Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 20. szám · / · Lengyel Géza: Az apa
- Csak mellkép lesz - magyarázta a leányának -, de ezt most meg kell csinálnom, mielőtt elutazol. Meglátod, ez sikerülni fog. Három ülés alatt meglesz. Úgy látom már, olyan készen, olyan tökéletesen, hogy egyetlen vonáson sem kell gondolkodni.
- Nagyon sok a dolgom, papa - szabadkozott a lány. - Talán majd ha visszajövünk. Nem tart sokáig, hiszen tudod, hogy Ottó csak két hét szabadságot kap.
- Nem várhatok - makacskodott az öreg - ezt nem lehet halasztani. Hozzá kell kezdenem rögtön. Mire visszajössz, már az urad parancsol neked. Az pedig egy moralista - magad mondottad.
A lány szótlanul ült le a karosszékbe. Karjaival gyorsan kibújt a ruhájából, szűk, leányos ingét a válláról legombolta.
- Gyönyörű - lelkesedett Bodó.
Sokáig igazgatta, fordította a lányt és végig simított a telt, erős vállon. Izgatottan, gyorsan kezdett dolgozni. A szén keresztül-kasul hasította a vásznat, de csakhamar elcsendesedett. A keze lassabban mozgott, sokat nézett közben erősen összehúzott szemekkel, majd megállt.
- Már sötétedik is - mondotta halkan.
A lány bámult.
- Dehogy sötétedik papa. Legfeljebb egy felhő ment el a nap előtt. Még fényes délután van.
- Nem látok jól - ismételte Bodó és közelebb ment a lányhoz.
- Abba kell hagyni, papa. Majd folytatjuk holnap.
- Igen, folytatjuk.
Odahúzott egy széket a lánya mellé és leült.
- Milyen szép vagy, Ili - sóhajtott rekedt, elfojtott hangon.
Azután ráhajolt vállára és megcsókolta erősen, forrón. A lány felugrott. Remegett az egész teste. Nem tudta, mi történt vele, inkább sejtette csak, hogy ez nem apai csók, hanem férfi-csók, tisztátlan, visszataszító. Megszégyenülést, rút ütéseket érzett és összerázkódva, keserves zokogással szaladt ki a műteremből.