Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 17. szám · / · Bíró Lajos: Szeptember
Harmadnap bejöttek hozzá az irodájába. Egy lány keresi.
- Micsoda lány?
- Valami cseléd.
- Jöjjön be.
Bejött. Köszönt.
- Kezét csókolom, nagyságos úr.
Megismerte.
- Az én cselédem - gondolta keserűen.
A cseléd egy rózsaszínű borítékot adott át neki. Felbontotta. "Kültyél aszonal Ötven Forinntott". Ez volt a levél. Lehajtotta a fejét. Már tegez is, - gondolta. A tárcája után nyúlt. Azután eszébe jutott valami.
- Egyedül van a kisasszony? - kérdezte.
A cseléd habozott.
- Igen - mondta azután.
Vajda felállott, néhány ezüstforintot nyomott a lány kezébe és még egyszer megkérdezte.
- Egyedül van?
A lány beszédes lett:
- Nincs, nagyságos úr, bizony nincs. Tegnap óta ott van nála az a bizonyos Bese István. Italra kell a pénz.
Vajda megfordult, szomorúan mosolygott, utálta magát. Átadta a pénzt a cselédnek.
- Na vigye el italra - mondta.
A cseléd elment. Ő nem tudott tovább dolgozni. A két karját rátette az íróasztalára, a karjára ráhajtotta a fejét és mozdulatlanul feküdt sokáig.
Másnap délben a felesége félrehívta és leültette.
- Gyula - mondta könyörgő hangon, - Gyula, mondd meg, mi bajod?
- Semmi...
Az asszonynak könnyes lett a szeme, a hangjában zokogás remegett, megfogta a kezét és könyörgött.
- Mi bajod? Mondd, mi bajod?
- Semmi.
Az asszony felsóhajtott.
- Gyula - mondta -, ma itt volt Bánó. Azért jött, hogy megkérdezze, tudom-e én, hogy mi bajod van. Ő is látja. Hetek óta nem tudsz dolgozni. Sápadt vagy. Beteg vagy. Ő azt mondja, sok pénzt is veszel ki. Mi van veled?
Vajda úgy érezte, hogy könnyek jönnek a szemébe, úgy érezte, mindjárt sírni fog, vallani akart, azután eszébe jutott az asszony fogadalma, megreszketett, felugrott.
- Semmi bajom sincs - mondta.
Az asszony sírni kezdett. Vajda nem bírta el ezt a sírást.
- Hermin - mondta -, majd, majd... A napokban majd beszélünk róla... Majd beszélünk... Most ne...
Elment. Este az asszony megint beszélni akart a dologról.
- Hermin - könyörgött Vajda -, most ne... Én majd megmondom. Magamtól.
- Hát jó - mondta az asszony.
Harmadnap egy piszkos kis fiú állított be Vajdához az irodába.
- A kisasszony üzeni - mondta -, hogy tessék azonnal jönni.
- Micsoda kisasszony?
- A kisasszony. A Novák Juliska kisasszony. A Szondy utcából.
Vajda bámulva nézett a gyerekre. Most hallotta először a lány nevét. A Novák Juliska kisasszony... Hát Novák Juliskának hívják.
- Hogy azonnal tessék jönni - mondta a fiú.
- Miért? Minek?
- A kisasszony beteg. Doktor van nála.
Vajda vette a kalapját és elment. A lakásban egy alacsony, öreg úr jött elébe. Az orvos volt.
- Őnagysága - mondta -, azt közölte velem, hogy uraságod a legközelebbi hozzátartozója. Uraságodat értesítem tehát róla, hogy az a jó reménység, amellyel őnagysága járt, fájdalom, megsemmisült.
- Mi? Mi? Mit?
- Kérem - mondta bosszankodva az orvos -, meg kell mondanom, hogy egy jövendő élet megtartásának éppenséggel nem az a módja, amelyet őnagysága választott. Egy hetes alkoholmérgezés... és, amint hallom, tegnap egész éjszaka őrült táncolás itt a szomszédban egy piszkos táncteremben - így nem szabad élniök a jövendő anyáknak. Őnagysága egyébként két nap múlva talpon van.
Az orvos azután elment. Vajda be sem nézett a lányhoz. Megfordult. Ki az utcára. Kint felemelte a fejét, nagy lélegzettel szítta be a levegőt, kitárta és megrázta a karjait, az egész teste remegett az örömtől és boldogan dadogva hangosan mondott néhány értelmetlen szót.