szemle

Bényei Miklós: Helyismereti művek. HajdúBihar megye 2007. Debrecen, 2008. [Pegazus Kiadó], 147 [2] l.

A szerző szakmai munkásságának jelentős részét képezi helyismereti – Debrecenre és Hajdú-Bihar megyére vonatkozó – tevékenysége; személyi bibliográfiájában, mely 2003-ban jelent meg, pontosan nyomon követhető ennek gazdagsága. Jelen munkája is hosszabb előzményre tekinthet vissza, első darabjait még a megyei levéltár évkönyve adta közre a hetvenes évek elején. Azóta – a történelmi, belpolitikai szabadabbá válást is leképező – tematikájában bővülő, önálló, rendszeres évi gyűjtést tartalmazó kiadványnyá vált, s a 2007. évi tételeket összegző, tavaly nyomdába adott füzet, ahogy a címlap hátoldalán olvasható már a sorozat 33. számú darabja. Bényei Miklós evvel létrehozta a magyar nyelvű regionális bibliográfiák egyik speciális alfaját: a ‘debrecenika’ vagy ‘hajdú-biharika’ névvel azonosítható kiadványtípust. (A nemzetközi séma magyar nyelvű változata egyébként is illik a város és a megye magáról alkotott szellemi képéhez…)

A rövid, tömör bevető felsorolja a szerkesztés elveit, a merítési bázis tartalmi jellemzőit. Utóbbiak teljességre törekvés és válogatás egységéből tevődnek össze, ami szükségszerű körülmény még egy ilyen, viszonylag körülhatárolható gyűjtőkör esetében is, ha másért nem, azért, mert a rendszeres megjelenés érdekében bizonyos időközönként be kell fejezni az éppen esedékes, szerkesztés alatt lévő folytatást. Ebből következik azonban, hogy az egyes füzetek tartalmazhatnak a korábbi, a már lezárt időszakokra, többnyire az előző tárgyévre vonatkozó, újonnan felbukkant, megjelent műveket is. (Néha a kiadók is játszanak a megjelenési adatokkal.) Ilyenek például a 39. és 40. számú tételek, de akad még rajtuk kívül több előző évi is. A szelekció fő elve egyfelől tartalmi, másfelől formai. A felvételre vonatkozó döntés a határesetekben okozhat nehézséget, amin a pontos gyűjtőkör-elhatárolással lehet segíteni. A bevezető szerint   a bibliográfia nem tartalmazza az általános és elszórt ismereteket közlő műveket. Ennek ellenére a 138–139., 147. és 349. számú tételek felvételét csak a bennük feltárt néhány helyi vonatkozású adat indokolja, e tény részben pozitív diszkrimináció, részben a „Tiszántúlról szóló munkák” kategóriáját meríti ki. A földrajzi szempont nagyon helyesen a történelmi Magyarország Hajdú és Bihar megyéit is magába foglalja, ezt mutatja többek között a 40. tétel, de a földrajzi nevek regisztere áttekintő képet ad – természetesen a felvett művek függvényében – a határral elválasztott, valaha egységet alkotó területekről. E jelenség fontossága nem hangsúlyozható kellőképpen legalább az értelmiségi megismerésben és megértésben, s meggyőzően illusztrálja az egy terület – két nemzet lakóhelye felismerést, azt a felfogást, amely Európa több régiójában a mindennapi élet részévé vált. Kérdés azonban, hogy vajon az 1920 előtti időszakra vonatkozó, román nyelvű kiadványok – ha vannak – nem részei-e egy ilyen helytörténeti bibliográfiának, ahogy természetesen a kölcsönösség jelenléte is, hiszen mindkét nemzet csak gazdagodhat az általa (együtt) lakott területre vonatkozó irodalom feltárásával.

A kiadvány tulajdonképpen két nagyobb egységből áll, az első a helyismereti műveket, a második a helyi kiadók tárgyévi – vagy pótlólagosan feltárt – munkáit tartalmazza. A két rész tipográfiailag is elkülönül egymástól, az utóbbi betűmérete az előbbinél kisebb. A fölösleges terjedelemnövekedést elkerülendő tételismétlés nincs, minden mű csak egyszer, a folyamatos számozásban önálló sorszámmal ellátva fordul elő. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a helyi kiadók munkái közül azok, amelyek a gyűjtés tematikájába beletartoznak, az első részben, amelyek azonban nem, azok a kiadók neveinek sorrendjében olvashatók. Ez a helyzet a szerzői kiadásokkal is. A tételek sorrendjét tartalmi-logikai, ezen belül alfabetikus rend szabja meg. A leírások rövidítettek, a bibliográfia a helyi kiadványokkal némiképp kereskedelmi célt is szolgál. Ha több mű (tanulmány) található egy kötetben, akkor analitikus a feltárás és tematikus a válogatás, szükség esetén pedig jegyzet segíti/tájékoztatja a felhasználót. A használatot nagyon megkönnyíti a füzet végén lévő sok szempontú mutatórendszer.

E helytörténeti bibliográfiasorozat tételeinek leírásához igen nagy segítséget nyújt a debreceni Megyei Könyvtárba kötelespéldányként beérkező dokumentumállomány, a bibliográfia szerkesztője ezt egészíti ki különböző adatbázisok tételeit felhasználva, ám az csak az önálló kiadványokat veszi számba. Ez a körülmény arra utal, hogy a hihetetlenül bőséges kiadványtermés már régóta igencsak nehézzé teszi az egyszemélyes regisztráló munkát még akkor is, ha valaki a nagy elődök összes előnyös tulajdonságával rendelkezik. Nem vált ugyan lehetetlenné a bibliográfiai feltárás, sőt: éppen az eligazodás, útmutatás igényének – sokszor még reflektálatlan – növekedése támasztja alá jogosultságát, de ez a tevékenység már régóta tisztességgel – adatpontosságot és viszonylag rövid elkészítési időt értve ez alatt – elvégezhetővé csak gyűjtőköri redukciók árán válhat. És alapvető feltétel, hogy a bibliográfus mögött álljon egy lehetőleg a teljesség igényével gyűjtő intézmény, amelynek anyagát korlátozás nélkül használhatja, nem beszélve egy áldozatkész, az évente sorjázó füzeteket megjelentető kiadóról.

És éppen ez, az ehhez hasonló kiadványok vetnek fel egy igen fontos kérdést. A nyomtatásban megjelenő művek, noha anyaguk könnyen elrontható, mégis már évszázadok óta garantálják az emberi kultúra maradandóságát és áthagyományozhatóságát, állandóságot biztosítanak még akkor is, amikor létezésük csak pillanatnyi. Ám mi lesz a sorsuk mindazoknak a helytörténeti vonatkozásoknak, amelyek az elektronikus világ virtuális terében jelennek meg, hosszabb-rövidebb ideig elérhető, tartalmilag azonban a nyomtatott dokumentumokat kiegészítő, néha meghaladó alakban?

Buda Attila