Magyar Könyvszemle   116. évf. 2000. 3.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

[331F. CSANAK DÓRA
Kéziratos hagyatékok az Akadémiai Könyvtárban

A könyvtár két része, a Teleki-könyvtár és az ún. „szabadrendelkezésű” anyag 1844-ben került egy fedél alá, amikor az Akadémia a Károlyi–Trattner házban megfelelő bérlethez jutott. A rendezés és feldolgozás után a 2. emelet nyolc helyiségében felállították a két részt, külön-külön, mivel a Teleki-alapítólevél kikötötte a családi könyvtár egyben tartását és külön kezelését.[1]

A legtöbb családi és magánkönyvtár tartalmazott kéziratos anyagot is, s benne nem egyszer tudósok, írók teljes vagy részben megőrzött hagyatékait. Így volt a Teleki-könyvtár esetében is. Az elnök nagyapja, a „koronaőr” jelzővel megkülönböztetett Teleki József 1792-ben megvette a történetkutató Cornides Dániel hagyatékát.

[332Cornides Dániel (1732–1787) Pozsonyban Bél Mátyás tanítványa, majd az erlangeni egyetem hallgatója volt. Hazatérése után mintegy 15 évig Erdélyben nevelősködött és tanított, de ez a munka nem felelt meg a hajlamainak, nem tette lehetővé, hogy élete fő céljának, a történeti kutatásnak és forrásgyűjtésnek élhessen, ezért változtatott a sorsán. 1767-ben a koronaőr Teleki József szolgálatába szegődött titkári minőségben. Mindketten jól jártak: a gróf főképpen mindennapi szellemi társat kapott Cornidesben, a titkár pedig bőven talált lehetőséget ura mellett az önmaga számára való munkára, nemcsak hazai egyházi és családi levéltárakban kutathatott, sűrűn levelezett elsősorban más történetkutatókkal, hanem gazdája kíséretében tett külföldi utazások során is gyarapíthatta gyűjteményét. 1769-ben a velencei és pármai könyvtárakban dolgozott, Bécsben pedig szinte évente megfordult. 1784-ben kinevezték a pesti egyetemre a diplomatika és heraldika tanárának s egyben könyvtárőrnek, mielőtt azonban elfoglalta új állását, elkísérte a gróf két fiát a göttingeni egyetemre, ahol maga is előadást tartott és bekapcsolódott a város szellemi életébe.

Göttingenből tért vissza 1785-ben Pestre. Professzori működése nem tartott hosszú ideig: 1787 októberében meghalt. Pesti évei kezdetén nélkülöznie kellett könyv- és kéziratgyűjteményét, amelyeket utazásakor a gernyeszegi Teleki-kastélyban hagyott összecsomagolva. Csak később küldték utána a ládákat Pestre.

Öt évvel halála után megjelent nyomtatásban könyvtárának katalógusa: Clarissimi Danielis Cornides (…) Bibliotheca Hungarica. Pest, 1792. Amint a kötet alcíme jelzi, a főként magyar vonatkozású gyűjtemény kéziratokat is tartalmazott: „Catalogus Scriptorum de Rebus omnis generis Hungariae adnexarum Provinciarum, Gentiumque finitimorum, tam Typis publice, quam Manu exaratorum.”

A 281 lapos katalógus 254–281. lapja tartalmazza a kéziratok rövid leírását. A gyűjtemény 23 ívrét, 45 negyedrét, 8 nyolcadrét kötet valamint 22 negyedrét köteg kézirat rövid adatait tartalmazza.

Szinnyei Cornidesnek mintegy 30 darab magyar történetet illető kéziratban fennmaradt munkáját említi, amelyeknek Fejér György nagy hasznát vette a Codex Diplomaticus kiadásakor.[2]

A Kézirattár régi, szakrendben feldolgozott anyagának cédulakatalógusában ennél jóval több tétel szerepel Cornides neve alatt. Kiadott művei közül alig található közöttük, számos kiadatlan mű, tekintélyes oklevél-, pecsét- és szövegmásolat, jegyzet, valamint Cornides által megszerzett egyéb dokumentumok: így az utóbbi évtizedekben gyakran publikált Imagines Nationum illustratae és a Genuinae effigies Principum omnium Transilvaniae c. vízfestményeket tartalmazó kötetek.[3]

Cornides iratai a Történelem, valamint segédtudományai: Oklevéltan, Éremtan, Pecséttan, Címertan, Régészet, Geneológia, Földrajz, továbbá a Nyelvtudomány, Irodalmi Levelezés és Vegyes szakokba kerültek.

[333A hagyaték igen becses része a levelezés, amely a 18. század második felében a magyarországi szellemi életnek fontos forrásanyaga. Cornides és nagyszámú levelezőpartnere – főleg az ország különböző részeiben élő történettudósok, de mások is, – sűrűn tájékoztatták egymást munkájukról, és segítették egymás forráskutató, anyaggyűjtő tevékenységét. A levelezésről a nyomtatott katalógusban csak két szűkszavú tétel ad hírt: „Epistolae acceptae literati Argumenti” (257.) és „Commercium Literarum Czirbeszianum” (274.) címmel, holott óriási mennyiségről van szó. A levélírók között Aranka György, Batthány Ignác, Benczúr József, Benkő József, Czirbesz Jónás András, Felmer Márton, Hajnóczy József, Ch. G. Heyne, Horányi Elek, Kaprinay István, Katona István, Koppi Károly, Makó Pál, J. F. Miller, Pray György, Ráday Gedeon, Schwandner János György, Sinai Miklós, Szarka János, Teleki Sámuel, Varjas István, Wagner Károly, Weszprémi István, Wallaszky Pál, Windisch Károly Gottlieb és mások nevét találjuk, s Cornides megőrizte saját, több mint 380 darab, jórészt ugyanezekhez a személyekhez írott leveleinek fogalmazványát is.

Teleki László, a koronaőr fia – apja életéről szólva[4] elmondja, hogy Teleki József azért vásárolta meg a Cornides-hagyatékot, hogy megmentse a szétszóródástól. A könyv-, kézirat-, oklevél-, felirat- és éremgyűjteményért 1000 dukátot fizetett. Teleki László olyan nagy jelentőségűnek tartotta ezt a gyűjteményt, hogy amikor apjuk halála, 1796 után megosztozott öccsével a könyvtáron, az idősebb jogán teljes egészében magának kérte, öccsét pedig azonos értékben apja más könyveiből elégítette ki. E döntésének köszönhető, hogy ez a 18. századi történészhagyaték épségben maradt az utókorra. A kortársak is számon tartották: Széchényi Ferenc már 1793-ban levélben érdeklődött Teleki Józseftől, mikor lesz hozzáférhető a birtokába került Cornides-hagyaték.[5]

Noha a kéziratok használatáról kevés adatunk van a 19. századból, éppen a Cornides-gyűjteménnyel kapcsolatosan fennmaradt néhány: Toldy Ferenc 1850. VIII. 19-én kikölcsönözte Cornides Eruditi Transilvani c. művét,[6] a Bibliográfia 12o 3. jelzetű köteg pedig mintegy 70, ugyancsak Toldy által Cornides kéziratai alapján, tárgyszavak szerint készített cédulát tartalmaz.

A koronaőr Teleki más kortárs-hagyatékkal is gazdagította könyvtárát. Péczeli József (1750–1792) író, a Mindenes Gyűjtemény szerkesztője, komáromi lelkész ugyancsak közeli jó embere volt. Az ő hagyatékának – részbeni – megvételével azonban elsősorban az volt a célja, hogy anyagilag támogassa Péczeli özvegyét, s kéziratokat nem tartalmazott a megvásárolt gyűjtemény. Péczeliné elküldte Telekinek férje könyvtárának nyomtatott katalógusát,[7] s tanácsot kért az értékesítéséhez, mire a gróf 600 rajnai forintért megvette a könyvtár külföldi részét. Egyik levelében[8] kérdezi Péczelinét, nem maradtak-e férjének [334kéziratos vagy töredékes munkái, amelyek közreadásában „a néhai érdemes ember iránti szíves indulatból és tiszteletből” segítségére lehetne. A válasz nem ismeretes, tudjuk azonban, hogy Péczeli hagyatéka fia, ifj. Péczely József történész, a debreceni kollégium tanárának birtokába került, aki a Tudós Társaság tagja volt,[9] s egy 1843. I. 13-án kelt, Toldynak szóló levelében megírja,[10] hogy „iskolákat illető, földrajzi, mithológiai, vallási és egyéb” kéziratok maradtak rá apjától, amelyek közül csak két kötet prédikációt adott közre nyomtatásban.

Egy kötetet, amelyben apja levelezését és életére vonatkozó dokumentumokat köttetett egybe, elküldött Toldynak használatra, s 1843. IV. 20-i levelében[11] arra biztatta, tartsa nyugodtan magánál a kötetet, amíg csak szüksége van rá. Az iratok alighanem haláláig Toldynál maradtak, s hagyatékával kerültek be az Akadémiai Könyvtárba, így menekülve meg az elkallódástól. A hagyaték többi része nem maradt fenn.

Az Akadémiai Könyvtár ún. „szabadrendelkezésű” anyagába bekerült első tudóshagyaték Kresznerics Ferenc könyv-, kézirat- és éremgyűjteménye volt. Teleki József elnök vette meg mecénásként az Akadémia számára 4000 váltó forintért, nem sokkal Kresznerics halála után.[12]

Kresznerics Ferenc (1766–1832) nyelvész, szótáríró, már az Akadémia működésének megindulása után három hónappal, 1831. II. 16-án a társaság tiszteleti tagja lett. Az 1780-as évek második felében a II. József rendeletéből létrehozott pozsonyi papnevelde növendéke volt, 1793-tól a szombathelyi líceum tanára lett, utóbb Bécsben nevelősködött, 1806–1812 között ismét szombathelyi tanár, s végül 1812–1832-ig, haláláig sági plébános volt.

Akadémiai taggá választását Magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal (Pest, 1831–1832) c. művének köszönhette, amelyért 1832-ben megkapta az Akadémia nagyjutalmát. Hagyatéka 1260 tétel könyvből, 7268 régi pénzből és 70 kötet kéziratból állt, amelyek egy része már szerzőjük életében aranyozott bőrkötést kapott. Kéziratai között akad publikált anyag is, többségük azonban éppen az Akadémia meginduló nyelvművelő programjához hasznos és szükséges forrás volt: közmondás-gyűjtemény, helynév-gyűjtemény, valamint a papneveldében előadott különböző tárgyak jegyzetei, magyar és olasz nyelvkönyvek kéziratban, szombathelyi tanár korában előadott tantárgyak jegyzetei. Levelezése nem tartozott a hagyatékhoz; az OSzK őrzi.

Az Akadémia működése első idején megválasztott neves tagjainak hagyatékai közül idővel jó néhány bekerült a Kézirattárba, de nem egyszer hosszan elhúzódó folyamat eredményeként, nagy nehézségek legyőzésével.

[335Így történt Kazinczy Ferenc esetében, akinek hátrahagyott írásait özvegye, Török Sophie – férje rendelkezése szerint – már 1831 őszén felajánlotta az Akadémiának, „hol annak használása a vele kívánók nagyobb részére nézve lehetséges”.[13]

Az Akadémia vezetői érezték, hogy ajándékképpen nem fogadhatják el a fejajánlást a hét gyermekével szűkös körülmények között hátramaradt özvegytől, de pénz nem volt a megvételre. Jegyzéket kértek tehát a kéziratokról, hogy amit csak lehetséges, kiadathassanak közülük, a honoráriumból támogatva a családot. Ebből annyi valósult meg, hogy az 1833-as nagygyűlés elhatározta a Kazinczy-életmű publikálását, s 1836–1845 között megjelentek az első kötetek, ekkor azonban pénzhiány miatt elakadt a vállalkozás. Kazinczyék két alkalommal kaptak tiszteletdíjat.

A kiadás félbeszakadása után a család igyekezett visszaszerezni az Akadémiára került kéziratokat, s megbízták az átvétellel rokonukat, Kazinczy Gábort, akinek, mint később kiderült, Török Sophie időközben a nála maradt kéziratokból is átadott. Kazinczy Gábor anyja pedig (a részletek nem ismeretesek) – a rokoni segítséget adásvétel formájába burkolva – fizetett értük, vagyis megvette fiának a kéziratokat Török Sophie-tól. Így a következő évben, amikor Toldy újból tervbe vette Kazinczy műveinek kiadását, már Kazinczy Gáborral levelezett róluk. A tervezett jubileumi díszkiadás is kútba esett, Kazinczy Gábor 1864-ben meghalt, s az Akadémia fiával, Kazinczy Artúrral folytatta az alkudozást. Az 1865-ben kezdődő huzavona, amelyben a kritikai kiadás megjelentetése éppúgy szerepel érvként mint a gyűjtemény együtt maradása, végül megegyezéssel végződött. Az Akadémia két részletben 110 aranyat fizetett ki a kéziratokért.[14]

A Népművelési Minisztérium 1952-ben a széphalmi Kazinczy Múzeumból nagyobb mennyiségű, főleg Kazinczy leszármazottaira vonatkozó kéziratot ajándékozott a Kézirattárnak.

Ugyancsak viszontagságos volt a sorsa Kazinczy egykori nagy ellenfele, Batsányi János hagyatékának. Kufsteini, majd spielbergi bebörtönözése, bécsi és párizsi emigrációja miatt kéziratainak, levelezésének jó része elveszett, sokat ő maga vagy felesége égetett el még életében. 1816-tól haláláig, 1845-ig Linzben élt. Az Akadémia csak 1843. október 7-én választotta tagjai sorába, s Batsányinak valójában ezután sem volt sok kapcsolata a Társasággal. Élete utolsó szakaszából fennmaradt kéziratai a költő politikai nézetei miatti félelemnek köszönhették fennmaradásukat. Hitelezője, akire adósságai fejében ingóságait hagyta, a rendőrségtől félve megengedte, sőt sürgette, hogy Batsányi barátja, Joseph Haffner minden ott található írást magával vigyen, s csak ezután jelentette a halálesetet a hatóságoknak. Haffner, aki nem tudott magyarul, s így nem tudta pontosan, mit őriz, 26 évig titkolta a kéziratok meglétét, s csak 1871-ben mutatta meg őket a Linzben élő Kantz Zsigmondnak, aki jelentést küldött az [336Akadémiának, s 1872-ben ajándékképpen elküldte a hagyatékot a Tudós Társaságnak.[15]

Természetesen nemcsak akadémiai tagok, hanem korábban élt költők, írók hagyatékai is bekerültek a Kézirattárba. Csokonai Vitéz Mihály kéziratos hagyatékának pl. akkor próbált nyomára jönni Toldy Ferenc, amikor a Kisfaludy-Társaság megbízta a költő összes műveinek kiadásával a Nemzeti Könyvtár második folyamában.

Toldy 1842-ben kezdett el levelezni, s 1844-ben megkapta Sárváry Pál debreceni professzor „Csokonai Vitéz Mihály életrajzának töredékvonala” c. írását, amelyben többek között leírja, hogy Csokonai József nevű unokaöccse özvegyének birtokában nincsenek kéziratok, „egy tisztes idős úri asszonyság” viszont elmondta neki, hogy Csokonai anyja a szeme láttára tette be fia koporsójába minden nála található verseit. Toldy azonban ekkor már tudta, hogy ez a közlés téves, kapcsolatba került ui. Hatvani Gaál Lászlóval, aki Csokonainak Csurgón volt tanítványa, követte Debrecenbe és Csokonai életében anyja kosztosa lett, nála lakott 1810-ig s ő gondoskodott Csokonainé temetéséről. Gaál elküldte Toldynak „Csokonai Vitéz Mihály Biographusához némely barátságos jegyzések” c. feljegyzését, s egy általa készített másolaton mint „Csokonai minden fennlevő eredeti irományainak tulajdonos birtokosa” említi magát. Nem írja ugyan, hogyan kerültek a tulajdonába a kéziratok, de csakis az anya bízhatta őket fia tanítványára, minthogy leszármazottai közül csak egyetlen hét éves unokája, a költő unokaöccse volt életben. Elpusztult kéziratokat Gaál is említ: szerinte az anya a Lilla-dalok eredeti, prózai ill. levél formájú megfogalmazásait égette el, megbotránkoztatástól tartva.

Gaál szívességének viszonzásául Toldy az 1844-es kiadás élén egész oldalas nyomtatott dedikációban méltatja érdemeit, mint „a ki nélkül a nemzet halhatatlan költőjét egész hatalmában nem fogja ismerni soha”.

Téves azonban a Csokonai-emlékek c. kötetben olvasható megállapítás, amely szerint a kéziratok Toldynál maradtak s az ő hagyatékával kerültek az Akadémiára.

Csokonai kéziratait Gaál László fia, Gaál Ernő pesti ügyvéd ajándékozta az Akadémiának csaknem nyolc évtizeddel a költő halála után. Ajándékát az 1884. január 28-i összes-ülés jegyzőkönyvében örökítették meg, s a kézirattárban rendelték elhelyezni. Gaál ajándéka azért volt különösen szép gesztus, mivel egy évszám nélkül neki írt korábbi levelében Kazinczy Gábor arra biztatja, és ahhoz ajánlja segítségét, hogy a dokumentumokat „méltó áron” adhassa el.[16]

[337Csaknem hét évtized telt el a Magyar Tudós Társaság első tagjai közé választott Vörösmarty Mihály halálától hátrahagyott írásainak az Akadémiára kerüléséig, s korábbi sorsuk nem is rekonstruálható pontosan és teljes bizonyossággal. Vörösmarty fiatalkori kézirataiból sokat ajándékozott barátjának, Stettner (Zádor) Györgynek, aki a költő halála után özvegyétől is szerzett kéziratokat. Zádor leszármazottai úgy tudták, hogy a fiú, Vörösmarty Béla visszakérte a kéziratokat, sőt a Zádornak írt, tehát teljes joggal őt illető Vörösmarty-leveleket is az unokától, s nem neki adta vissza őket, hanem a nagyváradi premontrei gimnáziumnak ajándékozta, majd innen is visszakérte, és húga, Széll Kálmánné, Vörösmarty Ilona gondjaira bízta a kéziratokat. Az ő leánya, Bernriederné Széll Ilona a hagyatékot Brisits Frigyes útján felajánlotta az Akadémiának, külön, könyveket, emléktárgyakat és bútorokat is bemutató Vörösmarty-emlékszoba létesítésére. A megoldás még évekig húzódott, 1927. június 20-án került sor az ünnepélyes megnyitásra. A kéziratokról erre az alkalomra nyomtatott leírás készült.[17]

Az 1944–1945-ös ostrom után a sérült Vörösmarty-szobát nem állították helyre, a kéziratok és Vörösmarty könyvtárának megmaradt része a Kézirattárba került.

Az alapító Széchenyi István hagyatékának tetemes része viszonylag simán került az Akadémiára. 15 évvel halála után, 1875-ben az Akadémia megvette Tasner Gézától, Széchenyi egykori titkárának fiától a Széchenyi által végrendeletileg apjára hagyott naplóit és műveinek kéziratait. 1878-ban és 1880-ban Széchenyi Béla ajándékozott két-két ládányi iratot a Nagycenken őrzött anyagból, s az összes-ülés 1896. október 5-én határozatot hozott a Széchenyi-kéziratok, a személyére vonatkozó írások, könyvek, művészeti alkotások és tárgyi emlékek összegyűjtésére, amelyből 1905. novemberében létrejött a három helyiséget betöltő Széchenyi-múzeum. A II. világháború végén a többi emlékszobához hasonlóan a Széchenyi-múzeum is megszűnt, a kéziratok és a gyűjtemény könyvanyaga a Kézirattárba került.[18]

Tragikusan csonka az egykori főtitkár, Arany János kéziratos hagyatéka. Arany halála után nem sokkal fia, Arany László elkezdte összegyűjteni az apja által írt leveleket, s ezeket a hozzá írt közérdekű levelekkel együtt az Akadémiának szánta ajándékul. Szándékát halála után özvegye teljesítette, a családi levelezés, valamint az 1855-ig írt versek letisztázott másolatai és az utóbb írt versek eredeti kéziratai azonban a később Voinovich Gézához feleségül ment özvegy [338birtokában maradtak, a hagyaték sok más darabjával együtt. Voinovich, aki maga kívánta feldolgozni a kéziratos hagyatékot, nem engedett betekintést senkinek, s a II. világháború végén a Voinovich-villában minden elégett.[19]

Természetesen nemcsak az itt említettek, hanem több más, főként tudós hagyaték bekerült a Kézirattárba az Akadémia 1949-es átszervezését megelőző időben. Ábel Jenő, Érdy János, Fabriczy Sámuel, Katona Lajos, Knauz Nándor, Mikszáth Kálmán, Munkácsi Bernát, Petényi Salamon, Toldy Ferenc stb. kéziratai, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Az átszervezés után megkezdett szisztematikus modernizálás során Berlász Jenő, majd Csapodi Csaba vezetése alatt s az azt követő időben is nagy hangsúlyt kapott a hagyatékok beszerzése és feldolgozása.[20] Bár az Akadémia átszervezése megszüntette az I. osztályon belül a „széptudományi” szekciót, s az írók kikerültek az Akadémia tagságából, a Kézirattár ragaszkodott tradícióihoz, s továbbra is gyűjtötte az írók, költők hagyatékait, s országos tudományos nagykönyvtári minőségében tudóshagyatékoknál sem ragaszkodott az akadémiai tagsághoz.

1955-től több mint 120 irodalmi és tudóshagyaték került a Kézirattárba, ebből kb. 20 ajándékképpen. A vásárlások javarészben tudatos és aktív kézirattári kezdeményezés eredményeképpen gyarapították az állományt.

Teljes vagy a teljességet csak megközelítő felsorolásuk lehetetlen, a hagyatékok sokszínűségének érzékeltetésére mégis említtessenek meg a következők:

Alexits György, Balázs Béla, Bárczi Géza, Bartucz Lajos, Bernáth Aurél, Bibó István, Csekey István, Csinszka, Dercsényi Dezső, Dercsényi Mór, Domanovszky Sándor, Dutka Ákos, Eckhart Ferenc, Erdei Ferenc, Erdélyi József, Fél Edit, Forbáth Imre, Fülep Lajos, Gyóni Mátyás, Hajnal István, Hankiss János, Hatvany Lajos, Heller Ágost, Heller Farkas, Honti János, Ilosvay Lajos, Király István, Korányi Frigyes, Korányi Sándor, Kosztolányi Dezső, Lengyel József, Luby Margit, Lukinich Imre, Melich János, Molnár Erik, Molter Károly, Moravcsik Gyula, Oltványi Ambrus, Oltványi Imre, Pilinszky János, Ranschburg Pál, Révész Géza, Roska Márton, Sík Sándor, Sőtér István, Szabó Lőrinc, Szabolcsi Bence, Szekfű Gyula, Szentpétery Imre, Tóth Zoltán, Tamkó Sirató Károly, Várkonyi H. Dezső, Veres Endre, Veres Péter, Voinovich Géza, Zolnai Béla stb.

A szélesebb nyilvánosságra számot tartó hagyatékok katalógusai külön füzetekben jelentek meg a „Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának [339Katalógusai” című sorozat 1966 és 1993 között megjelent 21 kötetében.

A különösen gazdag történész-hagyaték gyűjtemény részletes ismertetése a Századokban látott napvilágot.[21]

DÓRA F. CSANAK
Des legs manuscrits à la Bibliothèque de l’Académie

La majorité des bibliothèques publiques de Hongrie fut fondée à la base des bibliothèques privées. Ces bibliothèques privées continrent souvent, elles aussi, des collections complètes de livres et de manuscrits, achetées par leurs propriétaires d’une part pour enrichir leur collection, de l’autre part pour soutenir les propriétaires des livres et des manuscrits, ou leur héritiers. Ce fut le cas de la bibliothèque Teleki qui servait de base pour la Bibliothèque de l’Académie. Cette tradition fut continuée plus tard par la bibliothèque aussi.

L’étude présente brièvement les legs manuscrits appartenant à la bibliothèque Teleki, puis le sort des legs d’écrivains et de savants les plus importants qui entrèrent dès le commencement à la Bibliothèque de l’Académie.

Dans la période de l’histoire de la bibliothèque commençant à partir de 1950, ce fut la découverte et le collectionnement conscient des legs d’écrivains et de savants qui devint la branche la plus importante de 1’enrichissement du Département des Manuscrits et la tâche la plus importante de la section.

[1] Berlász Jenő – Sz. Németh Mária: A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának múltja és jelene. Bp. 1956. 3–5. /A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kiadványai 2./ – F. Csanak Dóra: Az Akadémiai Könyvtár története a szabadságharcig. Bp. 1959. /A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kiadványai 14./

[2] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. II. Bp. 1893. 113–115.

[3] MTAK Kézirattár Régészet 2–r. 2. és 2–r. 3.

[4] Teleki László: Lebensbeschreibung des Reichsgrafen Joseph Teleki von Szék. Szeben, 1800. 36.

[5] OL P 654 10 d. 31. t.

[6] MTAK Kézirattár K 886

[7] Catalogus librorum venalium… Josephi Péczeli… Pozsony, 1793.

[8] 1793. VI. 12. MTAK Kézirttár Ir. Lev. 4–r. 143.

[9] Az ifjabb Péczely 1832. IX. 1-jén lett az Akadémia tagja. 1841-ben apja emlékére 5000 forintos pályadíjat alapított, felváltva történelmi mű ill. történelmi tárgyú színmű jutalmazására. In: Fekete Gézáné: Az Akadémia 1831–1858 között alapított jutalomtételei és előzményei. Bp. 1988. 117. /A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Közleményei 21 (96)./

[10] MTAK Kézirattár Ir. Lev. 4–r. 86. Közli Balkányi K. = ItK 1904. 205.

[11] A kötet: MTAK Kézirattár Ir. Lev. 4–r. 143. – A levél: Ir. Lev. 4–r. 86.

[12] A Magyar Tudós Társaság Évkönyve III. 50.

[13] 1831. XI. 21. MTAK Kézirattár K 944 65/1831.

[14] Gergye László: Kazinczy Ferenc kézírásos hagyatéka. Bp. 1993. 7–21. /A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának Katalógusai 21./

[15] Batsányi János összes művei. I. Versek. Sajtó alá rend. Keresztury Dezső és Tarnai Andor. Bp. 1953. 243–244.

[16] F. Csanak Dóra: Vörösmarty Mihály-levelezés. Csokonai Vitéz Mihály-levelezés. Ady-gyűjtemény. K 1 – K 21. Bp. 1967. 37–40. /A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának Katalógusai 3./ – Csokonai Vitéz Mihály összes költeményei. Költemények I. 1785–1790. Sajtó alá rend. Szilágyi Ferenc. Bp. 1975. 90–93.

[17] A Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty-kéziratainak jegyzéke. Összeáll. Brisits Frigyes. Bp. 1928. – F. Csanak Dóra: A Vörösmarty Mihály-levelezés… 1–13. /A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának Katalógusai 3./

[18] Szily Kálmán – Viszota Gyula: A Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi-múzeumának tárgyjegyzéke. Bp. 1905. – H. Boros Vilma: Széchenyi István hátrahagyott iratainak története. Az Akadémiai Könyvtár gyűjteményének ismertetésével. Bp. 1967. /A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Közleményei 43./ – Körmendy Kinga: A Széchenyi-gyűjtemény. K 163 – K 311. Bp. 1976. 1–4. /A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának Katalógusai 9./

[19] Arany János összes művei I. Kisebb költemények. Sajtó alá rend. Voinovich Géza. Bp. 1951. 398–399. – Arany János összes művei XV. Arany János levelezése (1828–1851). Sajtó alá rend. Sáfrán Györgyi. Bp. 1975. 456–472. – Sáfrán Györgyi: Arany János-gyűjtemény. Petőfi Sándor – Szendrey Júlia kéziratok K 501 – K 527. Bp. 1982. 5–8. /A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának Katalógusai 13./

[20] Berlász Jenő: Az Akadémiai Könyvtár kézirattárának átalakulása. Bp. 1957. /A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kiadványai 4./

[21] Csapodi Csaba: Történészhagyatékok a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában. = Századok 1975. 3–4. sz. 669–682.; 1976. 6. sz. 1369–1389.; 1978. 2. sz. 251–270.