Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 5. szám · / · Szini Gyula: Aranyfelhő
És amint Döme az órára pillantott, amely jó későre mutatott, felébredt benne a lelkiismeret. Eszébe jutott élete párja. Katalin asszony azóta talán már a rendőrségen keresteti az urát.
Döme még nem alakult át egészen gazdag emberré. Még érzett ragaszkodást, hálát régi, kopott bútordarabjaival szemben. Még vágyott haza a szegényes, de tiszta kis lakásába. És nem akart hálátlan lenni nejéhez, aki megosztotta vele a nyomorúság két évtizedét. Hadd élvezze hát az asszony is a gazdagságot.
Döme fiakkeron hazavitte Loncit a Liliom-utcába és onnan végre egyedül hazatért. Mialatt felment a lépcsőn, igyekezett arcára közömbösséget erőszakolni, hogy a nagy öröm előre el ne árulja. A felesége az előszobában ezzel a kérdéssel fogadta:
- Széna vagy szalma?
Döme a boldog emberek szerénykedő, letompító modorában felelt:
- Valami kis pénz áll a házhoz.
Ezzel egy ezrest tett le Katalin asszony elé.
- Ennyi az egész? - kérdezte Döméné.
- No, van még egy.
Ezzel az asztalra kerül a második ezres. Aztán a harmadik, a negyedik, lassanként egész halom. Döme élvezi, hogy tágul egyre kerekebbre az asszony szeme. Valami hülye bámulás az, amit az igen-igen nagy öröm okoz.
És az ezresek után jönnek a dollárok és végre a felkiáltás:
- Asszony, milliomosok vagyunk!