Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 23-24. szám
Fekete vízen száll a csónak
és sír a fűz bús altatónak
csendesen.
Amott a hold ébredni készül
sápad az ég a néma fénytül
dél felé.
Ruhád alól bő édes illat
szivembe kap, mámorba ringat
kedvesem.
Öledbe hajtom - lázas örvény -
kínjaim s vágyaim gyötörvén
bús fejem.
Dús kebled édes álompárna
ráhajlok, bár a halál várna
s nirvana.
Ezer csók: semmi. Reng az égbolt
vágyaink tüze szerteszétfolyt
s ég a víz.
Ruganyos márvány! légy koporsóm
fogadj magadba életoltón
engemet.
Így! Most meghaltam. Száll a csónak
s ringatja halkan koporsómat:
tégedet.