, hiszen Wilde-nak ekkor már nem tisztán l'art pour l'art céljai voltak, azonkívül az ilyen sorok önmagukban is megállanak, mint ún. bölcs mondások, mottók - erről bárki meggyőződhetik, ha az angol szöveget megnézi, végül e helyek mindenütt versszakot zárnak, ami szintén a pointe hangsúlyozottságát mutatja. A fordítás aszerint, hogy e sorok csak-a-versbe-tartozását vagy a verstől való különállását fogadja el, változik. Én az utóbbit tartom fontosnak. Tóth Mindenütt jól oldotta meg feladatát, ha a fordítást, mint magyar verset tekintjük, azonban ez az epigrammatikus él néhol nála nincs eléggé hangsúlyozva. Ezen a téren még legkisebb kifogásaimat se hagyom el. - A 6. versszak 6. sorában a "már", a 60. vsz. 5-6. sorában az "ott" szó az, amely ezt az élt tompítja. A 82. vsz. 5-6. sora egészen gyöngít, véleményem szerint a "common"-t okvetlenül
Egy pár kifejezés nem elég erős, pl. a 63. vsz. 6. sorát gyöngíti, hogy
A fordításban kevés tartalmi eltérés van. Az 55. vsz. 6. sorában nagyon fontosnak tartom, hogy a kivégzési szertartásnál a Nap, mint ceremónia-mester megjelenik, az ünnepélyes
Néhány félreértés: A 27. vsz. 3-4. és a 30. vsz. 1. sorát egészen megváltoztatja egy elnézés: a "dock" a vádlottak padját jelenti. Az 51. vsz. 4. sorában a "masques" = "masquarade",
Legfontosabb kifogásom azonban (és hangsúlyozom: ez sem a magyar versre vonatkozik, amelyben egy henye sor sincs) az, hogy a Readingi Ballada nagyon egyszerű tónusa elveszett. Ezzel Tóth Árpád nemcsak a maga munkáját nehezítette, hanem a pregnáns kifejezések kemény, ijesztően egyszerű hatását finomította, raffinálttá tette. Ez Tóth minden fordítását jellemzi: mindenütt tömörít, sűrít, díszít. Ezért ő a legideálisabb Keats-fordító. A megformálásban a saját művészi eszközeinek alkalmazása jutott túlsúlyra a Wilde-é fölött. Van fordításában is sok egyszerű, de a nagyobb rész oly bonyolult, mint egy finom óraszerkezet. (Viszont ez dicséret is művészetére, mert a magyar szöveg így is hajlékony, pontos és jól hangzó. Néhol túlságosan szép a rím.) - Pl. a 16. vsz. 1-2. sora arról szól, hogy a rab nem nézi az eget "through a little roof of glass", és ez Tóthnál pompázatos, üvegházi hall-ba illő képpé emelkedik: "S nem nézi merőn, ha fényt verőn gyúl fönn az üvegtető". - A 47. vsz. 1-2. sorának "All through the night we knelt and prayed, Mad mourners of a corse" képe nála modern jajgatássá, a fájdalom szinte adys tombolású orgiájává nő: "Vergődve folyt s vad volt s bomolt, Térdelve s imázva e tor". Az 56. vsz. 3-4., a 65. vsz. és a 69. vsz. 3-4. sorai viszik legtovább e kusza tömöttséget. Egy helyütt "tűzinyű hant"-ról és "lángfogú mész"-ről olvasunk. Igaz, hogy e költemény végén egyszer Wilde is beszél a
Mindezek a megjegyzések távolról sem érintik e munkát, mint magyar verset. Ezek tulajdonképp maguk is Tóth bravúros művészetét dicsérik, hiszen ő feladatát és
A fordítás a maga egészében kiváló munka. Számtalan idézettel bizonyíthatnám Tóth érdemeinek nagyságát, de hiszen a Nyugat olvasói jól ismerik őt és a Ballada is itt jelent meg először. - A kezdő sorok rögtön megütik a kellő hangot s hat és félszáz soron át könyörtelen élességgel zúg a teljes zenekar. Hat és félszáz soron át nem unja meg a rím a háromszoros kemény zuhogást, nem unja meg folyton a maga nyomába lépni, mint a rabok, akik egyhangúan róják iszonyú, gyötrelmes sétájukat a readingi fegyház kőudvarában. Nagyon kifejező részlet az, amikor a rabok a kis kék ég-darab felé vágyódnak, megszökni a szálló fellegekkel, kitűnő ez az ijesztő egyszerűségű sor: "A cimbora lógni fog!" és a 7., 8. és 9. versszak is. Wilde egy helyen azt írja: "He did no pass in purple pomp" - Tóthnál ide kerül ez a hármas alliteráció: "A gyávák gyöngéd gyilka csók, De a bátrak fegyvere kard". Mily ideges és rémes versszak az, mikor a fegyenc felugrik
"... a rabruhát
kapkodva, míg a rideg
felcser zsebórán méri le,
mint ráng az árva ideg,
melynek kín e halk tik-tak is
s mint zord kalapács üti meg".
És az is kitűnő részlet, mikor a halálraítélt pipázik, vagy mikor a rabok, a "pokol brigádja" körbe járnak, és mikor dolgoznak, "csörgetve a csöbört", mikor meglátják a másnapi sírt, mikor meglátják este a bakót "s a számozott vas-sírba ki-ki Vacogva szerteoson". Bravúros az elítélt nyugodt álmát festő részlet a "szende rét - szenderét - kenderét" rímmel, épp ily bravúros rím-megoldás a "minét - hold színét", mely a "moon - rigadoon"-t adja vissza, továbbá kitűnő az éjszakai lázálmok rajza és különösen a koboldok dala, melyet megbecsülhetetlen értékűvé tesz a "nem nyer, aki mer" ötlet, és nagyon jó a Halál megjelenését, majd a kivégzés utáni napon a körsétát és a halott síri éjszakáját festő részlet. A 86. és 87. vsz. meztelen naturalizmusa megrendítő ("Felhúzták, mint egy bestiát..."). Épp így a 94-101. versszakok, majd a megbékülés és a lezárás visszatérő, komor kegyetlensége.
Nagyszerű költemény, dermesztő, lenyűgöző hatású olvasmány, agitáció az Emberért. Tóth Árpádnak nagyon sokkal tartozunk nagyszerű ajándékáért.