Magyar Könyvszemle   118. évf. 2002. 1.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖZLEMÉNYEK

Orczy Lörinc hagyatéka, ismeretlen versei és a tűz nem szelektáló pusztításáról.[1] Az első hallásra kissé érthetetlen szavakhoz hozzátéve Fekete Nagy Antal[2] levéltárostól származó mondatot „…sohasem mondhatunk le arról a reményről, hogy a ma elveszettként nyilvántartott iratok valaha még előkerülhetnek” hangoztattam éveken át bizonyos Orczy iratok tűz általi pusztulását tényként nem tudván elfogadni. Hogy végül mindkettőnk optimista makacsságának igaza lett, annak is bizonyítéka ez a tanulmány.

A kutatást nehezítő tényezők egyike a pusztulásban, másika a rendszerezésben keresendő. Az Orczyak családi levéltára semmiképp sem tartozik a könnyen kutathatóak közé, amelynek oka nemcsak a több helyen való keresés, a tűzvészek, – a fenti idézettel látszólagos ellentétben, valóban voltak ilyenek is –, és a többszörös költöztetések előidézte pusztulás, hanem a család egyes tagjai is megtették a magukét a kutathatatlanság viszonylag magas fokának eléréséhez. Akárhol is dolgozunk, mindenütt csonka, hiányos anyag fogad. Ezenkívül rendszerezési, fondálási különösségek, különbségek is nehezítik használatát. Ismét Fekete Nagy Antal szavaival: “…Külön meg kell említeni … a levéltár nagy részénél alkalmazott jelzetelésnek egészen különleges és a magyarországi gyakorlatban sehol máshol elő nem forduló sajátosságát. A levéltár több sorozatában [75 a szokásos ladula, scrinium, capsa vagy fasciculus megjelölés helyett a birtok, család vagy egyéb címszó 1, 2 vagy 3 betűre lerövidített alakját alkalmazzák jelzetként, utána feltüntetve a numerust…”

Az a tény, hogy összeházasodásokkal olyan hatalmas anyagú, a Bedeghi Nyáry-ágon rokon családok iratai kerültek ide, mint a Hallereké, a Kelemenéké, tovább bonyolítja a kutatást, ugyanazt az iratot több és eltérő jelzettel is kezében tarthatja a kutató. Míg pusztítások következtében mások örökre eltűntek. A nem tűz általi pusztításokról és a költöztetések miatt létrejött különböző lelőhelyekről, a pusztulás milyenségéről szeretnék szólni:

I. Az Országos Levéltárban található törzsanyag igen sérült és hiányos voltát a XIX. században, még az 1880-as évek előtt, sajátos szempontok alapján kiválogatott szekérderéknyi anyag Máramarosszigetre való elszállításával az anyai ágon, a Bedeghi Nyáry család révén rokon, Petrovay György, genealógus levéltárosnak sikerült elérnie.

II. Majd a beházasodással családtaggá lett Piret Eugenie pusztításáról Orczy Elemér számol be 1934. április 14–16-án felvett “Jegyzőkönyvé”-ben:

“…A könyvek, amelyek Tarnaörsön nagy részben voltak, eltűntek. A könyvtárszekrényeket Eugenie összetörette. Egy szemtanú vallomása szerint az Orczy levéltárat az udvarra kidobatta, úgy hogy a nagyja szemétbe került, és a szatócs üzletben Orczy levéltárbeli okmányokba sajtot pakoltak. … Az összes családi ereklyék, úgy pl. a híres fegyvergyűjtemény, Herceg Schwarzenberg Marschallbotja, a férfi és női díszmagyarok eltűntek, úgy hogy nyugodtan mondhatjuk, hogy az Orczy család Eugenie által kifosztatott. … A családi portrék még ott vannak. Csupán a költő, Orczy Lörinc képe hiányzik 1933 óta…”[3]

III. A következő, aki a családi levéltárral kapcsolatba került, Friedreich Endre (1878–1952) piarista tanár, levéltáros, már nem volt rokon. Rendházbeli lakásán elvégzett rendező munkájának eredménye az 1936. január 31-én elhangzott “Báró Orczy Lörinc” című előadása, és néhány dokumentum időszakos eltűnése.

A kutatót érhetik csodaként megítélhető események is, amelyek Fekete Nagy Antal optimista szavait erősítik meg: a Piret Eugenie kezelte iratok kivételével, öt és fél métert 1998 nyarán Nagybányán; a még hiányzók közül néhányat 2000-ben, Budapesten a Piarista Rendház Központi Levéltárában talált meg; újrafondálásuk még ez év októberében meg is történt.

A már említett rendszerezési sajátosságból kifolyólag és az önkényesen kiragadott dokumentumok elszállításának következtében, minden fajta irat mindenütt lehet, ill. előkerülhet. A jelzetelés mai különbözősége minden esetben a lelőhely függvénye, de az eredeti, mindenképpen Petrovay György, Piret Eugenie és Friedreich Endre ténykedése előtti jelzetelés – az első 3 betű és numerus vörös krétás jele – az OL-ban, a Piaristáknál és a volt máramarosszigetieknél egyaránt, napjainkban is minden iraton jól látható,[4] és mai, román elnevezésük megegyezik, illetve nagyon hasonló a Fekete Nagy-féle “Repertórium”-ban olvasható latin–magyar leíráshoz. Az elmondottakra jó példa a P 520, Miscellanea, 5. cs. “Acta comitatus Zempléniensis”, ACZ jelű anyag, amely Budapesten eltűntként nyilvántartott. Ugyanezzel a jelzettel Nagybányán ACZ 20. és 28. sorszámmal is megtalálható, a teljes anyag több szám alatt, 27., 30. etc., míg az OL-ban egy anyagként szerepel. Azt említenünk sem kell, hogy az ACZ és numerus vörös krétával íródott. [76

Ugyancsak a P 520, Miscellanea anyagában, a 14. csomóban elveszettnek tartott “Litterae successorum generalis Czóbel” anyaga

I. Az Országos Levéltárban lévő versek

Az előkerült anyag vegyes természetű, tartalmaz “prózát” [iratokat:okleveleket, leveleket, rendeleteket etc.] és verseket, amelyek legtöbbje Budapesten, az OL-ban illetve a Friedreich-hagyatékban található. Többségükben eddig kiadatlan, ismeretlen költemények. A Levéltárban lévőket rendezetlenül, összekeverve egyéb iratokkal és nem csak Orczy Lörinctől – hanem pl. Batsányi Jánostól, Dayka Gábortól, Fekete Jánostól, Orczy Józseftől –, származó költeményekkel együtt őrzi egy iratcsomó. Néhányuk megjelent a Révai Miklós által kiadott kötetekben,[5] amelyek azonosítása megtörtént,[6] többnyire töredékes fogalmazványokról van szó. Az eddig meg nem jelent, [77 tizenhárom ismeretlen vers négy időrendi csoportba sorolható. Az elsők, pl. a “De Mr. Alex. Pope”[7], 1754-ben keletkeztek. E vers érdekessége, hogy a húsz kötetlenül kiválasztott sor Pope Essay on Man[8] négy fejezetből álló francia nyelvre fordított verséből való. Tizennyolcat teljesen szabadon fordított párosrímű 12-esekben. Hangulatában Boethius-fordításaira, a gnómaszerű költeményekre hasonlít, műfajában cento. Ugyancsak ez a műfaja a latin nyelvű, “Ex Horatio Flacco”[9]-nak.

A feltehetően 1761-ben íródott “Mátra hegyei között mulatozó Nimfák…”[10] Széchényi Könyvtárban található nyomtatott példányairól csak feltételezték, hogy Orczy Lörincéi. A Levéltárban “Preces Laurentii Orczy” megtévesztő címet viselő anyag nagy összevisszaságában található kézirat címe “Excellentissime Princeps Regni Primas, Archi Episcope Domine Benignissime”. Az iratanyagot rendező levéltáros számozhatta meg a megtalálás sorrendjében a lapokat, amelyek egyértelműen fogalmazványok, sok esetben az olvashatóság határán Orczy Lörinc javításaitól, az 1760-as évek kézírásának jegyeivel. Számos olyan részletet tartalmaz, amelyet a megjelent példányok nem. Nyomtatásra előkészített változat, vagy erre utaló nyom nincs. Csak ez az egyetlen példány létezik összesen tizenegy számozott oldalon, amelyek nem folyamatosan következnek egymás után, hanem “A magyar szépekhezz”, majd a “Generális Beleznainak” versek töredéke található, utóbbi kéziratos formában a “Miklósnak a pusztás életről” címet viseli. Majd Fekete János Orczy Józsefhez intézett episztolája olvasható.

A MTA Könyvtára Kézirattárában található iratok esetében többnyire másolatokról, és Orczy József verseiről, Lörinc esetében levélmásolatokról van szó. Az itt található “Nimfa” teljesen eltér a megjelentektől, és az OL példányától is. Ez a verselgető ügyvédé, Fejér Antalé, aki elküldte verseit Orczy Lörincnek elolvasásra.[11]

Az OL-ban lévő versek harmadik csoportját az 1770-es években, legvalószínűbben 1772 körül keletkezett kilenc “Istenes vers” jelenti. Az “Istenes versek” – jobb híján így nevezve őket-, datálása eddig ismeretlen dokumentumok, megsemmisültnek hitt, volt máramarosszigeti anyagok alapján történik, és a megkerült, jelenleg nagybányai “prózai” anyag minőségét is mutatja egyben.

Orczy Lörinc és Barcsay Ábrahám 1771. nyarán [augusztusában] ismerték meg egymást, mint az utóbbi írja:

“Leg szerentsésebb történeteim közzé számlálom Bétsben való létemet és ott a Méltóságos Urral tett esméretségemet. … Generalis Uram elindulása után magam sem mulattam sokáig mivel mult honapnak tizen negyedik napján Bécsből el indulván Verebély felé siettem hol nemes regimentünk ezen holnapnak tizenőtődik napjáig táborozott. … Patai Kunyhombol 20dik 7bris771.Barcsay vasas kapitány még eddig.” [A levél lelőhelye az utolsó tárgyalandó anyag.] [78

Orczy “Panasz az öregségről” című verse válasz Barcsay Ábrahám (1772) “Egy jó barát beteg barátjának” episztolájára[12] és betegségéről, rossz közérzetéről, időtöltéséről számol be:

majd a következő sorok a versírás idejére-helyére adnak utalást:

El találtad, Jó Társ, Hegy’ alján is valék,
De sok muskataltól ám majd meg is halék.
Ott hagyám hát Bacchust seprős Szűzeivel,
Mádi hegy’ oldalán Szedők’ seregével.
S’ míg ők arany szőllőt szedének tsebrekre,
Nékem nagyobb gondom vólt egészségemre.
Ez ugyan már meg tért, élek, és pihegek,
De már tsak mint árnyék föld’ hátán lebegek.

A mádi (tokaji borvidék) musttól lett betegségéről leveleiben is olvashatunk. A sajátkezű, jól olvasható Barcsay-episztola dátuma Komjáti. 1772. Aug.14. Így az “Istenes versek” keletkezése 1772-re tehető. Orczy Lörinc hidegleléséről más levelekben is olvashatunk, és Barcsay más levelében is utal erre. A kilenc vers egy különálló, gondosan vezetett, 18,5×26 cm nagyságú füzetkében van. Az első négy Orczy szokásától eltérően kalligrafikus írással, utalva a versszakokra, formailag is tetszetősen, majd a következő öt, Orczy jól ismert, nehezebben olvasható írásával, az 1770-es évek jellegzetességeivel íródott. Gondot okoz műfaji besorolásuk: nem zsoltárok, de nem is parafrázisok, viszont Orczy fordítási gyakorlatát ismerve – és felidézve az “1754. De Mr. Alex. Pope”-ról elmondottakat, amikoris Pope négy hosszú versszakból álló költeményéből kiválogatott tetszőleges húsz sorral egy új verset alkotott, a latin nyelvű cento-költészethez hasonlóan, amelyet két sor híjával fordít le –, lehetnének zsoltárok is, amennyiben nem ragaszkodunk mereven formai megkötöttségekhez. A 47–55-ig vannak megszámozva, nem számmal jelölve, hanem betűkkel kiírva. Az 56. csak jelezve van, de nincs már lemásolva. Sehol sem található.

Révai 1788. március 23-i levelében: “…Nagyságod manuscriptumát alázatos köszönettel megküldöm. A leiratása miatt fel kelletett bontanom. Most egybeköttettem…”,[13] egy összefüggő, létező kéziratos verseskötet visszaküldéséről írt, amelynek mindeddig sehol sem bukkantunk nyomára. A tagadhatatlanul szebb, olvashatóbb írással készült, füzetszerű képződménybe gyűjtött versek sem lehetnek egy ilyennel azonosak az íráskép, a több eltérő “füzet” létezése miatt. Külalakban eltérnek egymástól – jellegükben nem –, a valószínűleg magától a versszerzőtől készített “füzetek”.

Végül az OL-ban található utolsó vers, az 1784. febr. 9-re datált “Pest vármegye restauratiója” című töredék, amelynek folytatását vagy változatát nem találtuk. Orczy Lörinc ebben az évben [79 vonul vissza Abauj vármegye főispáni tisztségéből, kisebbik, László fia javára. Hogy ez a döntése nem ment zökkenőmentesen és családi konfliktusok nélkül, fiaihoz írt levelei tanúsítják.

II. Friedreich-hagyatékban, vagyis a piarista Rendház Levéltárában öt ismeretlen és két megjelent, a “Futó gondolat a szabadságról” és “Egy sebes katonának sohajtása a’ meg törődött vitézeknek számokra épűlt pesti nagy házra”[14] – a kéziratban “Futógondolat a szabatságról”, “Keserves fohászkodása egij Pestij Invalidus vén katonának” – című vers kézirata található. Mindkét vers az 1789-ben napvilágot látott kötetben jelent meg, Orczy azon ritka költeményei közé tartoznak, amelyek jól olvasható, teljes formában és több változatban, így töredékesen is ránk maradtak. A dátummal ellátott versek közé tartozik néhányuk, de ebben a 22,5×18,5 cm-es “füzetkében”, a fennmaradt példányok nem 1757-ből valók, mint Orczy sajátkezű keltezése a versek végén sugallná. Ugyanis a füzetke baloldalán az 1772-ben született, több dátumos példányban ránk maradt, “Futó gondolat a szabadságról” olvasható, mellette, a jobb oldalon a “Sóhajtás Vénushoz” következik végén az 1757-es, majd folytatólagosan, néhány alkalmi vers ugyanezzel a dátummal. Az íráskép, a tinta színének azonossága az 1770-es évekre jellemző. 1757 jeles dátum Orczy Lörinc életében, a Hétéves háborúban 1756 őszétől 1759 májusáig való részvétele miatt.

A “Sóhajtás Vénushoz” c. vers dátuma 1757, páros rímű 12-es, 170 sorból áll, versszakolás nélkül. A “Hívságok megvetéséről”, “Horátz’ X. éneke a II. könyvből”, “Szerelem és bor”, című versekre hasonlít.

A három alkalmi vers címzettje nemcsak az Orczyakhoz való kapcsolatuk, hanem egymáshoz való viszonyulásuk miatt is érdekes. Az elsőt Pálffy János volt labanc nádorhoz, a szatmári béke egyik létrehozójához írta: “Emlékezetnek Oszlopa, némelly élö és meg hóltt Magyaroknak! Pálffy Jánosnak”[15] negyvenhárom Gyöngyösi féle 4-es rímű 12-esekből álló sort. A következőt szintén 1757-ben, hatvankét sort, négyes rímű 12-esekben a “szembenálló” kuruc generálisnak, “Károlyi Sándornak”[16] írta.

“Eszterházy Jósephnek”[17] horvát bánnak és országbírónak hatvannyolc Gyöngyösi féle négyes rímű 12-est írt. “Az igaz Becsüllet mibül áll”, nyolcvan 4-es rímű 12-esből áll. “A szabadkőmívesek törvénye”, “A Betsülletes ember’ törvénye”[18] című versekhez hasonló tematikában. Talán ezek, a dátum nélküliek is ebben az évben, 1757-ben/körül keletkezhettek és az 1772-ben született, több teljes és töredékes kéziratban fennmaradt “Futó gondolat a szabadságról” mellé másolta őket. Biztosabban állítható, hogy a verseket 1772-ben másolta Barcsay Ábrahámnak. Datálásukban, azonosításukban segítségünkre van Barcsay Ábrahám “Bánkeszei Kunyhombol 29dik May 772” írott levele:

“Kimondhatatlan nagy őrőmmel vettem az erejtett drága portékának Laistromát: érzemis egész érdemét s´ valoságát az illy bennem tett bizalomnak. …Én választást kőzőttek nem tehetek, mindenik tettzik,… Ugy tetzik hogy az emlékezetnek oszlopa némely Magyarok[nak], a többi kőzőtt drága fog lenni és a Pantlikás Uraknak kedves; egyszersmind letzke lészen valamint a M[agyar] Iffjusághoz valo intés hogy ne lármázzanak. A Mátra mellyéki Nimfák éneke, Kupido Temetése a Vénushoz valo sohajtás, és Örsy lakásomhoz, ugyvélem hogy a versek Istenének Apollonak Sugárlásábol kőltek. Fohászkodása egy vén katonának: a Játékos pokolb[an], Intés egy [80 széptől a vén szerelmeshez, Magyar és deák nyelvek siralmas panaszsza, Tercsa és Bandy énekei azt tartom a tréfás Satirák notájára irattak. …”

Így a Barcsay által említett versekről elmondhatóak, hogy legkésőbben 1772-ben lettek másolva, Barcsay Ábrahámnak barátságból, szimpátiából, egyes esetekben 1757-ben/körül keletkezhettek. Barcsay többször biztatta Orczyt versei kiadására, amelynek meg nem tétele okozta, hogy az általa említett versek közül ma már nem ismerjük a “Kupido Temetése”, “Örsy lakásomhoz”, “Intés egy széptől a vén szerelmeshez”, “Magyar és deák nyelvek siralmas panaszsza”, “Tercsa Bandy énekei” címűeket. [Talán még előkerülhetnek…]

III. Az általunk idézett Barcsay Ábrahám levelek a volt máramarosszigeti Petrovay-anyag részei. Ebben az anyagban Orczy Lörinc egy verse, a különös című “Orczy Lörinc »válasz Barcsaj Levelére de dato Gotzendorff [Glotzersdorf] 20. 8br.1778.«” található, amelynek érdekessége, hogy két missilis Barcsay-levélre íródott. “Schribau, Prussiai Silesia szélin 3dik 9bris reggel négy orakor, 778. “keltezésűre negyvennégy sort, a másikra, a korábbira “Silesiába Glotzersdorffi gunyhombol, 20dik 8br 778.” dátumúra, a nyolc utolsó sort írta Orczy Lörinc[19]. Az 1789-ben megjelent kötetben, “A’ menynykő háritó dárdákról” címmel, a 209–211 oldalon jelentette meg Révai Miklós. E költeménynek csak itt, a Petrovay György által elvitt anyagban van meg a kézirata. Az általam idézett összes Barcsay-levél is itt található, a már többszöri példaként felhozott “P 520, Miscellanea, 18. csomó, Missiles, Epistolae familiarum ad Stephanum, Laurentium et Josephum Orczy. = Jelzet nélkül. Nr.1–115. 1720–1798. Főleg korabeli írók levelei.”[20] anyagában, az évtizedeken át elpusztultnak tartott, több más, a budapesti törzsanyagból kivett iratcsomóban.

H. Kakucska Mária

[1] 104 Ez a tanulmány elhangzott 2001. április 18-án az MTA Irodalomtudományi Intézet XVIII. századi osztályán.

[2] 105 Fekete Nagy Antal: Orczy család levéltára. Repertórium. Bp. 1959. Előszó: 6.

[3] 106 Köszönet az Orczy családnak a “Jegyzőkönyv”-be való bepillantás lehetőségéért.

[4] 107 1980-ban fejezte be újrafondálását Balogh Béla, aki darabonként, minden esetben külön jelzettel új címszóba és számba sorolta a dokumentumokat.

[5] 108 Költeményes Holmi egy Nagyságos Elmétől, A’ Költeményes Gyűjtemény’ öregbedésére a’ Nagyságos Szerzőnek különös engedelmével közre botsáttotta Révai Miklós, Pozsonbann, Loewe Antal’ Betűivel 1787. (A továbbiakban: KH.), és Két Nagyságos Elmének Költeményes Szüleményei, A’ Költeményes Gyűjtemény’ öregbedésére a nagyságos Szerzőknek egyező akaratjokból közre botsátotta Révai Miklós, Pozsonbann, Loewe Antal’ betűivel, 1789. (A továbbiakban: KNE.) [Horváth János, (Orczy Lörinc. In: Irodalom és felvilágosodás. Szerk. Szauder József és Tarnai Andor. Bp. Akadémiai Kiadó, 1974., 647–714.) cikkének rövidítéseit használom.]

[6] 109 H. Kakucska Mária: Orczy Lörinc versei a Magyar Országos Levéltárban. = ItK 1998. 5–6. sz. 773–776.

[7] 110 H. Kakucska Mária: Mikor kezdett el verset írni Orczy Lörinc? = ItK 1998. 3–4. sz. 536–540.

[8] 111 Pope, Alexander: Essay on Man. l. Pope, Alexander: Oeuvres diverses de Pope. Par Mr. Du Resnel, Abbé de Sept-Fontaines, de l’Académie des Inscriptiones et Belles-Lettres. Amsterdam et Leipzig, 1749. Jelzete: Zb 6051-1.2. (Az említett, ill. felhasznált Pope művek lelőhelye minden esetben Berlin, Staatsbibliothek, Preußischer Kulturbesitz.)

[9] 112 H. Kakucska Mária: “A Tarna-Eörsi magyar Horatius”, Kézirat.

[10] 113 H. Kakucska Mária: “Ki írta a’ Mátra hegyei közt mulatozó Nimphák éneké”-t? Kézirat. A továbbiakban: Nimfa.

[11] 114 L. az előző jegyzetet.

[12] 115 Egyed Emese: Levevék fejemről Múzsák sisakomat. Barcsay Ábrahám költészete. Kolozsvár, 1998., című művében ír a Barcsay-levelek sajátosságairól is.

[13] 116 Közzétette: Szilágyi István: Figyelő, (XIII.) 349. Ő sosem közli, honnan származnak a kéziratok.

[14] 117 KNE, 1–69 és 143–147.

[15] 118 Pálffy János (1663–1751) gróf, nádor, a Rákóczi-szabadságharc idején a császári csapatok fővezére.

[16] 119 Károlyi Sándor (1669–1743) gróf, Szatmár vm. főispánja, amikor II. Rákóczi Ferenc vette át a szabadságharc vezetését, csatlakozott a kurucokhoz. Pálffy Jánossal az ő műve szatmári béke létrejötte.

[17] 120 Eszterházy József (?–1748).

[18] 121 KH, 42 , és 42–44.

[19] 19 A versről részletesen, H. Kakucska Mária: Orczy Lőrinc válasza Barcsay Ábrahám levelére. = MKsz (117.) 2001. 2. sz. 207–208.

[20] 20 Ebből az anyagból adta ki Balogh Béla: Bessenyei György levelei. = Szabolcs-Szatmár Beregi Levéltári Évkönyv (X.) 1994. Nyíregyháza., és uő: Kazinczy Ferenc levelei. Széphalom, 4., 1992.; és Egyed Emese: Levevék fejemről Múzsák sisakomat. Barcsay Ábrahám költészete. Kolozsvár, 1998. Ő Orczy-gyűjteménynek nevezte el az iratcsomót.