Magyar Könyvszemle   116. évf. 2000. 1.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

[27SZELESTEI N. LÁSZLÓ
Lodovico Antonio Muratori művei Magyarországon a 18. század második felében

Lodovico Antonio Muratori (1672–1750) az olasz reformkatolicizmus (mások által használt terminológia szerint az olasz felvilágosodás) nagy alakja.[1] Történetírói és főleg a katolikus egyház reformálásáért szót emelő műveit délnémet, osztrák és magyar területeken is sokan fogadták egyetértéssel. Alább a szakirodalom által eddig még fel nem használt adatokkal egészítjük ki a 18. század második felének magyarországi katolikus egyházára és művelődésére gyakorolt hatását.

Muratorinak a magyarokkal való kapcsolatát már Zolnai Béla,[2] majd Várady Imre is kutatta.[3] Szauder József 1973-ban Muratori két magyar nyelven megjelent (1763, 1776) művét ismertette.[4] Kosáry Domokos művelődéstörténeti összefoglalójában a jozefinizmus kialakulásában játszott szerepét hangsúlyozta.[5] Bitskey István Barkóczy Ferenc egri püspökre gyakorolt hatásáról írt,[6] Holl Béla műveinek Magyarországon való jelenlétét mutatta be.[7] 1996-ban Rómában A magyar művelődés és a kereszténység című konferencián Hölvényi György Muratori eszméinek magyarországi erjesztő szerepéről tartott előadást.[8] Kókay [28György tanulmányaiban Muratori műveinek magyarországi elterjedését, Révai Miklósra és Bessenyei Györgyre gyakorolt hatását elemezte.[9]

Muratori műveivel minden bizonnyal megismerkedtek az Itáliában hosszabb–rövidebb időt eltöltő egyházi személyek, akik tanúi lehettek az 1720-as és 1750-es évek között Muratori nézetei körül dúló vitáknak. És nemcsak a Collegium Germanicum Hungaricumban tanulmányokat folytatók[10], hanem a szerzetesi központokban időzők, piaristák,[11] pálosok,[12] sőt jezsuiták is. XIV. Benedek pápa és Muratori eszméivel a század közepén Bécsben is találkoztak, találkozhattak magyarországi egyházi és világi személyek.[13] Hasonló módon hatott főleg Pietro Metastasio közvetítésével a barokk költészet túlzásai ellen kialakult pásztorköltői gyakorlat, az Árkádia-mozgalom.[14] Tanulmányunkban Muratori Magyarországon megjelent vagy bizonyíthatóan ott forgalmazott latin nyelvű műveivel és azoknak megjelentetett vagy kéziratban maradt magyar nyelvű fordításaival foglalkozunk.

Della regolata divozione dei cristiani

Muratori 1749. január 17-én azt válaszolta Domenico Brichieri-Colombinak, hogy nem hallott a Trattato della carità című művének magyarországi prelátus általi latinra fordításáról.[15] Ugyanakkor megjegyezte, hogy a magyarországiak számára inkább másik művének, a Della regolata divozione dei cristiani[16] címűnek [29latinra fordítására volna szükség.[17] Hogy a levélnek szerepe volt-e abban, hogy egy magyarországi püspök ekkortájt kezdte el szorgalmazni az utóbbinak a fordítását, nem tudjuk. Az 1751-ben megjelent német fordítás előszavában Johann Georg Wenceslaus von Hoffmann már említést tett a fordításról, bár közelebbit nem tudott róla mondani.[18]

Nem sokkal később Bécsben De recta hominis christiani devotione címmel megjelent a Della regolata divozione dei cristiani latin fordítása. A címlap tanúsága szerint a fordító Bernardo Andrea Lama volt.[19] Lama 1730-ban nyugat-európai kitérő után érkezett Bécsbe, ahol a Hofbibliothek körül csoportosuló olaszok köréhez tartozott. A vele azonos évben érkezett Giuseppe Rivával és Domenico Passionei pápai nunciussal együtt támogatta a reformkatolicizmus eszméit.[20] Muratori művének fordítását Klimó György biztatására kezdte el. Klimó ekkor Bécsben a magyar kancellária előadójaként tevékenykedett, címzetes püspökként. A bécsi nyomtatásnak legkésőbb 1756-ban készen kellett lennie, mert ebben az évben Budán téziseket csatoltak a kiadáshoz.[21]

Holl Béla egy lapalji jegyzetben cáfolta Tarnai Andor[22] és Szauder József[23] azon állítását, hogy a De recta hominis cristiani devotionét 1756-ban Budán a pálosok [30pártfogásával, vagy fordításában kiadták.[24] Budán mindössze egy 4 levélből álló nyomtatvány jelent meg 1756-ban, amelyet Muratori Bécsben napvilágot látott műve elé kötöttek. Az így elkészült liber gradualis egy Kalocsán 1756 decemberében lezajlott vita téziseit tartalmazza. Új címlapot is nyomtattak, a változtatást (azaz a kötet elejének bővülését) feltűntetve. A vitán a kalocsai szeminárium pálos rektora, Vincze István elnökölt, disszerensek pedig a szemináriumban tanuló Bolleny Mihály és Gaál Ferenc voltak.[25] A címlapot rövid, Zbiskó József Károly tinnini címzetes püspök, szepesi prépostnak szóló szöveges ajánlás követi. Kalocsán 1760-ig nem volt nyomda. A címlap és a tézisek budai nyomtatásából és a vitán elnöklő szemináriumi rektor pálos voltából nem következik a vitán osztogatott Muratori-kiadvány (amely bécsi nyomtatvány!) pálosoktól származó fordítása vagy kiadása. Egyébként más alkalmakkor is terjesztették Muratori e művének bécsi kiadását, olyan változat is akad, ahol az eredeti, év megjelölése nélküli bécsi címlapot meghagyták.

Nem volt tehát a Della regolata divozionénak pálos fordítása, sőt nem volt 1756-ban budai kiadás sem.[26] Budán csak az 1756-ban Kalocsán tartott vitának a téziseit és az új címlapot nyomtatták ki, és kötötték hozzá a Bécsben, Kaliwoda műhelyében, év nélkül megjelent műhöz, amelynek címlapját eltávolították.[27] Ezt a bécsi kiadást később is forgalmazták Magyarországon liber graduálisként,[28] 1761-ben, majd 1771-ben Pécsett tartott vita téziseit mellékelték hozzá.[29] [31Az 1761. éviből olyan példányt is ismerünk, amely Klimó püspök sajátkezű ajánlását őrzi.[30] Ezek a liber gradualisok és a kéziratos ajánlás bizonyítékok arra is, hogy Klimó György püspök nemcsak a mű latinra fordításában, hanem annak terjesztésében is szerepet játszott.

A mű magyar nyelvű fordítása 1763-ban Egerben jelent meg, a fordító személyének megnevezése nélkül: Lamindus Britaniusnak, vagy Muratorius Lajos Antalnak … a keresztény embernek valóságos áhítatosságáról költ munkája.[31] A fordító személyéről Muratori 1776-ban magyarul kiadott másik művében (A nagy parancsolatnak, tudniillik a felebaráti szeretetnek igaz magyarázatja … Bécs, 1776) esik szó. Ezen utóbbinak fordítója, Gálfalvi Ozdi Ferenc azt említi, hogy Séllyei Nagy Ignác veszprémi kanonok püspöke, Koller Ignác megbízására fordította le A keresztény embernek valóságos áhítatosságáról szóló Muratori-művet. Bitskey István szerint a fordíttató „minden bizonnyal” Barkóczy Ferenc egri püspök, aki 1761-től esztergomi érsek lett.[32] Kókay György szerint a fordíttató Koller püspök, a kiadást azonban Barkóczy Ferenc támogatta.[33] Holl Béla nem talált bizonyítékot arra, hogy Barkóczy szerepet játszott az Egerben megjelent Muratori-fordítás kiadásában.[34]

Nemrég eddig ismeretlen forrás került kezünkbe, amely segíthet Barkóczy Ferenc szerepének tisztázásában. Az esztergomi Batthyány-gyűjteményben található egy kéziratos fordítás, amelynek szövege eltér a kiadott változattól. Címe: „Keresztényeknek ighaz ahitatosságha, mellet Muratori Lajos Antal … ki adott; [32mostanában pedigh bécsi nyomtatás szerint magyar nyelvre forditott egy bizonyos nemzetes és vitézlő magyar emberséges ember”.[35] A címlap kronosztikonjából[36] a fordítás ideje: 1762. A kéziratot egy a fordítóétól eltérő kéz jelentősen átjavította, sőt a kézirat után külön fejezetben javításokat mellékelt ahhoz „Az áhitatosságról írt könyvetskének magyarságába kevert gántsoknak igazgatása” felirattal. Az 1763-ban megjelent változattal egyidőben készült fordítás esztergomi lelőhelyére legvalószínűbb magyarázat az lehet, hogy Barkóczy tényleg magyarra fordíttatta Muratori ezen művét, vagy legalábbis átnézettette a fordítást.[37] A kéziratot bizonyára azért nem nyomtatták ki, mert időközben napvilágot látott Egerben egy másik, párhuzamosan készült fordítás. A kinyomtatott változat elkészültére utaló adatot a nyomtatvány nem tartalmaz, a művet megelőző Emlékeztetés Bécs, 1759-es dátuma a fordítás alapjául szolgáló latin kiadványból került át, az ugyanígy megvan a most előkerült magyar nyelvű kéziratmásolatban és a német nyelvű 1759 utáni kiadásokban.[38] A magyar nyelvű kiadás is forgalomba került liber gradualisként.[39]

Trattato della carità cristiana

A fentebb idézett Muratori-levél szerint az 1763-as megjelenés előtt már 15 évvel, 1748/49-ben felmerült egy magyarországi prelátusban a Trattato della carità cristiana latinra fordításának a gondolata. Minden bizonnyal Schupanzigh András Frigyes (†1778) pozsonyi kanonokról van szó a levélben, aki korábban a pápai nunciatúra kancellárja volt Bécsben.[40] Zolnai Béla szerint „nyílván a bécsi miliőnek ösztönző hatása alatt” készítette fordítását,[41] amely a jeles magyar [33nemzet hasznára[42] Esztergomban Barkóczy Ferenc érseknek ajánlva jelent meg.[43] A fordító szorgalmát Simon Stock püspök is megdicsérte,[44] a megjelentetést a pozsonyi cenzor engedélyezte. Várady Imre szerint talán éppen e fordításával vált méltóvá Schupanzigh arra, hogy a római Árkádia tagjai közé sorolják.[45]

Az esztergomi kiadáshoz[46] 1770-ben, 1773-ban téziseket kötöttek.[47]

A Della regolata divozione és a Della carità cristiana közel egyidejű bécsi latin nyelvre fordítása nem véletlen. Johann Joseph von Trautson érsek 1752. évi pásztorlevele Muratori műveinek ismeretében sürgette papjai igazi lelkipásztori tevékenységét a barokk külsőségek helyett. 1757-ben a jezsuiták Migazzi Kristóf érseket vádolták be az uralkodónál, végül a pápai döntés következtében a már korábban kinyomtatott De recta hominis Christiani devotione terjesztésére sor kerülhetett.[48] A kötet elejére belehelyeztek egy 1759. szeptember 23-án kelt igazolást (Monitum). Ez az igazolás 1759-től kezdve nemcsak a latin, hanem a német[49] és magyar nyelvű kiadásokban is megtalálható. Hiányzik természetesen az 1751. évi német és a budai tézisekkel 1756-ban megjelent latin nyelvű kiadás példányaiból.[50]

Elgondolkodtató, hogy Muratori fentebbi két művének latin fordítása – talán a latin nyelv Magyarországon széles körben használatos volta miatt is – magyarországi személyekhez köthető. A magyarországi katolikus egyház vezetői közül sokan közvetlenül Rómából hozhatták magukkal a reformok iránti érzékenységet. [34A főpapok jelentős része a Collegium Germanicum Hungaricumban tanult, ezen kívül pálos és piarista szerzetesek is új eszmékkel térhettek haza.[51] Hölvényi György szerint a közvetlen római kapcsolatoknak volt döntő jelentősége a „római szellen”, a „reformkatolicizmus”, a „katolikus felvilágosodás” terjedésében.[52] Muratori két erkölcstani művének latin fordítása, sőt az egyiknek a magyarra fordítása is Bécsben történt. A Della carità cristianát az ottani nunciatúra magyarországi kancellárja, Schupanzigh András Frigyes fordította latinra, a Della regolata divozionét pedig Klimó György buzdítására a már két évtizede Bécsben élő Bernardo Lama.[53] Lama fordításából készítette Gálfalvi Ozdi Ferenc, az erdélyi udvari kancellária tisztviselője a Della carità cristiana magyar változatát, szintén Bécsben.[54] Az elmondottak alapján Muratori eszméinek magyarországi elterjedésében jelentősebb Bécs közvetítő szerepe, mint azt eddigi szakirodalmunk állította.

*

A Della regolata divozione és a Della carità cristiana latin és magyar nyelvű kiadásakor is előkerült Barkóczy érsek neve. Ő a Della carità cristiana 1763. évi esztergomi latin nyelvű kiadásának ajánlottja, személyéhez kötöttük a Della regolata divozione 1762-ben elkészült, kéziratban maradt magyar fordítását. A mű első kiadásának (Venezia, 1747) egy példánya Barkóczy Ferencnek még egri püspöki (tehát 1761 előtti) superexlibrisével ellátva található meg az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban.[55] Ugyanott hasonlóan bekötött példányban maradt fönn a Della pubblica felicità, oggetto de’ buoni principi (Lucca, 1749) című Muratori-mű.[56] Egyébként ez az esztergomi könyvtár a 18. századból Muratori műveinek 34 kiadásából őriz példányt.[57]

Az 1750-es években a bécsi jezsuiták (a magyar jezsuiták is az osztrák rendtartományhoz tartoztak!), amint láttuk, igyekeztek megakadályozni Muratori Della regolata divozione című műve latin kiadásának terjesztését. 1761-ben Felix Lazarini jezsuita szerzetes[58] által Velencében vásárolt könyvek kerültek [35revízióra.[59] Muratori művei és vele vitázó kötetek. Már az a tény is érdekes, hogy a 18. század közepe után egyre gyakrabban kerültek katolikusok, sőt szerzetesek külföldről hozott könyvei is a cenzúrahivatalhoz, s a jegyzékeken gyakran előkerült Muratori neve.[60] A Lazarini által beszerzett kötetek revíziós jegyzéke szerint Benedictus Plazza Muratorival vitázó In sanctos pietas című művét[61] Lazarini ingyen tudta megszerezni, egy esetleges magyarországi vagy németországi kiadás lehetőségét felvetve. Az sem érdektelen, hogy a hét könyvet a jezsuita tartományfőnöknek rövid időn belül Klimó György adta át. Klimó, mint címzetes püspök 1747-től kancelláriai előadóként élt Bécsben, amint láttuk Bernardo Lamát ösztönözte a Della regolata divizione latinra fordítására. 1751-től volt pécsi megyéspüspök, mint püspök-tanácsos[62] többször [36szerepelt könyvrevíziós ügyekben. Híres könyvtárában, mely ma a pécsi Egyetemi Könyvtár különgyűjteménye, 25 exlibrisével ellátott Muratori-kiadás található, köztük a Della carità cristiana olaszul és latinul, a Della regolata divozione olaszul, latinul és magyarul és más művek.[63]

*

A két magyarul is megjelent Muratori-mű eszmevilágáról Szauder József, Hölvényi György és Kókay György már összegzést adtak.[64] Muratori a katolikus hitélet megújulását a főparancsból kiindulva sürgette. Az embernek Istenhez és a felebaráthoz való helyes viszonyáról ad képet a VI. Károly császárnak ajánlott Della carità cristiana (1723). Az emberben a felebaráti szeretet természet-adta törvény is, az fontosabb a külsőséges vallásgyakorlatoknál. Az üdvözülés feltétele a tevékeny szeretet, a szegények és rászorultak segítése.

A Della regolata divozione 1747-ben jelent meg olaszul, majd az ellene indított támadások miatt 1753 decemberében XIV. Benedek pápa vizsgálatot rendelt el, amely ismételten kimondta, hogy a műben foglaltak a katolikus egyház tanításával egyeznek. Muratori e művében a liturgiába beférkőzött hamis és káros áhítatgyakorlatok ellen lépett fel. Hangsúlyozta, hogy a keresztény ember életében a Szentírás és a szentmise központi helyet kell, hogy elfoglaljon. A közérthetőség kedvéért a szentmise állandó részeit nemzeti nyelvre fordította, a babonaságok, a szentek túlzó tisztelete ellen érvelt.

Már előljáró beszédében hangsúlyozza, hogy célja „a köznépet, kinek lészen kedve és módja munkámat olvasni, oktassam”.(16)[65] Többször ad áttekintést a tárgyalt áhítat-formák történetéről. Fontosnak tartja, hogy a liturgia mindenki számára érthető módon történjen. Mivel pedig a latin nyelvből idők folyamán „az idegen és köznép előtt ismeretlen nyelv lett” (204) „én azért (s kívánom, hogy ez Istennek dicsőségire és a köznépnek javára váljék) a miserendet és annak szép imádságit elé adom azok kedvéért, kik deákul nem tudnak, s nem értik, mit kérjen a környül-állók nevével a pap, midőn misét szolgál.” (206) Érdekes adalék, hogy a kéziratban a szentek tiszteletével kapcsolatban a fordító használta bálványozás szót a fordítást átjavító kéz törölte, megjegyezvén: „Ez a szó: bálványozó, mindenütt maradjon ki.” (386) Ha „az szentekhez való áhítatoskodás … magával nem hozza a szükséges és hasznos más áhítatosságot, mely által tudniillik az Istennek szeretőivé és jámbor és igazságos magunk viselésire indíttatunk, és felebarátunkhoz való szeretetre ösztönöztetünk, tehát ez csak árnyéka [37az áhítatosságnak, s annyit teszen, mint vásárban az üres erszény.” (272) Nincsen „az szenteknek … semmi szükségi az mi gyertyáinkra avagy cifraságokra.” (274) Szeretné a sok ünnepet csökkenteni a szerző. „Illik tehát oly határt szabni az mi áhítatosságunkban, hogy az ő tiszteleteknek megadása miatt a szegénységnek ne nevekedjék nyomorúsága és ne szaporodjék naponként száma e földön.” (288) „Nem árt és semmi kárára sincsen a szerzeteseknek és a gazdag embereknek, kiknek vagyon mibűl élni, ha mindjárt az egész esztendő is merő ünnepből áll; más az szegény embernek dolga; az ki kézi munkájábúl élni szokott, semmije nem lévén e világon egyebe; az ki azért az ünnepeket szaporítja, az valóban a szeginyeket darab kenyeritűl fosztja meg, mellyet az otthon való szegény cselédre kellenék osztani.” (290)

Szól a prédikálásról is, amelynek – miként alább még látni fogjuk, önálló művet is szentelt. „Az lelki pásztoroknak is arra légyen gondjok, hogy az beszédjeket az köznépnek értelmire rendeljék, az praedicalasokat nem csak a tanultabbak értelmihez, kik kevesen találtatnak. … Ha pedig némelyek az elméjeknek fitogtatásával magoknak hírt, nevet szaporítani igyekeznek, tudva légyen nálok, hogy az legokosabb s legtudományosabb, ki oly ékességgel rendeli beszédjeit, hogy nem csak az tudósabb s tanultabbakat, de az tudatlanoknak sokaságát is oktatja, felgerjeszti és gyönyörködteti. Nálunk sokkal nagyobb becsületben vagyon eféle közönséges beszéd, mintsem a cifra szózatok, melyeknek az iskolákban vagyon keletek, s melyet ritka, aki elé rántson.” (139–140)

Dei pregi dell’ eloquenza popolare

Gregorius Trautwein ulmi ágostonos kanonok Muratori Dei pregi dell’ eloquenza populare című művét[66] fordította latinra Contra sublime loquentes in cathedra seu Dignitas eloquentiae popularis címmel.[67] Ennek kiadásában Trautwein műhöz kapcsolódó disszertációja is olvasható. Trautwein a bécsi jezsuita „főszónok”-ot, Franz Peikardtot (1684–1752) és követőit, a barokk szónoklási módot ostorozza. A kötet címlapja Augsburgot és Innsbruckot jelöli meg megjelenési helyként, de a kötet nagy részét betöltő Muratori-művet a végén álló kolofon szerint Ulmban nyomtatták.[68]

[38Gregorius Trautwein[69] más műveket is latinra fordított. Például a Szent Ágoston Possidius-féle életrajzát és annak kritikai megjegyzéseit tartalmazó kiadványhoz függelékül franciából egy panegyricust.[70] A kritikai megjegyzések előszavában a szentekre aggatott hamis dicséretek káros voltáról olvashatunk. Muratori, „a művelt világ kiemelkedő csillaga”[71] már felemelte ez ellen szavát, három lapnyi idézet olvasható is a kiadvány első előszavában a Contra sublime loquentes in cathedra címmel kiadott Muratori-mű 13. fejezetéből. A bevezető szerint a Trautwein-fordította panegyricus egyházi szónokok számára mintaként jelent meg.[72]

Franz Peikardtról[73] szó esik a magyar prímás titkára (Gerardus Cornelius Driesch) és Philipp Ludwig Zinzendorf kardinális (korábbi győri püspök) levelezésében is.[74] 1737. okt. 1-jén Zinzendorf azt írta, hogy Bécsben többször meghallgatta Peikardtot, korábban a jezsuita templomban, újabban a Szent István dómban. A császár ezévi születésnapján elmondott heves vallásvédő beszédét rosszallással vették a bölcsebb emberek (viri cordati atque prudentes). Egyébként nemrég – folytatja Zinzendorf levelében – egy vendégségben Peikardt jezsuita Zinzendorf tanácsos [a bíboros atyja] jelenlétében kemény vitába keveredett arról, hogy miért szűkítették a jezsuiták könyvcenzori jogait. A vita a jelenlévők nagy derültségére szolgált – fejezi be a bíboros a témát. Amikor Driesch Zinzendorf bíborossal való levelezését sajtó alá rendezte, jegyzetként saját véleményét is elmondta. Neki is föltűnt, hogy a jezsuita templomban prédikáló [39Peikardt gyakran használt hősi tettekről szóló mesés fordulatokat,[75] ami nagy népszerűséget hozott neki, s mindenki legalább egyszer igyekezett Bécsben járva meghallgatni őt.[76] Mannagetta tanácsost is rávették erre. Mikor távozott a templomból, az ajtóban a szellemes Dalberg tanácsos meglátta és nevetve megkérdezte, hogy tetszett neki a magasztaló beszéd. Ha húsz év múlva él, magamtól meghallgatom, hangzott a rögtöni válasz.[77] Driesch levele azt tanúsítja, hogy Bécsben, értelmiségi körökben nem örvendtek egyértelmű népszerűségnek a jezsuiták. Ebben szerepe volt itáliai hatásoknak is.[78]

Miként fentebb már láttuk, Muratori műveiben az üres, barokk vallásosság ellen harcolt. A Dei pregi dell’ eloquenza popolare című művében részletesen szól az elmefitogtatás és cifra beszéd ellen. A szentek szerepe itt is csak annyi lehet, hogy általuk az Isten és a felebarát szeretetére, a keresztény erények gyakorlására vezessék a hallgatókat és az olvasókat. Trautwein értekezése Muratori nézeteit alkalmazza Peikardt és különösen annak követőinek (a magyarországi jezsuiták közt is voltak ilyenek!) prédikálási módja ellen.

Muratori és Trautwein szónoklatokról szóló műveinek magyarországi hatásával szakirodalmunk eddig nem számolt. Nemrég kezünkbe került Benyák Bernát piarista szerzetes egy 1772-ből származó kézirata, amely az alábbi címet viseli: „A hegyke prédikálók ellen, avagy a néphez szabott szólás méltósága, melyet Muratorius Lajos Antal, a Felséges Ausztriai Hertzeg könyv-tartó házának fő gond-viselője olaszul botsátott ki. Deákra fordított pediglen, és a Neoterikusoknak, kiket Pajkártziánusoknak hívnak, beszédjek módjáról, mivoltáról, érdeméről ’s követéséről való vetélkedéssel meg bővített T. Úr Trautwein Gergely. Ugyan ebből magyar nyelvre által tett P. Benyák Bernárd Áhétatos Oskolák szerzetese Nyitrán 1772. Az elől-járók engedelmekből.”[79]

Benyák Bernát (1745–1829) a 18. század közepén itáliai minták alapján megújult piarista rendbe lépett be 1764-ben. Azért választotta a piaristákat, mert a váci gimnáziumban a szónoklat tanára, Paschgall Adolf (1734–1776) nagy hatással volt rá.[80] (Paschgall 1756–57-ben Rómában tanult teológiát.) Benyákot 1771-ben szentelték fel, ugyanabban az évben a nyitrai nemesi konviktus aligazgatója lett, ő tartotta a szentbeszédeket is. 1773-ban Vácott magyar [40szónok, 1774-től egy évtizedig Pesten tanár, aztán egy újabb évtizedig Székesfehérvárott a gimnázium igazgatója volt.[81]

Trautwein disszertációjában bibliai idézetekre és a tridenti zsinatra hivatkozva kezdi mondandóját „a fennhéjázó ész leleményeinek” megzabolázására, az „inkább élesen, mint sem helyesen” szólók ellen. A dicsérés dolgában elmondott prédikációkkal foglalkozik, azokat ostorozza, amelyek „már nem prédikációknak, hanem rövid, agyas, költött versek egybeszedésének” látszanak, amelynek a gondolatait metaforák és allegóriák homályosítják el. „Nem javallanak, (ami minden oratornak hivatalja) hanem parancsolnak; nem szót, hanem ráncos homlok alatt főlt parancsolatokat mondanak”.

A prédikáció fontos követelményei Trautwein szerint: 1. A „tiszta és seprőlék nélkül való szólás”, azaz az idegen szavak és a „meneteles értelen mögül elillant szóknak” a kerülése. 2. A szavaknak súlyuk és foganatjuk legyen. 3. A legfontosabb „az erős és megvíhatatlan állítás”. 4. „A szív indulására kell igyekeznie a lelki orátornak”.

„A szók és egyéb dolgok felfúvott nagyságával, a rakásra gyűjtött válogatott mondásokkal függőben tartják az hallgatókat, elrezzentik a szívet az istenes indulástól, és a mindenféle cirfaságok villámodásival szemek fényét vesztik annyira, hogy az elhűlt és elájult elme fel ne ébreszthesse az akaratot a csendes mozdulásra és a békés reáállásra…” „Az a szándékjok ezeknek az orátoroknak, hogy az ő híres vitézeiknek dicséreteket és jelesen viselt dolgaikat az hallgatók nagy álmélkodásokra tolják bé prédikációikban. Ennek okáért nyújtják meg oly nagyon prédikációikat…” „Az igazságot, nem a szókba való mértéktelenséget, az akarat megtörését, jóra való hajtását, nem az észnek gyönyörködtető édesgetéseit kívánják a prédikáló székek.” Peikardt követői „magokat híresítik, nem a Krisztust hirdetik”. „Mit használ az hallgatóknak az a sok világi s igen homályos dolgok elbeszélése, az a sok gyönyörködtető, de egy cseppet sem mozdító szó, az a sok konfect, édesség, ha sem téj, sem valami tartós étel nem kerül elől.”

Trautwein disszertációja Muratori Dei pregi dell’ eloquenza popolare című műve latin kiadásának bevezetőjeként jelent meg. A kézirattöredék semmit nem árul el arról, hogy Benyák lefordította-e Muratori művét, vagy sem. Az biztosnak tűnik, hogy nem ok nélkül nyúlt a barokk stílust ostorozó Trautwein-műhöz. Hasonló gondolatok már a század közepétől jelen voltak a jezsuiták retorikai tankönyveiben is.[82] Mivel nem ismerjük még alaposan a hazai 18. századi katolikus prédikálási elméletet és gyakorlatot,[83] nem vettük számba a nyomtatott prédikációkat, nem gyűjtöttük össze az egyházi szónokokról az egykorú [41értékeléseket, nem foglalunk állást. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy Muratori művének latin fordítása jelen volt a 18. századi Magyarországon és két erkölcstani művéhez hasonlóan a katolikus egyház barokk beágyazottsága ellen hatott, annak megújulását sürgette.

*

Muratori többi művének magyarországi hatásával is számolhatunk. Könyvtárainkban bőven találhatóak ezekből is a 18. században hazánkba került példányok. Összesítő számbavételük[84] bizonyára árnyaltabbá teszi az általunk most felvázolt képet. Kéziratos forrásokból is kerülhetnek elő újabb adatok. Protestáns körökben Muratorit elsősorban mint történetírót értékelték.[85] Valláserkölcsi műveinek reformgondolatait több főpap és szerzetes is magáévá tette, a magyarországiak számára megjelent latin és magyar nyelvű kiadások révén pedig szélesebb olvasóközönség is megismertette nézeteit. Általuk a katolikus egyház reformtörekvéseiként is szemlélhetjük a barokk külsőségektől való távolodást, a cselekvésre ösztönző szociális érzékenységet, az anyanyelv fontosságát.

[42SZELESTEI-NAGY, LÁSZLÓ
Les oeuvres de Lodovico Antonio Muratori en Hongrie dans la seconde moitié du XVIIIe siècle

En découvrant des données nouvelles, l’étude complète (et parfois corrige) la littérature spéciale s’occupant de Muratori. Sa conclusion importante est que Vienne a un rôle plus considérable dans la diffusion des idées du catholicisme réformé en Hongrie qu’on ne le croyait jusqu’ici. L’ouvrage intitulé Della regolata divozione dei cristiani (1747) fut traduit en latin à Vienne à l’instigation de l’évêque György Klimo, par Bernardo Andrea Lama. Cette traduction fut imprimée également à Vienne avant 1756, mais jusqu’à 1759, il n’y a que des données de Hongrie à propos de sa diffusion. Déjà en 1756 des thèses imprimées à Buda furent reliées devant ce volume. L’ouvrage fut publié en hongrois en 1763 à Eger dans la traduction de Ignác Séllyei Nagy, chanoine de Veszprém. Une autre traduction, achevée en 1762, resta en manuscrit. Le Trattato della carità cristiana (1723) fut traduit en latin par András Frigyes Schupanzigh, chanoine de Pozsony qui remplit plus tôt la fonction du chancelier de la nunciature papale à Vienne. Cette traduction fut imprimée à Esztergom et dédiée au primat Ferenc Barkóczy en 1763. Le traducteur en hongrois de la variante latine, Ferenc Gálfalvi Ozdi vivait à Vienne comme employé de la chancellerie hongroise de Transylvanie, le lieu d’impression est aussi Vienne. La traduction latine de Dei pregi dell’eloquenza popolare parut à Ulm. La dissertation du traducteur Gregorius Trautwein, qui accompage l’édition, flétrie le style oratorie baroque des jésuites de Vienne (1757). C’est cette dissertation qui fut traduite en hongrois par Bernát Benyák, religieux piariste en 1772. Parmi les livres subsistant jusqu’aujourd’hui des deux pontifes (de Ferenc Barkóczy, évêque d’Eger, plus tard aerchévêque d’Esztergom et de György Klimó, évêque de Pécs qui se tournait vers le catholicisme réformé dans le milieu de Vienne) il y a des ouvrages de Muratori en italien, en latin et en hongrois aussi. Dans les écrits de la censure, ces ouvrages figurent plus souivent à l’époque des discussions de Vienne aux années 1750.

[1] Jól tükrözi e kettősség, hogy az utóbbi évtizedekben már nem minden előremutató változást sorol be a kutatás a felvilágosodás címszó alá.

[2] Zolnai Béla: A janzenizmus kutatása Középeurópában. Kolozsvár, 1944. 57–64.

[3] Várady, Imre: Il Muratori e gli „Ungheri”. Torino etc. 1951. 530–549.

[4] Szauder József: L. A. Muratori két erkölcstani műve a XVIII. századi magyar irodalomban. = Irodalomtörténeti Közlemények 1973. 171–179.

[5] Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp., Akadémiai Kiadó, 19963. 54, 284, 373 etc.

[6] Bitskey István: Barkóczy Ferenc, az irodalmi mecénás. In: Irodalom és felvilágosodás. Szerk. Szauder József, Tarnai Andor. Bp., 1974. 350.

[7] Holl Béla: Lo sviluppo del pensiero teologico alla luce del patrimonio librario del clero cattolico ungherese del primo periodo dell’ Illuminismo. = Venezia, Italia, Ungheria fra Arcadia e illuminismo. Rapporti italo-ungheresi dalla presa di Buda alla rivoluzione francese, a cura Béla Köpeczi e Péter Sárközy. Bp., Akadémiai Kiadó, 1982. 211–224. Muratoriról: 220–223. Holl kutatási eredményeit sajnos a későbbi kutatók nem vették figyelembe.

[8] Hölvényi György: Antonio Muratori hatása Magyarországon. = A magyar művelődés és a kereszténység – La civiltà unherese e il cristianismo. Szerk. Jankovics József, Monok István, Nyerges Judit. Bp.–Szeged, Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság–Scriptum, 1998. II. 882–891.

[9] Kókay György: Muratori és Magyarország. Muratori műveinek hazai elterjedtsége a 18. században. = Magyar Könyvszemle 1998. 193–206. – Uő: Muratori és Révai Miklós. = Vigilia 1992. 583–586. – Uő: Bessenyei és Muratori. In: A szétszórt rendszer. Tanulmányok Bessenyei György életművéről. Szerk. Csorba Sándor, Margócsy Klára. Nyíregyháza, 1998. 36–43.

[10] Róluk l. Bitskey István: Hungariából Rómába. A római Collegium Germanicum Hungaricum és a magyarországi barokk művelődés. Bp., Tankönyvkiadó, 1996.

[11] Az elsőnek 1736-ban a Nazarenumba érkezett Bajthay Antalt a század közepéig többen követték. Vö. Koltai András: Privigyétől Rómáig. Mösch Lukács és Rátay Egyed kéziratos útleírásai. = Magyar Könyvszemle 1996. 494–508. I. h. 505–506.

[12] Vö. Kisbán Emil: A magyar Pálosrend története. II. Bp., 1940. 279–281.

[13] Ilyen személy, miként majd látni fogjuk, például Klimó György.

[14] Vö. Zolnai: i. m. (2. j.), 38. skk. Az Árkádia-mozgalomnak hazai szakirodalmából: Sárközy Péter: Et in Arcadia ego. Magyarok és a XVIII. századi Itália. = ItK 1983. 238–251., Szörényi László: Latin nyelvű Árkádia a tizennyolcadik századi Magyarországon. = ItK 1981. 184–191.

[15] Schupanzigh András Frigyes pozsonyi kanonok fodításáról később lesz szó.

[16] Muratori, Lodovico Antonio: Della regolata divozion de’ cristiani trattato. Venezia, 1748. A Piarista Központi Könyvtár 27/3/44. jelzetű példányát 1760-ban a rendi általános káptalanra Rómába utazott Orosz Zsigmond debreceni házfőnök, későbbi provinciális vásárolta. A magyar provincia küldöttségének egyik tagja, Rátay Egyed utazásukról naplót vezetett. (Vö. Koltai, 11. jegyzetben i. m., 502–506.) Orosz Zsigmond bejegyzése: „Emptus Romae Anno 1760 die 21a Maii a P[atre] S[igismundo] O[rosz].”

[17] „Nulla sapevo io della traduzione latina del mio Trattato della carità per istanza di quel buon prelato unghero. Anche in franzese e stata tradotta è stampata in Parigi. Avrebbero gli Ungheri fors’ anche piú bisogno dell’ altra, cioe della Regolata divozione.” – Idézi Várady i. m. (3. j.), 544. Szakirodalmunk nem vett tudomást az elmúlt fél évszázadban Várady Muratorival kapcsolatos kutatási eredményeiről.

[18] Muratori, L. A.: Die wahre Andacht des Christen. Aschaffenburg, 1751, Alexander Kauffmann. Példány: Piarista Központi Könyvtár, 48/3/1. Az előszó ide vonatkozó részlete: „Es hat zwar wohl schon vor einem Jahr und länger ein Bischoff aus Ungarn, als welcher den allgemeinen Nutzen, der durch Ausbreitung dieses so gründlichen Wercks denen Glaubigen verschafft werden könnte, gar wohl erkannt hatte, dessen Übersetzung in die lateinische Sprach versprochen, ob aber selbe zu Stand gekommen seye, ist mir unbewußt; wann aber auch dem so wäre, so hätte dieser eyfrige Bischoff zwar für die Gelehrte, ich will sagen für jene, welche die lateinische Sprach erlernet, sehr nützliche Vorsehung gethan…” A későbbi kiadások (Wien, Praag und Triest, 1759. Példány: OSzK 97.693. – Augsburg und Innsbruck, 1761. Példány: OSzK: 917.934) kissé modernizált írással, de változatlan tartalommal tartalmazzák ezen mondatokat.

[19] „opus … nunc primum ex Italico sermone in Latinum opera Bernardi Lamae conversum.”

[20] Vö. Garns-Cornides, Elisabeth: Zwischen Giannone, Muratori und Metastasio. Die Italiäner im geistigen Leben Wiens. In: Formen der europäischen Aufklärung. Untersuchungen zur Situation von Christentum, Bildung und Wissenschaft im 18. Jahrhundert. Hrsg. Friedrich Engel-Janosi, Grete Klingenstein, Heinrich Lutz. Wien, 1976. 234. /Wiener Beiträge zur Geschichte der Neuzeit, 3./

[21] Az eredeti bécsi címlapot (Viennae Austriae, ex typ. Kaliwodiano) megőrizték a 29. jegyzetben említett liber gradualisok.

[22] Tarnai Andor: Az udvari és nemesi rokokó kultúra. In: A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig. Szerk. Klaniczay Tibor. Bp., 1964. 508.

[23] Szauder: i. m. (4. j.), 173.

[24] Holl: i. m. (7. j.), 220. (28. jegyzetben.)

[25] De recta hominis christiani devotione opus … Lamindi Pritanii seu … Ludovici Antonii Muratorii, distributum dum assertiones theologicas de angelis … [etc] Anno 1756. Mense Decembri … in Metropolitana Colocensi ecclesia publice propugnandas susciperent Michael Bollenj et Franciscus Gaál Archi-Episcopalis Seminarii Alumni … praeside … Josepho Vincze Ord. S. Pauli Primi Erem. … in dicto Seminario Professore … Budae, Typis Leopoldi Francisci Landerer. – Az Országos Széchényi Könyvtár példányának jelzete: 289.463. Tulajdonosbejegyzése: A. M. V. Patre Tobia Domaniczki datus est Conventui Pestiensi Anno 1759. sub Gvardianatu Fratris Casimiri Medgyesi mp. A kötet 1950-ben a pesti ferencesektől került az OSzK-ba. A budapesti Piarista Központi Könyvtár példánya (28D/1/23) a 18. században a veszprémi piarista könyvtár tulajdonában volt.

[26] Várady, Kosáry, Hölvényi és Kókay szintén pálos fordításról és kiadásról írnak. Várady: i. m. (3. j.), 544. – Kosáry: i. m. (5. j.), 54. – Hölvényi: i. m. (8. j.), 888. – Kókay: Muratori és Magyarország … (9. j.), 195. Várady Imre 1933-ban megjelent bibliográfiájában (La letteratura italiana e la sua influenza in Ungheria. II. Roma, 1933. 214) nem sorolja fel a budai kiadást. Nem tesz róla említést Eleonora Zlabinger (Lodovico Antonio Muratori und Österreich. Innsbruck, 1970. /Veröffentlichungen der Universität Innsbruck 53/, 210.)

[27] A kutatók „tévedés”-ének forrása: Petrik Géza: Magyarország bibliographiaja, 1712–1860. II. Bp., 1890. 796. Ezt megerősítette, hogy Eleonora Zlabinger monográfiájában (26. j., 210) a bibliográfiába felvett bécsi megjelenés időpontja: 1759. Hölvényi György szerint Lama 1759-ben készült fordítása Bécsben és Velencében egyidejűleg, 1759-ben látott napvilágot. Hölvényi: i. m., (8. j.), 888.

[28] Az Országos Széchényi Könyvtár RMNy-csoportja által vezetett nyilvántartásban 25 fennmaradt példány adatai szerepelnek.

[29] Az 1761. évi tézisek a pécsi bazilikában, az 1773. éviek pedig a pálosoknál tartott vita téziseit tartalmazzák.
OSzK: M:312.881. Az eredeti címlap után kötve: Dum conclusiones ex tractatu theologico de divini Verbi incarnatione … in … Basilica Cathedrali Quinque-Ecclesiensi … 1761… publice propugnarent … Joannes Nunkovits et Mathias Gyurits Episcopalis Seminarii … auditores … ex praelectionibus … Mathaei Francisci Keritza … professoris … et Georgii Nunkovits … professoris in praefato clericorum seminario. 10 ff.
OSzK: 312.392. és Budapesti Egyetemi Könyvtár: Ad 1613. Az eredeti címlap után kötve: Assertiones theologicae ex tractatu de angelis, beatitudine et actibus humanis … quas in Monasterio SS. Trinitatis V. Ecclesiis anno 1773. Mense Aug. … publice propugnavit Leonardus Szegedi Ord. Monachorum S. Pauli I. Eremitae … auditor … praeside … Paulo Niczky ejusdem Ord. … professore. V. Ecclesiis, (1773), Typis Englianis. 3 ff.

[30] Az OSZK-ban a 312.881 jelzeten lévő alappéldányba a téziseket hibásan kötötték be. A 10 levélből csak kettőt található meg a kötetben, de az öt[!] példányban. A kötet tulajdonosbejegyzése: Nicolao Jankovits donatus ab Excellentissimo Episcopo 5 Ecclesiensi Georgio Klimo 1760. Az 1760-as[!] bejegyzés és az 1761-es impresszum összeegyeztethető. A nyomtatás helye nem Pécs, a vita időpontja pedig 1761 januárja.

[31] A fordítás Eleonora Zlabinger (a 26. jegyzetben i. m., 210.) teljességre törekvő bibliográfiájában nem szerepel. – Az Országos Széchényi Könyvtár RMNy-csoportja által vezetett nyilvántartás 69 fennmaradt példányt vett számba.

[32] Bitskey: i. m. (6. j.), 350.

[33] Kókay: Muratori és Magyarország … (9. j.), 196–197.

[34] Holl: i. m. (7. j.), 220. (28. jegyzetben)

[35] Jelzete: Hist. VI. c.

[36] Istennek DICsősIghIre, NeMzetInek LeLkI VIghasztaLasára.

[37] A kéziraton hivatalos (pl. cenzori) átnézésére semmiféle jel nem utal.

[38] Szauder (4. jegyzetben i. m., 174) és Bitskey (5. jegyzetben i. m., 350) ebből az évszámból a fordítás készenlétére következtettek.

[39] Piarista Központi Könyvtár, 24/5/10: A címlap után bekötve 8 levél a pesti pálosoknál 1768-ban vitatott tézisekkel: Assertiones ex universa philosophia ad mentem Doctoris Angeli Divi Thomae Aquinatis, quas in monasterio B. M. V. de Pesth … 1768. Mense Augusto publice defendit Augustinus Bálintffy Monachus Paulinus praeside … Martino Billisics. Pesthini, (1768),Typis Eizenbergerianis. (A példány Révai Miklósé volt.)

[40] Hradszky, Josephus: Initia, progressus ac praesens status capituli ad Sanctum Martinum E. C. de Monte Scepusio. Szepesváralja, 1901. 473. Gerhard Cornelius Driesch, Esterházy Imre hercegprímás titkára Philipp Ludwig Zinzendorffnak címzett levelében leírja, hogyan kapta meg a pozsonyi kanonokságot Schupanzigh. Carintiából (vagy Carniolából) származott, Domenico Passionei nuncius kancelláriáját vezette Bécsben, a nuncius bíborossá kinevezése és Bécsből Rómába távozásakor ajánlotta Esterházy prímásnak Schupanzighot pozsonyi plébánosnak. OSzK, Kézirattár, Fol. Lat. 1649/III. 256. levél, 2. jegyzet.

[41] Zolnai: i. m. (2. j.), 57.

[42] Az előszó szavai: „in commodum inclytae nationis Ungaricae”.

[43] De charitate christiana prout fertur in proximum tractatus moralis. Ex italico sermone in latinum versus ab Andrea Friderico Schupanzigh. Strigonii, 1763, F. A. Royer.

[44] Zolnai: i. m. (2. j.), 58.

[45] Várady: i. m. (3. j.), 544: Forse, proprio con questo suo lavoro, Schupanzigh si rese degno di essere annoverato tra i soci dell’ Arcadia Romana. Hogy Várady minek alapján írta le ezt a mondatot, nem jelezte. – Schupanzigh kanonok neve nem szerepel az Anna Maria Giorgetti Vichi által kiadott névjegyzékben (Gli arcadi dal 1690 al 1800. Onomasticon. Roma, 1977).

[46] Az Országos Széchényi Könyvtár RMNy-csoportja által vezetett nyilvántartásban 70 fennmaradt példány szerepel.

[47] Tézisekkel ellátott kiadások (graduális könyvek):
Assertiones theologicae de Augustissimo incarnati Verbi myterio ac de angelis, actibus humanis et beatitudine, quas in … Universitate Tyrnaviensi … 1770. Mense Aprili … publice propugnavit … Georgius Koczmár … Alumn. Archi-Dioec. Strigoniensis ex praelectionibus … Ludovici Csapodi … et … Josephi Kenyeres (professorum Tyrnaviensium). S. l. a. 6 ff. a címlap után. (OSzK: 603.695, 609.124; Bp., Piarista Központi Könyvtár: 46/7/6)
Assertiones ex universa theologia, quas … in … Universitate Tirnaviensi … publice propugnandas suscepit Adamus Kaszanczki Alumnus … Archi-Dioec. Strigoniensis ex praelectionibus Josephi Kenyeres et Ludovici Csapodi (professorum Tyrnaviensium). Tirnaviae, 1773, Acad. 13 ff. a címlap után kötve. Ajánlás: Galgóczy János választott püspöknek. (OSzK: 603.696)

[48] Zolnai Béla (i. m., 2. j. 38, 76.) a kiadás támogatójaként Migazzi kardinálist nevezi meg.

[49] Leírásukat l. a 18. jegyzetben.

[50] Zlabinger: i. m. (26. j.), 121–122. és Zolnai: i. m. (2. j.), 76. szerint 1757-ben a kinyomtatott De recta devotione miatt vádolták be Migazzit a jezsuiták.

[51] L. a 10–12. jegyzeteket.

[52] Hölvényi: i. m. (8. j.), 891.

[53] Uo. 888. A Hölvényi által idézett helyen (Garns-Cornides, 20. jegyzetben i. m., 249) nem találtunk adatot az állítás megerősítésére, de a fentebb elmondottak alapján Klimónak minden bizonnyal szerepe volt a fordítás létrejöttében.

[54] A nagy parantsolatnak, tudniillik a felebaráti szeretetnek igaz magyarázatja… Bécs, 1776, Trattner.

[55] Jelzete: B. V. 02420.

[56] Jelzete: B. V. 02423.

[57] Muratori igazi hatásának felméréséhez hozzátartozna a 18. századi magyarországi könyvtárakban található műveinek számbavétele. Osztrák könyvtárakban végzett számbavétel: Zlabinger: i. m. (26. j.), táblázatokban.

[58] Felix Lazarini S. J. (szül. 1727) 1745–1760 közt az osztrák rendtartományben végezte tanulmányait, 1762-től Velencében élt.

[59] Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár, Batthyány-gyűjtemény, Litt. VI. a. 5.
59 Esztergom, Specificatio Librorum, et expensarum
      Lirae       Solidi
59 Muratori. La Divozion Regolata       02       10
59 Muratori. Epistola Paraenetica       06       –
59 Plazza. In Sanctos Pietas       –       –
59 Giraldez. Dialoghi Critici       04       10
59 Maurici. La Divozion de’ Cristiani       04       –
59 Gaudio. Difesa dell’ illibata Divozion       04       –
59 Avertimenti etc. contro la lettera Parenetica       03       10
      Summa       24       10
Lirae Venetae 24: 10 solidi, faciunt florenos Rhen. 4: 54 Crucigeros, quam summam mihi hic exsolvit Dominus Antonius Cavalar.
NB. Operi P. Benedicti Plazza pretium non est oppositum; eo quod gratis illud a Domino Luca Fauti habuerim, ea tamen conditione, ut duo saltem ejusdem exemplaria restituantur, si in Hungaria, aut Germania Typis datum fuerit. Nam hic loci reperiri amplius nequit.
Venetiis die 20. Maii 1761.
[A verzón a cenzúrahivatal feljegyzése:] Libri ./. Extradati per Excellentissimum et Reverendissimum Dominum Episcopum Quinque-Ecclesiensem Georgium Klimo, Admodum Reverendo Patri N. Koller S. J. Provinciali. Die 27 Junii 1761.

[60] Például 1761-ben, Lazarini jegyzékének évében a pálosok számára érkezett könyvek közt szerepel egy „Vita Muratorii” Venetiis, 1756, in 4o [= Muratori, Gian-Francesco: Vita del proposto L. A. Muratori… Venezia, 1756]), a kapucinusok számára érkezett könyvek (Libri Tergesto advenientes) egyike: „Lamindus Pritantius, de ingeniorum moderatione.” Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár, Batthyány-gyűjtemény, Litt. VI. u. 13. et 25.

[61] Plazza, Benedictus: Christianorum in Sanctos, Sanctorumque Reginam, Eorumque Festa, Imagines, Reliquias, propensa devotio a praepostera cujusdam Scriptoris Reformatione, Sacrae potissimum Antiquitatis monumentis ac documentis vindicata… Panormi, 1751. (Lazarini jegyzékének utolsó tétele is Plazza műve: Avvertimenti storici e morali a spiegazione del trattato della Regolata Divozione de’ Cristiani di Lamindo Pritanio, e d’ altre proposizioni sparse in altri Libri dello stesso Autore. Coll’ aggiunto … In Venzia, 1757.)

[62] Klimó György 1744–46 és 1759–1772 között szerepelt a helytartótanács tanácsosai között. Vö. Ember Győző: A M. Kir. Helytartótanács ügyintézésének története, 1724–1848. Bp., 1940. 198.

[63] A Klimó-könyvtár megjelenés alatt lévő katalógusából Móró Mária bocsátotta rendelkezésemre az adatokat. Szívességét ezúton is megköszönöm. Magyarul is megvan a Della carità cristiana, ebbe azonban már nem került be a megjelenés idején elhunyt Klimó exlibrise.

[64] L. a 4., 8. és 9. jegyzetet.

[65] Az idézetek e bekezdésben az újonnan előkerült esztergomi kéziratból szöveghű átiratok, a kézirat lapszámának jelölésével.

[66] Venezia, 1750. (Példány: OSZK: Past. 2667.) – Várady Imre (i. m., 3. j., 542–543.)

[67] Példányok: Központi Piarista Könyvtár, 54/6/4; Arad, Megyei Könyvtár, 6847.

[68] Muratori, Ludovicus Antonius: Contra sublime loquentes in cathedra seu Dignitas eloquentiae popularis Italice proposita. Latine exposita praefixa Dissertatione de styli neotericorum, quo Peikartianos vocant, conditione, merito ac imitatione a R. D. Gregorio Trautwein exempti Collegii Cann. Regg. ad insulas Wengenses Decano. Augustae Vind. et Oeniponti, 1757, Jos. Wolff. – A kötet végén, a Muratori-művet lezáró és annak másik nyomdahelyen történő megjelenését bizonyító kolofon: Ulmae, Ex Officina Wagneri, Cancellariae Typographi.

[69] Trautweinre vonatkozó szakirodalmat nem sikerült találnunk. Az azonban jellemző lehet, hogy az ágostonos kanonokok közül Jordan Simon Stock Bécsben a katolikus felvilágosodás jelentős képviselőjeként tevékenykedett. Vö. Bessenyei György: Idegen nyelvű munkák és fordítások, 1773–1781. Sajtó alá rend., bev. Kókay György. Bp., 1991. 48–50. Georgius Major görögkatolikus püspök szerint Stock Muratori Della regolata divozione című művét nagyra tartotta. (Zolnai, 2. jegyzetben i. m., 57.)

[70] S. Aurelii Augustini … vita auctore S. Possidio … opera et studio D. Joannis Salinas … Accessit Michaelis III. ad exemptas insulas Wengenses Cann. Regg. Ulmae … Praelati Disquisitio critica de variis gestis, dictis ac visionibus S. Augustino falso aut minus solide attributis. (Add. Panegyricus … S. Augustino dictus ab … D. Spiritu Fleicherio episcopo Neumesensi … Ex idiomate Gallico … translatus ab … Gregorio Trautwein ad exemptas insulas Wengenses Ulmae Decano.) Augustae Vindelicorum, 1768, Veith.

[71] „litterarii orbis primae magnitudinis stella”

[72] „ut Sacri Oratores paradigma habeant, quod imitentur.” – François Fénelon Les aventures de Télémaque regényét szintén latinra fordította Trautwein, franciából. Az 1744-ben Frankfurtban megjelent fordítás a század közepén több kiadást megért, például Kassán 1750-től 1764-ig négyszer napvilágot látott. Ezt a latin változatot is használta magyar fordítása készültekor Haller László (Telemakus bujdosásának történetei – először 1755-ben Kassán adták ki) és vele egyidőben Zoltán Jósef Telemekusnak az Ulisses fiának bujdosásai címmel (Kolozsvárott később, 1783-ban adták ki). Hriágyel Márton szintén a latin változat alapján foglalta versekbe a történetet 1756-ban.

[73] Franz Peikardt 1714-től élete végéig Bécsben élt.

[74] A szóban forgó levél lelőhelye: OSzK, Kézirattár, Fol. Lat. 1649/III. nr. 143 [CVIIL!].

[75] Quod omneis loquendi, ac sua proponendi formulas ex Heoricorum gestorum fabulosis historiis, et fictis narrationibus, depromeret, quae res sequiori mirum in modum sexui placebat. (Uo.)

[76] oratorem, de coelo lapsum (Uo.)

[77] Mannagetta tanácsos véleménye: Tunc denique Ipsum, qui plures requisitas in Oratore dotes jam possideat, ubertate styli, ?????? luxuriantis refecta, et ??????????, nec non µ??????v?, seu translationum, longe petitarum, obscuritate sublata, idoneum fore, qui persuadeat. Istuc de Peickartio Managetta eo tempore iudicium formabat. (Uo.)

[78] Vö. Garns-Cornides: i. m. (19. j.), 233–237.

[79] A kézirat lelőhelye: Magyar Piarista Rendtartomány Központi Levéltára, Manuscripta, For. 0–4/24. 1.

[80] Takáts Sándor: Benyák Bernát és a magyar oktatásügy. Bp., 1891. 32.

[81] Az adatok forrása: Catalogus religiosorum Provinciae Hungariae Ordinis Scholarum Piarum, 1666–1997. Coll. Stephanus Léh, red. Andreas Koltai. Budapestini, 1998. 289., 54–55.

[82] Vö. Bán Imre: Irodalomelméleti kézikönyvek Magyarországon a XVI–XVIII. században. Bp., 1971. 79–99.: Jezsuita retorikák a XVIII. században (Le Jay F., Kaprinai I.)

[83] 18. századi prédikációk esetében inkább csak az érdekességekre, motívumokra figyelő szakirodalommal rendelkezünk. Vö. Lukácsy Sándor: Isten gyertyácskái. Pécs, Jelenkor, 1994., Uő: A végtelen jövő. Bp., Balassi, 1998, 9–56.

[84] Kókay György néhány hazai 18. századi könyvgyűjtemény Muratori-műveit számba veszi. Ezek közül talán legérdekesebb a református Rádayak gyűjteménye. (Kókay: Muratori és Magyarország …, 9. j., 202–204.) Két további külföldön megjelent Muratori-mű magyarországi tézisekkel (Uo., 201.):
De naevis in religionem incurrentibus sive Apologia epistolae a … Benedicto XIV. … ad episcopum Augustanum scriptae. Venetiis, 1760. – Az Országos Széchényi Könyvtár 317.891 jelzetű kötetében a címlap után kötve: Dum conclusiones ex tractatibus theologicis … in … Cathedrali Quinqueecclesiensi … 1763. Mense Decembri … propugnaret Joannes Perich Episcopalis Seminarii … alumnus … ex praelectionibus Matthaei Francisci Kertiza … ac … Georgii Nunkovits (Cathedralis Ecclesiae Quinque-Ecclesiensis canonicorum et professorum) … auditoribus oblata. Sine loco, (1763), 10 ff. Vö. a 29. jegyzettel.
Vita humilis servi Dei Benedicti Jacobini praepositi Varalliensis … Italice descripta, nunc primum Latine reddita. Venetiis, 1753. – Az Országos Széchényi Könyvtár 821.780 jelzetű kötetében a címlap után kötve:
Assertiones ex universa theologia …, quas in Monasterio V. Ecclesiis anno 1773. Mense Aug. … propugnavit … Antonius Kiss Ord. Monachorum S. Pauli I. Eremitae … Auditor praeside … Paulo Niczky ejusdem Ord. … professore. – V. Ecclesiis, (1773), Typis Englianis, 10 ff.

[85] Bél Mátyás, aki az evangélikusok körében Muratoriéval rokon vallási irányzat, a pietizmus nagyhatású képviselője volt, Muratorit mint történetírót állította követendő példaként kortársai elé. Általa „gloriatur Italia”, írta Bél Schwandtner János György Scriptores rerum Hungaricarum c. forráskiadása előszavában (Bécs, 1745). A kiadványt ismertette az olmützi Monathliche Auszüge, a recenzens Bélt és Muratorit egyszerre ajánlotta példaként a cseh tudósoknak (1747. 1. szám). Dobai Székely Sámuel (szintén evangélikus vallású) az 1740-es években járt Modenában. Fennmaradt levelezésében többször is szó esik Muratoriról. A református Domokos Márton Debrecenben így vélekedett: „Muratorius Vindiciájit nem láttam, itt nem is találtatik. Caeterum minden Elencticus munkáiról én ollyan értelemben vagyok, hogy mindenikében igen subtilis méreg vagyon el rejtve: Potzem kárász potzem, ne mam nosi.” Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Fol. Lat. 784/1. f. 178. (1762. jún. 15.)