Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 9. szám · / · Figyelő
Meg akarjuk próbálni Arany Jánosnak a Nyugat március 1.-i számában közzétett kézírását tanulmányozni, hogy lássuk: az így nyert adatok megerősítik-e az életrajzok lélektani adatait, másrészt: ad-e az írás-elemzés olyan új ismereteket, melyek a költő lelki struktúrájáról való tudásnak kiegészítésére alkalmasak volnának.
A kézirat a szabadságharc előtti időből származik, amit azért fontos megjegyezni, mert sem a 48-beli lázas felkorbácsoltság, sem az elnyomatásbeli kedélytompultság nem játszhatnak így szerepet bizonyos pszichológiai magyarázatoknál.
A kézirat igen nagy gonddal és a külső formára ügyeléssel készült ún. tisztázat, Ignotus érzése szerint «remekbe írt kalligráfia». Ezt megint azért kell hangsúlyozni, mert kiemel, másrészt háttérbe tol egyes írás-tulajdonságokat.
Soroljuk fel Arany írásának legfőbb és legszembetűnőbb karakterisztikonjait: apró betűs, vékonyvonalú, igen tiszta, igen könnyen áttekinthető, jobbra dőlő, ízléssel elrendezett. Ennyit, azt hiszem, minden nem-grafológus is könnyen megállapíthat. Van persze több is, de azokra majd később térünk rá. - Az írás-elemzés ama tétele alapján, hogy határozott írás-tulajdonságnak határozott lelki tulajdonság felel meg, azt fogjuk mondani, hogy a felsorolt írás-tulajdonságok lelki megfelelői teszik Arany lelkének alapját.
Az írás apró betűs [*] , vagyis kicsi (a kis betűk átlagos magassága 1 mm. ingadozása 0,7-2 mm.); jelentése: három ágazatú. Először,
Az írás vékonyvonalú, igen tiszta. A tollnyomás gyenge, következésképpen a hajszál és árnyalt vonalak különbsége csekély; kicsisége dacára minden betű tisztán kiírott, éles kontúrú. Jelentése: az író nem leli kedvét az érzékekre erősen ható formákban, nem érzékeit, hanem értelmét kívánja működtetni, más szóval: nem szenzuális, hanem
Az írás könnyen áttekinthető, egyrészt, mert a betűk egyszerű formájúak, minden hozzátevés, cifrázás nélkül valók, másrészt, mert a betűk és szavak közt annyi szabad tér van hagyva, hogy a különvaló dolgokat igen könnyű külön-külön felfogni. A sorok távolsága ugyan nem elég nagy, de itt is igen nagy gonddal ügyelt arra az író, hogy egyik sor a másikkal össze ne akadjon, inkább beljebb kezdte a sort (1. strófa, 2. sor), vagy kijjebb tolt egy hosszú betűt (1. strófa, 8. sor: «szekerek» második k-ja). Jelentése: a
Jobbra dűlő írás, melyben azonban meg van a tendencia, hogy a dőlés csökkenjen és a 90°-hoz közeledjen; jelentése: mérsékléssel, önfegyelmezéssel
Az
Összefoglalva az eddigieket: szellemi érdeklődésű, világos, rendezett és kiváló ízléssel bíró elme, kit kötelességtudása és koncentráló-ereje alapos és objektív munkálkodásra képesít, melyből azonban a pátosz és az aktivitás hiányzanak; szenzibilis és gyöngéd kedélyét önfegyelmezéssel és szerénységgel igyekszik szordínózni.
Részletesen kell még megvizsgálnunk az idegrendszer ellenálló-képességét, a kedélyélet mélységét és pólusait és a szellemi munka milyenségét.
A részletezés előtt állapítsuk meg, hogy dacára az előírásos formák megtartására irányuló törekvésnek, az írás nem mondható elsőrangúan szabályosnak, a betűk magasságában, szélességében, dőlésében elég nagy különbségek vannak (a dőlés 45° és 100° közt változik, tehát nem «kalligráfia», ellenben igenis «remekbe írt». Ezt az érzést bennünk nem a formabeli tökéletesség kelti, hanem az írás belső ritmusa és
Megerősíti ezt a megállapítást a részletesebb vizsgálat. A hosszú betűk hurkaiban, a kis betűk íveiben sok a szöglettörés (pl. 2. strófa 1. sor: «hórihorgas»-ban ó, r, o; 3. 1. (ezentúl a strófát és sort csak így jelölöm) «legény»: n, y); a vonalak folytonosságában gyakori és nem-szándékos megszakítás, mikor a toll a levegőben tette meg a hiányzó utat, különösen fontosak az árnyalt vonalakban levő megszakítások (pl. l. 2.: «szöcskenyájak»-ban: s; 2. 4. «földnek»-ben: f, 3. 6. «mezőkre»-ben: k); finom fibrilláris remegéseket és önkéntelen izomösszerándulásokat is találunk (pl. 1. 7. «hej»-ben: j: 2. 2. «mélyen»-ben: y; 1. 4. «nagy»-ban: y); a hosszú betűk magasságkülönbségei, a kis betűkhöz viszonyított, helyenként nagy hosszkülönbségei: mindez a belső élet eredendő ritmusának, már említett, könnyen zavarhatóságán kívül az
Kérdés, jogos-e néhány pontnak, vesszőnek hiányából ilyen messzemenő következtetést vonni, és ha igen, mik azok a komplexumok, melyek kiszorultak? Az első kérdésre határozottan: igen a felelet, mert, a hiányosság (az ékezésben) a tudattalan működésének milyenségére mutat rá, már pedig a tudatos lelki életnek a tudattalan teszi az alapját. A második kérdésre, hogy mik azok a komplexumok, melyek kiszorításra ítéltettek? ha nem is leszünk képesek megfelelni - mert ehhez beható és részletes elmélyedés volna szükséges - de meg fogjuk tudni - reméljük - mutatni az irányt, melyben a kérdés nyitja megtalálható. Kiindulnunk az érzelmi életből kell, mert komplexumok csakis érzelmi színezettségük miatt fojtatnak el (sőt Freud szerint csupán csak szexuális színezettség miatt).
Megállapítottuk, hogy Arany gyöngéd és érzékeny lelkű volt és hogy kedélyéletét korlátok közt igyekezett tartani. Hozzá kell még tennünk, hogy érzelmeinek alapja a
Miért? Erre a kötés-mód ad feleletet. A kötés-mód alaptendenciája a girland ugyan de nagyon gyakran megy át szögletbe (pl. 3. 3: «vállán»), kettős-ívbe (pl. 2. 7. «felült», 3. 7. «ember»), sőt árkádszerű kötésbe (pl. 2. 7. «nyakára», 3. 8 «halomba» - a felsorolást folytatni lehetne. A kötés-mód e bizonytalanságának annál nagyobb a fontossága, mert az író a tisztázáskor éppen a külső, mégpedig a szabályos formára vetette a fő súlyt. És mert a határozott kötés-mód határozott lelki ösztönöknek felel meg, még pedig a girland magát-átengedő, az árkád magára-tartó, magát-megállapító ösztönöknek és mert itt a kettő között való ingadozást látunk: azt kell mondanunk, hogy e két ösztöncsoport konfliktusa az, amely Arany lelkének relatív aktívtalanságát, lágyságát eredményezte. Van egy másik konfliktus is: az önbizalom és kétkedés közt. Az 1. strófa kezdő E-je, a 2. strófában az «ösztövér» aránytalanul nagy s betűje, a kis s és z betűk kiemelt magassága arra mutatnak, hogy Aranyban nagy volt az
Minél fojtottabb a lélek tudatalatti élete, minél kevésbé elismertek az ott működő erők, annál jobban zavarják a tudatos erők működését és irányát, annál nagyobb ezeknek a bizonytalansága. Láttuk, hogy ilyen bizonytalanság van Aranynál, hogy az ösztöncsoportok - Freudista nyelven szólva: tudattalan komplexumok - nincsenek egyensúlyban. Analizáló kutatás feladata volna a fiatal Arany e komplexumaira (aminek szexuális eredetét, vagy színezettségét grafologice megállapítani nem tudjuk) fényt deríteni.
Még egy kis türelmet kérünk az olvasótól, hogy Arany szellemi munkájának milyenségét megvizsgálhassuk. Meghatároztuk eddig az értelem világosságát, objektivitását és koncentráló erejét, az önfegyelmezést (éles kontúrok), most még hozzátesszük a
Végül az akaratról kell megállapítanunk, hogy nem aktív, hanem passzív volt, nem akart minden akadályon át érvényesülni, ereje önmagával szemben, az önfegyelmezésben,
A föntebb adott összefoglalásunkat most kiegészítjük és elmélyítjük azzal, hogy Arany belső harmóniáját idegrendszerének ingerlékenysége és ösztönélet konfliktusaiból származó bizonytalanságok zavarták. E konfliktusok okát részben a sorsából menekülni vágyásban, magát-megállapító és magát átengedő ösztönök harcában véltük megtalálhatni, másrészt hangsúlyoztuk, hogy a kérdés alapos analitikus vizsgálatnak volna alávetendő.
Végezetül megjegyezzük még, nehogy esetleges elégedetlenkedők nyitott ajtót akarjanak betörni, hogy a fiatal Arany írásának elemzéséből nyert eredmények a fiatal Arany lelkére vonatkoznak - elsősorban. Az elemzésben használt tudományt a grafológiát illetőleg pedig arra figyelmeztetünk, hogy bár, különösen nálunk, kevéssé ismert és annál kevésbé elismert tudomány, de: tudomány, még pedig alkalmazott lélektan, amit jól alkalmazni tudni, manapság már nem boszorkányság. Még csak azt hangsúlyozzuk (reméljük, hogy fölöslegesen), hogy minden kegyeletsértő szándék távol volt tőlünk, hogy megállapításainkban nem az újat-, a mást mondás vágya, hanem egyedül és kizárólag tudományos meggyőződés és lélektani meggondolások vezettek.
[*]