Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 24. szám
És jött az est. Az esti koncert...
Reménykedőn leültem egy sarokba,
Hová nem lát be se szem, se csillár.
Sötétbe ültem és szivem vadon vert,
Mert tudtam, jön felém a drága kín.
És elindul az est zenéje. Im
Jön énfelém és rámzúdúl a hangsereg.
A hangszerek:
Félelmetes, sikoltozó csodák,
Borzasztanak. Mozdúlni sem merek
Sivító kín fut tagjaimon át
Mert ezüst hangjai a fuvoláknak
Ezüst szuronyok. Véresre szurkálnak
A bánatok dobolnak szívemen
És hegedühúr minden idegem
...E fájó, rezgő hangszeren
Szilaj, vad nótába kap hirtelen
A vak zenész: a szerelem.