Irodalomtörténészeink idősebb nemzedékének kétség kívül egyik legszorgalmasabb tagja Fenyő István, aki ráadásul végig hű maradt fiatalkori kutatási területéhez: a reformkorhoz. Tavaly megjelent, nagyhatású könyvének A centralisták. Egy liberális csoport a reformkori Magyarországon anyaggyűjtése során talált rá Irinyi úti jegyzeteire, de lehet, hogy már korábban kezébe került, hiszen az Új Írás 1987. 4. számában megjelent cikke arról árulkodik, hogy figyelmét már régebben felkeltették Irinyi úti jegyzetei. Akárhogyan is van, a külföldön (Hálában, ahogyan a címlap impresszumában olvasható) megjelent könyvben számos adatot talált a centralisták eszmetörténetének fejlődésére, megfogalmazására vonatkozóan. De nem csak ez indokolta újbóli megjelentetését. Egyrészt az eredeti mű ma már nehezen hozzáférhető, másrészt Irinyi politikai elvei (a népfelség elve, általános választójog, polgári egyenlőség, szabad sajtó, úrbériség eltörlése stb.) sorra-rendre ott szerepelnek a reformkor leghaladóbb harcosainak követelései között. Úgy is fogalmazhatnók, hogy bizonyos törekvések meg sem érthetőek Irinyi eszmetörténeti nézeteinek ismerete nélkül. A márciusi ifjakhoz kapcsolja Irinyit az „észarisztokrácia” elve. Az alsó táblához kerülőket kizárólag képességeik alapján kellene választani, de a felső táblában helyet foglalók között is a hozzáértés, a rátermettség és nem a származás lenne az elsődleges szempont.

A tehetség és tudás érvényesülésének szerve, eszköze lenne a sajtó is, amelynek a jövő társadalmában igen nagy szerepet szán, hiszen ez lenne a közvélemény formálója, az eszmék népszerűsítője, a szellemi élet nyomon követője. A sajtó követendő etikai szabályát leginkább a 15. fejezetben („Az időszaki sajtóról s a nevezetesebb napilapokról Franciaországban”) fogalmazta meg. „Az előtt, éppen mint nálunk 1841 előtt, a hírlapokat mindenki csupán hazugleveleknek s kimondhatatlanul feleslegesnek tartotta. Most azonban, mióta a hírlapok okoskodnak, nélkülözhetetlenné lőnek minden csupán kevéssé értelmes embernél” – írja. A sajtó társadalmi súlyáról és rendeltetéséről senki őelőtte ily melegen és találóan nem írt. Ugyanakkor a cenzúrának – Táncsics Mihály mellett – legnagyobb ellenfele, kérlelhetetlen üldözője, amint ez Apponyi kancellárhoz írott nyílt leveléből is kiderül. (Ezt a könyv elején közlik szó szerint.) Személyes indítékait Kovács Magda kutatásai nyomán ismerjük (MKsz 1972.): Irinyi 1844 tavaszán befejezte utazásairól szóló könyvét, amelyet a budai cenzornak küldött meg, aki válasz helyett felterjesztette ezt a Könyvbíráló Hivatalhoz. Közel egy év után megszületett az eltiltó végzés. A felháborodott író 1845 májusában nyílt levéllel fordult gróf Apponyi György kancellárhoz, amelyben bejelenti, hogy könyvét külföldön fogja megjelentetni. A könyve körüli hercehurca bőséges tanulsággal szolgálhatott szerzőjének a sajtószabadság működésének mikéntjéről. Nem valami törvényen felettiséget kíván: „Mi azonban [450 szüntelen azt feszegetjük, miszerint nálunk a sajtónak semmi korlátainak sem kellene lenni, mi, felfogásom szerint, csupán akkor állhatna meg, ha oly szent emberekből állana a polgári társaság, kiknél egyáltalában semmi törvényre sem volna szükség, s tekintvén ezen hangulatot, a Lajtán túl azt gondolják, hogy a magyarok törvényen kívüliséget kívánnak a sajtóra nézve.” Irányi tehát nem eltörlését kívánja mindenféle sajtótörvénynek, hanem a nyomdatermékek megfelelő törvényes ellenőrzését, ám ezen belül a gondolatközlésnek teljes szabadságát. Az időszaki sajtótól, kiváltképp a napilapoktól elválaszthatatlan nála az elvek, szempontok, pártállások, irányok, politikai arculatuk egyértelmű, világos kifejtése. A Bajza szerkesztette Ellenőrben tanulmányt ír a Sajtótörvényről (1847); huszonöt pontos javaslatban foglalja össze elveit, nézeteit. Érdemes felfigyelnünk arra, hogy érvelése egyre kategorikusabbá, hangja már-már fenyegetővé válik. Ez a márciusi fiatalok tónusa, a Tizenkét Pont majdani megfogalmazójának hangja.

Nézeteinek csakhamar a gyakorlatban is érvényt szerezhetett. A bécsi kamarilla ármánykodása nyomán Kossuth kezéből kivett Pesti Hírlap egyik rovatát bízzák rá. A többnyire híreket, információkat közvetítő rovat Irinyi kezén átalakul. Széleskörű nyelvtudása (angol, francia, német) is segíti abban, hogy kezében e „Külföld” című rovat fontossága megnőjjön. A híreket nem csak közli, hanem kritikai megjegyzéseket fűz azokhoz, kommentál és orientál is egyben. Lényegében elsőrendű tényezője lesz a centralista eszmeáramlatok terjesztésének.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy jó ötlet és bátor vállalkozás volt az Argumentum Kiadótól Irinyi József úti jegyzeteinek újbóli kiadása, mert vele és általa egy huszonéves fiatalember gondolkodását, radikális–centralista eszméit ismerhettük meg, amelyek majd az 1848-as szabadságharcban válnak komoly szellemi erővé.

Kőhegyi Mihály