Magyar Könyvszemle   118. évf. 2002. 4.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖPECZI BÉLA
A Vatikán és a Rákóczi-szabadságharc

Ebben a helyzetben a pápa elismeri Károlyt spanyol királynak s mind neki, mind pedig V. Fülöpnek megadja a “katolikus” címet, próbálva bizonyítani semlegességét. Párizs és Madrid megharagszanak és Spanyolországból hazaküldik az ottani nunciust. Károly elismerésével a pápa kibékül I. Józseffel és ennek eredményeképpen kerül sor a Rákóczit támogató magyar katolikus papság elleni breve kiadására.[1]

Ilyen körülmények közben kerül sor 1707-ben Brenner Domokosnak, a Rákóczi által kinevezett szepesi prépostnak római utazására. 1705-ben állt át mint Széchényi Pál kalocsai érsek titkára Rákóczihoz, aki kezdetektől fogva diplomáciai szolgálatokra [362 használja. A préposti kinevezést a fejedelem a kegyúri jog alapján határozta el, miután az előd, Sigray János császárpárti volt.[2] Keresztély Ágost szász herceg, esztergomi érsek és hercegprímás tiltakozott a pápánál e kinevezés ellen, és XI. Kelemen elítélte ezt a lépést, felszólítva a felkelőket, hogy eljárásuk törvénytelen.[3] Feltehető, hogy Rákóczi a pápa válaszáról nem értesült és ez magyarázza elhatározását.

A fejedelem május 4-én és 6-án ad utasítást Brennernek, hogy menjen Rómába.[4] Az instrukcióban részletesen szól a magyarok sérelmeiről. Elmondja a szécsényi vallási rendeleteket, s megemlíti a jezsuiták kiűzését. Javasolja az erdélyi katolikus püspökség visszaállítását, a rendek beleegyezése alapján. Kéri, hogy a pápa ismerje el a “magyar nemzet igazát” és adja apostoli áldását. Külön is megemlékezik katolikus hitéről és a pápa iránti engedelmességről.

Brenner július elején érkezik Rómába, ahol a francia követ, La Tremoďlle közbenjárására a pápa fogadja.[5] Ezek után találkozik Paolucci bíborossal, az államtitkárral, akinek átadja iratait.[6] A francia követ szerint mindkét audienciával elégedett volt. Bead különböző iratokat, amelyekben felsorolja a felkelés okait, ismerteti a politikai eseményeket, a nagyszombati tárgyalásokat, a jezsuitákat védő megyék nyilatkozatát, az ónodi trónfosztást és természetesen préposti kinevezését. Kiad 400 példányban egy olasz nyelvű iratot is, amelyben ugyancsak felsorolja a magyarok sérelmeit, harcukat, és kijelenti “a magyarok életük utolsó cseppjéig küzdeni fognak jogaikért”.[7] Ezek az iratok azonban semmiféle eredményt nem érnek el.

Míg Rákóczi utasításában az áll, hogy az Aranybulla egyik példánya a Vatikánban található és kéri annak megkeresését, a pápa nem ezt rendeli el, hanem azoknak az okleveleknek és nyomtatványoknak bemutatását, amelyek saját magyarországi jogáról és hatalmáról szólnak. Ennek nyomán megkeresik Szent Istvánnak II. Szilveszter pápához írt levelét és egyéb dokumentumokat, ezen kívül Baroni és mások nyomtatott könyveit, amelyek a pápát akarják igazolni.

Elkészítik 1707. december 2-án azt a brevét, amelyben a pápa felszólítja a katolikus papságot, hogy álljon el Rákóczitól, és külön hivatkozik saját hatáskörére is. Az egyik mondatban ezt írja: “de jure ac potestate sua”, tehát “az ő joga és hatalma” révén, így értelmezve a már említett iratokat. A brevét megküldi Bécsbe [363 Marcantonio Santini ügyvivőnek, hogy mutassa be a császárnak és a hercegprímásnak. Ez meg is történik: Salm herceg és a hercegprímás tiltakoznak a szöveg ellen, arra hivatkozva, hogy Zsigmond király idejében kialakult egy megállapodás, amely megszüntette a pápa említett hatáskörét és különben is a magyarországi “eretnekek” ezt rossz néven vennék, ha erre hivatkoznának. Ezek után a szöveget megváltoztatják.

A brevéket latin és magyar szöveggel közöljük, jelezve az egyházi ájtatosság és az “apostoli” keménység kifejezéseit.

Az úgynevezett “argumentumban” ez áll: “A magyar királyságban a zavarok és a nyomorúságos viszonyok (a pápát) különleges apostoli jogai és pártfogása alapján arra indítják, hogy ezekre felhívja a figyelmet. A katolikus papság rendjéből sokan részt vesznek ezekben a zavarokban, éppen ezért szigorúan figyelmezteti őket, hogy a királyi méltóság és auctoritás ellen lépnek fel, elítéli és elutasítja őket. Komolyan figyelmezteti az egyetemes papi rendet, ne vegyen részt akármilyen módon, az új király választásában, vagy kijelölésében, mert amennyiben ezt megteszi kánoni büntetésekben részesül”. Mint látjuk, az “argumentum”-ban a Szentszék hivatkozik az “apostoli jogra”, de magában a szövegben erről már nincsen szó.

A breve szövege így hangzik:

“Tiszteletreméltó testvérek, hercegprímás és püspökök, kedves fiaim, apátok, prépostok, más egyházi férfiúk az egész magyar királyságban. Tiszteletreméltó testvérek és kedves fiaim, üdvözletemet stb.

Nagy aggodalomnak oka volt számunkra mindig is az a háború, ami a király nevének méltósága és magára vett méltósága ellen oly hevesen folyik, hogy úgy látszik, semmi igyekezet sincsen azok részéről, akik fegyvert fogtak, hogy az ország nyugalma helyreálljon, ami megegyezne Krisztusban kedves fiúnknak Józsefnek, választott római királynak és császárnak igyekezetével. Még nagyobb fájdalommal teltünk el, amikor halottuk, hogy sokaknak lelke a gyűlölségek és a fegyverek szava által úgy elvadult, hogy a király nevének sérelmére az interregnum kimondására és meghirdetésére merészelnek törekedni. Tiszteletreméltó Testvérek és Kedves Fiaim, végül bizony az is hozzájárul fájdalmunkhoz, hogy tudtunkra jutott, hogy nem kevesen hiányoznak az egyházi rendből, akik papi kegyességüket és buzgóságukat az ilyen mozgalmak megfékezésére és csillapítására nemhogy nem használták, de botránkozást keltve ezekhez csatlakoztak. Főképpen ha azok, akik által ez a királyság a jelen veszedelembe és ily gyalázatba jutott, nem gondoskodnak a haza közös javáról, nem igyekeznek nagyjaik tanácsát és példáját követni, akiknek pedig a közjó mindenkinek járó egyenlő használatáról kellene gondoskodni. Nyilvánvaló az, amiben annaleseitek és emlékeitek ismeretében nem kételkedhetünk, hogy a legnagyobb és legkegyetlenebb harcokban, amelyek az előző századokban e helyen nem egyszer a polgárok és népek kiirtásáig fajultak, hogy a királyság elpusztulását megakadályozza, amikor a királyságban a legfőbb fejedelmek között is viszály volt, a Szentszéktől kért segítség mindig jelen volt, munkájával és tekintélyével a nehézségek legyőzettek, a veszélyek megszűntek, és mindenek nagy boldogságára létrejött az egyetértés. A dolgok ilyen zavaros vagy inkább veszedelmes állapotában mindenképpen követendő megfontolásnak látszik a jövőbeli főpapi szeretetnek biztos hite. Minthogy ebben a szellemben kívánván eljárni, és szem előtt tartva elődeink nyomdokaiban a kötelességeink teljesítését, hogy előmozdítsuk e királyságnak üdvét és különös fontossággal annak sérthetetlenségét, nem kevésbé azon feladatból kiindulva, amely csekélységünknek a legfelsőbb isteni hatalomnál [364 fogva az egész egyházra vonatkozóan ránkbízatott, amit a keresztény világ népei és nemzetei felé kell alkalmaznunk, tudatában lévén pápai beiktatásunknak, (amit gyöngeségünk tudatában rettegéssel idézünk emlékünkbe), amikor ünnepélyesen kihírdettetett, hogy Üdvözítőnk helytartójának, a fejedelmek és királyok atyjának hívattunk meg, különös joggal azokban az ügyekben, ami pedig ezen királyságot illeti, (amelyet egykor első István híres nevén Magyarország királya Szent Péter apostol uralmának védelme és a Szentszék hatalma alá helyezett, s akinek emlékezetét az egyház ünnepeinek sorában e napon illendően és állandó odaadással megüljük), semmit sem gondolunk inkább, semmit sem kívánunk jobban, minthogy közvetíthessük szokat az eszközöket, amellyekkel szeretetünkben és türelmünkben tőle minden igazságtalanságot, ilyesféle bajoknak következményét távoltarthatunk. Mégis, nehogy főpapi gondoskodásunk közben bármit elhanyagoljunk, tartózkodjatok mindattól és ne helyeseljétek, ami ugyan a jog védelmében és a törvényszerű hatalommal rendeltetett, amelyeket azonban érvénytelennek és hiábavalónak ismerhetünk fel, bármi ami a jog vagy a szokás elleni, és a törvényes király hatalma ellen irányul. Mindnyájan tehát, akik a rendetekhez tartoznak, hatalmunknál fogva azt kívánjuk, hogy ne vegyenek részt semmiféle módon az új király választásában, kikiáltásában és jelölésében, különben az engedetlenség miatt kijáró szent kánonok és constitutiók büntetéseit és a Szentszék elleni makacskodók büntetéseit vonják magukra.

Akaratunk kinyilvánítása irántatok és azok iránt, akik készek érvelésünket elismerni és végrehajtani, azt kívánja, hogy ne hanyagoljátok el hivatalotok ellátását, amelyet helyesen és az Úr javára, vágyatok és a kiváltságok alapján végezhettek. Tisztelt testvérek és kedves fiaim, továbbra is kínálom apostoli áldásomat. Róma, a Santa Maria Maggiore templomban, stb. 1707. szeptember 2-án, a pontifexi hatalom 7. évében.”[8]

A brevével kapcsolatban meg kell említeni, hogy Simon Reboulet Histoire de Clément XI. című könyvében megállapítja: “levelében a pápa hivatkozott Szent István értelmezésére, ezt azonban a császár rossz néven vette, mert attól tartott, hogy a pápa igényt tart Magyarországra, bár ezek »elképzelt jogok« voltak.”[9]

Brennernek anyagi nehézségei támadtak, mert La Tremoďlle csak az első két hónapra fizetett s az udvar utasítására leállította a további segítséget. Ezt hallva, Rákóczi Des Alleurs követhez fordult, akinek már előbb kérte közbenjárását az udvarnál. A követ Versailles-nál fenntartásokkal élt azt állítva, hogy a segélypénzeket a hadak eltartására kell fordítani és nem a külföldi követségekre. Mondanunk sem kell, hogy a külügyi államtitkár ezt a nézetet fogadta el és ezért tiltotta meg a további támogatás nyújtását. Amikor erről Rákóczi értesül, október 22-én ezt írja Des Alleurs-nek: “Jogos neheztelésemet váltja ki ez a hátbatámadás, amely nemcsak személyemet éri, hanem hazám érdekeit is sérti.”[10] [365

[366

Clementis XI. Epistolae. Roma, 1723. 395–396. [367

A francia udvar La Tremoďlle beszámolója nyomán változtat álláspontján. Torcy október 8-án ezt írja a római követnek:

“Utazása talán mégsem lesz teljesen hiábavaló, ha be tudják bizonyítani a pápának, hogy a magyarországi háború nem lesz káros a vallásra nézve és hogy a magyarok nem vétkesek, amikor azért fognak fegyvert, hogy megvédjék javaikat, életüket és szabadságukat.”[11]

Néhány nap múlva maga XIV. Lajos is ezt állapítja meg:

“Úgy tűnik, hogy (Rákóczi) számára lényeges meggyőzni Őszentségét biztos érvekkel arról, hogy a magyarokat nem lehet rebelliseknek tekinteni, hanem olyan népeknek, akiknek joguk van megtartani kiváltságaikat, amelyeket fejedelmeik jogosan ígértek meg, amikor ezzel a feltétellel elfogadták a koronát.”[12]

Ezek a meggondolások azonban nem indítják az udvart arra, hogy a római követnek engedélyt adjanak Brenner támogatására.

A követ hazajön, de eljövete előtt, 1708 márciusában Anconából ezt írja Rákóczinak:

“Felséged a háborút azért folytatja, hogy a haza szabadságát kivívja. A Vatikán csak diverziót lát benne és éppen ezért nem törődik vele, mi lesz a vége, ha már nincs többé szükség.”[13]

Végső következtetésében azonban nem a Vatikánt, hanem Franciaországot illeti: a fejedelmet arra szólítja fel, hogy kössön megállapodást a francia udvarral.[14]

1708 folyamán a pápai udvar, hivatkozva az említett brevére, Keresztély Ágosthoz írt levelében elismeri, hogy Brenner járt Rómában, de útját eredménytelennek tartja. Amikor Giulio Piazza názáreti érseket, mint nunciust Bécsbe küldik, ismét elismerik, hogy a pápa fogadta a magyar követet, de javaslatait nem hallgatta meg, bár azokat a francia miniszterek támogatták. Megemlítik, hogy éppen Brenner római tartózkodása idején készítették az említett brevét. Az esztergomi érsek még ezek után is aggályoskodik és idéz egy bécsi minisztert, aki csodálkozik azon, hogy a pápa Brennert nem űzte ki Rómából.[15]

Károly spanyol király elismerése és az egyházi állam területéről a császári csapatok visszavonulása után a pápa 1709. január 15-én aláírja a Józseffel kötött megállapodást, ezután teljes nyíltsággal fordul Rákóczi ellen. 1709. augusztus 17-én adja ki új brevéjét, amelyet megküld Keresztély Ágost esztergomi érseknek.

Az “argumentum” így szól:

“A pontifex szomorúan emlékezve a magyar királyság helyzetére, a legsúlyosabb büntetésekkel szólítja fel és kívánja, hogy a királyság világi és szerzetesi papjai ne merjék semmilyen módon támogatni a zavarokat, a lázadásokat és a megmozdulásokat, [368 és a büntetések végrehajtására kijelöli a szász bíboros esztergomi érseket, a királyság prímását, akinek a szükséges jogokat adományozza.”

A brevében ezt írja:

“Kedves fiamnak, Keresztély Ágostnak, a római szent egyház presbiterének, bíborosnak, XI. Kelemen pápa. Kedves fiam üdvözletemet küldöm stb. Senkit sem találunk, aki a keresztényi kegyelettől vizsgálva e háború veszélyes tüzét, amely a hajdan oly virágzó magyar királyságot annyi éve pusztítja, ne borzadna el és ne érezné azon lelkek üdvét, akik ilyen módon e bajok szerzői vagy résztvevői, bár ők ezt titkolják. Kívánom, hogy a régebbi nyugalom vágya helyreálljon és a törvényes királynak, tehát a Krisztusban kedvelt fiúnknak, Józsefnek, a rómaiak királyának és megválasztott császárának engedelmeskedjenek, mert ebből a vallás terjedése és tisztelete nem kis mértékben származik. Atyai szeretetünk számára elég keserves látvány azon népek siralmas nyomorúsága, de ehhez hozzájárul, ami számunkra még súlyosabb és terhesebb, hogy – amint hallottuk – nem kevesen hiányoznak közöttük az egyházi rendből valók, akik nem rettennek vissza attól, hogy megfeledkezve saját állapotukról, ne növeljék a lázadók számát, ne keltsenek zavart, vagy ne táplálják azt. Megfékezni akarván ezen egyházi személyeknek azon, az ő hasznukat szolgáló intézmények ellen irányuló merszségét és vakmerőségét, az ezekkel szembe irányuló, nekik megfelelő orvosságokkal, a Te elővigyázatosságod orvosló segítségével, akinek próbált buzgalmában és kiváló bölcsességében, leginkább azonban Istenben bizakodva, tekintélyünknél fogva elsősorban is kihirdetjük, és meghagyjuk az engedelmesség parancsának terhe alatt minden ezen területeken élő klerikusnak, akár világinak, akár szerzetesnek, bármilyek állapotúak, rangúak, helyzetűek is legyenek, bármilyen kiváltságokat, említésre méltó előjogokat bírjanak, hogy azonnal hagyjanak fel és a jövőben tartózkodjanak minden olyan cselekedettől, amellyel akár közvetlenül, akár közvetve előidézhetnek, növelhetnek, vagy bárminő módon támogathatnak ilyesféle mozgalmakat, lázadásokat, háborúságokat, s ne mérszeljenek okot, vagy alkalmat, vagy segítséget, tanácsot vagy kedvezményt adni az újítóknak és lázadóknak, méltóságuk, kanonikátusuk, apátságuk, commendájuk, egyházi juttatásuk, mindennemű egyházi javadalmuk megfosztása terhe mellett, élvezték legyen azokat laikusok, akár nemesek, akár méltóságok patronátusi jogán; a büntetés kiterjed az ezekre való örökös alkalmatlanságukra, ha szerzetesek, a nagyobb vagy kisebb tisztségekre és méltóságokra való aktív vagy passzív választhatatlanságukra, hasonlóképpen ezekre való jelen és jövő alkalmatlanságukra, amely büntetések a jelen irat publikálásának napja után egy hónappal lépnek érvénybe. Akarjuk és rendeljük, hogy ezen kinyilvánított egyes és valamennyi büntetések és kinyilvánított szentenciák ügyében általad, kedves Fiúnk, Keresztély Ágost, a Római Szent Egyház szász kardinálisa, az esztergomi Főegyházmegye és apostoli engedéllyel az egész Magyar Királyság elöljárója és prímása által lehessen eljárni. Téged továbbá saját és az Apostoli Szék tekintélyénél fogva részesítünk a minden ilyen jellegű vétség büntetése végrehajtásának hatalmában, hogy azokat, akik az fent mondottakban vétkeztek, ezen ügyekbe bonyolódtak, lefokozz és megfossz, és más szükséges és hasznos dolgokban intézkedj, és végül mindabban eljárj, amik a jognál fogva történni szoktak és történhetnek, s amelyekkel a Római Szentszék konstitúcióiban foglalt büntetések végrehajtási joga alapján felruházunk. Ezért a Te körültekintő éberséged és erélyed feladata lesz, hogy azokat az egyházi személyeket, akik az egyházi rend gyalázatára ilyen vétségektől nem tartózkodnak, vagy a jövőben ilyeneket véghezvinni merészelnek, a Neked ezennel átadott hatalomnál fogva büntetések kiszabásával ezen botrányos dolgoktól elrettentsd, miközben Téged, kedves Fiúnk mindig részesítünk apostoli áldásunkban. Adatott Rómában a Santa Maria Maggiore templomában stb. 1709. augusztus 17-én.[16] [369

Clementis XI., Epistolae. Roma, 1723. 628–629. [370

Mint látjuk, a pápa könyörületesség nélkül ítélkezik, a végrehajtást Keresztély Ágost esztergomi bíborosra bízza.

A. Krammer, aki 1936-ban jelentette meg a Habsburg und Rom című könyvét, azt állítja e brevével kapcsolatban, hogy XI. Kelemen belátta: “a Rákóczy Ferenc elleni felkelés a vallás számára veszélyes lehetett volna és hogy a császár volt az ügyvédje a katolicizmusnak Magyarországon.”[17] Jegyezzük meg, hogy a Rákóczi-szabadságharc nem veszélyeztette a katolikus vallást, elismerte a létjogosultságát, éppúgy, mint a többi felekezetét. Az azonban igaz, hogy a Habsburg Ház lett a katolikus egyház legfőbb védője a század folyamán.

Rákóczi 1709. december 4-én fordult a Varsóban tartózkodó Brennerhez, hogy keresse fel a varsói nunciust és hívja fel a figyelmét, hogy ez a breve nemcsak a Szentszék tekintélyére káros, de az “egész ortodox hitre is veszélyes.” A Vatikán nem engedheti meg magának, hogy szabad államok polgáraira hozzon határozatot, mert ha ezt teszi, mint Lengyelország esetében az altranstädti békével kapcsolatban, akkor rendbontásra kerül sor.[18] 1710. március 10-én, amikor Bercsényi megkapja a brevét és a hercegprímás levelét, maga is kéri Brennert, hogy találkozzék a nunciussal.[19] A követ eljár, de a varsói nuncius sem tudott változtatni a végeredményen.

Keresztély Ágost igyekezett megfelelni feladatának, megfosztotta tehát a szabadságharcot támogató papokat hivataluktól, fő ellenségének az idős Telekessy István egri püspököt tartotta. A püspök a felkelés idején Egerben maradt, részt vett a szabadságharc eseményeiben és aláírta az interregnumot. Rákóczi emlékirataiban ezt írta róla:

“Nagyon fontosnak tartottam rábeszélni az egri püspököt, akiknek egyházmegyéje 13 vármegyére terjedt, hogy ne hagyja el híveit. Ez a prelátus előkelő nemes volt, a Telekessy családból, minden püspöki erénnyel, s különösen szent egyszerűséggel és irgalommal megáldott, derék öreg ember, nem ragaszkodott a jezsuiták érzelmeihez és egyáltalában nem szerette az ausztriai uralmat.”[20] [371

Telekessy 1709. október 3-án megkapja a pápa brevéjét, és az érsek levelét.[21] December 18-án megfosztják hivatalától. Szarvaskőről válaszol és tiltakozik az érseknél, Belez Mátyás jezsuitánál, Hevenesinél és ír Eszterházyhoz és a császárhoz, végül Rómához fordul. Tiltakozik az ellen is, hogy Csáky Imrét jelöljék ki egri püspöknek. Áldásy Antal a Vatikán Segretaria di Stato Germania megfelelő kötete alapján nyomon kísérte, miként végződött ez a per. Még tart a szabadságharc, amikor Piazza nuncius tiltakozik az esztergomi érseknél az ellen, hogy az egy püspököt függesszen fel, erre csak a pápának van joga.[22] Az államtitkár ezt a tiltakozást jóváhagyja s ezt teszi a pápa is.[23] Az érsek arra hivatkozik, hogy a breve erre lehetőséget nyújt, a pápa azonban fenntartja a maga álláspontját. Az érsek mégis Csákyt kinevezi egri püspöknek, mire a nuncius és a pápa tiltakozik.[24] Piazza szerint Telekesy kényszerből írta alá az abrenunciációt s hivatkozik arra, hogy a püspök 1710 őszén Egert megnyitotta a császáriak előtt.[25] Telekessy mint egri püspök 1715-ben halt meg Szarvaskőn.

A fentiekből kiderül, hogy a pápa és Rákóczi közötti ellentét politikai természetű volt. Később ez vallásivá alakult át. XI. Kelemen adta ki az Unigenitus című bullát, amely újból elítélte a janzenista tételeket. Rákóczi viszont Grobois-ban közel került ehhez az áramlathoz, Törökországban egyik írását az egyházi cenzorok janzenistának tartották.[26] A fejedelem ez ellen tiltakozott, és hivatkozott “ortodox” álláspontjára. Vallásos írásaiban megismétli a janzenista nézeteket és most már vallásilag is szembekerül XI. Kelemen pápával és a katolikus egyházzal. [372

BÉLA KÖPECZI
François II Rákóczi et le Vatican

François II Rákóczi, prince de Transylvanie et duc des Hongrois confédérés s’est décidé en 1707 d’envoyer à Rome Dominique Brenner, prévôt de Szepes, afin de représenter au pape Clément XI les buts de la guerre d’indépendance et demander son aide. Le pape s’est trouvé dans une situation difficile: il a reconnu Philippe d’Anjou comme roi d’Espagne, mais il devait tenir compte d’un autre candidat, Charles de la maison des Habsbourg, appuyé par l’Autriche mais aussi par l’Angleterre et la Hollande. Au moment où les troupes françaises remportaient des victoires en Italie, le pape s’est considéré comme neutre, mais après la victoire des troupes impériales il devait se décider. Nous sommes en 1707 où l’armée impériale envahit Naples en traversant les États du Vatican. C’est à cette époque que Brenner arrive à Rome. Il est reçu en secret par le pape et son secrétaire d’État mais il ne peut obtenir aucun résultat.

Le pape se décide de publier le 2 décembre 1707 un bref invitant le clergé hongrois de ne pas aider la guerre, de ne pas accepter la déposition de Joseph Ier et de rester fidèle à Vienne. Dans sa première version il fait appel à ses droits apostoliques sur la Hongrie, mais la cour de Vienne proteste, et il accepte cette protestation.

Au début de 1708 les troupes impériales quittent les États du Vatican et le pape reconnaît Charles comme roi d’Espagne. Le 17 aoűt 1709 le pape autorise le primat de Hongrie de punir tous les prêtres et moines de Hongrie qui ont collaboré avec le soulèvement. Nous publions les textes latins et hongrois de ces deux brefs. [373

[1] Pastor, L.: Istoria dei papi. Roma, 1933. XV. köt. Nem a német, hanem a későbbi olasz kiadást idézem. Megjegyzem, hogy ez a kiadás Rákóczi Ferencet Györggyel azonosítja. 874.

[2] Köpeczi B.: Brenner Domokos, a Rákóczi-szabadságharc és a bujdosás diplomatája és publicistája. Bp. 1996.

[3] 1707. április 2. Clementis XI.Epistolae. Roma, 1729. 293–294.

[4] Ráday Pál iratai. Benda K. – Maksay L. kiadása. II. Bp. 1961. 195 és köv., és Benda K.: Rákóczi és a Vatikán. = Történelmi Szemle 1959.

[5] 1707. szeptember 3. Rádaynak és Rákóczinak, uo. 304–305.

[6] Vatikáni Levéltár, Fondo Albani 197. köt. és Köpeczi B.: Rákóczi követe Rómában. = Történelmi Szemle 1982.

[7] Magyar Kancellária. Hung. Eszterhazyanae, 38. csomó.

[8] Mindkét breve esetében Vizkelety Andrásnak köszönöm meg a fordításban nyújtott segítséget. A breve szövegét latinul lásd az 1. mellékleten.

[9] Reboulet, Simon: Histoire de Clément XI. Avignon, 1752. 227. és köv.

[10] Köpeczi B.: A Rákóczi szabadságharc és Franciaország. Bp. 1966, a megfelelő rész és Rákóczi Ferenc válogatott levelei. Bp., 1958. 146.

[11] Francia Külügyi Levéltár Corr. pol. Hongrie, 11. köt. 480.

[12] Uo. 477.

[13] Országos Levéltár, Rákóczi lt. I. 1. E. 113 és Benda: i. h. 20.

[14] Benda: i. h. 21.

[15] Ezek az iratok az említett Fondo Albani kötetében találhatók.

[16] A breve szövegét latinul lásd a 2. mellékleten.

[17] Krammer, A.: Habsburg und Rom. Insbruck, 1936. 118.

[18] Archivum Rákóczianum (AR) II. 581.

[19] Bercsényi ezt írja Brennernek: Hisce adijungo breve pontificium cum subsecata Cardinalis Saxoniae sententia et adnimadversionum certa ex canone, cui plura R. D. V.ra pro sua prudentia superaddere sciet argumenta, cum vel maxime Curiae Romanae sensum et morem super experiri potuit R. D. Vra; putaremque non incongruum fore, si S. D. Vra cum Nuncio Apostolico Varsaviae existenti loqueretur, qui in Republica libera jam existens, bene discernat in sententiam non satis bene fundatam esse, et considerabat similia in Regno libero et diversis religionibus mixto plane non convenire unde plura sequuntur scandala et augmentum religionum diversarum et abalinenationumque animorum per similia procurata fuisse et presus temporibus patrum nostrorum. AR, VIII. 207.

[20] Emlékiratok. Kritikai kiadás, Bp., 1978. 325.

[21] Leskó J.: Adatok az egri egyházmegye történelméhez. IV. Eger, 1907, 425 és köv.

[22] Áldásy Antal: Történelmi Tár 1896.

[23] Epistolae 1729, 1710. márc. 8. 723–724.

[24] Uo. 1711. febr. 8. 1491.

[25] Sós I.: Telekesy István szerepe az egri vár 1710. évi feladásában. = Egri Pedagógiai Főiskola évkönyve, 1962.

[26] Köpeczi B.: A bujdosó Rákóczi. Bp. 1992, az idevonatkozó rész.