„Budapesten és Leidenben, Kolozsvárott és Strasbourgban, Szegeden és Varsóban élők, a legtágabban értelmezett művelődéstörténet szakemberei nyújtják át köszöntés gyanánt a hetven éves Keserű Bálintnak ezt a kötetet” – olvassuk a Balázs Mihály és Jankovics József tolla alól kikerült Dedicatio első mondatában. Negyvenhét tanulmány (köztük hét német, egy angol nyelvű) írója: tekintélyes, tapasztalt és ígéretes pályakezdő tudós, tisztelgő kolléga és hálás tanítvány köszönti Magyarországból, Erdélyből és külhonból (tizenhárom személy) a József Attila Tudományegyetemen több mint negyvenöt éven át kiváló eredménnyel, ma is lankadatlan energiával oktató-nevelő tanárt, a fáradhatatlan tudományszervezőt, a sokoldalú tudóst.

A kötet csaknem valamennyi munkatársának dolgozata Keserű Bálint tudományos eszméihez illeszkedik, az ő érdeklődési területének kérdéseihez kapcsolódik. Tárgyukat a kora újkori eszmeáramlatok, a rációból fakadó gondolkodás, a sokféle vallási újítások, változatos életszemléletek, a lényeget vagy csak az árnyalatokat érintő értelmezési különbségek, filozófiai és hitbéli meggyőződések keltette viták, elméleti síkon folyó vagy háborúskodást kiváltó állásfoglalások, filozófiai és hitbeli meggyőződések, megvalósítani szándékolt vagy kudarcba fulladt kísérletek, elsősorban írásban, könyvekben folyó eszmeharcok szolgáltatják. A Keserű-iskola egyik kedvenc témájaként az eszmetörténeti tárgyú tanulmányok mellett teret kap az iskolázás, egyetemre járás (peregrinatio academica) mint a különféle törekvések hazai befogadásának segítő módozata. Olvashatunk látszólag jelentéktelennek tetsző adatokat peregrinációs albumokban, amelyek azonban fontos személyes kapcsolatokat dokumentálnak, új felismeréseket, eszméléseket, összefüggéseket mutatnak. Természetesen fontosabbak magukat az új áramlatokat megismertető, a régebbi fogyatékosságot, esetleg tévedéseket kiigazító írások. A kötet szerkesztőinek érdeme, hogy ilyen vonatkozásban sikerült külországi munkatársakat is felvonultatniok. Általuk a magyar kutatók új ismereteket szerezhettek, bár közülük egyik-másik magyar szempontból érdektelen (Martin Birker, Carlos Gilly, AArt de Groot).

A tanulmánykötet olyan számos – és változatos témájú – dolgozatot tartalmaz, hogy ismertetésében még címszerűleg sem emlékezhetünk meg mindegyikükről. A kiadvány szerkesztői a tanulmányok közlésében nem követtek rendszerező elvet. A szóba kerülő dolgozatokat mondanivalójuk alapján csoportosítva próbáljuk meg bemutatni. Elnézést kérünk mindazoktól, akiknek munkája itt nem kerül említésre; elmaradásukat terjedelmi okok magyarázzák, semmiképpen nem az értékelő minősítés.

Legnagyobb számban találjuk az eszmetörténetnek nevezhető tárgykörből merítő tanulmányokat. Főleg ha ideszámítjuk a hit dolgával, különböző vallási felfogásokkal, irányzatokkal, újító törekvésekkel foglalkozó írásokat. Keserű Gizella (Andrzej Wiszowaty Religio Rationalisa és Erdély) a Lengyelországból [445 emigrációba kényszerült antitrinitárius Wiszowatyról értekezik, aki Socianus utódaként a szélsőséges törekvések nyesegetésével igyekezett életben tartani az antitrinitárius egyházat. A Religio rationalis c. legnagyobb hatású munkája csak halála után (1684) jelent meg nyomtatásban. Még ebben az évben lefordították franciára, hamarosan németre. Magyarra Kozma Mihály ültette át 1769-ben. Wiszowaty a józan okosság hirdetője, amelynek segítségével az ember képes mindent, a kinyilatkoztatásokat is megmagyarázni.

A konzervatív egyházi vezetés ellenében a Halléből áradó pietista reformtörekvések támogatója volt a segesvári születésű Andreas Teutsch. A chiliazmust propagáló Wilhelm Petersennel együtt ír róla Font Zsuzsa (Andreas Teutsch és köre. Johann Wilmhelm Petersen erdélyi követői).

Az angliai presbiterianizmusnak, puritánizmusnak a Cromwell körüli időszakban élő személyiségeiről, a mozgalom történetéről, az Angliában megforduló magyarországi tanulókról nyújt tájékoztatást Graeme Murdock tanulmánya (The Experience of Péter Körmendi Foreign Calvinist Students with Presbyterians and Puritans in England). Egyik forrása Körmendi B. Péter (1636–1691) albuma. Mikor külföldi peregrinációja során Körmendi Angliában tanult (1661. február – 1662 áprilisa közt Somersetben, majd 1663-ban Londonban, Cambridgben), olyan személyekkel tartott kapcsolatot, akik a gyakorlati teológiát, a presbiterális egyházkormányzatot, a kegyesség gyakorlatát vallották, de Cromwell bukása után az episzkopális egyháznak az interregnum alatt elhallgattatott hívei elűzték őket. A tanulmány írója legrészletesebben Benjamin Calmyval foglalkozik, de utána nézett a Körmendi-albumban olvasható személyek tevékenységének, és számos magyar peregrináns diákról, azok kapcsolatairól, életéről derített fel új adatokat.

Ki kell emelnünk Ritoókné Szalai Ágnes Miért Melanchton? című tanulmányát, amely a külső országok egyetemein gyűjtött magvakból kisarjadt hajtásokat, a különböző irányzatokban való elágazását vetíti elénk. Nem valamilyen részletkérdés megoldása, hanem a filológia eszközeivel régebben feltárt életpályák során nyert tapasztalatokra támaszkodó összefoglaló tájékoztatás. Melanchtonnak a wittembergi első magyar peregrinációs nemzedékkel való kapcsolatát tárgyalja, a mester irányító tevékenységét, amelynek során világos képet nyerünk fontos XVI. századi magyarországi reformátorok (Gyalui Torda Zsigmond, Macarius József) és Melanchton kapcsolatáról. A vele való bensőséges kapcsolatok nem egy magyar tanítványának határozták meg életsorát (Balsaráti Vitus János, Szikszai Fabricius Balázs).

Heidelberg 1622. évi feldúlása után Abraham Scultetus és barátja, Sibrandus Lubertus segített a magyar diákoknak, hogy a franeckkeri akadémián tanulhassanak. (Ferenc Postma: Franeckkera, az igaz keresztyéneknek híres akadémiájuk benne (Szepsi Csombor Márton: Europica Varietas, 1620.)

A reformáció országon belüli történetéről rajzol képet Sipos Gábor Szőnyi Nagy István Apológiája. A kolozsvári reformátusság az 1690-es években címet viselő dolgozata. A jeles puritánus lelkész Kolozsvárott a legnépesebb hóstáti gyülekezetben végzett kiváló munkát. Irodalmi tevékenysége mellett (halotti beszédek, imádságoskönyv) rendszeres beteg- és családlátogatásokat végzett; gyermekeket tanított. (Magyar oskola c. munkáját Misztótfalusi nyomtatta ki.) Irigyei rágalmazó pletykahadjáratukkal elérték elmozdítását. Hívei egy apologikus munkában próbálkoztak védelmével, melynek szövegét a kötet 541–544. lapján olvashatjuk. A tanulmánykötet ugyanis több eredeti dokumentum első kiadását is tartalmazza, ami egyúttal forrásértékű kiadvánnyá teszi a könyvet.

A 8–10. lapokon pl. Balázs Mihály kiadja azt a tanúságlevelet, amelyet a rekatolizált Daróczy Ferenc panaszára bocsátott ki az egri káptalan 1598. augusztus 10-én azzal kapcsolatban, hogy Báthori István szembeszegült a jezsuiták Daróczytól támogatott visszatérítési tevékenységével. (Balázs Mihály: Ecsedi Báthory István és a jezsuiták.)

A kiadvány egyik izgalmas olvasmánya Szörényi László írása, amely ugyan tárgya miatt [446 kirí a kötet „korai újkori” jellegéből. Latin eredetiben és magyar prózai fordításban közli a Bács megyében lévő Glozsán szlovák lelkészének, Rohonyi Györgynek (Juraj Rohoni) „Palma, quam Dugonics, similesque Magyari Slaviae eripere attentarunt vindicata” című magyarellenes gúnyversét, amelyet a soviniszta Kollár adatott ki 1835-ben Zágrábban. A magyarokat lekicsinylő, nyelvüknek a tótot megtévő, a szlávokat dicsőítő verset a megjelenés évében megbírálták, Vörösmarty feleletül egy, a kiadványban először publikált gúnyversben felelt Rohonnyi versére. Szörényi dolgozata főcímét ennek soraiból vette. (Azt mondod, ha magyar szóból a tót kimaradna // Szólani nem tudván, bőgene a ki magyar) Szörényi nemcsak a szerzőről, hanem szerzeménye politikai ideológiai hátteréről is értekezik, megállapítva, hogy a Kollártól irányított kiadás kezdeményező szerepet játszott a horvát nemzeti érzés felkeltésében. (Szörényi László: „...Ha magyar szóból a tót kimaradna...” Rohonyi György Dugonics- és magyarellenes gúnyversének művelődéstörténeti háttere.)

Még egy jelentős szövegkiadásról kell megemlékeznünk. Latzkovits Miklós Colloquium. Szövegközlés és értelmezési kísérlet című tanulmányát a XVII. század első felére lokalizált hitvitázó unitárius iskoladrámának a végén csonka szövege kíséri függelékként. Latzkovits egy hibás kéziratos másolatban kontaminált két drámából igen körültekintő elemzéssel, meggyőző okoskodással fejtette ki a szóban forgó darabot.

Régi költészetünk gyakori témájáról, Balassi Bálint költeményeinek kiadásáról értekezik Horváth Iván /Az eszményítő Balassi kiadások ellen (Előzetes közlemény)/. Az eddigi kiadási terveket bírálva, régebbi felfogását felülvizsgálva, olyan kiadást javasol, amelyben az önéletrajzi fikció elve érvényesülne.

B. Kis Attila Enyedi György Gismunda és Gisquardus c. széphistóriáját Boccaccióval és Beroaldus feldolgozásával összevetve elemzi (Historia elegantissima. A példázat szerepe Enyedi széphistóriájában).

Hubert Gabriella a XVI. századi protestáns énekek egyharmadát kitévő gyülekezeti énekek műfaji osztályozását végzi el, kiadva egy 1635 körül keletkezett, valószínűleg evangélikus, eddig ismeretlen graduál kéziratának betűhív átiratát (Adalék a 16–17. századi gyülekezeti énekek műfaj-meghatározásához).

Hogy a kiadvány valamennyi szorosabb értelemben vett irodalomtörténeti tárgyú dolgozatát ismerhessük, megemlékezünk még a korai újkoron kívül eső két témáról.

Vizkelety András a Halotti Beszéd műfajtörténeti előzményeiként arról beszél, hogy a külföldi sermoirodalomban irodalmi párhuzamok váltak ismeretesekké, amelyek éppúgy beépültek a halotti szertartásba, de nem alkották annak hivatalos részét, mint a Pray-kódexben olvasható Beszéd. Arról is értesülünk, hogy az 1192–1195-ből származó kódexünk sacramentarium-részének elveszett mintapéldánya fél évszázaddal korábbi eredetű. (Adalék a Halotti Beszéd műfajtörténetéhez.)

A kontrafaktum vallásos vagy világi dallam alkalmazása idegen szövegekre vagy szöveg alkalmazása (alkotása) meglévő dallamra. Holl Béla Az Ars metrica és a középkori kontrafaktura című dolgozatában kilenc középkori magyarországi eredetű névtelen liturgikus ének forrását tárja fel.

Tudjuk, hogy Keserű Bálinttal, az őt köszöntők seregével szemben méltatlanul járunk el, midőn ennek a gazdag termést mutató tudós kiadvány ismertetésének végét szakítjuk. Számos művelődés-, művészet-, eszmetörténeti, tanulási (külországi egyetemek, hazai iskolák, peregrinációs albumok), vallási, filozófiai, esemény- és intézménytörténeti kérdéseket fejtegető dolgozatra kellene még rámutatnunk. Ebben a „könyv- és sajtótörténeti folyóirat”-ban, úgy érezzük, legalább ismertetésünk befejezéseként fel kell sorolnunk a könyvészettel összefüggő tanulmányokat. Művek elemzéséről, könyvek sorsáról, természetesen, az említendő írásokon túl is bőven esik szó. Talán mégis a könyvek története, a könyvtár-, nyomtatás-, olvasmánytörténet, stb. köréből hasznos ismereteket, gyümölcsöző tájékoztatásokat nyújtanak az alábbi tanulmányok. [447

Martin Bircher: Die „treffliche Bibliothec” der Fürsten von Auersperg in Laibach. – Dományházi Edit: Erasmus Kolozsvárt. – Carlos Gilly: „Észak Oroszlánja”, a „Sas” és a „Végítélet Krisztusa”. Politikai, vallásos és chiliaszta publicisztika a harmincéves háború röpirataiban, illusztrált röplapjain és népi énekeiben. – Hoffmann Gizella: Christoph Besold De verae Philosophiae fundamento discursus. – Jakó Zsigmond: Az erdélyi magyar antikvár könyvkereskedelem kezdeteiről. – Monok István: Olvasó vagy gyűjtő? A könyvgyűjtési és olvasási szokások változása a XVII–XVIII. század fordulóján. – Nicolette Mout: Das Bild Ungarn in der niederländischen öffentlichen Meinung des 16. Jahrhunderts. – Németh S. Katalin: Magyar vonatkozású iratok Johann Jakob Redinger hagyatékában. – Sz. Schaffer Andrea: Johann Preuss műve Gottfried Arnold egyháztörténetében. – Szakály Ferenc: A magyar nyelvű bibliafordítás terjedéséhez. – Viskolcz Noémi: Lucas Iennis frankfurti könyvkiadó katalógusa 1626-ból.

Varga Imre