szemle

Kamecke, Gernot–Le Rider, Jacques–Szulmajster, Anne: La codification – perspectives transdisciplinaires. Paris, 2007. EPHE/TU Dresden

A Kárpát-medencei régió számára is példaértékű együttműködés zajlik 2000 óta Európai Doktori Kollégium (Collège doctoral européen/ Europäisches Graduiertenkolleg) néven, amelynek keretében a Sorbonne (École pratique des hautes études – EPHE) és a Technische Universität Dresden – TU Dresden) köré szerveződő szakemberek hangolják össze kutatásaikat. Oktatók és doktoranduszaik, illetve kutató kollégáik évente összegyűlnek, hogy tudományterületeken átívelő kutatásaik eredményeit konferencia keretében ismertessék egymással. A szakmai eszmecserének 2006 júniusában a párizsi Művészettörténeti Intézet (Institut national d’histoire de l’art) adott otthont. A konferencia, illetve az annak aktáit összegyűjtő kétnyelvű tanulmánykötet a különböző tudományterületeken megfigyelhető szabályalkotás és normaképzés tematikáját járja körül. Történészek, társadalomtudósok, művészet- és irodalomtörténészek, filozófusok vettek részt annak a kutatócsoportnak a munkájában, amely az „Intézményesített szabályok – írás és szimbólumok” címmel megrendezett konferenciához kötődően a „kodifikáció” aspektusait vizsgálta. Tették ezt a legszélesebb idősík mentén, illetve a legkülönbözőbb szakterületek (például jogtörténet, informatikai technológia és művészettörténet) vonatkozásában.

A jelenség valóban széles skáláját tárja az olvasó elé a tanulmánykötet, amelynek borítóján – Jean-Baptiste Mauzaisse festményén – az Idő allegorikus figurája által megdicsőített I. Napóleon császár éteri fényben éppen törvénykönyvén dolgozik, és ebben még a körülötte bőségesen felhalmozott uralkodói attribútumai sem tudják megakadályozni. Érthető, hogy a kötet szerkesztőinek választása erre a képre esett, elég csak a ’kódex’ szavunk etimológiájára gondolnunk. Az eredetileg írótáblának használt ’caudex/codex’ többes száma (’codices’) szüli a Gutenberg-galaxis csodálatos objektumát, a könyvet, ugyanakkor a 16. századi általános jelentése mellett a ’codex’ szó – francia nyelvterületen már a 12. század óta – a jog egységesítésére tett erőfeszítéseket is kifejezi; gondoljunk a Codex Iustinianus-ra. A francia ’code’ szó a 18. századtól kezdve a ’törvény’ szinonimája. Ugyanilyen fontos legújabb kori, az angol nyelvből eredeztethető jelentése is: a ’kód’ az információk megjelenítését és kombinációját végző gépek működtetését lehetővé tevő jelek rendszere. Az Európai Doktori Kollégium által 2007-ben összegyűjtött és megjelentetett tanulmányok annak bizonyítékát tárják föl az olvasó előtt, hogy a napjainkban elsősorban két, egymástól csak látszólag távoli szemantikai mezőben (tehát a jogi és a matematikai diskurzusban) értelmezett „kodifikáció” létjogosultsággal bír más, idealista avagy pozitivista diskurzusokban is; sőt esetükben egyenesen alapfogalomként kell értelmeznünk. A szerkesztők ezt a gondolatot kívánták előtérbe helyezni és illusztrálni, amikor kötetükben éppúgy helyet adtak politikai, filozófiai és irodalmi, mint történettudományi vagy művészettörténeti tematikájú tanulmányoknak, amelyek mindegyike a saját területén ugyanazt a jelenséget vizsgálja és tárgyalja: azt a folyamatot, amelynek során – esetenként, amelynek lezárásaként –, észrevétlen vagy nagyon is szembetűnő módon bizonyos elképzelések és ezek megvalósulása harmonizációban, majd kanonizációban forrták ki magukat. Legyen bár szó az I. századi római szobrászatról, Diderot regényének elbeszélés-technikájáról, vagy az utóbbi évek menekültstratégiájáról Francia- és Németországban. Konkrét példaként legyen szabad Juliette Guilbaud, a Budapest Collegium kutatójának magyar vonatkozású, kitűnő tanulmányát hoznom („Drôles de caractères… De la codification typographique du hongrois”). Ő előadásában és cikkében azt taglalja, hogy a reformáció-korabeli, magyar nyelven történő szövegszedés és nyomtatás milyen nehéz próba elé állította például a krakkói nyomdászokat. Mi magyarok nyelvi elszigetelődésünkből fakadó bánatunk közepette is büszkék vagyunk beszélt és írott édes anyanyelvünkre. Közben pedig hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mikor jeles magyar főúri családok által finanszírozott Biblia-fordítások készültek Bécsben vagy Krakkóban, az idegen ajkú nyomdászoknak bizony nem kis fejtörést okozott ezeknek technikai megvalósítása. Vegyük például azt a tényt, hogy tizennégy magyar fonémát összesen öt latin magánhangzó segítségével kellett átírniuk. Ha a dolog jó oldalát nézzük: a betűkészítők busás haszonra tehettek szert az eddig ismeretlen karakterek megfaragásával. Ha viszont az eredeti, nemes célt nézzük: a nyomtatás megemelkedett költségei esetenként jelentősen megnövelték a könyvkiadás vállalkozásának kockázatát. A Kárpát-medencében a német és a latin betűtípusok hagyományos keveredése Heltai Gáspár tevékenységének köszönhetően oldódott meg. Magát a megoldást pedig egyfajta helyesírási-tipográfiai racionalizációban kell látnunk. Ez nem jelentett mást, mint közös elhatározást és megvalósítást: szerzők, kiadók és főképp nyomdászok együttműködését, amelynek eredményeként a 16. század második felétől kezdődően a magyar nyelv megindulhatott az irodalmi nyelvvé válás útján.

Défalvi-Tóth András