HELTAI JÁNOS

Kis Imre és Pósaházi János hitvitája

a kálvinista vallás régiségéről. I.

Bevezetés

A Kis Imre, sárospataki jezsuita, Báthori Zsófia gyóntatója és Pósaházi János sárospataki református tanár közötti 1666–1667-ben lezajlott hitvita régóta ismert a szakirodalomban. Megemlékeznek róla legrégibb írói életrajzi lexikonaink, Czwittinger, az őt követő Horányi Elek és Bod Péter.[1] Czwittinger Specimenjéről már itt meg kell jegyezni, hogy ő a Petrus Ribadeneira–Philipp Alegambe-féle jezsuita írói lexikonnak azon 1676. évi kiadása alapján dolgozott, amelyet Nathanael Sotvellus egészített ki az 1642 utáni adatokkal.[2] Ugyanebből a jezsuita hagyományból származnak azok a címek is, amelyeket Johann Stoeger és Carlos Sommervogel sorolnak fel Kis Imre protestánsok ellen írt műveiként.[3]

A vita számos darabját ismertette bibliográfiájában Szabó Károly,[4] az ő adatait később, az adalékirodalom évtizedeiben Révész Kálmán egészítette ki.[5] Révész közleményéhez Szalay Ambrus joghallgató fűzött megjegyzéseket, sőt kettőjük között hosszabb vita fejlődött ki a kérdésről.[6] Majd Zoványi Jenő próbálkozott meg két ízben is, 1925-ben és 1934-ben a vita menetének leírásával.[7] Ennek során nemcsak a modern szakirodalomban addig közölt adatokat vette figyelembe, hanem Cwittinger Specimenjét és a vitára vonatkozó még néhány további 17. és 18. századi adatot. Zoványi összegzése után két olyan töredékről is jelentek meg könyvészeti leírások, amelyek kétségtelenül az ehhez a polémiához tartozó művek részleteit foglalják magukban. 1927-ben Fitz József, 1941-ben pedig Bucsay Mihály ismertette a Berlini Magyar Intézet könyvtárának Kis-töredékeit.[8] 2004-ben pedig az Országos Széchényi Könyvtár vásárolt a Múzeum Antikvárium december 11-én tartott árverésén hét töredékes levelet a vitához tartozó művekből.[9]

Az 1660-as évtized, de ezen belül is az 1663 és 1670 közötti időszak tekinthető a magyarországi hitviták utolsó intenzív időszakának. Számos polémia zajlott ekkor egymással párhuzamosan, vagy közvetlenül egymás után azonos, vagy majdnem azonos szereplői körrel. Nem véletlen ez! Az önálló Erdély meggyengülése és a rosszul megkötött vasvári béke után a protestantizmus helyzete erősen átalakult. A viták szoros összefüggésben álltak ezekkel az egész országot megrázó eseményekkel. Ugyanakkor a vallási viszonyok és a nyilvánosság szerkezete is erősen megváltozott Magyarország korábbi nagy hitvita-korszakához, az 1610-es és 1620-as évekhez képest. Ahhoz azonban, hogy a hatvanas évek vitái a maguk teljes vallási, egyháztörténeti, történelmi, politikai, társadalmi és irodalmi összefüggésrendszerükben váljanak elemezhetővé, először is pontosan ismerni kell a viták lezajlását. A legtöbb vita esetében a Régi Magyarországi Nyomtatványok munkában lévő negyedik kötete megfelelő keretet jelent a vita menetének ismertetésére, témájának leírására, s az egyes vitairatok egymás közötti összefüggéseinek tisztázására. A Kis–Pósaházi féle vita egyes darabjai viszont csak igen töredékesen, vagy egyáltalán nem őrződtek meg. A rájuk vonatkozó könyvészeti leírások, mint láthattuk, szétszórtan, ma már nehezen hozzáférhető közleményekben jelentek meg, s egy részük – érthető okokból – igen pontatlan is. S állításaik sehol sincsenek kellően rendszerezve. Ez a munka pedig még egy olyan rendkívül igényes referáló bibliográfia kereteit is szétfeszítené, mint az RMNy. Ezért a jelen tanulmány szigorúan csak arra vállalkozik, hogy összefoglalja és rendszerezze az erre a vitára vonatkozó ma ismert könyvészeti adatokat és állításokat, s ezáltal áttekinthetővé tegye a vita lezajlását. Így válik lehetségessé, hogy az RMNy már áttekinthetőbb terjedelemben foglalhassa össze a vitára vonatkozó ismereteket. A jelen tanulmány tehát – céljának megfelelően – a vita teológiai tartalmával és minden egyéb: történeti, egyháztörténeti, irodalmi stb. vonatkozásával csak annyiban foglalkozik, amennyiben az a könyvészeti problémák tisztázásához, a vita menetének a ma ismert adatok alapján elérhető legpontosabb leírásához szükséges. Minden egyéb elemzés és értelmezés kívül esik e tanulmány tárgyán, a jövő feladata.

A vita a korábbi bibliográfiákban

Kitűzött célunk eléréséhez első lépésként röviden számba kell venni a vitának azokat a nyomtatott darabjait, amelyeket már Szabó Károly is ismertetett, melléjük kell állítani a jezsuita bibliográfiai hagyományt, végül előzetesen el kell helyezni ebben az anyagban azt a két töredéket, amelyekről Szabó Károlynak még nem volt tudomása. Ez után kerülhet sor a vita menetének rekonstruálására és részletes bemutatására.

Szabó Károly bibliográfiájában hat olyan tétel található, amely e vita körébe sorolható műveket említ, vagy ír le:

1. RMK I 1046

Pósaházi János: Pósaházi Jánosnak Kis Imre nevű jezsuita paterrel való vetélkedése im ez kérdésről: Volt-é valaha, valaholott, valakinél Calvinus János előtt a mostani calvinisták vallása? [Patak] MDCLXVI. A továbbiakban Vetélkedés vagy Pósaházi: Vetélkedés

2. RMK I 1048

Pósaházi János: Sámbárnak, Kisnek, s egyebeknek adott felelet. H. n. 1666. Szabónak ez az adata, mint látni fogjuk, téves; ez a mű nem létezett.

3. RMK I 1051

[Kis Imre:] Tök, mak, zöld tromfjára Pósaházinak veres tromf. [Kassa] MDCLXVI 30. Maij. A továbbiakban: Kis: Tök, makk, zöld, veres

4. RMK I 1052

(Czeglédi István): Egy veres tromfosdit játszó sandal barátomnak játék elvesztéseért való megpiricskéltetése. [Kassa] (1666). A továbbiakban Czeglédi: Egy veres tromfosdit játszó

5. RMK I 1053

[Pósaházi János] Ben sült veres kolop, avagy Kis paternek vesztett peri. [Kassa 1666]. A továbbiakban: Pósaházi: Veres kolop, Kisnek vesztett peri

6. RMK I 1057

[Kis Imre]: Pósaházinak egy ben-sült veres kolop titulusu feleleti megmutattatik semmire kellőnek lenni, avagy hogy pater Kissnek pöri el nem veszett.[Kassa] MDCLXVII die 8 Janvarii. A továbbiakban: Kis: A veres kolop semmirekellő, Kissnek pere el nem veszett

A jezsuita bibliográfiai hagyományt a már említett öt lexikon őrizte meg számunkra (Sotvellus, Czwittinger, Horányi, Stoeger és Sommervogel). Közülük a legrégibb Sotvellus tekinthető a leghitelesebb forrásnak, hiszen ő, mint kortárs, egykorú híradások, vagy az eredeti művek alapján írhatta le adatait. Czwittinger Sotvellus lexikonát jelölte meg forrásaként, tehát ő az eredeti műveket biztosan nem látta, Horányi pedig forrásmegjelöléssel együtt Czwittingertől vette át információit. Stoeger ugyancsak Sotvellusra hivatkozik. Sommervogel szintén rá támaszkodik, de néhány ponton megpróbálja összefüggésbe hozni a Sotvellusnál talált adatokat a modern bibliográfiák alapján példányból is ismert művekkel. A felsorolt lexikonok – Stoeger kivételével, aki betű szerint másolja Sotvellust – a szoros genetikai kapcsolat ellenére sem tartalmaznak teljesen azonos adatsorokat. Azért lényeges ez, mert a későbbi magyar szakirodalom nem Sotvellus, hanem Czwittinger és az őt követő Horányi alapján tájékozódott. Tovább bonyolítja a jezsuita hagyomány áttekintését és felhasználását, hogy benne az eredetileg magyar nyelven írt munkákat olyan latin címekkel tartották nyilván, amelyek sokszor nem is a magyar címek pontos megfelelői voltak, hanem csupán az egyes művek témáját jelölték.

Sotvellus a Kis Imréről készített életrajz végén sorolta fel a magyar jezsuita műveit.[10] Az első két általa megemlített munka nem ehhez a polémiához tartozik, ezért itt nem kapnak sorszámot:

„Scripsit contra heterodoxos Hungarice opuscula varia his titulis tacito suo nomine:

Discipulum defensorem honoris professoris sui de Societate contra Calvinistam praedicantem. 1663. Cassoviae in 8.” E munkának ma is ismeretes példánya: Jezsuita professzorának böcsületi mellett kikelő, háláadó tanítvány felel meg a cassai kálvinisták prédikátorának Czeglédi Istvánnak. [Kassa 1664] = RMK I 1581. Czeglédi felelete szerint ezt a vitairatot nem Kis, hanem a kassai jezsuita akadémia egyik növendéke, Csernátfalvi István írta. Minthogy azonban 1663-1664-ben Kis valóban itt tanított,[11] nehéz volna pontosan megállapítani, hogy milyen szerepe volt a professzornak és milyen a tanítványnak a mű létrejöttében. Számunkra most itt ebből csupán az a lényeges, hogy Sotvellusnak ez az adata kétségtelenül hiteles.

„De calvinisticarum consequentiarum ineptiis contra Calvinisticos professores Patakienses 1665. Cassoviae in 12.” E munka ma példány alapján ugyan nem ismeretes, de egykori létezése egészen bizonyos, ugyanis Pósaházi felelt rá a Vetélkedés 58–64 lapján. Azaz Sotvellusnak ez az adata is kétségtelenül hitelt érdemel.

Ez után következik a most tárgyalt vitához tartozó munkák felsorolása.

1. „Vtrvm ante Calvinum vnquam, alicubi exstiterit moderna Calvinistarum secta 1666. Ibidem (azaz Cassoviae) in 8.” A továbbiakban: Utrum, unquam, alicubi

2. „Refutationem professoris Calvinistici asserentis ante Calvinum exstitisse omnes articulos Calvinisticos ad salutem necessarios, 1666. Ibidem.” A továbbiakban: Cáfolat-Refutatio

3. „Contra professorem Calvinisticum miscentem chartifolia rebus fidei, 1666. Ibidem in 12.” A továbbiakban: Chartifolia

4. „Apologiam pro libello, quod calvinistae frustra laborant ostendere suam sectam totaliter exstitisse ante Calvinum, 1667. Ibidem in 12.” A továbbiakban. Apologia

5. „Quod professor Calvinisticus in ostensione Calvinisticae vetustatis succumbat, 1667. Ibidem in 8.” A továbbiakban: Professor Calvinisticus succumbat

6. „Quod ultimo deficiat professor Calvinisticus in ostendenda vetustate suae sectae, 1668. Ibidem in 8.” A továbbiakban: Ultimo deficiat professor Calvinisticus

Czwittingernél és Horányinál csupán öt tagú ez a felsorolás. Az első négy tételt néhány apró helyesírási módosítástól eltekintve változatlanul írták le, az 5.-et és 6.-at azonban összeolvasztották egymással a következő formában: Quod professor Calvinisticus in ostendenda vetustate suae sectae succumbat. Cassoviae in 8.[12] Sommervogel azonban e tekintetben is szorosan követte Sotvellust, csupán felcserélte az 5. és 6. tétel sorrendjét, de az ő közlése szerint is két egymáshoz igen hasonló című művel zárta Kis e vitát.[13]

Sotvellus tehát Kisnek összesen nyolc vitairatát sorolta fel. Ebből amint a ma ismert példányok vagy más adatok alapján később még bizonyítjuk, hét vitairat egykori létezése kétségbevonhatatlan. A vita menetének rekonstruálásában tehát abból kell kiindulni, hogy Sotvellus tudósítása teljesen hiteles, ebből következik, hogy a nyolcadik általa említett műnek is léteznie kellett, azaz Czwittinger önkényesen vonta össze a címek hasonlósága miatt az 5. és 6. tételt, s csökkentette ezzel hatról ötre Kis e vitában megjelent műveinek a számát. Horányi pedig mechanikusan követte ebben Czwittingert.

Először Zoványi Jenő vállalkozott 1925-ben, majd 1934-ben arra, hogy a polémiára vonatkozó könyvészeti ismereteket értékelje és összerendezze. Ennek során Szabó Károly leírásait, a példányból is ismert darabokat, valamint a Czwittingernél található öt latin cím magyar fordítását kísérelte meg logikus rendbe állítani. Igy alakult ki tíz tételes listája:[14]

1. Volt-e valaha, valaholott Calvinus János előtt a mostani kálvinisták vallása? Kassa, 1666. Ez a vita feltételezett kezdő darabja.[15] Címét Zoványi a Czwittingernél olvasható latin cím, az Utrum, unquam, alicubi és Pósaházi Vetélkedése alapján állapította meg.[16] E tételhez Révész Kálmán már sokkal korábban fontos megjegyzéseket fűzött, amelyeket azonban Zoványi figyelmen kívül hagyott. Révész 1881-ben „egy ócska könyvfedélből egy nyomtatott levelet” áztatott ki. Révész Kálmán édesapjának, Révész Imrének a könyvtárát örökölte meg. Közleményében sajnos nem jegyezte fel annak az ócska könyvnek a címét, amelyből a töredék előkerült, s amelyről úgy vélte, hogy az a Kis – Pósaházi féle vitát megkezdő első nyomtatott munka utolsó levele.[17] A töredék sajnos ma már nem található, de Révész közölte a rajta olvasható teljes szöveget. Ez alapján, mint később még részletesen kifejtjük, megállapítható volt, hogy az nem a vita nyitó darabjából, a Volt-e, valaha, valaholottból származott, hanem igen nagy valószínűséggel a vita feltételezhető harmadik darabjából, amelyet a jezsuita hagyomány Refutatio címmel tart számon.

2. Pósaházi János: Vetélkedés. Kassa, 1666. = RMK I 1046. Példányból ma is ismeretes. Ez az előbbi műre adott felelet.[18]

3. Kis Imre: Cáfolata egy kálvinista professzornak, ki azt állítja, hogy megvoltak Calvinus előtt az üdvösségre szükséges összes calvinista hitcikkek. Kassa, 1666. Zoványi Kisnek ezt a viszontválaszát a Czwittinger-féle felsorolásban található Refutatio etc. alapján feltételezte.[19]

4. Pósaházi János: Tromf ki tromf. H. n. 1666. Példányból ismeretlen. Zoványi Kis Imre és Czeglédi István későbbi említései alapján feltételezte egykori létezését.[20]

5. Kis Imre: Tök, makk, zöld, veres. Kassa, 1666. = RMK I 1051. Példány alapján ismert. Sommervogel ezt a tételt a jezsuita hagyomány Chartifoliójával tarja azonosnak. Zoványi nem mondja ki ezt az azonosságot, de gondolatmenetéből egyértelműen ez következik.[21]

6. Pósaházi János: Veres kolop, Kisnek vesztett peri. Kassa, 1666. = RMK I 1053. Példányból ismert. Az előző műre adott felelet.

7. Czeglédi István: Egy veres tromfosdit játszó… H. n. 1666. = RMK I 1052. Példányból ismert, ugyancsak Kis: Tök, makk, zöld, veresére adott felelet. Ez ellen írt katolikus válasz nem ismeretes.

8. Kis Imre: A veres kolop semmirekellő, Kissnek pere el nem veszett. Kassa, 1667. január 8. = RMK I 1057. Példányból ismert. Pósaházi Veres kolopjára adott felelet. Sommervogel a jezsuita hagyomány Apologiájával azonosítja. Zoványi azonban az Apologiát külön műként veszi számba, és a vitának egy későbbi szakaszában helyezi el. Itt lásd lejjebb a 10. tételt.

9. Pósaházi János: Nagyobb látatja a páter Kis vesztett perinek. H. n. 1667. Szabónak még nem volt tudomása e munkáról. Zoványi Sámbár Mátyás egy megjegyzése alapján feltételezte egykori létezését: Pósaházi is vesztett perinek végső látatjában,[22] címét viszont a fenti formában Benkő József Transsilvaniájából idézte.[23] Már itt felhívjuk a figyelmet arra, hogy Sámbár említése és Benkő címe nem egészen azonos.

10. Kis Imre: Egy könyvecske védelme, mely szerint hiába fáradoznak a kálvinisták annak kimutatásán, hogy felekezetük teljesen megvolt Calvinus előtt. Kassa, 1667. Zoványi ezt a munkát nem tartotta azonosnak a Szabó által ismert művek egyikével sem. A jezsuita hagyomány Apologia kezdetű címét fordította ebben a formában magyarra, s ennek alapján tételezte fel egykori létezését.[24] Szerinte vagy Czeglédi: Egy veres tromfosdit játszójára, vagy Pósaházi: Nagyobb látatjára, vagy a kettőre együtt adott összevont válasz volt, de az utóbbit tartotta valószínűbbnek. 1920–1921-ben ugyanis a Kálvinista Szemle hasábjain Szalay Ambrus joghallgató számolt be arról, hogy Nagykőrösön teljes példányt talált abból a műből, amelynek 1881-ben Révész Kálmán csupán az utolsó levelét ismertethette, s amelyről Révész úgy gondolta, hogy a vita nyitó darabjából, a Volt-e, valaha, valaholottból származik. (Lásd erről feljebb a Zoványi listájának első pontjában mondottakat.) Az általa talált mű azonban – írta Szalay – semmiképpen sem lehet a vita kezdő darabja. Mivel Révész nem fogadta el Szalay állításait, hosszabb vita fejlődött ki köztük. Szalay sajnos mindvégig adós maradt a kezében lévő anyag szakszerű ismertetésével, de többször bőven idézett belőle, és többször megismételte, hogy nem a kezdő darab van a kezében, „sőt több olyan művet is találtam, melyek különböző viták kiegészítő részét képezik, s eddig még címük sem volt ismeretes” – állítja.[25] Zoványi ezek alapján jegyezte meg, hogy: „Tekintetbe véve azokat a meglehetősen hézagos ismertető vonásokat, melyeket Szalay Ambrus… előadott Kis Imrének egy általa talált vitairatáról, ez aligha lehet más, mint éppen ez [vagyis az Apologia = Egy könyvecske védelme], s ebben az esetben bizonyosan a 45. sz. [azaz Pósaházi: Nagyobb látatja a páter Kis vesztett perinek] ellen van írva”. Szalay előadása valóban meglehetősen hézagos. Idézetei azonban kivétel nélkül megtalálhatóak azokban a töredékekben, amelyeket Kis Imre műveként 2004 decemberében vásárolt meg az Országos Széchényi Könyvtár. Kijelenthető tehát, hogy a Szalay közleményei alapját képező anyag ismét felbukkant.[26] Meghatározására és ismertetésre még több ízben visszatérünk. Most csupán annyit bocsátunk előre, hogy elemzésük nem igazolta sem Révész, sem Szalay, sem Zoványi megállapításait és álláspontját, sem az Apologia, sem a töredékek tekintetében.

Zoványi 1934-ben a Magyar Könyvszemlében[27] ugyanezeket az adatokat és feltételezéseket ismertette tömörebb formában. Azokon semmit sem változtatott és semmit sem tett hozzá. Ezért ottani közleménye külön ismertetést nem igényel.

A fenti felsorolás 8. és 10. pontjából kitűnt, hogy a meglévő adatsort Sommervogel és Zoványi az Apologia esetében meglehetősen eltérően értelmezte. Még tovább bonyolítja a helyzetet az a két töredék, amely Zoványi első tanulmánya után bukkant föl. Fitz József 1927-ben, Bucsay Mihály pedig 1941-ben a berlini magyar intézett könyvtárából adott hírt egy töredékről,[28] amely kétségtelenül e vitához tartozik. A meglévő címlapot megegyezőleg írták le: Végsőképpen svccvmbála aktorságában Pósaházi. 1667, hozzáteszik továbbá, hogy az utolsó, füzetjel nélküli levélen nyomtatott aláírás és dátum olvasható: [Írtam] „Munkács várában, szent Jakab havának szent Jakab napján [július 25] 1667 esztendőben”. Ez tehát a Sotvellus féle felsorolásban szereplő 5. vagy 6. mű közül az egyik, kérdés azonban, hogy melyik. A címben ugyanis a ‘svccumbat’ szó inkább az ötödikre utal: Quod professor Calvinisticus in ostensione Calvinisticae vetustatis ‘svccvmbat’ 1667. Az ezzel való azonosságot erősíti az 1667-es évszám is. A ‘végsőképpen’ szó azonban inkább a 6.-kal való azonosságra vall: „Quod ‘ultimo’ deficiat professor Calvinisticus in ostendenda vetustate suae sectae 1668”. Ebben az esetben azonban újabb problémát jelent az azonosításban az 1668-as évszám. Hagyjuk ezt a kérdést egyelőre függőben.

Az Országos Széchényi Könyvtár által 2004-ben megvásárolt másik töredékről csak a Múzeum Antikvárium XII. árverés című katalógusában jelent meg ismertetés.[29] Szalay, amint láttuk, csupán idézett belőle, de leírást nem adott róla. A katalógusból kitűnik, hogy a töredék összesen hét levélből áll, s az ismertetésben a Volt-e valaha, valaholott, valakinél Calvinus János előtt a mostani calvinisták vallása feltételezett címet viseli, vagyis a katalógus szerzője a vitát megkezdő művel, az Utrum, unquam, alicubival vélte azonosnak. A további könyvészeti leírás itt is hézagos. A címadás azonban tökéletesen logikus, ugyanis a töredékben található egy olyan levél is, amelynek szövegét Révész Kálmán már 1881-ben közzé tette, és a vita első darabjából származónak gondolta.[30] Erről azonban már a Szalay – Révész polémia bemutatása során kiderült, hogy az nem a vitát megkezdő nyomtatvány része volt, tehát az árverési katalógusban olvasható azonosítása sem lehet helytálló. Ezt a kérdést újra meg kell vizsgálni a későbbiek során.

Ennyiben összegezhető az, amit a Kis–Pósaházi vitáról a szakirodalom eddig kiderített. Látható, hogy mindebben igen sok a bizonytalanság és a pontatlanság. Pusztán az eddigi könyvészeti adatokra támaszkodva nem lehet továbblépni. A vita menetének megbízhatóbb és áttekinthetőbb rekonstruálásához, bizonyos mértékig meg kell ismerkedni a meglévő vitairatok tartalmával és az ezek között megállapítható összefüggésekkel. Erre támaszkodva lehet majd megpróbálkozni a feljebb ismertetett két töredék precízebb meghatározásával és a vita menetében elfoglalt helyük kijelölésével is. Ismét hangsúlyozzuk, hogy az egyes vitairatok tartalmával csak annyiban foglalkozunk, amennyire ez vállalt célunk eléréséhez szükséges. A vita tartalmi ismertetése és értékelése egy másik tanulmány feladata lesz.

A vita oka és első, kéziratos szakasza

A fennmaradt vitairatok közül időben az első Pósaházi Vetélkedése (=RMK I 1046). Ebből ismerhető meg a polémia keletkezése, első, kéziratos szakaszának menete és tematikája, valamint Kis előzőleg megjelent, első nyomtatott vitairatának az Utrum, ante, alicubi – Volt-e valaha, valaholnak a tartalma. Az első nyomtatott szakasz időrendje pedig a vita ötödik darabjából, Kis: Tök, makk zöld, veres tromfjából (=RMK I 1051) rekonstruálható. Pósaházi a Vetélkedés bevezetőjében elmondja, hogy a már sokszor idézett kérdésről, vagyis hogy volt-e valaha, valaholott valakinél Calvinus János előtt a mostani kálvinisták vallása, Sárospatakon vitatkozott össze két udvari ember, az egyik kálvinista, a másik katolikus: Zombori Péter és Pika Menyhárt.[31] Pika azt ígérte, hogy kész kálvinistává lenni, ha a kálvinista vallás régiségét Zombori bebizonyítja, Zombori pedig megfogadta, hogy katolikussá lesz, ha a bizonyítás nem sikerülne. A dolog Kis Imrének, Báthori Zsófia jezsuita gyóntatójának a tudomására jutott, aki magához hívatta Zomborit és megfenyegette, ha meg nem tartja „fogadását, becsülete ellen fog a dolog esni”.[32] Zombori, Kis Imre és Czeglédi István kassai református prédikátor beszámolója szerint Szerencsi (István?) akkori sárospataki prédikátorhoz fordult segítségért. Kis azonban – saját állítása szerint – úgy kiforgatta Szerencsi írását, hogy még Zombori is elismerte, hogy Szerencsi arra nem elégséges, „s talám szegény prédikátort azért degradálták helyéből”, kisebb „prebendára küldvén Patakról máshová”. Ez után kezdett az ügyben Pósaházi fáradozni erősen bízva Angliából hozott okosságában, hogy így keressen magának dicsőséget.[33] Czeglédi természetesen másképp adja elő a történetet. Az ő elbeszélése szerint Zombori megvallotta neki, hogy ő nem ütközött meg Szerencsi feleletén, de mivel látta Szerencsi elfoglaltságát, hogy halotthoz készül, azaz temetni indul, fordult Pósaházihoz. Pósaházi pedig nem dicsőséget keresett magának, csak nem akarta a rábízott „girát elásni”, mert az igaz hit védelme kötelesség.[34]

Pósaházi először egy „kis” instruktiót adott Zomborinak, ilyen titulussal: Rövid oktatás, melyben megmutattatik a kálvinista vallás isteni régisége. Ebben a szóbanforgó kérdés megválaszolására a következő szillogizmusból indult ki: „Az igaz keresztyéni tudomány volt Calvinus János előtt. De a kálvinisták hiti, vallása, tudománya igaz keresztyéni tudomány. Azért a kálvinisták hiti, vallása volt Calvinus János előtt”.[35]

A Zombori–Pika-féle szóbeli vita és az azt követő kéziratos vita kezdetének időpontját e szillogizmus alapján lehet meghatározni. Kis ugyanis az Országos Széchényi Könyvtár által megvásárolt töredék A₂ levelén a következőket írja: „[nyol]cadik napján Ju[niusnak vagy liusnak] folyó esztendöben [már] két esztendök[től köztünk] forgó disputációrul [írt] könyvecskéd…” Kevéssel lejjebb pedig: „Azt írod pag. 3. non si[…], hogy két esztendőtül fogva pro[mulgal?]tatott syllogismusodnak…”[36] Amint a későbbiekben részletesen tárgyaljuk még, ez az A₂ levél igen nagy valószínűséggel Kisnek az 1667. július 25-én datált Végsőképpen succumbála című művéből származik. Tehát ekkor már két éve folyt a vita Kis és Pósaházi között, s a fenti szillogizmust is, mintegy két éve állította fel Pósaházi. Ez alapján Zombori és Pika vitája 1665 júniusában, vagy júliusában eshetett meg, s Pósaházi is legkésőbb valószínűleg 1665 júliusában papírra vethette a fenti szillogizmust.

A feljebb idézett szillogizmus fő tételét – írja Pósaházi – ti., hogy az igaz keresztyéni tudomány már Kálvin előtt is létezett, senki sem vonhatja kétségbe. Ezért az altételt, vagyis azt kell bizonyítani, hogy a kálvinisták vallása igaz keresztyéni tudomány. Ennek igazolására Pósaházi a maga vallását összevetette az „igaz régi keresztyénséggel”. Nem állapítható meg pontosan, hogy miből állt ez az összevetés, de amikor a Rövid oktatás Kis Imre kezébe került, rögtön írt is ellene. Ezt az írást nevezi Pósaházi Kis „első repliká”-jának.[37] Pósaházi az ügynek igazsága miatt viszontválaszt készített, „és így addig ráncigálók egymás között a villongások kötelét, hogy alkalmas írás telék belőle. Az egész vetélkedés summáját és velejét, tehát ezzel az írással[38] Kegyes Olvasó eléd terjesztem: mind a te oktatásodra, mind az ellenem errül a materiarul minap kibocsátott Irásnak[39] megrostálására”.

Mindez alapján a vita előtörténete és kéziratos szakasza a következőképpen képzelhető el: 1. Zombori és Pika szóbeli vitája. 2. Szerencsi írása a kérdésről. 3. Kis „kiforgatja” Szerencsi írását. 4. Pósaházi Rövid oktatása, benne az idézett szillogizmussal körülbelül 1665 júniusában vagy júliusában. 5. Kis Imre első „repliká”-ja. 6. Pósaházi erre adott válasza. 7. A villongások kötelének további egymás között való „ráncigálása”, egészen addig, míg Kis nyomtatásban közzé nem tette a Volt-e, valaha, valaholott című írását. Ez, mint látni fogjuk, 1666. január vége felé történhetett. Erre volt felelet Pósaházi Vetélkedése, az első olyan mű a vitában, amely ma példány alapján is ismeretes.

Nem lehet pontosan rekonstruálni, hogyan is ment végbe a „villongások kötelének ráncigálása”, de azért Pósaházi további beszámolója sok mindent elárul belőle, aminek megismerése sokat segít majd a vita nyomtatott szakaszának jobb megértésében. Kis „első replicája” szerint Pósaházi eltért a kitűzött céltól (ti. a kálvinista vallás régiségének megmutatásától), de ez az első replica a felállított szillogizmusra magára nem adott választ. Úgy tűnik, hogy a következő replicában Kis elismerhette a válaszadás elmulasztását, amit azzal indokolt, hogy „kerülni akarta a szószaporítást”. Végül Pósaházi sok „protestatiója” után ilyen gyónást tekert ki Kis szájából: „A mostani syllogizmusodat sem improbálom, sed a longe petitus est. Kire én [azaz Pósaházi] visszaírásomban azt felelém: megengeded tehát, hogy jó volt az én syllogizmusom”.[40]

Nem lehet tehát pontosan megállapítani, hányszori iratváltást jelentett a „ráncigálás”, de az világos, hogy bár formai szempontból Kis megengedte Pósaházi szillogizmusának a helyességét, erősen hangsúlyozta azt is, hogy ezzel még nem felelt meg ellenfele a vita tárgyát képező kérdésre. Úgy bizonyítsa Pósaházi a kálvinista vallás régiségét, hogy „mutasson egy embert, egy doktort, aki a mostani kálvinisták vallását tanította Calvinus előtt”.[41] Noha Pósaházi szerint Kisnek a szillogizmus helyességét elismerő nyilatkozata után a vitát akár be lehetett volna fejezni, azonban hogy Kis utóbbi igényének megfeleljen, mégis tovább folytatta a polémiát.

Először a régi apostolokra, prófétákra, evangélistákra, vagyis a Szentírásra „allegált” Pósaházi. Kis azonban ezt az érvelést nem fogadta el, mondván, hogy minden eretnek a Szentírásra hivatkozik álláspontja igazolására. A szentírási érveket valószínűleg logikai indoklással hárította el Kis. Tudni illik a szentírási érvelés a vitákban mindig csak közvetett lehet, mivel a Szentírás szövegszerűen nem ad közvetlen választ a vitatott teológiai kérdésekre, ezek csak a Szentírásra építő logikai következtetéseken alapulnak, ezek helytállóságát azonban már csupán az emberi ész és nem maga a Szentírás garantálja. Nem érnek tehát semmit sem az olyan szentírási érvek, amelyeket nem támogat az egyház tekintélye.

Következő lépésként Pósaházi a négy ökumenikus zsinatra hivatkozott.[42] Erre Kis egy táblázattal válaszolt, amelyet Pázmány Kalauza alapján állított össze, s amellyel megmutatta, hogy a kálvinista vallás ellenkezik a négy első conciliummal. Pósaházi viszont úgy „bemázolta” őkegyelme tábláját, hogy nagy Apelles legyen, ha levakarhatja.[43] Hogy miben állt ez a bemázolás, nem tudjuk. Kis Imre azzal a megjegyzéssel intézte el ezt a kérdést, hogy jó kantáros paripája van Pósaházinak, amely akármerre könnyen fordul. Ezért Pósaházi végül a valdensekre hivatkozott. Főként Rajnerus haereticae pravitatis inquisitor egyik műve alapján, amelyet Gretserus jezsuita adott ki (Tom. 13. Bibliot. Patrum cap. 4.),[44] egy 49 pontból álló táblázatot készített, amellyel azt kívánta igazolni, hogy a kálvinisták és a régi valdensek vallása „quoad omnia essentialia”, minden lényeges pontban megegyezik. Kis erre már nyomtatásban felelt meg a Volt-é valaha valahollal, s ezután következett a Vetélkedés, amelyből mindezt rekonstruálni lehetett.

Az első öt vitairat sorrendje

Kis első nyomtatott vitairatából példány nem maradt fenn. Bár, mint említettük, Révész Kálmán úgy vélte, hogy ennek a munkának találta meg egy levelét.[45] Révésznek ez a vélekedése azonban, mint hamarosan látható lesz, nem bizonyult helytállónak, de Kis írásának legalább a címét hiánytalanul foglalja magában Pósaházi válasza: Pósaházi Jánosnak Kis Imre nevű jezsuita paterrel való vetélkedése ím ez kérdésről: Volt-é valaha, valaholott, valakinél Calvinus János előtt a mostani Calvinisták vallása. Ez teljesen megegyezik a jezsuita hagyományban megőrződött címmel: Utrum ante Calvinum, unquam extiterit moderna Calvinistarum secta 1666.

Tartalmáról is Pósaházi válasza tájékoztat. Kis e munkát egy jóakaró főember segítségével jelentette meg „Dominus Hyperaspites” álnéven, hogy „Pósaházi mérges nyelve nevemet célul fel ne vegye”. Pósaházi így magyarázza meg az álnév jelentését: „Ne félj tőlem jó akaró uram. Még eddig Aspis kigyó mérgét nyelvem alatt nem viseltem”.[46] A jóakaró főember csupán fiktív személy, Kissel saját magával azonos. A vitairat szövegét Kis az előzőekben ismertetett kéziratos aktáknak az ő álláspontját igazoló részleteiből állította össze, „én compendiumban vettem mindkettőnk irásit” – írja később maga is.[47] Pósaházi azonban inkább akarta volna, „ha egészben az Actákat, mint közöttünk forgottanak, renddel kinyomtatta volna Kis uram, hogy csak azokat kiszedegetni, melyek kedvének tetszettenek. Én ugyan…, ha költségem engedné megcselekedném…” Ha ő megcselekszi, „ím arra kötöm magamat, szép renddel nyomtatás alá leirattatom, s ő kegyelmének küldöm, bocsássa világra”.[48] Kis Imre compendiumának terjedelme bizonyosan meghaladta a 33 lapot, mivel később őmaga idézett a 33. lapról egy hosszabb részletet.[49]

A Volt-e, valaha, valamikor, mint ezt később részletesen bizonyítjuk, 1666. január vége felé jelenhetett meg. A jezsuita hagyomány alapján Kassán. Kis példányból ismert művei ugyanitt láttak napvilágot. Az ekkor protestáns többségű Kassán Johann David Türsch nyomdájában egyre növekvő számban jelentek meg katolikus művek is. Nyilván a kassai jezsuiták fizették a nyomdaszámlát. Türsch tehát mindkét fél vitairatait kinyomtatta, ám ezek rendszerint nyomdahelyük feltüntetése nélkül hagyták el sajtóját.[50] Kisnek – hiába volt a pataki várban Báthori Zsófia gyóntatója, – nem volt lehetősége a pataki nyomda használatára, mivel azt Lorántffy Zsuzsanna végrendeletében a pataki református kollégiumra hagyta.[51]

Pósaházi első nyomtatott válasza a Vetélkedés, amelynek címét feljebb teljes egészében idéztük, körül-belül egy hónap múlva, február végén vagy március elején jöhetett ki a sárospataki tipográfiából.[52] Benne Pósaházi ismertette a vita előzményeit, azaz Zombori és Pika összeszólalkozását,[53] összefoglalta a kéziratos iratváltások tartalmát,[54] közölte a valdensek és kálvinisták egyező tanításainak 49 pontját, s egyúttal válaszolt Kis ezekre vonatkozó ellenvetéseire.[55] Ez után lezárta a polémiára ürügyül szolgáló személyes affért: mert noha úgy gondolta, hogy bebizonyította a kálvinista vallás régiségét, azért „Pica Menyhárt uramot… sem én, sem principálisom, Zombori Péter erővel vallásunkra nem vonjuk”.[56] Az egész vitát azonban ezzel még nem fejezte be, mert ezek után felelt még Kis Volt-e, valahájának személyeskedő részleteire.[57]

A jezsuita bibliográfiai hagyomány szerint Kisnek a vitában megjelent második műve a Refutatio professoris Calvinistici asserentis ante Calvinum extitisse omnes articulos Calvinisticos ad salutem necessarios. Cassoviae 1666 címet viselte. Egykori létezését a modern szakirodalomban elsőként Zoványi Jenő tételezte föl, aki a Czwittingernél is megtalálható latin címet fordította magyarra: Cáfolata egy calvinista professornak, aki azt állítja, hogy megvoltak Calvinus előtt az üdvösségre szükséges összes calvinista hitcikkek.[58] Példányt azonban Zoványi és más sem ismert ebből a munkából, ezért meg sem próbálkozhatott azzal, hogy beillessze a vita menetébe. Most azonban megváltozott a helyzet. Ugyanis a már említett berlini és budapesti töredékek egyes leveleiben e Cáfolat részletei ismerhetők fel, így legalább töredékes példányt lehet helyezni ezen eddig üres cím mögé. A töredékek alapján és más adatok figyelembevételével legalább részleteiben ki lehet következtetni a Cáfolat tartalmát, ennek segítségével pedig kijelölhető a helye a polémia menetében. Hogy mindez elvégezhetővé váljék, először is rekonstruálni kell a nyomtatott vita első szakaszának időbeli lezajlását, ezután lehet részletesen ismertetni a két töredéket, s elemezni tartalmukat.

 

 

A nyomtatott vita első néhány hónapjának eseményeit maga Kis Imre foglalta össze a betűtípusainak bizonysága szerint Kassán, impresszuma szerint 1666. május 30-án megjelent Tök, makk, zöld, veresben: „… mindkét részről … már egynéhány írás napfényre is bocsáttatott, melyeknek általértésére, hogy könnyebben juthassanak a keresztények, egy sommában vészem, s … [hogy] nem volt soha, sohul senkinél Calvinus Janos előtt a mostani calviniták vallása minden üdvösségre nézendő szükséges hitcikkelyekben, fent állani megmutogatom”.[59] Kevéssel lejjebb pedig így ír: „Pósaházi utóbbi írásától kezdek a dologhoz. A titulusa írásának ez, Tromf ki tromf”.[60] Kis szerint ebben az utolsó írásában, a Tromf ki tromfban Pósaházi azt állította, hogy Kis „a derekas ellene való dolgokat hallgatással mulatta el”, s ezután idézi is a Tromf ki tromfot: „Kettőnél többet, mellyel a feleletet vagy fundamentumából kidöjthetné, vagy csak szemfényvesztő füstöt csinálhatna ellene, másfél holnapi gondolkodás után sem talála”.[61] A gondolatmenet követhetősége érdekében még egyszer ki kell emelni, hogy ez utóbbi mondatot Pósaházi Tromf ki tromfjából idézi Kis. Később az is kitűnik, hogy mi is volt az a bizonyos két hitcikkely: 1. „…a valdensek csak azt tagadják, hogy senki az Istennek törvényét cselekedettel bé nem tölti, a helveticus-calvinisták pedig tagadják et potentiam et actum impletionis legis, mind azt, hogy senki bé nem tölti, mind azt, hogy senki bé nem töltheti”.[62] 2. „A kálvinisták azt tanítják, hogy sola fides sufficit ad salutem, a valdensek pedig azt nem tanítják … Erre első írásában meg nem felelt Pósaházi, és hogy második írásomban arról megszólítottam, azt írja utóbbi írásában, hogy elveszett volt szemem fénye, mert pag. 47. num. 26. első könyvecskéjének megvolt a felelet”.[63]

A fenti idézetekből és a példány alapján is ismert kiadványokból elég megbízhatóan kikövetkeztethető az egyes vitairatok sorrendje és pontos megjelenési ideje. A nyomtatott vitát, mint már tudjuk, Kis Imre indította el Volt-e valaha, valaholottal. (1)[64] Erre volt válasz Pósaházi első ismert írása, a Vetélkedés (2). Ebben Kis nem talált feleletet a feljebb idézett második tételre (sola fides sufficit ad salutem). Pósaházi viszont utóbbi írásában azt állította, hogy „első könyvecskéje” 47. lapján a 26. pontban megvolt a felelet. A Vetélkedés (2) 47. lapján valóban a 26. pont olvasható, benne egy általános megállapítás arról, hogy a kálvinisták és valdensek „essentiale…” ellenkezőt nem vallanak. Habár ezt Kis – teljes joggal – nem tartotta kielégítő válasznak, az mégis kétségtelen, hogy a fenti idézetekben Kis is a Vetélkedést (2) nevezi Pósaházi első könyvecskéjének. A nem kielégítő válasz miatt Kis a maga „második írásá”-ban szólította meg Pósaházit. S minthogy erről Kis a Tök, makk, zöld, veresben (5) számol be, világos, hogy ez (vagyis a Tök, makk, zöld RMK I 1051) csakis a harmadik írása lehet, ezért a második egyszerűen nem lehetett más, mint a jezsuita hagyományban is második helyen szereplő Refutatio–Cáfolat (3), amely tehát a polémia harmadik darabját képezte. Kis második írására, tehát a Refutatio–Cáfolatra (3) Pósaházi utóbbi írása volt a felelet. Ennek címét is megmondja Kis: Tromf ki tromf (4). Ennek egykori létezését már Zoványi is megalapozottan feltételezte.[65] Most csak annyit kell hozzátenni, hogy ez tehát a vita negyedik darabja volt. Mivel pedig Kis: Tök, makk, zöld, verese (5) erre felelt, értelemszerűen ez volt a vita ötödik darabja.

A jezsuita bibliográfiai hagyományban Kis harmadik nyomtatott művének a címe: Contra professorem Calvinisticum miscentem Chartifolia rebus fidei (5). A fentiek tükrében kétségtelennek tekinthető, hogy Sommervogel helyesen azonosította ezt a Tökk, mak, zöld, veressel (5)[66], és ennek a későbbiekben lesz még jelentősége. A kártyajátékból vett metafora ugyanis először Pósaházi elveszett művének a címében, a Tromf ki tromfban fordult elő, s erre logikus allusio Kis első látásra meghökkentő válaszcíme, Pósaházi tök, makk, zöld tromfjára, veres tromf (5). Az így kialakult szituációba pedig tartalmilag pontosan illik a latin cím: Egy kálvinista professzor ellen, aki összekeveri a kártyát a hit dolgaival.

A vitairatok sorrendjének megállapítása után térjünk át pontos megjelenési idejük meghatározására. Kis: Tök, mak, zöld, veresének (5) még a megjelenési napját is ismerjük az impresszumból, 1666. május 30. Pósaházi a Tök, mak, zöld, vereset (5) megelőző munkájában, a Tromf ki tromfban (4) sokallta azt a másfél hónapot, amennyire Kisnek szüksége volt előző művének, tehát a Cáfolat–Refutatiónak (3) az elkészítéséhez: „másfél holnapi gondolkodás után sem talála” Kis kettőnél több érvet ellene.[67] Bizonyosnak tekinthetjük, hogy Kis a Tromf ki (4) után igyekezett másfél hónapnál hamarabb reagálni, de az is nagyon valószínű, hogy nem sokkal tudta összébb szorítani a válaszadáshoz szükséges időt, számára ugyanis nehezebb volt művének kinyomtatása, mint Pósaházinak: „A két cikkelyen másfél hónapig fáradtam én? Lád-é, hogy csak tök a tromfod. Volna csak kezemben a tipus, mint a tiedben a fejedelmek tipusa … meglátnád, ha a veres tromffal akkorra reá nem érkezném mikorra te a tökkel”.[68] Vagyis, amint írtuk, Kis nem használhatta a pataki nyomdát, mivel azzal a pataki református kollégium rendelkezett Lorántffy Zsuzsanna végrendeletének értelmében. Figyelembe véve tehát a megíráshoz, a Sárospatak és Kassa közötti levélváltásokhoz, a kézirat elküldéséhez, a kinyomtatáshoz, az esetleges korrektúrákhoz szükséges időt, Kisnek legalább egy hónap lehetett szükséges a válaszadáshoz, a május 30-án megjelent Tök, makk, zöld (5) elkészítéséhez, tehát Pósaházi előző vitairata a Tromf ki tromf (4) 1666. április vége felé hagyhatta el a sajtót. A Tromf ki tromfról viszont tudjuk, hogy mindössze négy foliót foglalt magában,[69] s benne volt olvasható Pósaházi gúnyos megjegyzése Kis másfélhónapos késlekedéséről. Mindez alapján igen valószínű, hogy a Tromf ki (4) nagyon gyorsan követte Kis előző vitairatát, a Cáfolatot (3). Ennek kinyomtatása után két héttel bizonyosan az utcán kellett lennie. Tehát, ha a Tromf ki (4) április vége felé jöhetett ki a sajtó alól, akkor a Cáfolatnak (3) április közepe felé kellett napvilágot látnia. A Cáfolatról viszont már tudjuk, hogy Kisnek másfél hónapi gondolkodásra volt szüksége elkészítéséhez, azaz Pósaházi Vetélkedésének (2), amely a Cáfolatot (3) megelőző írás volt, február végére készen kellett lennie. Mivel Pósaházi a másfélhónapos késlekedés miatt gúnyolódott Kisen, ennél hosszabb időt ő sem használhatott föl a vita során egyetlen esetben sem. De a Kis vitaindítójára a Volt-e valahára (1) adott válasza a 67 lapos Vetélkedés (2) lényegesen hosszabb, mint a 4 foliós Tromf ki (4), ezért feltételezhető, hogy szüksége volt három, négy hétre a megíráshoz és kinyomtatáshoz. Ebből következik, hogy Kis Volt-é valahája (1) 1666. január végén vagy február elején jött ki a nyomdából. A fenti számolást erősíti a jezsuita hagyomány, amely szerint Kis eddig tárgyalt három műve mind 1666. évi kiadvány. Ha a harmadik, a Tök, mak, zöld, veres (5) május 30-án jelent meg, akkor a fenti időrendnek nagyon közel kell állnia az egykori valósághoz.