Magyar Könyvszemle   114. évf. 1998. 4.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

FEHÉR KATALIN
II. József közép- és felsőoktatáspolitikája a korabeli sajtó tükrében

„József művelődéspolitikájának az a vonása, hogy a legnagyobb súlyt a népoktatásra veti a közép- és felsőoktatással szemben, nemcsak a felvilágosodás emberbaráti eszmeköréből sarjadzik, hanem a legszorosabban összefügg a császár gazdaságpolitikai felfogásával is. József a fiziokrata társadalomgazdaságtani rendszer híve, mely a 18. század második felében uralkodó irányzat. E rendszer szerint … a nemzet életében csakis az tartozik a produktív társadalmi osztályhoz, az államnak igazán hasznos polgársághoz, aki a föld termelésével foglalkozik… Annak a nemességnek a műveltsége, mely az állam gépezetének fenntartásához [337 semmivel sem járul hozzá, kevésbé fontos, mint a földművelő paraszté. Az utóbbi a fiziokrata elvek szerint is hasznosabb állampolgár.”[1]

Ez az elv volt az oka annak, hogy II. József a népiskolai hálózat fejlesztésére fordította a nagyobb figyelmet.

A középfokú oktatás reformja

Ismert tény, hogy a császár a közép- és felsőoktatás terén a korábbiakhoz képest szigorításokat, megszorításokat vezetett be. Véget akart vetni annak az évtizedek óta tartó tendenciának, hogy a polgári és parasztszármazású ifjak tömegesen tóduljanak a latinos műveltséget nyújtó középiskolákba, ahol a legtöbben nem érnek el jó eredményt és csak az idejüket vesztegetik. Ez az egészségtelen törekvés – melyet a tanulmányi előmeneteltől függetlenül ingyenes gimnáziumi oktatás rendszere is elősegített – elvonta a szükséges munkaerőt az ipartól, a kereskedelemtől és a földműveléstől, ami az állam számára károsnak bizonyult. Ezekből az elvekből kiindulva alkotta meg II. József a közép- és felsőoktatáspolitika reformját célzó fontos rendelkezéseit.

A császár elrendelte, hogy a továbbiakban csakis azok a paraszt származású fiúk tanulhatnak tovább a gimnáziumokban, akik kiváló tanulók, a polgári származásúak közül pedig azok akik legalább közepes előmenetelűek és ezt az eredményüket a középiskolai évek során mindvégig meg is tartják. Feltételként szabta a német nyelv ismeretét is. Első magyar nyelvű lapunk a Magyar Hírmondó közölte a császári rendelkezést:

„A’ Tanulás végett az oskolákba bé-vevő gyermekekre nézve ezeket kelletik megtartani: hogy, akik Paraszti sorsban születtettek Oskolákba bé-ne vétessenek, hanem-ha elme-béli ajándékokkal másokat meg haladni láttatnak, és a’ leg jobban tanulóknak rendébe számláltathatnak; a’ Mester-embereknek fiaik hasonlóképpen az Oskoláktol el-tiltattassanak, ha leg-alább közép szerü Tálentomuaknak nem találtatnak. Ezeken-kivül minden Oskolába menni akarónak a’ Német nyelvet tudni elmulhatatlanul szükséges lészen.”[2]

1784. szeptember 20-án a császár rendeletileg megszüntette a nemesi konviktusokat, amelyek a nemesi származású ifjak középiskolai tanulmányait segítették ingyenes lakással és ellátással. Elrendelte azt is, hogy a mindeddig ingyenes középfokú oktatás megszűnjön és valamennyi gimnáziumban, líceumban és az egyetemen a tanulóknak tandíjat kelljen fizetni. A kevésbé jó tanulók 1785. január 31-től kezdve a gimnáziumban évi 6, a filozófiai tagozaton 9, a jogi és orvosi karon pedig 15 forint tandíjat fizettek. A befolyó tandíjakból a szegénysorsú diákok számára ösztöndíjalapot hoztak létre. A jó előmenetelű szegényebb diákok ezentúl is ingyen tanulhattak és tanulmányi eredményeiktől [338 függően ösztöndíjban részesülhettek. Ezt részint a konviktusi alapokból, részint pedig a tandíjakból fedezték. 1785. február 23-án a Magyar Hírmondó közölte a rendeletet:

„A’ Tudomány dolgában való Kegyelmes Rendelés. Mint hogy Felséges Urunknak kegyelmes tzélja az, hogy az ugy nevezett Normalis Oskolákból a’Deák Oskolákba menendőknek számok nem tsak meg-kevessedjék, sött az ollyatén érdemes elméjü és erköltsü Ifjaknak számokra, kik a’ magok különös virtussaikkal másoktól magokat megkülömböztetvén, a magok költégeken kivül tanulások follytatására szükséges költségek nélkül szükölködvén, fel-segittethessenek; az Oskolákban Tanuloknak lejendő fizetésekre nézve, következendő Rendelést méltoztatott tenni ő Felsége: – Hogy minden alsóbb Oskolát gyakorló Ifjak Esztendőnként 6 frt, a’Világiböltsességet Tanulok 9-et; a’ Törvényt és Orvosi-Tudományt tanulók pedig 15töt fizessenek. – Mind hogy pedig a’Tanulo Ifjuság, az Oskolai Esztendő szerént 10 Holnapokig tanittatik, a már nevezett Oskolai fizetés-is 10 izben fog le-tétettetni; melly szerént az alsóbb Oskolák Tanuloi minden Holnap elein 36 krajtzárt, a’ Filososofusok 54-et, a’ Törvényt és Orvosi Tudományt tanulók 1 for. 30 krajtzárt, el-mulhatatlanul le-fizetni tartoznak; hozzá tévén mindazonáltal azt, hogy ha valamellyik betegség, vagy más egyébb terhes okoktól el-vonattatnék, tehát akkor fizetni éppen nem kénszerittetnék. A’ Semináriumban az ugy nevezett Kis-Papok, (Clericusok) a’ Keresztényi Kegyelemből tanulók, és a Barbéllyi Tudományt folytatok semmit sem fognak fizetni. – Mivel pedig ezen fizetés már a’ következendő Oskolai Esztendőnek kezdetével mindenütt, minden hátra maradás nélkül el-kezödik, tehát ennek felszedéséről és az erről lejendö szám-adásrol, a’ F.H. Királyi fö Tanáts bizonyos Rendelést tészen; addig is pedig, hogy ezen dolog annál jóbb móddal véghez mehessen, az ő Felségének kegyelmes tzélja, hogy ezen rend tartassék-meg: – Azoknak nevek, kik az ő Virtusukkal jutalmat érdemelnek, érdemek nagyságának hüséges le irásával jegyeztessenek-fel, (nevezetesen pedig a’ jó-erköltsre és szelíd maga-viselésre légyen e’ dologban leg-első tekintet) és az érdemlett jutalomnak ki nevezésével jelentessenek.”[3]

Neveléstörténeti szakirodalmunk ismeri a tandíjra és ösztöndíjra vonatkozó rendeletet, de a kérdéskörrel foglalkozó tanulmányok és a legutóbbi nagyszabású magyar neveléstörténeti kézikönyv[4] sem említi a császárnak azt a humánus rendelkezését, hogy a tandíjra kötelezettek havi részletekben fizethettek, és azt sem, hogy a betegség miatt az iskolát látogatni nem tudó tanulók a betegség időtartamára mentesültek a tandíjfizetés alól.

Az 1785–86-os tanévben 38 500 forint gyűlt össze így, amelyből 25 600 forintot osztottak szét új ösztöndíjasoknak, a többit pedig más iskolai szükségletekre fordították. E tanévben 300 ösztöndíjasról tudunk, vagyis majdnem kétszer annyiról, mint ahány ingyenes hely volt korábban a konviktusokban. A következő, 1786/87-es tanévben 86 300 forint ösztöndíjat adományozott a császár.

Az állami ösztöndíj elnyerésének feltétele az volt, hogy az ösztöndíjért folyamodó a legjobb tanulók közé tartozzon és beszéljen németül. Ugyanez volt a feltétele a tandíjmentességnek is. [339

A középiskolai diákok száma lényegesen csökkent II. József idején. Azonban az bizonyítható, hogy az állami ösztöndíjasok közül igen sok jól képzett fiatal került az államapparátusba.

A 18. században mind a katolikus, mind a protestáns középiskolákban sok szegény, szolgáló koldusdiák tanult. Tandíjat nem kellett fizetniük, sőt az iskolafenntartó egyházi szervektől kaptak némi segítséget. Megélhetésüket részint adományok gyűjtésével, kéregetéssel, részint szolgálatvállalással, a nagyobbak magántanítással próbálták biztosítani. Nagy református kollégiumainkban számos olyan szegény szolgadiák tanult, aki rá volt szorulva a kéregetésre, aki enélkül nem tudott megélni és tanulni. A szegény, kéregetésből élő és tanuló ifjak sorából került ki a falusi tanítók és papok többsége.

Érdekes, és a neveléstörténeti szakirodalom által nem ismert II. Józsefnek a sárospataki és a debreceni kollégium koldusdiákjaira vonatkozó – a sajtóban is megjelent – rendelete, amely erősen korlátozott módon engedi meg számukra a korábban megszokott kéregetést:

„A’ Helvetziai Valláson lévö Magyar Diákoknak, nevzetesen a’ S.Pataki és Debretzeni Kollégyomoknak kegyelmesen meg-engedte ö Felsége, hogy mig a’ állapotjokrol bövebb rendelést tehetnek, mind a’ Sátoros Innepekbenn, mind szüreti alkalmatosággal a’’ magok joltevöikhez ki-mehessenek, ugy mindazáltal, hogy Helységröl Helységre ne-járjanak és az efféle kéregetésbenn, hoszszas utozást ne tégyenek, hanem kinek kinek a’ Helység Prédikátorához vitt jó-akaratját elvehessék.”[5]

A valóban tehetséges szegény ifjak II. József idején állami ösztöndíjhoz juthattak. Törvényszerű volt, hogy tanulmányaik végeztével a sovány megélhetést nyújtó egyházi posztoknál jobban vonzotta őket a felvilágosult abszolutista állam hivatalnoki apparátusa. Azonban a nem nemesi származású szegény diákokra az egyháznak is nagy szüksége volt, hiszen közülük kerülnek ki tanítói és papjai. Az állami ösztöndíjak és tandíjak új rendszere, ha elvileg jobbnak is ígérkezett a korábbiaknál és megoldotta a szegény, de tehetséges diákok anyagi gondjait, az érintett egyházi testületek nehézségeit csak fokozta. Az értelmiségi utánpótlás javát az egyházak elől így a felvilágosult abszolutista állam magának szerezte meg.

II. József nemcsak a tandíjak és ösztöndíjak új rendszerének bevezetésével reformálta meg a középfokú oktatást, hanem enyhített ezen intézmények korábbi túlzottan szigorú fegyelmén. 1783. szeptember 9-i rendeletében – amelyet Magyarországon csak 1784. június 14-én tettek közzé – engedélyezte, hogy az idősebb diákok nyilvános színielőadásokat látogathassanak, bálba járhassanak. Ugyanekkor eltörölte a Mária társulatokat és kötelező havi gyónást is. A hazai magyar nyelvű sajtó a következőképpen adott hírt a rendeletről:

„Buda, Szent Jakab Havának 19dik napján. a’minap uj Királyi redelések olvastattak fel; mellyek részszerint a’ Tudományokra és tanittásra tartoznak. Ezek közül a’ nevezetesebbek im ezek: A’ Boldog szüz Mária nevében egyben gyült minden Társaságok, a’ Templomokban esni szokott Akademiai intések, és az ugy nevezett, ’s Tavaszi Böjtnek [340 utólsó heteiben esni szokott Lelki gyakorlások mind eltöröltetnek. A’ Tanulóknak ennek-utánna a’ Játéknéző hellyekre, és más közönséges hellyekre-is, a’ hol tisztességes játékok vagy tántzok gyakoroltatnak, el menni szabad lészen.”[6]

A rendelet következményei hosszú ideig foglalkoztatták és vitára késztették a reform híveit és ellenzőit. Sokan hangoztatták, hogy a nyilvános helyeket látogató diákok csak zavart okoznak, neveletlen durva viselkedésük árt a közrendnek, és megfordítva: a túlzott szabadság rombolja az ifjúság erkölcseit.

Nemcsak a katolikus gimnáziumokban volt igen szigorú a jozefinista évtizedet megelőzően a fegyelem, hanem a protestáns kollégiumokban is, amelyek rendjét az ott tanuló diákok, de egyes tanáraik is korszerűtlennek éreztek. A Magyar Hírmondó szerkesztője, Szacsvay Sándor, aki maga is tanult a debreceni kollégiumban és érezte a szigorú szabályok túlzásait, 1785-ben örömmel ír az ott újonnan bevezetett engedményekről:

„Ezen legközelebb tétetett ujj Püspök edgy jó szívű régi Magyar ember,… de a mellette lévő esperestek közzül némellyek vagynak ollyan emberek, akik a veres nadrágot, sarkantyút s a tántzot kárhozatos véteknek tartyák. Ez a Püspök, még Professor korában az egésségnek fenn-tartásáért azt-is meg-engedte, hogy a Deákok nyakra valót visellyenek; sőt ez előtt mintedj kilentz esztendőkkel essős időben a köpönyeget sem tilalmazta: jóllehet Professor társaitúl mind azok meg engedéséért nem keveset szenvedett. Most még az oskolára nézve egyebet mást nem rendelt, hanem azt a Czula nevű Harangot, mellyel a Deáknak ki tsapásakor harangozni szoktak, el- adatni parantsolta, és annak árát a Fundátzióhoz tétette. Ez után nagy reménységbe vagynak a Deákok, hogy avagy tsak azt meg-engedi, hogy vasárnap délután estvéli hét óráig sétálni mehessenek a mezőre.”[7]

Az igazán nem nagy kívánság azonban csak részben teljesült. Olyan könnyítéseket, mint a színházba és bálokba járás, nem vezettek be a protestáns kollégiumokban, és az 1791-ben írásba foglalt új debreceni fegyelmi szabályzat sem tartalmazott alapvetően új engedményeket.

A középiskolai tanulmányok tartalmának megváltoztatásáról nem rendelkezett II. József. A katolikus gimnáziumokban a Ratio Educationis szerint folyt a tanítás, tehát tulajdonképpen a kor követelménteinek megfelelő tartalommal.

II. József igyekezett az új tanulmányi rendszert kiterjeszteni a protestáns kollégiumokra is. 1782-ben Pozsonyban indultak meg a tárgyalások Skerlecz Miklós elnökletével protestáns tanügyi szakemberek, a református Hatvani István és Domokos Lajos, az evangélikus Benczur József, Prónay Gábor és Tessedik Sámuel, valamint a görögkeleti Jankovic Tódor részvételével. A megegyezés azonban egyre késett. Újabb és újabb határidők után 1784-ben készült csak el a protestánsok állásfoglalása. Ebben az iratban – vallási okokra hivatkozva – elutasították a tanrend és a tankönyvek egyöntetűségére vonatkozó tervezetet. Erőteljesen tiltakoztak az iskolák állami felügyelete, az új tartalmi, módszertani [341 és szervezeti változtatások ellen, elzárkóztak a középiskolai oktatásra vonatkozó jozefinista reformoktól. A bizottság tagja, a neves professzor, Hatvani István, aki ugyan korszerű módon, magas szinten oktatta a természettudományokat a debreceni kollégiumban, az egységes oktatás elleni érveit egy érdekes röpiratban fejtette ki, amelyet Bécsben adott ki, 1785-ben. A Magyar Hírmondó tudósított az irat megjelenéséről:

„A minapában Bétsben, jött a setétségből a Kurtzbek Jósef Betüi által világosságra egy Könyvetske, következendő elöl-irással: Annak mértékletes megfontolása, hogy ha vallyon a Filosofiának bizonyos Tzikkellyei, és igy minden részeire nézve ugyan azon egy Filosofia, az Oskolákban, Gymnásiumokban és a R. Katholikusok Akademiáiban, a Lutheránusoknak és Réformátusoknak, minden Vallások sérelme nélkül tanittathatik-é? mellynek szerzője Debretzeni Ref. Professor T. Hatvani István Ur.”[8]

A „Modesta disquisitio” című iratban a szerző azt próbálta bizonyítani, hogy a különböző felekezetekhez tartozó ifjaknak a vallás sérelme nélkül, egységesen sem a lélektant, sem a történelmet, sem a közjogot, sem a természetjogot, de még a matematikát és a csillagászatot sem lehet tanítani.

A protestáns kollégiumokban tehát, amelyeket egyházainak sikerült az állami felügyelet alól kivonniuk, a felvilágosult abszolutizmus oktatásügyi reformjai közvetlenül nem érvényesültek. A vallási türelem következtében azonban kedvezőbbé, biztonságosabbá vált a protestáns iskolák helyzete, megszűntek a korlátozásukra vagy éppen felszámolásukra irányuló törekvések. Ez közvetve mégis segítette fejlődésüket, tananyaguk korszerűbbé válását, a rendtartás reformját.

A soproni evangélikus líceumban például Schwartner Márton 1785-től kezdve, államtant és statisztikát oktatott. Késmárkon Genersich Keresztély, jénai és utrechti egyetemi évei után 1785-től korszerű filozófiát, és fizikát, 1789-től pedig mint a város evangélikus lelkésze, főiskolai jellegű tárgyként teológiát és egyházjogot tanított. A filozófia oktatását 1788-ban öccse, a Jénában végzett és elméleti pedagógiával, nőnevelési kérdésekkel foglalkozó Genersich János vette át. Ahhoz, hogy e főbb iskolákon túlmenően a többit is a Ratio követelményeinek megfelelően fejlesszék, az evangélikusoknak már nemigen volt anyagi erejük. De azért egyes elszigetelt kezdeményezésekről tudunk. Például a selmecbányai kollégiumban Járosy Mihály 1789-től államtant oktatott.

A marosvásárhelyi református kollégium tanárai közül Kovásznai Tóth Sándor és fiatalabb kollégája, Zilay Sámuel a filológia terén tűnt ki. Fogarasi Pap József pedig, elsőként oktatta Wolff filozófiáját Erdélyben.

Ez azonban ritkaságszámba ment. A protestáns kollégiumok tanítási anyaga alapvetően igen elavult volt, középpontban a latinnal és nagyon kevés korszerű filozófiai, természettudományi, jogi és politikai ismerettel. Joggal panaszolta a Magyar Kurír szerkesztője, Szacsvay Sándor, aki maga is tapasztalta az elavult tanítási rendszert nagyenyedi és debreceni tanulmányai idején: [342

„A’ Nemzet pallérozásában, és az Oskolai Tudományoknak régtöl fogva ohajtott, jobb rendben állittásában fáradozó tudósak leg-többet érdemlenek a’ magok Nemzetektöl. Oh kedves Hazám!! vallyon meddig lészen még te benned rendeletlenek a’ Haza és Nemzetet bóldogitó Tudományok műhellyei. Mikor leszsz már az egyszer, hogy a’ mi Musáink az Oskolabéli lári-fári hellyett Politikát: Törvény, Erköltsi-tudományt; a’ Deák hellyet Magyart tanulván, 25 estendeig tartott Oskolai porban való heverésünk után – hogy ne ugy lépnénk már egyszer a pallérozott világ eleibe, mint ha minnyájon … azt tanultuk vólna, a’ mire szükségünk nitsen. Mit használ nékem a’ Nihilum privátivum és – a Nihilum-negativum tudása, ha azt a’ min állok nem esmerem? Az Oskolán kivül esmerjük-meg magunkat: de későn: mert már Vének vagyunk!”[9]

Ugyancsak a debreceni állapotokon kesereg a Magyar Hírmondó egyik helybéli levelezője is. Fájlalja, hogy az életben szükséges és hasznos ismeretek helyett sok felesleges dolgot kénytelenek tanulni a diákok:

„… a Professorok inkább abban törnék a fejeket, hogy Hallgatóikat mint vegyék reá a fonásra, szövésre, a kerti vetemények terjesztésére, a selyem bogár és fa bővítésre a duhány termesztésre, mivel mind ezekből több haszon származna, mint az üstök húzó Polemica Theologiából és annak tanúlásából vagy tanításából.”[10]

A fennálló protestáns tanulmányi rendszernek igen határozott, felvilágosult szellemű bírálóival találkozunk – mint láttuk – az újságok lapjain. Ezek kifogásolták a túlzott szigort, azt, hogy a diákot színházba sem engedik, hogy a tananyagban túlteng a latin grammatika, az üres retorika, a logikai formalizmus, viszont kevés a matematika, a mértan, a kémia, a fizika, a mechanika, a természet világának megismerése és a termeléssel kapcsolatos gyakorlati ismeret. Azonban a jozefinista oktatáspolitika ellenzői is hallatták hangjukat, igaz, nem annyira a sajtó hasábjain, inkább latin és német nyelvű röpiratokban.

II. József türelmi rendelete sokat segített az iskolák vallási megosztottságának lassú megszüntetésében. Számos hírt közöltek a korabeli lapok a különböző vallású középiskolás fiatalok együttéléséről és együttműködéséről:

„Eperjesen bizonyos történetből származott okbol, már egy nehány Esztendöktől fogva a’ Református Ifjaknak a’ Lutheránusok Oskolájában tanulni nem-vala szabad; most pedig egy darabb időtől fogva kezdvén szűnni a’ Felebaráti személly-valogatás, ugyan azon Valláson lévő ifjak ezen Oskolában ennek-utánna a’ magok tudományat szabadon öregbithetik. Nem álhatjuk, hogy még egyszer ne ditsekedjünk a’ Posonyi Királyi fő Oskolában külömbb vallásu Ifjaknak egy mással valo különös és hasznos meg egyezésekkel.”[11]

1789-ben a Mindenes Gyűjtemény közölt egy hosszú cikket azzal kapcsolatban, hogy a különböző felekezetekhez tartozó diákok között eltűnt a gyűlölködés, és mindez II. József türelmi rendeletének köszönhető: [343

„A Keresztyén Tolerántzia példája. Mennyire ment már a Keresztyének köztt II-dik József ditső uralkodása alatt, az egymást szenvedő felebaráti szeretet s Keresztyén Türedelem édes Hazánkban; e következendő Komáromi történet újabb példája annak.

Egy ide való Evangélikus Pólgárnak szép reménységű fija, több már esztendejénél, hogy az itten lévő Deák Oskolában, mellyet a szép Tudományokat mindenkor szerető s betsülni tudó T.T. Ex-Benedictinus Urak tanítanak, tanúlt még két társaival. E közelebb el tölt Oskolai esztendőben e tizenhatod-fél esztendős Ifjú annyira vitte gyors iparkodási által tanúlását, hogy a nevezetesebb Tanúlók (inter Eminentes) köztt, egy első helyet érdemelt. – De megirígylette a Halál a szép Tudományokban lett ditséretes nevelkedését ezen jó reménységű Ifjúnak; s tsak rövid betegsége után … e most folyó Sz. Jakab Hav. 13. Naján leszakasztotta élete bimbójában lévő virágját. A tanúló Deák Ifjúság, olly igen meg-indúlt ezen jó társok véletlen halálán, hogy nem tsak Tanúló-társok hóltt tetemeinek tisztesség meg-adni kívánó hajlandóságát jelentette; hanem … az itt lévő Evangélikusoknak T.T. Egy.Ház Tanítója s Seniora P. D. (Perlaki Dávid) Úr kísérése mellett, a Protestánsok temető helyére, igen szép halotti pompával s szomorú muzsika szóval ki is kísérte.”[12]

Komáromban ezekben az években valóban különleges, párját ritkító esemény lehetett, ha a katolikus iskola diákjai protestáns szertartás szerint lefolyt temetésen vettek részt. A cikk pozitív kicsengése azt jelzi, hogy a császár türelmi rendelete milyen jó talajra talált az ifjúság körében.

II. József a cigányok helyzetéről is rendelkezett 1782. szeptember 12-én. Nem használhatták anyanyelvüket (aki ezt mégis megtette, 24 botütéssel büntették), csak az adott település nyelvét. Nem vándorolhattak az országban, nem hordhatták megszokott viseletüket, kötelezték őket a vasárnapi istentiszteleten való részvételre, az egyházi esküvőre, magyarosítani kellett családnevüket, iskoláztatni kellett gyermekeiket. Ruházatukban, nyelvükben, életmódjukban hasonulniuk kellett az ország területén élő többi emberhez, ha élni akartak. A szigorú intézkedések hoztak némi eredményt. Sok cigánycsalád letelepedett, mezőgazdasági munkát végzett, és iskolába járatta gyermekeit. Előfordult az is, hogy egy-egy kiváló képességű cigány középfokú tanulmányokat is folytatott. Az egyik korabeli lap igen pozitív hangú cikkben tudósít a nagyenyedi kollégium egy cigány származású diákjának szép eredményeiről és ennek kapcsán közvetve üdvözli II. Józsefnek a cigányokra vonatkozó intézkedését. A cikk azt sugallja, hogy az ország területén kóborló cigányok letelepítésére és iskoláztatására irányuló uralkodói rendelet lehetővé teszi, hogy a cigányok is az állam hasznos polgáraivá válhassanak.

„Az Enyedi Tudomány Fő Oskolábann egy Tzigány különös szorgalommal, és szerentsés előmenettel az Istenes Tanúltságbann foglalatoskodik. S azon kívűl, hogy több szép elme adományokkal ékesíttetett, az élete is jámbor, és feddetlen. A’ Kolosvári Tanáts nagy gonddal, és sürgető fáradsággal érte el, hogy még ezt a’ meg vettetett nép’ sepredékét is józanabb világosságra hozza… ezeket a’ boldogtalanakat a’ kóborló élettől el fogván, a’ társaságnak is hasznos tagjaivá igyekeznek tenni. Mire [344 nézve, mivel egyébként nem lehet, erővel is oskolába hajtatja a’ Tzigány gyermekeket.”[13]

A császár nyelvrendelete a közép- és felsőfokú iskolák életében is nagy változásokat okozott. A középiskolákba már 1784. november 1-jétől csak német nyelvtudással rendelkező tanulók léphettek. A rendeletet a Magyar Hírmondó közölte 1784. július 5-én.

„Most jövö Mind Szent Havának első napjától fogva, egy Gyermek is a Deák Oskolákban elébb fel ne vétettessék, minekelőtte meg nem mutathatytya, hogy Németül irni, és olvasni tud. – Ezzel a Kegyelmes Rendelésével pedig ő Felsége nem szándékozik, a Nemzetek született nyelvét semmi módon el törölni, vagy pedig hogy Magyar Országon, hozzá tartozó Tartományiban, és Erdélyben lakó külömböző Némzettségek született nyelvekkel ne éljenek, és a helyett más idegent tanullyanak, nem is az ö Felsége maga könnyébségéért; hanem ez egyedül ezen Rendelésnek a vége: hogy azok, a kik valami Tisztségekben akarnak lenni, az Országot, és a Köz-Jót illető dolgoknak folytatásában, a Deák nyelv helyett Némettel éljenek, és ezt a nevendékeny Ifjuság is a Deák helyett tanulja.”

A Magyar Hírmondó szerkesztője, a következő kommentárt fűzte a cikkhez:

„Édes Magyarim! Ezen Kegyelmes Parantsolatnak, a mint itt ő Felsége maga is mondja, az oka az, hogy született Magyar Nyelvünk, el hagyatott, ki nem palléroztatott, és Országainkban közönségessé nem tétetett; régi eleink, Magyar Vérből származott Királlyaink, bár követték vólna más Országok példáját, és a helyett hogy Országaikban más idegen Nyelveket bé hoztanak, bár magok nyelveiket excolálták, és az Ország dolgainak folytatásában a Deák helyett közönségessé tették vólna, most mi is, mint más Nemzet Uraságainál és Aszszonyságainál a Frantzia, és Olasznál, kedvesebb és közönségesebb, vólna; ez ugyan már most késő, de azért reménylhetünk még is, hogy netalám Kedves Maradékaink el hagyatott édes Nyelvünket, virágzóvá, közönségessé tehetik.”[14]

Rövidesen kiderült azonban, hogy a nyelvrendelet végrehajtása az iskolákban nagy nehézségekbe ütközik. A középiskolák tanárai közül sokan nem tudtak vagy nem akartak tudni németül. Ezeket nem lehetett mind elküldeni, már csak azért sem, mivel nem volt kit a helyükre állítani. A kormányzatnak tehát mindig újabb halasztásokba kellett beletörődnie a német tannyelv bevezetését illetően. Az első figyelmeztetést az uralkodó nem is Magyarországról, hanem a van Swieten vezetésével működő bécsi udvari tanulmányi bizottságától kapta, amely – már a magyar kancellária tiltakozása előtt – kifejtette, hogy a realitás az, ha a középiskolákban csak három év múlva, a felsőoktatásban pedig mintegy nyolc év múlva kezdik meg a német nyelvű oktatást.

1786. október 3-án azonban mindezek ellenére II. József újabb, nyomatékos figyelmeztetésben ismételte meg, hogy az 1787/88-as tanévtől kezdve csak némettudással lehet középiskolába lépni, amelynek alsó, grammatikai osztályai [345 már kötelesek lesznek minden tárgyat, a latint is németül tanítani. A tanároknak nyilatkozniuk kellett, tudják-e vállalni e feladatot. Az 1787-ben érkezett válaszokból sajátos módon az derült ki, hogy az oktatók közül nem többen, hanem kevesebben tudtak németül, mint korábban. Az esztergomi, komáromi, máramarosszigeti gimnázium és a keszthelyi kisgimnázium tanárai, akik két évvel korábban állítólag még mind jól tudtak németül, most kijelentették, hogy a német nyelvű oktatást nem tudják vállalni. Országos átlagban a tanároknak majdnem egyharmada állt készen arra, hogy inkább megválik az oktatómunkától, mintsem német nyelven tanítson. II. József engedni volt kénytelen: 1787. július 12-én arra utasította a főigazgatókat, hogy 1787 őszén a gimnáziumoknak csak legalsó, egyetlen osztályában kezdjék el a német nyelvű oktatást, majd fokozatosan, évente haladjanak egy-egy osztállyal feljebb. 1789 nyarán így is mintegy 55 eltávozott tanár helyét kellett betölteni. 1790-ig tehát a német nyelven történő oktatás ügye csak a középiskolák alsó osztályaiban haladt előre.

A protestáns vezetők kisebb ellenállást fejtettek ki a német nyelv megtanulásával kapcsolatban, mint egyházi iskoláik állami ellenőrzés alá helyezésével szemben. Legalábbis addig, amíg csak arról volt szó, hogy iskoláikban a diákok és különösen a hivatali pályára készülők valóban megtanulhassanak németül. Az ugyanis, hogy a közhivatalok oly hosszú idő után újra megnyíltak a protestánsok előtt, olyan pozitívumnak tűnt, amely ezt az áldozatot megérte. A nyelvtanulás főleg a Tisza-vidéki református iskolákban okozott gondokat, hiszen ott még a nagy kollégiumi központokban is igen kevesen tudtak németül. A sárospataki kollégium 1785-ben úgy rendelkezett, hogy azok a tógátusok, akik „a német nyelvnek ellenszegülni mernek”, veszítsék el kedvezményeiket, a kisebb diákok pedig részesüljenek testi fenyítésben.

Abban, hogy a nyelvrendelet iskolai célkitűzéseit nem sikerült elérni, az ellenállás különböző formáinak is nagy része volt. A nyílt ellenkezés megnyilatkozása volt, hogy a szülő nem küldte gyermekét iskolába, vagy a tanár vált meg katedrájától. Példaként említhetjük Szablik István piaristát, aki megtagadta II. József rendelkezésének végrehajtását, és végül a helytartótanács elmozdította a szegedi gimnázium éléről. Elterjedtebb és eredményesebb volt a másik megoldás, az, hogy a diák is, tanár is végezte munkáját, de a fennálló nehézségekre hivatkozva lehetőleg gátolta a nyelvrendelet végrehajtását. Benyák Bernát piarista tanár, aki már 1777-ben a magyar nyelv elkötelezett hívének mutatkozott, a nyelvrendelet kiadása után foglalta el a székesfehérvári gimnázium igazgatói székét, amelyről elődje Cserei Ambrus inkább távozott. Itt a felvilágosult pedagógia szellemében működött, de az oktatás érdekeire hivatkozva a nyelvrendeletet nem hajtotta végre. A németül nem tudó tanárokat nem küldte el, sőt időnként bíráló hangú jelentéseket terjesztett fel, kifejtve, hogy a német nyelv erőszakolása milyen ellenhatást kelt az ifjúságban.

Nagy gondot fordított II. József a korszerű, új szellemű középiskolai tankönyvek bevezetésére, a tanári könyvtárak kiépítésére, természetrajzi, fizikai szertárak létesítésére. Kovachich Márton György – lapja, a Merkur von Ungarn hasábjain – részletesen ismertette a pesti piarista gimnázium tanára – Schaffrath [346 Lipót – természettudományi gyűjteményét, melyben ritka növények, kitömött egzotikus állatok, valamint éggömb, földgömb, teleszkóp, mikroszkóp, hőmérő, légszivattyú és egyéb szemléltető eszközök is voltak, melyek az oktatást segítették.[15]

A felsőoktatás reformja

II. József sokat tett a felsőoktatás fejlesztése és korszerűsítése érdekében is. Olyan korszerűen képzett ifjakat kívánt, akik a közigazgatás, a gazdasági élet területén az állam érdekeiben tudnak tevékenykedni.

A felsőoktatás szervezeti változásairól sokat cikkeztek a korabeli lapok. A Magyar Hírmondó 1783 decemberében a következőket írta:

„A változások szükség képen magával hozzák azt is, hogy a’ Királyi Oskola Mindenesség (Universitás) Budáról is mozdúljon. E’ tehát Pestre magyen által: hanem tsak három Tudomány Fő Karokkal (Scientiarum Facultates): a’ Böltselkezésivel, a’ Törvénybélivel és az Orvosival. Az Istenes Tanúltságnak Karja ezek utánn tsak ott lészen, a’ hol el rendeltettek a’ Nevendék Papoknak tanúló fő helyeik: Pozson, Eger, és Zágráb várasaibann. A Tudomány Fő Oskolák is (Academiae) meg szünnek Kassán, Győrött, s’ Nagy Szombatbann. És ugyan a’ Nagy Szombati már a most jövő Pünkösd havának első napján Pozsonbann fog lenni két Karjaival, a’ Böltselkedésivel, és a Törvénybélivel. Kássáról tsak a’ Böltselkedési vittettik által Egerbe. Nagy Várad nem tsak meg nem tartja a’ Böltsekedési Kart, hanem még öregbedni is fog a’ jövő másik oskola esztendőre a’Törvénybélivel. Zágrabbann is meg marad ez a’ két Kar.”[16]

Az államnak szüksége volt olyan kamarai tisztviselőkre, akik a korszerű számvitelben, pénzügyigazgatásban jártasak. A hivatalnokképzést szolgálta az akadémiák jogi tanfolyama, melyeknek tanrendjét és vizsgarendjét is szabályozta II. József. 1784-ben erről a következőképen tudósította olvasóit a Magyar Hírmondó:

„A Felséges Tsászár mostanában ki adott Kegyelmes rendelése szerént, ennek utána, minden Prokátori Hivatalra készülő Ifjaknak, a Királyi Főbb Oskolákbann kelletik magokat a Törvényre el-készíteni, és mind addig ezen Hivatalra senki nem léphet, valamig a Törvényt ugyan tsak valójábann meg nem tanulja, és a közönséges probát ki nem állja. Minek-utána pedig a proba köven érdemlett bizonyság Levelét a maga Tanittoitol kinyeri, a Királyi Táblára tsak fel esküvés véget menni kénteleníttetik.”[17]

Az akadémiák jogi tanfolyamain mellőzték a pusztán elméleti tárgyakat. Az egyetemes történelemből főként az újabb időket, illetve azon országok fejlődésének megismertetésére helyezték a súlyt, amellyekkel a monarchia valamilyen [347 kapcsolatban állt. Oktatták a magyar közjogot, Martini természetjogát és nemzetközi jogát, a hazai jogtörténetet, magán- és szokásjogot, a büntetőjogot és a perrendtartást. Oktatták továbbá az államtant és közigazgatást, valamint a kereskedelmet és pénzügytant (Sonnenfels munkái nyomán), de a magyarországi viszonyok figyelembevételével, különös tekintettel a hazai kereskedelem, kézművesség és manufaktúraipar problémáinak ismertetésére. Mindezekből látható, hogy elsősorban olyan tárgyakat tanítottak, amelyekre a közigazgatásban elhelyezkedőknek a gyakorlatban szüksége volt.

Az akadémiai tanárokat általában jól képzett szakemberekből válogatták, akik között sok haladó szellemű akadt. Jó néhányuk később egyetemi katedrát is kapott. Koppi Károly a kassai akadémián tanított történelmet, mielőtt Pestre került. Hadaly Károly, a vízműtan szakembere 32 évig tanított matematikát a pozsonyi akadémián, azután került az egyetemre.

Az akadémiák jelentőségét a neveléstörténeti irodalom jó ideig egy kissé lebecsülte. Pedig a 18. század végén jelentős szerepük volt a szélesebb hivatalnoki és értelmiségi rétegek nevelésében.

A jozefinizmus éveiben gyakran adott hírt a sajtó az akadémiákon folyó oktatásról, a vizsgákról, az intézmények felszereléséről. Az egyik cikkben például a nagyváradi akadémiáról olvashatunk:

„Nagy-Váradonn ennek a hónapnak 3dikánn látogatta meg leg-először az oda való Királyi Akadémiát Hallarkői Gróf hallar József Úr ő Nagysága, úgymint abbann és az Ungvári Vidékbenn az Oskoláknak Fő-Direktora. Bé-menet midőn a Helységbéli Direktor és Professor Urak, nem külömben a tanúló Ifjúság illendő tisztelettel fogadták vólna, ő Nagysága ékes Deákságú beszéddel az Ifjúsághoz a tanúlásnak tzéljáról szólla, az utánn a könyves házat és a természet visgálásra tartozó eszközöket meg tekéntvén, a tanúlóknak elő-meneteket méltóztatott meg visgálni.”[18]

Az egyetemi tanári kinvezésekről is mindig hírt adott a korabeli sajtó. Például 1783 karácsonyán a következőképpen:

„Budáról. Már egyszer említtetett vólt a Hírmondó Levelekbenn, hogy Budán a mostan folyó esztendőre, Szent András Havának harmintzadikán a Királyi Oskola Mindenesség Nagyságos Előljárójává (Rector Magnisicus), többeknek meg egyező akaratjokkal, Soretits Mihaly Úr, Orvos Tudós (Doctor Medicinae), és ugyan az Orvos Tudománynak nyilván való köz Tanitója választatott. Ihol most a többi tisztséges választások is. Az Istenes Tanúltság Karjábann Dékánynyá tétetett, Tisztelendő, s Nagy nevezetű, Kramer Ferentz Úr, az Istenes Tanúltságnak Tudósa (Doctor Theologiae-), és a Lelki Pásztorságnak nyilván való köz Tanitója: a Törvénybélibenn pedig, Tekintetes, s Nagy nevezetű Markovits Mátyás Úr, a Törvény Tudósa (Doctor Juris), és az Egyházi Törvénynek nyilván való köz Tanitója: azutánn az Orvosibann, Tekéntetés, s Nagy nevezetű, a Vinter József Úr a Böltselkedés Tudósa (Doctor Philosophiae) s az Értz választás, éss Füvészség, nyilván való köz Tanitója (Cbymiae, et Botanicae Professor Publicus Ordinarius): végre a Böltselkedésbenn, Tisztelendő, s Nagy nevezetű, Horvát János Úr a Böltselkedés Tudósa, s a Gépely Tudománynak, [348 és a Természet Tapasztalásának nyilván való köz Tanítója (Mechanicae, et Physicae Experimentalis Professor Publicus Ordinarius).”[19]

A bölcsészeti kar filozófiai tanszékének élére II. József, a prímás tiltakozása ellenére egy protestáns tanárt – az erdélyi Fogarasi Pap Józsefet szemelte ki, aki már Marosvásárhelyen is Wolff szellemében oktatta a filozófiát, és akinek tudományos munkásságáról korábban is hírt adtak a lapok. A kinevezés híre nagy port vert fel, foglalkozott vele a sajtó is:

„Erdélyből ugy tudosittatunk: hogy ama ritka Tudománnyárol már sokok elött esmeretes Fogarasi Pap Jóseff Ur, ki eddig a Maros- Vásárhellyi Réformatum Kollegyomnak Böltsességet tanitto Professora vala, és ki még Felséges Boldogultt Hazánk édes Annyának s Királynéjának, Maria Therésianak életében, a Kolosvári Királlyi Universitásnak Böltsességet tanittando Professorául tzélban vétetett vala, mostt ugyan azon tudományban, Felséges Urunktol a Pesti Királlyi fő Oskolának 1000 forint Esztendei jutalom mellett Professorává tetetvén, rövid idön Erdély Országnak jó éjszakát fog mondani.”[20]

(Fogarasi mielőtt egyetemi tanári katedráját elfoglalhatta volna, váratlanul elhunyt és végül a bajor származású Kreil Antal kapta meg a tanszéket.)

1789 márciusában a Magyar Kurír egy cikkében azt hangsúlyozta, hogy a pesti egyetem orvosi karán a megüresedett egyetemi tanári állást „minden személy vagy vallásbéli válogatás nélkül” csakis a tudományos szempontokra való tekintettel fogják betölteni.[21]

A vallási tolerancia elve nemcsak az egyetemi tanárok kiválasztásánál, hanem a hallgatók esetében is érvényesült.

„A Budai Királyi Universitás Ő Felségétől különös parancsolatot vett az eránt, hogy ezentúl az orvosi főbb szabadság, vagy-is az orvos-Doktorság, Nem-Katholikusoknak-is azon módonn, valamint Katholikusoknak, meg-adattassék. Most múlt Bőjt előhavának 21dik napjánn, abbéli méltósággal, egy Zsidó nemzetű s Vallású, Őfzterreicher Mánes József Uram tiszteltetett meg. – Nints kétség benne, hogy ezen új rend-tartás az Universitásnak virágzására ne fogna szolgálni. – A megnevezett Orvos Doktor, ki-is nem régen a Budai s más azon vidékbeli orvosságos vizekről bő és jeles -írást adott világra, születésére nézve Budai, ennek-utánna pedig a Füredi savanyó víznél hívatalos Orvos lészen.”[22]

II. József 1782-ben Swieten javaslatára megszüntette az egyházmegyei papnevelő intézeteket és helyettük nagyobb, állami szemináriumok felállításáról intézkedett, Pozsonyban, Egerben és Zágrábban. A pozsonyi szeminárium 418 növendékkel 1784 tavaszán kezdte meg működését. Egy év múlva a császár vizsgálóbiztossal ellenőriztette mindhárom szeminárium működését, amelyek számára új tantervet is előírtak. A tanterv erősen csökkentette a dogmatikára [349 fordítható órák számát. Új egyháztörténeti tankönyvet írt elő, mégpedig egy wittenbergi protestáns tanár, Matthias Schröckl felvilágosult szellemű munkáját. A képzés utolsó évét ezentúl nem teológiai, hanem pedagógiai, természettudományi és gazdasági ismeretek oktatására kellett fordítani.

A változások ezzel még nem értek véget. A császár 1786-ban elrendelte az egri és zágrábi szeminárium egyesítését és Pestre helyezését. 1788-ban a teológia tanulmányi idejét ismét csökkentették, úgy, hogy csak két évig tanultak teológiát a növendékek, a harmadik, utolsó évben pedig hasznos világi ismereteket. Mindezen intézkedésekről megemlékeztek a korabeli lapok.

Érdekes módon a pozsonyi papnevelő szeminárium vezetői, bár az oktatás latin és német nyelven folyt, nem ellenezték a magyar nyelv ápolását sem.

„A Posoni Vallásbéli Sz.Tudomány gyakorlo R.Katholikus Kis-Pap Urak Sergének azon része, kik már ezen Mennyei-ut készités tanulásában 5. Esztendöktől fogva szorgalmatosok, a Felséges rendelések szerént, ezen ugy nevezett Húsvéti Probában, a magok Tudomány - béli Pályájokat német nyelven fútották-ki. Örvendetes izenet! Ugyan tsak ezen Tiszteletes ifju-Papi Karnak 5dik esztendőbenn tanulo bizonyos része, a fő Tisztelendő különös nagy érdemü és böltsességü Kormányozo Ur (Director) engedelméből (kik tsak ugyan ezen Tudományt Deák nyelven halgatták) a proba köre édes Anyai és kedves Hazai született Magyar nyelveken álván-fel, mind Tudománnyoknak, mind Hazai nyelvünk pallérozásának ditséretes példáit mutatták;… A Tövissek között nyilik a Rósa, s a Terhek alatt Zöldül a Pálma.”[23]

A számos magyar nyelvért küzdő újságcikk közül érdemes kiemelni a Mindenes Gyűjteményben egy néhány évvel később megjelent írást, amely jellemzően mutatja a pozsonyi szeminárium hallgatóinak szívós ellenállását a germanizálási törekvésekkel szemben:

„Egy Levelet sem lehetne talán e Gyűjteményből közre botsátanunk a Pesti Papnevelő Házban tanúló nemes Ifjanak dítséretek nélkül, ha mind ki-írnánk a mit ezek a kedves Hazafijak anyai nyelvünk gyarapítására el-követnek. – Ezen Hónapnak 8-dik napján a Posoni Theológusok, kik szám szerint 96-an vagynak közönségesen vizsgáltatván a Dogmaticából, 50-en feleltek közzülök Magyarúl, könnyen folyó és hathatós ékesen szólással. sőt nagy érdemű Profeszszor. T. Krammer Ferencz Úr, a Kérdéseket is Magyarúl tette-fel.”[24]

II. József rendelkezett a mérnökképzés gyakorlatiasabbá tételéről is 1788-ban. Erről a következőképpen számolt be a Magyar Kurír:

„Minthogy azt nem lehet várni, hogy a’ föld-mérést vagy Insinéri tudományt tanúlók, az elejekben szabott idő alatt, mind azokban a’ melylyek egy Vármegye Föld-mérőiben meg kivántatnak, magokat tökéletesekké tehessék; és minthogy az Oskolai tanulás gyakorlása nélkül szintén ugy nem elegendő egy Vármegye Insinérjének formálására, valminthogy a’ gyakorlás, fundamentumos tanulás nélkül nem elég: tehát ő Felsége kegyelmesen parantsolni méltoztatott, hogy azon Földmérést tanúló Ifjak, kik a’ Pesti Universitásban tanúlásokat el-végezték; mind addig se diplomát [350 ne kapjanak, se Vármegyékre bé-ne vétessenek, valameddig két esztendőket … bizonyos Vármegye Insinérjénél gyakorlásban el nem töltöttek, és arról hiteles bizonyság levelet nem mutatnak.”[25]

Ugyanúgy mint a középiskolák esetében, II. József a felsőoktatásban is nagy jelentőséget tulajdonított a jó felszereltségnek, amely a tanítást segíti: Gondot fordított arra, hogy a felsőoktatás intézményei jó színvonalú könyvtárakkal rendelkezzenek. A gazdag és értékes Klimó-könyvtár sorsáról olvashatunk a következő tudósításban:

„A Budai Oskola Mindenesség Könyv tárja, és a melylyet Klímó György hajdan Pétsi érdemes Püspök, különös szorgalomma és drágán öszsze gyüjtögetett, ketté osztatik: arra való gondos tekintettel, hogy a hova fognak küldeni, az ott lévő Tudományokra az alkalmas, és bőséges segedelem meg légyen. Egyik része Pestre fog által vittetni, az ott léendő Böltselkedési, Törvénybéli, és Orvos Karnak véle való élésére. A másika Pozsonba hordatik által, az által, az ott fel állíttatandó Böltselkedés’ Törvény, és Istenes Tanúltság’ Karjainak szükségökre.”[26]

Bizonyára szerepe volt a császárnak abban is, hogy testvére, Mária Anna az egyetemnek adományozta természetrajzi gyűjteményét. Az eseményről a következőképpen tudósított a sajtó:

„Külső országi levelekbenn jelentetik, hogy Mária Anna Fő-Hertzeg Aszszony, a föld terméseiből való nagy gazdag gyüjteményjét, mellyet ama nagy hírű s e részbenn fő tudományú Born Ur rendbe szedett vólt, a Budai Universitásnak ajándékozta. Nevezetes Kilyi adomány; olly gyüjtemény, mellyhez, kivált a földnek minden részeiből egybe-gyült bányásznákra és tsigákra nézve, nem igen fog más Universitásnak hozzá fogható gyüjteményje lenni.”[27]

II. József támogatta az egyetem tanárainak tudományos munkásságát is. Spaits István tanár különleges térképet készített a magyar iskolák elhelyezkedésének Mária Terézia korabeli állapotáról. A Magyar Hírmondó 1784 elején Révai József kommentárjával közölte a hírt:

„Tisztelendő, ’s Nagy nevezetű Spaits István Ur, a’ Budai Királyi Oskola Mindenességbenn a’ Szelíd Tudományoknak Ifjabbik Tanítójok (Secundarius Humaniorum Professor) szép ilylyen munkát nyújta bé Nagyságos Ürményi József Udvari Tanátsos Urnak még a múlt esztendőnek Szent András hava huszan ötödik napján. A’ Tudományoknak Mária Teresia alatt el rendeltetett állpapotjokat mutatja ez az abrosz. Fő tisztelendő Molnár János Ur utánn úgy nevezem én is á’ mappát. Lehetne talám azutánn, a’ nagyobb, és kisebb Föld le íratások között külömbséget téve, így is szóllani: világ abrosza, ország abrosza, tartomány’ abrosza, vármegye’ abrosza, egy telek’ abrosza.

Most erről szóllván 1) itt ugyan azért Mária Terésiának a’ Képe leg felylyül a’ Homlokon vagyon Királyi Mennyezet alatt. 2) Mindegyik Oskola Vidék (Diftrietus [351 finguli Studiorum, et Scholarum) meg vagyon különös színnel, egymástól külömböztetve. 3) Ugy szintén a’ Várasak is a’ Mező várasak, a’ Helységek, valahol vagy Deák, vagy Nemzeti Oskolák vagynak. 4) Ki vagynak itt szépen írtva Magyar Országnak. „s hozzá tartozó minden Tartományoknak, azutánn a’ Budai Oskola Mindenességnek, a’ Tudomány Fő Oskolaknak, a’ Deák Nagyobb Oskoláknak, a’ Fő Oskola Igazgatóknak, a’ Helybenn lévő Oskola Igazgatóknak Tzimereik. 5) Nem külömbenn példázat képekbenn elő adatnak a’ Mindességbenn lévő Fő Tudomány Karok: az Istenes Tanúltság, az Orvosi, a’ Törvénybéli, a’ Böltselkedési, és a’ Szép Tudománybéli. 6) Végezetre darabonként lobognak szép látatból le íratott rajzolatjaik mind azoknak a’ Várasaknak, a’ hol vagynak az Oskola Mindenesség, a’ Tudomány Fő Oskolák, a’ Deák Nagy Oskolák.

Gyönyörűséges munka: minden örülhet néki; de fő képen azok, kik Jó szándékú Spaits Uramatt segítgették mind ezeknek hív meg küldettetésökkel. Láthatják már nyilván, hogy köz igyekezetökkél ilyly jeles munkának telylyesebb végbe vitelére élt Segedelem Kéröjök. Tsak már rézre való metszetését kívánnám mennél élébb! De minek ez a’ tarka abrosz? hiszem, most megínt más képen vagyon az Oskolákna állapotjok. No! ilylyen kérdést nem tanátsos a’ Tanúltabbak előtt támasztani: mert azonnal, nem tudom, mi alatsonyat vélnek felőlünk. Valylyon nem örömest tudjuk e mi is a’ múltakat? és nem fáj e szivünknek, ha a’ valóra nem jöhetünk? Jobban gazdálkodjunk mi a’ mi unokáinknak, mint mi nékünk a’ mi őseink. Hadd tudja, hadd lássa ilyly rajzolaton is a’ jövő század is, hogy miként vólt nálunk a’ Tudomány’ állapotja mind Mária Terésia alatt, mind pedig Második József alatt. Idővel változik a világ állapotja: más környül állások kelnek elő, és így más rendeléseket is kívánnak. Mennél több a régiből ilylyennek a’példája, egyikét a’másikkal egybe vetve, annál többet tánúl később nyomunk a’ jövőre. Mert ugyan ezért kell a’ Történeteket tanúlni. A’ Történet’ Tanúlásának pedig, a’ mint a’ Tanúltak igazán mondják, két világító szeme gyanánt vagyon a’ Föld’ le iratása, és az Idő számozás (Geographia, et Chronologia) : ezek nélkül homálybann vakoskodunk. Vagyon tehát, betse Spaits Uram’ munkájának erre is tekéntve. De amúgy is nem nagy dolog azt a’ kitsit még meg változtatni benne, a’ mit most megínt ezekre a’ környül állásokra nézve jobban el rendelt Felséges Fejelemünk.”[28]

Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy II. József közép- és felsőoktatásra vonatkozó intézkedései, reformjai gyakran szerepeltek a korabeli lapok hasábjain. A cikkek szerzői sokszor kommentálták, magyarázták őket. A helyi levelezők értékes és más forrásokból már nem megszerezhető adalékokkal szolgáltak ezekkel kapcsolatban, amelyeket neveléstörténetírásunk is hasznosíthat. [352

KATALIN FEHÉR
La politique d’instruction moyenne et supérieure de l’empereur Joseph II, reflétée par la presse contemporaine

Dès sa naissance, la presse reflétait, dans chaque époque, les aspirations principales du système politique donnée. Tout cela se rapporte plus intensément encore à la décennie du règne de Joseph II, étant donné que l’histoire de la presse de langue hongroise commença en 1780, l’année de l’avènement au trône de l’empereur. L’auteur de la présente étude examine l’apparition de la politique d’enseignement moyen et supérieur de l’époque joséphisniste dans la presse contemporaine. Les décrets de patience, de langue, de taxe scolaire et de bourse, les changements se rapportant à la structure des écoles, les efforts d’unification, les changements touchant le système de programme, de méthodologie et de discipline de l’empereur ont tous leurs traces dans les journaux qui consacraient à tous ces problèmes un terrain large aux années entre 1780 et 1790. Notre historiographie d’enseignement consacrait jusqu’ici peu d’attention à l’exploration et à l’élaboration des articles publiés dans la presse de l’époque se rapportant à l’instruction et à l’éducation, alors que ces articles contiennent de nombreuses données intéressantes, importantes et souvent inconnue, comme l’étude de l’auteur en est aussi la preuve. [353

[1] Kornis Gyula: A magyar művelődés eszményei 1777–1848. I. Bp. é. n. 64–65.

[2] Magyar Hírmondó 1784. július 28. 57. sz. 472.

[3] Magyar Hírmondó 1785. február 23. 15. sz. 113.

[4] A magyar nevelés története I. (Szerk. Horváth Márton.) Bp. 1988.

[5] Magyar Hírmondó 1785. május 25. 40. sz. 316.

[6] Magyar Hírmondó 1784. július 28. 57. sz. 473.

[7] Magyar Hírmondó 1785. november 9. 88. sz. 723.

[8] Magyar Hírmondó 1785. március 23. 117.

[9] Magyar Kurír 1786. július 9. 602.

[10] Magyar Kurír 1786. július 9. 603.

[11] Magyar Hírmondó 1785. január 29. 63.

[12] Mindenes Gyűjtemény 1789. I. negyed 155–156.

[13] Magyar Hírmondó 1784. március 27. 198.

[14] Magyar Hírmondó 1784. július 5. 345.

[15] Merkur von Ungarn 1786. 600–602.

[16] Magyar Hírmondó 1783. december 17. 790.

[17] Magyar Hírmondó 1784. augusztus 18. 526–527.

[18] Magyar Hírmondó 1782. május 22. 309–310.

[19] Magyar Hírmondó 1783. december 20. 803–804.

[20] Magyar Hírmondó 1784. október 30. 694.

[21] Magyar Kurír 1789. Március 28. 329.

[22] Magyar Hírmondó 1782. március 2. 137.

[23] Mindenes Gyűjtemény 1790. III. negyed. 102–104.

[24] Magyar Hírmondó 1783. december 17. 790.

[25] Magyar Kurír 1788. június 18. 526.

[26] Magyar Hírmondó 1783. december 20. 800.

[27] Magyar Hírmondó 1781. március 28. 199–200.

[28] Magyar Hírmondó 1784. január 3. 5–6.