Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 24. szám · / · Balázs Béla: A fából faragott királyfi
Hanem amint sötétedik, valami nyugtalanság borzong végig a vidéken.
A tündér (kilép az erdőből. Szürke fátylai mintha világítani kezdenének. Elindul. Jobbra int, balra int. Mintha gyors parancsokat osztogatna széjjel. Valami titokzatos nyüzsgés, zúgás közeledik a muzsikában. Minden ott áll, ahol állt, mégis mintha minden alakot változtatott volna. [*] És most kezdődik a tündér bűvölő tánca. Most látszik csak meg, hogy ő itt királynő, mindenek felett. Előbb körül-körül kerülgeti a gubbasztó királyfit, leselkedő, hízelgő, cirógató tánccal): Most szenvedsz. Így van jól. Most elpártolsz az élettől. Most az enyém vagy! És íme körülrepdes, mint a lidérc, mint egy világító csodadenevér. És amerre fordul, sose látott tündéri világosság dereng. (Ilyen fénye lehet a holdnak otthon, Holdországban.) És amerre fordul, megborzongnak, feleletet súgnak és megmozdulnak a dolgok. Még egyszer körülrepül gyorsabb körben és a dolgok elindulnak utána. Elindulnak az erdő zöldfátylas fái és a patak kékezüst fátylú hullámai kilépnek medrükből. Gyertek, gyertek, mind gyertek az én szomorú királyfim köré. És hódoló táncban, félkörbe ömlenek a kopasz és dísztelen búsuló felé. Gyertek még többen, mindnyájan gyertek. Most szenved; most a miénk! És mintha a dombocska lejtője lecsúsznék: gurul le róla, ami rajta volt: a virág és bokor és kő. De zajtalanul és engedelmesen. És ki tudja, honnan jönnek még tündérkék és manók. Mert, ha ennyi mozdul, minden mozdulhat. És íme a kopasz királyfi körött hódolva táncolnak a dolgok. A tündér pedig mögéje lép akkor. Csendesen, anyásan: Királyfi, vesd fel a fejed. Királyfi nézz körül!
A királyfi (felveti fejét, szemét körülhordozza: Óh! Mi ez?! Mintha alvó valóságból, álomba ébredne! Hol vagyok? Milyen könnyű lesz szegény, megkínzott szívem! Hiszen ez más világ. Hol a fájdalmam? Szinte keresi. Elmúlt az elmúlt világgal?) [*]
A tündér (akkor elébe lép: Nálam vagy királyfi. Az én országomban. És fájdalmad elmúlt, az elmúlt világgal.
A királyfi (révedezve fogja meg a tündér kezét. Így mozdul az álmodó és holdkóros: Óh, ismeretlen tündér, nagyon szenvedtem! És a fájdalom múlás, pihenő bágyadtságával a tündér kezébe teszi másik kezét is és ráhajtja fejét. A királyfi megadta magát.)
A tündér (megsimogatja és int: Hódoljatok! Ő most a királyunk. És ...
Minden dolgok (hódolnak és borulnak. És íme ...)
A tündér (egy virágnak kelyhéből gyönyörű aranyhajat vesz elő és a királyfi fejére simítja. Óh, százszor szebb, mint elveszett haja!)
A virág (bókol kelyhével és eltáncol.)
Másik virág (jön és kelyhét a tündér keze alá tartja.)
A tündér (gyönyörű aranykoronát vesz elő és a királyfi fejére teszi. Óh, százszor szebb, mint elveszett koronája!)
Nagy csodaliliom (jön harmadiknak és óriás harangjából a tündér szép szirompalástot vesz elő és a királyfi vállára teríti. Aztán parancsolóan int seregeinek.)
A királyfi (feláll ültéből. Óh, százszor szebb, mint valaha elveszett mivolta volt. Vajon egészen elveszett-e?)
Minden dolgok (ünnepelve táncolják körül. Sorfalat állnak a fák, lába alá fekszenek a hullámok biztos útnak és futnak előtte a kisebb virágok, tündérkék és manók, repdeső tarka fullajtárok fel a domboldalra. A domb aljába vezet a hullám út és a fasor.)
A tündér (akkor kézenfogja a királyfit és a hullámokon lépdelve, a bókoló fák közt átvezeti balra a domb lábához, ahol köréje csoportosulnak fák és virágok, eleven lugas: Íme, ez a trónus. Most itt király vagy, a lelket értő dolgok felett.)
A királyfi (mámorosan néz körül. Diadal, pompa és fényesség): Nincsen már fájdalom és nincsen már éjszaka. [*]
[+]
[*]
[*]
[*]