BÁLINT GÁBOR

A Vajna és Bokor cég története (1928–1948)

A két világháború közötti magyar könyvkiadás jelentősebb kiskiadóinak egyike volt a hivatalosan Vajna György és társa néven működő vállalkozás, tulajdonképpen egy könyvesbolt, amelyre azonban gyakorta használták a Vajna és Bokor, illetve egyszerűen csak a Vajna megnevezést is.

Jóllehet Vajna György neve mindig szerepelt a cég nevében, Bokoré viszont esetenként kimaradt, a valódi szervező és irányító Bokor Dezső volt.[1] Bokor 1894-ben született Budapesten, az első világháború alatt a 32. gyalogos hadosztály tagjaként, mint tizedes vett részt a harcokban.[2] A háború után az orosz hadifogságból hazatérve Németországban, a Buchhändlerschulén tanult, majd az IBUSZ könyvesboltjának vezetője volt,[3] de már 1925-től önálló lett.[4]

Cserépfalvi Imre írja róla: „Tényleg mindent magas szinten tudott, amit a könyvszakmában tudni kell. Gyermekkora óta ezzel foglalkozott. Sok kedves történet szól róla: rendkívül szorgalmasan és nagyon lelkesen dolgozott… kitartóan és nagy hozzáértéssel tárgyalt. Nagyon jól beszélt németül, franciául, angolul és oroszul.”[5]

Társas vállalkozását 1928. január 9-én alakította meg, amely február 15-étől társas cég, tagjai „Vajna György és Bokor Dezső budapesti lakosok, könyv- papír-, zeneműkereskedő és kiadó iparüzlet tulajdonosok. A céget együttesen képviselik.”[6] Üzletük igen jó helyen, a Váci utca 28. szám alatt volt. Akkoriban teljesen megszokott módon egyszerre volt könyvesbolt és antikvárium, valamint alighanem papírbolt is.[7] Vajna Györgyről (Budapest, 1889 – Hollywood, 1968), aki 1912-ben államtudományi doktorátust szerzett a kolozsvári egyetemen,[8] igen kevés adat maradt fenn.

Az évek során több könyves szakember is itt kezdte vagy öregbítette pályafutását: Práger Miklós (1904–1984) bibliográfus, aki 1945 után a Szikra könyvesbolt vezetője, majd a Párttörténeti Intézet könyvtárának vezetője volt, 1928 és 1930 között dolgozott itt. Később Rácz (Rechnitzer) Zoltán (1913–?), Elek József (1914–?), Fehér Tibor (1916–?), Kende (Sásdi) Sándor (1918–1992)[9] is Bokor alkalmazásában állt egy bizonyos ideig, majd valamennyien önálló vállalkozásba kezdtek a könyves szakmán belül. De itt dolgozott Plätz Rudolf (1898–1945), a Vajda János Társaság létrehozója és éltetője[10] is, sőt 1939/40-ben cégvezetőként másodlagos cégjegyzési jogosultsága volt.

Kende érzékletes leírást ad Bokor könyvesbolt-vezetői módszereiről.[11] Például időszakonként teljesen átrendeztette a boltot. Ha valamelyik, az üzlet távolabbi részében elhelyezett szakcsoport kevéssé fogyott, akkor azt átpakoltatta a bolt elülső részébe, hogy a betérők tekintete azonnal beleütközzön ezekbe, s így jobban fogyjanak. Az eddig jobban fogyó szakcsoport most majd feltöltődik hátul – s mellesleg az átpakolgatás révén a boltossegédek is jobban tudják, hogy milyen könyvek kaphatók náluk.[12] Egy másik módszer volt, hogy ha eladták az utolsó példányt az egyik könyvből, akkor beírták egy erre a célra létesített „kemény födelű kockás füzetbe a pult végében”. Bokor így akár naponta képet kaphatott arról, hogy mely könyvekből rendeljen újra, s melyek azok, amelynél nem érdemes, mert örülhettek, hogy végre elfogyott.

De a legfontosabb – írja Kende – a mintegy másfél méteres fadobozban sorakozó rengeteg cédula volt, amelyeken a bolt profiljába vágó, korábban vagy jelenleg is kapható könyvek, valamint ezek törzsvásárlóinak neve és címe volt rendszerezve. A Vajna és Bokor cég profilja pedig elsősorban a vadászat (és az ezzel rokon foglalatosságok: halászat, természetjárás, kutyatenyésztés stb.) voltak. Nem véletlen, hogy a Váci utcai üzlet gyakori jelzői voltak az „előkelő” vagy éppen a „patrícius” szavak, hiszen a vadászat igazán kevesek hobbija lehetett akkoriban is. Ez a fadoboz volt „a cég vagyona”, a „kincsesláda”. Később, amikor „1944 áprilisában Bokor úrnak menekülnie kellett, a kabátján kívül semmi egyebet nem vitt magával (talán a pénztárból a napi bevételt sem), egyedül ezt a kartonokkal teli fadobozt”.[13] Az újrakezdéskor pedig e fadoboz volt az első, amit visszavitt a bolthelyiségbe – ámbár az ostrom utáni új világ még kevésbé kedvezett a vadászatot kedvelőknek.

Rácz Zoltán közléséből tudjuk, hogy egy időben hazánkban másutt nem hozzáférhető, különleges könyvek is kaphatók voltak a Vajna és Bokor könyvesboltban:

„1939 végén, 1940 elején… átmenetileg kibékültünk a Szovjetunióval, a szovjet könyv-külkereskedelmi szerv, a Mezsdunarodnaja Knyiga képviseletet nyithatott Magyarországon. Történetesen azzal a Dr. Vajna és Társa céggel állapodtak meg, ahol akkor dolgoztam. Ezekben a hónapokban – összesen tehát vagy másfél éven át – a boltunkban, a Váci utcában, megjelentek a szovjet könyvek: Tolsztoj, Solohov, művészeti kiadványok, mindazok, amelyek »politikamentesnek« voltak minősíthetők.”[14]

Bokornak, mint külföldi könyveket forgalmazó cégtulajdonosnak, valószínűleg voltak kapcsolatai a külügyminisztériumban, ezért kapta meg ő ezt a lehetőséget, de minden bizonnyal közrejátszott ebben az orosz nyelvtudása is – ez aligha volt jellemző akkoriban a könyvszakmában.

A Vajna és Bokor cég, mint könyvkiadó, a kisebbek közé tartozott. Mindöszszesen 84 kiadványukat sikerült megtalálnom 1945 előttről, a háború után pedig hét könyvet adtak ki. Az összes kiadványuk legfeljebb száz körül lehet. Ez 1928tól 1948-ig évenként mindössze öt könyvet jelent.[15] Első kiadványuk egyike, úgy tűnik, Nagy Margit Lépcsőfokok című elbeszéléskötete, amely Karinthy Frigyes bevezetőjével 1930-ban jelent meg. Illés Endre egy kritikát írt erről a könyvről, és megállapította, hogy a szerzője nem több mint jó szándékú dilettáns.[16] Ezt alighanem több, a Vajna által kiadott – s ma már ismeretlen – szerző művéről leírhatta volna.

A harmincas évek elejétől, Hitler hatalomra jutásának idején új lehetőségek nyíltak a német kapcsolatokkal rendelkező kiadók előtt. Ahogy a Literatura írja:

„A magyar kiadóknak meg kellene ragadniok a kedvező alkalmat: most szóhoz lehetne juttatni azokat a kitűnő német írókat, akik számára e pillanatban Németországon belül nem akad kiadó, – pendítette meg legutóbb a gondolatot Kemény István a Magyar Hírlapban. Most azután mintha már megtörténnének az első ezirányú tapogatódzások: Vajna György és társa kiadásában napvilágot látott az első németnyelvű regény.”[17]

Ez az eredeti német nyelvű regény, amelyre a Literatura szerint nem akadt kiadó Németországban, alighanem Hubert Sweerts Sporck Julia. Bildnis eine Familie című könyve lehetett. Hogy az illető valóban a nácizmus előretörése miatt kényszerült-e idegen cégnél kiadni e munkáját, nem tudni, ugyanis a nagyobb német lexikonokban sem találtam meg a nevét… Mellesleg a cég már korábban, 1931-ben kiadott egy eredeti német nyelvű regényt, mégpedig Harry Lux Das Mädchen aus Pensa című művét. Több hasonló azonban nem jelent meg a Vajnánál: talán politikai okokból a betiltott német könyvek kiadásába nem mertek belevágni.

A maga erejéhez mérten részt vett a cég az 1929 óta évenként megrendezett könyvnapon is. Nem mentek ugyan messzire, a sátrukat ott a járdán a Piaristaházzal szemben állították fel. Először 1937-ben szerepelt a kiadó neve a „hivatalos” könyvnapi kiadványok listáján.[18] 1941-ben Muráti Lili, a híres és divatos színésznő Szeretni kevesen tudnak című regényét adták ki, amelynek könyvnapi eladásából a szerző is kivette a részét: egyszerűen karon fogta a járókelőket, elsősorban a férfiakat, és „Nézze csak, milyen szép!” felkiáltással vetette meg velük a könyveket. A segédek dolga már csak a minél gyorsabb becsomagolás volt.[19]

Megjelent Vajnánál egy igazi ponyvaparódia is, 1941-ben Ponyvasátor avagy Így írunk mi. Regények regénye huszonegy fejezetben és még több bekezdésben címmel, amelynek írója Feleki Klára. A mű egyszerre volt a krimik, a légiós regények, a szerelmes ponyvák és a tipikus hollywoodi filmek paródiája.

Természetesen kiadott a cég a „szakterületébe” tartozó könyveket is. Itt jelent meg gróf Széchenyi Zsigmond, az ismert világjáró öt vadászati tárgyú könyve, a legelső a Csui! már 1930-ban. Kiadták gróf Apponyi Henrik indiai és himalájai vadász- és útinaplóját, gróf Festetics Pál Az őz tenyésztése, óvása és vadászata című művét, valamint gróf Erdődy Rudolf két könyvét, a falkasportról, illetve a magyarországi lófuttatásokról. De persze nemcsak arisztokraták műveit adták ki, hanem például Nádler Herbert, a fővárosi állatkert igazgatójának, vagy éppen Maderspach Viktor két vadászati könyvét. Avarffy Elek, Nemeskéri-Kiss Sándor vagy éppen a színész Rózsahegyi Kálmán művei pedig a műkedvelő vadászok történeteit tárták az olvasók elé.

Megjelent náluk néhány kiadványuk a zene- és színházművészet köréből is. Siklós Albert zeneszerző Hangszerek, hangszínek címmel írt könyvet, a Hubay Jenő hegedűtanítási módszerét bemutató kötetet pedig Ráth-Végh Istvánné Zipernovszky Mária szerkesztette. Bárdos Artúr színigazgató Játék a függöny mögött című könyvét adta ki a cég.

Úgy tűnik, szívesen foglalkozott Bokor a nem különösen nagy hasznot hozó verseskönyvek kiadásával. Az alig ismert Andrássy Ilona, Faragó Dezső, Mihály László, Várady Zsigmondné mellett pédául Nadányi Zoltán vagy éppen a némafilm-színésznőből íróvá lett Megyery Sári köteteit is megjelentette. Sikere volt ez utóbbi szerző meghatározhatatlan műfajú „önismereti” könyveinek: a De uraim…! Könyv a férfiaknak három kiadásban is megjelent.

A cég mai szemmel legfontosabb munkája néhány magyar klasszikus idegen nyelveken való kiadása és külföldi terjesztése volt. Kezdődött a sor 1933-ban Az ember tragédiájával, amelynek az új, Mohácsi Jenő által készített fordítását jelentették meg, s így a korábbi, a Dóczi Lajos-féle „… makartstílű Faust-utánzat helyett egészen mai, vívódó, küzködő Embert kapunk … amelyet a mai német irodalom máris értéke szerint méltányolt, mert ezt a fordítást fogadták el nemcsak a különböző német rádiók, hanem a német drámaírás fellegvára, a bécsi Burg-színház is.” – írja a Literatura. Ugyanekkor jelent meg az angol fordítás is, amelynek a lap szerint

„…mindjárt az előszava kész szenzáció. Ezt az előszót ugyanis Seton-Watson (a háború előtt »Scotus Viator« néven ismert keleteurópai angol szakértő) írta, akinek a magyar sors tragikussá fordultában nem kis része volt. Most azonban, ebben az előszóban, olyan megrendítő hangokat talál a magyar kulturtörekvések jellemzésére, amelyek bizonyára erős echót váltanak majd ki Anglia közvéleményében.”[20]

1937-ben megállapítja a lap, hogy már negyedik kiadásban, 8000 példányban jelent meg a Die Tragödie des Menschen, s most külön értékgyarapodást jelentenek a könyvben Buday György fametszetei.[21] Arany Toldiját 1935-ben, Vörösmarty Csongor és Tündéjét 1938-ban, Katona József Bánk bánját pedig 1940-ben adták ki németül, mindhárom esetben Mohácsi Jenő fordításában. Ady válogatott verseit 1941-ben angolul jelentették meg.

Rácz Zoltán visszaemlékezésében megemlíti „Hankiss János Magyar irodalomtörténete francia nyelvű” kiadását, amelyből „Franciaországban többezer példány kelt el”, ám a Magyar könyvészet szerint a Précis de la littérature hongroise a debreceni egyetem egyik kiadványa volt, Vajnáék talán főbizományosként vettek részt a terjesztésben. Ugyanez a helyzet Viski Károly Ethnology of the Hungarian folk című művével, bár Rácz nem járt mesze az igazságtól: Viski a magyar népviseletekről szóló könyvét valóban a Vajna adta ki németül és angolul. Említést érdemel még Stein Palma könyve: Fly my swallow… A merry guide through Hungarian songs and gypsy music, valamint Károlyi Sándoré: Hungarian pageant. Life, customs and the art of the Hungarian peasantry. 250 számozott példányban adták ki a Hüvelyk Matyi-történetet angolul Sly Mike címmel Frances Shires fordításában, Farkas Lídia és Pohárnok Zoltán tíz színezett rézkarcával, amely könyv így a bibliofilek számára jelentett nagy értéket. „És a legnagyobb, folyton megújuló idegennyelvű könyvsikerről sem szabad megfeledkezni: a Gundel-szakácskönyv, három nyelven, 1936-ban nálunk jelent meg először.” – írja Rácz, és hozzáteszi:

„Amikor Bokor Dezső látta, hogy ez a kezdeményezése beválik, New York-i székhellyel 1937-ben megalapította a Transatlantic Arts nevű vállalatát, és a harmincas évek végén az Egyesült Államokban egy könyvekkel megrakott gépkocsival végigjárta a tudományos könyvtárakat, beleértve persze az egyetemeket is, és ott helyben adta el nekik ezeket az angol nyelvű magyar könyveket.”[22]

Az amerikai fióküzletet nem említi a cégjegyzék. Ha ellenőrizni akarjuk, hogy Rácz pontosan emlékezett-e az alapítás évére, akkor nincs könnyű dolgunk. Egy forrás szerint a külügyminisztérium kérte fel a céget, hogy vegyen részt különböző világkiállításokon a fentebb említett idegennyelvű könyveivel, amelyek a magyar kultúrát ismertették. Az 1937-ben rendezett párizsi, valamint a 39-es New York-i világkiállításon aranyérmet nyert,[23] és „a következő évben alakította meg a Transatlantic Artsot.[24] Kérdés, hogy melyik aranyérem utáni „következő évben” történt ez – lehetett akár a párizsi utáni is. Abból a tényből, hogy 1939-ben Plätz Rudolf égvezető irányította a boltot, ahogy fentebb említettem, azt valószínűsíthetjük, hogy Bokor amerikai körútja 1939-ben volt.

A Váci utcai cégtáblán tehát a következő volt: „Dr. Vajna György és Társa”, majd alatta kisebb betűkkel: „fióküzlet New York”. Az amerikai könyvesboltot Vajna vezette, folyamatosan kint tartózkodott, a harmincas évek végén a Váci utcai boltban dolgozó Kende őt egyszer sem látta itthon. Valószínűleg nem is jött haza a háború alatt, és utána sem: az 1945-ös könyvszakmai vizsgálóbizottság előtt nem jelent meg.

A cégnek létezett egy érdekes „összefonódása” a háborús évek alatt Újváry Sándor által alapított Griff kiadóval:

„Vajnának és Bokornak azonban abban az időben már nehézségei voltak, törvények még nem szabályozták ugyan azt, hogy kik azok az írók, akiket kiadhatnak és kiket nem, de vallási megoszlás tekintetében bizonyos arányszámot már szem előtt kellett tartaniok, ha nem akarták elveszíteni a kultuszminisztérium égisze alatt működő kiadói ellenőrzés jóindulatát. Vajnáék, tudva ezt, afféle együttműködést ajánlottak fel a Griffnek, a könyvkiadónak tehát, amelyet fedezett és fémjelzett a grófi név.[25] Létrejött köztünk a megállapodás, amely szerint olyan művek megjelentetését, amelyek éppen a cég tulajdonosainak származása miatt a Vajna és Társa vállalat számára nem opportunusak, átengedi a Griffnek. Nem előre megtervezett kiadói politika volt ez, nem is részleteztük, szerződésbe se foglaltuk, de tudtuk, hogy mit akarunk és a néhány év alatt, amíg erre az együttműködésre mód és idő volt, az mindig maradéktalanul korrektnek és harmonikusnak bizonyult.”[26]

Sajnos Újváry egyetlen könyvet sem említ, amely e megállapodás következtében cserélt volna gazdát, azonban egyet talán felfedezhetünk. A Griff adta ki 1942-ben a Tempefői álnevű szerző Budapesten akkoriban, 1848–1849 című művét. „A könyv az 1848-as szabadságharcnak bizonyos mozzanatairól szólt, a budapesti értelmiség nézőpontjából, azokról a napokról, amelyeken a magyar szellemi élet legkiválóbbjai egységesen léptek fel a német befolyással szemben” – írja Újváry. A szerzője Sibelka Perleberg Artúr volt, aki a földművelésügyi minisztériumban hivatalnokaként dolgozott, ám a Magyar Nemzetbe Tempefői néven írt publicisztikát.[27] Hogy e művet először Bokor Dezső akarta megjelentetni, azt onnan sejthetjük, hogy a hivatalos könyvnapi kiadványok listáján még mint Vajnakönyv szerepelt.[28] Ugyanabban az évben viszont megjelent egy másik műve is e szerzőnek, a Nem vagyok Columbus című regénye – s ez valóban a Vajnánál.

 

Bokort 1944-ben behívták munkaszolgálatra, jóllehet mint első világháborús frontkatona „Horthy-kivételezett” volt, de a pecsétes papírját az őrmester egyszerűen összetépte.[29] Amikor végül visszatért a munkaszolgálatból, nemcsak a háború és az ostrom okozta károkkal kellett szembesülnie, hanem a nyilas országvezetés tetteivel is: mivel boltja „zsidó”, tehát „megszűnt” üzletnek számított, ezért árukészletét kiárusították.

Ezt a munkát Agárdy (Angermayer) Károlyné dr. Rapaics Judit könyvkereskedő végezte el.[30] Ahogy Rapaics elmondta az igazolóbizottság előtt, Hollóházi, „szakmánknak a nyilasok által kinevezett miniszteri biztosa” eredetileg Dobszay Lászlót, az Athenaeum könyvesbolt vezetőjét bízta volna meg a kiárusítással. Dobszay azonban vidéki útjáról hosszabb ideje nem tért vissza, ezért Hollóházi először telefonon, majd miután nyilas pártszolgálatosokkal bekísértette, személyesen is felszólította, hogy vállalja el a Vajna és Bokor könyvesbolt kiárusítását. Rapaics különböző indokokkal próbált kibújni a megbízatás alól (egyedül van az üzletben, nincs személyzete, közeledik a nagy forgalommal járó karácsonyi szezon stb.), a nyilasok azonban közölték, hogy a feladatot el kell vállalnia, különben bevonják az iparigazolványát. Ezek után kénytelen volt elvégezni a kiárusítást, de – ahogy hozzátette – szándékában volt az utolsó napok teljes bevételét megőrizni, hogy azt Bokor Dezsőnek átadja. Azonban december 24-én Hollóházi érte küldte két megbízottját és erőszakkal elszámoltatta. Ettől függetlenül természetesen kártalanítania kellett a visszatért tulajdonost, és azonnal ki is fizetett 20.000 pengőt, azonkívül útbaigazítást adott a ki nem árusított könyvek holléte felől.

Bokor, hazatérte után igyekezett minél előbb újra beindítani a céget, részt vett a háború utáni első, 1945. július 12-én megnyitott könyvnapon is, igaz, a hivatalos kiadványa, Réti István Képalkotó művészet című könyve a Magyar könyvészet szerint még 1944-es kiadású volt. Ebben az évben még egy verseskötet jelent meg Vajna–Bokor-kiadványként: Határ Győző Ragyogó szívvel remete daccal című 96 oldalas könyve, akkor még Hack Győző néven.

E könyvről és különös sorsáról a szerző bővebben is említést tesz visszaemlékezéseiben.[31] Határ Budapest ostroma után került kapcsolatba a céggel, ugyanis megmentette a tizenkilenc éves Bokor Zsuzsa életét a Svéd Ház nyilas megrohanásakor. Így találkozott „Bokor Dezső bácsival is, a Vajna és Bokor kiadó igazgató-tulajdonosával; akinek előkelő könyvkereskedése is volt a Váci utcában… feleségével, épp annak a kirakatait sepregette tisztára” valamint a pinceraktárból hordták fel a könyveket. A házaspár „nem győzött hálálkodni lánya megmentőjének” és szívesen vették a két fiatal között kialakuló románcot is, nem volt ellenükre „hogy a könyvkiadó-házaspárnak író-veje és az írónak kiadócégtulajdonos apósa-anyósa legyen”.[32] A házasságból végül nem lett semmi, de a lehetőséget Határ nem hagyta kihasználatlanul:

„… ám ha arra gondoltam, hogy van kiadóm, van kiadnivalóm, de a kommunista cenzúránál vasfalba ütközöm, hát vérbe borult a szemem. Elhatároztam, hogy túljárok az eszén. Kötetbe gyűjtöttem börtönverseimet, beleválogatva jó néhány szélbaloldali, gyújtó hangú darabot is – azt csak nem teszik meg a náciellenes, börtönviselt költővel, hogy ilyen zöngemények megjelentetését sem engedélyezik?! – de azt a turpisságot, amire készülök, már nem kötöttem a cenzúra orrára: hogy a nyomdába küldendő anyagba titokban beleválogatok néhány olyan új verset, amitől a moszkovita maffia prüszkölni fog. A kötet, Dezső bácsi jóvoltából… már 1945 decemberében kint volt a könyveskirakatokban.”

Ám Határ még abban az évben „szembefordult a múltjával” és „leszámolt fiatalsága salakjával”: ahogy írja „1945 karácsonyán, nominális összegért, Dodó bácsitól (ez volt Dezső bácsi családi beceneve)” megvette az összes megmaradt példányt, az 1000-ből körülbelül 800-at, majd „felhordattam műteremlakásom tetőteraszára, az ott meredező kéménycsoportok tövében kupacokba raktam, a kupacokat leöntöttem benzinnel, és késő este felgyújtottam.” Amikor egy rendőr érdeklődött, hogy honnan a füst, Határ megnyugtatta „hogy ostoba-rossz könyveket égetek, amelyek még arra sem valók, hogy gyertyát csomagoljanak beléjük.”

A következő években Határ Győző könyvei már nem a Vajna és Bokornál jelentek meg. Bokor ebben az időben már alig adott ki könyvet: 1946-ban Kulcsár József Ha élni tudnánk… című regénye (mint könyvnapi kiadvány), 1947-ben Nemes Tibor, 1948-ban Falu Tamás verseskötete jelent meg itt. Gömöri Jenő Tamás, aki negyven évvel korábban elindította a Modern Könyvtár sorozatot, most két gyűjteményt is kiadott a Vajnánál az 1944-ben írt verseiből, igaz a második darabot már csak 1948-ban. Ebben az évben jelent meg második kiadásban Az ember tragédiája angolul.

Bokor Dezső 1945 után szorosabban bekapcsolódott a könyvszakma újjászervezésébe. 1946-ban a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének egyik alelnökévé választották, mint a budapesti könyvkereskedők képviselőjét. 1947-ben alapító tagja volt a Magyar Könyvkereskedők Kiviteli, Behozatali és Beszerző Szövetkezetének, amely a svájci Schweizerischer Vereinsortiment mintájára jött létre. Kidolgozott egy tervezetet egy országos, egységes könyvbaráthálózat kiépítésére is, amely szerint a Magyar Könyvesek Klubjába belépők havonta megkapnák egy zsűri által a hónap legjobb könyvévé választott kötetet – azonban ez a terv nem valósulhatott meg. 1948-ban – Keéri-Szántó Andor halála után – a Budapesti Könyvkereskedők Adóközösségének elnöke lett. 1950-ben a KISOSZ (Kiskereskedők Országos Szabadszervezete) keretében működő Könyvkereskedői szakcsoport (tulajdonképpen a korábbi MKKOE) társelnökeként működött.[33]

Mivel Vajna György még 1947. május 23-án kilépett a cégből, Bokor ekkor már egyedüli tulajdonosa volt a boltnak, amely a cégjegyzék szerint „könyv-, papír-, és zeneműkereskedés”. Érdekes, hogy a Magyar könyvészet szerint még 1948-ban is megjelentek könyvek Vajna–Bokor szignóval. A könyvkereskedelem államosításának korában talán éppen a papíráruk forgalmazása hosszabbította meg a bolt életét: amikor ugyanis 1952. április 17-én 182 könyvkereskedő iparjogosítványát vonták vissza, 153 papír-, írószer-kereskedés még folytathatta ezt a tevékenységét.[34] Minden bizonnyal köztük volt a Váci utcai üzlet is, ám végül 1953. június 24-én visszavonták az iparengedélyét,[35] ekkor szűnt meg Bokor Dezső önálló cége.

De nem sokáig volt nyugdíjas: 1954 végén Cserépfalvi Imre egy új kiadót szervezett, amelynek az volt a célja, hogy a külföld számára bemutassa Magyarországot. A Corvina kiadó kereskedelmi osztályának vezetője ki más is lehetett volna, mint Bokor Dezső, akinek „régi könyveladói rutinjára” nagy szükség volt a külföldi érdeklődőkkel való tárgyaláshoz, de olyankor is, amikor az erre hivatott vállalat, a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat próbálta eladni a könyveket a nehézkes apparátusával.[36] Ő találta meg Széchenyi Zsigmondot is, aki ekkortájt, a kitelepítése után, a keszthelyi Helikon Könyvtárban volt könyvtáros, s most nagy örömmel kötött szerződést a Corvinánál műveinek magyar és idegen nyelven való újrakiadására.[37] Bokor Dezső hatvankilenc éves korában, 1963-ban halt meg.

 

GÁBOR BÁLINT

L’histoire de la firme Vajna et Bokor (1928–1948)

Des maisons d’éditions plus petites de l’époque d’entre-deux-guerres une des importantes était la librairie de György Vajna et associé. Le directeur de grande autorité de la firme a été Dezső Bokor (1894–1963), qui avait fait ses études à la Buchhandlerschule d’Allemagne, et parlait bioen l’allemand, le français, l’anglais et le russe. Le magasin, à la fois librairie et bouquinerie, s’est trouvé à Budapest, au centre de la ville, 28 rue Váci. De ses domaines un était la chasse (et les activités parentes: pêeche, tourisme, élevage de chien etc.), mais la firme avait remporté une médaille d’or de l’Exposition Mondiale de 1937 de Paris, autant que de celle de New York de 1939, par ses publications présentant la civilisation et la culture hongroise. Plus tard Bokor avait fondé sous le nom Transatlantic Arts, sa filiale de New York, avec succès pour la diffusion des différentes publications hongroises en langue anglaise, sous la direction de György Vajna. La maison a fait publier en langue allemande et anglaise les oeuvres classiques de la littérature hongroise: La tragédie de l’homme de Imre Madách, Csongor et Tünde de Mihály Vörösmarty, Bánk bán de József Katona, autant que des ouvrages de vulgarisation au sujet des costumes populaires hongrois, de la musique populaire hongroise et le livre de cuisine Gundel. Pendant son activité, la firme a fait paraître une centaine d’ouvrages. En 1944 Bokor a été requis pour le service du travail obligatoire, sa librairie, comme propriété juive, a été supprimée et liquidée par les autorités fascistes hongroises. Après la guerre, Bokor a participé dans la réorganisation du métier de livre de Hongrie, il a fait redémarrer sa boutique également, mais la firme ne s’est guère occupée de l’édition de livre. Semblablement aux autres firmes en propriété privée, le magasin a été définitivement supprimé en 1953. Bokor a continué sa carrière aux éditions Corvina, maison débutant peu après, pour la diffusion des informations sur la Hongrie dans le monde de l’Ouest, ainsi, en partie elle a continué l’activité de la firme Vajna et Bokor.