Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 13. szám · / · Hatvany Lajos: A kis város
Szemünk előtt folyjon le a kísérlet, mint hat az eszme mindenben és mindenek ellenére mégis áldásosan. Mann Henrik nem a könnyebb végén fogja a föladatot, midőn az eszméért harcolók leggroteszkjeibbnek, haladópárti kispolgároknak maradiakkal való harcát, sőt éppen az ideál leggroteszkebb apostolainak, színészeknek befogadása körül való harcát választja regénye anyagául.
Különösen a színész, ez a keveréke a bűvésznek és a papnak, a színésznő, az igazvalóság és alakoskodás felemás alakja, akinek igazvalósága alakoskodás és alakoskodása pedig igazvalóság, egyáltalán a színház, e kietlen összetétele lebujnak és templomnak, ez az, ami az idealistát, akinek az eszmét e torzításban is meg kell találnia, leginkább próbára teszi.
"Kalandornők e bandáját városunkra ki szabadította rá?"
"Művészcsapat ez és ideálok emlékét hagyja majd reánk..."
Két polgárát így beszélteti Mann s az egységbefoglalás, mindenfelől való meglátás e tehetségével sikerül ama kis életnyilvánulásoknak, amikről regénye szól, súlyt és nagyszerűséget adnia. Mily ünnepélyesen hat például az imént érkezett komédiáscsapat elszállásolásának oly közönséges ügye. Belotti ügyvéd, Polli, a dohánykereskedő és Aquistapace a gyógyszerész utcáról utcára csatangolván, lépten nyomon csinos kis teremtéseket pillantanak meg, akik meghitt simulással csüggnek a város ifjainak karján -, a tiszteletreméltó uraknak csak lábujjhegyen kell ágaskodniok, a függönyök résén csak be kell lesniök a szobákba s láthatják, mint üldögélnek karhölgyek az ő cimboráikkal odabenn. E vigassággal a várost mintha valami nyugalombontó idegenszerűség szállta volna meg. A jó polgárok valami másfajta világ varázsát érezik. Ez a érzés annyira megnyilvánul, hogy Nello tenorista konstatálni kénytelen: "Egyszerre megjött a merszük, hogy szabadjára engedjék bűnöző vágyukat!" S a szegény művésznőcske könnyharmatos hangon suttogja: "Ezek az emberek minket igazán erkölcstelen életre kényszerítenek."
Polgárság és bohém világ így állak egymással szemben. Semmi rendkívüliség nem esik -, s mégis kétféle emberfajta érintkezése fölrázza ím a várost és hajtja előre.
Ilyen a világ -, így mennek végbe történelmi folyamatok - ily közönségesen esnek meg a nagy dolgok e földön. Így és nem másképpen, kedves kartársaim és kartársnőim, akik a világtörténelemben velem együtt valamely ágálásra ítéltettettek. Mindegy, ha a kis városnak Róma, London vagy Berlin a neve.
Mann Henrik ezt érezteti velünk, miközben új, mindenre figyelmet vető technikával magát a kis várost teszi könyvének hősévé. Minden megelevenedik, mindennek közre kell hatnia, tettben, cselekvésben részt vennie: minden utcának, minden háznak, minden padlászugnak, minden lépcsőnek, minden lámpásnak, a villascurai fák titokzatosan mélységes árnyékainak, mindenekfölött azonban a Maucafede-ház amaz ablakának, amely mögött a beteg leányka ül. Sosem lép ki a házból, mégis tud mindent, ami a városban történik. E rejtett alak révén a kis városnak aprólékos rajza hirtelen valami misztikus hatásra kap. Ez a leány ott meg-megzörrenő ablakával az egész várost személyesíti meg. Vasárnap délutánokon, ha a kis városon átvisz az utunk, így kukucskálnak ott lombkoszorúzta ablakaikban a mozdulatlan asszonyok. Szúrós pillantású szemükbe az egész község élete benne él -, mindent tudnak ők, mindent észre vesznek, kitalálnak mindent és mindent megsejtenek - gerincemben érzem a tekintetüket - soha már titkon mitsem követhettek el - a kisvároson vitt át az utam és az most már örökre fogva tart.
S a népesen élénk házakon és utcákon végig Mann Henrik száz meg száz alakot járat, rohantat, loholtat, beszéltet, mindnek megvan a saját viselkedése, a saját hangja, a saját félszegsége - míg végül is a színházi est terjedelmes leírásában, leíró művészetének mindenre figyelmezésével sikerül: földszintet, páholyokat, színpadot, zenekart egyszerre együtt szerepeltetnie. Ez egy stílus-Kagliostrónak legkápráztatóbb, felülmúlhatatlan mesterműve.
De a művészi önfegyelmezés mestere nemcsak fölibe tud helyezkedni az anyagnak, hanem bele is tud tűnni. Mint tűzfény ködben, úgy villan szenvedélytől lobogó története a karmesternek, a papnak és mindenekfölött Alba asszony meg Nello tenorista szerelmének véres dala.