Magyar Könyvszemle   2. évf. 1877. 2.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

A Magyar Nemzeti Múzeum héber kéziratai.
Közli: Dr. Kohn Sámuel, rabbi.
(Vége.)

A szt. irás többi könyvéhez való, többnyire nem szószerinti, hanem inkább magyarázó és számtalan legendát tartalmazó, chaldeus fordítás még sokkal elhanyagoltabb állapotban van az Onkelôs-énál[1] Itt az eltérő olvasások sokkal számosabbak és lényegesebbek, mintsem abban. E tekintetben kéziratunknak az öt megillâh-hoz való, „nekuddâh”-kkal szorgalmasan ellátott targûm-a főkép pedig az Esther-könyvéhez való targûm-shênî[2]-je, nagy tudományos érdeket vehet igénybe.

Ugyanez, csakhogy még sokkal nagyobb mérvben, áll a kéziratnak Rashi-féle magyarázatáról. Rashi, mint a szerzőt teljes nevének: Rabbi Shelômôh Jischâkî kezdő betűi szerint megrövidítve szokták nevezni, 1040-ben Troyes-ben Francziaországban született.[3] Ő a thalmud-utáni zsidóságnak egyik leghíresebb és legtiszteltebb [91rabbija, kinek, mint terjedelemre, úgy tartalomra nézve bámulatos, irodalmi tevékenysége a későbbi zsidó tudományra nézve, egész a mai napig, mérvadó lett. Egyéb közt az egész szt. iráshoz is írt egy, rövidsége és szabatossága által kitűnő magyarázatot, mely, a szt. irás s az imakönyv mellett, a zsidóság közt leginkább elterjedt könyvnek mondható. Rashi ezen commentárja az idővel szintén nagyban rontatott meg, főleg számos értelmezőinek befolyása által, kik sok régit félremagyaráztak és megcsonkítottak, és sok idegen elemet csusztattak belé. Ezen hibák helyreigazítása körűl nagy érdemet szerzett A. Berliner Rashi-nak Móz. öt könyvéhez való commentárjának, több régi kézirat és nyomtatvány alapján készűlt, kritikai kiadása által.[4] Ha kéziratunk Rashi-ját, mely Berliner előtt természetesen ismeretlen volt, ezen jeles kiadással összehasonlítjuk, sok oly helyre akadunk, mely a kiadó helyes és szerencsés javításait megerősíti; de sok új, érdekes és részben igen szép eltérő olvasásokkal is találkozunk.[5]

A codex kezdettől végig ugyanegy s még pedig igen ügyes kéz által szépen és tisztán van irva és mindenütt könnyen elolvasható; itt-ott csinos tollrajzok is találhatók. A sôpher magát kétszer nevezi meg; a 30. levél első oldalán (60. l.) a Rashit tartalmazó hasáb végén, és a 206. levélen (412. l.) az Onkelôs végén azt irja: légy erős[6] Berakhjâh. Hasonnevű német leirókkal, kik a XIV. század első felében éltek, többször találkozunk.[7] Meglehet, hogy kéziratunknak irója ezeknek egyikével azonos, miután a codex semmi esetre későbbi időből való. A múzeumi kézirat-lajstrom azt mondja ugyan róla: „codex sec. XIII, fors. rectius XV. aut XVI”; de egészen eltekintve attól, hogy a szt. irás kinyomtatása után ily fáradságos és költséges, s még pedig a zsinagógában való felolvasásra alkalmatlan kéziratnak készítése több mint valószinűtlen, még több más körülmény is határozottan régibb, körülbelűl a XIII. század körüli időkre utal. Az első az, hogy a codex héber szövege és a targûm gondosan az úgynevezett râphe-vel vannak ellátva, egy [92vonalkával, melylyel hajdanta bizonyos betűk enyhe kiejtését jelölték meg, mely azonban későbbi időkben szokatlanná vált. A „nekuddâh”-k és „negînâh”-k továbbá, melyek, mint már fentebb megjegyeztük, csak utólagosan irattak, igen régies alakot tüntetnek fel.[8] Végtére pedig a fentemlített felkiáltás: „légy erős N. N. iró!” a XIII. század második felében és a XIV. században már nem ezen egyszerű szavakkal, hanem több hozzátétellel és rímes versekben volt szokásos.[9]

Magán-jegyzék a kéziratban csak kettő fordul elő. Az egyikben, Móz. V. k. végén, egy bizonyos Jischâk ben Ja‘kôbh azt mondja, hogy 5380, azaz 1620-ban, csütörtökön, âdâr-hó 29-én, meghalt atyja e codexet a halálágyon ő neki adományozta; a másikban mindjárt az első lapon ez olvasható: „Mint örökségi osztályrészemet 20 arany fejében fogadtam, Menachem Mendel Oppenheim 5404.” (1643.)

A fehér hártyakötésű kézirat, a benne használt Rashi-irás után ítélve, Németországban és pedig, mint a laphtarâh-knak fentemlített rendezéséből kiviláglik, Dél-Németországban, valószinűleg majnai Frankfurtban készűlt, és később, mint ezt a krakói sôpher említett észrevételei bizonyítják, Lengyelországba, onnét pedig végtére valahogy Jankovich birtokába került.

V.
A parancsolatok kis könyve („‘Ammûdê-gôlâh”, vagy „Semak”), az emelék-áldozat könyve („Hat-terummâh”) és egyéb apróbb közlemények.

A Múzeumnak kézirat-czímjegyzéke e codexről azt mondja: „Cod. 5. fol. hebr. Tarjag[10] Mizvoth, seu complexus legum hebraicarum [93juxta Thalmudem. Cod. sex. XIV.” A kéziratnak ezen megjelölése egyrészt hibás, másrészt pedig hiányos. A nagybecsű, 245, nyolczanként fűzött, kis ívrét hártya-levélből (490 lapból) álló codex t i. a középkori zsidó irodalomnak két híres munkáját tartalmazza, ezenkivűl pedig több későbbi kisebb-nagyobb értekezést és adatot. Ennek következtében a kéziratot, két eredeti főrésze és későbbi apróbb közleményei szerint, három külön rovatban irom le.

A) A parancsolatok kis könyve („‘Ammûdê-gôlâh”, vagy „Semak”.) A kéziratnak első része egész a 193. levélig (386. lapig) Jischâk ben Jôseph-nek „a parancsolatok kis könyve” nevezetű munkáját tartalmazza. A szerző Jechîêl, párisi rabbinak tanítványa és veje, a XIII. század legnagyobb zsidó tekintélyeinek egyike,[11] Francziaországban, Corbeil városában, élt, miért corbeil-i Jischâk-nak, hosszú orra, vagy mások szerint, szőrös orra miatt[12] néha „Baal ha-chôtem”-nek, azaz nagy orr – vagy orros Jischâk-nak is szokták nevezni. Több hittudományos munkán kivűl, Aesopus modorát utánzó meséket is írt. Leghíresebb munkája fennevezett, több ízben kinyomatott könyve, melyet, az előszó szerint, a czélból írt, hogy hitfelei számára mindazon törvényeket és szabványokat röviden állítsa össze, melyek a Palaestinán kivűl lakó zsidóságra nézve még ma is érvényesek.[13] Mivel csakis ezekre szorítkozott, ezeket pedig 7 főszakaszban, vagy a megfelelő héber szó szerint, 7 „oszlopban” (‘ammûd) tárgyalta, könyvét „‘ammûdê-gôlâh”, a száműzetés oszlopai-nak nevezte. Később a parancsolatok kis könyvének „sêpher misvôth kâtôn”-nak, vagy ezen elnevezés kezdőbetűi szerint, rövidítve „Semak”-nak szokták nevezni, hogy ez által egy másik franczia rabbinak, a Coucy-ban élő Môsheh-nek hasonló irányú régibb könyvétől külömböztessék meg, melyet a parancsolatok nagy [94könyvének, „sêpher misvôth gâdôl”-nak, vagy rövidítve „Semag”-nak neveznek.

Corbeil-i Jischâk, miután munkáját bevégezte, a franczia és német községekhez körlevelet intézett, melyben ezeket felszólította, hogy könyvét irassák le és tanulmányozzák. A Semâk csakhamar nagy elismerésben részesűlt. A szerző egyik tanítványa, Peres ben Êlijâh jegyzeteket írt hozzá, melyek később részben magába a könyvbe mentek át. Azonkivűl sok más rabbi, köztük a hírnevű rothenburgi Mêîr ben Bârûkh, szintén ily jegyzeteket írt hozzá. A „Semâk”-nak jó számmal előforduló kéziratai mindig más-más ily oldaljegyzékekkel vannak ellátva,[14] melyeknek tartalmától a kéziratnak becse függ.

A Múzeum kézirata tartalom-jegyzékkel kezdődik, mely a nyomtatványok indexének megfelel, de ennek már 294. fejezetével végződik, egész odáig pedig csak 290 fejezetet számít. Maga a könyv háromhasábos lapokra van írva; Peres ben Êlijâh fennemlített jegyzetei a szövegbe fel vannak véve, és kezdetben csak így vannak megjelölve: „jegyzet .... rabbitól”, a név t. i. hiányzik, de számára üres tér van hagyva; később rendesen már az szokott állani: „eddig mennek a bölcs Repâ[15] szavai.” A váló-levél („get”) mintái a kiadások szövegezésétől némileg eltérnek.[16] Ott, hol a kiadásokban a 193. fejezet végződik, egy értekezés van, mely sem a kiadásokban, sem pedig a Múzeum második Semak-kéziratában[17] nem található, és e szavakkal van bevezetve: „És most elkezdem leirni a vallásos törvényeket, amint ezeket Jischâk ben Abhrâhâm[18] a „Semâg”-ból és Maimûni-ból kivonta.” Ezen értekezés 52 lapon polgárjogi és bűnügyi törvényeket tárgyal, de miután a sajátképi könyvhez nem tartozik, az indexben felemlítve nincsen. A könyv végén egy másik, 4 lapra terjedő, a zsidó időszámítást tárgyaló, másutt szintén nem található értekezés áll, utána pedig ezen [95zárjegyzet: „Én Chajîm bar[19] Menachêm, a leiró, bevégeztem e könyvet Ahrôn bar Abhrâhâm számára. Az Isten kegyelmezzen neki, hogy olvashasson benne ő és gyermekei és gyermekeinek gyermekei minden időknek végeig. Amen. Selâh.” Ezután más kéztől írva: „Ami innét tovább áll, az sem a parancsolatok (kis) könyvéből, sem pedig a „Terummâh”[20] könyvéből való, hanem én Ahrôn bar Abhrâhâm[21] összeszedegettem a parancsolatok nagy könyvéből. S mivel a nagy (t. i. tudós), ki a kicsinyt (t. i. a parancsolatok kis könyvét) irta, megfeledkezett arról, hogy felvegye, én ezt, mivel fontos, a könyvhez magam adtam hozzá.” Ezen bevezető sorokat egy értekezés követi, mely a „Semag” nyomán Mózes öt könyvének és a prófétáknak azon szakaszait meghatározza, melyek az egyes szombat- vagy ünnepnapokon olvasandók. Végűl corbeil-i Jischâk említett körlevele következik, mely a kiadásokban bevezetés gyanánt áll.

A „Semak”-kéziratokban szokásos oldaljegyzékek itt ép oly számosak mint érdekesek; két későbbi kéztől, halványabb tentával, franczia Rashi-betűkkel irattak. Kezdetben igen gyakoriak, de kicsinyek; később ritkábbak, de annál terjedelmesebbek. Többnyire csupa kivonatok más idevágó munkákból; egyébközt e következő nevekkel és czímekkel találkozunk: Arûkh, Maimûni, Tôsaphôth, Semag, a párisi Jechîêl, Or-zârû‘a[22], a rothenburgi Mêîr ben Bârûkh, ennek tanítványa Tasbes[23], Mârdekhai, Haggâhôth Maimûni,[24] Haggâhoth-Asheri,[25] Jôrêh-dêâh,[26] egy különben ismeretlen Jechiêl-Kôhen és Tôla‘ath, mi sajátkép annyit jelent mint féreg.[27]

[96B) Az emelék-áldozat könyve („Sêpher hat-terummâh”). Ezen, nyomtatásban[28] is megjelent, gyakran idézett könyvnek szerzője az 1200 körül Worms-ban élő Bârûkh ben Jischâk.[29] A codexnek ezen része, az irás hasonlatossága után itélve, a fenn nevezett Ahrôn ben Abhrâhâm-tól, azaz magától a codex tulajdonosától leirva, e könyvet 51 hártyalevelen (a 195–246 levélig) igen sajátságos alakban tünteti fel. Kezdetét a kiadásoknak zárszava képezi, melyben a szerző könyvének czímét azzal magyarázza, hogy tartalmát az előtte élő tudósok munkáinak emeléke (java) képezi.[30] Ezen zárszót a kézirat némi eltérésekkel és más sorrendben,[31] de, mint tartalmából világos, joggal előszóként adja, melyben a szerző – mi a kiadásokban hiányzik – munkájának tartalmát, s még pedig ugyanazon sorrendben, melylyel a bécsi „Hat-terummâh”-kéziratban találkozunk,[32] tehát a kiadásoktól némikép eltérőleg, felsorolja.

Annál feltűnőbb, hogy a kézirat magát a könyvet úgy adja, hogy négy értekezés, melyet az előszó világosan megnevez és a kiadások csakugyan hoznak, egészen hiányzik benne; a többi pedig, az előszó határozott adataival ellentétben, egészen más sorrendben áll. A kéziratban t. i. csak e következő értekezések fordulnak elő: 1. Hilkhôth-shechîtâh, az állatok levágására vonatkozó rendeletek; 2. Hilkhôth-terêphôth, rendeletek, melyek a levágásnak oly hiányaira, vagy pedig oly betegségekre vagy egyéb bajokra vonatkoznak, melyek miatt az állat húsát enni tilos; 3. Hilkhôth-issûr ve-hetter, a tilos és megengedett ételekre vonatkozó rendeletek; 4. Hilkhôth-netilath jâdajîm, a kézmosásra vonatkozó rendeletek;[33] 5. Hilkhôth-challâh, az emlék-áldozatra vonatkozó rendeletek; 6. Hilkhôth-gittîn, a váló-levélre vonatkozó rendeletek; 7. Hilkhôth-abhodâh-zârâh, a bálványimádásról szóló rendeletek; 8. Hilkhôth-jajîn-nesekh, a tilos borokról [97szóló rendeletek; 9. Hilkhôth-shabbâth, a szombatra vonatkozó rendeletek, és 10. Hilkhôth-chalîsâh, a sógorsági nászra, vagy az ezt helyettesítő szertartásra vonatkozó rendeletek.

Még sokkal feltünőbb az, hogy ezen fejezeteknek szövege a kiadások megfelelő szövegétől nagyban tér el. A kiadások t. i. aránylag igen bő tartalom-jegyzékkel kezdődnek, mely után a sajátképi könyv következik. A kéziratban ezen tartalom-jegyzéknek semmi nyoma, maga a könyv pedig sokkal rövidebb, úgy látszik, hogy sajátkép csupán csak a tartalom-jegyzékből áll, mely a könyv megfelelő fejezeteinek nehány része által itt-ott ki van bővítve. Miután tudjuk, hogy Jisâskhâr ben Jekûthîêl a „hat-terummâh” könyvéből kivonatot készített,[34] mely azonban nyomtatásban nem jelent meg, több mint valószinű, hogy a kéziratnak ezen része épen ezen rövid kivonatnak másolata.

C) Apróbb közlemények. A „semak” indexe után[35] eredetileg egy egész levél üresen volt hagyva. Ennek első oldalán egy, igen apró franczia Rashi-betűkkel három hasábban írt, „rabbi Jishm‘âel 13 alapszabályának magyarázata” czímű kis értekezés áll. Ezen, a zsidó hagyomány által a szt. írás értelmezésére nézve elfogadott, 13 alapszabálynak többféle magyarázata kinyomatott, több más kéziratilag őriztetik.[36] Codexunknak magyarázata eddig ismeretlen; irálya rövid és világos, szerzője nincsen megnevezve.[37]

Ezen levél második oldalán a kéziratnak egyik tulajdonosa, ki magát nem nevezi meg, de az irás után ítélve ugyanaz, ki a „semak”-hoz a fennemlített oldal-jegyzékeket írta, könyvtárának lajstromát közli.[38] Ezen lajstrom igen ritka könyveket tartalmaz s már annyiban is érdekes, a mennyiben egy a XV. század közepe körűl élő zsidó tudósnak könyvtárát ismerteti.[39]

[98Ugyanezen oldalon egy eddig ismeretlen héber költemény áll, mely négy versszakban azon gondolatot fejtegeti, hogy „az idő hűtlenűl bánik a jámborokkal”, de hogy a gonoszoknak szerencséje nem valódi és nem tartós. Mind a négy versszaknak első sora ugyanazon egy szótaggal végződik, és ugyanezzel megint minden második sor kezdődik; a második soroknak végei és a harmadik soroknak kezdetei ismét ugyanazon egy szótag által képeztetnek, ugyanez áll minden harmadik és negyedik sor végéről, illetőleg kezdetéről, míg végtére minden negyedik sor szintén ugyanazon egy szótaggal végződik. Ezen sajátság a kéziratban az által van feltűntetve, hogy a versszakok a levél hosszában úgy vannak írva, hogy minden versszak egy-egy sort képez, az egész tehát 4 sorból áll és a versszakok első, második stb. sorai egymás alá jutnak, azon szótagok pedig, melyek a sorok végeit, illetőleg kezdeteit képezik, csak egyszer, t. i. a középben, állanak és a négy előttevaló és a négy utána következő szóhoz, tehát mindössze nyolczszor olvasandók, úgy hogy az egész, az első pillanatra rejtélynek látszik. A költemény, ezen mesterkélt szerkezetének daczára, nyelvezetre nézve igen szép.[40]

Ugyanezen lapra egy bizonyos Pakesh Abhrâhâm, ki 1635-ben Lissában, a jelenlegi Porosz-Lengyelországban, tanító volt, egy kisebb költeményt írt,[41] mely az előbbinek, épen nem jól sikerűlt, utánzása.

A semak végén a szerző fenn (A alatt) említett körlevele körűl, mindkét oldalon, szintén apró franczia Rashi-irásban, Mârdekhai ben Nâthân-nak egy tudósítása áll, mely „az aggastyánnak, straszburgi Jischâk-nak nevében” a semak szerzőjére s e könyv keletkeztére nézre érdekes adatokat közöl.[42]

A kézirat utolsó lapján hat, csupa betűk által jelölt számokból álló, hasáb egy naptár-félét mutat fel, mely az alatta levő igen roszszúl írt magyarázat szerint, annak kiszámítására szolgáljon, hány hét legyen minden évben a keresztény karácson és husvét közt.

[99A kéziratban végtére több családi jegyzék is áll. Azon a lapon, a melyen a semak indexe[43] végződik, másodfél hasáb ily jegyzék, kezdetben héber négyszög-, később franczia Rashi-irásban, van a kézirat egyik tulajdonosától írva, aki 1471–1493-ig öt fiának és öt leányának születése napjait feljegyezte. A codex utolsó előtti lapján pedig, ugyanezen kéz 1467–1493-ig halálnapokat jegyzett fel. Ezen jegyzékek után mindkét helyen egy későbbi kéz, úgy látszik ezen előbbi birtokos unokájának keze, 1536–1570-ig több születési és halálozási esetet jegyzett fel.

A kézirat Francziaországban, tán Elsászban, semmi esetre később mint a XIV. században készűlt, és később Krakóba kerűlt; régi barna bőrkötése jelenleg kissé rongált.

VI.
A parancsolatok kis könyve.
(‘Ammûdê-gôlâh, vagy Semak.)

A barna bőrkötésű kézirat, mely a semaknak egy második, igen érdekes példányát tartalmazza, 127 kis ívrét hártya-levélből, 343 kéthasábos lapból áll, mely nyolczanként van fűzve. A kezdettől végig egy kéztől való irás középnagyságú, igen csinos német négyszög-betűket mutat. A sôpher az ő nevét: Môsheh-Meîr az által elárulja, hogy e két nevet több ízben czifra betűk által feltűnteti. A codex végén azon rímes versek állanak, melyek a XIII. század vége felé és a XIV. században élő német leirókat jellemzik, és szószerinti fordításban ekkép hangzanak: „Légy erős és maradjunk erősek! A sopher kárt ne valljon, se ma se a jövőben, mindaddig, míg majd szamár azon lajtorján fog felmászni, melyet Ja‘kôbh ősünk az ő álmában látott.”[44] A sôpher külömben dévaj ember lehetett. A válólevél (get) első mintájának[45] végén azt írja: „Öszvér, szamárnak fia mint tanu,” a második minta végén megint: „Okos, bolondnak fia mint tanu. Gazdag, szegénynek fia mint tanu;” [100a harmadik minta végén pedig: Titkos, ismeretlennek fia, m. t. Rejtélyes, ismeretlennek fia m. t.

A lap oldalaira két különféle kéz, haloványabb tentával, javításokat és észrevételeket írt; a későbbi ugyanaz, mely az utolsó oldalon lengyel-zsidó betűkkel nevét: Jâ‘kôbh ben Pesach, feljegyezte. Ugyanott egy másik jegyzék azt mondja, hogy egy bizonyos Re‘ubhen ben Jischâk a codexet, csütörtökön, elûl hó 5-én 5282- (1523)-ban a Lêvi-törzsből való Nâthân ben Asher-től megvette.

A kézirat corbeil-i Jischâk fent (V. sz. A alatt) említett körlevelével kezdődik, itt azonban igen fontos eltéréseket mutat. Ezen körlevél t. i. a kiadásokban két külömböző levélből áll, mindegyikük a szerző aláirásával, és pedig úgy, hogy a második levél kezdete alig érthető. A kézirat a sajátképi körlevelet már az első levéllel bevégzi, ezután pedig azt mondja: „Eddig írta rabbi Jischâk ben Jôseph (t. i. a corbeili Jischak), innét tovább pedig írta rabbi Shelômô ben Hârî”.[46] Ezen bevezetés után a kiadásoknak másik levele ekkép kezdődik: „Ezen körlevelet megerősítés végett még Németországba is küldték;[47] de ezekbe az országokba vétkeink miatt már nem küldhették el, mert közben az egekbe szólíttatott (a szerző t. i.) hétfőn, bamidbâr-hetiszakaszán,[48] ijjar-hó 28. napján, a kis számítás[49] 40. évében (azaz 5040-ben, tehát 1280-ki aprilis hó 29-én). Tudom továbbá, hogy a nők számára is megírta az őket illető törvényeket, a parancsolatokat és a tilalmakat, úgy a mint a férfiak számára írta, és azt mondotta, hogy azoknak olvasása, kutatása és tanulmányozása a nők számára ép oly üdvös, mint a thalmud tanulmányozása üdvös a férfiak számára, a mint azt találjuk” stb. úgy mint a kiadásokban. Ezen szövegezésből[50] kitűnik, hogy az eredeti körlevél már a kiadások első részével végződött, hogy ezeknek második fele rabbi Shelômôh ben Hârînak[51] [101későbbi hozzáadása; hogy a semak szerzője, mi eddig egészen ismeretlen volt, kizárólag nők számára egy hasonló irányú könyvet irt, és nem 1240-ben vagy 1270-ben halt meg, mint ezt a régebbi zsidó irodalomtörténetek[52] állítják, hanem 1280-ban és még pedig aprilis hó 29-én, mit a párisi nemzeti könyvtárnak 221. sz. a. semak kézirata szintén bizonyít.[53] Azon „országok” alatt pedig, hova rabbi Shelômôh ezen utóirata szerint, corbeili Jischâk körlevelét már nem küldhette, nyilván az osztrák örökös tartományok értendők. A középkori zsidó copisták t. i. vallásos vagy hivatalos okmány-minták lemásolása alkalmával, az illető okmány keltezetében saját tartózkodási helyüket és az időt, a mikor épen írtak, szokták felvenni. Már pedig az első válólevél-mintának keltezete, mely a kiadásokban „a Szajna folyó melletti Párisból,” az 1294. évből van keltezve, a kéziratban „az Agra folyó melletti Agra[54] városa, cheshvân-hó 14-ike, 5101-ben” (azaz 1350). Ebből az következik, hogy a codex Csehországban, Eger városában 1350-ben készűlt, honnét az említett, lengyel zsidó betűkkel irt jegyzékek után ítélve, később Lengyelországba kerűlt.

Ezen körlevél, illetőleg bevezetés után az index[55] következik, mely itt csak 321 fejezetet számít.

Peres ben Elîjâh jegyzetei,[56] rendesen valamivel kisebb betűkkel írva és „Mrpâ”-val[57] megjelőlve, magába a szövegbe fel vannak véve. Az oldalokon néha tollrajzok, magyarázó kis ábrák állanak, melyek a kiadásokban hiányzanak, noha a szövegben álló „Khezeh” (úgy mint ez) szócska, melyek rájok utal, még ott is megmaradt.[58] A könyvnek egyes részei közt itt-ott kis rímes versecskék állanak. A szöveg nagyban és egészben megegyezik a kiadásokéval, de ennél sokkal correctebb. Ha a Múzeum két semak-kéziratát egymás [102közt és a kiadásokkal összehasonlítjuk, számos igen érdekes eltérő olvasásokra akadunk.[59] Különös érdekkel bir mindkét kéziratban előforduló több oly hely, mely a kiadásokban, nyilván a censura előtti félelemből, kimaradt. Így példáúl a 75. fejezet a bibliai tilalmat fejtegeti: „Gyermekeid közűl ne adj senkit a Molochnak” (Móz. 3. k. 18, 21.) Ezen fejtegetés végén a kéziratok még ezt jegyzik meg: „Úgy látszik, hogy ebből, (t. i. a pogány szokásból, mely szerint a tűz-istennek gyermekeket hoztak áldozatúl) megmagyarázandó a keresztények azon szokása, mely szerint ünnepük[60] estéjén tüzet csinálnak; csak hogy ezen szokásuk eredeti jelentőségét már elfelejtették.”[61]

VII.
Hat különféle kézirat-töredék.

Ezen csomag hat különféle töredéket tartalmaz, melyek e következők:

1. Egy a zsinagógai használatra készűlt „megillâh”-nak[62] két nagy töredéke, mely semmiféle becscsel nem bír.

2. Az ünnepnapi imakönyv (machazôr) egy nagyívrét hártyalevele, mely az uj-évi „musâph”-ima egy részét tartalmazza.

3. Egy nehezen elolvasható kisívrét hártya-levél, mely Elchânân ben Jischâknak egy „‘abhôdâh-zârâh”-hoz való „tôsaphôth”[63] gyűjteményéből való.

4. Két összefüggő középívrét hártya-levél, mely a szt. irás egy kéziratából való és két hasábban írva van. Az első lap tartalma kir. II. k. 7, 10. – 8, 25, a másodiké u. o. 10, 32. – 12, 12.

5. Móz. öt könyvéből való két egyes hártya-levél; az elsőn Móz. 1. k. 42, 16. – 42, 38.; a másodikon Móz. 5. k. 12, 27 – [10313, 10 áll. Minden egyes vers után Onkelôs-nak fordítása[64] magába a szövegbe fel van véve. A betűk igen régies alakot tűntetnek fel; felötlő a hê-betűnek alakja, mely majdnem a cheth-hez hasonlít és csak annyiban tér el tőle, hogy a baloldali függélyes vonal, mely úgy mint a chet-nél egész a felső vizszintes vonalig ér, valamivel beljebb van téve. Különösen érdekes azon körülmény, hogy az Onkelôs épen úgy mint a héber szöveg nem csak „râphe”-vel[65] és „nekuddâh”-kkal,[66] hanem még „negînâh”-kkal[67] is el van látva, miből azt lehet következtetni, hogy ezen töredékek azon igen régi időkből valók, mikor a zsinagógában a héber eredetit a chaldeus fordítással felváltva szokták felolvasni, az utóbbit pedig, mire a „neginâh”-k mutatnak, szintén egy bizonyos dallammal. Az Onkelôs a kiadásoktól főkép a helyesirásra nézve tér el.[68]

6. A babiloni thalmudnak egy nagyívrét hártya-levélből álló töredéke, mely igen régies és megsárgult irásban csupán csak a thalmud szövegét, minden commentár nélkül közli. Tartalma a kiadásokban a „gittîn”-nevezetű értekezés 53. b lapjának végétől egész az 55. b lapjának kezdetéig felel meg és eltérő olvasásokat nem mutat fel.

VIII. és IX.

Ezen két szám alatt Esther könyvének zsinagógai használatra készűlt, két ívrét nagyságú példánya (megillâh) a szokásos hártya-tekercs alakban őriztetik.

X.
Chorin Áron, aradi főrabbi, egy héber alkalmi költeménye.
(Lamenaseach shîr.)

A múzeumi kézirat-lajstromban „Nro 1. quart. hebr.” alatt felvett kézirat nyolcz 4-edrét papirlevélből (16 lapból) áll. A csinosan írott, tollrajzokkal ellátott czímlapon e héber sorok olvashatók: „Lamenaseach shîr, meeth ‘adath jisrâel thôshebhê Arad hacharedîm likerath penê malkhom has saddik, Phrans ha-rîschôn, [104kêsar O‘estreich umelekh Hungari‘e, jôd îjjar 5567[69] libhrîath ôlam, chubbar ba‘ivri vene‘etak leashkenazi meeth Ahron Chorin.” Ezen héber czím után ennek szószerinti német fordítása így következik: „Ein Psalm von der Arader israelit. Gemeinde als sie ihrem huldreichsten Monarch, Franz I., Oestreichs Kaiser und König zu Hungarn etc. am 14-ten May 1807 entgegen eilte. Verfasst im Ebräischen, und ins Deutsche übersetzt, von Aron Chorin Ober-Rabby in Arad.”

A kézirat tartalma ezen czímlapból világos. A hét versszakból álló költemény héber szövege a zsoltárok irályát szerencsésen utánozza. A szószerinti német fordítás régies helyesirást mutat. Minden levélnek innenső lapján fenn egy héber versszak s alant a megfelelő német fordítás áll; a tulsó lapok üresek.

XI.

A múzeumi kézirat-lajstromban „Nro 2 quart. hebr.” alatt felvett kézirat Esther könyvének a zsinagógai használatra készűlt 4-edrét nagyságú tekercsét (megillâh-t) tartalmazza, mely tehát a Múzeum tizenkét héber kézirata közt három egész példányban és két nagyobb töredékben képviselve van.[70]

XII.
Izraelita imakönyv.
(Siddûr.)

A múzeumi kézirat-lajstromban „Nro 3 quart. hebr.” alatt felvett codex az izraeliták rendes imakönyve, mely csak itt-ott a Dél- és Közép-Németország sajátságos ritusát tűnteti fel, külömben pedig a nálunk még ma is szokásos héber imakönyvektől csak az egyes részek egymásutánjára nézve tér el.

A codex 191, nyolczanként fűzött, részben nagyon megbarnúlt 4-edrét sárga hártya-levélből (382 lapból) áll; a gyakori használat nyomai sok helyen észrevehetők. Több levél elveszett és újabb, fehérebb hártya-levelek által, de ügyetlen kéztől, pótoltatott. Az eredeti [105régi irás német jellegű és a „râphe” úgy mint a „nekuddâh”-k alakja után itélve, a XIV., tán a XIII. századból való. A codexnek üresen maradt utolsó három lapján több magánjegyzet áll, melynek nagy részét már alig lehet elolvasni. Az utolsóelőtti levél túlsó lapján egy tizenkét sorból álló, nem épen jó, héber költemény olvasható, melynek szerzője azt állítja, hogy ő e kéziratot befejezte és nevét az egyes soroknak kezdő- és végső betűi által megjelőlte. Ezen betűk csakugyan kétszer adják e nevet: Binjâmîn bar Jehûdâh; de az írás oly rosz s az egésznek írásmódja annyira tér el a sôphereknek szokásos módjától, hogy Binjâmîn valószinűleg nem a codex eredeti írójának, hanem nyilván csak annak neve, ki az említett hiányzó leveleket utólagosan pótolta.

Hogy a codex Németországban nem csak készűlt, hanem soká ott is volt, azt az utolsó lapon álló, már csak nehezen olvasható, két jegyzet bizonyítja. Az egyikben valakiről van szó, ki 5206-ban (1447), vasárnap, âbh-hó 23-án Erlangenben temettetett el; a másikban pedig egy Serlîn nevezetű nőről, ki szombat estén, elûl-hó 10-én 5240-ben (1481) halt meg és Ulmban lett eltemetve.

A rongált barna bőrkötésű codexnek csak régészeti becse van.

[1] L. Zunz, die gottesdienstlichen Vorträge d Juden (Berlin, 1832.) 5. fej.

[2] Azaz: második targûm. Ezen könyvhez t. i. két különféle targûm létezik; kéziratunkban csak ezen második, sokkal bővebb targûm áll.

[3] Életét s tudományos tevékenységét legalaposabban irta le Zunz a „Zeitschrift für die Wissenschaft des Judenthums” I. köt. 2. füzet. V. ö. ugyanannak „Zur Geschichte und Literatur” (Berlin, 1845.) 62 l. folyt. és Graetz i. h. VI. 77 l. folyt.

[4] „Raschii in pentateuchum commentarius”, Berlin, 1866.

[5] Többször említett német jelentésemben Móz. IV. k. 24. fejezetéből az eltérő olvasásokat mutatványként hoztam fel.

[6] Ezen a középkori, főleg német-zsidó leiróknál szokásos beszédmódról, l. Zunz, i. h. 207 lap.

[7] Lásd Zunz, i. h. 209 l. és Krafft és Deutsch, i. h. 118 l.

[8] A chîrek (i) serêh (é) és segôl (e) többnyire nem pontocskákkal, hanem kis vonalkákkal jelöltetnek, a phathach (á) egy a ma szokásosnál sokkal hoszszabb vonallal; a kâmes (a) pedig nem kalapács-alakú hanem majdnem olyan mint a phathach, hoszszú vonal, csakhogy közepén egy picziny pontocska van.

[9] L. Zunz, i. h. 207. l.; v. ö. az alantabb, VI. alatt, ezen versekről mondottakat.

[10] Tarjag, a számokat héber betűk által kifejezve, annyit tesz mint 613; ennyire teszi t. i. a zsidó hagyomány a Mózes öt könyvében foglalt parancsolatoknak és tilalmaknak összegét. Ezen könyv azonban nem ezekkel foglalkozik.

[11] Életét és irodalmi tevékenységét l. E. Carmoly, La france israélite (majnai Frankfurt. 1858.) 39 l. folyt.

[12] L. alantabb, C) alatt, a kéziratban foglalt. Mârdekhai ben Nâthân-nak idevágó közleményét. Ezen határozott adattal szemközt alig elfogadható Carmoly (i. h. 40 l.) azon magyarázata, mely szerint „Baal ha-chôtem” annyit jelentsen mint a nagytekintélyű.

[13] Számos törvény‘ t. i., mely az egykori szentélyre. az áldozatokra, a papokra és a szent földre vonatkozik, érvénytelenné vált ugyan, de azért mégis a legszorgalmasabb tanulmányok tárgyát képezte.

[14] L. Carmoly, i. h. 44 l., és Krafft és Deutsch i. h. 60 l. folyt.

[15] Repâ rövidítés e helyett: Rabi Peres Êlijâhû; ezen utóbbi szó a héberben âleph betűvel kezdődik.

[16] Német jelentésemben ezen és több hasonló eltéréseket a héber eredetiben közöltem.

[17] L. tovább, a következő, VI. szám alatt.

[18] Tán az 1302-ben élő hasonnevű iró. L. Zunz, i. h. 209 l.

[19] „Bar” a chaldeus nyelven megfelel a héber „ben” (fiú) szónak, itt rövidítés e helyett: „ben rabbi”, N. N. rabbinak fia.

[20] L. tovább, ugyanezen számot B) alatt.

[21] Tehát ugyanaz, a kinek számára a codex iratott.

[22] A bécsi Jischâk ben Môsheh híres munkája.

[23] Rövidítés e helyett: Talmîd Shimshôn ben Sâdôk.

[24] Maimonides „Jad” czímű munkájához való észrerételek.

[25] A Spanyolországba kivándorolt német Asher ben Jechîel munkájához való észrevételek.

[26] Mi alatt itt Jôseph ben Ja‘kôbh „Tûr” czímű munkája értendő.

[27] Ezen sajátságos elnevezésről l. „Mardochai b. Hillel, sein Leben stb. czímű értekezésemet, i. h. XII. fej.

[28] Velencze 1523. és Zolkiew 1811.

[29] L. „Mardochai b Hillel, sein Leben” stb. czímű értekezésemet, i. h. XII. fej.

[30] Krafft és Deutsch (i. h. 55. l.) e czímnek magyarázatát tökéletesen félreértették.

[31] A héber eredetit német jelentésemben, i. h. közöltem.

[32] L Krafft és Deutsch, i. h. 55. l.

[33] Ezen rendeletek itt, külön felirattal ellátva, külön fejezetet képeznek; de a kiadásokban, a 77. és 78. fej. alatt, az előbbi értekezéshez vannak csatolva.

[34] L. A zûlai „shem hag-gedôlîm” czímű könyvét, II. „Kissûr sêpher hat-terummâh” jelszó alatt.

[35] L. fenn A) alatt.

[36] L. Steinschneider „Catal. codd. m. script. bibl. reg. Monacens. I.-b. cod. hebr.” 132. l. folyt.

[37] Német jelentésemben kezdetét és végét közöltem.

[38] Ezen lajstromot u. o. szintén közöltem.

[39] Hogy a lajstrom irója ezen idő körűl élt, abból tűnik ki, hogy a később felemlítendő családi jegyzékek közűl a legrégiebbiket, az 1467-től valókat, ugyanezen kéz irta.

[40] L. német jelentésemet, az i. h., hol a költeményt közöltem.

[41] Ezt u. o. szintén közöltem.

[42] Ezen fontos, csak a semak első, igen ritka konstantinápolyi kiadásában álló tudósítást, melynek tartalmát de Rossi, a 87. codexhez, latinul hiányosan közölte, német jelentésemben kéziratunk alapján ujonnan kinyomattam.

[43] L. fentebb, V. sz. A) alatt.

[44] Ezen versek eredete és szokásos használata fölött l. Zunz, i. h. 207 l., rendesen csak így végződnek: míg szamár majd lajtorján nem mászik fel; az utolsó sor: „melyet Ja‘kobh ősünk stb. Móz. I. k. 28, 12 szerint készűlt toldalék, mely azonban más német kéziratban is találtatik.

[45] L. a kiadásokban a 184. fej.

[46] Hârî rövidítés e helyett: harabh rabbi Jischâk, vagy Jôseph, vagy egyéb i betűvel kezdődő név.

[47] Az első levélben t. i. csakis Francziaországról van szó.

[48] A zsidók a hetet a sz. irás azon szakaszának kezdő szava szerint szokták elnevezni, melyet épen e héten olvasnak.

[49] „Perat-kâton,” midőn t. i., úgy mint itt, az ezreseket elhagyják.

[50] A héber eredetit német jelentésemben közöltem.

[51] Ezen, mint a következőkből kitűnik. Csehországban élő rabbi nyilván azon Shelômôh ben Jischâk, kinek nevében a bécsi semak-kézirat több észrevételt és oldaljegyzéket közöl. L. Krafft és Deutsch, i. h. 63. l.

[52] „Jûchasin” és „Shalsheleth hak-kebâlâh.

[53] L. Carmoly, i. h. 45. l.

[54] A cseh Eger város és folyó névnek latin elnevezése.

[55] L. fent. V. sz. A) alatt.

[56] L. fent. V. sz. A) alatt.

[57] Rövidítve ennek: „morenu rabbi Peres Elijah” „azaz: tanitónk rabbi Peres (ben) Elîjâh.”

[58] Péld. a 155. fejezetben.

[59] Német jelentésemben néhányat a héber eredetiben közöltem.

[60] Ezen ünnep alatt nyilván szt. János napja értendő.

[61] A héber szöveget néhány hasonló helylyel együtt német jelentésemben szintén közöltem.

[62] Így neveztetik azon hártya-tekercs, mely Esthêr könyvét tartalmazza.

[63] Sajatkép annyi mint toldalék; így neveztetnek a XI–XIII. században a franczia és német rabbik által a babiloni thalmudhoz írt észrevételek. Hogy ezen lap csakugyan Elchânân b. Jischâk tosaphôthjaiból való, azt német jelentésemben körülményesen bebizonyítottam.

[64] L. fent IV. sz. a.

[65] E szók magyarázatát l. fent u. o.

[66] E szók magyarázatát l. fent. u. o.

[67] E szók magyarázatát l. fent. u. o.

[68] Német jelentésemben belőle egy mutatványt közöltem.

[69] A számok a czímlapon zsidó szokás szerint héber betűk által vannak kifejezve.

[70] L. fent. a VII. (1), VIII. és IX. al. sz.