közlemények

Bethlen Kata orvosló könyve. Az ELTE Régi Magyar Irodalom tanszékén évek óta működik egy kicsiny műhely, amely hallgatók közreműködésével azon fáradozik, hogy a 17–18. századi, gyógyító és háztartási recepteket tartalmazó kéziratok szövegét a nagyközönség számára internetes formában hozzáférhetővé tegye. (Honlapcímünk: http://receptek.elte.hu)

Az elmúlt tanévben az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának birtokában lévő, Quart. Hung. 2158. sz. kézirat átírásával foglalkoztunk. A kéziratkötet az „Anno 1737. Orvosságos könyv” címfeliratot viseli, több 18. századi kéz írása, magyar nyelvű. 210 fóliót tartalmaz, eredeti bőrkötése megrongálódott. A következő tulajdonosbejegyzéseket tartalmazza: „Székely György; Székely Málvin; OSZK 1919.” Tartalma: 1a–126a. orvosságos könyv, benne 12 cím nélküli, de tartalmilag elkülönített fejezet;[1] 129b–182a. háztartási könyv (közte sok üresen hagyott levél); 182b–201b. XIII. könyv: szemorvoslás; 203a–210b. mutatótáblák az orvosságos könyvről.

Ez nagyszabású, 12 könyvre tervezett kompozíció, szerkezetét semmilyen más kéziratból nem ismerem. Úgy készült, hogy tervezője a kéziratkötetet előbb fölosztotta részekre, és utóbb, folyamatosan kerültek bele az egyes receptek, így a könyvek határán a levelek üresen maradtak.[2] A XII. könyv után iktatódik bele a háztartási könyv (gyertya- és szappankészítés, szakácskönyv és textilfestés), ezt követi tizenharmadikként egy valószínűleg csak utóbb beszerzett és lemásolt szemorvosló könyv, Paulus Norstenberg könyvének másolata (Rövid compendiuma az oculistaságnak, melyet kiadott és approbált ezen kilenc punctumok alatt felséges császár és koronás király, VI. Károly fő páduai doktora és oculistája, Paulus NORSTENBERG őexcellenciája in Anno 1733. die 12. Mensis Augusti in Styria). A szerző és a könyv azonosítása az OSzK Régi Nyomtatványok Tára szakértő munkatársainak szíves közreműködése ellenére egyelőre sikertelen maradt.

Összességében mintegy nyolc kéz munkája (kilenc, ha az 1. kéz írásának megváltozását nemcsak a vastagabb toll okozta), ezek alkalmasint egy időben is közreműködtek benne, pl. az „Első könyv, XXXV. rész” címet fekete tintát használó kéz írja föl, a szöveget más kéz barna tintával; néha mondat közben változik a kézírás (jellegzetes váltás: 102b–103a). Egészen eltérő és rossz formanívójú írás kezdődik a 111a. lapon (6., esetleg 7. kéz). A tulajdonos tehát nem írta, hanem íratta a recepteket (hacsak a közreműködő nyolc (kilenc) kéz között az egyik nem a tulajdonosé), ez magyarázza a kétszer bekerült receptek viszonylag nagy számát (53. sz. és 60. sz., 126. sz. és 132. sz., 182. sz. és 183. sz., 69. sz. és 189. sz., 222. sz. és 226. sz., 224. sz. és 225. sz.) A kézirat legnagyobb része az 1. és a 3. kéztől származik. A szemorvosló részt a 3. kéz írta, csupán két kiegészítő recept származik az első (második?) kéztől.

A kézirat létezéséről korábban már hírt adtam egy interdiszciplináris konferencián,[3] ekkor „főrangú erdélyi hölgy könyve” elnevezéssel emlegettem. A kézirat birtokosáról akkor annyit tudtam megállapítani, hogy a 18. században élt erdélyi arisztokrata volt (a receptek szolgáltatói között doktor Pápai uram, Bél uram, doktor Borosnyai Márton uram, Lázár Jánosné, a szebeni német szíjgyártóné szerepel), nő volt (jól láthatóan női könyv, tele konyhai tanácsokkal, asszonyoktól kapott receptekkel, hurkák, disznósajt, szappanok, tisztítószerek, gyapjú- és hajfestékek receptjeivel) és gyakorló háziasszony.[4] A másoktól kapott recepteket saját tapasztalásokkal egészítette ki („Inak zsugorodásától való, melyet is magam próbáltam olyan emberen, kit is az Isten nyilának szele megütvén, kezei, lábai megzsugorodtak volt”, 79b). Még a szemorvosló könyvet is kiegészítette saját gyűjtésével (pl. beiktatott egy Borosnyai Nagy Mártontól származó receptet, 200b). Tudott annyit latinul, hogy egy recept szavait megértse (Borosnyai Nagy Márton latin nyelvű pestisreceptje után háziasabb magyar nyelvű kerül a kéziratba „A feljebb való receptának magyarsága” címmel, 123b), és legalább egynéhány szót németül is („Azmint a bécsi bábák hívják, mikor az kisgyermeken Unterwachsen kezd lenni”, 99a; „váisz thaimlische pulver”, 100a).

Ekkor úgy gondoltam, a számos személyes vonatkozás ellenére nincs esélyünk a kézirat szerzőjének azonosítására. A kézirattal való hosszú foglalkozás után azonban úgy vélem, mégis igen nagy valószínűséggel tudjuk, kié volt a kézirat.

Némi irányt mutathat Borosnyai Nagy Márton (169?–1738) neve, aki 1729-ben megszerzett orvosdoktori oklevelével hazatérve Teleki József orvosa lett. Ez persze nem zárja ki, hogy más családok számára is adjon receptet (utóbb a gubernium főorvosa volt). Ám mégiscsak figyelemre méltó, hogy akad a receptek között tőle származó a kézirattulajdonos („Ezekből a füvekből való feredőt javallott doktor Borosnyai uram nekem”, 68a), valamint a kézirattulajdonos Klára lánya számára („Borosnyai uram javallotta ezt az főtt vizet náthával való forró hidegibe Klárának, hogy ekképpen főzzék”, 103a–103b). Klára számára más forrásból is gyűjtöttek javallatokat („Klárának ezekből a füvekből való feredőt puffadástól és lépdagadástól javallatt az szebeni német szíjgyártóné”, 103b). Legárulkodóbb a szemorvosló könyv jelenléte, amely nemcsak a női, de a férfigyűjteményekben is teljesen ismeretlen.

Olyan erdélyi arisztokrata hölgyet pedig meg tudunk nevezni, aki az 1730-as években működött, volt kapcsolata Borosnyai Nagy Mártonnal, orvosi és szemorvosi (!) gyakorlatot folytatott, és volt Klára nevű lánya: ez Teleki József felesége, Bethlen Kata.

Bod Péter Bethlen Katáról írt gyászversében beszámolt patrónája szemorvosló működéséről:

„Gyógyítást gyakorlott gyakran még maga-is.

Kivált szem fájdalmit böltsen orvoslotta,

Hállyogot a’ szemről könnyen el-oszlatta,

E’ hasznos Tudományt néki tanította,

Más Doktorok között egy jó okulista.”[5]

Az orvostörténeti kutatások azt állították, hogy Bethlen Kata Simoni Márton szebeni orvostól tanulta a szemorvoslás mesterségét.[6] Minthogy azonban az orvostörténészek adatot nem hoztak arra, hogy Bethlen Kata kapcsolatban állt Simoni Mártonnal, ezt inkább feltételezésnek tekinthetjük. Az tehát, hogy az ő neve nem szerepel a kéziratos gyűjteményben, nem csökkenti annak valószínűségét, hogy a gyűjtemény Bethlen Kata orvosló könyve volt.

Kézenfekvő bizonyítási mód volna a kézirat kézírását Bethlen Katáéval összevetni, ez azonban nem hoz filológiai értelemben vett bizonyosságot. A kézirat összességében mintegy nyolc kéz munkája, ezek időben nem különülnek el. És sajnos, bár ez nem köztudott, Bethlen Kata sem írta a maga kezével a leveleit. A Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában lévő sok tucatnyi levelét szintúgy legalább hat vagy nyolc kéz írta, csupán az aláírásuk autográf. Így, noha látok hasonlóságot néhány receptíró és levélíró kéz között, ezek nem jelenthetnek bizonyosságot a kézirat tulajdonosára nézve. Az „Arva Bethlen Kata” szavak pedig oly kevés lehetőséget kínálnak az összevetésre, hogy még azt sem tudjuk megállapítani, fölbukkan-e az ő írása az orvosló kézirat másolói között.

Filológiai értelemben véve tehát nem tudjuk bizonyítani, mégis minden esély amellett szól, hogy a kézirat Bethlen Kata orvosló könyve volt, amelynek létezését minden kutató biztosra vette,7 de az írónőnek egyetlen könyvtárjegyzékében sem bukkant föl.

S. Sárdi Margit