Közgazdasági Szemle, XLII. évf., 1995. 7-8. sz. (776-787. o.)

VÁNYAI JUDIT-VISZT ERZSÉBET

Ványai Judit az MTA Ipar­ és Vállalatgazdaság­kutató Intézetének tudományos munkatársa.
Viszt Erzsébet a Gazdaságkutató Rt. tudományos munkatársa.

A szolgáltatások növekvő szerepe

A kelet­európai országokban a szolgáltatásokra vonatkozó gazdasági ismeretek jóval szegényesebbek és kevésbé rendezettek, mint a "termelőágazatok" esetében. Ez arra vezethető vissza, hogy túldimenzionálták a szolgáltatásoknak azt a sajátosságát, hogy eredményük nem testesül meg anyagi javakban - tehát ezeket a tevékenységeket improduktívnak tekintették, és nem kezelték súlyuknak megfelelően. Ez a nézet közel állt olyan ismert társadalomtudósok nézeteihez akik hátrányosnak tartották a szektor fejlesztését a gazdasági növekedésben kulcsszerepet betöltő feldolgozóiparral szemben.¹

A volt szocialista országokban a szolgáltatásoknak különösen az a csoportja került háttérbe, amelyeket termelési, üzleti vagy piaci szolgáltatásoknak nevez a szakirodalom (producer, business, market services). A fejlett országokban a munkamegosztás növekedése, a versenyképesség és a hatékonyságnövelés kényszere miatt ezek a szolgáltatások önállósodtak, leváltak a vállalatokról, illetve ilyen tevékenységekre létesültek független, speciális szolgáltatószervezetek. Magyarországon ezt a folyamatot több tényező is gátolta, így például az autarchiára törekvés, a nagy vállalatméret preferálása, a magánvállalkozások szerény jelenléte, a vállalatok alacsony költségérzékenysége.

A helyzet a rendszerváltást követően gyökeresen megváltozott, Magyarországon a struktúraváltás győztese kétségkívül a szolgáltatószektor. Az egyes szolgáltatási ágak között azonban jelentősek a különbségek, többek között azok kínálatát, színvonalát, regionális megoszlását, a termeléssel való kapcsolatot, ? a tőkeigényességet, a GDP­hez való hozzájárulás képességét, a külföldi tőke jelenlétét illetően. Mindez még sürgetőbbé teszi a szolgáltatási szférára vonatkozó ismereteink bővítését.

Néhány probléma

Az első probléma a definíció: nincs általánosan elfogadott, egységes definíciója a szolgáltatásoknak. A szolgáltatószektor definíciós nehézségei leginkább abból származnak, hogy az sok és sokféle tevékenységet foglal magában, amelyek önmagukban is definiálásra szorulnak. A heterogenitás azt jelenti, hogy különböző természetű tevékenységek tartoznak egy­egy szolgáltatási alágazatba is, ami a tevékenység eredményét, a szakképzettség­tartalmat, a kereslet és kínálat jellemzőit, a technikai hátteret stb. illeti. Az egyes szolgáltatástípusok fejlődésének dinamikája is időről időre más és más, mint ahogy eltér egyes szolgáltatóágazatok mérete, tőkeintenzitása vagy éppen a gazdasági növekedési folyamatra gyakorolt hatása.

A legpontosabb, szakirodalomban gyakran idézett definíciót HILL [1977] adta, aki a szolgáltatásokat úgy tekintette, mint valakinek vagy valaminek a körülményeiben - működési, illetve létfeltételéiben - történő változást amelyet egy személy vagy gazdasági szervezet előzetes megállapodás alapján, fizetség ellenében végez.

A szolgáltatások vagy tercier szektor elnevezést sokszor szinonimaként használják. A tercier kifejezés a közgazdasági szakirodalomban a "maradékelv" alapján, "rezidiuumként" határozza meg a szolgáltatásokat. (FUCHS [1968], SZAMUELY [1985].) A szolgáltatások definíciója azért nehéz, mert kibocsátása, eredménye nem különíthető el és mert a szolgáltatás eredménye nem fizikai valóságában megjelenő termék.

A definíciós nehézségekből következően a szolgáltatások osztályozása nem kiforrott és nem is egységes a nemzetközi szakirodalomban, mert az osztályozásnak nincs igazi, stabil alapja, kritériuma. (GERSHUNY [1987], MARSHALL [1988].) Az osztályozás egységesítésének pedig fontos jelentősége van, mert statisztikai elemzések, összehasonlítások, közgazdasági összefüggések csak világos definíció és egységes osztályozás alapján lehetségesek.

Különösen fontos figyelmet fordítani a definíció és osztályozás eltéréseire a többé­kevésbé egységes statisztikai rendszerekkel rendelkező fejlett (OECD) és a fejlett európai régióhoz való felzárkózásra elkötelezett középkelet­európai országok között. A különbségek részben a szolgáltatások eltérő fejlettségéből, részben a szolgáltatási szektor megítélése, jelentősége körüli eltérésekből fakadnak.

A kelet­európai országok statisztikai rendszere a szolgáltatásoknak korábban két csoportját különböztette meg, az anyagi és nem anyagi szolgáltatások csoportját. Az előbbibe a szállítás, hírközlés és kereskedelem, az utóbbiba a személyi és gazdasági szolgáltatások egészségügyi, szociális és kulturális szolgáltatások, kutatás és fejlesztés, sport, közösségi, közigazgatási és egyéb szolgáltatások tartoztak. A szolgáltatásoknak ez a csoportosítása nehezen védhető közgazdasági érvekkel, s a volt szocialista gazdaságok statisztikai rendszeréből is lassan kikerül a nemzetközi statisztikai rendszerek alkalmazására való áttérés miatt. Magyarországon 1991­ben kezdték el a statisztikai rendszer átalakítását, amely elvben lehetőséget nyújt arra, hogy részleteiben vizsgálhassuk a szolgáltatószektort, elkülönítve azon belül a tanulmány tárgyához szorosan kötődő termelési szolgáltatásokat.

Az 1991­től bevezetett új besorolási rendszer az ISIC (International Standard Classification of all Economic Activities - a gazdasági tevékenységek ENSZ által kidolgozott nemzetközi osztályozása) 1989­ben módosított változatát, illetve a NACE (Nomenclature Generale des Activitées Economiques dans les Commants Européennes - a gazdasági tevékenységek Európai Közösség által kidolgozott csoportosítása) felső két szintjének osztályozását vette át, míg a következő két szint a magyar vállalati szervezeti sajátosságokat, a tevékenység sajátos kombinációit tartalmazza. Az új rendszerben a magyar statisztikai adatok jobban összehasonlíthatóak a nemzetközi adatokkal, bár az nem teljesen felel meg az Európai Unió gyakorlatának.²

A szolgáltatások alakulása a vizsgált országokban

A kelet­európai országokban, köztük a kutatásban részt vevő Magyarországon, Szlovéniában és Bulgáriában a szolgáltatások fejlettségi szintje nemzetközi összehasonlításban alacsony. Ez a szolgáltatások gazdaságon belüli részarányában, foglalkoztatásban betöltött szerepében, s az infrastrukturális beruházások korábbi háttérbe szorításában egyaránt kifejeződik.

A szolgáltatások szerepét a foglalkoztatási szerkezetben nemzetközi összehasonlításban az 1. táblázat mutatja be. A foglalkoztatási szerkezeten belül Közép­Kelet­Európában hagyományosan alacsonyabb a szolgáltatások súlya, mint a fejlett országokban. Az OECD­országokon belül leginkább a dél­európai országokéhoz hasonló a magyar ágazati foglalkoztatási szerkezet, azzal a lényeges eltéréssel, hogy az ipar a foglalkoztatásban jelentősebb súlyt képviselt, mint Dél­Európában.

A szektor növekedése

Magyarországon az 1970-1985 közötti időszakra vonatkozó adatok a tercier szektor visszafogott fejlődését jelzik, azt tanúsítják, hogy az elmúlt évtizedekben a gazdaság makrostruktúrája alig közelített a fejlett országok jellegzetes struktúrájához. Az utóbbi néhány évben azonban statisztikailag is mérhető növekedés indult a szolgáltatási szférában. Amíg 1980­ban 38 százalék,1993­ban már 54,3 százalék volt a foglalkoztatottak aránya e szektorban, s a szolgáltatások foglalkoztatásban mért részaránya közel került a portugálhoz és a spanyolhoz, megelőzte a görög részarányt. Ez a foglalkoztatási struktúra az ausztriai, német 1985. évihez, a finn és a japán 1980. évihez hasonló.

Több tendenciából is arra lehet következtetni, hogy Magyarországon az évtized végéig a szolgáltatások súlya a foglalkoztatási szerkezetben növekedni fog:

- az igen lemaradott ipari termelékenység megindult növekedéséből (amely több évi lelassuló növekedés, majd ütemcsökkenés után az 1993 és 1994. évi adatok szerint elég nagy léptekkel megindult),

- az iparvállalatok szervezeti átalakulásából, amelynek következménye a vállalaton belüli foglalkoztatási szerkezet alaptevékenységhez való közelítése, azaz bizonyos szolgáltatásoknak a vállalatoktól való kikerülése,

- a szolgáltatási tevékenység önmagában való megerősödéséből, amelyet a külföldi tőkebefektetések e szférába való erős áramlása jelez,

- a nemzetközi szervezetek támogatásának (például a PHARE­programnak) az infrastrukturális fejlesztések felé való irányításából.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy jelentős - rövid idő alatt felszökőmunkanélküliség mellett alakultak ki ezek az arányok, s a munkanélküliség alapvetően az ipar és a mezőgazdaság leépítéséből eredt. A kérdés az, milyen lesz a munkaerő­struktúra akkor, ha a gazdaság normális növekedése megindul. Feltehetően a szolgáltatások akkor is az átlagnál gyorsabb ütemben fognak növekedni, mivel a termelőszektorok fejlődése is szolgáltatási szükségleteket indukál.

A szolgáltatások által termelt GDP a létszámhoz hasonló arányokkal jellemezhető, még például 1960­ban a GDP­hez csak 25 százalékkal, 1988­ban 41,5 százalékkal, 1993­ban már 60 százalékkal járultak hozzá (2. a táblázat).

Nyilvánvaló továbbá, hogy a szolgáltatások növekedése nemcsak a vizsgált szektor dinamizmusát, hanem a költségvetési szféra tehetetlenségét, illetve a termelési és személyi szolgáltatások externalizálódását is tanúsítja. Mégis tény, hogy a szolgáltatási szféra - annak egyes ágazatai - a nemzetgazdaság legdinamikusabban fejlődő területévé vált. Emögött fontos az a gazdaságpolitikai törekvés, amely mind a gazdasági növekedés megindulása, mind az innovációs folyamatok megerősödése szempontjából elengedhetetlen külföldi működőtőke­beáramlását állítja előtérbe. A fejlett országok részéről történő tőkebeáramlás folytatódása, a külföldi működőtőke tartós magyarországi jelenléte fejlődést, alkalmazkodást követel a szolgáltatói szférában is. Ez a követelmény a szolgáltatások egyes területein, így például a távközlésben és a pénzügyi (bank­ és biztosítási) szférában különösen erőteljesen érvényesül. A folyamat erőssége, szerkezeti jellemzői természetesen nem függetlenek attól, hogy milyen feltételeket biztosít az ország a szolgáltatási tevékenységbe történő külföldi befektetéseknek.

Szlovéniában a szolgáltatószektor fejlődése a nyolcvanas évtized második felében gyorsult fel, addig az ipar volt a gazdaság vezető ága. 1992­ben a szolgáltatások GDP­ben való részesedése már elérte az 53,9 százalékot, s ez tíz százalékponttal több, mint 1985­ben. A szolgáltatások GDP­hez való hozzájárulása 1993­ban már majdnem megközelíti a fejlett országokét.

A korábbi Jugoszlávia tagköztársaságaival való gazdasági kapcsolatok gyengülése miatt a gazdaság növekedési üteme visszaesett,1987-1992 között az ipari kibocsátás 36 százalékkal csökkent, a szolgáltatásoké viszont csak 2,5 százalékkal. Úgy tűnik,1993­ban hatévi recesszió után a gazdaság fejlődése megindult, bár az ipar és a mezőgazdaság növekedési üteme negatív maradt, a szolgáltatások növekedési üteme viszont pozitív, 3,8 százalék volt.

Bulgáriában a fejlett országokhoz hasonló GDP-számbavétel szerint, 1993­ban a GDP az 1989­es értéknek csak a 69,3 százalékát érte el. (Az 1 főre jutó GDP alig haladja meg az ezer dollárt.) Ugyanekkor a GDP szerkezete 1990-1993 között igen jelentősen változott. Nőtt a szolgáltatások GDP­beli részaránya, elsősorban azért, mert az ipar és mezőgazdaság súlyának csökkenése miatt az állam által szubvencionált szolgáltatások (közlekedés, távközlés, közigazgatás stb.) súlya automatikusan növekedett.

Franciaországban 1970­ben a szolgáltatószektor a hozzáadott érték 52,9 százalékát hozta létre, s a foglalkoztatottaknak 48,8 százaléka tartozott ebbe a szektorba. Fokozatos növekedés után 1992­ben már a tercier szektorban jött létre a hozzáadott érték kétharmada, ahova a foglalkoztatottak hasonló aránya tartozott. A szolgáltatások erős munkaerőt felszívó hatására jellemző, hogy a hetvenes évek elején minden második, a kilencvenes évek elején csak minden harmadik ember dolgozott más szektorban. A szolgáltatószektor növekedésének köszönhetően az iparban, a mezőgazdaságban és az építőiparban csökkenő foglalkoztatást a szolgáltatások munkahelyteremtő hatása bőven kompenzálta, közel másfél millióval több munkahelyet teremtve, mint a megszűnő munkahelyek száma.

Görögországban 1950-1970 között viszonylag stabil volt a szolgáltatószektor súlya (a GDP­nek kissé 50 százaléka felett), 1970 után azonban különösen az olajválságok hatásaként az ipar összehúzódása miatt - megnövekedett (1985­ben 56 százalék). 1980 után a szolgáltatások növekedése meghaladta az iparét (ahol a növekedés évi üteme nulla körül volt). Nem váltotta ki ugyanakkor más szektorok növekedését, mint ahogyan a feldolgozóipar fejlődése hatást gyakorolt a szolgáltatások növekedésére, mert a szolgáltatások fejlődését visszafogta a feldolgozóipar stagnálása. (Ez nem jelenti egyben azt, hogy egyes szolgáltatási ágak nem fejlődhetnének a többitől függetlenül, önálló növekedési pályán, s ne járulhatnának hozzá jelentősen a gazdasági átalakuláshoz.)

A francia tapasztalatokkal ellentétben Görögországban a szolgáltatószektor növekedése később hatott pozitívan a foglalkoztatásra. Két periódus határolható el:

-1960-1970 között mintegy 30 százalékkal, 650 ezer fővel csökkent a mezőgazdasági foglalkoztatás. Ebben az időszakban a feldolgozóipar létszáma 180 ezerrel, a szolgáltatásoké 140 ezerrel nőtt, s a munkaerő­piaci egyensúly megteremtésében nagy szerepet játszott a kivándorlás.

- Az 1970 utáni periódusban a primér szektorból történő munkaerő­kiáramlást nagyobb mértékben szívta fel a szolgáltatás, mint az ipar. 1971-1981 között az ipar foglalkoztatottainak száma 182,5 ezerrel, a szolgáltatásoké 357,7 ezerrel nőtt.

Spanyolországban a szolgáltatások aránya mind a GDP­n, mind a foglalkoztatáson belül egyértelműen - bár viszonylag kis ütemben - növekvő. A növekedés mind a foglalkoztatást, mind a GDP­n belüli arányt tekintve 1986 után számottevő, s 1989 után felgyorsult, míg a primér és szekunder szektor foglalkoztatást veszítő ágazatok.

A spanyol gazdaságban - eltérően a legtöbb OECD­országtól - figyelmet kelt, hogy a szolgáltatások növekedése olyan fejlődési szakaszban kezdődött, amikor az ipar és a mezőgazdaság is jelentős súlyt képviselt a gazdaságban. (1970­ben ezek együttes súlya 63 százalék volt, szemben a mintegy 50 százalékos OECD­átlaggal). A szolgáltatások aránya viszont gyorsabban nőtt, mint átlagosan az OECD­országokban, egyre csökkentve a különbséget más OECD­országokhoz képest.

A szolgáltatási szektor szerkezete

A szolgáltatások egyes ágazatainak fejlődésében, foglalkoztatási és GDP arányaiban az országok között nagy különbségek figyelhetők meg, tükrözve az ország fejlettségi színvonalát, gazdasági szerkezetét, földrajzi helyzetét, az Európai Unióhoz való kapcsolódásait és így tovább.

Legdinamikusabbaknak a foglalkoztatottság növelésében azok a szolgáltatásfajták bizonyulnak, amelyek iránt bővül a kereslet és lemaradtak a termelékenység növelésében. Ilyenek: egészségügy, oktatás, kutatás, közigazgatás, kereskedelem és a pénzügyi szféra. A fejlett országokban a foglalkoztatottság fő ágazati arányaiban az utóbbi 20 évben végbement óriási változásokat főleg a termelékenységnövekedés eltéréseinek lehet tulajdonítani. Az említett szolgáltatási ágazatokban a technikai haladásnak nem volt olyan látványos hatása a foglalkoztatásra, mint például az iparban, ahol a modern technika alkalmazása nagyrészt helyettesíteni tudta az emberi munkát.

Magyarországon a szolgáltatások szerkezetében nem történt jelentékeny változás a nyolcvanas évek utolsó harmadáig. 1988­ban a közlekedés, posta és távközlés tette ki a GDP 8 százalékát, a kereskedelem hozzájárulása 10 százalék körüli volt, majd (folyó áron) kissé emelkedett, 1992­re 11 százalékra. Jelentős növekedés következett be viszont a nem anyagi szolgáltatásokban. 1992­ben a pénzügyi tevékenység és kiegészítő szolgáltatásai, az ingatlanügyletek és gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatások, a közigazgatás, oktatás, egészségügyi és szociális ellátás, egyéb közösségi, társadalmi és személyi szolgáltatás együttesen a GDP 37,4 százalékát tette ki. A foglalkoztatottak száma az 1988-1993 közötti időszakban a kereskedelemben (520­ról 575 ezer főre) és jelentősebben a nem anyagi szolgáltatásokban nőtt. 1993­ban a nem anyagi szolgáltatásokban foglalkoztatottak aránya 28,6 százalékra emelkedett az 1988. évi 21,6 százalékról. Ez a két fő szolgáltatási ágazat volt tehát létszámfelvevő, miközben a nemzetgazdaság többi ágában - a mély válság hatásaként - drámai módon csökkent a foglalkoztatottak száma.

Ha hosszabb idősort, az utóbbi 30 évet vesszük szemügyre, megállapítható, hogy a szolgáltatások szerkezetének alakulása lényegesen eltért Magyarországon attól, amit az OECD­országokban megfigyelhetünk. A nemzetközi tendenciák a szolgáltatásokon belül a pénzügyi, az ingatlanértékesítés­közvetítés, az üzleti szolgáltatások, valamint a közlekedési, hírközlési szolgáltatások gyorsabb növekedését mutatják. Magyarországon eközben a leggyorsabban az egészségügyi, a szociális és a kulturális szolgáltatások, a leglassabban a közlekedés, posta és a távközlés szolgáltatásai növekedtek. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazkodási folyamatban nemcsak a szolgáltatások általános lemaradása, hanem a szolgáltatások belső szerkezetének a piacgazdaságokban kialakult szolgáltatási szerkezettől való jelentős eltérése is gondot okoz.

Magyarországon a szolgáltatások fejlettségi szintjének és belső szerkezetének lemaradása, illetve eltérései az iparvállalatok mindennapi gyakorlatában is megjelennek. Konkrétan a szűk közlekedési és szállítási keresztmetszeteket, a rossz telefonellátottságot, bizonyos pénzügyi és biztosítási szolgáltatások kialakulatlanságát, az elavult banki és vállalatközi kapcsolatokat, a tanácsadás, a humánszolgáltatások (képzés, munkaerőkölcsönzés és ­közvetítés) fontosságának lebecsülését említhetjük. Jellemző, hogy míg a fejlett országokban az iparvállalatok korábban maguk számára végzett szolgáltatásai már jórészt kikerültek a vállalati szervezetből, addig Magyarországon ez a fejlődés csak rövid múltra tekinthet vissza. A szolgáltatásokat végző szervezetek száma nemcsak az iparból való kiválás útján nőtt, hanem azért is mert új vállalkozások jöttek létre. Így 1989 után számos reklámcég, csomagküldő szolgálat, bank, biztosító cég alakult. A szolgáltatócégek szaporodása iránt mind a keresleti, mind a kínálati oldalon egyértelműen meghatározó volt a piacgazdaságra való átmenet hatása. Új, korábban Magyarországon nem ismert szolgáltatásokat kínáló vállalkozók is megjelentek, mint például az adótanácsadást végző, fejvadász, pénzügyi tanácsadással, ingatlanbérbeadással, ­értékesítéssel, reklámmal foglalkozó cégek.

A kilencvenes évek fordulóján - a szabadabb vállalkozási lehetőségek és a megváltozott kereslet következtében - kialakult vállalatalapítási boomban a kereskedelmi és szolgáltatási területeken lehet megfigyelni a legtöbb új vállalkozást. 1990. december és 1991. december között a jogi személyiségű gazdasági szervezetek száma 80 százalékkal, több mint 23 ezerrel gyarapodott. Az üzleti szolgáltatások területén (a KSH Jegyzéke szerinti K tevékenységcsoport 71., 74., 75. számú alágazatában) működő szervezetek száma több mint két és félszeresére, azaz kb. 3400-zal emelkedett. Kétszeres volt a növekedés a kereskedelem területén. 1991 után is folytatódott a szervezetek számának gyarapodása: 1992 végéig 32, 1993 végéig újabb 23 százalékkal nőtt a jogi személyiségű szervezetek száma. A pénzügyi tevékenységeknél a szervezetek száma 30 százalékkal, az ingatlanügyek ágazatban 19 százalékkal növekedett. Gyorsan nőtt továbbá a szervezetek száma a közlekedés, posta és távközlés ágazatában is.

A gazdasági stagnálás és visszaesés időszakában az üzleti szolgáltatások körében előállított hozzáadott érték kezdetben viszonylag gyorsan emelkedett, 1991­re azonban a személyi és üzleti szolgáltatások hozzáadott értéke változatlan áron számolva csökkent. 1992­ben a szolgáltatási szféra hozzáadott értéke szinten maradt. Ezen belül az egészségügyi, szociális, oktatási szolgáltatások volumene az állami támogatások visszafogása miatt csökkent, ami tekintetbe véve e szektorok elmaradottságát, valamint a munkanélküliség magas szintjét, kedvezőtlennek tekinthető.

Szakértői becslés szerint 1993­ban a pénzintézeti tevékenység hozzáadott értéke a bankok súlyosbodó pénzügyi nehézségei miatt csak szerény mértékben nőtt. Az üzleti szolgáltatások területén 3 százalék körüli volt a növekedés, a számítástechnikai és lízingszolgáltatást nyújtóknál a piac beszűkülése és az erős konkurencia miatt szintén szerény volt az emelkedés. (BARTA­PAPANEK [1994].)

A kelet­európai országok, így Magyarország szempontjából is fontos következtetések vonhatók le a francia tapasztalatokból. Franciaországban az üzleti szolgáltatások jelentőségének növekedését tükrözi, hogy az 1970. évi GDP­n belüli 5 százalékról 1992­re 10 százalékra és az összes közbenső fogyasztásban 9 százalékról 18,5 százalékra nőtt arányuk. Nagy jelentőségre tett szert a tanácsadás és a számítógépes szolgáltatás, hasonlóképpen megnőtt a szerepe a munkaerőkölcsönzésnek, valamint az információ és dokumentációszolgáltatásoknak. Ugyanakkor egyes technikai jellegű szolgáltatások, mint például tervezés, könyvelés és jogi szolgáltatások, veszítettek jelentőségükből.

Spanyolországban az utolsó 20 évben a nem kereskedelmi szolgáltatásoknak nőtt meg a súlya a GDP­n belül, összefüggésben azzal, hogy a kormányzat egyre nagyobb figyelmet igyekszik fordítani az egészségügyre, az oktatásra, a társadalombiztosításra. Az oktatás és kutatás aránya a GDP­ben például 2­ről 4 százalékra nőtt, az egészségügyé 1,7­ről 4,1 százalékra. Dinamikus szektor volt még a vendéglátóipar, amelynek 4,2 százalékról 7,4 százalékra, valamint a kereskedelem, amelynek 12,2­ről 15,1 százalékra nőtt az aránya a GDP­ben. A foglalkoztatás a legdinamikusabban a nagykereskedelemben, a vendéglátóiparban növekedett, szoros összefüggésben a turizmus erősödő szerepével. A szállítás és hírközlés szektorában a hírközlés foglalkoztatása fejlődött gyorsabban míg a vasúti és tengeren való szállításban foglalkoztatottak aránya csökkent. Jelentősen nőtt a foglalkoztatottság az oktatás, kutatás, egészségügy és társadalmi biztonsággal összefüggő szolgáltatások körében, valamint az üzleti szolgáltatásoknál.

A spanyol példa is rámutat arra, hogy a konjunkturális ingadozásokra a szolgáltatásokon belül elsősorban az üzleti szolgáltatások érzékenyek, majdnem annyira, mint az ipar, illetve a mezőgazdaság. A közszolgáltatásokban való foglalkoztatás ugyanakkor anticiklikus szerepet tölt be a recessziós periódusokban. Ha egy gazdaságban az üzleti szolgáltatások szerepe nő, a szolgáltatószektor konjunktúraérzékenysége fokozódik.

Görögországban a szolgáltatások ágazati szerkezetében - folyó árakon kalkulálva - a szállítás és raktározás részaránya csökkent, s a legdinamikusabb növekedést az 1970-1992­es időszakban a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás mutatta. Változatlan árakon számítva azonban már más a kép: kiemelkedően magas ütemben nőtt a távközlési és a pénzügyi szolgáltatások aránya, kisebb növekedést mutat az oktatás és raktározás, míg a szállítás, egészségügy, közigazgatás aránya az átlagosnál alacsonyabb ütemben nőtt. A görög tapasztalatok arra is rámutattak, hogy olyan új szolgáltatások megjelenése is hozzájárult a szektor növekedéséhez az 1970-1992 közötti időszakban, mint például az informatika, a környezetvédelemmel kapcsolatos szolgáltatások, a képzés.

A francia országtanulmány szerint az ún. piaci szolgáltatások ágazata mutatta a legnagyobb növekedést (mely magában foglalja mind vállalatoknak végzett ún. üzleti szolgáltatásokat, a képzést, a pénzügyi szolgáltatásokat, a biztosítást, az ingatlanügyletek intézését, a hirdetést, a kutatást, mind a javítást, egészségügyi szolgáltatásokat, kulturális és sportszolgáltatásokat stb.) Az autójavítás és kereskedelem, a szállodai és éttermi szolgáltatások növekedése járult hozzá jelentősen a szektor bővüléséhez, de jelentős növekedés tapasztalható a nem piaci szolgáltatások hozzáadottérték­termelésében és a foglalkoztatásban betöltött szerepében.

Szlovéniában is a tradicionális szolgáltatási ágak a meghatározóak a szolgáltatószektorban, így a kereskedelem, a vendéglátás és a szállítás. Az ingatlanügyek, a bérletek és üzleti szolgáltatások a legjelentősebb piaci szolgáltatások. Jelentékenyen megnőtt a magánvállalkozások száma a szektorban, és a magyarországihoz hasonlóan jelentősnek ítélhető a szolgáltatások externalizálódása.

Bulgáriában elsősorban az állam által finanszírozott szolgáltatás ágak foglalkoztatása emelkedett, így az oktatásban, közigazgatásban dolgozók aránya nőtt. A piacgazdaságra való áttérés követelményeivel összefüggésben nőtt a pénzügyi szolgáltatások, a hirdetések, a nyomdászati szolgáltatások súlya. A kelet-európai országokhoz hasonlóan ugrásszerű a változás a tulajdonszerkezetben. 1993­ban a GDP­hez a magánszektor 19,4 százalékkal járult hozzá, s ennek a szolgáltatások több mint a felét tették ki.

A magán- és a külföldi tőke szerepe a szolgáltatószektorban

Azokban a szolgáltatásokban, amelyek az utóbbi években jelentek meg Magyarországon, igen magas a magánszektor aránya. NÉMETH-PAPP [1994] becslése szerint a következő területeken kizárólagos vagy 75 százalék feletti a magánszektor aránya: biztosítási szolgáltatások, reklámszolgáltatások, jogi, ügyvédi szolgáltatások, tanácsadás, őrzés­védelem, ügyviteli, számviteli, adózási szolgáltatások, kiskereskedelem, személyi szolgáltatások, tolmácsolás, szakfordítás, céginformációs szolgáltatás, kereskedelmi vendéglátás.

Szlovéniában szintén rövid múltra tekinthet vissza a gazdaságban a magántulajdon. Az 1988­ban elfogadott új társasági törvény tette lehetővé magánvállalatok alapítását, kezdetben igen kis alaptőkével. Az új vállalatok alapítása 1990 után gyorsult fel, számuk 1990-1994 között 3,5­szeresre emelkedett. Közöttük igen magas a szolgáltatásra szakosodottak aránya.

Magyarországtól eltérő jelenség, hogy bár a magántulajdonú szolgáltatószervezetek száma igen gyorsan szaporodik, de ettől gazdasági súlyuk elmarad. Szlovéniában például a privát tulajdonú szolgáltatószervezeteknél csak az összes szolgáltatási foglalkoztatott 10 százaléka található, s csak az összes jövedelem 20 százalékát állítják elő. Magyarországon ez a tendencia elsősorban az iparra érvényes, a magyar iparban a magántulajdonú vállalatok gazdasági súlya még csekély (elsősorban az alacsonyabb technikai színvonal, a tőkeszegénység következtében), a szolgáltatások gazdasági teljesítménye azonban jelentősen hozzájárul a GDP­hez. Hogy pontosan mennyivel, azt adatokkal nem tudjuk alátámasztani, mert a legtöbb feketemunka­alkalmat a szolgáltatások kínálják. Becslések szerint a GDP­nek kb. 30 százaléka a feketegazdaságban keletkezik (ÉKES [1993]).

Bulgáriában a magánszektor térnyerése lassúbbnak tűnik, mint Magyarországon vagy Szlovéniában. 1993­ban a szolgáltatócégek által előállított GDP­ben a privát cégek hozzájárulása csak 25 százalékot tett ki.

A külfölditőke­bevonás és a szolgáltatások kapcsolata két vetületben merül fel: egyrészt a szolgáltatószektor fontos, olykor legfontosabb terepe a külfölditőke­befektetéseknek, másrészt a szolgáltatások megfelelő színvonala előfeltétele a külfölditőke­befektetéseknek mind a feldolgozóiparban, mind a szolgáltatószektorban. A nyolcvanas években a külfölditőke­beruházások nagyobb része irányult a szolgáltatóágazatba, s ez még azon országokra is jellemző, amelyek a magyarországinál sokkal fejlettebb szolgáltatói szektorral rendelkeznek.

A vegyes vállalatok jelentős súlyát a szolgáltatásokban elsősorban a dél­európai országokban nem mindig pozitívumként hangsúlyozzák, különösen azért, mert gyakori, hogy monopolpozíciót igyekeznek szerezni az ágazatban, kiszorítják a hazai tőkét, repatriálják a profitot és így tovább. Szükségességét viszont azzal lehet alátámasztani, hogy a szolgáltatások kiépítéséhez sokszor az anyaországban hiányzó tőke, know­how, szakértelem szükséges. Így például a kelet­európai országokban a vállalati vagyonértékelések az állami vagyon privatizálásának előkészítése - nagyrészt a külföldi vagyonértékelő, auditáló cégek közreműködésével történik, hiszen hiányzott a szakértelem a vállalati átalakulások és adásvétel technikai lebonyolításához. Szintén külföldi tanácsadó cégek vesznek részt a tőzsde kialakításában, a menedzserképzésben, a gazdaság jogi kereteinek kidolgozásában. A szakértelem mellett persze a neves multinacionális szolgáltató vállalatok hírneve is fontos.

A vizsgált kelet-európai országok közül a külföldi tőke a rendszerváltás után a szolgáltatásokban legnagyobb szerephez Magyarországon jutott. Magyarországon az összes külföldi érdekeltségű cég több mint 70 százalékát a szolgáltatószektorban alapították, s 1993­ban a befektetett tőke 70 százaléka is a tercier szektorba került (NÉMETH-PAPP [1994]). A külföldi működő tőke nemzetgazdaságon belüli részesedését jóval meghaladja a szolgáltatási szektorban kialakult súlya, s különösen egyes szolgáltatóágazatokban játszik nagy szerepet. Ilyen a biztosítás (itt a külföldi tőke aránya 76 százalék), s a társaságok egyharmada külföldi tulajdonban van. A másik szolgáltatási terület a reklám, ahol szintén meghatározó a külföldi érdekeltségű cégek szerepe.

Szlovéniában is csak 1988 után volt lehetőség külföldi beruházásokra, s ekkor a külföldi beruházások 93 százaléka az iparba irányult. Azóta a szolgáltatásokban is erősödött a külföldi tőke jelenléte, elsősorban az üzleti szolgáltatások, a kereskedelem a kedvelt beruházási terep.

Bulgáriában a legtöbb külföldi beruházó - főként a határos Török­ és Görögországból - a kereskedelem területén alapított vállalkozást. A vegyes vállalatok fele szolgáltatócég, kétharmaduk kereskedelemmel foglalkozik.

Spanyolországban a nyolcvanas évek közepéig erősebb volt az ipar vonzereje, majd 1986­tól a szolgáltatások vonzották jobban a külföldi tőkét. 1982­ben 27 százalék, 1985­ben 35 százalék, 1990­ben 58 százalék volt a külfölditőke­befektetéseken belül a szolgáltatószektor aránya, ami 1992­ben 46 százalékra csökkent. A spanyol tapasztalatok igazolják azt a szakirodalomból ismert jelenséget, hogy a szolgáltatásokba áramló külföldi befektetések ellentétes mozgást mutatnak a gazdasági ciklussal. Ennek megfelelően - a fellendülés kezdetétől - 1992­ben, de főleg 1993­ban csökkentek a szolgáltatásokba való külföldi befektetések.

Görögországban a külföldi befektetések először az ipart részesítették előnyben, a görög iparosítás a hatvanas években külföldi tőkével valósult meg, ami megfelelt az akkori nemzetközi tendenciáknak. Hozzá kell tenni, hogy Görögországban is korlátozták a szolgáltatásokba történő külföldi befektetéseket. Az utolsó IS évben mégis erőteljesen nőtt a külföldi befektetések szolgáltatásokon belüli aránya. Legkedveltebb ágazatok a pénzügyi szolgáltatások, a biztosítás, a hirdetés és a távközlés voltak. Jelentős külföldi tőkét vonzott a kereskedelem, amely a külföldi vállalatok exporttevékenységének megkönnyítését segítette elő.

A külföldi befektetéseknek az ipar után második legfontosabb területe a bankszféra volt - jelentős érdeklődés nyilvánult meg a multinacionális bankok részéről. Mivel a főszerepet továbbra is a görög állami bankok játszották, ezek tevékenysége főleg a multinacionális - például tengerhajózási vállalatokhoz - kapcsolódott, s kevéssé befolyásolta a bankszektor működését. Később a külföldi érdekeltségű bankok nagyobb jelentőségre tettek szert, különösen azért, mert olyan új vagy jó minőségű szolgáltatásokat nyújtottak, amelyek versenyelőnyt jelentettek számukra a hazai bankokhoz képest. Ennek hatásai nem egyértelműen voltak pozitívak, tekintettel arra, hogy a külföldi bankok inkább a nagyvállalkozásokat részesítik előnyben, s a Görögországban széles kisvállalati szektor pénzügyi források és egyéb pénzügyi szolgáltatások szempontjából hátrányba került.

A kelet­európai gazdaságok számára megfontolandóak a spanyol és görög tapasztalatok. A külföldi tőke mindkét országot elsősorban az olcsó munkaerő és nyersanyag miatt kedveli. Megállapítható, hogy a gazdaságra a külfölditőke­beruházás kedvezően hat amennyiben munkaalkalmat, jövedelmet termel, hozzájárul a termelési technika és a vezetési módszerek fejlesztéséhez. Negatív azonban az a hatás, amely a nyereségátutalásokból származik, s ez hozzájárul a fizetési mérleg deficitjének növekedéséhez. (Canabate­Cabre [1993].) Ezen olyan, a működőtőke­importot szelektíven ösztönző gazdaságpolitika segíthet, amely a külföldi beruházásokat azokba az ágazatokba tereli, ahol külkereskedelmi többlet keletkezik, ezzel járulva hozzá a fizetési mérleg javításához.

Az egységes európai piac hatásai

Magyarországnak és más, Európai Unión (EU) kívüli országnak erősebb versenyre kell felkészülni az egységes piac létrejötte következtében, mert az EU­n belüli liberalizáció erős versenyt támaszt a szolgáltatások piacán. Ez részben kivédhető EU­tagországbeli partnerrel való megjelenéssel. Így az a tény, hogy a magyar közlekedési, távközlési vállalatok, bankok és biztosítótársaságok részbeli tulajdonosai az EU­országok cégei, segítheti az alkalmazkodást. Ilyenek például a német Allianz (biztosítás) és Kempinski (szállodaipar), a francia Aral (kereskedelem) vagy az olasz Alitália (légiközlekedés).

Magyarország szempontjából az EU egységes piacának hatásait három nézőpontból érdemes vizsgálni (Palócz [1994]):

- a magyar szolgáltatások exportlehetőségeinek bővülése, ennek hatása a belföldi piacra,

- a magyar szabályozások a szolgáltatásokkal kapcsolatos EU­szabályozásokkal összehasonlítva,

- az egységes piac hatásai Magyarországnak az EU­hoz való csatlakozási esélyeivel kapcsolatban.

A nemzetközi (például a görög) tapasztalatok ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a szolgáltatások egyes szolgáltatásfajtáktól mint kivételektől eltekintve - kevéssé voltak közvetlenül kitéve az EU­csatlakozás miatti versenynek, viszonylag védett szektornak számítottak, ezért az árak és így a profitok kedvezőbben alakultak, mint a feldolgozóiparban. Részben ez a viszonylagos szabadság a magyarázata annak, hogy - a görög példa szerint - a szolgáltatások attraktívabbak a magánszektor számára, és gyorsabban növekednek. A növekedés ennél általánosabb - nemzetközileg érvényes - oka új piacokat teremtő szolgáltatástípusok megjelenése, amelyek jelentős mértékben bővítették e szektort. Ilyenek például az informatika, a szoftver, a környezetvédelem, a lízing, a faktoring, az új pénzügyi szolgáltatások, új telekommunikációs szolgáltatások, a szakképzés, a tanácsadás, az új telematikai szolgáltatások.

Az egységes európai piac létrehozása erőteljesen érinti a szolgáltatásokat, mivel a nemzeti szabályozások ebben a szektorban igen erőteljesek, minden ország a szabályok harmonizálására törekszik. Erre mindenekelőtt a szállítás, a telekommunikáció és a bankszférában van szükség, mert más szolgáltatási ágakban eddig is többé kevésbé megengedett volt, hogy más országokban működjenek.

A szolgáltatásoknak abban a körében, ahol nem korlátozzák speciális protekcionista szabályozások a piacra jutást, az alacsonyabb bérköltségű országoknak előnyük van, s ezt ezek igyekeznek is kihasználni. Erre jó példa a magyarországi szoftverexport felfutása (az összes szoftver árbevételnek majdnem a fele exportból származott 1992­ben). Az ún. érzékeny szolgáltatóágazatokban - például távközlés - Magyarország is ki tudná használni a liberalizáció lelassításának lehetőségét, mint például Görögország, Spanyolország az EU­hoz való csatlakozásuk idején.

Az elmúlt években számos, a szolgáltatásokat érintő szabályozást fogadott el a parlament. Ezek a törvények többé-kevésbé követték az EU­törvényeket (távközlési törvény, koncessziós törvény, a kereskedelmi és ipari kamarák törvénye, banktörvény stb.). Annak ellenére, hogy a gyakorlatban igen gyakran kell módosítani a törvényeket (a fejletlen, szabályozatlan piac miatt), ez mindenképpen előrelépésnek tekinthető.

Hivatkozások

BARTA JUDIT-PAPANEK GÁBOR [1994]: A termelési szolgáltatások várható fejlődése Magyarországon. Kézirat.

CABRE, J.-CAŃABATE, A.- VALLS, J- VAN WUNNICK, I. [1994]: The business service industry in Spain. Evolution and current situation. Kézirat.

CANABATE, A.-CABRE, J. [1993]: A spanyol gazdaság nemzetközi nyitása. Ipargazdasági Szemle, 2. sz.

ÉKES ILDIKÓ [1993]: Rejtett gazdaság - láthatatlan jövedelmek. Budapest.

FUCHS, V. [1968]: The service economy. NBER, New York.

GERSHUNY, J. I.-MILES, I. [1983]: The new service economy. The transformation of employment in industrial societies. London.

GERSBUNY, J. I. [1987]: After industrial society? The emerging self service economy. London.

GIANNITSIS, T. [1994]: The service sector and business services in Greece. Structural changes and development. Kézirat.

HILL, P. [1977]: On goods and services. Review of Income and Wealth, december.

MARSHALL. I. N. [1988]: Services and uneven development. Oxford University Press, Oxford.

MINTCHEV, V. [1994]: Increasing importance of service industry in Bulgaria. Kézirat.

NÉMETH GYÖRGY-PAPP ILONA [1994]: A szolgáltatási szféra és a magánvállalkozások. Ipargazdaság, július.

OCHEL, W.-WEGNER, M. [1987]: Services economies in Europe. Opportunities for growth. Pinter Publishers and Westviews Press, London, Boulder.

PALÓCZ ÉVA [1994]: Infrastructure of unification: the effects of a unified internal market in the European Union on the service sector. Megjelent: Transition - Infrastructure. MTA Világgazdasági Kutatóintézet.

SAUVIAT, C. [1994]: France: the growth of the service economy. Kézirat.

SMITH, A. [1992]: A nemzetek gazdagsága. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. STARE, M. [1994]: The increasing importance of the service industry - the case of Slovenia. Kézirat.

SZAMUELY LÁSZLÓ [1985]: A szolgáltatószektor túlsúlyba kerülése és ennek társadalmi következményei a fejlett tőkésországokban. Közgazdasági Szemle, 7-8. sz.

¹ Adam Smith tagadta a szolgáltatószektor produktív voltát, s a gyarapodás útját a mezőgazdasági termőterületek növekedésében látta (SMITH [1992]).

² A szakágazati besorolás részleteit A gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere és a tevékenységek tartalmi meghatározása c. KSH kiadvány [1994] közli. Elemzésünkben főként az I (Szállítás, raktározás, posta és távközlés), a J (Pénzügyi tevékenység és kiegészítő szolgáltatásai), és a K (Ingatlanügyletek, bérbeadás és gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás) ágazathoz sorolt tevékenységeket érintjük.