Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 5. szám · / · Figyelő
(Bemutató a Belvárosi Színházban)
Soha annyi egyéni vállalkozáshoz nem volt szerencsénk, mint a legközelebb eső múltban. Csak éppen az irodalom - amelyet éltetne - nélkülöz már régen minden egyéni akciót. A magyar írók, és elsősorban a színpad írói, mintha az olcsó igényű többségi közhangulattal előzetes megállapodást kötöttek volna, annyira kiforrottan igénytelenek, de biztos témákkal állanak elő, sikerülten vigyázva arra, hogy sem hangban, sem írásmodorban ne üssenek meg olyan húrokat, amelyeknek muzsikája ne találna jól kitaposott utakat a fülekbe és a lelkekbe. A legutóbbi bemutatók alkalmából céloztunk ezen a téren a színházak erős részességére is, kivételnek említve fel a Belvárosi Színházat, amely - legalább felváltva - le mer mondani az olcsó biztonságról. Hogy ugyanakkor mégis sikere van, csak azt bizonyítja, hogy az
Teljességében kiélvezni a darabot nem tudtuk, mert előbb meg kellett szoknunk és előbb bele kellett éreznünk magunkat abba a világba, amelynek itt a karikatúráját láttuk. Mikor ezen túl voltunk, a darabnak is vége volt. Akkor állapítottuk meg, hogy Zangwill tulajdonképpen sokkal többet adott, mint amennyit mi át tudtunk venni tőle. De azért az eddig jutó útközben is nagyon jól mulattunk és amikor nevettünk, irigyeltük a londoni nézőt, aki ugyanakkor hangosan hahotázott. Mert a darabban az angol Lipótváros kedves gonoszsággal van kipellengérezve. Virtuóz szellemességgel, stilizált gorombasággal, öntudatos darabossággal és groteszk merészséggel Ez a jó karikatúra, amikor olyan művész keze alól kerül ki, aki csak akkor torzít, amikor az életet hűségesen lerajzolni már nagyon jól tudja. Egyetlen hiányosságát éreztük a darabnak: egy csöpp melegség maradt el a végéből. Mert úgy végződik a komédia, hogy egy házaspár egymásra talál. Az üzletes milliárdos mellett az asszony futurista túltengésben beteg, s mikor a férj gyógyító kúraképpen hazudott szegénységbe viszi, a feleségből lesz a "pénzember". A darab végén kiderül, hogy a férj milliárdja megvan, és akkor az asszony boldogan lesz az üzlettársa. A karikatúrának sem ártott volna, ha egy pillanatra meghatódunk, amikor az üzlettársak jól belecsókolnak egymásba. Ez hiányzott.
A színészek számára is új volt a feladat, amelyet kaptak, de azért egészen jól eltalálták a hangot már az első előadáson. Láttuk az ötödiket is, amikor már tudták, hogy az elgondolásuk sikerült, és hozzájutottak ahhoz a bátorsághoz, amely megadta az igazi erőt és színt ehhez az egyszer és mégis fantasztikus komédiához.