Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 4-5. szám · / · Pintér Jenő: Az Ady-irodalom
Névtelen bíráló
Ady Endre: A menekülő élet
Vasárnapi Újság
1912. évfolyam, 15. szám
Ady Endre lírájában az érzés megindult a szemlélődés felé: az ifjúi viharzásokat ebben a kötetben a férfikor csöndesebb fájdalma váltotta föl. A sok füst elszállott tüzéből, a nagy tisztulás végbement. Szavába mind gyakrabban búgnak bele a kálvinista zsoltár hangjai. Egyfelől a magyar rög szeretete, másfelől a bilincseket és megfojtást jelentős hagyományok gyűlölete: ez vívódik lelkében.
(A bírálatot Schöpflin Aladár írta)
Rozványi Vilmos
Ady Endre: A menekülő élet
Nyugat, 1912. évfolyam
Ady Endre szabad verselésével új korszakot nyitott a magyar ritmikában. Ösztönös kényszerből öntudatlan művészettel írta strófáit. Ez az intuitív formaművészet különb a régi szabályos mérséklésnél és rímelésnél.
Horváth János: Forradalom után
Magyar Figyelő, 1912. évfolyam
A nyugatosok pökhendi nemzetköziségükkel és magyar-fitymálásukkal támasztották a legnagyobb megbotránkozást. Ne tévesszen meg csatazörejük. Nem mindig, s nem okvetlenül egy irodalmi iskola zörög itt, hanem a választójogos, radikális politikai pártnak irodalmi oroszlánbőrbe bújtatott újságíró fiókja. A Nyugat, mint a politikai radikalizmus szövetségese kezdte pályafutását. Hűhója forradalmi volt, igaz, hogy csak vetélten forradalmi. Irodalmi szempontból a nyugatos elnevezés azt az irányt jelenti, melyet keresett, szokatlan, mesterkélt stílusáról rögtön fölismerhetni. A stílusbeli különösségeket hajhásszák.
Rusticus: Levél a szerkesztőhöz
Magyar Figyelő, 1912. évfolyam
Néhány észrevétel az előbbi cikkre. Ady Endre állítólagos költészete és a Nyugat irodalma a pöffeszkedő parvenu üres feltűnés-hajhászása, mely joggal számít a félművelt tömeg ízléstelenségére. Ady Endre értelmetlen bombasztjai a lelki anarchiának, az ész és szív ürességének kócos takarója.
(A cikket Tisza István írta)
Kemény Simon: Irodalom-politika
Magyar Figyelő, 1912. évfolyam
Vajon Ady Endre forradalmár? Miből áll forradalmisága? Szidja, rúgja hazáját, káromkodik, radikális gondolatokat szed rímbe, hisztériás táncot jár a gazdaság előtt, egyik versciklusában istentagadó, másik könyvében a református zsoltárok hangját imitálja. De mindez csak nem forradalom? Ez a költő nem a forradalmi eszméknek, hanem saját magának agitátora. Addig mozgott, míg vére népszerű és kelendő lett. Költészetében különben a manír a fontos, mert könnyű utánozni, sőt vannak utánzatai, amelyek jobbak, mint az eredeti.
Kova Albert: Ady és a biblia
Múlt és Jövő, 1912.
Kikeresi a szembetűnőbb ószövetségi reminiszcenciákat Ady Endre költeményeiből.