A középkori könyves műveltség kutatása Németországban nagy múltra tekint vissza. Már a német felvilágosodás több képviselője [247élénk érdeklődést mutatott a középkori kéziratok iránt, a XIX. század első fele óta pedig már tudományos igénnyel folyik a kutatás. Manapság pedig a kodikológiai, paleográfiai kutatómunka már kiemelt kutatóközpontokban szervezetten folyik.

Karin Schneider neve ismerősen cseng a kodikológiával foglalkozó szakemberek előtt, hiszen számtalan kitűnő tanulmány szerzője, a rendkívül alapos Gotische Schriften in deutscher Sprache című műve pedig máig a germanisták egyik legfontosabb kodikológiai szakkönyve. Most bemutatandó paleográfiai kézikönyve régi adósságot törleszt.

Hosszú évtizedekig germanisták egész sora elsősorban Joachim Kirchner először 1950-ben megjelent kis könyvéből tanulta a paleográfia alapjait. A paleográfiai kutatások azonban az utóbbi évtizedekben örvendetes módon fellendültek. Számos olyan probléma került a kutatás középpontjába (például a késő középkori kéziratok vizsgálata), amellyel korábban nem vagy alig foglalkoztak a kodikológusok. Mindenképpen indokolt volt tehát egy új, az utóbbi évtizedek kutatási eredményeit is feldolgozó paleográfiai kézikönyv közreadása.

A szerző a bevezetésben rövid áttekintést ad a kodikológiai kutatások történetéről Karl Lachmanntól napjainkig. Bemutatja azokat a könyvtárakat, ahol jelentős számú középkori német kézirat található. Megismertet e kéziratállományok katalogizálásának, feldolgozásának rövid történetével, megemlítve azokat a problémákat, amelyek megoldása a jövő feladata. A szerző csak a német nyelvterületen található fontosabb könyvtárakat tárgyalja részletesen, vélhetően terjedelmi okokból az egyéb gyűjteményeket, például a magyarországi könyvtárakat csak megemlíti. A szerző a bevezetőben előrebocsátja, hogy bizonyos kérdésekkel – például a kodikológia művészettörténeti vonatkozásaival, a hangjegyírással, dialektológiai problémákkal – nem foglalkozik.

A tudományos igénnyel megírt könyv három nagy egységre tagolódik. Az első rész a paleográfiai alapismeretekkel foglalkozik. Megismerkedhetünk az írástörténettel, az egyes írástípusokkal a karoling minusculától a texturán, kurzíván, bastardán át a korai folyóírásig, tehát körülbelül a XVI. század első harmadáig. A szerző részletesen bemutatja az írástípusok sajátosságait s minden írástípushoz mellékel egy mintát is: egy-egy kódexlap fotóját. Az egyes betűformák sajátosságainak leírásánál mindig utal a kódexlap megfelelő helyére, így az olvasó eredetiben is tanulmányozhatja a betűformákat. Ebben a részben esik szó továbbá a rövidítésekről, a központozási gyakorlatról, a számok írásáról is. Schneider külön fejezetet szentel annak a kérdésnek is, hogyan lehet az egyes scriptorok kézírását egymástól megkülönböztetni.

A második részben a kéziratokkal kapcsolatos technikai és anyagi természetű kérdésekről van szó. A szerző sorra veszi az íróanyagokat és íróeszközöket, a kódex felépítésével, szerkezeti egységeivel illetve kötéseivel kapcsolatos fogalmakat. Ez utóbbi témával kapcsolatban külön szól a középkori kódextöredékek problémájáról.

A harmadik – legrövidebb – rész a kódexek használatával, használóival kapcsolatos fogalmakat tárgyalja. Áttekintést kapunk azokról az ismertetőjegyekről (tulajdonosbejegyzés, címer, szignatúra, ex libris stb.), amely a kódex provenienciájára utalhat. A könyv végén pedig természetesen névmutató, illetve a kéziratok regisztere található.

A könyv kitűnően hasznosítható az egyetemi oktatásban, de a régi német kéziratokkal foglalkozó fiatal kutatók számára is nélkülözhetetlen segédeszköz lesz. Tekintve, hogy Magyarországon is nagyszámú német kéziratot, oklevelet őriznek, a kézikönyv vélhetően nálunk is nagy népszerűségnek fog örvendeni.

Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy Karin Schneider műve méltán került be a Wilhelm Braune által alapított „Sammlung kurzer Grammatiken germanischer Dialekte” c. sorozatba. Reméljük, hamarosan ott sorakozik majd a kézirattárak, levéltárak könyvespolcain.

Lőkös Péter