szemle

Knižničná a informačná veda, XXI. Zost.: Anna Čabrunová. Bratislava, 2007. Univerzita Komenského, 139 l. /Zborník Filozofickej fakulty Univerzity Komenského/

A magyar humántudományok képviselőinek munkáiból gyakran jelennek meg olyan tanulmánykötetek, amelyek egy adott szakterület valamely kiemelkedő személyiségének életműve előtt tisztelegnek. A pozsonyi Komenský Egyetem „Könyvtár- és informatikatudomány” című sorozatának XXI. számú kötete szintén ebbe a kiadványtípusba sorolható, mivel a szlovák könyvtörténet és könyvtártudomány kiemelkedő alakja, Gabriella Žibritová előtt tiszteleg annak 65. születésnapja alkalmából.

Gabriella Žibritová tudományos pályája elválaszthatatlanul összefonódott a pozsonyi Komenský Egyetem Könyvtár- és Informatikatudományi Tanszékének elmúlt, csaknem fél évszázadával. Az ekkor még más névre hallgató szak elvégzése után ugyanis itt kezdte a pályafutását tanársegédként 1963-ban, majd ezt követően több fokozatot is végigjárt a tudományos és oktatói ranglétrán. Kandidátusi értekezését 1983-ban védte meg, 1988-ban habilitált, 1990ben pedig docens lett. Kutatásai során fokozatosan az információközlés kommunikációjára és a könyvkultúra történetére specializálódott. Ez utóbbi rendszeréről még a nyolcvanas években írt munkája máig e szakterület megkerülhetetlen elméleti alapművének számít. Egyetemi és doktori képzés folyamán hallgatók sokaságát képezte, miközben otthon és külföldön több alkalommal nyert el ösztöndíjakat és hívták meg konferenciákra előadni, bár ezen utóbbiakra már jórészt 1990 után került sor.

Maga a kötet a szerkezetét tekintve sokban eltér a hasonló típusú magyar kiadványoktól. Egyrészt az itthoni gyakorlattal ellentétben ez nincs cím szerint is Gabriella Žibritovának ajánlva, ami így talán kissé paradoxonszerűen hangzik, bár tematikájában és felépítésében jelentős szerepet kap a neves szakember munkásságának ismertetése. Az is komoly eltérést jelent, hogy a kiadványban nincs benne az ünnepelt személyi bibliográfiája, csak egy internetes hivatkozási cím ennek kapcsán, ugyanakkor életművének méltatása mégis egyfajta keretbe foglalja az ott szereplő írásokat.

Mivel jubileumi kiadványról van szó, ezért maga a kötet két rövid köszöntővel indul, ami egyfajta áttekintést ad a neves kutató munkásságról. Ezt követően az ünnepelt egyik tanulmánya olvasható, amelynek témája a tudományos dolgozók felkészítése a könyvkultúra történetének kutatására. Bár ez a cím így talán egy kissé általánosnak tűnik, ám ez az írás rövid, szlovák szempontú áttekintést ad az egyetemi képzésnek erről a fajtájáról 1951-es megindulásától napjainkig. Ez a kezdetben egyszakos volt, amit a hallgatók irodalmi vagy technikai ismeretekkel egészíthettek ki. 1969-től már egy másik szakot is lehetett választani emellé, ami a legtöbbször valamilyen társadalomtudományi tárgy, egy világnyelv vagy a latin volt. Komoly viták folytak arról is, hogy könyvtári képzésen belül konkrétan milyen tárgyakat oktassanak a hallgatóknak, különösen azoknak, akik könyvtörténeti szakirány felé orientálódtak. Bár a könyvkultúra története korábban is kötelező tárgy volt az első évfolyamban, ám ettől kezdve harmadévtől további specializációra is lehetőség nyílt, amelynek során többek között történelmi segédtudományokat, latin paleográfiát és a könyvillusztráció fejlődését oktatták. A képzéshez ötödévben még egy háromhetes gyakorlat is hozzátartozott a turócszentmártoni Szlovák Nemzeti Könyvtár történeti fondjaiban, ám ez a kísérlet anyagi okok miatt elhalt, és a hallgatóknak maradtak a pozsonyi könyvtárak. Az egyetemi képzés befejezése után is volt további lehetőség az ilyen irányú képzésre, a könyvtörténeti témák pedig a doktori iskolában is nagy népszerűségnek örvendtek, bár annak elvégzése után a szakiránynak megfelelő állásra vajmi kevés lehetőség volt.

A könyvet záró tanulmány szintén Žibritovától származik. A szerző ebben egyfajta önvallomásként, saját életútján és személyes élményein keresztül mutatja be e képzési forma és szaktudomány történetét a pozsonyi Komenský Egyetemen, ami egyben értékes tudománytörténeti dokumentuma is a husáki Csehszlovákiának. A neves kutató például egy véletlenül észrevett újsághirdetésnek köszönhette, hogy végül erre az irodalmi szakiránnyal párosított könyvtáros szakra jelentkezett. Mivel e terület iránt az akkori politika, más szakokkal ellentétben nem mutatott különösebb érdeklődést, és a családi háttere sem jelentett kizáró okot, így a gimnázium befejezése után gond nélkül megkezdhette egyetemi tanulmányait, egyik-másik kevésbé szerencsés osztálytársával szemben, akiket például iskolájuk származási alapon más szakterületre irányított át. Tanulmányainak befejeztével a tanszéken maradt, ahol könyv-, írás- és nyomdatörténetet tanított, majd egyik Amerikából visszatért kollégájának köszönhetően 1970-től elkezdték a szociális kommunikáció szakirányú oktatását is. Mivel Žibritová a prágai tavasz leverését követően kilépett a pártból, a normalizáció éveiben emiatt komoly hátrányba került „alkalmazkodóbb” kollégáihoz képest. Évekig nem publikálhatott, mintegy két évtizedig nem mehetett Nyugatra, különösen nem szakmai célból, docensi kinevezését pedig 1988-ban politikai okokból visszautasították, így ezt csak a bársonyos forradalom után kaphatta meg.

A kötetben szereplő írások másik nagy tematikus csoportja a felső-magyarországi szlovák régió, vagy mai Szlovákia 16−18. századi könyvkultúrájának történetéhez kapcsolódik. Ez alól csak Krzysztof Migoń és Voit Krisztina tanulmányai jelentenek kivételt, amelyek a bibliológia és az ex libris történetével foglalkoznak európai, illetve magyarországi viszonylatban. A többi írás viszont az adott időszakon belül tematikai szempontból viszonylag széles spektrumban mozog. Marta Fórišová a pozsonyi könyvkiadás tizenhetedik, míg Ivona Kollárová annak tizennyolcadik századi történetével foglalkozik, ráadásul ezt az előbbi regionális, míg az utóbbi országos összehasonlításban teszi. Miriam Poriezová a nagyszombati egyetemi nyomda kiadó tevékenységét ismerteti működésének utolsó két évtizedében, míg Lucia Lichnernová a 16. században megjelent német vitairatokat vizsgálja. Zuzana Vavrincová a 16−18. században kiadott kottákat és zenei nyomtatványokat mutatja be, míg Katarína Deverová az antik szerzők recepcióját elemzi a fennmaradt német városi könyvtárak állománya alapján, amelynek során a felső-magyarországi régió középső- és keleti részéből hét várost vizsgál meg. Bár ezek az írások tartalmi szempontból meglehetősen eltérnek egymástól, ám egy-egy terület, mint például az egyes nyomdák kiadói tevékenységének és a kiadványaik típusainak bemutatása, ha kissé mozaikszerűen is, de jó képet ad e három évszázad könyvkultúrájának konkrét eredményeiről.

A kiadvány ugyanakkor elkerüli azt a komoly szakmai hibát, ami sajnos északi szomszédainknál viszonylag gyakran tapasztalható, hogy a szerzők egynyelvű, tehát kizárólag csak szlovák szakirodalom és forrásanyag alapján készítik el tanulmányaikat. Írásaik emiatt szakmai szempontból nemegyszer féloldalasra sikerülnek, hiszen sokszor komoly tudományos értékkel bíró magyar és német nyelvű forráscsoportok és feldolgozások maradnak ki a kutatásaikból. A kötetben szereplő szerzők viszont elkerülték ezt a csapdát, tanulmányaikban pedig a korabeli felső-magyarországi nyelvhasználatnak megfelelően többségében a szlovák mellett német, magyar és latin nyelvű anyagokat is felhasználtak, ami kizárja ezt a fajta szakmai egyoldalúságot.

A kötetben szereplő írások többsége a felsőmagyarországi régió könyvkultúrájának a történetével foglalkozik a 16−18. században, jó képet nyújtva az erről folytatott szlovák kutatásokról. A kiadvány igazi jelentőségét azonban mégsem ez, hanem Žibritová két írása adja. Ezekből ismerhető meg ugyanis az a közeg, amelyben a könyvtáros- és könyvtörténeti képzés, illetve kutatás zajlott északi szomszédunknál az elmúlt fél évszázadban, ráadásul ezt a szerző két szempontból is, mind szakemberként, mind a rendszer által „hátrányos helyzetbe” szorított értelmiségiként mutatja be.

Vesztróczy Zsolt