[2741. ábra: Epiktétosz: ’Egceiridion. Löwen, 1550.
A kötet címlapja a Heyden Sebaldra vonatkozó kézírásos bejegyzésekkel.
OSzK: Ant. 6198(2)
Magyar Könyvszemle 116. évf. 2000. 3.szám Vissza a tartalomjegyzékhez
[266W. SALGÓ ÁGNES
Adalékok Sebald Heyden munkásságához és Thordai János
Epiktétosz fordításához
1527 nevezetes év a magyar nyelvtörténetben, hiszen ekkor jelent meg Krakkóban, a Vietor nyomdában az a két munka, amelyek először tartalmaznak magyar nyelvű szöveget nyomtatásban: egyike Christoph Hegendorftól a Rudimenta grammatices Donati, a Donatus műve alapján az ifjúság számára összeállított latin nyelvtan, a megértést segítendő, német, lengyel és magyar értelmezésekkel. Ez utóbbi feladatot a könyv végén levő vers tanúsága szerint a későbbi Biblia-fordító, Sylvester János végezte.[1] A másik mű pedig Sebald Heydentől a Puerilium colloquiorum formulae, a Gyermeki beszélgetések, amelyek rövid, néhány szavas latin mondatokból álló beszédgyakorlatok, párhuzamos német, lengyel és magyar szöveggel. A magyar értelmezést ebben az esetben is Sylvester János adta meg. Ebből az első kiadásból csak külföldön ismerünk példányt, míg az 1531-es másodikból az egyetlen, csonka példányt az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.[2]
Sebald Heyden művének egyik előzménye Erasmus hasonló című munkája, a Familiarum colloquiorum formulae, amely a társadalmi élet különféle helyzeteiben használható kifejezésformákat szedte össze elsősorban a latin vígjátékírók munkáit véve alapul. Ugyancsak a komédiaírók műveiből merített Heyden is, de már csupán a családi és iskolai életben gyermeki előforduló témakörökre korlátozva. A mű igen népszerű lett, csupán német nyelvterületen a latin–német nyelvű változatnak 1528 és 1580 között mintegy húsz különböző kiadása volt[3], de a számunkra különösen fontos krakkói kiadásnak is volt folytatása (1535, 1552, 1571, 1641, 1654, 1661-ben jelent meg újra a lengyel városban).
A siker oka a korabeli latinoktatás módszerében keresendő. Európa-szerte kedveltek voltak már korábban is a latin grammatikák tanulásának megkönnyítésére készített anyanyelvi szójegyzékek. Magyar viszonylatban gondoljunk csak a Besztercei és a Schlägli szójegyzékre. A társalgási mintákat tartalmazó műveknek nyelvoktatáson kívül volt egy másik célja is, a jó illemre való nevelés.
[267A 16. század elején az egyetemi oktatás is megérett a humanista szellemű modernizálásra. Wittenbergben Luther volt az egyik élharcosa, aki a tananyag teljes reformját követelte, s egyben a három nyelv (latin, görög, héber) magas szintű oktatását. Ebben például szolgált a löweni Collegium trium linguarum, amelyet Erasmus hozott létre 1516-ban. Német nyelvterületen a görög nyelv oktatásának propagálásában jelentős szerepet játszott Rodolphus Agricola, Johannes Reuchlin és Erasmus Rotterdamus, akik valamennyien külföldön, Itáliában, Párizsban, ill. Angliában szerezték meg nyelvismeretüket, később pedig egyetemeken adták tovább tudásukat, Reuchlin Baselban, Ingolstadtban és Tübingenben oktatta, Erasmus pedig néhány évig Cambridgeben, s angliai tartózkodásakor fordította latinra Theodoros Gaza görög nyelvtanát, amely az egyik leggyakrabban használt tankönyvnek számított.
Wittenbergben a facultas artiumon Luther javaslatai alapján jelentős reformokat léptettek életbe 1518 tavaszán, ugyanezen év májusában pedig megjelent Melanchthon híres görög nyelvtana, amely a század egyik leggyakrabban kiadott könyve lett, a 17. század elejéig negyvenhétszer nyomtatták ki. Melanchthon ekkor mindössze 21 éves volt, de az augusztus 29-én a wittenbergi egyetemen mondott székfoglalója (De corrigendis adolescentiae studiis) olyan oktatási programot fogalmazott meg, amely a német sőt az egész európai művelődésre döntő hatást gyakorolt. Programjának főbb pontjai: vissza kell térni a forrásokhoz, a tanulmányokat a gyermeki tudományokkal (puerilia studia) – grammatika, dialektika, retorika – kell kezdeni, görögül ezeket progumnasmata = előgyakorlatoknak szokták nevezni. Az oktatás magasabb szintjén a latin mellett a görögöt is kell tanulni, sőt a leendő teológusoknak még a hébert is.
„Szánjátok a görögöknek szabad időtök néhány óráját, – mondta beszédében Melanchthon – rajta leszek, hogy szorgalmatokat siker koronázza. A grammatika nehézségeit kezdettől fogva a legjobb írók olvasásával fogom csökkenteni, hogy amit ott a szabály mond, itt a példák tanítsák… Homérosz lesz a kezünkben meg Pál levele Titushoz. Látni fogjátok, hogy a szent igazságok megértéséhez mennyire hozzásegít benneteket a nyelvismeret, s hogy mekkora különbség van a görögül tudó és a görögben járatlan szövegmagyarázó között… Kezdjetek tehát az igazi tanulmányokhoz, s vegyétek eszetekbe: a jó kezdet fél siker! Bátran éljetek eszetekkel, szeressétek a régi rómaiakat, öleljétek szívetekre a görögöket, akik nélkül a rómaiakat sem érthetitek igazán! Szellemeteket ők formálják szelídebbé, minden tudomány befogadására alkalmassá és csiszoltabbá.”[4]
[268Melanchthon hatása rendkívüli volt, s ezt számos tankönyvének is köszönhette; 1518 és 1531 között a triviumhoz kapcsolódó (grammatika, retorika, dialektika) tankönyvei jelentek meg, majd 1536-tól számos természettudományos mű látott napvilágot az ő előszavával, 1538-tól pedig az etika, physica, psychologia és a történelem oktatásához jelentetett meg könyveket.[5] Tankönyveit a gondolati egység, a didaktikus tisztaság, a jó tagolás jellemzi. Latin nyelvtanából először külön-külön adta ki az alaktant és a mondattant, majd egy kötetben. Görögből viszont, bár elkészítette a syntaxist is, az nem jelent meg, mert a görögöt nem aktív nyelvnek szánták, csupán szövegolvasásra, ellentétben a latinnal, melynek oktatásában a gördülékeny, hibátlan beszéd sőt vitatkozás is fontos cél volt. Görög nyelvtana, Institutiones Graecae grammatices, amely először 1518-ban Hagenauban jelent meg, 1622-ig 44 különböző kiadást ért meg, bár ő maga nem tartotta igazán jónak.
Melanchthont méltán nevezték „praeceptor Germaniae”-nak. Mint tudjuk, Sylvester Jánost is, aki 1529-től volt a wittenbergi egyetem hallgatója, elsősorban Melanchthon egyénisége ragadta meg. Az új szellem hatott Németország többi városában is. Nürnbergben ekkor több városi latin iskola is volt: a Spital-Schule, a St. Laurenz és a St. Sebald.[6]
1498 táján ebben a városban, patricius szülők gyermekeként született a fent említett magyar nyelvemlék, a Gyermeki beszélgetések szerzője, Sebald Heyden.[7] A St. Laurenz majd a Sebald-iskola elvégzése után, 1513-ban Ingolstadtba ment, ahol magisteri fokozatot szerzett, Wittenbergben is tartózkodhatott rövidebb ideig, de erre pontos bizonyítékok nincsenek. Egy darabig Bruckban tanítóskodott, vitatott, hogy melyikben, a Mura vagy a Lajta mentiben-e. 1520-ban szülővárosa, Nürnberg hazahívta, kántor lett a Spital-Schuleban, majd 1524-ben a St. Sebald rektora. Itt Johannes Denck helyébe lépett, aki 1521-től élt Nürnbergben, előtte Svájcban, a baseli Cratander nyomdában korrektorként dolgozott. Dencket, bár tudós ember volt, jártas a latin, görög és a héber nyelvben, nürnbergi tanári állásából a városi tanács mentette fel, mert anabaptista tanokat kezdett hirdetni. Később, 1524-ben még Nürnbergből is távoznia kellett, 10 mérföldes [269körzetben meg sem közelíthette a várost, s ekkor hívták a helyére a lutheri irányzat lelkes hívét, Sebald Heydent. Az iskolákban folyó munkára a városi tanács éberen felügyelt.[8] A már létező iskolák mellé a reformáció szellemének ösztönző hatására egy újabbat is akartak alapítani, s ezt az Ägidienklosterban maga Melanchthon nyitotta meg 1526. május 23-án. A tanácsurak rá akarták venni a kiváló tudóst, hogy ő maga vezesse az iskolát, de Melanchthon a kérést elhárította, s maga helyett barátait ajánlotta. Az iskolának már felsőbb szinten kellett volna tanítania, mintegy felkészítenie a hallgatókat az egyetemre. Melanchthon javaslatára Joachim Camerarius tanította a görög nyelvet, Eobanus Hessus a poetikát, M. Roting a rhetorikát és a dialektikát, J. Schoner a matematikát. Hallgató viszont nagyon kevés volt, pedig a városi tanács még ösztöndíjat is hajlandó volt fizetni néhány tehetséges, de szegény polgári származású fiatalnak. A harmincas évek első felében a tanárok egymás után hagyták el az egyre reménytelenebbnek látszó iskolát.[9] Sebald Heyden tevékenysége a Sebald-iskolában és későbbi sikerei ennek ismeretében még inkább felértékelődnek.[10]
Heyden nagy lelkesedéssel állt a reformáció és az oktatás szolgálatába. A reformáció szellemében átköltötte az egyházban sokszor énekelt „Salve Regina, Mater Misericordiae” kezdetű éneket, mondván, hogy nincsen szükség Mária közbenjárására Istennél, s a szöveg ezután így hangzott: „Salve Jesu Christe, Rex Misericordiae” etc. 1525-ben a városi tanács hitvitát rendezett a katolikusok és lutheránusok között a városháza dísztermében. Az elhangzottak pontos jegyzetelésére teológiában is jártas írnokokat alkalmaztak, ezek egyike volt Heyden is. A vitában nyolcan képviselték a katolikus oldalt (minorita, karmelita, domonkos szerzetesek és priorok) és heten az evangélikusokat, köztük Andreas Osiander. Tizenkét kérdésben kellett mindkét oldalnak kifejtenie és megvédenie álláspontját. A vita világi elnöke a tekintélyes és igen művelt jogtudós, nürnbergi tanácsos Christoph Scheurl volt.[11]
Heyden egyik korai műve – a Wie man sich in allerlay Nötten des Türcken, Pestilentz, Theürung etc. trösten, den Glauben stercken und christliche Geduld erlangen soll. Aus siben Spüchen Heyliger Schrifft kürtzlich angezeigt –, amelyben hét szentírási részből kiindulva próbálja reményre buzdítani a török veszély, a pestis és a drágulások miatt aggódó polgárságot.[12] 1534-ben, ugyancsak Friedrich Peypusnál Nürnbergben jelent meg az irodalom hanyatlásának okairól szóló, s felvirágoztatásra buzdító, hexameterekben megírt munkája: De [270caussis rem literariam tum conservantibus tum pessundantibus ad optimates Germaniae carmen hexametrum.[13] A hanyatlás két fő oka szerinte, egyrészt, hogy az irodalom művelői kimaradnak a praemiumból, másrészt a tömeg vélekedése a tudós emberekről (vulgi iudicium de doctis) – amely szerint a tanulás nem munka. Szerinte viszont a litterae humanae artes-nak számít. Kifejti az igazi barbárság lényegét, s azt, hogy kik tekinthetők filomousoi-nak (múzsakedvelőknek) és kik misomousoi-nak (múzsagyűlölőknek). Dicséri V. Miklós pápát, aki sokat tett a menekült görögökért, egyébként ő alapította a vatikáni könyvtárat is. Felszólítja a németek előkelőit, hogy őrizzék meg az iskolákat, tiszteljék a tanárokat, tudósokat, mert csak így reménykedhetnek a valódi boldogságban.
Az úrvacsora vételére készülő tanulók használatára – „in usum discipulorum ad coenae Domini communionem praeparandorum” – összeállított egy kis katekizmust is – Catechistica summula fidei Christianae, amelyet Veit Dietrichnek ajánlott.[14] Hat fejezetben fejti ki a bűnről, az igazságosságról, a hitről, a keresztségről, az úrvacsoráról és a kulcsok hivataláról szóló tanítást. Jelentősebb munkáinak felsorolásából nem maradhat ki az Assertio Christiana sem, amelyben Andreas Osiander – egykor a St. Laurenz első lutheranus prédikátora, majd breslaui és königsbergi teológiai professor – tanítását cáfolja, aki szerint Krisztus nem az ő isten-emberi, hanem csupán isteni természete által szerzett nekünk váltságot és megigazulást.[15]
Legjelentősebb munkái pedagógiai tárgyúak. Írt egy művet a zeneoktatás alapjairól is, ez is több kiadást ért meg – Musicae stoicceiwsiV[16] –, valamint egy másikat az éneklés művészetéről: Musicae, id est artis canendi libri duo[17].
A Sebald-iskola működéséről, a követelményekről a leghitelesebben a Paedonomia scholastica pietatis, studii literarii ac morum honestatis praecepta continens című munkájából alkothatunk képet. Ez a mű először 1546-ban jelent meg, Nürnbergben, Johann Berg és Ulrich Neuber kiadásában, majd a következő évben német fordításban is.[18] A VD szerint (H 3402–3407) 1551-ben, 1553-ban [271és 1562-ben is megjelent Nürnbergben latin nyelven, tehát igen kedvelt volt; a Széchényi Könyvtár antiqua-gyűjteményében az 1552-es nürnbergi kiadása van meg.[19] Az elején álló görög distichonban hazájához szól, s ezt a művét kukneion asma-nak, hattyúdalnak nevezi, – mindössze 48 éves lehetett ekkor – munkáját a nemes tanácsnak ajánja, s már az elején felhívja a figyelmet arra, hogy minden cselekvés kezdete az Istenhez való fohászkodás. Az oktatás a Sebald-iskolában három részből állt: pietas et religio; artes liberales (= liberales disciplinae), a harmadik pedig az officia vitae ac civilitatis mores. Művében kifejti a három részhez kapcsolódó szabályokat: I. Hogyan kell a katekizmust és a szent olvasmányokat tanítani, a szertartásokon részt venni, imádkozni. II. Grammatica, dialectica, rhetorica; Musica, arithmetica, geometria, astronomia. Felsorolja a tanításhoz ajánlott szerzőket (kb. 400-at), akik a tudás forrását és az erényt közvetítik. De a diákoknak nem csupán tanulniuk kell, hanem szabad idejükben testüket is edzeni, mert a henyélés testet-lelket sorvaszt. Elegánsan kell beszélni, írni; a jó erkölcs és a jámborság követelményeinek megvalósítása éppolyan fontos, mint a műveltséget adó tárgyak tanítása („bonorum morum et verae pietatis praecepta, pariter cum literaria institutiones ponunt”). Hogyan kell oktatni? Nagy szerepe van a memóriának és az imitationak; olvasás közben nagyon kell figyelni az írásjelekre; foglalkozik azzal is, hogyan kell németről latinra fordítani. Hangsúlyozza a gyakorlás fontosságát, s Epiktétoszra hivatkozik: „Et Epiktetos affirmat neminem facile sibi dogma parare posse, nisi quotidie eadem dicat, et audiat et simul ad vitam accommodet.” (157.) Otthon is ismételnie kell a diáknak a tanultakat, vissza kell emlékeznie a praeceptor szavaira – „Repetita praeceptoris interpretatione, mox tutius textus sententiam ita concipiat animo, ut etiam Teutonice eius summam recitare possit.”(186.) A görögöt a latinnal együtt kell tanulni: „Graecam institutionem cum Latina coniungendam esse, vel hoc argumento probabile est: quod Latinae grammaticae appellationes, magna ex parte Graecae sunt: et citra suae linguae cognitionem nequaquam intellegi possunt.” (191.) A tanulók fegyelmezésének eszköze a pálca. Büntetést érdemel az, aki a latin iskolában németül beszél.
III. Officia vitae honestae et mores civiles – e témakörben alapműnek Cicero: De officiis című művét és a Tízparancsolatot tartja, s szabályokba foglalja, hogyan viselkedjenek a gyermekek szüleikkel szemben, egymás között, hogyan kössenek barátságot, s felhívja a figyelmet a megbocsátás gyakorlásának fontosságára. Külön törvényekben foglalkozik a türelem erényével, s szabályokba foglalja a helyes társalgás módját; ír a szeméremről, a hazugság kerüléséről, a titoktartásról, sőt még a testápolásról is: gyakran kell hideg vízzel arcot és kezet mosni. Az étkezésben mértékletesnek kell lenni, s előtte Istenhez kell fohászkodni. Meg kell becsülni az ételt, mint Jézus tette a csodás kenyérszaporításkor. Leírja, hogyan kell viselkedni az asztalnál, s több evés előtti és utáni imát is közöl. Ezután a helyes öltözködés ajánlásait foglalja össze, s kitér a gyermekjátékokra [272is, hiszen ezek is fontos részei a gyermeki életnek. Majd a lefekvés és alvás témaköre következik, fontos figyelmeztetés, hogy a gyerek ne felejtse el megvizsgálni lelkiismeretét és megbánni bűneit; idézi Vergiliust:
„……Quod
Non prius in dulcem declinet lumina somnum
Omnia quam longi reputaverit acta diei.”
Nagy hivatástudattal végzett munkájának meg is lett az eredménye, a Sebald-iskola éppen az ő működése alatt virágzott fel, 1554-ben már 400 tanulója volt.
Sebald Heyden tevékenységéből környezete és az utókor is egyik nagy érdemének tartotta azt, hogy bevezette a görög nyelv rendszeres oktatását. Vallotta, hogy nem is lehet igazi művelt ember az, aki nem kapcsolja össze a latin nyelv ismeretét a göröggel. 1537-ben Nürnbergben Petreiusnál jelent meg görögül Lukianosz: Dialogoi e—nalioi kai nekrikoi h. e. Dialogi coelestes, marini et inferni – amelynek címlapján olvasható Heydennek a latin iskola tanulójához írt buzdító verse:
Sebaldus Heyden scholastico latino:
Qui non graeca simul jungit documenta latinis
Is vere docti nomen habere nequit:
Ergo puer coëmas hunc aere libellum
Quo bene percepto, tum quoque graeca scies.[20]
A görög nyelv oktatásában felhasznált ókori szerzők közül különösen kedvelt és gyakran olvasott volt Hésziodosz: „Erga kai Ľhmerai (Munkák és napok) című műve. A Kr. e. 8–7. századi szerző gondolkodásmódjában a kereszténység is sok azonosságot, rokon vonást, megszívlelendő tanulságot fedezett fel. Hésziodosz is hittel vallotta, hogy olykor győzhet az erőszak és az igazságtalanság, s a szegény ember úgy járhat, mint a sólyom karma közt vergődő csalogány, de Zeusz igazságos bíró, s egyszer majd lesújt a gonoszokra. Az embernek becsületesnek, szorgalmasnak kell lennie, a tisztességes munka adja meg az emberek számára a kiválóságot, s nem a harci vitézség, ahogy azt az arisztokrácia vélte. A másik gyakran olvasott mű az 1–2. századi sztoikus filozófus, Epiktétosz munkája, a ‚Egceiridion (Kézikönyvecske). Az eredeti sztoa tanítását követte, de munkáját nem írta le, tanítványai rögzítették írásban. Azt vallotta, hogy minden baj a helytelen megismerésből származik, a jó pedig a helyes megismerés eredménye. Óvott a közéleti szerepléssel együtt járó megalkuvástól, jellemtelenségtől, szolgalelkűségtől. Megvetette a cím- és rangkórságot, a gazdagság utáni esztelen vágyakozást. A belső szabadságot hirdette, hogy ne tudjunk keseregni [273olyan dolgok miatt, amelyek nincsenek hatalmunkban. Szelídséget, jámborságot, káros szenvedélyektől való mentességet hirdetett.
„A jámborságot illetően az istenekkel szemben – tudnod kell – az a legfontosabb, hogy helyes nézetet alkoss róluk: kétségtelenül léteznek és mindent szépen és igazságosan kormányoznak, neked pedig azt parancsolják, hogy engedelmeskedj nekik, nyugodj meg mindenben, ami történik, jó szívvel alkalmazkodj a helyzethez, mert a legjobb belátással intézik sorsunkat. Ha így jársz el, sohasem káromolod majd az isteneket és nem panaszkodsz, hogy nem törődnek veled.” [21]
Már saját korában, a 2. században igen kedvelt szerző volt Epiktétosz, s a keresztény monoteizmussal is összhangba tudták hozni, „keresztény Seneca”-nak is nevezték. A középkorban Nyugat-Európában kissé háttérbe szorult, s csak a humanisták fedezték fel újra, s kifejezetten rajongtak érte. Szövegkiadásai, latin fordításai jelentek meg szép számban.[22] A 16. század közepén elkészültek az első protestáns szellemiségű kommentárok, s hamarosan a jezsuita felfogásúak is; voltak, akik az egyezések keresésében odáig mentek, hogy tévesen azt feltételezték, hogy Epiktétosz, a felszabadított rabszolgából lett sztoikus filozófus és Szent Pál, a nemzetek apostola, személyesen is kapcsolatban állhattak. 1534-ben jelent meg a Kézikönyvecske első német fordítása, 44-ben az első francia, majd a század végén a holland és az angol változat.
Sebald Heyden is fontosnak tartotta a kedvelt munkát, az oktatásban is felhasználta. Erről tanúskodik az Országos Széchényi Könyvtár antiqua-gyűjteményében található egy nyolcadrét nagyságú kolligátum[23], amely a következő három művet tartalmazza: 1. Hésziodosz : „Erga kai Ľhmerai Melanchthon kommentárjával, Frankfurt am Mainban nyomtatta Peter Brubach 1546-ban[24]; 2. Epiktétosz: ‚Egceiridion, csak görögül, Löwenben jelent meg Bartholomaeus Gravius nyomdájában 1550-ben[25]. A kis kötet hatvankét fejezetre tagolva közli a szöveget, melynek végén, a giiii levélen, az olvasóhoz intézett utószó szerint a görög szöveg kiadásában figyelembe vették Angelo Poliziano két szövegmódosítási javaslatát. Ugyanezen levél verzóján következnek azok az Epiktétosz szemelvények görögül, amelyeket Hieronymus Verlenius válogatott Ioannész Sztobaiosz antológiájából. Majd egy újabb közlést olvashatunk latinul, a nyomdász megjegyzését az olvasóhoz. Ebben arról tájékoztat, hogy az Epiktétosz kiadás korrektúráját a nyomdában egy bizonyos Gerardus Loppersus Phrisius végezte, s ő újabb Sztobaiosztól vett kivonatokat javasolt a kötethez fűzni, s ezek szerepelnek a következő leveleken (diiii–vii). Majd a következő oldalon egy 15 distichonból álló verset, „Imago vitae” címmel
[2741. ábra: Epiktétosz: ’Egceiridion. Löwen, 1550.
A kötet címlapja a Heyden Sebaldra vonatkozó kézírásos bejegyzésekkel.
OSzK: Ant. 6198(2)
[275 2. ábra: Az 54–55. (=45–49.) fejezetek a kézíráo lapszéli jegyzetekkel az 1550. évi Epiktétosz kiadásból. OSzK: Ant. 6198(2)
[276olvashatunk ugyancsak Gerardus Loppersus latin fordításában, amelyre később még visszatérünk.[26] A 3. mű ugyancsak Epiktétosz: ‚Egceiridion, de más kiadásban, görögül és latinul, Angelo Poliziano fordításában, s Baselban, 1531-ben jelent meg Cratandernél, tehát egy 19 évvel korábbi kétnyelvű kiadás.[27] A három művet a 16. század végén vagy a 17. elején köthették egybe, s ekkor kissé körülvágták. A Hésziodosz mű nagy részét sűrűn kísérik a lapszéleken mákszemnyi betűkkel írt jegyzetek. A 2. kolligátumon, tehát a löweni kiadású Epiktétosz címlapján fölül a következő bejegyzés olvasható az első kolligátum jegyzetelőjével azonosnak látszó kéz írásával: Inceptus libellus a D. M. Sebaldo Heijden III. Calend. Septemb. 1553;; a lap alján pedig a következő: Absolutus Epictetus a domino M: Sebal: Heijden Nerobergensi protodidascalo Scholae Sebaldinae V. idus Decembris. Anno domini 1553. Szó szerinti fordítása a következő: Elkezdetett a könyv Sebald Heyden tanító úr által 1553 augusztus 30-án; Befejeztetett a könyv Sebald Heyden tanító úr, a nürnbergi Sebald-iskola vezető tanára által az Úr 1553. évében, december 9-én. A mondatszerkezet kétféle értelmezést nyerhet, azt, hogy maga a mester kezdte és fejezte be a könyv olvasását, de sokkal valószínűbb az, egyik tanítványa, az iskolai foglalkozásokon a tanára szövegértelmezését jegyzetelve s azt felhasználva olvasta a Kézikönyvecskét a megadott valamivel több, mint 3 hónap alatt. A középszintű iskolákban ugyanis, túlságosan nehéznek ítélve a mondattant, főleg csak az alaktant tanították a gyerekeknek, így egy szöveg értelmezése, csak rávezetéses alapon, a tanár aktív közreműködésével, fordítási javaslatával volt lehetséges. Melanchthonnak fent említett, híres görög nyelvtana is csak a hangtant és az alaktant tárgyalta, a mondattant teljesen mellőzte, mint mondta, a kezdőket nem akarta még további nehézségekkel terhelni, s ezért nem fűzött syntaxist görög nyelvtanához.[28] A tanulók azután hosszabb-rövidebb részeket memoriter is megtanultak. Ebben a kötetben nem csupán a címlapról idézett bejegyzés olvasható, hanem az egész Kézikönyvecske görög szövege a margókon és a sorok között sűrűn tele van írva ugyanazokkal a mákszemnyi betűkkel. A sorok között, a görög szöveg fölött a latin fordítás olvasható, ez nem egyezik a kötetben levő 3. kolligátum Angelo Polizianótól származó latin fordításával. A Sebald-iskolában használt [277kötetünkben folyamatosan lehet olvasni latinul a szöveget, valamennyi görög szó fölé odaírta a tanuló a latin értelmezést. A lapszéli jegyzetek túlnyomó része is latinul van, de előfordul néhány német nyelvű is, rögtön az első szövegoldalon az ‚Egceiridion megfelelője: ein Hand buch. A latin nyelvű jegyzetek egy része az egyes fejezetek legfontosabb mondanivalójának tömör összefoglalása, így például az első fejezethez írt jegyzetek között a következő olvasható:
„Nostra dicit ‚EpikthtoV esse ea quae ex iis quae nostra sunt, id est ex anima, intellectu, potentia.” a lapszélen pedig: „Secundum Epictetum, homo nihil aliud est, quam animus rationis particeps, cuius animi partes sunt intellectus, potentia et voluntas, corpus autem non pars hominis est;; sed instrumentum hominis, quo animus in operationibus virtutum utitur ut ita animus imperet corpus vero servat.”
Számos fejezet előtt összefoglalja a tartalmát, pl. a 14. fejezet, mely a modern kiadásokban a 16.-nak felel meg, s ahol arról van szó, hogyan kell viselkednünk, amikor mások gyászáról értesülünk, a következőt írja:
„Nunc iterum docet, quomodo nostram opinionem moderari debemus in rebus externis et ad nos non pertinentibus. A 17. (= modern kiad. 19.) fejezet kezdetének alsó lapszélén sommás argumentumként olvasható: „Si vis liber esse ne cupias te esse principem aut ducem aut consulem.”
Ez a mondat kissé más megfogalmazásban olvasható a fejezetben, a onnan emelte ki összefoglalásul:
„su te autoV ou strathgoV, ou prutaniV h upatoV einai qelhseiV, all —eleuqeroV”, „Te nem hadvezér, elnök, vagy konzul akarsz lenni, hanem szabad ember.”[29]
Az 58.(= 49) fejezetben Epiktétosz arra figyelmeztet, hogy a tanultakat tettekre kell váltanunk, s a fejezet eleje így hangzik magyarul:
„Amikor valaki azzal kérkedik, hogy ismeri és magyarázni tudja Chrysippos műveit, jegyezd meg magadban: Ha Chrysippos nem írt volna homályosan, akkor ennek nem volna semmije, amivel kérkedhetne.”[30]
Ehhez a jegyzetelő a következő argumentumot fűzi:
„Est eadem sententia cum superioribus aliquot capitibus, philosophia non est praestanda verbis sed potius re ipsa. Ita et theologi studeant, ut non solum doctrinam multis verbis profiteri sed potius eam vita honesta et pia representare possint.”
Majd közvetlenül utána következik néhány szóértelmezés:
[278semnoV = castus et venerandus; semnunv, semnunomai = ich brande, videor mihi aliquid esse; asafwV = obscure, si quis profitetur Chrysippum tantum verbis et iuxta illius verbum non vivit is inaniter gloriatur.”
Majd megadja a mondat latin fordítását is:
„Si quem audis gloriari se esse enim qui possit Chrysippum obscurum authorem intelligere et enarrare ac aliis tradere, tum cogita, si Chrysippus non obscure scripsisset, hic non haberet quod gloriaretur.”[31]
Az utolsó, 62.(= 53.) fejezet fölött a következő összefoglaló megjegyzés olvasható:
„Nunc in fine concludit suo paradoxo, nemo laeditur nisi a seipso. Licet mihi vitam adimant tamen me non laederent.”
Ebben a fejezetben Epiktétosz Szókratészt állítja példaképül, idézve azt, amit a halálra ítélt görög bölcs a méregpohár kiivása előtt mondott tanítványainak.
53. Minden eshetőségre kéznél legyenek a következők:
„Vezess, Zeus, és Te, Sors, bárhová is szántatok engem. Zúgolódás nélkül követlek benneteket. Ha nem akarnék, gyáva volnék és mégis engedelmeskednem kellene.”
„Aki a sorsnak méltó módon aláveti magát, az bölcs előttünk és tudja az istenek akaratát.”
„De, Kriton, ha úgy tetszik az isteneknek, történjék úgy.”
„Anytos és Melétos megölhetnek, de ártani nem tudnak nekem” (Sárosi Gyula ford.)
A kézirásos széljegyzetben a következőt olvashatjuk:
„Sic et christiani dicunt, hi non sunt timendi qui possunt corpus occidere, sed potius ille timendus qui possit et corpus et animam in infernum deiicere. Nam speciosa mors in conspectu domini sanctorum eius. teźlos.”
Sokhelyütt tárgyi magyarázatokat is fűz a jegyzetelő a szöveghez, a 23. (= 25) fejezetnél a patrónus és kliens kapcsolatára utalva a következő olvasható:
„Moris fuit Romae ut si quis patronus a foro domum iret, clijentes eius eum sequebantur et tunc patronus inter illos suos clijentes pecuniam distribuebat aut aliquem qui illi placebat ad prandium aut ad coenam invocabat.”
A 30.(= 32.) fejezetben, ahol a jóslásról van szó, a következő megjegyzés található:
„peri mantikhs mos gentilis fuit, nos nihil scimus, neque scire volumus, certum autem esse, diabolum ipsum respondisse illis ex tripode. Nam ut Pau[lus] ait ad Rom [279I/cap. cum deum non tollerent dedit eum deus in reprobum sensum quandoquidem deo noluerunt credere, diabolo crediderunt.”[32]
Majd a lap alján felsorolja a jóslás különböző tipusait:
„fuerunt autem generibus variae species mantikwn. udromanteia, geomanteia, puromanteia.”
A jegyzetek közül sok tartalmaz hivatkozásokat antik szerzőkre, főleg Arisztotelészre, így például a 25. (= 28) fejezethez kapcsolódóan is. A megjegyzések többnyire teljesen betöltik a lapszéleket, s a rendkívül apró betűk olvasása meglehetősen nehéz. Nem csupán latin és görög nyelvű szöveg olvasható közöttük, hanem német is, többnyire szóértelmezés. A számtalan jegyzet közül mutatóul csak néhányat ragadtunk ki, alaposabb átolvasásuk még több érdekességet hozhat. A sorok közé írt szó szerinti fordítás kézírása a helyszűke miatt kissé módosulhatott, de az sem zárható ki teljesen, hogy más kéztől származik ez illetve a marginalia. A klasszikus szerzőkre való hivatkozások tájékozottabb olvasóra utalhatnak, nem egy a görög nyelvvel ismerkedő diákra. Lehetséges, hogy bizonyos bejegyzések magától a tanártól, Sebald Heydentől származnak, s erre is utalna a címlapon levő passzív szerkezetű mondat? A kérdés megválaszolásához ismernünk kellene a tudós rektor kézírását. Megkeresésünkre a nürnbergi Melanchthon-Gymnasium könyvtárából kaptunk egy xeroxot Sebald Heyden De caussis rem literariam tum conservantibus… (Nürnberg, Peypus, 1534) című munkájának egyik példányáról, melynek címlapján Heydennek egyik barátjához intézett saját kezű ajánlása olvasható. A kézírás szövege túl rövid ahhoz, hogy teljes bizonysággal összevethető legyen.[33] Tudjuk, hogy Heyden 1561-ben halt meg, s 1553-ban kb. 57 éves lehetett, nagy teológiai, irodalmi és filozófiai műveltséggel rendelkezett. A jegyzetekből viszont az nyilvánvaló, hogy a görög nyelvoktatást bevezető rektor, a Sebald-iskolában igen alaposan dolgozta fel a kedvelt művet. Nem pusztán nyelvileg értelmezték, hanem filozófia- és vallástörténeti vonatkozásaira is kitértek, állandóan figyelve a bibliai összefüggésekre is.
A kötetnek azonban nem ez az egyetlen érdekessége, hanem még az is, hogy az első előzéklapon egy Laurentius N. Dalnoky tulajdonosi bejegyzés olvasható, ill. a kolligátum első darabján, a Hésziodosz mű címlapján: Eccl. Unitar. Claud. – vagyis a kolozsvári unitárius egyház, az utóbbi bejegyzés 17/18. századi lehet. A kötéstáblák belső oldalán, talán Dálnoky (Dálnoki) kézírásával, görög szavak szótári alakjai és latin fordításuk olvasható. Amikor ezeket feljegyezték, a három mű már egybe volt kötve, s kötéskor kissé körülvághatták, mert a 16. századi marginális szövegek helyenként sérültek. Dálnoki Nagy Lőrinc nevét ismerjük a kolozsvári [280Unitárius Kollégium történetéből. 1634 januárjában lett senior, majd ugyanezen év őszén külföldre ment, s 1635. január 25-én iratkozott be a padovai egyetem ars fakultásán. Padovában egy Porto Emanuel nevű rabbitól héberül is tanult, sőt tanárának egy értekezését, amely a két ószövetségi napcsodáról szólt (Ezekiel és Józsua idején) héberből latinra fordította. 1638-ban érkezett vissza Kolozsvárra, s 1639. február 26-án iktatták be a tanári testületbe, mint a retorika tanárát.[34]
Epiktétosz erdélyi utóéletével kapcsolatban fontos dokumentum az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának Oct. Hung. 623. jelzetű kötete, amely egy bizonyos Thordai János magyar nyelvű Epiktétosz fordítása. A kötet történetéről részletesen írt Keserű Bálint Epiktétos magyarul – a XVII. század elején címmel.[35] A kötetben levő kézírásos bejegyzés szerint egykor egybe volt kötve Epiktétosz művének Christian Francken féle latin fordításával, amelyet Kolozsvárott adott ki Heltai Gáspár 1585-ben.[36] Francken akkor éppen az unitárius kollégiumban volt lektor. Ez a Heltai féle szövegkiadás és Thordai magyar fordításának kézirata még egybekötve a kolozsvári unitárius tulajdonosoktól került az egyéb bejegyzések alapján református magyarok közvetítésével egy bécsi antikváriushoz, Szelinczki Györgyhöz. Tőle Todoreszku Gyula vásárolta meg a kötetet, leválasztotta a kéziratot, s átengedte a Nemzeti Múzeum Könyvtárának. A Heltai nyomtatvány pedig a könyvtárával került később ugyancsak az OSzK-ba, majd átengedett fölöspéldányként az MTA Könyvtárába, ahol jelenleg is őrzik.[37] A kézirat 2. levelén kézzel írt szöveg közli a mű címét: Epictetusnak Az io erkölczröl irot kezben hordozo könueczkeie, Magiar nieluen. Fordittatot Thordai Ianostol. Keserű Bálint valószínűnek tartja, hogy a kéziratos Epiktétosz fordítást a kolozsvári unitárius kollégium lektora, a zsoltárfordító Thordai János az 1626–1636 közötti évtizedben készíthette.
Rögtön adódik a kérdés: hova helyezhető a mi nyomtatott kötetünk, az 1550. évi lőweni kiadású? Első, bejegyzett tulajdonosa, Dálnoki Nagy Lőrinc 1638. november elsején érkezett vissza Padovaból Kolozsvárra. Lehetséges, hogy könyve már korábban is a kollégiumban volt, vagy talán ekkor került oda? Jelenleg ezt nem tudjuk eldönteni. Mint említettük, a kolligátum kötetünk 3. darabja Epiktétosz bázeli kétnyelvű kiadása Angelo Poliziano fordításában. Ebben a görög rész 62 (a kötet görög jelölésével xb’) fejezetre oszlik, míg az utána következő, folyamatos lapszámozású latin fordítás 68-ra. Poliziano latin fordításában valamennyi fejezet elején egy mondatos rövid összefoglalás olvasható, melyek többsége szinte tükörfordításként egyezik a Thordainál levő magyar nyelvű szövegekkel, s egyeznek a fejezetszámok is.
Lássunk néhány példát:
[281II. fejezet
Poliziano: Quid ex eorum quae nostra, quaeque aliena sint, ignoratione, notitiaque eveniat.
Thordai: Mi köuetközzék azoknak, az melliek mieink, uagi mase, nem tudasbol, auagi tudásból
VII. fejezet
Poliziano: Quomodo praeparari in actionibus oporteat, ut perturbatione vacemus, ac primo per meditationem.
Thordai: Mint keszülliünk ahoz mikor ualamit kel czielekednünk, hogi meg haborodás nelkül legiünk; melihez ugi iutunk, ha eleb az köuetközendő dolgok felöl gondolkodunk.
XXVIII. fejezet
Poliziano: Quod a seipso ad externos conversio, Philosophistatum destruit.
Thordai: Az Bölczinek allapattiat el rontia, külsö dolgokra ualo fordulasa.
XLIII. fejezet
Poliziano: De re venerea
Thordai: Az buiasagrol es testi giöniörüségről
Thordainál ebből a fejezetből csak három sor olvasható, a kézirat többi része elveszett. Keserű Bálint viszont közli az ún. Abrugyi-féle kéziratban olvasható Epiktétosz fordítás LV. fejezetének szövegét, ill. az L–LIV. és a LXIV. rész címét, amelyeket Domján István írt le.[38] Az eredeti kézirat a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum könyvtárában volt, s a 2. világháború alatt elpusztult. Keserű Bálint azt feltételezi, hogy az Abrugyi-kéziratot alkotó zsoltárfordítások után valaki lemásolhatta Thordai Epiktétosz fordítását, de később az első 49 fejezetét kivághatták, s így csak a fent említett fejezetcímek és az LIV.-nek a fordítása maradt fenn, ahogy ezt Domján cikkében olvashatjuk. Thordai eredeti kéziratának beosztása és fejezetcímei mindvégig egyeznek a Poliziano fordításéval, az Abrugyi-kézirat L. fejezetének címe még egyezik a Polizianónál olvashatóval: Quomodo resistendum voluptati ill. Mint kelljen megtartóztatni az testi indulatot. A viszonylag hosszabb LI. fejezetet viszont a fordító kettéosztotta:
Poliziano LI. fejezete: Agendum bonum propter seipsum, reliquis neglectis, ac primo de iustitia. Az Abrugyi-kéziratban: LI. Rész: Nyilván legyen az mi czelekedetünk, LII. Rész. Igassagot kövessünk és az tisztességre gondolkodyiunk. Ettől a felosztástól természetesen az egész számozás eltolódik, így az Abrugyi-kéziratban fennmaradt LV. Rész címe: Az testhez tartozó jószágokrol megegyezik a Poliziano féle fordítás LIIII. fejezetével: De eorum, quae ad corpus pertineant, possessione.
Az egyezések, hasonlóságok között meg kell említenünk a Thordai fordításának elején álló magyar nyelvű hexastichont, amelynek forrását Keserű Bálint nem találta, s így hangzik:
„Mint hogi ez eletben sok banat enyesztue szűuűnkben,
Cziendes szűuel hogi ély, eszt ki tanulni ne fély.
[282Senkit nem uadlasz, soha nem sírsz, sem nem ohaitasz:
Jol élsz, mert nem félsz, iot örömödbe remély.
Istent fellied, azert czielekedgiel mindenha iouert,
Mégi io uoltod utan menibe halálod utan.”
A kötet 2. kolligátumában, tehát a csak görög nyelvű, sok bejegyzést tartalmazó 1550. évi kiadásban, amint fent említettük, Epiktétosz műve után, a Verlenius által kiválogatott Sztobaiosz kivonatok előtt olvasható egy 30 soros vers (15 distichon), amelynek címe: Imago vitae, e Graeco in Latinum versa, per Gerardum Loppersum Phrisium. Ennek első hét sora így szól:
„O Homo mortalis pigeat ne audire monentem,
Pectore sub vigili dicta reconde mea.
Sum vitae istabilis sensim pereuntis imago,
Quam nimio ignotam stultus amore colis.
Fac bene perspicias quid ames, prudentior esse
Hinc potes, et porro discere rite mori.”
A latin vers mondanivalója sokban rokon Thordai versével, lehetséges, hogy ennek alapján írta meg saját hétsorosát. A vers címe görög eredetire utal, lehetséges, hogy esetleg Nazianzi Gergelyt sejthetjük szerzőként? A kérdést jelenleg nem tudjuk megválaszolni, hiszen az ő verseiből készített Loppersius fordítást.[39] A tizenöt distichon után következik Epiktétosz élete latinul, ami kétséget kizáróan a Thordainál levő magyar szöveg eredetije. Eleje így hangzik:
„Epicteti vita.
Epictetus, Stoicae sectae Philosophus, Hieropolitanus patria fuit (Est autem Hierapolis Phrygiae urbs, non longe a Laodicea) conditione servus, ut in noctibus Atticis testatur Aulus Gellius. Seruiuit enim Romae Epaphrodito cuidam Neronis familiari, vir sanctissimae, et integerrimae vitae, alienissimus ab omni fastu et arrogantia…”
Thordainál:
„Epictetusnak élete
Az Stoicusok szerzetibeol valo Epictetusnak hazáia Hiérapolis volt. Ez penigh az Hierapolis Phrygianak varosa volt, az mely nem meszsze volt Laodiceatol. Epictetus penig állapattia szerent, az mint Aulus Gellius in noctibus Atticis, tanubizonsagot teszen feleolle, szolga volt; Mert Romaban szolgalt egi neműnemű Epaphroditust, ki Neronak barattia volt, szent es fegihetetlen eletű ember volt, minden negedsegteol es kérkedekenisegteol igen igen idegen volt…”
A magyar szöveg végig a latinnak tükörfordítása, még a közbeszúrt görög szavak is megtalálhatók, pl. egy Lukianosz idézet esetében:
„proV ton apaideuton kai polla biblia anoumenon [!]. id est, Ad ineruditum, et multos coëmentem libros.”
Ebben az anoumenon hibásan nyomtatott szó, helyesen wnoumenon, amelyet Thordai kijavít, s szövege így olvasható nála:
[283„proV ton apaideuton kai polla bibla [!] wnoumenon. az az: mellyet irt annak, az ki tudatlan leuen, megis sok köniueket vásárlot.”
(Itt viszont a biblia szó nyomása hibás.)
A szöveg vége felé pedig a latin szövegbe szúrva: ‚aneźcou kai apeźcou, hoc est, sustine et abstine, melyet magyarul így fordíthatunk: Tűrj és mérsékeld magad (= légy önmegtartóztató)! Ez a mondás Epiktétosz jelmondata, s szinte valamennyi 16. századi szólásgyűjteményben szerepel.[40] Thordai ezt is meghagyja görögül, mint ahogy a forrásában is van: „anźcou kai apźcou: Tűrij, s-ne báncz az masét”[41].
Nincs tudomásunk arról, hogy Sebald Heyden maga is lefordította volna Epiktétosz kedvelt munkáját, mindenestre az iskolájában használt, jegyzetekkel teleírt példányt ismerte és felhasználta Thordai János a saját Epiktétosz fordításakor.
A Thordai féle fordításban levő életrajz tehát, sőt a vers forrása is a Sebald-iskolában használt Epiktétosz kiadásból való, a fejezetcímek viszont az utána kötött Poliziano fordításból. Feltételezésünk szerint Thordai tehát ezt a kolligátumot használhatta fordításához. Az viszont kétséges, hogy mennyiben fordított a görög szövegből, vagy csupán a Poliziano latin fordítását használta. Jelenleg inkább a latinból való átültetés látszik valószínűbbnek, amint erre a fentiekben is utaltunk. De ennek végső eldöntése csak alapos szövegösszevetéssel lehetséges, ami egy újabb tanulmány feladata.
ÁGNES W. SALGÓ
Beiträge zur Tätigkeit Sebald Heydens und zu der ungarischen Epiktet’s
Übersetzung von János Thordai
1527 erschien in Krakau bei Vietor das Werk von Sebald Heyden Puerilium colliquiorum formulae, das älteste Buch in dem gedruckte ungarische Textteile zu lesen sind. Die ungarischen Sätze wurden von dem Ungaren Johannes Sylvester verfasst, der alle drei sog. heilige Sprachen (Latein, Griechisch, Hebräisch) beherrscht hat. Dieses Büchlein hat eine sehr wichtige Rolle in dem Unterricht der städtischen Lateinschulen in dem 16. Jahrhundert gespielt. Die Erneuerung des damaligen Schulwesens ist mit der Melanchthons Tätigkeit verknüpft, der auch den Beinamen „Praeceptor Germaniae” bekommen hat. Sein Zeitgenosse war der Rektor der Sebald-Schule in Nürnberg Sebald Heyden, der die neue Bildungsideen Melanchthons übernommen hat.
In dem ersten Teil des Artikels wurde eine Übersicht über die Tätigkeit und Werken Heydens gegeben, der auch das Unterricht der Griechischen Sprache in die Sebald-Schule eingeführt hatte. Unter seinem Rektorat hatte diese Schule eine Blütezeit, im Jahre 1554 hatte sie etwa 400 Schüler. Unter dem griechischen Autoren waren Hesiod und Epiktet sehr beliebt. In der Antiqua-Sammlung der Nationalbibliothek Széchényi ist ein Sammelband bewahrt (Signatur: Ant. 6198), der drei Werke enthält: Hesiod: „Erga kai hmerai. Frankfurt am Main, Peter Brubach, 1546; [284das zweite Werk ist Epiktet: ‚Egceiridion, Löwen, Bartholomaeus Gravius, 1550, das letzte Kolligatum ist die zweisprachige Ausgabe des Epiktets ‚Egceiridion mit der lateinischen Übersetzung von Angelo Poliziano, gedruckt in Basel, 1531 bei Cratander. Das Hesiod’s Werk und das Epiktet aus dem Jahre 1550 sind mit zeitgenössischen handschriftlichen Interlinearversionen und Marginalien am meisten lateinisch versehen. Auf dem Titelblatt des Epiktets Werkes kann mann die folgende Sätze lesen: Inceptus libellus a D. M. Sebaldo Heijden III. Calend. Septemb. 1553; Absolutus Epictetus a domino M: Sebal: Heijden Nerobergensi protodidascalo Scholae Sebaldinae V. idus Decembris. Anno domini 1553. Die Notizen können einen Einblick in die Methode der Unterricht der griechischen Sprache gewähren. Die Verfasserin präsentiert eine kurze Charakterisierung der handschriftlichen Notizen mit einigen Beispielen. Das Sammelband war in dem 17. Jahrhundert im Besitz des Laurentius N. Dálnoky, der nach seinen Studien in Padova seit 1639 Professor des Unitarischen Gymnasiums in Kolozsvár (Clausenburg, heute Cluj-Napoca in Rumänien) war. In dem Band kann man auch die Besitzbemerkung der Eccl. Unitar. Claud., also die der Unitarischen Kirche zu Claudiopolis/Clausenburg lesen.
In dem zweiten Teil des Artikels vertritt die Verfasserin ihre Meinung, dass die erste ungarische Übersetzung des Epiktet’ Werkes von János Thordai aus den Jahren 1626–1636 nach diesem Sammelband gefertigt wurde. Thordai hat den Text und die Argumenta vermutlich aus der Poliziano’ Übersetzung, also aus der Basler Ausgabe (1531), und das Leben Epiktets aus der anderen, in der Sebald-Schule gebrauchten Löwener Ausgabe übernommen. Der Artikel gibt einige charakteristische Entsprechungen zwischen der Übersetzung von Thordai und beider Epiktet’ Ausgaben des Sammelbandes.
[1] Régi Magyarországi Nyomtatványok. I. 1473–1600. Bp. 1971. (Továbbiakban RMNy) 7. Hasonmás kiadása: A két legrégibb magyar nyelvű nyomtatvány. Kiad. és bev. Melich János. Bp. 1912. Toldy Ferenc: Heyden Sebald Gyermeki beszélgetéseinek latin–magyar szövege 1531-ből. = Irodalomtörténeti Közlemények 1897. 55–72.
[2] RMNy 11. OSzK jelzete: RMK I. 2.
[3] Verzeichnis der im Deutschen Sprachbereich erschienenen Drucke des XVI. Jahrhunderts. –VD 16–. Bd. 9. Stuttgart 1987, H 3354–H 3377. tételek.
[4] „Modo succisivas aliquot horas Graecis date, ego faxo studio ac labore meo, ne opera vos vestra frustretur. Statim enim ab initio difficultatem rei Grammaticae optimorum authorum lectione temperabo, ut quod illic regula, hic exempla doceant… Homerum habemus in manibus, habemus et Pauli Epistolam ad Titum. Hic spectare vobis licebit, quantum sermonis proprietas, ad intelligenda sacrorum mysteria, conferat: quid item intersit inter interpretes Graece doctos, et indoctos… Capessite ergo sana studia, et quod a poëta dictum est, animo volvite: Dimidium facti qui coepit, habet. Sapere audete, veteres Latinos colite, Graeca amplexamini, sine quibus Latina tractari recte nequeunt. Ea pro omnium literarum usu ingenium alent mitius, ac elegantius undequaque reddent.” Közli: Corpus reformatorum. Ed. Carolus Gottlieb Brettschneider. Vol XI. Halle, 1843. 25.
[5] A tankönyveiről újabb elemzés: Leonhardt, Jürgen: Melanchthon als Verfasser von Lehrbüchern. In: Melanchthon und das Lehrbuch des 16. Jahrhunderts. Begleitband zur Ausstellung im Kulturhistorischen Museum Rostock 25. April bis 13. Juli 1997. Hrsg. von Jürgen Leonhardt. Rostock, 1997. 13–32.
[6] Szent Sebald egyes források szerint Dániából érkezett Nürnberg környékére, ahol prédikálni kezdett. 1072 előtt temethették el azon helyen, ahol később tiszteletére egy román templomot majd 1300–1377 között a gótikus St. Sebald bazilikát emelték. A nürnbergi tanács közbenjárására V. Márton pápa 1425-ben kanonizálta, s egyben a város hivatalos védőszentje lett. Sírja már a 11. század végétől zarándokhely volt, kultuszának fontosságát jelzi az is, hogy pénzérmeken is gyakran ábrázolták, vö. Lexikon des Mittelalters. Hrsg. Norbert Angermann. Bd. 7. München, 1995. 1658.; ill. Lexikon für Theologie und Kirche. 2. Aufl. Bd. 9. Freiburg in Breisgau, 1937. 390.
[7] Életéről: Kosch, Wilhelm: Deutsches Literatur-Lexikon. Bd. 2. Bern, 1953. 971–972.; Will, Georg Andreas: Nürnbergisches Gelehrten-Lexicon. T. 2. Nürnberg-Altdorf, 1756. 115–118.
[8] A nürnbergi iskolák rendjéről l. Heerwagen, Heinrich Wilhelm: Zur Geschichte der Nürnberger Gelehrtenschulen in dem Zeitraume von 1485 bis 1526. Nürnberg, 1860.
[9] Paulsen, Friedrich: Geschichte des gelehrten Unterrichts auf den deutschen Schulen und Universitääten. Bd. 1. Leipzig, 1896. 270–271.
[10] Tanári tevékenységéről még mindig fontos forrás: Zeltner, Gustav Georg: Kurtze Erläuterung der Nürnbergischen Schul- und Reformations-Geschichte aus dem Leben und Schrifften des berühmten Sebald Heyden… Nürnberg, 1732.
[11] Zeltner, G. G.: i. m. 22–26.
[12] Nürnberg, Peypus, 1531.; VD-16 H 3424.
[13] VD-16 H 3344.
[14] Nürnberg, Petreius, 1538., továbbá: Nürnberg, 1545 és 1548, mindkettő Johann Berg és Ulrich Neuber kiadásában. Az 1548. évit l. VD-16 H 3342.
[15] Assertio Christiana, quod per sanguinem, mortem et obedientiam Christi Jesu filii hominis, omnes credentes iustificentur. Contra novam et antichristianam sectam Osiandristarum… Nürnberg, 1555, Johann Berg – Ulrich Neuber. VD-16 H 3339. Német nyelvű kiadása: Christliche Beweysung… ugyanott jelent meg 1555 körül, VD-16 H 3340, OSzK jelzete: Ant. 6485(3) = Soltész Erzsébet – Velenczei Katalin – W. Salgó Ágnes: Az Országos Széchényi Könyvtár 16. századi nyomtatványainak katalógusa. Bp. 1990. (a továbbiakban BNH Cat.) H-359.
[16] Megjelent 1532-ben, valószínűleg Friedrich Peypusnál, l. VD-16 H 3382. De megjelent 1537-ben és 1540-ben is.
[17] Nürnberg, 1537, Petreius. VD-16 H 3380.
[18] VD –16 H 3402. Német fordításban: Paedonomia Deutsch… Nürnberg, 1547, Hans Daubmann.
[19] Nyomtatta Johann Berg és Ulrich Neuber. Jelzete: Ant. 7714(2) = BNH Cat. H-360.
[20] VD-16 L 2950, de a katalógus szerint több kiadása is volt, amelyben Sebald Heyden is közreműködött; az Országos Széchényi Könyvtárban az 1542. évi Petreius kiadás található meg, jelzete Ant. 5436(1) = BNH Cat. L-494; VD-16 L 2952.
[21] Epiktétos Kézikönyvecskéje vagyis a sztoikus bölcs breviáriuma. 2. kiad. Ford. Sárosi Gyula. Kétnyelvű Klasszikusok. Bp. 1943. 31. fejezet. 45.
[22] Kiadásairól l. Oldfather, W. A.: Contributions toward a bibliography of Epictetus. Urbana, 1927.
[23] Jelzete: Ant 6198
[24] Terjedelme 92 számozatlan levél. L. BNH Cat. H-332.
[25] Terjedelme 32 számozatlan levél. L. BNH Cat. E-188.
[26] Gerardus Loppersus vagy Loppersius németalföldi tudós volt, először Groningenben iskolarektorként működött, majd pedig Maastrichtban. Több görög művet fordított latinra, így Nazianzi Szent Gergely verseit is, mely műve kéziratban maradt fenn, továbbá verseket is írt latinul és görögül, valamint a Jöcher lexikon szerint Epiktétoszt is kiadta, de ennek önálló kiadványként nem bukkantunk nyomára, nagyon valószínű, hogy az itt tárgyalt, 1550. évi lőweni kiadásról van szó. 1582-ben halt meg. L. Jöcher, Christian Gottlieb: Allgemeines Gelehrten-Lexicon. 2. Theil. Leipzig, 1750. 2529.
[27] Terjedelme 74 old. Ld. BNH Cat. E-187; VD-16 E 1607.
[28] Melanchthons Briefwechsel, kritische und kommentierte Gesamtausgabe, im Auftrag der Heidelberger Akademie der Wissenschaften hrsg. von H. Scheible. T. 1. Stuttgart, 1977. 63–64. L. még Förstel, Christian: Die griechische Grammatik Melanchthons. In: Melanchthon und das Lehrbuch… 35–56.
[29] Epiktétos Kézikönyvecskéje… 30–31. Sárosi Gy. fordítása.
[30] Ua. 63.
[31] A 3. kolligátumban, tehát a kétnyelvű kiadásban, Poliziano fordítása eltér ettől: „ Quum quis ideo gloriatur, quod Chrysippi sententias interpretetur, dicat ipse secum: nisi operte Chrysippus scripsisset, nequaquam haberem unde gloriarer.” 64. fej. (A görög szöveg itt is 62 fejezetből áll, az utána levő latint viszont a fordító 68-ra osztotta.)
[32] Szent Pál Rómaiakhoz írt levelének 1. fejezetében a 28. vers a Vulgata szerint: „Et sicut non probaverunt Deum habere in notitia, tradidit illos Deus in reprobum sensum, ut faciant ea, quae non conveniunt.”
[33] A xeroxért köszönetet mondunk Cornelia Hentschler könyvtárosnak.
[34] Gál Kelemen: A kolozsvári unitárius kollégium története (1568–1900). II. Bp. 1935. 520. Porto héber kéziratát Baselban őrzik, s ebben olvasható a latin fordításra vonatkozó utalás. = Századok, 1883. 311.
[35] Irodalomtörténeti Dolgozatok 34, Szeged, 1963.
[36] Jelzete: RMK II. 186
[37] MTA könyvtári jelzete: RMK. II. 486
[38] Keserű: i.m. 8–9, ill. 42–43.
[39] Vö. 25. jegyzet
[40] Vö. Borzsák István: Az antikvitás XVI. századi képe. (Bornemisza-tanulmányok.) Bp. 1960. 344.
[41] Keserű Bálint cikkében az olvasata téves: ˇnekon kaŘ ˇpecon, i. m. 27.