közlemények

 

Thomas Barlow magyar kapcsolatai és egy ismeretlen Tarczali Pál-levél. Thomas Barlow (1607–1691) az angol protestantizmus jellegzetes és érdekes alakja, életének túlnyomó részét Oxfordban töltötte, ahol tanulmányai elvégzése után különböző egyetemi tisztségeket töltött be. 1633-tól volt a Queen’s College Fellow-ja, vagyis szénior (igazgatósági) tagja, majd 1658-ban ugyanennek a kollégiumnak igazgatójává választották. Barlow az anglikán egyházon belül inkább a kálvinista irányzat felé hajlott, de ez nem akadályozta meg abban, hogy 1675-ben elfogadja kinevezését Lincoln püspökévé. Politikailag kortársai „mérsékelt royalistának” tartották, akinek a Commonwealth idején sem esett bántódása, mert olyan tekintélyes barátai vagy oltalmazói voltak, mint John Owen és John Selden.

Nem Barlow fedezte fel az Angliába peregrináló magyarokat, hanem azok keresték fel őt, jó okkal – 1652-től ugyanis ő volt az oxfordi Bodley könyvtár főkönyvtárosa, s mint a könyvtár látogatójegyzéke bizonyítja, ebben az időben is szép számmal fordultak meg Oxfordban és használták a könyvtárat itt tanuló magyarok. 1654. október 25-én például egyszerre négy magyar iratkozott be a Bodley-könyvtárba,1 akik közül az egyik, Tolnai S. István annyira megtanult angolul, hogy később Lőcsén egy angolból fordított kegyességi művet jelentessen meg.2 Igen valószínű, hogy Thomas Barlow már ekkor is felfigyelt a latinul általában folyékonyan beszélő, tanulni vágyó, szorgalmas református magyar teológusokra, de közelebbi kapcsolatról közte és az idelátogató magyarok közt nincs bizonyítékunk.

1660-ban Barlow-t kinevezték a teológia egyik professzorává Oxfordban. Ettől kezdve még valószínűbbé vált találkozása idelátogató magyarokkal, akik rendszerint engedélyt kértek a teológia mindenkori professzorától, hogy – bár maguk nem iratkoztak be az egyetemre – annak nyilvános előadásait látogathassák. Nagyon valószínű, hogy ismerte például azt a Jászberényi P. Pált, akit az Angliába visszatérő Isaac Basire, II. Rákóczi György gyulafehérvári tanára is támogatott. Basire-ral ugyanis Barlow, mint később látni fogjuk, levelezett és könyvtárában megvolt a durhami kanonok egyik kiadványa.3 A Hollandiából Angliába érkező Jászberényi 1659-ben néhány hónapot Oxfordban töltött és csak azután alapított nyelviskolát, illetve futott be fényesnek mondható, bár rövid karriert Londonban. De Barlow első bizonyítható magyar ismerőse mégsem ő volt, hanem az a Nadányi János, akinek latinul írt magyar történelemkönyvét, Florus Hungaricusát, az 1663-as amszterdámi megjelenés után egy évvel később J. H. (James Howell) angol fordításában is kiadták.

Barlow fennmaradt könyvei között ugyanis megtalálható a Florus, méghozzá egy 1664-es latin nyelvű dedikációval Nadányitól.4 Utóbbi Cambridge-be látogatott először, onnan ment át Oxfordba, ahol 1664. március 12-én iratkozott be a Bodley könyvtárba, feltehetőleg ekkor, vagy hamarosan ezután találkozott Thomas Barlow-val és adta át neki könyvét. Az angol Florus Hungaricusnak alighanem sikere volt, hiszen tudjuk, két kiadása is létezik, s nem lehet biztosan eldönteni, melyik a korábbi: mind a kettő 1664-es, az egyiket Henry Marsh, a másikat pedig Nathaniel Brook jegyzi.5 A kettő közül a Brook-féle kiadás a szebbik, (a Folger Library érdekes példánya is ettől a kiadótól származik), s mivel Brook a latin nyelvtaníró Jászberényinek is kiadója volt, lehet, hogy Nadányi eredetileg neki adta az angol könyvkiadás jogait.

A Nadányival való találkozás után Thomas Barlow elég népszerű lesz a magyarok közt. A Merton kollégium számadáskönyvében az 1666–67 év alatt a következő bejegyzést találjuk: „Hungaro cuidam quem ex Hollandia habuit commandatum Dr Barlow ex cons(ensu) £1.00”6 Egy font jelentős összegnek számított abban az időben, s igen jó hollandiai ajánlólevél kellett hozzá, hogy ennek kifizetésére Thomas Barlow felkérje a Merton kollégium kincstárnokát. Ilyen csak annak a kiváló összekötetésekkel rendelkező Mezőlaki Jánosnak lehetett, akinek az albumában egyébként meg is találjuk Barlow bejegyzését 1667 tavaszáról egy göröggel kevert latin nyelvű szöveggel: „In gratiam Viri doctissimi Domino Johanno Mezolaki… Hungari, et amicitiae non simulatae mnemoszinon… scrispit”.7 Nem tudjuk megmondani, miért mondott köszönetet meleghangú dedikációjában Barlow Mezőlakinak, talán az hozott neki egy fontos levelet Hollandiából, vagy beszámolt a magyar protestánsok helyzetéről – mindenesetre ékes latinsággal társalogtak és Barlow az így szerzett benyomásai alapján igen műveltnek nyilvánította a magyar peregrinust.

Barlow következő, ezúttal erdélyi pártfogoltja az a szász-hungarus Adami János, akit Isaac Basire ajánl be hozzá 1670 tavaszán vagy nyarán. A hajdan Gyulafehérvárt diákoskodó Adami jól verselt latinul, ugyanebben az évben adta ki Londinum Perlustratum című, a nagy tűzvész után gyorsan újjáépülő Londont leíró és dicsőítő latin költeményét,8 és még egy W.F. kezdőbetűk mögé rejtőző angol fordítót is talált hozzá, így kétnyelvű kiadvánnyal próbálkozhatott. Ezután Basire ajánlólevelével Oxfordban próbált szerencsét; Basire-től több ízben kapott pénzt, tehát Barlow anyagi segítségére nem számítva, alighanem az angol teológus tanácsára ment el a Merton kollégiumba, ahol némi pénzmag azért ütötte markát.9 (Felmerülhet a kérdés, miért nem a Queen’s, Barlow saját kollégiuma adott segélyt a magyar peregrinusoknak? Talán azért, mert jóval szegényebb volt, mint a Merton.) Ezek után Adami még Oxfordban maradt, itt töltött két trimesztert, majd újabb latin versben búcsúzott a híres egyetemi várostól – ezt a versét Alexander Pudsey-nak, az egyetem akkori proktorának ajánlva, valószínűleg 1671 elején. Megköszöni benne az oxfordi tanárok bőkezű vendégszeretetét, s bár Barlow-t név szerint nem említi, tudjuk, hogy ő volt az első ember, akit minden bizonnyal Oxfordban felkeresett. Adami versét ezekkel a zengzetes szavakkal fejezi be: Oxfordban „engem a félholtat, nagylelkű baráti ajándék, / mint elesett Ádámot, jobbá újrateremtett”.10

Alig hagyta el Adami János Oxfordot (bár Angliából, mint azt egy William Sancroftnak írt pénzkérő levele bizonyítja, még 1672 elején sem távozott),11 máris egy újabb magyar bukkant fel az egyetemi városban: Szilágyi-Sylvanus György, „Pannonius Medicus”. Szilágyi, aki 1668-ban érkezett Angliába és hosszabb időt töltött Cambridge-ben, ahol többek között Dr. Thomas Watson pártfogolta, most Oxfordban ismerkedett az egyetemmel, illetve az ottani tanárokkal. Úgy tűnik, Oxford még jobban tetszett neki, mint Cambridge, legalább is erre vall az a két latin költeménye, amit itt ki is nyomtattak 1671. június 5-i keltezéssel, az Acrostichon Hoc Laudi et Honori Universitatis Oxoniensis és az ezt követő Alia carmina in euisdem Academiae laudem – utóbbiból csak a refrénként használt két sort idézném: „Noscere si cupias totius stemmate Mundi / Oxonium venias, haecque videre potes” magyarul: „Hogyha az egész világ történetét vágyod megismerni, gyere Ox fordba, itt megláthatod”.12 Pár héttel később Szilágyi megismerkedett, Thomas Barlow-val és ebből az alkalomból róla is írt két kis latin verset, amelyek (egy erősen rongált) kéziratban maradtak csak fenn a Bodley-könyvtár gyűjteményében. Ezek közül az első mindössze 11 soros, akrosztikon ez „Thoma(s) Barlow” nevére, aki vagy pénzt adott, vagy szállást szerzett Szilágyinak, míg a második, „Alia carmina (in ejusdem encomium)” arról számol be, mennyire elterjedt Barlow híre külföldön is: „Terra remota jubet nam dum tua Scripta revolvit / Hollandus Teuto Pannonicusque chorus…”,13 és hogy az oxfordi teológus azok közé tartozik, akik őszintén segítik más nemzetiségű hitsorsosaikat. Szilágyi-Sylvanus egyébként sokrétű kiadói tevékenységét ugyan Londonban kezdte 1676-ban, itt jelent meg az Isocratis Orationes Duae, de ezt Oxfordban folytatta egy évvel később, amikor az egyetem nyomdásza kinyomtatta az Isocrates-beszédek második, javított kiadását.14

 

Nadányi, Adami és Szilágyi-Sylvanus után a negyedik magyarországi és erdélyi születésű peregrinus, akivel Thomas Barlow kapcsolatban áll és akit, mint a többieket is, segít is, pénzzel vagy csak jótanáccsal, az Tarczali Pál. Ez a Sárospatakon, illetve Debrecenben iskolázott református fiatalember 23 évesen kerül Hollandiába, ahol Groningen és Utrecht után, valószínűleg Tolnai Mihály társaságában kel át a Csatornán és érkezik meg Oxfordba. Fennmaradt egy (sajnos keltezetlen) levele William Sancrofthoz, amelyben kéri, a magyarokat mindig szívesen támogató angol teológus (ekkoriban a Szent Pál székesegyház dékánja) hasson oda, hogy ő beiratkozás és tandíjfizetés nélkül tanulhasson az oxfordi egyetemen.15 Ezt Sancroft, alighanem Barlow segítségével, el is intézte, és az 1672-es év több trimeszterét Tarczali már Oxfordban tölthette, talán abban a Gloucester Hallban talált magának szállást, ahol néhány évtizeddel később Gyönyösi Árva Pál is lakott. Mindenesetre Tarczali Pál arról nevezetes, hogy ő volt a legelső magyar a 17. században, akinek kiadványa jelent meg Oxfordban. Ennek a kis latin nyelvű teológiai értekezésnek (RMK III. 2824) a címe De Vocatione Gentium et Conversione Judeaorum (A népek hivatásáról, illetve a zsidók megtéréséről) és az a század chiliasztikus elvárásaiba illeszkedik: az utolsó itéletre és Krisztus második eljövetelére csak akkor kerülhet sor, ha előbb a zsidók mind keresztény hitre térnek. Tarczali nem tudja, hogy ez mikor fog bekövetkezni, de 16 lapos kis értekezésében számos bibliai idézettel szolgál arra vonatkozólag, hogy ez egyszer majd megtörténik. Ennek az értekezésnek akkora sikere volt, hogy egy évvel később, 1673-ban újra kiadták Oxfordban, alighanem kisebb példányszámban, mint először, mert csak egyetlen példánya maradt fenn, ez a maldoni Plume könyvtárban található és azt az RMK Pótlások harmadik füzetében a 6641. szám alatt az én adataim alapján regisztrálták.

Most viszont arra is fény derült, ki segített Tarczali Pálnak a De Vocatione… kinyomtatásában. Ez Thomas Barlow volt, akinek könyvei között az oxfordi Queen’s kollégiumban fennmaradt a mű egyik példánya,16 benne egy rövid levéllel, amit Tarczali írt az angol tudósnak. Ebből kiderül, hogy Tarczali nemcsak a korabeli angol teológusok, hanem főként hazai tanárai és pártfogói előtt akart jó színben feltűnni ennek az egyébként nem túl eredeti munkácskának oxfordi kinyomtatásával. Mivel Utrechtben korábban már kiadott egy teológiai disputációt (RMK III. 6613), az oxfordi értekezés, pontosabban az, hogy azt Barlow segítségével az egyetem tipográfusa nyomta ki, csak egyet bizonyít: hogy Tarczali rövid idő alatt jó kapcsolatokat tudott kialakítani az oxfordi angol teológusokkal. A kinyomtatásért hálából disputációját részben az egyetem rektorának, Peter Mewsnak (aki 1669 és 1673 között töltötte be ezt a tisztséget)17 és az „oxfordi akadémia” tudós doktorainak, részben annak a Harsányi Jakabnak ajánlotta, aki annak idején apjával együtt peregrinált Angliában és Skóciában,18 és most a brandenburgi elektor udvari tanácsosaként működik.

Tarczali Pál 1672-es levelének közreadásával mindössze a régi angol–magyar kapcsolatok egy kevéssé ismert fejezetét igyekszünk kiegészíteni. Ezek a 17. század utolsó negyedében főleg Oxfordban terebélyesedtek ki, ahol a De Vocatione Gentium… után két magyar szerző (Sylvanus, Gyöngyösi) könyvét is kiadták és ahol Otrokocsi Foris Ferencet rábeszélték arra, írja meg a magyar nyelv eredetét kutató művét, a később Franekerben kiadott Origines Hungaricae-t. A fentiek alapján biztosra vehetjük, hogy Thomas Barlow-nak a más nemzetiségű protestáns peregrinusokat felkaroló segítsége nélkül ez, a talán meglepő kapcsolatrendszer nem jöhetett volna létre.19

Tarczali Pál levele Thomas Barlow-hoz

Gratiam et pacem in Domino!

Reverende Doctor Domineque plurimum honorande, ante omnia excusatum me esse velit tua Reveren(da), quod haec brevi meam schedulam R. Virum in suis negociis interturbem : nam me pudet, fateor frequenti meam praesentiam majorem creare molestiam, cum sciam a plurimis distractum esse negociis. Feceram mentionem R.Viro nuperrimis diebus, de brevi meo exercitio Theologico, quod vellem typis exprimi, & in patriam aliquot exemplaria meis praeceptoribus et benevolis tanquam primitias meorum studiorum mittere, aut una mecum deferre. Sed cum facultas exprimendi debeat concedi a R.D. Vice-Cancellario, R.Vir dixit, et datam occasione velle significare D.Vice-Cancellario & rogare, ut mihi dat facultatem exprimendi. Itaque ignoro, an R.Vir ab eo tempore nactus fuerit occasionem loquendi cum D.V. Cancellario, et hoc significandi nec me. Rogo supplex R. Virum ut me faciat certiorem, ego hospitium habeo proxime apud Mrss (?) Appleby. ipsomet etiam accessi R.D.V. Cancellarium, & dixit sibi nunc non vacare propter multas occupationes meum perlegere exercitium; sed hanc rem cum R.Viro se communicaturum, dixit. Hoc facto, gratum mihi peregrino R.Vir faciet , & ego, quoad vixero, semper gratam mente recolam.

                Paulus Tarczali Ung(arus)

                ad servitia R.Viri paratissimus

                m(anu) p(rop)ria

Gömöri György