BUJDOSÓNÉ DANI ERZSÉBET

A Székely Nemzeti Múzeum

és a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége

A Székely Nemzeti Múzeum alapításának kezdetei 1879-ig nyúlnak vissza. Létrehozásának és gyűjteményei ötven éves fejlődésének történetét az egykori múzeumőr, Csutak Vilmos írta meg egy hosszabb tanulmányban, amely az Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára című gyűjteményben jelent meg. Az említett könyv Sepsiszentgyörgyön, 1929-ben, a Székely Nemzeti Múzeum kiadásában, Csutak Vilmos szerkesztésében látott napvilágot.

E dokumentum szerint 1879. szeptember 15-én a Székely Mikó Kollégium egyik emeleti szobájában, az úgynevezett Cserey-múzeum helyiségében történt egy hivatalos eljárás, amelynek során özvegy Cserey Jánosné, született Zathureczky Emília átadta a Háromszék, Csík és Udvarhely vármegye székely közösségének az általa alapított múzeumot. A Cserey-múzeum története 1875 nyarán, június első felében kezdődött, létrehozásának gondolata Vasady-Nagy Gyulának, a magyar nyelv és irodalom tanárának volt köszönhető. Vasady egy brassói magániskolában tanított, amikor özv. Cserey Jánosné meghívására Imecsfalvára költözött, hogy Cserey Ákos nevelője legyen. 1879 szeptemberétől 1881 júniusáig, haláláig a Székely Nemzeti Múzeum őre volt.

A 19. század középső évtizedeiben a magyar kultúra és a magyar múzeum eszméje nem volt ismeretlen a magyar és székely nép köreiben. Ezekben az időkben jöttek létre Budapesten, Kolozsváron azok a kulturális intézmények, múzeumok és könyvtárak, amelyek nagyrészt adományozásokkal vetették meg létrejöttük alapjait. A Nagyajtai Cserey család századok óta az egyik legvagyonosabb és legbecsültebb, gyökeres székely család volt Székelyföldön. A család története öszszeforrt a székely nép történetével. Cserey János halála után felesége, született Zathureczky Emília vállalta, és teljesítette a rá és fiaira háruló nemes kötelességeket. Ebbe a házba került Vasady Gyula, aki Brassóból egy érmészeti és természetrajzi tárgyakból álló kis gyűjteményt vitt magával, és ez volt az elindítója a múzeum alapításának. Ezekből, és a Cserey-ház régi ékszereiből, porcelánjaiból, fa- és vastárgyaiból rendeztek be egy kis múzeumot, amely gyűjtemény az idők során egyre jobban gyarapodott, lelkes adományozásokkal és vásárlásokkal. A háromszéki múzeum megalapítása érdekében az első lépést Szentiványi Gyula főkirálybíró tette meg, ő fogalmazta meg ama óhaját, hogy Csereyné gyűjteményével alapozza meg Háromszék múzeumát. Csereyné végső elhatározását, amely szerint az intézet a Székely Nemzeti Múzeum nevet viselje, Háromszéken legyen elhelyezve és az összes székelység közönségének közvagyonát képezze, az 1877. március 10-én kelt alapító levél foglalja magába és véglegesíti. Háromszék megye közössége a múzeum alapítását az 1877. június 26-án tartott gyűlésén elfogadta, és az alapító emlékére Cserey Székely Múzeumnak nevezte el.

Két év múlva a Székely Mikó Kollégium elöljárósága felajánlotta a múzeumnak a kollégium négy emeleti szobáját minden díjfizetés nélkül, mely ajánlatot Csereyné rögtön elfogadott. Így 1879 nyarán a gyűjteményeket Imecsfalváról Sepsiszentgyörgyre szállították, és a felajánlott helyiségekben helyezték el. Háromszék megye a társtulajdonos Csík és Udvarhely megyék főispánjait a hivatalos átvételre természetesen meghívta. Így lett az 1875-ben alapított Háromszéki Cserey-gyűjteményből 1876-ban Háromszéki Cserey-múzeum, 1877-ben Cserey Székely Múzeum, majd 1879. szeptember 15-én Székely Nemzeti Múzeum.[1]

Ez dióhéjban a Székely Nemzeti Múzeum alapításának története. Nagyon érdekes és tanulságos folyamat az, ahogyan a Cserey-féle amatőr magángyűjteményből egy tudományosan rendezett múzeum létrejött. Történetéhez az is hozzátartozik, hogy ideiglenes hajlékokban, különböző menedékhelyeken húzta meg magát, míg el nem foglalta az őt megillető, méltó épületet. Nem kis idő telt el, amíg a gyűjtemény az e célra épített épületbe került, és kivitelezésének, létrehozásának is hosszú a története.

Ezekben az években, az 1880-as évek elejének magyarosítási és nacionalista mozgalmai hozták létre ennek a kornak a nagy közművelődési egyleteit, így a Dunántúli Közművelődési Egyesületet (DKE), a Felvidéki Közművelődési Egyesületet (FEMKE), és az Erdélyi Közművelődési Egyesületet (EMKE). Voit Krisztina: Fejezetek a közgyűjtemények és a könyvkiadás történetéből című tanulmánykötetében többek között a magyar közgyűjteményrendszer történetével is foglalkozik. Ő fogalmazza meg azt, hogy ezeknek az egyesületeknek többek között az volt a célja, hogy növeljék a magyar nyelvű iskoláztatás mértékét, és minél nagyobb számban próbáljanak a magyar kultúrát terjesztő alapításokat létrehozni. Ezen célok megvalósításának egyik eszköze a népkönyvtárak létrehozása volt, melyeknek telepítését, megalapítását az egyesületek szívügyüknek tekintették. A múzeumok és részben a könyvtárak szervezésének kérdéseivel a parlament bizottsága 1891-ben kezdett behatóbban foglalkozni. Szapáry miniszterelnöksége idején a közigazgatási reformok megtárgyalásakor merült fel, hogy a múzeumok szervezeti rendjét – a közigazgatási rendhez simulóan – a törvényhatóságok alá rendeljék. A parlamenti bizottság állásfoglalásának dátumától számítva két év telik el, amikor 1893. december 9-én összeül az egyesületek országos értekezlete, melyen részt vesznek más, jelentős közművelődési és tudományos egyletek, társulatok képviselői is. Arról nincs adat, hogy ezen megbeszéléseken valaki jelen lett volna a Székely Nemzeti Múzeum megbízásából. Itt, ezen az ülésen fogalmazták meg a programpontokat, amelyek megegyeznek a jövendő Múzeum és Könyvtári Bizottság feladattervével.[2]

A feladatterv pontjaiban többek között megfogalmazódik az is, hogy „területükön a régészeti kutatásokat mozdítsák elő, a régészeti leletek elkallódását igyekezzenek megakadályozni, a múltjokra vonatkozó ereklyét gyűjtsék össze és őrizzék meg; szóval vessék meg a törvényhatósági múzeum alapját; esetleg ha már a területükön valamely hatósági vagy testületi múzeum létezik, ezzel kapcsolják össze a törvényhatósági gyűjteményeket.”[3]

Ezek az események a Székely Nemzeti Múzeum továbbfejlődése szempontjából mind mind pozitívumot mutatnak, a feladatterv célkitűzéseiben megfogalmazottak reményt adtak a múzeum őreinek arra, hogy talán egyszer eljön az idő, amikor állami segítséggel tudják majd intézményüket fejleszteni, részben működtetni. Ezek a szerveződési folyamatok, amelyek a magyar fővárosban ezekben az években, évtizedekben történtek, pozitívan hatottak a vidék már meglévő intézményeinek életére. Igaz ugyan, hogy el kellett teljen még egy jó pár év ahhoz, hogy a célkitűzések megvalósítása kézzel fogható eredményekben nyilvánuljon meg, de a nemes szándék megfogalmazása eszmei síkon szinte azonnal hatott.

Amint azt Voit Krisztina leírja, 1897 januárjában egy bizottsági vitát tartanak, melynek kitűzött napirendi pontja a Múzeumok és Könyvtárak Főfelügyelőségének és a Tanácsának a felállítása. A megállapodás értelmében a Bizottság a továbbiakban a Tanács keretében működik tovább. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége és Tanácsa megalakításával a közgyűjtemények jövendő fejlődésének két fontos elemét sikerült egyesíteni: a szakfelügyeleten keresztül az állami ellenőrzést, és a társadalmi erők hatékonyságát.égének és a Tanácsának a felállítása. A megállapodás értelmében a Bizottság a továbbiakban a Tanács kere A közgyűjtemények helyzetének rendezése Magyarországon így jött létre, és mintegy negyed századon át meghatározta működését és fejlődését. Napjainkra is hatást gyakorolt, hisz ez a közgyűjteményi rend, ami a századfordulón szilárdult meg, napjainkban is él. Művelődéstörténetünk olyan nagy és virágzó korszaka ez, amihez hasonló nem volt még Magyarország történetében.[4]

A Főfelügyelőség egyik feladata az építkezések állami segélyezése volt. Ennek kapcsán bátorkodott a Székely Nemzeti Múzeum igazgató-választmánya azzal a kéréssel fordulni a Főfelügyelőséghez, hogy a lehetőségekhez mérten egy új múzeum építéséhez állami segélyt folyósítson. A Főfelügyelőség 1907-ben egy folyóiratot indított Múzeumi és Könyvtári Értesítő címmel, amelyben részletesen számot adtak a Főfelügyelőség munkájáról, eredményeiről, terveiről, a segélyezett intézmények éves beszámolóiról, a különböző jogcímeken adott, kiosztott segélyekről. A továbbiakban a folyóiratban megjelent adatokból lehet feltérképezni az építkezés folyamatát, a kiutalt pénzösszegeket, és egyáltalán az építkezés, és ezáltal a múzeum történetét is.

Az első jelentés 1907-ben érkezett a Székely Nemzeti Múzeum igazgató-választmányának részéről a Főfelügyelőséghez. Ez a beszámoló az 1907-es állapotokat tükrözi. Itt fogalmazódik meg először az, hogy a Főfelügyelőség segítségével a Székely Nemzeti Múzeum építésének költségeihez 100 000 korona segélyt kap, amely összeget 20 év törlesztésre állítottak be. A Főfelügyelőség vállalja, hogy évi 5000 korona összegben a törlesztő részleteket fizeti.[5]

A következőkben csak 1909-ben kezdenek el részletesen foglalkozni az építkezési államsegélyek nyomtatásban való megjelenésével. Ennek kapcsán Mihalik József „A múzeumi építkezések államsegélyeinek törlesztéses kölcsönnel való fedezése” című cikkben foglalkozik részletesen ezzel a kérdéskörrel. Ebben az írásban Mihalik József előadja, hogy a Tanács legutóbb 1908. április 27-én tartott ülésén foglalkozott a főfelügyelőségi építkezésekre engedélyezett államsegélyekkel, és azt fogalmazza meg, hogy az addigi gyakorlat szerinti, hosszú időre beállított, reparcizált utalványozással az esedékes összeg utolsó részletét, és ehhez képest a múzeumok elkészültét az érdekelt múzeumok jelenlegi képviselői, tisztviselői és a Tanács valamint az Országos Főfelügyelőség mostani tagjai nem tudják bevárni. Emiatt a Tanács 1908 májusában a törlesztéses kölcsönök eszméjét azzal a kéréssel ajánlotta gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter figyelmébe, hogy a már beállított államsegélyeket az 1909. évtől annuitásos törlesztésre használhassák fel. A szimpatikus fogadtatás dacára az ügy az 1909. évi állami költségvetés keretében megoldást nem talált, de Wlassics Gyula indítványozására újabb előterjesztés készült az 1910-ik évi költségvetés tárgyalásához.

Mihalik arról is beszámol, hogy a Főfelügyelőség múzeumi építkezéseinek céljaira az 1909-iki állami költségvetésben, mint rendkívüli átmeneti kiadásra, összesen 125.500 korona lett beállítva. Ez az összeg a debreceni múzeum, a pozsonyi múzeum és könyvtár, a rimaszombati múzeum és könyvtár számára megvásárolandó épület, a temesvári, az aradi, a hódmezővásárhelyi, a komáromi, a sepsiszentgyörgyi és a veszprémi múzeum megépítésére van elkülönítve.

Ennek az összegnek az elosztási tételében a 9. tétel a sepsiszentgyörgyi múzeum építésére adott 100 000 korona 2. részlete. Tehát 1909-ben az eredetileg 100 000 korona állami segélyből – melyet 20 év törlesztésre állítottak be, évi 5 000 koronás részletekben – még 90 000 korona maradt, 18 évig esedékes részletekben. Mihalik itt megjegyzi, hogy a törlesztéses kölcsön természetéhez tartozik, hogy a hitelező által a kötelezettségeit pontosan teljesítő adósnak fel nem mondható, hogy kamatlába a törlesztés egész tartalmára változatlan, föl nem emelhető, ellenben a pénz értéktelenedése idején a kölcsön alacsonyabb kamatozásúra átváltoztatható, vagyis konvertálható, emellett azonban az adós tartozását a kötelezvényben kikötött feltételek mellett egészben vagy részben a lejárati idő előtt is hat havi, esetleg egy évi előleges felmondás után, sztornódíj ellenében készpénzben egyszerre visszafizetheti.[6]

Ebben a cikkben valóban tetten érhető az, hogy milyen nagyon fontosnak tartotta a Főfelügyelőség, és vele együtt a vallás- és közoktatási miniszter ennek a témának a fontosságát. Tulajdonképpen ezzel a magyar állam egy olyan felelősséget, és anyagi terhet vállalt fel, melynek értéke, hosszan tartó társadalmi és művelődési hatása nem kérdőjelezhető meg.

A Múzeumi és Könyvtári Értesítőben rendszeressé tették az éves jelentések közlését. Ennek fényében a „Főfelügyelőség hatáskörébe tartozó tudományos közgyűjtemények építkezési s berendezési ügyeinek állása 1909. június hó elején” címmel a következők kerülnek a széles nyilvánosság elé. Az elszámolás 28. tétele foglalkozik a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeummal, mely szerint: megfogalmazzák, hogy megállapíttatott elsősorban 50 000 korona állami segély, amelyből eddig folyósítva lett 40 000 korona, és az utolsó, 10 000 koronás részlet 1910-ben lesz esedékes. Másodsorban a már korábban megállapított 100 000 korona államsegély, amelyből utalványoztatott 10 000 korona, beleértve az 1909-ik évi részletet is. Ennél az összegnél az utolsó részlet 1928-ban lesz esedékes. Azt is leírják, hogy az épület létesítése körül nem lesznek nehézségek, mert a város által felajánlott telken kívül az első kiadásokra 180–185 000 korona áll rendelkezésre. Itt is tetten érhető a törlesztéses kölcsönök említése, és az, hogy ennek fényében az építkezés már az 1909. év első felében megkezdhető legyen, mert ha ez kivitelezhető, akkor az építkezési munkálatok az ott épülő tanítóképző intézet munkálataival egyszerre végezhetők, és így 5–10%-os megtakarítás érhető el. Az építkezési tervek elkészítésével dr. Hültl Dezsőt (a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének tagja, felügyelő) bízták meg, ki a kész tervezeteket 1909. márciusában bemutatta a Főfelügyelőségnek.[7]

Ezzel a jelentéssel ellentétben Kós Károly „A Székely Nemzeti Múzeum építése” című cikkében a következőket írja:

„Az erre vonatkozó, de rajtam kívül eső előzményektől pusztán arról van véleményem, hogy a Székely Nemzeti Múzeum igazgató-választmánya az 1910. esztendőben felkérte a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségét, hogy miután a tulajdonos székely nép több évtizedes áldozatkészségéből a Múzeum céljaira telket tudott vásárolni és egy szerény múzeumépület felépítésének anyagi fedezetét is vállalhatja, ajánljon megfelelő építőművészt, aki az épületet szakszerűen és művésziesen megtervezné és a művezetési munkálatokat is vállalná. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége e célból dr. Hültl Dezső építőművészt ajánlotta, aki a vázlatterveket a megadott program alapján még abban az esztendőben el is készítette.”[8]

Tehát egy év eltéréssel ugyanarról az eseményről számolnak be.

Kós Károly ebben a beszámolóban még azt is leírja, hogy 1910 őszén levelet kapott Hültl professzortól, akinél személyesen jelentkezett. Dr. Hültl megmutatta a tervvázlatokat, és azzal a megfontolással adta át Kós Károlynak a tervezési megbízást, hogy helyesebbnek tartja azt, ha a kifejezetten székely stílusú épületet egy olyan építész tervezi, aki annak a tájnak a szülötte, és jobban ismeri az ottani helyzetet. A professzor azt is megfogalmazta, hogy az „aradi, szegedi, kassai, sümegi stb. múzeumok állhatnának egész nyugodtan másutt is; sok közük nincs Aradhoz, Szegedhez, Kassához, Sümeghez. Ez az egyik oka, hogy szeretném, ha az alaprajzi elrendezés lehető betartásával készítenél egy vázlattervet és azt bemutatnád Nekem.”[9]

Kós Károly egy héten belül készen volt a vázlattal, és 1910 decemberében megbízást kapott, hogy a múzeum részletes kiviteli terveit készítse el.

Ugyancsak 1909-ben jelent meg a Múzeumi és Könyvtári Értesítőben a Főfelügyelőség javaslata az 1909-es segélyezések tárgyában. Az összesen 63 tételben a sepsiszentgyörgyi múzeum a 45-ik, mely szerint a könyvtár részére 400, a régiségtárnak 400, a néprajzi gyűjteménynek 300, a természetrajzi gyűjteménynek 200, tehát összesen 1300 koronát segélyeztek.[10]

A következő évben, 1910-ben újra beszámolnak az előző év fejleményeiről „A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége hatáskörébe tartozó közgyűjtemények fejlődése az 1909. évben” címmel.

Ide Sepsiszentgyörgy is küldött beszámolót, amely így kezdődik:

„Jóllehet a Székely Nemzeti Múzeum nem áll messze új otthonának létesülésétől, az ügy a politikai viszonyok miatt még sem haladhatott előre, miért is az elmúlt évben kénytelen volt a múzeum a végleges berendezkedés előtt még egy költözködést átélni: a Mikó-kollégiumból át kellett vinni az építendő múzeum telke mellett álló épület két kibérelt helyiségébe. A kényszerű költözködés azonban minden kár nélkül folyt le, s a múzeumra csak üdvös volt, mert egyrészt az új, könnyen szellőztethető és világos helyiségekben az addig szétszórt tárgyak jobban voltak csoportosíthatók, másrészt, a hurcolkodás révén sok, különösen textil tárgynak a megtisztogatása és szellőztetése vált lehetővé.”[11]

Megfogalmazzák továbbá azt is, hogy az elmúlt évben tisztázódott véglegesen a múzeum tulajdonjoga is. Csík és Udvarhely megyék törvényhatósági bizottságai kimondták, hogy a sepsiszentgyörgyi múzeumot az egész székelység közös kincsesházának tekintik, ezért tulajdonjogát fenntartják és a múzeum gyarapításához és fenntartásához hozzájárulnak. Ennek a nemes célnak az érdekében Udvarhely megye külön kezelésében lévő megyei múzeuma egész anyagát átengedte a Székely Nemzeti Múzeumnak, Csík megye pedig évi 500 korona hozzájárulást szavazott meg a múzeum költségeihez, mely összeget 1909. január elsejétől már ki is utalta. Ezen kívül részletesen ismertetik az egyes osztályokban végzett munkákat és a gyarapodásokat. Az összes részleg, kivétel nélkül gyarapodást jelent.[12]

Még ugyanebben a számban jelenik meg egy másik cikk is, „Az Országos Főfelügyelőség hatáskörébe tartozó intézetek állami segélyezése 1910-ben” című, mely szerint a rendes kiadások keretében a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum részére a régiségtári javadalomból 1000, a néprajzi javadalomból 300, a természetrajzi javadalomból 100 koronát utaltak ki. A múzeum a rendkívüli kiadások keretében is kapott segélyezést, éspedig az építésre szolgáló 50 000 korona államsegély 5. részlete fejében 10 000 koronát.[13]

A következő évben, vagyis 1911-ben az igazgató-választmány beküldi a rendes évi jelentését, amely „A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége hatáskörébe tartozó közgyűjtemények fejlődése az 1910. évben” című cikkben jelenik meg. Ez esetben is beszámolnak az elmúlt év történéseiről, eseményeiről, többek között arról, hogy a Székely Nemzeti Múzeum új épülete még mindig nem készült el, bár szépen halad, de sajnos a múzeum nem tudott elkerülni egy újabb, ideiglenes helyiségbe való hurcolkodást. A régi megyei árvaszéki épületben kellett hat kis szobát bérelni, melyből hármat az addig földön heverő könyvtári anyag foglalt el. Fontos esemény a múzeum életében, hogy részt vett a bécsi első nemzetközi vadászkiállításon. A jelentés az előző évhez hasonlóan beszámol a különböző részlegek gyarapodásáról, az azokban folyó munkálatokról. A könyvtárban Csutak Vilmos őr felügyeli és szervezi a munkálatokat.[14]

Az állami segélyezésekről beszámoló cikkben a Székely Nemzeti Múzeum részére a rendes kiadások keretében, melynek fedezete 90 000 korona, ebben az évben (1911) a régiségtári javadalomból 1000, a néprajzi javadalomból 300, a természetrajzi javadalomból 400 korona utaltatott ki. A rendkívüli kiadások keretében a sepsiszentgyörgyi múzeum építésére engedélyezett 100 000 korona államsegély 4. részlete, vagyis 5000 korona.[15]

Még ugyanebben az évben, a hivatalos közleményekben megjelenő ülés anyagában hangzik el először, hogy a Főfelügyelőség részéről Semayer országos felügyelő azt jelenti, hogy az épülő sepsiszentgyörgyi múzeum berendezésére szakértőt kell küldeni.[16]

1912-ben a Székely Nemzeti Múzeum életében a legjelentősebb esemény, hogy több évtizedes nehéz küzdelem után teljesült a székely nemzet egyik nagy álma, nevezetesen művészi otthont épített történeti emlékeinek és földje természeti kincseinek. Az új múzeumépület befejezése a küszöbön állt ebben az évben, de a gyűjtemények elhelyezésében nem történt változás. A jelentés részletesen tartalmazza a különböző részlegek munkáját, gyarapodását. Kiemelten kezelik a könyvtár és a levéltár gyarapodását, mely a beszerzéseken kívül adományokkal és letétek útján igen jelentősen növekedett. A letét anyagával együtt a könyvtár és a levéltár összes gyarapodása 12 769 darab, így a törzsállomány az 1911-es évben 60 977 darab lett. Arra is kitérnek, hogy a könyvtár látogatóinak száma szépen növekszik, eltekintve attól a ténytől, hogy a részleg csak szakemberek számára nyitott. Kölcsönzési adatok is megjelennek, melyek szerint a látogatók száma 246, a kölcsönzések száma 1300 volt.

Fontos eseménynek minősül az is, hogy 1911. július 27-én Mihalik József országos felügyelő és előadó meglátogatta a múzeumot, sőt, az ásatások színhelyére is kiutazott.[17]

A rendes kiadások keretében, melyeknek fedezete 101 000 korona volt, a Székely Nemzeti Múzeum részére a könyvtári javadalomból 500, a régiségtári javadalomból 1000, a néprajzi javadalomból 300, a természetrajzi javadalomból 400 koronát utaltak ki. A rendkívüli kiadások keretéből, melynek fedezete 125 000 korona volt, a Székely Nemzeti Múzeum építésére engedélyezett 100 000 korona állami segély 5. részlete fejében 5000 korona neveztetett meg.[18]

A Múzeumi és Könyvtári Értesítő 7. évfolyamának első füzetében egy felsorolás található, mely lista tartalmazza azt a 83 intézményt, melyek a Főfelügyelőség hatáskörébe tartoznak. Itt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum a 61. helyen áll, gondosan kiemelve, hogy az intézmény Háromszék megye tulajdona.[19] Még ugyanebben az évben, 1913-ban jelent meg a Főfelügyelőség ülésének anyaga is. Az ülés Fraknói Vilmos országos főfelügyelő elnökletével zajlott, az előadó Mihalik József volt, aki a napirend során arról is beszámolt, hogy a Székely Nemzeti Múzeum a felépült új épület küszöbön álló berendezésére rendkívüli segélyezést kért, éspedig 2000 koronát a könyvtár kiegészítésére, oklevelek vételére és kötésére; 2000 koronát az éremtár kiegészítésére; 1200 koronát segéderők alkalmazására; 750 koronát a folyó év első felében még szükséges helyiségek bérére. Ezen kívül kérvényezi a 25 000 koronás nagy államsegély megadását a folyó évre, tehát 1913-ra. A Főfelügyelőség döntése a következő: a könyvtár kiegészítésére folyó évben 1000, jövő évre 1000, az éremtárra folyó évben 1000, jövő évre 1000, segéderők alkalmazására 1200 és a bérhelyiségekre 750 korona rendkívüli segélyt állapít meg. A 25 000 koronás nagy államsegély tekintetében nem születik döntés, azt javasolják az intézetnek, hogy személyesen kérje az illetékes szerveknél.[20]

A közgyűjtemények fejlődésének 1912. évi beszámolójában a múzeum a következő jelentést küldi: az 1911. év nyarán megkezdték az építkezés befejezését és az új múzeum berendezésének, fenntartásának fokozatos és tervszerű előkészítését. Az építkezést 1912-ben be is fejezték, a berendezés előkészítő munkálatai anynyira előrehaladtak, hogy azt tervezik, hogy az 1914. év őszére tervezett megnyitásra a gyűjtemény szakszerűen lesz elhelyezve. A jövőbeni fenntartáshoz Sepsiszentgyörgy városa évi 1000 korona segélyt szavazott meg. A terveik között szerepel az is, hogy az 1912. év végéig a múzeumba érkező anyagnak az új épületbe való szállítása és felállítása az 1913. év feladata lesz. A továbbiakban részletezik a különböző részlegek akkori állását, az ott folyó munkálatokat. A könyvtárban 375 korona összeget igénylő könyvkötési munkát végeztettek, és a 629 kötetes évi gyarapodással a törzsállomány 61 606 darabra emelkedett. Az év folyamán a 250 látogató 1300 kötetet használt, miközben a múzeum továbbra is csak szakemberek számára volt nyitott. Ebben az évben két magasrangú látogatója volt a múzeumnak, dr. Posta Béla, és dr. Kammerer Ernő országos felügyelők utaztak Sepsiszentgyörgyre. Jelentéseikben kiemelik a múzeum vezetésének komoly tudományos munkásságát, és az új múzeumépületről a legnagyobb elismeréssel írnak.[21]

Az építkezési és berendezési ügyek állása a következő volt: a vallás- és közoktatási miniszter még az 1906. évi állami költségvetésben 50 000 korona építkezési államsegélyt engedélyezett évi 10 000 koronás részletekben, melynek utolsó részlete 1910-ben lejárt. Az 1908-as állami költségvetésben a 100 000 korona építkezési segélyt évi 5000 koronás részletekben folyósították, melynek utolsó részlete 1920-ban válik esedékessé. Az 1913-as évi állami költségvetésben 85 000 korona építkezési segélyt évi 5000 koronás részletekben állapították meg, melynek utolsó részlete 1929-ben fog lejárni, és végül az 1910-es évben 25 000 korona berendezési államsegélyt kapott az intézmény. Ezekhez az összegekhez még hozzájárultak: 1. a múzeum a saját építési alapjával, ami összesen 32 000 korona, 2. Háromszék vármegye építési alapítványa 12 000 koronával, 3. a Budapesti Székely Egyesület alapítványa 10 000 koronával. A fel nem használt és a takarékpénztárba betett államsegély összege 24 525 korona 39 fillér volt, amely összeg a Sepsiszentgyörgyön székelő Háromszéki Takarékpénztárba volt elhelyezve.[22]

Az 1913-as évnek egy szomorú eseménye volt, hogy Szentgyörgy város polgármestere, a Székely Nemzeti Múzeum igazgató-választmányának elnöke, Illyefalvi Gödri Ferenc 1913. július 5-én váratlanul elhunyt. Húsz éven át dolgozott a múzeum fejlesztésén, és amikor végre felépült az új épület, az intézmény új, szebb korszakához érkezett, akkor szólította el a halál.[23]

1914-ben is, az előző évek gyakorlatához híven érkeztek jelentések a Főfelügyelőséghez. Ezek egyrészt az intézmény életének fontos lépéseiről számolnak be, másrészt tudósítanak az országos főfelügyelők látogatásairól. Abban az évben báró Szalay Imre két ízben, dr. Horváth Géza és dr. Hültl Dezső országos felügyelők látogatták meg a múzeumot. Szalay felügyelő a gyűjteményeket és azok gyarapítását vizsgálta, Hültl Dezső a már jóváhagyott és visszaküldött felülvizsgálati jelentések alapján újból végignézte az összes építkezési munkálatot és az új épületet.

A múzeum vezetőségének egyik legfőbb gondját az építkezés jelentette, anélkül, hogy az az év végéig teljes befejezést nyerhetett volna. Ennek okai többek között az építési vállalkozók és az építési bizottság közötti folyamatos félreértések voltak.

Az igazgató-választmány a főépület felülvizsgálatának befejezése után a két múzeumőri lakóház felülvizsgálatáról is gondoskodott, melynek befejezése megtörtént. A két lakóház összes építési költsége 37 434 korona volt.

1913-ban az építőbiztosság házilag elvégezte az udvarrendezést, a föld feletti csatornázást, az út- és betonjárda építését, és jó minőségű deszkából elkészíttette és állókerítéssel vette körül a múzeum telkét. Így összesen 16 400 korona megtakarítást értek el, és a végrehajtott munka minden tekintetben kifogástalan volt. Kós Károly tervei alapján megépítették az utcai kerítést is, melynek közepén egy, a Kós tervei szerint készült kisebb léces kapu, a főépület két oldalán a telekre vezető kocsiút, végén pedig egy galambdúcos székelykapu tette lehetővé a közlekedést. A külső munkálatok alatt ugyancsak Kós Károly műépítész tervei szerint alátámasztották a könyvraktárt tartó vasgerendázatot, a könyvraktárra beton- és vaslépcsőt készítettek, és a raktár alatti alagsori helyiség bejárati ajtaját szintén Kós véleményezése alapján áthelyezték. A világítási berendezéseket a Ganz-féle villamossági rt. szállította. Szennyvíztisztítót is építettek (Priszter György-féle szabadalmazott tisztító), mert a főépület átvétele azt megkövetelte. Az aszfaltozási munkálatokat is egy budapesti cég készítette.

1913-ban a gyűjtemények megint szépen gyarapodtak, ezeket belül is a könyvtár 6354 darabbal, minek köszönhetően a könyvtár állománya 1913 végén 67 960 darab volt. A gyarapodási rendes államsegélyen felül a Főfelügyelőség további 1000–1000 korona rendkívüli segélyt állapított meg az 1913–14-es évekre, szikulikák és székely családi okmányok gyűjtésére és könyvkötésre. A többi gyűjtemény is kapott ebben az időintervallumban rendkívüli segélyezést. Összesítve az 1913. évben az állam részéről 2200 korona rendes és 4750 korona rendkívüli államsegélyt kapott a múzeum. Ezeken felül utalták a 25 000 koronás nagy államsegélyt is, amelyből a múzeum felszereléseit kellett elkészíteni.

A rendezési munkálatok tekintetében a könyvtárban egész évben folyamatos volt a nagyobb mérvű könyvkötési munkálat. Az addig raktárszerűen kezelt, szétszórt anyagot szétválogatták, és hozzákezdtek egy külön régi magyar könyvtári csoport összeállításához, amely a tervek szerint nevezetessége lesz majd a múzeumnak. Ezen kívül elkezdték a szabadságharc idejéből származó könyvtári és levéltári emlékek külön csoportosítását is.

A múzeumőrök végezték az összes adminisztratív tevékenységet, az építkezéssel kapcsolatos ügyintézést, vezették a házilag végzett építési munkálatokat. Az ő kötelességük volt a gyűjtemények gyarapítása, gondozása, leltározása, a múzeumi anyag átköltöztetése és a végleges berendezési munkák megkezdése.

A múzeum vagyonállása 1913. december 31-én: 1. Alapítási törzsvagyon 3200 korona 2. Gyarapítási államsegély maradvány 283 korona 3. Berendezési államsegély maradvány 17 221 korona 4. Az új múzeumépületre és múzeumőri lakásokra addig kiadott 276 377 építési összeg 5. Múzeumtelek értéke 60 000 korona.

Végül a múzeum tiszta vagyona 1913 decemberében a gyűjtemények és a felszerelések értékét számításba nem véve 305 542 korona. A gyarapodás az előző évi állapottal szemben 20 745 korona.[24]

Tisztán nyomon követhető tehát az a nagy erővel elindult fejlődés, gyarapodás, ami sajnos már nem sokáig tart, hisz hónapokon belül kitör az első világháború, amely szinte kerékbetöri ezt a virágzó folyamatot.

1914 első felében a rendes segélyezési javadalom keretében, amelynek fedezete 50 500 korona volt a Székely Nemzeti Múzeum szikulikák beszerzésére 1600 koronát kapott, majd a rendkívüli kiadásból, melynek fedezete az évben 75 250 korona volt, az építkezésre és a berendezésre újabb 28.000 korona utaltatott ki.[25] 1915-ben jelenik meg Mihalik József cikke „Intézményeink és a háború” címmel.

„A hónapok óta dúló világháború az élet összes vonatkozásában érezteti romboló hatását, ugyanígy bénítólag hat a vele közvetlen összefüggésben nem álló intézményekre is, úgy hogy a tudomány és a közművelődés intézményei feladataik teljesítésében akadályoztatva vannak, és így a nemzeti kultúrának okoznak kárt.”[26]

Mihalik jelenti, hogy az Országos Főfelügyelőség az állami javadalomból a rendes kiadásoknál 55 500 koronát, a rendkívüli beruházási segélyeknél pedig 104 500 koronát, vagyis összesen 160 000 koronát szolgáltatott vissza az államkincstárnak hadviselési célokra. Ezt az összeget az intézetektől kellett megvonni, s emiatt az 1914–15. költségvetési évben nagyon sok intézmény nem részesül segélyezésben, így a háború bénító hatása elsősorban ebben az alakban jelentkezett.

Hogy egyebekben hogyan érintette a háború a múzeumokat és a tudományos jellegű könyvtárakat, arról az intézetek vezetői számoltak be, miután az év elején körlevélben szólították fel őket a jelentések megtételére. Megjegyzendő, hogy újabb mozzanatok kipuhatolása végett áprilisban is kértek egy jelentést, mert a cél az volt, hogy a lehető leghűségesebb képet lássanak az elszenvedett anyagi és erkölcsi károsodásokról. Akkoriban a hatáskörbe 88 intézet tartozott.

A Székely Nemzeti Múzeum jelenti, hogy az őrök közül senki nem vonult hadba, Csutak Vilmost gimnáziumi tanári állása miatt a szolgálat alól felmentették. A háború az intézet működésére több irányban hatott bénítólag. Az épületben a főfelügyelőség által engedélyezett építési pótmunkák egynémelyikét vállalkozásoknak kellett adni, a múzeum gyűjteményeinek kiállítására szolgáló új szekrények és egyéb felszerelési tárgyak megrendelését is le kellett állítani az ipari munkákban beállott zavarok következtében. A megrendelések foganatosítását a háború végéig a múzeum vezetői nem is remélték. A háború kezdete óta a gyűjtemények anyagának konzerválása, leltározása és rendezése sokkal lassabban haladt előre, mint ahogy azt tervezték, mert a múzeumőrök munkája olyan rendkívüli módon megnövekedett, hogy feladatukat nem tudták ellátni. Ennek oka az volt, hogy a hadba vonult tanártársaik munkáját is el kellett végezni a maximális óraszámon felül, melyet miniszteri rendelet szabályozott. Ezeken kívül az egyik múzeumőrnek a főgimnázium 200 növendéket magába foglaló konviktusának ügyvezetését is át kellett vennie.

Összesítve: a múzeum minden előre tervezett átalakítási, szervezési, gyűjteményrendezési tervét leállította, és a háború befejezése utáni időre halasztotta.[27]

Természetesen ebben az évben még a szokásos évi jelentések is beérkeztek a Főfelügyelőséghez. Sepsiszentgyörgy ez alkalommal minden részletekre kitérő, elemző jelentést küld. Beszámol arról, hogy az 1914-es év első felében befejezték a külső építési munkálatokat, beköltöztek az új épületbe, szervezeti módosítást terveztek és a körvonalaiban már kibontakozó szebb jövő szilárdabb megalapozására törekedtek, amikor váratlanul kitört a minden szellemi és anyagi erőt magának követelő háború. Az év első felében újjászervezték az igazgató-választmányt, melynek élére egy négy tagból álló elnökséget választottak. Márciusban tartották meg az egyetlen tanácsi ülést, amelyen részt vett Mihalik József és dr. Posta Béla országos főfelügyelő. Összeállították a költségvetést és állandó igazgatói állást hoztak létre. A költségvetést, mely a múzeum várható bevételi és továbbra is elodázhatatlan kiadási tételeit foglalta magába, felterjesztették a Főfelügyelőségnek. Ebben összesen 9650 korona állandó államsegélyt kérnek. A hivatalos tárgyalás azonban az időközben kitört háború miatt elmaradt, illetve későbbre halasztatott. Emiatt a múzeum a tulajdonos három vármegyéhez (Udvarhely, Csík, Háromszék) fordult azzal a kéréssel, hogy a fenntartáshoz szükséges anyagiakhoz járuljanak hozzá. Egyik vármegye sem tudott többet felajánlani, mint az általuk eredetileg vállalt összeget. Háromszék vármegye úgy próbálta megoldani a dolgot, hogy felhívta a vármegye összes községét, hogy erejükhöz mérten évenként bizonyos öszszeggel járuljanak hozzá a múzeum fenntartásához. 102 község és két rendezett tanácsú város kapta meg a felhívást, melyek közül összesen 18 település válaszolt, 14 kedvezően, 4 kedvezőtlenül. A megajánlások összege 400, az ajándékok összege 45 korona volt. Szomorú tényként könyvelték el, hogy egy pár kivételével éppen a legnagyobb és legvagyonosabb községektől nem kaptak sem kedvező, sem kedvezőtlen választ.

Beszámolnak arról is, hogy a megelőző évek gyakorlata szerint az 1913-as év végén is fenntartási segélyt kértek a székelyföldi pénzintézetektől, mely takarékpénztárak a zárszámadásukban 345 korona összeget adományoztak a múzeumnak. Az államsegély mellett ez az összeg is gyarapította a múzeum gyűjteményeit 1914ben. Az általános gyarapodásról a következőket jelentik: a könyvtárnál 3058 darab, a régiségtárnál 1279 darab, a néprajzi gyűjteménynél 276 darab és a természetrajzi gyűjteménynél 2970 darab volt a növekedés. Így a gyűjtemények törzsanyaga is szépen alakult: a könyvtárnál 71 018, a régiségtárnál 26 517, a néprajzi gyűjteménynél 6365, a képzőművészeti gyűjteménynél 489, a természetrajzi gyűjteménynél 12 749 darab volt az állomány. A továbbiakban teljes részletességgel számolnak be a különböző részlegek gyarapodásáról és az ott folyó munkákról. A könyvtár és levéltár esetében azt jelentik, hogy a kiutalt 1600 korona államsegély felerészét szikulikák beszerzésére és könyvkötésre használták, másik részét könyvtári anyag kifizetésére és folytatólagos beszerzésére fordították. Ígéretet tesznek arra, hogy a könyvvásár következtében felhasznált összeget a legközelebbi állami segélyből pótolják és szikulikák beszerzésére fordítják. A segélyen kívül abban az évben a Főfelügyelőség állami letétekkel és ajándékokkal is gyarapította a gyűjteményt.

A könyvtári és levéltári anyag annyi vándorlás, költözés és raktári ládákban való időzés után 1913 végére az elkészült Márkus-féle könyvtári állványokkal és levéltári szekrényekkel berendezett könyvtári raktárhelyiségbe került. Ezen kívül a régebben beérkezett és állandóan raktárszerűen kezelt könyveket kivétel nélkül lebélyegezték, az Apor-könyvtár anyagát szakok szerint rendezték, a régi magyar könyvtári és kéziratos anyagot, valamint az összes hírlapot, térképet különválasztották. Elkezdték az új könyvtári katalógus elkészítését. Ennek munkálatai is megszakadtak a háború kitörésével.

Júniusban dr. Hegedüs Lóránt látogatta meg a múzeumot.

A múzeum vagyonállása 1914. december 31-én: 1. alapítványi törzsvagyon 3200 korona 2. berendezési államsegély-maradvány 12 908 korona 3. az új múzeumi épületre addig kiadott 258 264 korona építési összeg 4. A múzeumőri lakásokra kiadott 37 513 korona építési összeg 5. a múzeum-telek értéke 60 000 korona.

A múzeum tiszta vagyona a gyűjtemények és a felszerelések értékét számításba nem véve 335 187 korona. A gyarapodás az elmúlt év állapotával szemben 29 645 korona. A múzeum őrei: Csutak Vilmos, és dr. László Ferencz.[28]

A rendes kiadások keretében az állami javadalmakból az 1914–15. költségvetési évben a Székely Nemzeti Múzeum nem kapott pénzt. A Főfelügyelőségi javadalomból a vallás- és közoktatási minisztérium rendeleti úton utalványozott a gyűjtemények segélyezése címén 2500 koronát. A rendkívüli építkezési és berendezési kiadások keretében a múzeum 5000 koronát kapott a régebbi segély 7. részeként, és egy további 5000 koronás összeget az újabb segély 2. részleteként.[29]

Az 1915–16. költségvetési év a Főfelügyelőség hatáskörébe tartozó múzeumokkal kapcsolatos reformokat hozott, ezek az intézkedések a múzeumok és könyvtárak legtöbbjének állami segélyezése dolgában is új helyzetet teremtettek. Ehhez képest készítette el az Országos Főfelügyelőség a segélyezési javaslatát. Igyekeztek odafigyelni arra, hogy a régebben megállapított segélyek törlesztéses részleteit maradéktalanul lefedjék. Ennek értelmében a rendes kiadások keretében, amelynek fedezete 55 000 korona volt, a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményeinek gyarapítására 7000 koronát kapott. A rendkívüli kiadások keretében, amelynek összege 150 500 korona volt, a Székely Nemzeti Múzeum régebbi 100 000 koronás építkezési segélyének újabb, 8. részletére 5000 korona, valamint az újabb 85 000 koronás építkezési segélyének 3. részlete fejében ugyancsak 5000 korona állapíttatott meg.[30]

„Reformok” címmel jelent meg Mihalik Józsefnek az a cikke, amelyben leírja, hogy Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszter felhívással fordult a Főfelügyelőséghez, és azt a kérését fogalmazza meg, hogy felül kellene bírálni a különböző múzeumok és könyvtárak állami támogatásának szükségességét. Azt javasolja, hogy a kisebb jelentőségű gyűjtemények fenntartását teljesen a társadalomra kellene bízni, és az innen felszabaduló összegeket nagyobb intézmények fejlesztésére lenne célszerű fordítani. Felkéri a Főfelügyelőséget arra, hogy a kérdéssel érdemlegesen foglalkozzon, és javaslatait a minisztériumnak megküldje.[31]

„Reformok II.” címmel a felvetés tovább folytatódik, újra megfogalmazódik a segélyek elosztásának új alapokra való helyezése, azért is, mert az állami felügyeletet kérő intézetek száma évről évre szaporodott.

„…gondolkodnunk kell egy olyan megoldás felől, mely egyrészt, az arra valóban érdemes, élet- és fejlődésképes intézetek intenzívebb fejlesztését lehetővé teszi, másrészt az államot megszabadítja azoktól a fölösleges terhektől, melyeknek viselése az államjavadalmaknak szétforgácsolódása mellett eredménytelen munkánál egyebet úgysem szülhet.”[32]

A Főfelügyelőség önkritikusan jelenti ki azt, hogy a hatáskörébe tartozó intézmények segélyezésénél túl ment a korlátokon, s ezt azzal magyarázza, hogy végig hittek abban, hogy a Főfelügyelőség állami javadalma évről évre nőni fog. De mivel ez nem így történt, kénytelenek a jelenlegi helyzeten változtatni. Első lépésként a felügyelete körébe tartozó tudományos könyvtárak ügyét vette vizsgálat alá. Ennek fényében egy új csoportosítást alakítottak ki, felállítva egy listát, mely könyvtárak számíthatnak továbbra is az állami segélyezésekre. Ebben a listában a 24 könyvtár között található a Székely Nemzeti Múzeum könyvtára is. Ezen felül még kiemeltek 6 könyvtárat, köztük a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárát is, amelyeket a Főfelügyelőség is részesíthet évenként segélyben, a többi intézet ellenében.

Második lépésként felülvizsgálták a muzeális gyűjtemények segélyezését is, és ennek eredményeként a 88 intézetet négy csoportba osztották. Az első kategóriába azok az intézmények kerültek, amelyeket feltétlenül állami felügyelet alatt hagytak, olyan értelemben, hogy azokat az állam anyagilag és erkölcsileg a lehető legmesszemenőbb támogatásban részesítse, sőt, az addiginál is intenzívebb mértékben támogassa. Ebbe a csoportba került a Székely Nemzeti Múzeum is, Arad, Debrecen, Kassa, Marosvásárhely, Pécs, Pozsony, Szeged, Szombathely és Temesvárral együtt. A megállapított állami segély összege évi 7000 korona. Végezetül kiemelnek néhány olyan könyvtárat, köztük a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárát is, amelyek hosszú távon, fokozatosan nagyobb közművelődési könyvtárakká fejleszthetők.[33]

1916-ban „Két évi munkásság eredménye” címmel az Országos Tanács és az Országos Főfelügyelőség munkálkodásáról számolnak be a háború két éve alatt. Itt is megfogalmazzák, hogy az 1914–15. évi költségvetésben előirányzott 142 000 koronát más irányba kellett csoportosítani, hisz a nemzet létének kérdése ezt kívánta. Ennek következményeként csak 10 000 korona maradt az eredeti célokra. A világháború második évében már csak 34 000 koronát ajánlottak fel háborús célokra, az év második felében nem mondtak le a javadalomról. Természetesen itt is felsorolják a segélyek elosztását, amely szerint a rendkívüli építkezési és berendezési kiadások keretében a Székely Nemzeti Múzeumnak az újabb segély hetedik részlete fejében 5 000 koronát utalványoztak. A részletes elszámolásból az is kiderül, hogy ezekben a vészterhes időkben, a megcsappant összegek dacára a sepsiszentgyörgyi múzeum összességében 17 000 koronát kapott.[34]

Egy másik cikkben az intézetek számolnak be a háború alatti életről. Nem minden intézmény küldött be jelentést, hisz voltak helyek, ahol a háború teljesen megakadályozta ezt. Sepsiszentgyörgy részletesen beszámol a múzeum életének eseményeiről. 1915-ben háromszor tartottak gyűlést és a fontosabb folyó ügyekben intézkedtek. Június 21-én gróf Apponyi Albert volt vallás- és közoktatásügyi miniszter látogatta meg a múzeumot. Ebben az évben az intézménynek két halottja is volt, dr. László Ferencz múzeumőr és Nagy Géza, aki 8 évig munkálkodott az intézményben. (Levéltári kutatásaim azt támasztják alá, hogy az Értesítőben megjelent gyászjelentés László Ferencz halálával kapcsolatosan nem valós. Ebben az időpontban László Ferencz felesége halálozott el, akit az intézmény saját halottjának tekintett.)

Az építés teljes befejezése és a pótmunkák, valamint a berendezés levétetett a napirendről a háború miatt. A parkban és az udvarrészen viszont folytatták az előző évben elkezdett fásítást. A bokrokat, cserjéket és fákat az állami erdészeti hivatalból kapták. Állandó problémáik voltak a világítással és a vízellátással, melyeket mindig orvosoltak, de kérelmezték a főépület felülvizsgálatát. Ennek költségét a Felügyelőség nem vállalta. A gyűjtemények elhelyezésében nem történt változás. 1915-ben is kaptak segélyt a székelyföldi pénzintézetektől, összesen 204 koronát. A községek is segítettek, névlegesen 90 koronával. Tételesen elszámolnak az azévi 2500 rendes államsegélyről is, melyből a könyvtár 803 koronát kaphatott. A könyvtár ezekben a nehéz időkben is örvendetesen gyarapodott, mely részben vásárlásnak, részben letétnek és ajándékozásnak köszönhető. Ekkor vásárolták meg Gödri Ferenc könyvtárát is, és ezzel eleget tettek annak a korábbi ígéretnek, hogy a segélyt szikulikák vásárlására fogják fordítani. Az évek óta járó folyóiratok előfizetési díjára és könyvkötésre is jelentékeny összeget fordítottak. A Főfelügyelőség állami letétekkel járult hozzá a gyarapodáshoz. A Műemlékek Országos Bizottsága is ajándékozott a könyvtárnak. Ezen kívül még helyi nevezetes családok, személyek is küldtek igen értékes könyvanyagot. A többi gyűjteményrész is gyarapodott valamelyest ezekben az időkben. A tárgyak, könyvek beérkezésük sorrendjében a beérkezési naplóba kerültek, majd pedig szakok szerint leltárba vezették őket, és ennek megfelelően leltári számmal jelölték meg.

Hadba vonult 5 tanártárs, emiatt az új gyarapítási anyagok konzerválása, leltározása és rendezése mellett lassan haladtak más munkálatokkal. A múzeum még csak a kutatók számára állt nyitva, a nagyközönségnek nem látogathatta.

Megfogalmazták azon szándékukat, hogy a pénztári hiány pótlására, ami a beszűkült pénzügyi lehetőségek miatt adódott, hitelt vesznek fel, ha majd a viszonyok megengedik.

A múzeum vagyonállása így 1915. év december 31-én: alapítványi törzsvagyon 3200 korona, berendezési államsegélymaradvány 12 510 korona, az új múzeum épületére eddig kiadott 260 241 korona építési összeg, a múzeumőri lakásokra kiadott 37 520 korona, múzeum telek értéke 60 000 korona. Így, a kölcsönöket leszámítva a múzeum tiszta vagyona 335 492 korona (a gyűjtemények és a felszerelések értékét nem számolva), gyarapodása a múlt év állapotához képest 304 korona. A múzeumőrök illetményeit a múzeum saját jövedelme és az államsegélyek fedezik.[35]

1916-ban „Erdélyi múzeumaink és az oláh betörés” címmel a Főfelügyelőség beszámol a váratlan hadüzenet utáni intézkedésekről. A betörésről augusztus 28-án délelőtt értesültek, és első teendőjük az volt, hogy az Erdély területén fekvő és állami felügyelet alá tartozó intézeteknek megküldjék a javaslataikat a biztonságba helyezésről. Ezzel egyidejűleg a Főfelügyelőség sürgős táviratban értesítést intézett a kolozsvári kormánybiztoshoz, hogy a 12 intézet legbecsesebb múzeumi és könyvtári értékeit veszély esetén biztonságba helyezés és megőrzés végett haladéktalanul küldje Budapestre.

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kezdetben kétséges és bizonytalan sorsáról elsőnek a múzeum egyik elmenekült őre tett személyes jelentést. László Ferencz hat gyermekével együtt augusztus 28-án délelőtt hagyta el a várost, gyalog tettek meg 150 kilométert, majd egy hét viszontagságos után Budapestre érkeztek. Ő pár órával előbb indult el, mint őrtársa Csutak Vilmos. Csutak Kolozsvárra került, súlyos állapotban. Október 22-én írta meg jelentését Kolozsvárról, amelyben beszámol arról, hogy az ellenséges betörés eshetőségére a hatóságoktól a múzeumi értékek biztonságba helyezésére vonatkozóan soha semminemű előzetes felvilágosítást vagy utasítást nem kapott. Mivel a nyár folyamán felfigyelt arra, hogy Románia magatartása felettébb gyanús, Budapestre utazott, de Mihalik József felügyelővel nem találkozhatott. Helyettese megnyugtatta, hogy Romániával a viszony barátságos, veszedelem nincs. Ekkor adták át neki a miniszteri rendeletnek egy példányát, amely szerint: „a biztonságba helyezésre vonatkozó intézkedéseket csak akkor kell foganatosítani, ha a közvetlen veszély beállott, a hatósági értesítés előtt a biztonságba helyező eljárást csak akkor szabad foganatosítani, ha a közvetlen veszély megállapítható.” Ezek után megnyugodva tért haza. Augusztus 23-án délután azonban Szentgyörgy város polgármesterétől azt a bizalmas felszólítást kapta, mely szerint jelentse be hivatalosan azt, hogy a Romániával való háború esetén mennyi és mily súlyú ládát és hány múzeumi képviselőt kíván vasúton elszállítani, mert arról az állam gondoskodni fog. Csutak Vilmos válasza erre az volt, hogy 35 métermázsa súlyú múzeumi láda, 2 tisztviselő és 2 tisztviselői podgyász elszállítására van igénye. A díjnokokkal és más segítségekkel azonnal neki is állt a pakolásnak, már majdnem készen voltak, amikor augusztus 28-án hajnalban jött a hír, hogy az ojtozi, bodzai és tömösi szorosokon az oláhok betörtek, Krászna már ég és a lakosság menekül. Reggel kilenc órára elrendelték a város kiürítését. Csutak Vilmos a polgármesterhez ment, akit nem talált a hivatalában, így a megígért vasúti szállítás is meghiúsult. Mást nem tudott tenni, a gondosan becsomagolt ládák tartalmát megpróbálta eldugni, majd a múzeum és saját vagyonát hátrahagyva, hátán a kollégium és a múzeum értékpapírjaival és a takarékpénztári könyvekkel elhagyta a már üres várost és a hegyeken át Kolozsvárra menekült. Így a Székely Nemzeti Múzeum vagyonából csak 4 takarékpénztári könyvet vihetett magával, amelynek értéke 10 521 korona volt. Ezeket átadta az erdélyi református egyházkerület igazgatótanácsának. A múzeum megmentett anyaga csak az az ókori éremgyűjtemény volt, melyet még a háború előtt feldolgozás végett az Erdélyi Múzeum Egyletbe vittek.

Jelentésében még azt is leírja, hogy különböző forrásokból arról értesült, hogy a brassói csata után a múzeum épülete zárva volt és az oláh parancsnokság állandóan őriztette. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a parancsnokság a múzeumot nem bántotta és a gyűjteményeket nem rabolta ki. Ezt azzal magyarázta, hogy Tzigara Simurcas bukaresti néprajzi múzeumi igazgató hatására menekültek meg az értékek.

A Főfelügyelőség javaslatára Csutak Vilmos és László Ferencz Sepsiszentgyörgyre utazott, hogy valóban hű képet adjanak a múzeum állapotáról. Jelentésükkel megerősítették, hogy a múzeum épülete sértetlen maradt és a gyűjteményekben lényeges károsodás nem történt. Igaz ugyan, hogy a lakatokat és zárakat feltörték, a kertet használták, de az ajtók Wertheim-zárait nem tudták lakatos segítségével sem felnyitni. A menekülés előtt biztonságba helyezett, becsomagolt ládákat kivétel nélkül feltörték, a bennük lévő tárgyakat felforgatták, kihányták, és a ládák fedelére ceruzával tartalmukat röviden feljegyezték. Megállapították, hogy a becsomagolt anyag majdnem teljes egészében megvan, de azt a vasalt ládát, amiben a múzeum leltárait, beszerzési naplóit és folyó évi iktatóit becsomagolták, üresen találták. Tanúk azt állították, hogy szeptember 28-án a múzeumból az oláhok 3 vagy 4 ládát kocsira raktak, amik valószínű, a leltárok voltak. A múzeum teljes anyagát átkutatták, feltérképezték, egy-egy pisztolyt a múzeumőri lakások ablakfájára tettek. Elrejtett tárgyak után kutatva a szennyvíz-levezető csatornák aknáit és egyéb üregeit is feltörték. Megállapítható volt, hogy kisebb károktól eltekintve a gyűjtemény nem károsodott.

Ezek után a múzeumőrök darabról darabra száma vették a megmaradt anyagot, újból becsomagolták és a 12 darab, lezárt ládát vasúti teherkocsikkal a Magyar Nemzeti Múzeumba szállították.[36]

Az 1916–17. költségvetési évben az Országos Főfelügyelőségnek 135 000 korona rendes kiadás, és 170 500 korona rendkívüli kiadás tételéből alakult az állami javadalma. A rendes kiadások keretében a Székely Nemzeti Múzeum 7000 koronát kapott.

Ekkor már kategóriákba osztják az intézeteket, az első kategóriában (itt kap helyet a Székely Nemzeti Múzeum is) 13 intézet kap összesen 55 000 koronát, a második kategóriában 28 intézet osztozik az összesen 33 200 koronán, a harmadik kategória 16 intézettel és 6000 koronával rendelkezik. A kategóriákba való osztást az 1916. évi május hó 20-án kelt 150 438 – III. vallás- és közoktatási miniszteri rendelet szabályozta.

A rendkívüli államsegélyek keretében, melynek összege 154 000 korona, a Székely Nemzeti Múzeum a 100 000 koronás építkezési segélyének 9. részlete fejében kap 5000 koronát, valamint az újabb 85 000 koronában megállapított építkezési segélyének 4. részlete fejében 5000 koronát.[37]

Az éves beszámolókban azt fogalmazzák meg, hogy az az általános helyzet állt fenn, melyben a múzeumok és a könyvtárak vezetői megértették azt, hogy a nagy időkben többet tartoznak végezni, mint békés napokban. A Székely Nemzeti Múzeum, első alkalommal az 1916-ról szóló jelentését és elszámolását nem küldhette be, mert a számadatok alapját képező leltárak és pénztári naplók egyéb múzeumi értékekkel együtt részben Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban, részben Kolozsváron, az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsánál voltak biztonságba helyezve. A főgimnáziumnak az 1917. évi február havára tervezett megnyitásáig a múzeumőrök (dr. László Ferencz kivételével, aki időközben elhunyt) Kolozsváron tartózkodtak és csak bizonyos időközönként utaztak haza a főgimnázium és a múzeum sürgősebb ügyeinek ellátására.[38]

Az 1917–18. költségvetési év pénzösszegeiről a Múzeumi és Könyvtári Értesítő utolsó száma ad hírt. A rendes államsegélyek tételből, melynek összege 55 000 korona és az első kategóriában található 13 intézet között osztották szét, a Székely Nemzeti Múzeum 7000 koronát kapott. A rendkívüli államsegély tételből a múzeum a 100 000 koronás építkezési segély 10.-ik részlete gyanánt 5000 koronát kapott.[39]

A Múzeumi és Könyvtári Értesítő összefoglalóiból, cikkeiből, beszámolóiból mérhetjük fel igazán, hogy mekkora munkát végzett a Főfelügyelőség ezalatt a húsz év alatt. Szépen kirajzolódik az a hatalmas áldozatvállalás, amit a társadalmi akarat és a magyar állam együttesen fordított arra, hogy új épületeket emeljenek, tartalommal töltsék meg ezeket, és így a magyar közművelődés fejlődését szolgálják. Szép példája ennek az áldozatvállalásnak többek között a Székely Nemzeti Múzeum épületének megvalósítása, kivitelezése. Ezt a szárba szökkent akaratot törte ketté az 1920. június 4-én létrejött békeszerződés, melynek következményében az 1348 tudományos és közművelődési könyvtárból csupán 605 (44,8%) maradt a megcsonkított Magyarország területén.[40]

A békeszerződés és az utódállamok nem feledkeztek meg a múzeumokról, könyvtárakról és levéltárakról sem, mely rendelkezéseket a 175–179 és a 191-es cikkekben fektettek le, és amelyekben megfogalmazzák a Magyar Államra vonatkozó háromféle visszaszolgáltatási kötelezettséget. Ennek eredményeként az utódállamok, különösen a románok erőszakolt igényekkel léptek fel a magyar közgyűjteményekkel szemben.

Nagy-Magyarország közgyűjteményeinek kétharmada veszett el, ha figyelembe vesszük a tényt, hogy 1918-ban vidéken 90 állami felügyelet alatt levő közgyűjtemény volt, amelyek közül mindössze 34 maradt meg. A vidéki közgyűjtemények közül a leggazdagabbak és a legrendezettebbek az elszakított területekre estek, így a Székely Nemzeti Múzeum is.[41]

A Főfelügyelőség áldozatos munkájának köszönhetően 10 intézmény közül, amelyeket az újraelosztás kapcsán az első ketagóriába soroltak 4 maradt Magyarország területén: Debrecen, Pécs, Szombathely és Szeged. Sepsiszentgyörgy, Arad, Kassa, Marosvásáhely, Pozsony és Temesvár az elszakított területekre került. Elvesztek tehát olyan értelemben, melynek célja a magyar közművelődés elősegítése volt.

A Székely Nemzeti Múzeum Romániához való kerülése új fejezetet nyitott a múzeum életében. Más idők következtek, más nehézségekkel és megoldásra váró feladatokkal. Azóta eltelt több mint 80 esztendő. A Székely Nemzeti Múzeum napjainkban Székelyföld egyik legnagyobb közművelődési intézménye. Léte, a benne folyó tudományos élet bizonyítja azt, hogy megalapítása, épületének felépítése nem volt hiábavaló áldozat a népakarat és a magyar állam részéről.

Frau ERZSÉBET BUJDOSÓ DANI

Die Landeshauptaufsichtsbehörde des Szekler National Museums, der Bibliotheken und Museen

Die Studie stellt die Geschichte der Verbindung zwischen dem Szekler -National -Museum (Székely Nemzeti Múzeum) und dem Landesoberinspektorat der Museen und Bibliotheken (Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége) vom Gründungsjahr 1879 bis 1918 vor.

Bei der Durchsicht der fünfzig Jahre hat als Hauptquelle, das von Vilmos Csutak zusammengestellte Verlagswerk Emlékkönyv a Nemzeti Múzeum 50 éves Jubileumára (Festschrift zum 50 jährigen Jubiläum des Museums) gedient. Die Planung- und Ausführungsgeschichte von Museumsgebäude die staatliche Unterstützung, die Verbindung des Institutes mit dem Landesoberinspektorat der Museen und Bibliotheken, wurde mit der Übersicht der zeitgenössischen Presse, sowohl mit den persönlichen Archivforschungen kartographisiert.

Die Verfasserin ist durchs Durchstudieren des Archivmaterials sowie der Exemplare von Múzeumi és Könytári Értesitő (Museum- und Bibliotheksanzeiger) zu den Kenntnissen gelangt, die sie in ihrer Studie summiert und auf deren Grund der Leser sich ein vollständiges Bild über die wechselvollen ersten 50 Jahren der Geschichte des Szekler National Museums, über seine Umzüge, die Bauplanung, den Bau, die Erweiterung Bereicherung der Sammlung, also über die Epoche wo Sepsiszentgyörgy (Sanktgeorg) noch zu Ungarn gehörte und das Museum noch die nationalen Schätze Ungarns bereicherte.

1910 wurde der Bauplan von Károly Koós fertiggestellt. Auf Grund dieses Planes hat man das Museumsgebäude in 2 Jahren errichtet, aufgebaut.

Der Museum- und Bibliotheksanzeiger (Múzeumi és Könyvtári Értesítő) berichtet detailliert über die Geldspenden des Oberinspektorats, sowie über die materiellen Hilfen der Szeklerkomitats. Denen ist zu verdanken, dass das wunderschöne Gebäude auch heute noch steht, das Institut funktioniert und behütet die Staatsgrenzen überspannende Kontinuität der ungarischen Kultur.