szemle

 Kulturkosmos der Renaissance. Die Gründung der Bayerischen Staatsbibliothek. Katalog der Ausstellung zum 450-jährigen Jubiläum 7. März bis 1. Juni 2008 und der Schatzkammerausstellung »Musikschätze der Wittelsbacher« 9. Juni bis 6. Juli 2008. Hrsg. von der BSB. Red. von Claudia Bubenik, Béatrice Hernad, Cornelia Jahn. Wiesbaden, 2008. Harrassowitz Verlag, 352 l. /Bayerische Staatsbibliothek. Ausstellungskataloge Nr. 79./

Európa egyik legjelentősebb könyvtárát, a Bayerische Staatsbibliothekot a reneszánsz gondolat és egy herceg gyűjtőszenvedélye hívta életre 450 évvel ezelőtt. A sors és az „északi Athénba” költözött istenek úgy akarták, hogy a 16. század közepén rövid idő alatt létrehozott pompás gyűjtemény e reneszánsz gondolat és az európai szellemi örökség valódi asylumává váljon és maradjon napjainkig.

A könyvtár központi jubileumi kiállításával az alapítás körülményeinek és a kezdeti állománynak a bemutatását tűzte ki célul. Az időhatárokat az alapítás éve, 1558, valamint a századvég jelöli ki, amikor a könyvtárat elköltöztették első, számára kialakított, reprezentatív otthonából.

A kiállítás és a katalógus címe, Kulturkosmos der Renaissance, Rolf Griebel, a BSB főigazgatójának bevezető szavai szerint nem csupán az alapítás éveiben uralkodó szellemi légkörre kíván utalni, hanem azokra a meglepően széles tudományos és művészeti távlatokra is, amelyek már a kezdet kezdetén jellemezték a gyűjteményt.

A kiállítás rendezőelvét azok a korábbi magángyűjtemények jelentették, amelyek megvásárlásával a 16. század végére kialakult a müncheni hercegi könyvtár törzsállománya. A megvásárolt gyűjteményeket már a kezdetekkor sem tartották egyben, anyaguk fokozatosan elvegyült egymással. A kiállítás megalkotói mindenekelőtt Otto Hartig, a könyvtár egykori nagy tudású custosa kutatásaira támaszkodtak az egyes gyűjteménycsoportok felállításában. Hartig Die Gründung der Münchener Hofbibliothek durch Albrecht V. und Johann Jakob Fugger című, 1917-ben, Münchenben megjelent, a könyvtár történetére nézvést máig alapvető munkájában elsősorban a könyvekben szereplő régi jelzetek, valamint a történeti katalógusok bejegyzései és egykori könyvtárosok megfogható működése alapján rekonstruálta a könyvtár alapításának történetét, a törzsállomány összetételét és a könyvek egykori felállítását. A kiállítás messzemenően felhasználta Hartig kutatási eredményeit, egy-egy, Hartig számára még kérdéses provenienciájú kötetnél pedig pontosította azokat.

A katalógus híven tükrözi a kiállítás szerkezetét. Az előszókat, valamint a kiállítás kurátora, a BSB Kézirat- és Régi Nyomtatványok Tárának vezetője, Claudia Fabian által írt bevezetést két tanulmány követi, amelyek tömören összefoglalják az alapítástörténetet V. Albrecht herceg uralkodásának tükrében (Kellner, Stephan: Albrecht V. – die Macht und das Geld, die Kunst und die Bibliothek; Hernad, Béatrice: Ein Gemach für die »Liberey«. Die Gebäude der Hofbibliothek /1558–1598/99/). A tulajdonképpeni katalógusrész az egykori törzsállomány legjellegzetesebb, legkiemelkedőbb darabjait mutatja be, korábbi possessoraik szerint csoportosítva a kéziratokat és a nyomtatványokat. A csoportok élén a meglehetősen részletes tételleírásokat öszszefoglaló tanulmányok vezetik be, amelyek röviden vázolják a megelőző tulajdonos személyét és annak könyvtárát. Az egyes állományrészeket követően külön fejezet foglakozik a könyvtár korai működésével, a könyvtárosok személyével és a katalogizálás módjaival, hasonlóképpen a Kunstkammerben őrzött, mai fogalommal muzeálisnak nevezhető könyvekkel is. (A Kunstkammer fennmaradt inventariuma, amelyet J. B. Fickler állított össze 1598 és 1600 között, az 1-től a 121. tételig sorol fel könyveket. Az inventariumot hamarosan ki fogják adni.) Mivel a Wittelsbach hercegek szenvedélyes zenebarátok voltak, a törzsállomány bemutatása nem lett volna teljes, ha az alkotók nem szenteltek volna önálló fejezetet a könyvtár egészen rendkívüli zenei gyűjteményének, amely különösen a 16. század második felének zenei anyagában gazdag.

Ez utóbbi tárgyhoz kapcsolódik a kötet utolsó előtti fejezete, amely valójában különálló katalógusnak is tekinthető, hiszen a benne foglalt anyagot a kötetek tekintélyes méretei miatt nem a központi kiállításon mutatták be, a pompás karkönyveket külön kamarakiállítás alkalmával tárták a nagyközönség elé „Musikschätze der Wittelsbacher” címmel. A kamarakiállítást Hartmut Schäfer rendezte, de tőle származik a bevezető tanulmány („Musikschätze der Wittelsbacher. Illuminierte Prachtchorbücher aus dem 16. Jahrhundert”) és a legtöbb tételleírás is. Közülük kiemelkednek a Hans Mielich müncheni festő által illuminált világhírű karkönyvek Cipriano de Rore (Kat. 110, Mus.ms. B) és Orlando di Lasso műveivel (Kat. 111a-b, Mus.ms.A).

V. Albrechttel (1528–1579) 1550-ben erőskezű, művelt uralkodó lépett a bajor hercegi trónra. Hatalmát fokozatosan szilárdította meg a bajor rendekkel szemben, fellépett a protestantizmus ellen, és – ami tárgyunk szempontjából a legfontosabb – nagyívű kulturális víziókkal rendelkezett, amelyeket maradéktalanul sikerült megvalósítania. Úgy tűnik, hogy szellemi életét zeneszeretete és gyűjtőszenvedélye határozta meg. Az általa támogatott művészek egyik legnevesebbike Orlando di Lasso, akit 1556-ban sikerült megnyerni a müncheni udvar számára, ahol 1563-tól a Hofkapelle főzeneigazgatójának tisztét töltötte be. A hercegi udvar kulturális életében fontos szerepet játszott a híres augsburgi kereskedőcsalád tudomány- és könyvszerető sarja, Johann Jakob Fugger, aki tanácsai mellett saját ágenseit is a herceg rendelkezésére bocsátotta, köztük a padovai Jacopo Stradát és Niccolò Stoppiót. Segítségükkel V. Albrecht következetes és céltudatos gyűjtőtevékenységet folytatott, amelynek három, valójában összetartozó gyűjtemény-intézmény köszönhette a létrejöttét, az Antikensammlung, a Kunstkammer és a Hofbibliothek.

A könyvtár tudatos kialakításában az első lépést az orientalista és diplomata Johann Albrecht Widmanstetter körülbelül 1100−1500 kötetes könyvtárának megvásárlása jelentette. A következő fontos állomás 1571, amikor a tanácsadó és barát, Johann Jacob Fugger hatalmas, mintegy 10.000 kötetet kitevő gyűjteménye adósságtörlesztés fejében szintén a bajor udvari könyvtárba vándorolt. A méreteiben ily módon jelentősen megnövekedett könyvtár ugyanebben az évben költözött át ideiglenes lakhelyéről, az Alter Hof kancelláriájáról reprezentatív új otthonába, az úgynevezett Antiquariumba. Ezt a pompás, máig fönnmaradt kétszintes teret (egykor különálló épület volt) V. Albrecht kifejezetten azért alakíttatta ki, hogy helyet adjon a könyvtárnak és az antik gyűjteménynek. A könyvtár az épület felső szintjét foglalta el. Leírásokból tudjuk, hogy a hosszúkás termet faburkolat díszítette, két végén pedig kisebb helyiségeket hoztak létre, amelyek a feltételezések szerint alkalmi ’studioli’-ként szolgálhattak a herceg számára. A berendezést két pompás glóbusz, egy földgömb és egy éggömb egészítette ki, amelyeket V. Albrecht rendelt meg kifejezetten az új könyvtárterem számára. A földgömb Philipp Apian, az éggömb a jezsuita Heinrich Arboreus tudományos búvárlatai nyomán készült. Mindkettő ma is a Bayerische Staatsbibliothek ékessége. Figyelemre méltó, hogy az általános gyakorlattal ellentétben a Kunstkammert a könyvtártól és az antik gyűjteménytől elkülönítve, egy új, részben e célból emelt épületben helyezték el.

Mind a könyvtár, mind a muzeális gyűjtemények felállításában és elrendezésében figyelembe vették a korábban Fugger-alkalmazott belga orvos, Samuel Quiccheberg vonatkozó elméleti traktátusát (Inscriptiones vel tituli Theatri amplissimi, complectentis rerum universitatis singulas materias et imagines eximias… München, 1565), amely munka Németországban elsőként foglalkozott a múzeumelmélet alapvető kérdéseivel.

Meglepő az a teljesség, amellyel V. Albrecht herceg saját reprezentációs rendszerét megálmodta és kialakította. Finom játék szövődött a tudatosan elrendezett és felállított gyűjtemények egymáshoz és a nekik helyet adó, nekik tervezett épületekhez való viszonyából. Noha a herceg végrendeletében kijelentette, hogy a gyűjtemények elidegeníthetetlenek és változatlanul megtartandók, utódai már a 16. század végén megbontották ezt a harmonikus egyensúlyt.

Az udvari könyvtár magvát a Wittelsbachok viszonylag csekély méretű, de annál értékesebb magángyűjteménye képezte. (Vö.: Gullath, Brigitte: Die Bücher der Münchener Herzöge.) Legkorábbról IV. Albrecht herceg (1447–1508) gyűjteményéből maradtak fönt könyvek, közöttük legelsőként Ulrich Füetrer műve, az Artúr-mondakörrel és a Grál-legendával foglalkozó „Buch der Abenteuer”, amely a 15. század utolsó évtizedeiben keletkezett (Kat. 3, Cgm 1). A kiállított darabok jól tükrözik a hercegi udvar érdeklődését és ízlésvilágát. Értékes bibliák és breviáriumok mellett Konrad Grünenberg „Wappenbuch”-ja (Kat. 5, Cgm 145), a híres 15. századi vívómester, Hans Thalhoffer rajzokkal szemléltetett vívóiskolája (Kat. 4, Cod. icon. 394 a), továbbá egy gyönyörűen illusztrált Valturius (Kat. 7, Clm 23467) tűnik fel. Különleges darab Christoph Sesselschreiber technikai kézikönyve a 16. század elejéről, amelyben a szerző rajzokkal illusztrálva többek között az ágyúöntést, kivégzőeszközök, felvonók készítését, a különféle vízi technológiákat és a búvárkodás mikéntjét mutatja be. A harangöntésről szóló rész a legrégebbi német nyelvű források egyike a témában (Kat. 6, Cgm 973).

V. Albrecht vásárlásai közé tartozik Paul Hektor Mair 730 darab fél vagy egész oldalas illusztrációval díszített „De arte athleticá”-ja, amelyben a szerző a lovas és gyalogos párbajok válfajait mutatja be a teljesség igényével. Érdekes adalék, hogy Mair munkája során két vívómestert is szerződtetett, akik a gyakorlatban ellenőrizték az általa összegyűjtött módozatokat (Kat. 8, Cod. icon. 393–2).

IV. Albrecht hercegé volt az az igen értékes, 13. századi, alsó-ausztriai kézirat, amely a kései Minnesänger, Ulrich von Lichtenstein „Frauendienst”-jét tartalmazza. A mű csupán ebben a kötetben hagyományozódott (Kat. 1, Cgm 44). V. Wilhelm (1548–1626) herceg könyvei közé tartozott egy 9. századi, bíborral átitatott pergamenre másolt evangeliarium, két lapján Jézus életéből vett jelenetekkel (Kat. 15, Clm 23631).

Egy Firenzében készült, fehér indafonatokkal díszített, 15. századi aprócska kéziratnak, amely Ovidius „Metamorphoses”-ét tartalmazza, magyar vonatkozása is van. Az előzéklap bejegyzése szerint a kötetet Zsámboki János ajándékozta 1572. szeptember 9-én az éppen Bécsben tartózkodó V. Wilhelm hercegnek. Az ajándékozás tényét Zsámboki saját kezű aláírása hitelesíti. A katalógustétel szerzője, Wolfgang-Valentin Ikas szerint elképzelhető, hogy Zsámboki esetleges könyvtárosi szolgálatait kívánta ily módon a leendő bajor uralkodónak felajánlani, akivel egyébiránt az elkövetkezendő években is kapcsolatban maradt, egyik ágenseként működött a kéziratbeszerzések terén. A választás talán nem véletlenül esett a szóban forgó kódexre – így WolfgnagValentin Ikas –, hiszen V. Wilhelm pár évvel később, immár uralkodóként a müncheni Residenz közelében emelt Neuer Gartenbau-t a „Metamorphoses”-ből vett jelenetekkel díszíttette (Kat. 16, Clm 927).

A bajor udvari könyvtár alapítását attól az esztendőtől számítják (1558), amelyben V. Albrecht megvásárolta Johann Albrecht Widmanstetter (1506–1557) könyvgyűjteményét. (Vö.: Rebhan, Helga: Johann Albrecht Widmanstetter und seine Bibliothek.) A híres orientalista és fényes karriert befutott diplomata számos más humanistához hasonlóan maga is szenvedélyes könyvgyűjtő és bibliofil volt. Könyvtára körülbelül 1100–1500 kötetet tett ki, melyek nagy részét itáliai tartózkodása alatt szerezte. Tudományos sokoldalúságát könyveinek tematikai összetétele is jól tükrözi, de gyűjteménye főként keleti vonatkozású anyagáról, keleti kéziratairól volt igazán híres. Ebben az időszakban bármely keleti nyelv alapos ismerete önmagában is ritkaságnak számított, Widmanstetter mégis szír stúdumaival vált igazán jelentőssé az európai orientalisztika történetében. Ezen a tudományterületen ugyanis valóban úttörő munkát végzett. Neki köszönhető az Újtestamentum első szír nyelvű kiadása (Kat. 32, Rar. 155), valamint egy szír grammatika összeállítása. Mindkét kiadvány 1555-ben jelent meg Bécsben.

Az arab nyelvvel való kapcsolatának Koránkiadása állít emléket, az ún. Nürnberger Koran 1543-ban látott napvilágot (Kat. 25, Res/4 A. or. 1590). A hebraisztika és a judaisztika terén elsősorban a Talmud és a Kabbala tanulmányozásával foglalkozott. Ő is osztozott ugyanis kortársai azon véleményében, hogy a Kabbala szövegéből, ha azokat helyesen értelmezik, alapvető keresztény hittételek nyernek bizonyítást. A zsidó Kabbala legfontosabb műve, a „Zohar” szintén megtalálható volt Widmanstetter könyvtárában, a kéziratos példány margójára maga is készített héber nyelvű jegyzeteket (Kat. 29, Cod. hebr. 217).

Widmanstetter politikai pályafutásának csúcspontját jelentette kinevezése I. Ferdinánd király kancellárjává 1552-ben. Az orientalista nem habozott kihasználni a lehetőséget, és az oszmánokkal folytatott diplomácia során az udvarba érkező, arab írással írt, török nyelvű okiratokat tanulmányozás végett elkérte az uralkodótól. Ezt annál is inkább megtehette, mert ez idő tájt Bécsben az oszmán okiratoknak nem az eredetijét, hanem azok latin vagy olasz nyelvű fordításait archiválták. Néhány eredeti fermán Widmanstetter tulajdonában maradt, köztük az is, amelyet a nagyvezír, Ibrahim pasa címzett I. Ferdinánd királynak 1530. december 12. és 21. közötti keltezéssel (Kat. 106, Cod. turc. 122). 1530-ban I. Ferdinánd Joseph Ritter von Lamberg zu Schneeberget és Jurisich Miklóst követként Isztambulba küldte, hogy ott béketárgyalásokat folytassanak, és kieszközöljék I. Szulejmántól, hogy ismerje el I. Ferdinándot Magyarország királyának. A nagyvezír hallani sem akart erről az őrültségről, és válaszában éppen az ellenkezőjét követelte, nevezetesen, hogy Ferdinánd álljon el az ilyetén jellegű szándékaitól. Ennek a tényállásnak a dokumentuma a Widmanstetterhez, majd a müncheni hercegi gyűjteménybe került okirat, ahol rendkívülisége folytán nem a könyvtárban, hanem a Kunstkammerben helyezték el.

Hasonlóképpen Widmanstetter gyűjteményével került Münchenbe egyik legfontosabb nyelvemlékünk, a „Müncheni Kódex” is a négy evangélium magyar nyelű fordításával (Kat. 36, Cod. hung. 1). Nem csupán a jelen kiállítás rendezői, hanem a régi müncheni könyvtárosok is figyelemre méltó ritkaságnak tartották a kéziratot, ugyanis a katalógusok tanúsága szerint a ciméliák között őrizték. Bizonyos elképzelések szerint Widmanstetter a kódexet Nádasdy Tamástól kaphatta, aki szintén gyakorta megfordult a bécsi udvar köreiben. A tételleírás szerzője nemrégiben közreadott tanulmányában részletesen foglalkozik a kódex történetével a 16. századtól kezdődően egészen a 19. század közepéig (Tafferner, Lioba: Der „Münchener Kodex”. Sein Weg nach München und seine Entdeckung in der Kgl. Hof- und Staatsbibliothek. In: Ungarn-Jahrbuch. Zeitschrift für interdisziplinäre Hungarologie. Hrsg. von Zsolt K. Lengyel. Ungarisches Institut München, 2005–2007, 199–228.) Widmanstetter hagyatékában más hungaricumok is felbukkantak, ez is bizonyítja a tudós érdeklődését a magyar nyelv iránt.

Amikor a Widmanstetter-állomány 1558-ban Münchenbe érkezett, katalógus is kísérte, amely azonban azóta elkallódott. Ezért nem rekonstruálható pontosan az eredeti gyűjtemény. A nyomozásban mindenekelőtt a Widmanstetter-könyvtárban előszeretettel alkalmazott, jellegzetes fehér vaknyomásos bőrkötés, valamint a tulajdonos kézírása segíthet. Widmanstetter ugyanis saját kezűleg tüntette fel az egyes kötetek címét a könyvborítón, az első oldalak egyikére pedig bejegyezte saját nevét mint tulajdonos: „Joannis Alberti Widmanstadii”.

Johann Jakob Fugger kétségtelenül a 16. század legjelentősebb könyvgyűjtői közé tartozott. (Vö.: Hajdú, Kerstin: Johann Jakob Fugger und seine Bibliothek.) Az ő 10.000 kötetes könyvtárával, amely 1552 óta már Hartmann Schedel gyűjteményét is magába foglalta, a bajor hercegi könyvtár hirtelen európai jelentőségűvé lépett elő. (A Fugger-könyvtár részeként Münchenbe érkező Schedel-gyűjteményről, Hartmann Schedel sajátos könyvhasználati és olvasási szokásairól Bettina Wagner ad a katalógusban igen értékes összefoglalót: „Hartmann Schedel und seine Bibliothek”.)

A Fugger-könyvtár legfontosabb gyűjtőköre az ókortudomány és a klasszika-filológia volt, de jelentős anyaggal rendelkezett a teológia, a történelem, a földrajz, a jogtudomány, az éremtan, valamint a képzőművészet és a zene tárgyköréből is. A gyűjtemény körülbelül 900 kéziratot foglalt magába − ebből 400 a Schedel-könyvtárból származott −, amelyben meglepően magas volt a görög kéziratok száma. A 186 görög kódex közül 60 darab régi bizánci másolat volt, elképzelhető, hogy ezekhez Velencében jutottak hozzá Johann Jakob Fugger ágensei. A maradék kétharmadot a 16. század közepén Itáliában, többnyire Velencében másolt görög nyelvű kötetek teszik ki, amelyeket elkészültük után közvetlenül Augsburgba szállítottak. Viszonylag magas a héber nyelvű kéziratok száma is, a 90 kötet között vannak régi és újabb, velencei másolatok is.

Az óriási gyűjteményben Johann Jakob hamarosan kénytelen volt hozzáértő könyvtárosokat alkalmazni, köztük az egyik legnevesebb a híres grécista, Hieronymus Wolf volt. Őt a már említett Samuel Quiccheberg követte a Fugger-könyvtár élén, aki katalogizáló munkatársakat is kapott. Kettőt közülük név szerint is ismerünk: Carolus Stephanusnak köszönhető a Fugger-könyvtár három fönnmaradt katalógusa, amelyek Wolf előmunkálataira mehetnek vissza, Wolfgang Prommer pedig hűségesen elkísérte a könyvtárat akkor is, amikor azt Johann Jakob eladta V. Albrechtnek, és attól kezdve a hercegi könyvtár bibliothecariusaként dolgozott, gyakorlatilag ugyanabban a gyűjteményben.

A Fugger-könyvtárban a könyveket alapvetően két nagy csoportra, latin és nem latin nyelvűekre osztották. Az első csoport tagjait szakonként rendezték el. A jelzet aszerint állt össze, hogy az adott kötet a könyvszekrény hányadik polcán (statio), azon belül pedig hányadik helyen (nu merus) volt található. Például: Stat. III. No. 5. A jelzeteket nem csupán a katalógusban, hanem az egyes köteteken kívül, az első kötéstábla jobb felső sarkában is feltüntették. Az 1552-ben beérkező Schedel-könyvtárat külön katalogizálták és külön állították fel. A jelzetelés ugyanúgy zajlott, azzal a különbséggel, hogy a ’statio’ és a ’numerus’ után egy nagy B betűt is feltüntettek.

A Fugger-beszerzések gyakran maradtak eredeti kötésükben, az új megrendelések közül azonban jó párat egyszerű fehér bőrbe kötöttek, míg egy körülbelül 350 kötetes csoportot vörös és zöld bőrkötéssel láttak el.

Miután a Fugger-gyűjtemény Wolfgang Prommerrel együtt a müncheni udvari könyvtárba vándorolt, a jelzetelés alapelvét megtartották, ám a könyveket már új rend szerint állították fel, ennek következtében a ’statio-numerus’ számok megváltoztak. Az udvari könyvtár legelső, Wolfgang Prommer által összeállított katalógusa 1582ben már az új jelzeteket tartalmazza, amelyeket Prommer vörös tintával a kötetek előzéklapjára is felvezetett. A jubileumi kiállítás katalógusában valamennyi tételnél feltüntették a kiállított kötetek e legkorábbi, ’statio-numerus’ rendszerű jelzetét.

A Fugger-gyűjteményből egy olyan csoportra kívánunk röviden utalni, amely – noha Fuggerprovenienciájú – nem található meg a jelen katalógusban. A Münchenben őrzött nyolc darab corvina-kézirat közül a hat latin nyelvű ezzel a gyűjteménnyel érkezett a bajor hercegi könyvtárba. Hartig ugyan feltételezi, hogy közülük némelyik esetleg a Schedel-könyvtárból származik, ez azonban a jelzetelésben egyáltalán nem mutatkozik meg. Corvináink azért nem szerepelnek a jelen kötetben, mert a Bayerische Staatsbibliothek külön kamarakiállítással emlékezett meg törzsállományának erről a különleges csoportjáról a jubileumi kiállítássorozat keretein belül, 2008 februárjában. A kiállításhoz bajor és magyar szakemberek együttműködésével katalógus is készült, az év végére pedig mind a nyolc kötetet digitalizálták.

Egyelőre nyitott kérdés, hogy miként kerültek Hunyadi Mátyás egykori könyvtárának darabjai  a Fuggerek birtokába, annyi azonban biztosra vehető, hogy kirendeltségvezetőik, a sokszor igen művelt faktorok nagy szerepet játszhattak uraik könyvbeszerzéseiben. Az egyik müncheni corvinát, amely Beda Venerabilis és Seneca műveit tartalmazza (Clm 175), például Georg Hörmann, a tiroli Schwatzban működő faktor ajándékozta urának, Johann Jakob Fuggernek 1544-ben. Minderről a kódex kiragasztott előzéklapján olvasható bejegyzés tájékoztat, amely fölött pedig Hörmann pompás, nyomtatott–színezett ex librise látható. A kézirat tehát korábban Hörmann tulajdonában volt, a faktor ez esetben nem egyszerű beszerzőként vagy közvetítőként működött, hanem valódi ajándékozásról volt szó. Ismeretes, hogy egy másik neves Fugger-faktor, Hans Dernschwam tulajdonában is voltak corvinák. Dernschwam már Johann Jakob apjának, Raymund Fuggernek is nyújtott hasonló „kulturális szolgáltatásokat”, hiszen római feliratokat is gyűjtött neki Magyarország területén.

Noha V. Albrecht hercegnek feltehetően nem ez volt a legfőbb szándéka, de a Widmanstetter-, a Schedel- és a Fugger-gyűjtemény megvásárlásával könyvtárát a késő középkori, kora újkori kultúrkincs egyik legfontosabb mentsvárává tette. Az udvari könyvtárat igen hamar, már az alapítás éveiben megnyitották az érdeklődő nyilvánosság előtt, sőt külön engedéllyel még kölcsönözni is lehetett. Claudia Fabian a katalógus zárótanulmányában („Der Gründungsbestand – Verpflichtung zur Kontinuität. Ein Bogen über 450 Jahre”) hangsúlyozza, hogy a modern Bayerische Staatsbibliothek eszméi, céljai és funkciói milyen nagy arányban azonosak a fiatal bajor udvari könyvtár a maga korában feltehetőleg még kimondatlan alapelveivel. A Bayerische Staatsbibliothek aktuális projektjeinek, digitalizálási programjainak nem kis hányada érinti a gyűjtemény legkorábbi rétegét. A régi állomány – így a kiállítás kurátora – kötelez, ugyanakkor impulzusforrást és útmutatást is jelent.

A bajor kollégák példaértékű összmunkával nagyszerű kiállítást alkottak, és ahhoz méltó, magas színvonalú, rendkívül gazdag katalógust  bocsátottak közre. A katalógus borítóján szereplő gyönyörű fotó, amely az Antiquarium számára készített éggömb egy részletéről, az Androméda-csillagképről készült, találóan illusztrálja a 16. századi reneszánsz emlékének álomszerűvé vált, tünékeny világát.

Zsupán Edina