Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 23-24. szám
Szép vagy, óh szerelmesem, szép! Lábadat sarú diszíti, ritka drága gyöngyű;
tomporodnak körülete, mint a mesterek kezébül kikerült kösöntyü.
Lábadszára mint aranyszín fundamentumon szökellő karcsú oszlop, márvány;
a te két emlőd nyugalma, mint a liliommezőkön legelő két bárány.
Köldököd mint illatozó olajok nyomától síkos szép kerekded csésze
Hasad mint a zaffirokkal rakott elefánttetemnek drága tündöklése,
Hasad mint a liliommal köröskörül megkerített dús gabonaasztag;
karod ámbraszín pereccel, két kezed nehéz gyürükkel aranyosan gazdag.
Balkezed a fejem alatt, jobb kezeddel megölelgetsz, megcirógatsz, édes;
nyakad mint a karcsu torony kimagaslik hasonlóan Libanon hegyéhez.
Nyakad mint a Dávid tornya; méz csepeg nyelved hegyéről; ínyed édességes;
fogaid mint most fürösztött tiszta hófehér juhocskák; ajakad tömjénes.
Halántékod mint a sűrű selyem lomb közül kitetsző darab pomagránát;
szemed mint a kék halastó; arcod ékességeinek ki mondhatja számát?
Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre, mint egy bélyeget karodra,
mert kemény a szerelem mint a koporsó, és erős mint nagy vizeknek sodra.
No, szerelmem, gyere menjünk a mezőre, illatoznak künn a mandragórák,
már a szőllő is virágzik, s kifakadtak ajtónk előtt a gyümölcshozó fák.