Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 22. szám · / · Disputa
A fővárosi bizottságnak nemrégen nevezetes ülése volt. Folkusházy drágaságellenes javaslata volt napirenden, mely abból az elvből indult ki, hogy a községnek kötelessége árrontó versenyt viselni nemcsak a háziurakkal szemben, hanem az élelmiszerközvetítőkkel szemben is, egyáltalán mindenkivel szemben, ki az életszükségletek kielégítését megnehezíti. Ezt a javaslatot Heltai és Vázsonyi megbuktatták, főleg Vázsonyi, ki egyebek közt azzal érvelt a javaslat ellen, hogy tönkreteszi a kiskereskedőket.
Erre megtörtént valami, amit már régóta várunk és aminél meg kell állnunk egy pillanatra, mert még gyakran fog megtörténni; összetűztek Budapesten a munkások és a kiskereskedők, vagyis szervezeteik: a szociáldemokrata párt és a demokrata csoportok.
Ha Vázsonyi azt mondta, hogy a községi verseny tönkreteszi a kiskereskedést: igaza volt. De ha ezzel a városi akció ellen érvelt: nem volt igaza. Mert ezzel csak a kiskereskedés ellen lehet érvelni. Ugyanis mért nem bírja el a kiskereskedés a községi versenyt? Azért nem bírja el, mert a nem gazdaságos kereskedés drága és ezért nemcsak a községi verseny, de minden szervezett verseny tönkreteszi. A kistőkével folytatott közvetítőkereskedés nem szervezheti a forgalmat termelők és fogyasztók között gazdaságos módon, csak kicsiben vásárolhat, kicsiben szállíthat, maga is közvetítőkre szorul és ennél fogva csak úgy lehet rentábilis, ha drága. Más szóval: míg a kereskedelemnek az a rendeltetése, hogy a forgalmat megkönnyítse termelők és fogyasztók között, addig a gazdaságilag szervezetlen kiskereskedés ezt a forgalmat megnehezíti. Míg a nemzetgazdaságtan a kereskedelmi hasznot a forgalom megkönnyítésért ítéli meg, addig a gazdaságilag szervezetlen kiskereskedés hasznát a forgalom megrontásából nyeri. Tehát nemzetgazdasági szempontból helytelen és népjóléti szempontból kárhozatos. Ha oly árakat szab, mint aminőket tőkeösszpontosítással lehet elérni, aminőkre tehát a népnek joga van: akkor a kiskereskedő nem tud megélni; ha pedig oly árakat szab, hogy megszedhesse magát, akkor a drágaság ódiuma rajta ragad.
Ezt jelenti a Vázsonyi érve, ha komolyan vesszük és ha következetesen bánunk vele, ezzel azonban csak a kiskereskedés létjogosultságát tagadjuk és nem a kiskereskedő létjogosultságát. Ám a kiskereskedőnek csak úgy lehet létjogosultsága, ha más kiskereskedőkkel szövetkezetet alkot, hogy az így elérhető tőkeösszpontosítás segítségével üzemét gazdaságosan vezethesse és olcsó árakat szabhasson. Azonban amíg vonakodik erre az útra lépni, amíg nem a gazdaságilag helyes szövetkezés, hanem a gazdaságilag helytelen drágaság a menedéke: addig megfosztja a népet a számára elérhető kedvező árviszonyoktól, addig a nép ellensége és mint a nép ellensége a nemzet ellensége is. Minden közérdekkel csökönyösen szemben áll.
A tőke nemzetgazdasági szempontból helyes: hogy helyes-e társadalmi szempontból is, azt a jövő majd el fogja dönteni. Mi általában azt hisszük, hogy ami nemzetgazdasági szempontból helyes, az majd talán helyes lesz társadalmi szempontból is, a tőkéről különösen pedig azt hisszük, hogy gazdaságilag helyes és még helyesebb társadalmilag. De ezt a kérdést ma nem akarjuk bővebben vitatni, ez a kérdés ma nem aktuális, és mert nem aktuális. szívesen kijelentjük, hogy idevágó nézetünk esetleg tévedés. De a kiskereskedés nemzetgazdasági szempontból is helytelen, és ezért természetes, hogy előbb-utóbb össze kellett ütköznie azzal a politikai párttal, mely alapelveit a nemzetgazdaságtanból vezeti le.
A tőkének, a birtoknak nem életfeltétele, hogy magas árakat szabjon, s ezért lehet a küzdelem közte és a munkásság között ideig-óráig szenvedelemben és a harcmodor élességében döbbenetes; de mert a harc okára nincs feltétlenül szükség: a harc vége majdcsak mégis bekövetkezik. Azonban a gazdaságilag szervezetlen kiskereskedések életfeltétele, hogy magas árakat szabjon, és mert életfeltétele: hát halála lesz.
A munkásságra, mely legközelebbi ellenfelével most szembekerült, a jövőben még jelentős szerep vár. De arra a kiskereskedésre, melynek nemzetgazdaságellenes érdekeit védték, arra nem vár a jövőben szerep. És ha a kiskereskedők nagyrészt ahhoz a társadalmi réteghez tartoznak, melyre igazi áldás volt a liberalizmus: azért a gazdaságilag szervezetlen kiskereskedők érdeke és az igazi liberalizmus még nem egy. A liberalizmus már elért annyit, hogy tetterőnk legjavával ma már nehezebb kérdések felé fordulhatunk és ma már nagyon szegényes az a zászló, amelyre a liberalizmuson kívül semmi sincs írva.