Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 11. szám
Én kedvesem, már elrohant a pillanat,
Mi kéjt hozott, marcangoló gyönyört:
A húsomon száguldott végig s meggyötört
E rémes, éji, fény-szétcsattanó vonat.
Most újra fény és nyugvó csendesség alatt
Világítson szelid gyönyörben vállad és a melled
S pihenj le zaklatott, felvérzett kínú akarat
És zord fejem e mámor édessége mellett.
Én kedvesem, a pamlagon elernyedetten
Boruljon el az új gyönyör felettem
S ne üssön szikrát álmatag szemembe.
Rohanni harcra izmom ne feszítse
S viharra, melyre hajdan megremegtem,
Meg se rezzenjen szemem alvó tükre.