Magyar Könyvszemle   114. évf. 1998. 4.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖZLEMÉNYEK

Ifj. Buchholtz György magyar nyelvű köszöntőversei. Az elmúlt századokban városaink és falvaink életének sajátos, üde színfoltját jelentették a diákok – felekezettől független – iskolán kívüli szereplései, a rekordálások, kántálások, köszöntések. A régi, középkori eredetű diákszokás a 17. században élte fénykorát, amikor ünnepek alkalmával, ünnepek előestéjén a diákok csoportosan jártak házról házra, részben az ünnepet, részben a felkeresettet és családját köszönteni. Ilyen alkalmak voltak a névnapok, naptári ünnepek – karácsony, aprószentek, újév, vízkereszt, farsang, Szent Balázs és Szent Gergely napja, húsvét, pünkösd –, temetések, lakodalmak, disznótor, szüret stb. Az ünnep tartalmát, gondolatkörét felidéző énekekhez, versekhez vagy prózai szövegekhez általában jókívánságok is csatlakoztak, s gyakran adománygyűjtés céljával adták elő őket. Maga a köszöntő többnyire a kántor, a tanító által írt, vagy egyházi, irodalmi eredetű, folklorizálódott vers, illetve egyházi ének, népének volt. A régi kantációk dallamai nem maradtak fenn, szöveg is csak kevés, maguk a szokások azonban tovább éltek a néphagyományban. A legrégebbi adatok a 16. századból valók, és a karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatosak. Ilyen a „Nékünk születék mennyei király” kezdetű ének, amely valószínűleg középkori eredetű. A 17. századból szintén karácsonyi, illetve Balázs- és Gergely-járáshoz kapcsolódó énekek maradtak fenn: például a Cantus Catholiciben (1651) szereplő, középkori eredetűnek tartott „Csordapásztorok”, vagy a „Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak az ő napján” kezdetű ének a Zöngedező mennyei kar című, 1696-ban kiadott evangélikus énekeskönyvben.[1]

Hogy a tanítók által írt köszöntők, alkalmi versek többsége nyom nélkül eltűnt, nem meglepő, hiszen általában egyetlen alkalomra íródtak, a következő évben már más, új szövegeket mondtak [391 – énekeltek a diákok. Vannak azonban kivételek: fennmaradtak például ifjabb Buchholtz György versei, aki naplójába pontosan feljegyezte néhány, a tanítványai számára írt köszöntő szövegét.

Ifj. Buchholtz György (1688–1737) nevét, apjáéhoz és fivérééhez hasonlóan, bár valamennyien folytattak irodalmi munkásságot is, mégis inkább természettudósként őrizte meg az irodalomtudomány. Id. Buchholtz György (1643–1724) evangélikus lelkészként nemegyszer volt szenvedő alanya a vallásüldözéseknek: mivel nem tagadta meg hitét, bebörtönözték, száműzték, majd végleg eltiltották hivatása gyakorlásától. A viszontagságok közepette egyháztörténeti, turisztikai, természettudományi műveket írt, s családi krónikát vezetett, amelyet később Jakab fia folytatott. Buchholtz Jakab (1696–1755) bebarangolta és leírta a Tátra vidékét, érceket, ásványokat gyűjtött. Munkásságát az udvar is elismerte, s megbízatást kapott az ország érckészleteinek felkutatására.

Az ifjabbik Buchholtz György Rozsnyón tanult, majd két évet (1709–1711) a greifswaldi egyetemen töltött. Az 1709. május 9-től 1737. július 25-ig vezetett naplója alapján pontosan végigkövethetjük élete eseményeit. Greifswaldból való hazatérése után másfél évig Rozsnyón, Lányi Pál házában házitanítóskodott, majd 1713-ban újabb, ezúttal csak néhány hónapig tartó peregrinációt tett német egyetemeken – Drezdát, Hallét, Jenát, Wittenberget látogatta meg. 1714 és 1723 között Nagypalugyán tanított, 1723-tól haláláig a késmárki evangélikus iskolát vezette. Négynyelvű hungarus volt, latinul, magyarul, németül, szlovákul egyaránt jól beszélt, írt és verselt.

Ifj. Buchholtz Györggyel keveset foglalkozott a magyar irodalomtörténetírás, és akkor is főként természettudományos munkásságát emelték ki a kutatók. Még A magyar irodalom története 2. kötete is csak mint Bél Mátyás munkatársát említi, s csupán annyit ír róla, hogy „késmárki iskolaigazgató, híres ásvány- és éremgyűjtő”.[2] Az Új Magyar Irodalmi Lexikon (1994) már valamivel többet árul el Buchholtz irodalmi tevékenységéről, megemlíti diáriumát, és azt, hogy tanítóként számos közjátékot, oratóriumot és iskoladrámát írt és játszatott diákjaival. Az utóbbi időben megjelent néhány cikk elsősorban a naplónak az iskolai színjátszásra, illetve Buchholtznak a drámai műnemben alkotott rövidebb műveire vonatkozó adataival foglalkozik.[3]

Buchholtz közel háromezer oldalas latin nyelvű naplójának[4] tartalmát Varga Imre a következőképpen foglalja össze: „nap mint nap, hol részletesen, hol rövidebben feljegyezte, mit csinált, mi történt vele és környezetében; kivel találkozott, kitől kapott és kinek írt levelet; mit tanult (majd később tanított), milyen munkát, mikor kezdett el olvasni, és mikor fejezte azt be; milyen célból, kinek írt verseket, beszédeket, sokféle témáról különböző írásokat; mikor, milyen templomban orgonált, hallgatott prédikációt és kitől, (majd később mikor, milyen nyelven és miről tartott ő maga beszédet); kinél ebédelt, vacsorázott (majd később, kit látott vendégül). Számot ad halálesetekről, temetésekről, lakodalmakról, születésekről, egyházi, iskolai ünnepségekről, összejövetelekről, gyűlésekről; utazásairól, kirándulásairól; nevezetességekről, könyvtárak látogatásáról stb. Beszámol a hallott vagy olvasott hírekről.”[5]

Naplójába gyakran verseit is beírja. Ezek zömmel latin nyelvűek, de néhány magyar és német is akad köztük. A késmárki években sokszor utal szlovák versekre, szlovák nyelvű szöveg azonban [392 a naplóban nincs. A műfajok között többek közt névnapi köszöntő, anagramma, halotti búcsúztató, epitaphium szerepel. Többször találunk utalást egyes – főleg egyházi – énekek kinyomtatására.

A diárium magyar nyelvű versei mind köszöntők, s kivétel nélkül Buchholtz nagypalugyai tanítóskodása idején születtek. Nagypalugya a mai Szlovákia területén, Liptószentmiklóstól nyugatra feküdt (a Vág liptói víztározójának építésekor elárasztották). Artikuláris hely volt, vagyis olyan település, ahol a protestánsok szabadon és nyilvánosan gyakorolhatták vallásukat, templomot, lelkészházat és iskolát építhettek. Lakói a 18. század végén szlovákok, artikuláris hely volta magyarázhatja a magyar nyelv jelenlétét.

Buchholtz a korabeli szokásoknak megfelelően az ünnepekre köszöntőverseket írt diákjai számára, amelyeket azok a kántálás során előadtak. A kisebbeknek magyar, a nagyobbaknak latin nyelvű verseket készített. Ezek a naplóban általában egymás után, egymás mellett szerepelnek, de nem tekinthetők egymás fordításainak: hol a versforma, hol a tartalom, hol mindkettő különbözik. A diárium összesen kilenc magyar verset tartalmaz,[6] ezek közül három húsvétra, egy pünkösdre, öt pedig karácsonyra készült. Buchholtz versei általában nem a házigazdát, hanem az ünnepet köszöntik, s sokkal inkább a népénekekhez, mint a jókívánságokat tartalmazó és adományokat kérő köszöntőkhöz hasonlítanak. Tartalmukban, kifejezéskészletükben meglehetősen hasonlóak: ismétlődő gondolatok, szavak, frázisok fordulnak elő bennük. Ennek magyarázata nem az, hogy az ünnep közeledtével Buchholtz fellapozta naplóját a korábbi években írt verseknél, s onnan merített újra ihletet, hanem az, hogy az általa is használt gondolat- és kifejezéskészlet az imádságok, népénekek révén benne élt a köztudatban, s így írás közben öntudatlanul is ezek a fordulatok jöttek a szájára, tollára.

Tipikus karácsonyi ének-felépítés volt például a korban a következő: örvendetes hír hirdettetik – megszületett Jézus a mi megváltásunkra – a próféták ezt már régen megjövendölték – ember, állat, természet mind örül – születésével Jézus megtörte a pokol és az ördög hatalmát – adjunk hálát, dicsőítsük, és kérjük, hogy halálunk után a mennybe juthassunk (az elemek sorrendje változhatott, illetve egyes részek néha kimaradtak). Számos példát találhatunk ilyen énekekre a kor énekeskönyveiben, a Zöngedező mennyei karban, a Cantus Catholiciben, vagy Tranoscius biblikus cseh nyelven íródott, s más nemzetiségek által is használt evangélikus énekeskönyvében, a Cithara Sanctorumban.[7] Hasonló felépítést követnek Buchholtz karácsonyi versei is, azzal a különbséggel, hogy nála az ördög hatalmának megtöréséről nincs szó (csak a húsvétra írott köszöntőkben), és némelyik versből a prófétákról szóló rész is kimarad. Hasonló a karácsonyi énekekéhez mind a korabeli énekeskönyvek, mind Buchholtz húsvéti köszöntőinek szerkezete is, csak Krisztus születése helyett feltámadása szerepel bennük. A pünkösdi énekeknek szintén megvolt a maguk jellegzetes tartalma és felépítése, ráadásul itt tipikusnak mondható a kezdősor is: „A pünkösdnek jeles napján…”[8] Buchholtz pünkösdi köszöntőjében is követi a népénekek mintáját, s az említett sort is felhasználja, igaz, versének második strófáját kezdi így. [393

Mindezen tartalmi egyezések ellenére pontos, szövegszerű megfeleléseket nem találunk a kor énekeskönyveiben szereplő népénekek és Buchholtz szövegei között, csupán bizonyos – protestánsok és katolikusok által egyaránt használt – frázisokat: vígan énekeljünk; örvendezzünk, vígadozzunk; nincs ereje/hatalma a halálnak/pokolnak; születék mi váltságunkra; vígy be az mennyországba stb. Az egyetlen hosszabb, énekeskönyvben is szereplő szöveggel egyezést mutató szakasz a következő:

„Vigán méltó énekelnünk
Christusunkat most ditsirnünk
Mert fel tamadt mi életünk…”

Ugyanezek a sorok a Cantus Catholiciben és a református költő Pécseli Király Imre egy énekében is szerepelnek, mégpedig a következő formában:

„Feltámadt az mi életünk,
vigan méltó énekelnünk,
Ur Christust dicsirnünk.”[9]

Hogy a katolikus és a református szöveg közül melyik az eredeti, itt most kevésbé fontos (a kritikai kiadás jegyzetei szerint „lehet, hogy a katolikus változat a régebbi, és Pécseli ezt rövidítette és módosította a reformátusok számára”[10]) inkább maga a tény az érdekes, hogy a különböző felekezetek, bár hivatalosan tiltakoztak ellene, mégis közös énekszövegeket használtak. Nem tudjuk, hogy az evangélikus Buchholtz kitől hallotta az éneket, a reformátusoktól-e, akiknek énekeit Luther követői is használták, vagy a katolikusoktól. Az azonban valószínű, hogy nem a már kész ének plagizálásával akarta megkönnyíteni a versszerzés fáradságos munkáját a maga számára, hiszen más a sorok sorrendje, az eredetileg háromsoros strófa helyett pedig Buchholtznál négysorossal találkozunk (a negyedik sor teljesen különbözik Pécseli és a Cantus Catholici-beli változat szövegének folytatásától), hanem ismét csak arról van szó, hogy a köztudatban benne élő, az adott ünnep énekeihez szorosan hozzákapcsolódó, a hallgatóság által szinte elvárt motívumokat használta fel a köszöntő megírásához.

Buchholtz verseinek tartalmát tehát eleve meghatározta az alkalom, amelyre készültek, formailag azonban változatosak – akár egymással, akár latin párjukkal (ha van) vetjük össze őket. A sorfajták közt leggyakoribb a felező nyolcas, de van öt plusz hármas is, és négy-, valamint hatszótagú sorokból felépülő verssel is találkozhatunk. Egyes versek folyamatosan íródtak, mások három- vagy négysoros strófákra tagolódnak. Ez utóbbiak közt refrénes is akad. Változatos a rímrendszer is: páros-, bokor- és belső rímek egyaránt előfordulnak. A rímek minősége változó, csakúgy, mint maguké az énekeké: némelyik kicsit gyengébben sikerült, némelyik viszont egészen kiváló. Formai szempontból a legérdekesebb talán az 1716. április 4-i húsvéti köszöntő, amelynek sorai két, cezúrával elválasztott és belső rímmel összekötött félsorból állnak:

„Örvendgyünk ma       már hatalma
Az Pokolnak       és halálnak
Nincs ellenünk       mert minékünk
Fel tamada       váltságunkra
Kristus Urunk       Mi kiralyunk” stb. [394

A versek szövege

1715. december 13.

Distribui item aliis minimis factos Hungaricos

O melly kedves kellemetes       Tiszta Szüztül, Mariatul
Edes hirek hirdettettek       Váltságunkra, lelki jónkra
Angyaloktól az menyekbül       Azért mondgyunk, hálát adgyunk
Hogy az Kristus kisdet Jesus       Istenünknek, Megváltonknak Amen.
Születetett, vilagra lött.      

1716. április 4.

Rhytmos exhibui Pueris iterato:

Vagyon immar békességünk
Istenünkel csendességünk
      Mert az dühös ellenségünk
      Semmit se tehet ellenünk.

Bár vadollya szüntelenül
Isten elett kegyetlenül
      Halal, Pokol mostan rémül
      Mert gyözettetett ezentül.

Nincs ereje már halálnak
Ellenünk se a’ Pokolnak
      Se az étetö vilagnak
      Reszeseké Menyországnak

Löttünk Kristus nagy kinyával
Ertünk való halálával
      Gyözedelmes viadallal
      S-fényes fel támadásával.

O melly boldog mostan sorsunk
Nem árt már testi halálunk
      Mert ha végsö inség rajtunk
      Kristus az Menyégben útunk.

Azért szivel örvendezzünk
Idvözitönket ditsirjünk
      Alázatossaggal kerjünk
      Légyen kegyelmes Istenünk

Hogy több Husvéti örömünk
Lehessen immar minekünk
      Erös Isten álly közöttünk
      Mert csak benned bizik lelkünk

Item:

Örvendgyünk ma       már hatalma
Az Pokolnak       és halálnak
Nincs ellenünk       mert minékünk
Fel tamada       váltságunkra
Kristus Urunk       Mi kiralyunk
Hogy ö benne       Nékünk lenne
Békességünk       Üdvességünk
Gyözedelmes       Ditsösséges
Közbenjáronk       es szó szóllónk
Ally mellettünk       Téged kérünk
Mikor lelkünk       válik tőlünk
Te vagy nékünk       egy Istenünk.

1716. december 18.

Pro pueris minimis rhythmos hungaricos feci.

1. Oh vigassagnak hireink
Es váltsagunknak napjaink
      Betlehemnek várossaban
      Született Kristus az olban
      Örvendezzünk ma
      Vigadozzunk ma

2. Mert immar vagyon örömünk
 Mellyel Kristus most minékünk
      Születésivel szerezte
      az attya Istennél nyerte
      Örvendezzünk ma, vigadoz etc. [395

3. Azért mi ötet ditsirjünk
 Es buzgo szivel tisztellyünk
      Igy lészen örök életünk
      Menyországban ditsösségünk
      Örvendezzünk ma
      Vigadozzunk ma

1717. március 17.

Rhythmos hungarice minimis dedi.

      1
Vigán méltó énekelnünk
Christusunkat most ditsirnünk
Mert fel tamadt mi életünk
Menyorszagban melly vezérünk

[folytatás március 19-én]

      2
Feltamadt mi valtságunkra
Lelki s-testi aldásunkra
Hogy mi is fel támadhassunk
Es menyégben vigadhassunk

      3
Nincs ereje az halalnak
Rajtunk se gonosz Pokolnak
Mert az Kristus Idvözitönk
Melly mi bennünk élet s-erönk

      4
Gyözedelmessen meg ronta
Öket s-minékünk meg-nyita
      az egeknek fényességet
      Es menyei ditsösséget

      5
Ö tinéktek áldást adgyon
Melly is rajtatok maradgyon
      Mig itt éltek e’ vilagban
      Osztan fenyes menyorszagban

      6
Véle edgyütt ditsosségben
Vigadgyatok a’ menyégben
      Idvözitönket ditsérvén
      Allelujat énekelvén

      7
Jesus Istennek Szent Fia
Bünösöknek meg váltója
      Kegyelmedbül országodban
      Vidd bennünket boldogságban

1717. május 13.

Hungarici exhibiti sequentes

1. Örvendez most kereszténység
      Kiben langol az egyesség
      Mert Szent lélek az menyégbül
      Küldetett az Ur Istentül.

2. Az Pünkösdnek jeles napján
      Apostaloknak mindjajan
      Mikor egyes akaratban
      Jerusalemben egy házban

3. Valának, akkor egekbül
      Nagy zugás lön mint nagy széltül
      Mellyen sokan meg rémültek
      de apostalok örültek.

4. Szent Léleknek ajándékán
      Udvességes tanitásán
      hogy tüzes nyelvekkel szóltak
      Es népeknek praedikaltak

5. Mellyek szivekben be vettek
      az igét s-mindjájan hittek
      Hogy Kristus Istennek Fia
      Bünösöknek meg valtoja

6. Mi is méltán örvendezzünk
      Istenünket szivbül kérjünk
      Hogy Szent lélek ajándékját
      Külgyön szentséges malasztyát,

7. Hogy e’ gyarló élet utan
      Örvendezzünk menyországban
      Mind Szentekkel egyetemben
      Tökélletes ditsösségben

Minimis ex Rhythmo hoc datus 1. versus 6&7 item ut 6tus taliter mutantur: Azért mink is örvendezzünk [396

1717. jú lius 19.

Rhythmi dati sunt Donatistis sequentes

Gaudium Natalis Domini

Hungarice
Oh öremmel tellyes hirek
Mellyek nékünk hirdettettek
      Betlehemi Pasztoroktol
      Aldott Isten Szent Fiátol

      2
Melly hozzánk jött az egekböl
Mennyei ditsösségébül
      Bóldog Szüztül születettett
      Szegénységbe emberré lett

      3
Hogy lelki szegénységünktül
Mentene s-az örök tüztül
      Vinne fényes boldogságban
      Es tündöklö Menyországban

      4
Azért zengedezzunk vigan
Magasztallyuk ötet mostan
      Hangos szóval énekelvén
      Tellyes szivel ditsöitvén

      5
Azon életnek adója
Ez világnak meg valtója
      Áldgya meg Kegyelmeteket
      Es szentellye mindeneket

      6
Hogy ez gyarló élet után
Lehessetek menyorszagban
      Amen ugy legyen kérésem
      En Uram és en Istenem!

Latin.       Hung.
Gratulemur       Örvendgy szivem
Et laetemur       Most en bennem
Modulantes       Mert vig hirek
Et cantantes       Hirdettettek
Jesu nato       Hogy Kristusunk
Incarnato       Mi Jesusunk
Deo vero       Születtettett
Nostro Hero       Vilagra lött
Qui virtutem       Boldog Szüztül
Ac salutem       Mariatul
Nobis dabit       Betlehemben
Nos ditabit       Szegénységben
Iam interna       Váltsagunkra
Quam externa       Örök jonkra
Pace vera       Ö bévigyen
Sempiterna       Az menyégben
      Amen       Amen. [397

Hung.
Örvendetes hirek
Mostan hirdettettek
      Az fényes egekbül
Hogy már születtettett
Es e’ vilagra lött
      Kit vartak Istentul
Az Szent Patriarchak
Isteni Profétak
      Régen tellyes szivböl
Azért örvendezzünk
Mi-is énekellyünk
      Vig s-buzgó lélekböl
Edes Jesusunknak
Lelki Pásztorunknak
      Mi minden erönkbül
Hogy ez élet utan
Vigye boldogsagban
      Ez testi inségbül

      Amen.

Bogár Judit


[1] A bevezető részhez felhasznált szakirodalom: Magyar Néprajzi Lexikon. Főszerk. Ortutay Gyula. II. Bp. Akadémiai K. 1970. 283.; III. Bp., Akadémiai K. 1980. 27–30, 65–66, 310, 714; A magyar népzene tára. II. Szerk. Bartók Béla és Kodály Zoltán. Bp. 1953. Akadémiai K. 198; Magyarország zenetörténete II. 1541–1686. Szerk. Bárdos Kornél. Bp. Akadémiai K. 1990. 218–219; Mészáros István: Középkori kolduló diákjaink. = FK 1961. 107–116.

[2] A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig. Szerk. Klaniczay Tibor. Bp., Akadémiai K. 1964. 469.

[3] Varga Imre: Buchholtz György és az iskolai színjátszás. = ItK 1983. 212–224.; Varga Imre: Buchholtz György drámája a könyvek megbecsüléséről. = ItK 1984. 192–194.; Szelestei N. László: Buchholtz György dialógusai. In: Barokk színház – barokk dráma. Szerk. Pintér Márta Zsuzsanna. Debrecen, 1997. 132–141.

[4] Diarium cum itinerario I–II. jelenlegi lelőhelye: Martin (Szlovákia), Matica slovenská, III. skupina, è. 11–12. Mikrofilm: MTAK, A 1989–1991.

[5] Varga I.: i. h. 1983. 213.

[6] Gyakran csak a versek kiosztásának tényét rögzítette. Pl. 1718. ápr. 5. Pridie Rhitmi hungarici minimis distributi. Heri Hungarici majoribus Donatistis …; 1718. dec. 14. Rhythmos exhibui minimis Hungaricos; 1719. márc. 30. Rhythmos exhibui minimis hungaricos; stb.

[7] Vö. Cantus Catholici, 1651. S. a. r. és kiad. Raffaeli R. Rafaela nővér. Bp. 1935. 37–38. (Magyar Irodalmi Ritkaságok 35.): „Ez nap nékünk dicsiretes nap…”; 42.: „En nagy vigaságos örömet hirdetek…”;
Zengedező mennyei kar. Lőcse, 1726. 41–42.: „Hirdetek ti néktek Lelki nagy örömet…”
Cithara Sanctorum. W Laubnì, 1745. 55. sz. ének: „Krystus Syn Boži Narodil se nyni…”

[8] Magyar Néprajzi Lexikon. III. 28. (1. jegyzet); A magyar népzene tára. II. 198. (2. jegyzet).

[9] Cantus Catholici. 1651. 99. és RMKT XVII/2. Szerk. Klaniczay Tibor és Stoll Béla.
S. a. r.: Jenei Ferenc, Klaniczay Tibor, Kovács József és Stoll Béla. Bp. 1962. 33. (Ez utóbbi változat csak helyesírásában különbözik a Cantus Catholici-belitől.)

[10] RMKT XVII/2. 279.