Magyar Könyvszemle 117. évf. 2001. 2.szám Vissza a tartalomjegyzékhez
A pálos rend történetének egyik jellegzetes sajátossága a megújulási képesség. Kolostorai a rend múltjának válságos szakaszai után jelenleg több kontinensen működnek, s Európa több országán (Lengyelország, Magyarország, Horvátország, Szlovákia, Litvánia, Ukrajna, Németország, Svájc) kívül Ausztráliában, Dél-Afrikában és az USA-ban is élnek pálosok. A rend több évszázados története iránti tudományos érdeklődést ugyancsak jellemzi a periodicitás. Kisbán Emil két kötetes munkáját követően (A magyar pálosrend története. III. Bp. 19381940.) ugyan nem készült új, forráskutatáson alapuló összefoglalás, a rend történetének kutatottsága azonban az 1980-as évek óta erőteljesen felívelt. Tekintélyes számú szaktanulmány, tanulmánykötet és forráskiadás jelzi, hogy napjainkban jól elkülöníthető egy lengyel és egy magyar rendtörténetírói munkaközösség, amelyek életképességét egy-egy könyvsorozat bizonyítja (Studia Claromontana, Varia Paulina).
A pálosok története iránt a német nyelvterületen is fokozódó érdeklődést tükrözi, hogy 1996. májusában a Bodensee-Festival keretében Ein Eremitenorden aus Ungarn: die Pauliner. Geschichte Struktur Verbreitung címmel tudományos konferenciát szerveztek Weingartenben. A három napos ülésszakra az előzetes program szerint húsz lengyel, magyar és német kutató jelentkezett előadással. A most bemutatandó tanulmánykötet bő válogatást közöl a nagyobbrészt egyháztörténeti, hagiográfiai, könyv- és könyvtártörténeti, régészeti és művészettörténeti [265tematikájú előadásokból. A kötetet szerkesztő Kaspar Elm és négy munkatársa a tanácskozást követően 1998 tavaszán rendezték sajtó alá a tanulmányokat. A weingarteni konferencián elhangzott tizenhat előadásból végül kilenc került be a kötetbe, amelyeket további tanulmányokkal és válogatott bibliográfiával egészítettek ki. Ez az eljárás közel áll a korábbi pálos konferenciák (Stadtschlaining, 1984; Zágráb, 1989; Budapest, 1991) anyaga kötetté szerkesztésének módszeréhez. Ha a konferencián elhangzott előadások címjegyzékét (amelyekről az olvasót egy Verzeichnis tájékoztatja 10. p.) összevetjük a kötet tartalmával, szembetűnik, hogy a rend történetének több, nemzetközileg ismert, szövegkiadásaik és tudományos teljesítményük alapján elismert kutatója (pl. Hervay Ferenc, Janusz Zbudniewek, Stanislas Swidzinski) lépett vissza előadása megjelentetésétől. Előadásaikat csak részben pótolják a kötetben a konferencián el nem hangzott dolgozatok (Dirk Kottke, Fülöpp-Romhányi Beatrix, Adriányi Gábor). A szerkesztők igyekeztek a konferenciaprogram sorrendjében közölni a tanulmányokat. (Ettől egyedül Bak János záró előadása esetében tértek el.) Az elő nem adott munkákat pedig beillesztették az elhangzottak közé. Mindez azt eredményezte, hogy a kötet a tanulmánykötetek általánosan elfogadott szerkezetétől eltérően nem tükröz sem tematikus, sem időbeli rendet.
A szép kiállítású, igényes külsejű kötetben tizenkét szerző rövidebb-hosszabb tanulmánya látott napvilágot. A dolgozatok különféle tudományágak így elsősorban az egyháztörténet, az archeológia, valamint a könyv- és könyvtártörténet felől, időbeli korlátozás nélkül közelítik meg a pálos rend történetét. Kaspar Elm bevezetője a XIII. századi remeték életmódja és a remeterendek körén belül új, az eddigieknél tágabb kontextusban helyezi el és összegzi a rend történetének kezdeteit. Bak János összegző előadása amely itt önálló tanulmányként kapott helyet azt a magyarországi politika- és társadalomtörténeti hátteret vázolja, amely elvezetett a rend kialakulásához. Az esettanulmányok lényegében a két megközelítési lehetőségen belül, az egyház- és a társadalomtörténet keretében mozognak. A dolgozatok egy része utal a szerzők egy-egy szűkebb téma iránti tartós érdeklődésére (pl. Török József, Bencze Zoltán).
A terjedelem jelentős részét kitöltő könyv- és könyvtártörténeti tanulmányok (Sarbak Gábor, Magda Fischer) a rend könyvkultúrájának több évszázadát ölelik fel. Annak ellenére, hogy mint Sarbak Gábor dolgozata elején megjegyzi a mai Magyarország területén nincs olyan pálos kolostor, amelynek középkori könyvtárát teljesen rekonstruálni lehetne, a szerző kísérletet tesz a pálosok középkori könyv- és könyvtárkultúrájának a bemutatására. A mostoha forrásadottságok miatt megpróbál a művekben elrejtett utalásokból következtetni. Ez a módszertanilag is jelentős, példa értékű, filológiai megközelítésű tanulmány a rendi élet ünnep- és hétköznapjain használatos könyvek és könyvtípusok számbavétele mellett összegyűjti és bemutatja a pálos írásbeliség forrásadatait.
Magda Fischer a délnyugat-németországi pálos kolostorok XVIIXVIII. századi könyvtárait, könyvállományait tárja fel. A német könyvtártörténet e teljesen kutatatlan területének viszonylag kedvező forrásadottsága és a feloszlatott kolostori könyvtárak sorsának nyomon követhetősége jó lehetőséget kínált az elemző és összegző bemutatásra. A könyvtárakról szóló rendi szabályozás áttekintését követően a szerző Langnau pálos kolostorának könyvállományát elemzi elsősorban az 1786-os feloszlatási katalógus segítségével. A XVIIXVIII. századi könyvbeszerzések után megismerkedhetünk az állomány időbeli és tematikus rétegeivel, a könyvhasználat módozataival és a könyvtár abolíciót követő sorsával.
Mint említettem, a tanulmánykötetet rendtörténeti bibliográfia egészíti ki Sarbak Gábor válogatásában (281326.). Ez jóval bővebb és pontosabb a korábbi hasonló összeállításoknál (Szabó László és Árva Vince, 1984; Árva Vince, 1994), útmutató azonban nem készült hozzá. Mivel a bibliográfiák minden további kutatás kiindulópontjai, s itt a válogatás elvi [266szempontjai nem egyértelműek, néhány észrevétellel szeretném segíteni a bibliográfia kiegészítését. A nyomtatott forrásokat, a forráskiadványokat és a szakirodalmi feldolgozásokat egységesen kezelő betűrendes jegyzék használhatóságát jelentősen megkönnyítené a felsorolt egységek szétválasztása. A kezdő kutatóknak és a rend történetében nem járatos érdeklődőknek a bibliográfia egészét át kell olvasniuk és értékelniük ahhoz, hogy el tudják különíteni az őket érdeklő forrásokat és a szakirodalmat.
A könyvészeti válogatásból jelentős számban hiányoznak az irodalomtörténeti vonatkozású régebbi szakmunkák. Példaként először az Ányos Pálról szóló szakirodalomra hívom fel a figyelmet: míg hiába keressük Császár Elemér klasszikus Ányos-monográfiáját (Ányos Pál, 17361784. Bp. 1912.), egy friss konferenciakötetben megjelent kisebb közlemény (Tungli Gyula: Ányos Pál emlékek nyomában. = Varia Paulina (1.) 1994. 4045.) bekerült a válogatásba. Ugyanígy nem szerepel a pálos iskoladrámákat első ízben bemutató, Bayer Józseftől 1897-ben megjelent Pálos iskoladrámák a XVIII. századból című munka, viszont a Régi magyar drámai emlékek XVIII. századi sorozatának 3. köteteként megjelent Pálos iskoladrámák című forráskiadvány megtalálható. A nyomtatott források felvételét érintő kérdésekre Máriavölgy példáján utalok. Míg Ferdinand Ignaz Grieskircher 1661-ben megjelent mirákulumos könyve bekerült a jegyzékbe, Anselmus Klämpfl, Kummer László, Nunkovich József, Orosz Ferenc és a bencés Koptik Odo (Thalleidos Liber. Sopron, 1744. J. Ph. Rennauer) részben hasonló műfajú munkái, a rájuk vonatkozó irodalommal együtt (pl. Szörényi László Koptik művéről készült tanulmánya) hiányoznak. Szembetűnő, hogy Orosz Ferenctől, aki a rend vezetősége által megbízott pálos historicus volt, mindössze egy munkát találunk.
Következetlennek tűnik a közlési rend egy szerző munkáin belül. Guzsik Tamás 1981-ben megjelent dolgozatát például egy 1994-es, majd egy 1984-es impresszumú közlés követi (294295.). Megjegyzendő az is, hogy a korábbi konferenciakötetek anyagát egyetlen tétel kivételével (Szabó, LászlóÁrva, Vince: Quellenwerke c. összeállítása a városszalónaki kötetből) teljes egészében megtaláljuk. A hiányzó bibliográfiai tételeket számba véve feltűnő, hogy néhány nem kifejezetten pálos rendtörténeti vonatkozású kötet is helyet kapott. Augustus Florianus Balogh alapvető mariológiai könyvében (Beatissima Virgo Agriae, 1872.) például a tizenöt fejezet egyike sem foglalkozik külön a pálos renddel.
A kötetet a Lorenz Weinrichtől összeállított hely- és névmutató teszi teljesebbé (327333.). Az alapvetően rendtörténeti szempontokat érvényesítő, tematikus mutatókban a viszonylag áttekinthető szerkezet ellenére sem egyszerű eligazodni, egyértelműen csak a rend történetét legalább közepes szinten ismerőket segítik. Az alábbi példák jelzik, hogy pusztán a mutatókra támaszkodva nem kapunk megbízható tájékoztatást. A Personennamen részben például az Ordensgemeinschaften címszó alatt nem személyek nevei találhatók. A személynevek közlése helyenként problematikus: a Paulinermönche és a Paulinerprioren címszó alatt a betűrend kétszer újraindul, s a tematikus bontás különböző címszavainál ugyanazon személy neve néha eltérő formákban található meg. Így például a Paulinermönche alá a Fuhrmann, Mathias alak, a Paulinergeneralprioren-hez pedig a Mathias Fuhrman került. A középkori és az újkori névhasználat következetlen érvényesítése miatt a Paulinergeneralprioren részben Johannes-nél találjuk meg Krisztolovecz-et, Paul-nál Esterházy Pált. Másutt viszont hiányzik a keresztnév feloldása (Paulinermönche: Kollenicz, A[ndreas]).
A szokatlan rendszerezési elvet követő mutatók helyett talán érdemes lett volna hasznosítani a hasonlóan rendtörténeti tanulmányokat közlő, Marijan Zadnikar által szerkesztett Die Kartäuser. Der Orden der schweigenden Mönche (Köln, 1983.) című kötet kettős mutatórendszerét. Itt a szokásos személynévmutató mellett egy speciális rendi helynévmutatót (Register der Kartausen) dolgoztak ki, s ezzel elkerülték egy-egy személy nevének ismétlődését.
[267Összegezve: a kötet alapvető segédlet és fontos ösztönzés a további vizsgálatokhoz, s jól tükrözi a pálos kutatások jelenlegi irányát, színvonalát és nehézségeit. Mint minden korábbi rendtörténeti tanulmánykötet, ez is felhívja a figyelmet egy jelentős mennyiségű új forrást feltáró rendi nagymonográfia elkészítésének időszerűségére.
Knapp Éva