Közgazdasági Szemle, XLII. évf., l995. 12. sz. (1165-1176. o.)

ROMÁN ZOLTÁN

Román Zoltán a Magyar Tudományos Akadémia Ipargazdasági bizottságának elnöke.

Beszállítások a feldolgozóiparban

A beszállítások fogalma

A beszállítások fogalmának nincs nemzetközileg általánosan elfogadott meghatározása. Amikor az Európai Közösség (EK) második,1992. decemberi Páneurópai Beszállítási Fórumának, e nagy alvállalkozói/beszállítói konferenciának az előkészítéséhez országtanulmányokat készíttetett, az alábbi definíciót ajánlotta: "Az alvállalkozás a vállalatok közötti kapcsolat speciális típusaként értelmezhető, amely akkor áll fenn, ha egy cég (gyakran kisméretű cég, az alvállalkozó) egy másik céggel (többnyire nagyvállalattal, ez a fővállalkozó) oly módon működik együtt, hogy az alvállalkozó által végzett munkafolyamatokat, előállított speciális termékeket a fővállalkozó tervezi és látja el technikai specifikációval, továbbá a végső gazdasági eredményért a fővállalkozó felelős." (ECONOMIC... [1992].)

Az országtanulmányok készítői többé­kevésbé követték e meghatározást, de a hazai adat­ és egyéb források felhasználásánál ez gyakran komoly nehézségeket okozott számukra. A német nyelvterületen például az angol subcontracting kifejezésre öt fogalmat is alkalmaznak (Zulieferer, Vorlieferant, Unterlieferant, Lieferant, Unterauftragnehmer). Ezek jelentése (lásd ZULIEFERINDUSTRIE... [1992]) egymástól csak közelítőleg határolható el. A Zulieferer (beszállító) kifejezéssel az alkatrészek, részegységek és rendszerek előállítóit/szállítóit jelölik meg. A Vorlieferant (előszállító) kategóriába sorolt vállalatok ezeket látják el anyaggal. Az Unterlieferant (alszállító) általában ugyanazokat az alkatrészeket, részegységeket gyártja, mint a Zulieferer, azok kapacitását egészíti ki. A Lieferant (szállító) összefoglaló kifejezés az előbbi három kategóriára. (Angolul ennek a supplier szó felel meg leginkább.) Az Unterauftragnehmer az alvállalkozó (subcontractor) szó szerinti megfelelője; különösen sűrűn alkalmazzák ezt a fogalmat az építőiparban.

E példa is mutatja, egy nyelven is milyen nehéz e fogalmakat pontosan elhatárolni egymástól, és természetesen még bonyolultabb összehasonlító adatok bázisául szolgáló, nemzetközileg elfogadott meghatározásra jutni. Az 1992. évi Páneurópai Beszállítási Fórumra készített országtanulmányok tapasztalatai nyomán az EK statisztikai hivatala (Eurostat) és XXIII. főigazgatósága 1992 októberében elindított egy ilyen munkát - kapcsolva a különböző egyéb statisztikaharmonizálási programokhoz. Első lépésben öt ágazat példáján kezdtek foglalkozni e feladattal (a kijelölt ágazatok: autó­ és mezőgazdaságigép­gyártás, repülőgépgyártás, elektronika, textil­ és ruházati ipar, építőipar).

A munka programját 1993 júniusában Bergamóban, 1993 szeptemberében Brüsszelben megvitatták a nemzeti statisztikai hivatalokkal és az érintett szakmai szövetségekkel. Az első pont természetesen a beszállítások definíciója volt. A két ülésről kiadott jelentésük szerint (STATISTICAL... [1993]) e szektorok többségében a beszállítói kapcsolatokat az jellemzi, hogy

a) a megrendelő részt vesz a termék kialakításában, a gyártó számára részletesebb technikai dokumentációt vagy általánosabban meghatározott specifikációt adva, és

b) a termékek forgalmazásáért a megrendelő a felelős, oly módon, hogy

1. a beszállítónak nincs joga a szerződés lejártáig, a terméket más fogyasztó számára értékesíteni és/vagy
2. a termek beépítése után a megrendelő védjegyét hordozza.

A textilipar számára azt a meghatározást tartották jobbnak, hogy a beszállító specifikus terméket gyárt a megrendelő számára, aki nyersanyagokat és technikai specifikációt ad számára és a termék értékesítéséért viseli a felelősséget. A ruházati iparra ugyanezt a meghatározást fogadták el, kihagyva, hogy a nyersanyagokat a megrendelő biztosítja. Megállapították, hogy a cikk elején idézett definícióból az a zárójeles megjegyzés, hogy a fővállalkozó vagy az alvállalkozó többnyire kisvállalat, csak így, zárójelben és a többnyire megjelöléssel tartható.

A hazai szóhasználatban elsősorban a következő fogalmak terjedtek el: kooperáció, alvállalkozás, beszállítás, bérmunka. Használatos a bedolgozó kifejezés is, sok esetben inkább otthon (lakáson) dolgozó munkavállalókra. Ha nem is mindig következetesen, de Magyarországon is érvényesül az a megkülönböztetés, hogy a kooperáció az együttműködés sokféle formájának gyűjtőfogalma, s az angol subcontracting kifejezésre, az EU­definícióval egyezően értelmezve, váltakozva használjuk a beszállítás és alvállalkozás kifejezést. Ez utóbbi különösen az építőiparban és a beruházó tevékenység körében terjedt el, és esetenként sajátos tartalmi elemei is vannak. A továbbiakban az angol subcontracting kifejezésre a beszállítás megjelölést használjuk és az EK által ajánlott értelmezést követjük.

A beszállítások szerepe és az újabb tendenciák

Ami a beszállítások szerepét, a vállalati kapcsolatokban elfoglalt helyét illeti: már a klasszikus közgazdaságtan meghatározó fontosságú jelenségnek írta le a munkamegosztást és a kooperációt. A beszállítói kapcsolat ennek egyik, napjainkban különösen fontos szerephez jutó válfaja. A munkamegosztást elsősorban a specializációval nyerhető előnyök motiválják, és legtöbbször ez játssza a fő szerepet a beszállítások esetében is. Máskor gyakran a beszállítások a meglévő kapacitások rugalmas kiegészítésének eszközei. Egy francia felmérés - igen nagy ágazati különbségekkel - az ipar egészére közel hasonló arányúnak mutatta ezeket: a specializációs beszállítások arányát 51,4, a kapacitást kiegészítő beszállításokét 48,6 százaléknak (lásd ARENA-RAVIX-ROMAN [1992] 241. o.). A beszállítások iránti igény e kétféle motivációja azután a megrendelők és a beszállítók kapcsolatára több szempontból is rányomja a bélyegét.

A munkamegosztás és a specializáció biztonságot, együttműködést, kooperációt feltételez, és kölcsönös függőséget teremt. E függőség nem szimmetrikus, ezért a biztonságra való törekvés korlátozhatja, hogy egy­egy vállalat a specializációból adódó függőséget milyen mértékig fogadja el. A másik oldalról nézve: adott (elsősorban a nagy­) vállalat számára mindig mérlegelés kérdése - ha erre a technológia lehetőséget ad -, hogy érdemesebb­e a termék valamilyen részegységét, a termelő (és a kisegítő) folyamatok valamelyik szakaszát más vállalattal végeztetnie. A "Csináld magad vagy vásárold meg" (make or buy) választás elemzésének, történeti tendenciáinak igen nagy irodalma van. A beszállítói kapcsolatok és rendszerek fontosságának felismerése nyomán a közgazdasági elmélet újabban e témával is behatóan foglalkozik. Keresik jellemzőit, a szervezetek közötti kapcsolatok (interorganizational relationships, IOR) egyéb formáival, így például a stratégiai szövetségekkel és a hálózatokkal közös és azoktól megkülönböztető vonásait (JOHANSON-MATTSON [1987]). A tranzakciós költségek elmélete elsődlegesen a piaci és a hierarchián alapuló szabályozást állítja szembe egymással, a beszállítói kapcsolatok sajátos közbenső vonásokat mutatnak. Beszállító önálló vállalat és többtelepes vállalat viszonylagos önállósággal rendelkező egysége ugyancsak gyakori alternatíva (KELLEY [1990]).

A munkamegosztás és a specializáció előnyei közül korábban mindenekelőtt a nagyobb termelési (tevékenységi) méretekből eredő nagyságrendi megtakarításokat (economies of scale) emelték ki. Ezek alapja a termelési tényezők egyes elemeinek oszthatatlansága, a nagy dimenziók sokszor kedvező hatása és ebből adódóan: a termékegységre jutó kisebb (egyszeri és folyamatos) ráfordítás. A modern technika nem oltotta ki, de igen sok területen csökkentette a nagyságrendi megtakarítások szerepét. Egyidejűleg felismerték a tevékenységek kombinálásából adódó megtakarítások (economies of scope) jelentőségét is. Változatlan, sőt a korábbinál nagyobb fontosságot tulajdonítanak ma a specializáció azon előnyének, hogy szűkebb területre, kevesebb feladatra koncentrálva nagyobb felkészültség, több szakismeret és teljesebb, biztosabb háttér teremthető. A különböző technológiák egyre összetettebb kapcsolódása mind fontosabbnak mutatja ezt az előnyt, mind a kutatás­fejlesztés, a beruházások, mind a piacra lépés és a változó piaci helyzetekhez való alkalmazkodás terén.

Az ipari szervezetben az egyik nagy változást a hetvenes évektől a kis- (a kis és közép­) vállalatok súlyának erőteljes növekedése jelentette. Ehhez hozzájárult a beszállítói kapcsolatok térnyerése is. 1990­ben az Európai Közösség 12 tagországában (a mezőgazdaság nélkül) 15,8 millió vállalatot regisztráltak (lásd OBSERVATORY [1994]). Ebből 13 ezer volt 500 főnél nagyobb létszámot foglalkoztató nagyvállalat, 70 ezer középvállalat (100-499 foglalkoztatottal), a többi kisvállalat. A kisvállalatok közül mintegy 1 milliónak a létszáma 10 és 99 fő között mozgott, túlnyomó részük 10 fő alatti, ún. mikrovállalat volt. Ezek az arányszámok egyrészt országok, másrészt ágazatok szerint jelentős különbségeket jeleznek. Az utóbbit jól szemléltetik az összes foglalkoztatott létszámból való részesedés adatai (1. táblázat).

Szám szerint a beszállítók túlnyomó része a kis­ és középvállalatok közül kerül ki, de a beszállítókat e vállalati körrel még a feldolgozóipart nézve is téves azonosítani. Sok magyar dokumentum kizárólag beszállítói szerepüket hangsúlyozva foglal állást a kis­ és középvállalati szektor erősítése mellett. Ez számításon kívül hagyja, hogy 1. igen jelentős a nagyvállalati beszállítások súlya, 2. igen sok kis­ és középvállalat termelésében a végtermékek gyártása és a beszállítás hasonló súlyt képvisel és végül 3. nagyszámú kis­ és középvállalat nem beszállítói szerepben lép a piacra.

Figyelemreméltó adatokat közöl erről a már idézett német tanulmány (ZULIEFERINDUSTRIE... [1992] 71-82. o.) - bár más országokban bizonyára ezektől jelentősen eltérő arányszámokkal is találkozhatunk. A német felmérésben részt vevő beszállítók 43,7 százaléka forgalmának több mint 50 százalékát végtermék értékesítésével hozza létre; 27,3 százalékuknál ez az arány 75 százalék feletti. A beszállítások értéke a forgalom 90 százalékát a megfigyelt vállalatok 39,9 százalékánál haladja meg; ez az arány különösen magas (60 százalék feletti) az elektronikai és az autóiparban. Az 500 fős létszám feletti nagyvállalatok esetében ez az arányszám 53 százalék, a középvállalatokéban 48 százalék, a 100 fő alatti kisvállalatokéban egyharmad körüli. A kisvállalatok kapcsolataikban ugyanakkor jobban koncentrálnak néhány megrendelőre. Gyakran elhangzó megállapításokkal szemben, a kis beszállítók megrendelői között a nagyvállalatok alacsonyabb arányt képviselnek, mint a nagy­ és középvállalatok megrendelői között.

A kis­ és középvállalatok súlyának növekedése mellett az ipari szervezet és kapcsolatrendszer alakulásának egy másik alapvető jellemzője a nemzetköziesedés és annak legújabb, a globalizáció kifejezéssel jelölt tendenciája. A transznacionális vállalatok új elemeket hoztak a termelési rendszerek struktúrájába is. A transznacionális vállalatok - kereskedelmi, beruházási, technológiát transzferáló és munkaerőt mozgató tevékenységükkel - nemcsak a nemzeti piacok kapcsolódásainak erősítésében játszottak és játszanak vezető szerepet, hanem a termelési folyamatok országhatárokon átnyúló szervezésében is.

Az UNCTAD 1992. évi jelentése még ezt a címet kapta: A transznacionális vállalatok mint a növekedés motorjai. Az 1993. évi jelentés - Transznacionális vállalatok és az integrált nemzetközi termelés címmel - már arról szól, hogy a transznacionális vállalatok egyre inkább olyan komplex integrációs stratégiát követnek, amely nemzetközi dimenzióban kívánja a specializáció és a nagyságrendi megtakarítások előnyeit kiaknázni, és minden funkciót, tevékenységet ennek alárendelve telepít a világ különböző részeibe. Mindezt közös irányítás, kormányzás (governance) fogja egybe; többek között tükrözi ezt, hogy a világkereskedelem egyharmada vállalaton belüli" forgalom, a nemzetközi szabadalmi díjak 80 százalékát e vállalatokon belül utalják át.

A tőkeáramlás mellett a globalizáció további fontos jelensége a beszállítói rendszerek rádiuszának jelentékeny növekedése, költségmegtakarítás és piachódítás céljával. A hagyományosan is beszállítókkal dolgozó ágazatok mellett e termelésszervezési formát mind több más ágazat is kiterjedten alkalmazza, nemzeti és transznacionális vállalatok egyaránt. Idézhetjük erre a Nike cég példáját, az UNCTAD 1994. évi jelentéséből (WORLD INVESTMENT... [1994]). E jelentés egyébként "legalább 30 ezer transznacionális vállalattal számol, amelyek több mint 200 ezer külföldi egységüket irányítják. E nagy szám annak a következménye, hogy gyorsan növekszik a transznacionális kis­ és középvállalatok száma is." (SMALL... [1993]).

A modern iparban a beszállítói kapcsolatok mindig is jelen voltak, és különösen összetett termékek esetében volt nagy jelentőségük, amikor a végterméket nem egy alapanyag feldolgozásával, hanem részekből való összeszereléssel nyerik. Kezdettől fogva nagy szerepet kaptak a beszállítások az autógyártásban, amely a téma tárgyalására számtalan tanulságos példát kínál. Az első nagy történelmi korszakban a mintául szolgáló amerikai autóipar nagy úttörői, Ford és Sloan a tömeggyártást vertikális integrációval párosították. Ezt az európai gyártók is átvették, de itt nagyobb igény volt egyedi modellekre és megoldásokra, és ehhez magas színvonalú kézműipar és alkatrész­részegységgyártás is erős hátteret nyújtott. Az Egyesült Államok autóiparában a vertikális integráció a második világháború után tovább növekedett. Az amerikai autópiacon 1955­ben a hazai gyártás részesedése 95 százalék volt, de ez az arány az európai, majd a japán autók térnyerése folytán a további években rohamosan csökkent. A japán térhódítás egyben más termelésszervezési modell sikerét is tükrözte. A japán autóipar a második világháború után tudatosan nem a vertikális integráció útját követte, hanem igen nagy mértékben beszállítói hálózatra épült. Ezt jelentős mértékben a japán gazdaság történetileg is meghatározott, sajátos viszonyai hozták magukkal. A vertikális integráció, illetőleg a beszállítások és a vásárolt alkatrészek arányát a hozzáadott érték arányával jellemezve, az amerikai, az európai és a japán adatok lényegi különbséget jeleznek: Egyesült Államok/Kanada 30-70 százalék, Európa 30-65 százalék, Japán 17-30 százalék. (LAMMING [1992] 39. o.)

Egy másik adatsor szerint a nyolcvanas évek végén a japán gyárak (Toyota, Nissan, Honda) 300-340 közvetlen beszállítóval, az amerikai gyárak (GM, Ford, Chrysler) 1800-2500 közvetlen beszállítóval dolgoztak, az európai gyárak nagy szóródással közbenső értékeket mutattak (néhány példa: FIAT 900, Renault 1050, BMW 1420, VW/Audi 1580, Jaguar-Porsche-Saab-Volvo 500-600). (LAMMING [1992] 172. o.)

A japán "karcsú termelési" (lean production) modell több lépcsőjével szélesebb és partneri viszony vonásait mutató beszállítói hálózatra épül; további fontos elemei az időzített (just­in­time) szállítás és az ennek feltételét jelentő 0­hibás minőségi teljesítmény, amit a minőséget középpontba állító termelésszervezési/vezetési rendszer (TQM, total quality management) biztosít. E japán tapasztalatok, mint sikereik kulcsa, a nyolcvanas években a világ minden részében, Európában és Amerikában is nagy érdeklődést keltettek, módszereik sok elemét vették/ültették, illetőleg veszik/ültetik át. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) 1990­ben közzétett nagy tanulmánya (WOMACK-JONES-ROSS [1990]) 17 ország 90 autógyárában vizsgálta a termelés szervezését és struktúráját. A hagyományos tömeggyártás és a tudatosan felépített "karcsú termelési" modell egybevetéséből - e kettőt nem azonosítják teljesen az európai/amerikai és a japán gyártási módszerekkel - azt szűrték le, hogy az utóbbi óriási előnyöket jelent mind a kibocsátás, mind a ráfordítások tekintetében. (Kétszerannyi típusvariáns, negyedannyi szállítási határidő; feleannyi fejlesztési hely, szerszám­ és szerelési munkaidőigény stb.).

Az 1992. évi EK­konferenciára készített országtanulmányokból és az itt folytatott tanácskozásokból (PROCEEDINGS... [1992]) az a kép rajzolódik ki, hogy "hódítanak" a "karcsú termelési modell" alapgondolatai: többnyire csökkentik az anyavállalat vertikális integrációját, lépésről lépésre a kulcsterületekre korlátozzák tevékenységét, hosszú távú beszállítói kapcsolatokat építenek ki, a partnereket a fejlesztési tevékenységbe is bekapcsolják. Teret nyernek a többlépcsős beszállítói rendszerek. E változások azonban időt igényelnek; ha ismerik és el is ismerik e tendenciák előnyeit, az erre való átállás Európában a hagyományok és sok más ok folytán csak fokozatosan várható.

Az igen sok információt nyújtó országtanulmányok tanúsága szerint a beszállítások súlya az egyes tagországokban nagyon is különböző, de a vállalati kapcsolatok e formája mindenütt fontos (és többnyire növekvő) szerepet tölt be. Míg a hatvanas években a beszállítások főként kapacitáskiegészítő funkciót töltöttek be, a hetvenes években már inkább specializációra épültek, a nyolcvanas évektől pedig új típusú termelési rendszerek láncszemeivé váltak. Az összefoglaló dokumentum egymás mellé állítja az országtanulmányokban közölt számokat. A távolról sem teljes körű - és úgy tűnik, távolról sem megbízhatóan összehasonlíthatónak tekinthető - adatok szerint a feldolgozóiparban a beszállítások a termelési érték közel 50 százalékát teszik ki Dániában, az Egyesült Királyságban és Hollandiában. Ezzel szemben Görögországban, Olaszországban és Portugáliában ez az arányszám 10 százalék alatt van. Bizonyos, hogy e jelzett nagy különbségekben a számbavételi eltérések is meghatározó szerepet játszanak.

Az Európai Közösség a beszállítói kapcsolatokat és rendszereket segítő programja (COMMUNITY... [1992]) kiemelt célként

- a beszállítói piacokra vonatkozó ismeretek bővítését,
- a minőségtanúsítási és szabványosítási eljárások harmonizálását és
- a nagy­ és kisvállalatok közötti kooperáció elősegítését
jelöli meg. Akcióik három fő iránya:
- a beszállítók számára kedvező gazdasági környezet teremtése az egységes európai piac perspektívájával,
- a fő­ és alvállalkozók (beszállítók) közötti információ és kommunikáció javítása,
- az európai beszállítások előmozdítása "harmadik országokban".

A beszállítások számára kedvező gazdasági környezet alakításához fontosnak látják a beszállítói piacokra, a beszállításokra és a beszállítókra vonatkozó statisztikák javítását is. E munkát az Európai Unió statisztikai hivatala koordinálja, első eredményeiről már közreadtak egy jelentést (STATISTICS... [1995]).

A beszállítások helyzete Magyarországon

A többi szocialista országhoz hasonlóan korábban az iparra Magyarországon is a nagyvállalatok dominanciája és "autarkiára" való törekvése volt jellemző. Lehetőség szerint a termelőfolyamat minden fázisát a gyártók maguk kívánták elvégezni, részben azért, hogy a nyersanyagokon túlmenően minél kevésbé kerüljenek függésbe szállítóiktól, másrészt hogy ezáltal is növeljék a vállat méreteit, a hatalom és a befolyás növelésének legfontosabb eszközét. Az autarkiára való törekvést a kooperációs partnerekkel szembeni - igen sok esetben jogosult - bizalmatlanság is erősítette. Minthogy kevés kisvállalat volt, a termelési kooperáció, ahol ez kikerülhetetlennek bizonyult, java részében eleve nagyvállalatok között bonyolódott. Motivációja inkább hiányzó kapacitások pótlása, mintsem hatékonyságot növelő specializációra való törekvés volt.

A nagyvállalatok közötti beszállítások természetesen kevéssé mutatták ezek piacgazdaságokban tipikus vonásait, a technológiatranszfert, a minőségi és szállítási követelmények piaci versennyel alátámasztott pontos betartását. Ez utóbbi gondokat elsősorban azzal magyaráztuk, hogy a nagyvállalatok esetében a kooperációs szállítás többnyire a termelés jelentéktelen hányadát tette ki, ezért megrendelőik igényeinek kielégítéséhez nem fűződött különösebb érdekük. Bár ebben van igazság, az igazi ok a piacgazdaságokban tapasztalható és ott elengedhetetlen verseny, vezetési kultúra hiánya, az üzleti tisztesség követelményeinek semmibe vevése volt.

A gazdasági reform bevezetése után a magyar gazdaságban és iparban mérséklődött a nagyvállalatoknak ez az "önellátásra" való berendezkedése. Amikor erre lehetőséget kaptak, a termelőszövetkezetek melléküzemeivel és a magánszektor kisiparosaival való kapcsolatok sok szempontból igen előnyösnek bizonyultak a nagyvállalatok számára, részben hasonló okokból, mint a piacgazdaságokban, részben pedig a merev bérszabályozás korlátainak kikerüléséhez. A megrendelő nagyvállalatok ügyintézői és a beszállítók között sokszor szoros személyi kapcsolatok is kialakultak, az együttműködést gyakran személyes érdekeltség is erősítette. A nagyvállalatok többnyire "puha költségvetési korlátja" ennek érvényesítésére nagy teret adott.

A következő években a termelőszövetkezeteknek és a magánkisiparnak engedett nagyobb mozgástér, ennek fokozatos bővülése, majd - más oldalról - a külföldi bérmunka térnyerése a beszállítói kapcsolatok jelentős növekedését eredményezte. Bérmunkát nagyvállalatok is örömmel vállaltak; sok esetben exportbevételeik egyre jelentősebb hányadát ez tette ki. A külföldi partnerek pedig szívesen ápolták a szolgálatkész nagyvállalati kapcsolatokat, mert ez szervező munkájukat jóval egyszerűbbé tette.

A magyar vállalatok számos ágazatban sajátos tranzitfunkcióval illeszkedtek be a nemzetközi munkamegosztásba. A nyugati export jelentős részben azoknak a nyersanyagoknak, energiahordozóknak félkésztermékké való feldolgozásán alapult, amelyeket Keletről (döntően a Szovjetunióból) importáltak a magyar vállalatok; a nyugati import számottevő hányada pedig olyan féltermékekből, alkatrészekből, részegységekből állt, amelyeket késztermékké átalakítva főleg a Szovjetunióba szállítottak. Ez a sajátos modell nem kedvezett a belföldi beszállítói rendszerek kialakulásának, inkább hátráltatta azt. A rendszerváltást követően megszűnt e tranzitszerep alapja, és ez súlyosan érintette az erre épült ágazatok vállalatait.

A rendszerváltás utáni változások a magyarországi piacon belüli, amúgy sem túlságosan kiterjedt beszállítói kapcsolatokat több más szempontból is kedvezőtlenül befolyásolták; lazították, sok esetben megszüntették ezeket (BAGÓ [1991]). Három olyan körülményt is említhetünk amelyek ebbe az irányba hatottak.

1. A beszállítói kapcsolatokban leginkább érintett ágazatokat az ipari termelés számottevő visszaesése különösen súlyosan érintette, termékeik jelentős hányadát ugyanis KGST­ és beruházási piacokra szállították.

2. Méretének és létszámának védelme érdekében sok nagyvállalat - válságba kerülése, zsugorodása folytán - számos korábbi partnerkapcsolatát felszámolta, ismét "önellátásra" törekedve olyan beszállítóit is leépítette, amelyek pedig a specializáció, a gazdaságosság, a versenyképesség szempontjából hasznosak voltak számára.

3. Az import gyors (ma már látjuk: túlzottan gyors) liberalizálása ugyancsak jelentős mértékben hozzájárult a belföldi beszállítók kiszorulásához. Mind a hazai, mind a külföldi tulajdonú és a vegyes vállalatok sokszor amiatt is tartózkodnak a hazai beszállítók nagyobb arányú igénybevételétől, mert ezek számos esetben kevésbé tudnak megfelelni a velük szemben támasztott minőségi és szállítási feltételeknek, mint külföldi versenytársaik. A hazai beszállítókat az új helyzet felkészületlenül érte, és nagy számban ezért kerültek válságos helyzetbe.

A vállalati szervezetben, tulajdoni viszonyokban, méretstruktúrában végbemenő nagy mozgások annyiban kedveztek a beszállítások növekedésének, hogy igen sok új kisvállalat jött létre - részben a nagyvállalatokból való kiválás, részben más vállalkozói kezdeményezés alapján. A tartósabb beszállítói kapcsolatok kialakulásához azonban bizonyos stabilitás is szükséges, ez pedig hiányzott. A vállalatok vezetése (privatizációra és az államot képviselő tulajdonosi szerepkörben fellépő intézmények nehezen előrelátható egyéb lépéseire várva) a legtöbb esetben rendkívül bizonytalan körülmények között folytatta munkáját. Ugyanakkor korábbi korlátok eltörlése, a külföldi tőke, a multinacionális vállalatok, a közös vállalkozások bővítették a beszállítások lehetőségeit.

A rendszerváltás vállalataink érdekeltségét a külföldi bérmunkában nem csökkentette, sőt a KGST­piacok összeomlása még erősítette is. Ehhez a külgazdasági diplomácia is igyekezett kedvezőbb körülményeket biztosítani. Ezáltal a bérmunka súlya exportunkban jelentősen növekedett, ennek ismert előnyös és hátrányos vonásaival. A bérmunkát végző soktelepes nagyvállalatok mindig is hordoztak magukban ellentmondásokat - hiszen bérmunka szerzése és fogadása ritkán indokolhatja soktelepes nagyvállalati szervezetek fenntartását. A nagyvállalatok zsugorodása, dezintegrálódása, privatizációhoz kapcsolódó vagy attól független széttagolása a következő években a külföldi bérmunka szempontjából nem jelentett lényegi változást. A sok új kis­ és középvállalat, valamint a sok vegyes tulajdonú vállalat pedig kifejezetten növelte az ez irányú fogadókészséget. Számszerűsíteni nem tudjuk, de bizonyosra vehető, hogy a beszállítások, azok bérmunka formái a fekete gazdaságban is számottevő súlyt képviselnek.

A beszállítók számáról, jellemzőiről, a beszállítások értékéről és arányáról hivatalos statisztikánk nem tud adatokat szolgáltatni, és tájékozódásunk szerint ehhez jelenleg másodlagos feldolgozással sem juthatunk el. E feladatot későbbre kellett halasztanunk. Statisztikánk jelenleg egyedül a bérmunkaexportot figyeli meg (s erről a vámstatisztika is közöl adatokat). A kétféle (az importált anyag értékét is tartalmazó bruttó és az enélkül számított nettó) számbavétel között természetszerűleg jelentős eltérések mutatkoznak, minthogy a bérmunkadíj aránya 30-40 százalék.

Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium (IKM) 1994 decemberében készített, Ipari struktúraváltozások elemzése című tanulmánya szerint az importanyag értékét is tartalmazó bérmunka 1992­ben a feldolgozóiparban az összes export 26,6 százalékát tette ki,1993­ban 21,1 százalékát; a gazdaság egészét nézve 23,4, illetve 19,6 százalékát. Ez az arány a legmagasabb a textilruházati iparban (81,1, illetve 78,3 százalék) és két gépipari ágazatban, a villamosgépiparban (36,6, illetve 26,0 százalék) és a híradástechnikai iparban (37,4, illetve 39,4 százalék) volt. 1994­ben ismét nőtt a bérmunka részesedése az exportból, az összes exportra vetítve 22,5 százalék volt.

Kutatásunk a beszállítások mai helyzetének vizsgálatát kérdőíves felmérés, interjúk, esettanulmányok, ezek alapján ágazati elemzések készítésével közelítette meg.¹ E különböző részletességű és mélységű vizsgálatok a következő területeket elemezték: gépgyártás, közúti járműgyártás, orvosi műszeripar, professzionális híradástechnika, szórakoztató elektronikai ipar, műanyag­feldolgozó ipar, gyógyszeripar, ruházati ipar, bútoripar. A kérdőívek, interjúk, esettanulmányok jelentős - összesen közel 100 fős - vállalati kört fogtak át, de a válaszok formális összegzésére kevéssé adtak módot.

Az e vizsgálatokból kirajzolódó általános helyzetkép alapján nagy biztonsággal állítható - bár megbízható, összehasonlítható statisztikai adatokkal ezt nem tudjuk alátámasztani -, hogy feldolgozóiparunk legtöbb ágában (a ruházati ipar minden bizonnyal kivétel) kisebb a beszállítások szerepe és súlya, mint a fejlett piacgazdaságokban. Az ipari termelés rendszerváltást követő nagy visszaesése nyomán a korábbi beszállítói kapcsolatok jelentős részét felszámolták; új kapcsolatok kisebb számban jöttek létre, elsősorban az autóalkatrész­gyártás és a bérmunka vonalán. Míg az előbbi egyértelműen pozitívan értékelhető, a bérmunka térnyerése egyaránt hordoz kedvező és kedvezőtlen vonásokat. Kedvező a fizetési mérleg és a foglalkoztatottság fenntartása, a technológiatranszfer és a piacbővítés lehetősége szempontjából. Kedvezőtlen, ha e korlátozott lehetőségekkel sem élnek eléggé a vállalatok, ha a folyamat túlzott függőséghez, a saját fejlesztés és az önálló piaci fellépés leépüléséhez vezet.

Vállalataink a nemzetközi tendenciákat érzékelik, látják a beszállítói kapcsolatok és rendszerek térnyerését, s azt is, hogy ezekhez az áramlatokhoz kell illeszkedniük. Ez az illeszkedés előnyökkel jár, sokszor kényszer, a túlélés feltétele; ugyanakkor a korábbinál magasabb színvonalú, fegyelmezettebb munkát, gyakran radikális lépéseket, változtatásokat kíván. Számos vállalat e lépéseket halogatja, nem látja be, hogy a kooperáció közös versenyelőnyt biztosíthat; a "karcsúsítást" minél későbbre próbálja halasztani. A potenciális beszállítók aggódnak, képesek lesznek­e a magasabb minőségi­szállítási követelményeket kielégíteni; sokan az egyszerűbb megoldást, igénytelenebb feladatok vállalását választják. A hazai beszállítók nagyobb része a külföldi megrendelőket igényesebb, de jobb partnernek tekinti.

A ma élő beszállítói kapcsolatokat, ezek és a jövő megítélését természetesen sokféleség, ágazati és vállalati sajátosságokból és helyzetből adódó gyakran ellentmondó értékelés jellemzi. A partnerek száma és a függőség foka változó; a többlépcsős rendszerek nehézkesen alakulnak ki. Kevés beszállító készül arra, hogy a fejlesztésben is részt vevő első lépcsőben is részt vegyen. A beszállítók igénybevételének motívumai között a belföldi vállalatoknál első helyen többnyire a partner speciális eszközeit és ismereteit igénylik, a kulcstevékenységre koncentráló stratégia kisebb szerepet játszik. A beszállítók megrendelőt keresve, meglévő kapacitásuk kihasználására törekedve, kevéssé tudnak stratégiai megfontolásokat érvényesíteni. Sok nagyvállalat rendezkedik be beszállítói szerepre is, főleg bérmunkára; kevés az épülő, növekedésre határozottan törekvő kis­ és középvállalat.

A partnerkapcsolatokban többnyire a személyes, régebbi ismeretségek játsszák a legfontosabb szerepet. Gyakori (mint másutt is) a volt alkalmazottak által létrehozott vállalatok foglalkoztatása. A vásárok, kiállítások, a katalógusok, úgy tűnik, a szokásosnál kisebb jelentőségűek nálunk - akárcsak a lassan épülő és erősödő szakmai szervezetek, szövetségek közvetítő tevékenysége.

A beszállító partnerek megválasztásában érintett vállalatok véleménye szerint a legfontosabb kritériumok a minőség, az ár és a szállítási feltételek. Külföldi, német (ZULIEFERERINDUSTRIE... [1992]) és osztrák (PATSCH [1994]) felmérések kiemelik az innovációs képesség és az egyéb szolgáltatások szerepét is, s az árat a harmadik­negyedik helyre sorolják. A magyar beszállítóknak az árban - igaz, már több oldalról veszélyeztetett - versenyelőnyük van, de e téren többnyire komoly engedményekre is készek. A minőségi és a szállítási feltételek viszont komoly erőpróbát jelentenek számukra. A megrendelők többsége - felméréseink szerint - értékeli a szakmai hírnevet, a beszállító fejlesztési képességét is, de ennek hasznosítására kevés esetben tart igényt. Az értékelések, rangsorolások egybecsengése mellett a 2. táblázat a négy vizsgált vállalatcsoport között számottevő különbségeket is jelez.

A beszállítói kapcsolatok technológiatranszfer­szerepe, amely a megrendelő igényének kielégítésén túl is hozzájárul a beszállító vállalat műszaki és vezetési, szervezési színvonalának emeléséhez, Magyarország számára különleges fontosságú, hiszen el kellene kerülni, hogy a beszállító vállalatok bármikor lecserélhető, kiszolgáltatott partnerek legyenek. Felmérésünk szerint a technológiatranszfer ismert sokféle csatornája közül (ESPOSITO-RAFFA [1994]) leggyakrabban dokumentációk, esetenként berendezések, készülékek, szerszámok átadására kerül sor Magyarországon; viszonylag gyakran betanításra, képzésre, helyszíni tanácsadásra; újabban növekvő mértékben a minőségfejlesztés segítésére. A közös fejlesztésre alig akad példa. Érdekes módon felmérésünk szerint sok beszállító kevéssé értékeli a segítség említett formáit - és bizonyára kevésbé él vele és hasznosítja, mint ahogyan erre partnere lehetőséget nyújtana. A négy vállalatcsoport körében végzett felmérés itt is jelentős különbségekre utal (3. táblázat).

A beszállító vállalatok többsége az ágazati tanulmányok tanúsága szerint érzékeli a nemzetközi tendenciákat, a globalizáció­ (és járulékos) költségek, alacsony termelékenységgel párosulva, veszélyeztetik más komparatív előnyeik érvényesítését. E körülmény egyes vállalatokat arra ösztönöz, hogy alacsonyabb bérköltségű külföldi beszállítót vegyenek igénybe, bérmunka típusú feladatokhoz. A termelékenység növelésének szükségességét - még akkor is, ha rövid távon újabb foglalkoztatási gondok forrása - kevés vállalat fogadja el és teszi programjának fontos elemévé. Pedig ezt, különösen a multinacionális vállalatok beszerzői, legtöbbször hozzáteszik minőségi­szállítási követelményeikhez.

Szinte mindenütt komoly gondként jelölték meg a finanszírozási problémákat. A beszállítók jelentékeny része nehezen tudja áthidalni, hogy a gyártáshoz szükséges anyagokat sok esetben csak azonnali fizetés ellenében tudja beszerezni, de termékeiért csak azok értékesítése után jut pénzhez. Belföldi értékesítés esetén a szerződések általában rövid fizetési határidőket tartalmaznak, azonban gyakoriak a késedelmes fizetések, s nem ritka a fizetés meghiúsulása sem. Külföldi partnerek esetében - "nyugati" relációban - általában nincsenek fizetési késedelmek, a szerződések azonban már eleve viszonylag hosszú fizetési határidőket tartalmaznak. Keleti partnereknél a szabad deviza hiánya okoz gondot. A forgótőkehiány sok esetben a magyar fővállalkozókat is megbénítja, és olyan esetekben is a bérmunka előnyben részesítéséhez vezet, ahol a jövedelmezőbb önálló piaci fellépésre a többi feltétel adva lenne.

Javaslatok, ajánlások

A magyar gazdaságpolitika ma (és már hosszabb ideje) a modernizáció, a stabilizáció és a növekedés követelményeinek ütközésével, az ezzel járó ellentmondások minimalizálásával küszködik. A beszállítói kapcsolatok, hálózatok és rendszerek erősítése jól szolgálhatja mindhárom célt. E területen is szembekerülhetnek egymással célok, eszközök, de a kedvező hatások inkább egybeesnek, az ellentmondások könnyebben feloldhatók. A modern ipart sokirányú kooperáció, fejlett, széles sugarú beszállítói kapcsolatok, ezek tartós rendszereinek és hálózatainak kiépülése jellemzi. A hazai ipar modernizációjának ezt magával kell hoznia. Az alapkérdés az, hogy milyen szereposztásban valósul ez meg. A minőség, a termelékenység, a versenyképesség magasabb színvonalával a magyar vállalatok beszállítóként keresett és megbecsült partnerek lesznek; bekerülnek maguk is a beszállítók fejlesztésbe is bevont első lépcsőjébe; számosan megrendelő, fővállalkozó funkciót látnak el - vagy csak még gyengébb versenytársaikkal szemben védik mai pozícióikat.

Megbízható minőség, a szállítási határidők és egyéb követelmények maradéktalan teljesítése, magas termelékenységre és csökkenő önköltségre épülő árak - a versenyképesség e feltételei nélkül a beszállítói pozíciók nem őrizhetők meg, még kevésbé bővíthető a piaci részesedés. Míg a minőségjavítását országos programok segítik, szervezik, a termelékenység növelése - a fogalom átfogó értelmezésében - a lassú, tapogatózó útkeresés mellett marginális kérdés maradt.

Kutatásunk alapján javasoltuk, hogy az iparfejlesztési stratégiában - a modernizációs programhoz illesztve - önálló feladatként kellene kezelni a beszállítói kapcsolatok, rendszerek és hálózatok erősítését. Ehhez adott ajánlásaink a következőkben összegezhetők.

- Legyen kellő áttekintésünk a beszállítók és a beszállítói kapcsolatok helyzetéről. Ehhez gondoskodni kell több és jobb statisztikáról, felmérésekről, elemzésekről, összehasonlító tanulmányokról a magyarországi viszonyokról és a nemzetközi tendenciákról, bekapcsolódva az EU statisztikai hivatalának és a brüsszeli bizottság XXIII. főigazgatóságának ez irányú munkájába.

- Elő kell segíteni a meglévő lehetőségek jobb kihasználását a beszállítói kapcsolatok bővítéséhez. Ehhez információkra van szükség a potenciális partnerekről és a partnereknek a magyar beszállítóikról. Meg kellene szervezni a képzést, tanácsadást, tapasztalatcserét, felhasználva a partnerközvetítés Magyarország számára is hozzáférhető nemzetközi fórumait, EU­hálózatát.

- A beszállítói (és a beszállítókat foglalkoztató) kapacitás és versenyképesség erősítése - a minőség és a minőségtanúsítás fejlesztése, a szállítási feltételeknek való maradéktalan megfelelés; a saját és közös kutatás­fejlesztés, az innovációk és a termelékenység növelése, a költségek kedvezőbb kínálati árat lehetővé tevő csökkentése útján. Az Európai Unió beszállításokhoz kapcsolódó normáinak minél gyorsabb átvétele (szabványok, minőségtanúsítás, szerződési és egyéb jogi szabályozások, együttműködési formák stb.). Ahol lehetséges, részt kellene venni az EU beszállítói programjaiban, akcióiban.

- Folyamatosan figyelemmel kell kísérni, hogy milyen pozitív vagy negatív hatást gyakorolnak a bevezetni kívánt új törvények, szabályozások a beszállítói kapcsolatokra és a beszállítók helyzetére. Az ilyen típusú hatáselemzésekhez a deregulációs kormányhatározat (1004/ 1995) megfelelő jogi alapot ad, éspedig nemcsak az új, hanem az érvényben lévő törvényekre vonatkozóan is. Néhány terület, mint a működőtőke­import, a vámpolitika, a vállalatalapítás, a K + F és beruházási tevékenység, a hitel­ és garanciarendszerek különösen igénylik a rendszeres elemzést, értékelést.

- A beszállítói kapcsolatok és hálózatok építésének és fejlesztésének fő bázisát a piacgazdaságok tapasztalatai alapján az érintett vállalatok szakmai szövetségei, esetenként a beszállító vállalatok által létrehozott külön szervezetei alkotják. E feladatokban érdekképviseleti, üzleti, kereskedelmi, műszaki fejlesztési, szervezési és marketingfunkciók fonódnak egybe. Ezeket leghatékonyabban a vállalatok önkéntes tagságú szervezetei láthatják el, bizonyos pontokon a gazdasági kamarák közre­ és együttműködésével, pénzügyi támogatásával.

A szakmai szövetségek tagsága ma többségében igen alacsony arányú Magyarországon; sok esetben maguk is tudatosan a jelentős tagdíj-hozzájárulásra képes nagyvállalatokra koncentrálják tevékenységüket. (ROMÁN [1994a]). Ezáltal viszont a tényleges és a potenciális beszállítói kör számottevő része kívül marad hatósugarukon. A teljes beszállítói kör és az ilyen kapcsolatok figyelemmel kíséréséhez, ezek fejlesztéséhez - legalábbis egy átmeneti időszakra - a leginkább érintett ágazatokban a szakmai szövetségeknek e tevékenységük kiépítéséhez pénzügyi támogatást célszerű juttatni.

Bizonyára az a legcélszerűbb, hogy a beszállítói kapcsolatok és hálózatok helyzetét és fejlesztését átfogóan, országos szinten az ipari minisztérium kísérje figyelemmel. E részprogramot illessze az iparpolitika, a modernizációs stratégia és program egészéhez, megkülönböztetett figyelemmel e program összehangolására egyfelől a regionális, másfelől a kis­ és középvállalati politika célkitűzéseivel, eszköz­ és intézményrendszerével (ROMÁN [1994b]).

Fontos lenne, hogy a gazdaság­, kereskedelem­ és műszaki fejlesztési pályázatok elbírálásakor a beszállítói kapcsolatok és hálózatok erősítését célzó és szolgáló programok, akciók prioritást kapjanak, ezt kormányhatározattal is célszerű lenne kimondani. Ösztönözni és segíteni is kellene ilyen pályázatok készítését és benyújtását többek között a pályázati kiírások megfogalmazásánál, a pályázati lehetőségek megismertetésével, tanácsadással.

A piacgazdaságok tapasztalatai szerint a nagy­ és ezek között különösen a transznacionális vállalatok gyakran számottevő segítséget és pénzügyi támogatást nyújtanak a beszállító kis­ és középvállalatok felkészültségének erősítéséhez. A belföldi (ezek között állami) tulajdonban lévő nagyvállalatok többsége maga is komoly gondokkal küzd, de a jelen lévő transznacionális vállalatok bevonásával célszerű lenne próbálkozni egy ilyen kezdeményezéssel. Ezen túlmenően minél nagyobb arányban hasznosítsuk a külföldi segélyforrásokat a beszállítói kapcsolatok és hálózatok fejlesztéséhez.

Hivatkozások

ARENA, R.-RAVIX, J.-T. - ROMAN, P.-M. [1992]: Firm Cooperation and Subcontracting. Metroeconomica, Vol. 43.

BAGÓ ESZTER [1991]: A nagy­ és kisvállalatok kapcsolata. Közgazdasági Szemle, 9. sz.

COMMUNITY... [1992]: Community Actions in Favour of Subcontracting, Brüsszel, július.

ECONOMIC... [1992]: Economic importance of subcontracting in the Community: Working document on the national resports, Brüsszel.

ESPOSITO, E.-RAFFA, M. [1994]: The evolution of Italian subcontracting firms: empirical evidence. European Journal of Purchasing and Supply Management, 2. sz.

JOHANSON, J.-MATTSON, L.-G. [1987]: Interorganizational Relations in Industrial Systems: A Network Approach Compared With the Transaction­Cost Approach. International Studies of Management and Organization, Vol. XVII/1.

KELLEY, M. R.-HARISON, B. [1990]: The Subcontracting Behavior of Single vs. Multiplant Enterprises in US Manufacturing: Implications for Economic Development, World Development, Vol. 18. No. 9.

LAMMING, R. [1993]: Beyond Partnership. Strategies for Innovation and Lean Supply. Prentice Hall.

OBSERVATORY... [1994]: The European Observatory for SMEs. Second Annual Report. ENSREIM.

PATSCH, CH. [1994]: Die österreichische Zulieferindustrie. IWI-Studien, Band XXII.

PROCEEDINGS... [1992]: Proceedings of the Pan­European Forum on Subcontracting, Madrid, 1992. december 14. és 15. EC, Brüsszel.

ROMÁN ZOLTÁN [1994a]: A szakmai szövetségek a piacgazdaságokban és a magyar gazdaságban. A Magyar Kisvállalati Társaság, Budapest.

ROMÁN ZOLTÁN [1994b]: A kisvállalati politika az Európai Unióban és Magyarországon. Ipari Szemle, 6. sz.

SMALL... [1993]: Small and Medium­sized Transnational Corporations: Role, Impact and Policy Implications. UN.

STATISTICAL... [1993]: Statistical Exercise for the Development of Information on Subcontracting Relationships.

STATISTICS... [1995]: Statistics in Focus. Eurostat. Energy and industry, 4. sz.

WORLD INVESTMENT... [1994]: World Investment Report 1994: Transnational Corporations, Employment and the Workplace, UN.

WOMACK, J. P. - JONES, D. T- ROSS, D. [1990]: The Machine that Changed the World, New York.

ZULIEFERINDUSTRIE... [1994]: Zulieferindustrie in Deutschland. Untersuchung im Auftrag der Kommission der Europäischen Gemeinschaften. IfM,1994.

¹ Az e munkában részt vevő szakértőknek (Cseh József, Lakatos Béla, Lányi Ferenc, Losoncz Miklós, Nádudvari Zoltán, Papanek Gábor, Pálinkás Jenő, Vértesi László) értékes közreműködésükért a szerző e helyütt is köszönetét fejezi ki.