Közgazdasági Szemle, XLII. évf., 1995. 5. sz. (486-510. o.)

LACKÓ MÁRIA

Lackó Mária az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

Rejtett gazdaság nemzetközi összehasonlításban

Becslési módszer a háztartási villamosenergia­fogyasztás alapján

Az elmúlt 10-15 évben már egyre több figyelmet szentelnek a rejtett gazdaságnak mind a piacgazdaságokban, mind a szocialista és posztszocialista gazdaságokban. A piacgazdaságokban a növekvő költségvetési deficit és az ebből fakadó problémák irányították a gazdaságpolitikusok s a kutatók szemét a gazdaságnak erre a nem könnyen megfigyelhető részére. A szocialista országokban, ahol a rejtett gazdaság (vagy más szóval a második gazdaság) a hiánygazdasággal szervesen összefüggött, abban az időben kezdtek e témával foglalkozni, amikor mind inkább előtérbe kerültek az állami tulajdonon alapuló gazdasági rendszer problémái, s a kutatók hozzáfogtak e sajátos gazdasági rendszer működésének empirikus leírásához és elemzéséhez. A posztszocialista országokban, ahol a hiánygazdaság fokozatosan alakul át piacgazdasággá, a rejtett gazdaság elemzése, nagyságának megállapítása egyrészt a költségvetési deficit növekedése miatt vált fontos feladattá, másrészt azért, mert a hivatalos statisztikák olyan nagyarányú termelés­visszaesést mutattak ki, amelyeket nehéz volt elfogadni a rejtett gazdaság méretére tett becslések nélkül.

A rejtett gazdasággal kapcsolatos empirikus kutatások, függetlenül attól, hogy milyen gazdasági rendszerre vonatkoznak, két fontos kérdésre keresik a választ: Mi a rejtett gazdaság? Mekkora az, és mi okozza?

Mielőtt a cikk tulajdonképpeni tárgyára, a rejtett gazdaság mérésére rátérnék, röviden utalok azokra a válaszokra, melyeket a szakirodalom ad a fenti első kérdésre.

A rejtett gazdaság definíciói

A rejtett (földalatti, informális, irreguláris, fekete, második stb.) gazdaság fogalmát különböző szerzők különböző módon határozzák meg. A legszélesebb értelemben a rejtett gazdaság fogalma tartalmazza az összes nem mért gazdasági tevékenységet (FEIGE [1979]). Ez a definíció magában foglalja mindazokat a tevékenységeket, amelyek konvenció szerint kimaradnak a GDP számításából, valamint azokat, amelyek elkerülik a mérési folyamatot. Más kutatók szűkebb definíciót használnak: TANZI [1982] és MACAFEE [1980] úgy határozzák meg a rejtett gazdaságot, mint amely olyan jövedelmeket termel, amelyeket a hivatalos statisztika nem mér, bár definíció szerint mérnie kellene. CARTER [1984] is megkülönbözteti a GDP­ből definíció szerint kimaradó gazdasági tevékenységeket és az olyan tevékenységeket, amelyek definíció szerint beletartoznak a GDP­be, de a mérési hibák miatt nem regisztrálhatók. E megkülönböztetés alapján a rejtett gazdaság részeit a következőképpen illusztrálhatjuk.

Az informális gazdaság által termelt jövedelem nem szerepel a GDP­ben, ezért nem is tesznek kísérletet a mérésére. Ide tartoznak a háztartási és az ún. do­it­yourself tevékenységek, egymással történő naturális cserék stb. (Sokan, például BURNS [1977], GERSHUNY [1979] és MATTERA [1985] ugyanakkor hangsúlyozzák a háztartáson belüli gazdasági tevékenységek növekvő arányát.)

Az ún. underground vagy földalatti gazdaság azokat a tevékenységeket foglalja magában, amelyek bár beletartoznak a mérendő gazdasági tevékenységek definíciójába, de mérésük alól a gazdasági szereplők kibújnak. Ilyenek például a be nem jelentett jövedelmek vagy az illegális javak és szolgáltatások termelése. E szektoron belül nagy súlyt képvisel az adóelkerülés, illetve adócsalás révén megvalósított rejtett gazdasági tevékenység. A kétfajta rejtett gazdaság közötti, valamint a földalatti gazdaságon belül az adóelkerülés és az egyéb tevékenységek közötti határ nagyon bizonytalan, s ugyanakkor e különböző részek egymással kölcsönhatásban is állnak.

A rejtett gazdaság mérete: becslési módszerek és eredmények a piacgazdaságokra

A következő összesítés áttekintést nyújt a piacgazdaságok rejtett gazdaságának becslési módszereiről (MARELLI [1987] és SCHNEIDER [1994] alapján).

Az alábbiakban röviden bemutatjuk az egyes becslési módszereket, valamint azt, hogy segítségükkel milyen becslési eredmények születtek.

Direkt módszerek. A direkt módszerek a rejtett gazdaság adóelkerülési/adócsalási részére koncentrálnak. Az adófizetők vizsgálatát rendszerint az adóhatóságok végzik, s ebből származik korlátja is: az adóhatóságok csak a közvetlen, durva adócsalások felkutatását képesek elvégezni. A survey­vizsgálatok szélesebb csoportok kikérdezésén alapulnak, ebben a tekintetben átfogóbbak, de mint minden kérdőíves vizsgálatnak, ennek is gyengíti a megbízhatóságát a válaszolás visszautasítása, illetve a hamis válaszolás lehetősége.

Az általam ismert fontosabb, direkt módszerrel készült becslések jellemzőit és eredményeit az 1. táblázat foglalja össze.

Indirekt módszerek. 1. A diszkrepancia megközelítés egyrészt a jövedelmek és a kiadások különbségével (a), másrészt a jövedelmek különböző módszerekkel végzett méréseinek eltéréseivel operál (b), s ebből következtet a rejtett gazdaság nagyságára. Az utóbbi módszer általában felteszi, hogy a rejtett jövedelmeket tükrözi az a különbség, amely a jövedelmeknek az adózás alapján meghatározott nagysága és a nemzeti számlák elosztási oldalán végzett jövedelemszámítások eredménye között áll fenn. A kiadások és jövedelmek diszkrepanciáján alapuló módszer azon a feltevésen nyugszik, hogy míg a személyi jövedelmekkel kapcsolatban viszonylag könnyű elérni, hogy azokat ne vagy csak töredékesen jelentsék, addig a kiadások esetében ez az eltitkolás sokkal nehezebb. A jövedelmek és a kiadások közötti különbség tájékoztatást adhat a rejtett jövedelmek nagyságáról.

A fenti módszerek korlátai nyilvánvalóak: a kiadások és a jövedelmek adatai is tartalmazhatnak mérési hibát, hibák származhatnak a statisztikai számbavételi kör különbségéből, ugyanakkor a nemzeti jövedelemre vonatkozó becslések nem mindig függetlenek az adóalapú jövedelembecsléstől (MACAFEE [1980], FREY-POMMEREHNE [1982]). A diszkrepanciamódszerrel készült becslések néhány jellemzőjét a 2. táblázat tartalmazza.

2. Monetáris aggregátumok alapján készült becslések.

A készpénzjelzések megfigyelésének módszere (a) azon a feltételezésen alapul, hogy ha a rejtett gazdaság nő, akkor várható, hogy a nagy címletű bankjegyek száma is nő a készpénzforgalomban.

A készpénzkeresleti megközelítés (b) a készpénz állományának a rövid távú megtakarításokhoz viszonyított arányára épít, s feltételezi, hogy a rejtett gazdaság mérete tükröződik ebben az arányban. E módszer hívei szerint stabil mennyiségi viszony áll fenn a privát szektor készpénzállománya és rövid távú megtakarításai között. Ezt, az időben konstans arányt alapul véve számítható ki, hogy mekkora a rejtett gazdaság mérete. A módszer felteszi egy adott időszakról, hogy abban nem létezett rejtett gazdaság, s az ekkor mért arányt tekinti stabilnak.

CAGAN [1958], GUTTMANN [1977] és FEIGE [1980] számításai után TANZI [1980] fejlesztette tovább ezt a módszert. Kimutatta, hogy a készpénzállományra, illetve annak arányára különböző tényezők hatnak, amelyek közül az adó mértékével ceteris paribus magyarázható készpénzállomány­növekmény a rejtett gazdaság következménye. Ennek leválasztásával, valamint annak feltételezésével, hogy a rejtett és a látható gazdaságban a pénz forgási sebessége azonos, képes volt meghatározni a rejtett gazdaság termelését és arányát.

SCHNEIDER ÉS NECK [1992] Ausztria rejtett gazdaságának vizsgálatánál Tanzihoz képest is továbblépnek: az adóráták mellett ugyanis figyelembe veszik az adminisztratív szabályozás terheit is. Modelljükben azt teszik fel, hogy minél nagyobbak a szabályozás terhei, annál nagyobb - ceteris paribus - a rejtett gazdaság. (A szabályozás terheinek indexét úgy konstruálták, hogy számításba vették a különféle szabályozásokat előíró új törvények oldalainak a számát, valamint a különböző adminisztratív intézményeknél foglalkoztatottak számát.)

A tranzakciós megközelítés (c) felteszi, hogy mindkét gazdaságban (a rejtettben és a láthatóban) a tranzakciók pénzformában valósulnak meg (FEIGE [1979], [1989]). Kiindulva a Fisher­féle egyenletből: MV = PT (ahol M a pénzállomány, V a pénz forgási sebessége, P az ár, T pedig az összes tranzakció), Feige megpróbált független becsléseket készíteni az MV szorzatra és a PT regisztrált értékére. A két becslés közötti különbség adta a nem regisztrált tranzakciók teljes volumenét.

E módszerek gyenge pontja, hogy a bázisidőszak kiválasztására nagyon érzékenyek, és így a becslések meglehetősen bizonytalanok. Bár Tanzi módszere ezt a hiányosságot már kiküszöböli, a pénz forgási sebességére tett feltevés helyessége azonban ugyancsak nehezen igazolható. A hiányosságok ellenére talán a készpénzkeresleti módszerek a leggyakrabban használtak a piacgazdaságok rejtett gazdaságának mérésére. Az e módszerekkel készült becslések eredményeit foglalja össze a 3. táblázat.

3. A munkaerő­piaci aggregátumokon alapuló módszer. E módszer azzal a feltevéssel él, hogy a látható gazdaságban tapasztalt alacsony participációs ráta (a munkaerő alacsony arányú részvétele a termelésben más időszakhoz vagy más országhoz viszonyítva) részben a rejtett gazdaság létezésével magyarázható. Interjúk vagy az energiafogyasztás vizsgálata segítségével becslést készítenek a tényleges participációs rátára, s ezt hasonlítják össze a hivatalos participációs rátával. A kettő különbsége lehetővé teszi a rejtett gazdaság munkaerejének a becslését. E módszert főleg Olaszországra alkalmazták; a főbb becslések eredményei a 4. táblázatban találhatók. Ez a módszer definíció szerint mind a pénzbeli, mind pedig a barterjellegű jövedelemteremtő tevékenységeket számba veszi, így a becslések a rejtett gazdaság mindkét bemutatott ágát magukban foglalják. Mint minden interjún alapuló módszernél azonban, itt is felmerülhet a becslés megbízhatóságának kérdése.

4. Az ok­okozati módszer kidolgozói (WECK-HANNEMAN-POMMEREHNE-FREY [1984], WECK-HANNEMAN-FREY [1985]) az előzőekben tárgyalt indirekt módszereknek azt a hiányosságát próbálják kiküszöbölni, hogy azok a rejtett gazdaságot legtöbb esetben csak egy­egy indikátor alapján magyarázzák és becslik. A monetáris modellek csak az adóráták (SCHNEIDER- NECK [1992] esetében emellett a szabályozás terheinek) hatását, a munkaerőmodellek pedig csak a participációs ráta hatását tekintették meghatározónak a rejtett gazdaságra. Az ok­okozati megközelítés a rejtett gazdaságot magyarázó okokat és okozati jelenségeket együttesen próbálja figyelembe venni a becslés során. A tekintélyes irodalomra hivatkozva, az okok és indikátorok következő típusait különbözteti meg.

Okok

1. A direkt és indirekt adók terhei, amelyek erős ösztönzést adnak a rejtett gazdaságban történő tevékenységekhez.
2. A szabályozás terhei, amelyeket az állam beavatkozási tevékenységét mutató proxyval jellemeznek: a beavatkozás növekedése a rejtett gazdaságba való belépésre ösztökél.
3. Az adómorál, amely az állampolgárok állammal kapcsolatos attitűdjét fejezi ki: csökkenő adómorál növeli a rejtett gazdaságot.

Indikátorok

1. A monetáris indikátorok alakulása. Ha a rejtett gazdaságban való tevékenységek terjedelme nő, akkor ez olyan tranzakciókat kíván, amelyekhez pótlólagos készpénzre van szükség.
2. A munkaerőpiac alakulása.
a) A rejtett gazdaságban való részvétel növekedése csökkenést eredményez a hivatalos gazdaság participációs rátájában.
b) A megnövekedett rejtett gazdaság tükröződik a hivatalos gazdaságban ledolgozott órák számának csökkenésében.
3. A termelés alakulása. A rejtett gazdaság növekedése azt jelenti, hogy az inputok (különösen a munka) kiáramlanak a hivatalos gazdaságból, s így csökkentő hatást gyakorolnak a gazdaság hivatalosan kimutatott növekedési ütemére.

Az ok­okozati módszer a nem megfigyelhető változók statisztikai elméletén alapul. A MIMIC (Multiple Indicators - Multiple Causes) modell két részből áll: egy mérési modellből és egy strukturális egyenleteket tartalmazó modellből. A mérési modell kapcsolja a nem megfigyelhető változókat a megfigyelhető indikátorokhoz, a strukturális egyenletek modellje pedig specifikálja az okokat.

E módszer alkalmazása során a szerzők 17 OECD­országra végeztek keresztmetszeti és idősoros elemzést. Magyarázó változóként figyelembe vették az adórátát, a szabályozás terjedelmét, amelyet a nem vállalatok által foglalkoztatott állami alkalmazottak arányával reprezentáltak, az adózók immoralitását, a munkaerő participációs rátáját, a heti munkaidőt és a vendégmunkások arányát. A modellbe kívülről bevitt súlyrendszer szerint a rejtett gazdaságot legnagyobb mértékben az adóterhek, majd egyre csökkenő súllyal az adómorál, a szabályozás terhei, a participációs ráta és a munkaórák aránya, valamint a külföldi vendégmunkások aránya befolyásolja.

A fenti módszer arra nem alkalmas, hogy megállapítsa, vajon a GDP hány százalékát teszi ki a rejtett gazdaság egy­egy országban. Ehhez ugyanis a magyarázó változók koefficiensei abszolút nagyságát kellene ismerni, s nemcsak azok súlyrendszerét. A súlyrendszer alkalmazása a rejtett gazdaság méretének csupán relatív elrendezését teszi lehetővé az egyes országok között. Az országok rejtett gazdaságának ezt a relatív sorrendjét a szerzők úgy "fordítják le" a rejtett gazdaság GDP­hez viszonyított arányának kiszámítására, hogy olyan referenciaországokat választanak, amelyekre más módszerekkel, más kutatók már kiszámolták a rejtett gazdaság arányát. A szerzők KLOVLAND [1983] készpénzkeresleti modellel készült becsléseit választották referenciapontoknak, amelyek Svédország és Norvégia rejtett gazdaságára vonatkoznak. Az így kapott abszolút értékeket az 5. táblázat tartalmazza.

Az ok-okozati modell, bár igyekszik több tényezőt is figyelembe venni, meglehetősen bizonytalan becslésekhez vezet, a kapott arányokat ugyanis nagyban meghatározza a modellbe kívülről bevitt súlyrendszer és a referenciapontok kiválasztása.

A rejtett gazdaság okai a piacgazdaságokban

Az előzőekben ismertetett becslési módszerek egy része, a direkt módszerek, nem foglalkoztak az okok feltárásával, csak megpróbálták regisztrálni a rejtett gazdaság nagyságát. Az indirekt módszerek már nemcsak mérni, hanem magyarázni is igyekezték a rejtett gazdaságot. Ez utóbbi megközelítés szempontjából kirajzolódik, hogy a kutatók mely tényezőket tartják a rejtett gazdaság fontos magyarázó tényezőinek a piacgazdaságokban. Összefoglalva ezek a következők:

1. adóráták - minél magasabbak, annál nagyobb az ösztönzés a rejtett gazdaságban való részvételre
2. a szabályozás terhei

a) minél erőteljesebb az állam szabályozási tevékenysége, annál inkább menekülés folyik a rejtett gazdaságba,
b) minél nagyobb ellenőrzést és minél keményebb szankciókat alkalmaz az állam az adóelkerülőkkel/adócsalókkal, feketemunkásokkal szemben, annál kisebb a rejtett gazdaságban való részvétel;

3. a munkaerő alkalmazása a látható gazdaságban

a) a participációs ráta - ez minél alacsonyabb szinten alakul, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a hivatalos gazdaságban nem aktív munkaerő a rejtett gazdaságban vesz részt;
b) a munkaidő hossza a hivatalos gazdaságban - minél kisebb, annál nagyobb a lehetőség a rejtett gazdaságban való részvételre;

4. az adómorál - minél magasabb, annál kevesebben kerülik el az adózást, s fejtenek ki tevékenységet a rejtett gazdaságban.

Rejtett gazdaság a szocialista és posztszocialista országokban

A rejtett gazdaság kialakulásának és fennmaradásának okai a szocialista országokban egészen mások, mint a piacgazdaságokban.

A szocialista országokat jellemző állandó és feszítő hiányok, a legális magángazdaság elenyésző volta, az állami szolgáltatások alacsony szintje, a verseny hiánya mind­mind a rejtett gazdaságot táplálták negyven éven keresztül, miközben a piacgazdaságban fellelhető, az előzőekben áttekintett tényezők az adózás rendkívül szűk köre és a teljes foglalkoztatás miatt egyáltalán nem játszottak szerepet. A rejtett gazdaság mindkét része - az ún. háztartási termelés egyrészről, és a pénzért végzett fusimunkák, borravalók, hálapénzek másrészről - igen széles terjedelmű volt ezekben az országokban. A szocialista gazdaságban a fogyasztó az állandóan újratermelődő hiánytermékek és ­szolgáltatások megszerzéséhez a rejtett gazdaságot használta fel: fusimunkát rendelt, borravalót vagy hálapénzt fizetett az állami eladónak, szolgáltatónak, vagy éppen maga végezte el a szükséges munkákat. A fogyasztó egyidejűleg a rejtett gazdaságban részt vevő termelő is volt, aki mindig örömmel elvégezte ezeket a munkákat, hiszen az állami szférában a munkájának a hatékonysága sokkal kevésbé számított, mint a rejtett gazdaságban végzetté. Az állami szférában teljesített munkaidejébe a rejtett munka elvégzése bőven belefért, s anélkül dolgozhatott az állami vállalat gépein és anyagaival is, hogy ebből bármilyen kellemetlensége adódott volna.

A posztszocialista gazdaságokban, amelyek a piacgazdaságokba való átmenet nehéz útján járnak, a rejtett gazdaságot tápláló tényezők átstrukturálódása megy végbe. A hiányjelenségek megszűnése, a verseny fokozódása, a szolgáltatások piacának egyre növekvő mérete, a legális magángazdaság egyre nagyobb szerepe miatt a hagyományos "szocialista" tényezőket lassan felváltja a piacgazdaságokban is tapasztalható adóelkerülés, a munkanélküliek és egyéb inaktív munkaerő feketemunkája.

A rejtett gazdaság nagyságának mérését ezekben az országokban a kutatók 1. egyszerű spekulációval, 2. szakértői becslésekkel, 3. a definiált módszereken alapuló becslések közül az a) direkt módszerekkel végezték. Indirekt módszereket a nyolcvanas évek közepéig egyáltalán nem alkalmaztak.

A különböző szocialista országokra végzett becslések más­más körre vonatkoznak, azokat vagy abszolút értékben, vagy különféle mutatók százalékában tüntetik fel, így azok összehasonlítása egymás között vagy esetleg a piacgazdaságok, becsült rejtett gazdaságával szinte lehetetlen. (E becslések eredményei megtalálhatok ÉKES [1993] és DALLAGO [1990] tanulmányaiban.)

Egzaktabb mérési módszereket a nyolcvanas évek óta kizárólag Magyarországon alkalmaztak, s itt került sor először indirekt mérési módszerek definiálására és alkalmazására is. Ezek jellemzőit és fő eredményeit a 6. táblázat tartalmazza.

A magyarországi rejtett gazdaságra készült indirekt becslések egyike a piacgazdaságokban használt készpénzkeresleti módszernek átalakított változatát alkalmazta. Az átalakítást az indokolta, hogy a szocialista és részben a posztszocialista országokban a rejtett gazdaság fennmaradásának és növekedésének magyarázó tényezői egészen mások, mint a piacgazdaságoké. LACKÓ [1992b] készpénzkeresleti modelljében azzal a feltevéssel élt, hogy a rejtett gazdaság a szocializmus reformkorszakában is csak az épphogy megtűrt, kis volumenű legális magángazdasággal párhuzamosan fejlődött. Így a rejtett gazdaság proxyjaként a magánkisipar, a mezőgazdasági kistermelés és a lakásfenntartás­lakásépítés volumenét használta. Ennek megfelelően szétválasztotta a lakossági készpénzállomány GDP­hez mért arányát a reáljövedelem és a rövid távú kamatláb által meghatározott részre, valamint a rejtett gazdaság által gerjesztett részre. A rejtett gazdaság mérete Magyarországon e becslés szerint az 1971­es 6 százalékról 1989­re 19 százalékra kúszott fel.

A Magyarország rejtett gazdaságára készült különféle becslések eredményeinek összehasonlítása a fejlett piacgazdaságokra készültekkel csak azokban az esetekben végezhető el, amelyek visszanyúlnak az elmúlt 10-15 évre, mivel a piacgazdaságokra főleg a hetvenes évek végén vagy a nyolcvanas évek elején készültek vizsgálatok. Így összehasonlíthatjuk a LACKÓ [1992b] készpénzkeresleti modellje segítségével készült becslésekből az 1970­re, illetve 1980­ra kapott eredményeket és ÁRVAY-VÉRTES [1993] 1980­ra készült becslését a 3. táblázatban található piacgazdasági arányokkal. Ez az összevetés nem ad egyértelmű képet, de annyit állíthatunk, hogy a magyar adatok inkább a piacgazdaságok magas arányú országaihoz hasonlíthatók. Ha SCHNEIDER-NECK [1992] Ausztriára készült készpénzkeresleti modelljének eredményeit hasonlítjuk össze LACKÓ [1992b] becslésével, akkor azt tapasztaljuk, hogy 1971­ben a készpénzzel bonyolódó magyarországi rejtett gazdaság négyszerese volt az osztráknak, s az ezt követő 18 év alatt ez az arány nem sokat változott: 1989­ben 3,7­szeres volt a különbség Magyarország javára. A kilencvenes évek elejére Olaszországra és az Egyesült Államokra készített becslések alapján is azt valószínűsíthetjük, hogy Magyarország rejtett gazdasága felülmúlta és felülmúlja ezen országok rejtett gazdaságának az arányát.

A becslések igazából azonban csak akkor válthatnának teljesen összehasonlíthatóvá, ha egységes módszerrel és ugyanarra az időszakra lehetne megbecsülni nagyszámú piacgazdaság és szocialista, illetve posztszocialista ország rejtett gazdaságát.

A továbbiakban olyan új becslési módszert ismertetek, amely 1. a rejtett gazdaság mindkét részét figyelembe veszi, 2. a rejtett gazdaságra ható tényezők közül nemcsak egyet­egyet, hanem egyidejűleg többet is számba vesz, ugyanakkor e tényezők súlyát nem kívülről adagolja a modellbe, valamint 3. lehetővé teszi, hogy a szocialista és posztszocialista országok eredményei a piacgazdaságok eredményeivel is összevethetők legyenek.

Keresztmetszeti elemzés a rejtett gazdaság nagyságának meghatározásához

A következőkben olyan, a lakosság villamosenergia­felhasználásának elemzésén alapuló módszert ismertetek, amelynek segítségével lehetővé válik különböző országok sorba rendezése aszerint, hogy hol nagyobb, illetve hol kisebb a rejtett gazdaság egy részének, mégpedig a villamosenergia­felhasználásához kapcsolódó részének az aránya. Az ilyen fajta rejtett gazdasághoz egyrészt az ún. háztartási termelés, a do­it­yourself tevékenységek, másrészt az egyéb nem regisztrált termelői és szolgáltatói tevékenységek tartoznak. A rejtett gazdaságnak ez a bizonyos értelemben szűk, bizonyos értelemben tág fogalma nem tartalmazza a borravalókat, a korrupciót, a csempészetet, valamint általában a lakossági villamos energia felhasználása nélkül megvalósuló rejtett tevékenységeket. Az azonban nagyon valószínű, hogy azokban az országokban, ahol a definíciónk szerinti rejtett gazdaság nagy, a rejtett gazdaság e másik, általunk nem kimutatható része is jelentős.

Mivel kifejezetten összehasonlító adatok előállítása a célunk, keresztmetszeti vizsgálatot végeztünk. Keresztmetszeti elemzésünk 19 OECD­ország együttes vizsgálatát foglalja magában.

A rejtett gazdaság nagyságának meghatározásához abból a feltevésből indulunk ki, hogy minden országban a lakosság villamosenergia­fogyasztásának egy része a rejtett gazdaságot szolgálja, mégpedig annak mindkét ágát: az informális gazdaságot (háztartási munkák, do­it­yourself munkák, fusimunkák - szívességi, illetve cserealapon) és a földalatti gazdaságot (javak és szolgáltatások termelése és értékesítése).

Azt állítjuk, hogy egy­egy ország lakosságának a villamosenergia­fogyasztását nemcsak olyan tényezők befolyásolják, mint a népesség, a gazdasági fejlettség, a földrajzi elhelyezkedés (időjárás, klíma), a villamos energia relatív ára és az egyéb energiaforrások hozzáférhetősége, amelyek a gazdaság látható mutatói, hanem szerepet játszik benne a rejtett gazdaság is. A látható mutatók segítségével minden valószínűség szerint jól meg tudjuk magyarázni az egyes országok egy főre jutó, rejtett gazdaságtól független, normális éves háztartási villamosenergia­fogyasztását, mégpedig a következő regressziós becslés segítségével:

ahol

i - az egyes országok jele.
E(i) - az i­edik ország egy főre jutó évi háztartási villamosenergia­fogyasztása, Mtoe­ben (millió metrikus tonna olajekvivalens).
C(i) - az i­edik országban az egy főre jutó évi lakossági reálfogyasztás dollárban (vásárlóerő paritáson számolva), leszámítva belőle a villamosenergia­fogyasztást.
Pe(i) - 1 kwh villamos energia fogyasztói reálára dollárban (vásárlóerő­paritáson számolva) az i­edik országban.
G(i) - az i­edik országra jellemző fűtési hónapok relatív gyakorisága. (Egy­egy országra több mérési ponton egész évben végeznek hőmérsékleti méréseket. A G(i) mutató az átlagos hőmérsékleteket alapulvéve a 10 °C alatti hőmérsékletet mutató hónapok számát viszonyítja az összes havi mérések számához.)
Q(i) - a villamos energián kívüli energiahordozók aránya az összes háztartási energiafogyasztásban.

A számításokat 19 OECD­országra a legkisebb négyzetek módszerével az 1990­ es évre elvégezve látható, hogy az egy főre jutó háztartási villamosenergia­fogyasztás országonkénti különbözőségét az egy főre jutó lakossági reálfogyasztás, a háztartási villamos energia reálára, a fűtési hónapok relatív gyakorisága és az egyéb energiák aránya 93 százalékban meghatározzák. (A számítások eredményét lásd a 7. táblázatban.)

A függvény paraméterei szignifikánsak, előjelük a vártnak megfelelő: a fogyasztáshoz és a fűtési hónapok relatív gyakoriságához tartozó paraméterek pozitívak, az ár és az egyéb energiahordozók arányához tartozóak pedig negatív értéket mutatnak.

A továbbiakban az (1) függvényt egészítjük ki a rejtett gazdaságot jellemző különböző indikátorokkal.

l. Mint korábban említettük, a rejtett gazdaság nagysága a piacgazdaságokban többek között függ az adórátáktól: minél magasabb az adóráta, az emberek annál inkább elkerülik az adózást, jövedelmüket pedig inkább a nem ellenőrizhető gazdaságban keresik.

2. Az adócsalás, adóelkerülés azonban nem kizárólag az adómértékek nagyságától függ, hanem attól is, hogy mennyire kényszerítik ki az előírt adó befizetését.

3. Fontos tényező ugyanakkor a hivatalos participációs ráta: minél kevesebben vesznek részt a látható gazdaságban, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az onnan kivonuló réteg a rejtett gazdaságban lesz aktív. Vagy esetleg fordítva: minél nagyobb a rejtett gazdaság, annál kisebb a látható gazdaságban résztvevők aránya.

A rejtett gazdaság korábban már tárgyalt indirekt mérési kísérleteinél láttuk, hogy a különböző módszerek a rejtett gazdaságot szinte mindig egy­egy indikátor alapján becsülték: vagy csak az adóhatárok, vagy csak a participációs ráták adták a rejtett gazdaság proxyját. A két kivétel az ok­okozati modell, illetve SCHNEIDER-NECK [1992] Ausztriára végzett elemzése, amelyek igyekeztek több okot és több indikátort figyelembe venni. Az ok­okozati modell azonban kívülről vitte be a modellbe a különböző okok súlyát.

A továbbiakban a fenti 1-3. tényezőknek megfelelő indikátorokat a villamosenergia­fogyasztás (1) függvényébe behelyezem, de ezek rejtett gazdaságra való hatásának a súlyát nem kívülről adom a modellbe, hanem, akárcsak Schneider és Neck számításainál, azt maga a modell fogja meghatározni. A rejtett gazdaságra ható 1-3. tényezőket meglehetősen nehéz operacionalizálni, egyrészt adathiány, másrészt a tényezők definícióinak képlékeny volta miatt. A továbbiakban, ha súlyos kompromisszumok árán is, kísérletet teszek a fenti tényezők számszerűsítésére. A fenti három tényezőt a következő indikátorok reprezentálják.

1. Adóráták. Az adóként befizetett személyi jövedelemadó, profitadó, valamint a hozzáadottérték­adó összegének aránya a GDP­hez. Feltételezzük tehát, hogy az adóráták nagysága és a befizetett adók között pozitív korreláció áll fenn a rejtett gazdaság - s így az adóelkerülés és az adóletagadás - ellenére is. (Tanzi és még sokan mások hasonló feltevéssel éltek becsléseik során.) TANZI- SHOME [1993] legújabb tanulmányában hangsúlyozza, hogy nemcsak a ténylegesen befizetett adók, hanem már maguk az adóráták is tartalmazzák az adóelkerülést. (Hivatkozik egy olasz szakértőre, aki szerint ha Olaszországban az adórátákat előírás szerint betartanák, akkor az olasz nemzeti jövedelem 120 százalékát fizetnék be adóként.) Bármelyiket is alkalmazzuk tehát, mindenképpen torzított mutatóval kell dolgoznunk.

2. Az adóbefizetés kikényszerítése. Ennek országonkénti különbségeit elvileg sokféleképpen lehetne mérni: az adóbehajtásra fordított költségekkel, az adóellenőrzések gyakoriságával stb. Ilyen adatokat azonban egységes, operacionalizalt formában nem sikerült összegyűjtenem. Ezért egy közvetett mutatót alkalmazok, mégpedig az adott ország jóléti kiadásainak és a befizetett adók GDP­hez viszonyított arányainak a különbségét. Azt feltételezem, hogy minél nagyobb ez a különbség, annál nagyobb erőfeszítéseket tesz az állam arra, hogy az adókat behajtsa. Ezek az erőfeszítések pedig, ceteris paribus, csökkentik a rejtett gazdaságot. Már itt felhívjuk a figyelmet arra, hogy ezt az indikátort csak a már rég kialakult piacgazdaságokra értelmezhetjük: a posztszocialista országokban, bár ennek az indikátornak az értéke magas (magasabb, mint sok piacgazdaságban), az adók kikényszerítésének mechanizmusa még korántsem alakult ki.

3. Hivatalos participációs ráta. E harmadik tényezőt a 100 aktív keresőre jutó 14 évnél idősebb eltartottak és inaktív keresők számával reprezentálom. Ez utóbbiak tartalmazzák többek között a tartós és rövid távú munkanélküliek sokaságát, de a munkanélküliségi segélyrendszerből már kihullott és egyéb szociális segélyből vagy abból sem élők táborát is, akik már nem is keresnek munkát. Ide tartoznak azok is, akik egészségügyi okokból nem vállalnak munkát, legalábbis nem a hivatalos gazdaságban.

Azt állítjuk, hogy minél nagyobb a 14 évnél idősebb eltartottak és inaktívak aránya, annál nagyobb a lehetősége a rejtett gazdaság térnyerésének. Ennek az indikátornak a becslés szempontjából gyenge pontja, hogy figyelmen kívül hagyja: az aktív keresők is működhetnek a rejtett gazdaságban. A piacgazdaságokban azonban ez a szféra az adóelkerülés esetével azonos, amelyet viszont az 1. tényezővel már igyekeztünk lefedni.

Függvényalakban megfogalmazva most már a teljes modellt a következőket kapjuk:

ahol

i -1,...,19: a vizsgált OECD­országok sorszáma;
E(i) - az egy főre jutó évi háztartási villamosenergia­fogyasztás (Mtoe);
C(i) - az egy főre jutó lakossági reálfogyasztás dollárban (vásárlóerő­paritáson számítva) a villamos energia fogyasztása nélkül;
Pe(i)- a háztartási villamos energia ára dollárban (vásárlóerő­paritáson számolva);
G(i) - a fűtési hónapok relatív gyakorisága;
Q(i) - a lakosság villamos energián kívüli energiafelhasználásának aránya az összes energiához viszonyítva;
D(i) - a 100 aktív keresőre jutó 14 évnél idősebb eltartott és inaktív keresők száma;
H(i) - az egy főre jutó rejtett gazdaság nagysága;
T(i) - a befizetett jövedelem­ és profitadók, valamint a hozzáadottérték­adó összege a GDP­hez viszonyítva;
S(i) - a szociális közkiadások aránya a GDP­hez viszonyítva.

A modell (2) egyenletének jobb oldalán az első négy elemet már ismerjük [lásd az (1) függvényt, amely a rejtett gazdaság specifikumai nélkül becsülte a lakossági energiafogyasztást]. Ezeket még két tényezővel egészítettük ki:

- az ₅D(i) tényező azt fejezi ki, hogy az eltartottak és inaktív keresők magasabb aránya esetén van az egy főre jutó háztartási villamosenergia­fogyasztásnak egy olyan része, amelyet az eltartottaknak és az inaktívaknak az aktívak életmódjától való eltérése magyaráz: több időt töltenek otthon, ennek megfelelően több villamos energiát használnak (fűtés, tv­nézés stb.), még akkor is, ha semmilyen termelő tevékenységet sem végeznek.

- az ₆H(i) tényező pedig azt fejezi ki, hogy az egy főre jutó rejtett gazdaság, ceteris paribus, háztartási villamos energiát igényel (függetlenül tehát a többi tényező mértékétől).

A modell (3) egyenlete a rejtett gazdaságot próbálja jellemezni a korábban leírt indikátorok segítségével. Azt feltételezzük, hogy minél magasabb az adó/GDP arány, minél alacsonyabb a szociális kiadások és az adók GDP­hez viszonyított arányának a különbsége, s minél nagyobb a felnőtt eltartottak és inaktív keresők aránya az aktívakhoz képest, annál magasabb a rejtett gazdaság aránya.

Ha a (2) egyenletbe H(i) helyébe behelyettesítjük (3)­t, akkor a következő egyenletet kapjuk:

A fenti függvény paramétereinek becslését a 19 OECD­ország adatain, az 1990­es évre, a legkisebb négyzetek módszerével elvégezve a 8. táblázatban található eredményt kapjuk.

Az így számszerűsített függvény paraméterei szignifikánsak, a vártnak megfelelő előjelűek, s a függvény illeszkedési mutatói az (1) függvény eredményeihez képest javultak. Ezek az eredmények tehát alátámasztják,vagy legalábbis nem mondanak ellent feltételezéseinknek. A 8. táblázatban szereplő standardizált regressziós együtthatók az egyes változók súlyát jelzik: azt mérik, hogy az adott független változó egységnyi szórással való növekedése saját szórásának hányszorosával növeli vagy csökkenti a függő változót.

Egy problémára ugyanakkor fel kell hívnunk a figyelmet. A levezetés során láthattuk, hogy a D(i) változóhoz (a 14 évnél idősebb eltartott és inaktív keresőknek az aktívakhoz viszonyított aránya) tartozó paraméter két részből áll, mivel D(i) szerepelt a (2) és a (3) egyenletben is. D(i) egyfelől növeli az elektromos áram fogyasztásának azt a részét, amely független a rejtett gazdaságtól, másfelől pedig hipotézisünk szerint növeli a rejtett gazdaságból fakadó villamosenergia­fogyasztást is. E két hatást azonban az (5) függvény becslésében nem tudjuk szétválasztani Azt láthatjuk a becslés eredményéből, hogy a megfelelő paraméterek nem mondanak ellent a kettős feltevésnek, vagyis hogy ₅+ ₆₃> 0. Elvileg azonban van arra is eshetőség, hogy ez az egyenlőtlenség a ₃= 0 mellett alakul ki, vagyis, hogy az eltartottak arányával kapcsolatos rejtett gazdaságot szolgáló energiafogyasztás mégsem létezik. A mindennapi élet tapasztalatait és más empirikus kutatások eredményeit számba véve azonban ezt kizárhatjuk: az otthon végzett ún. háztartási termelés, a do­it­yourself és egyéb termelő tevékenységek szerepét s ezek jelentős villamosenergia­igényét senki sem tagadja. Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy nemcsak a becslési módszerből fakad ez a szétválaszthatatlanság fogalmilag sem egyszerű különbséget tenni aközött, hogy például a fűtés fogyasztásnak minősül­e vagy termelésnek. Ha ugyanis a fűtés az inaktív felnőtt valamilyen termelőtevékenységéhez szolgáltatja a meleget, akkor termelőfelhasználás, ha azonban otthoni nem termelő tevékenységhez, mondjuk tv­nézéshez, akkor fogyasztásnak tekinthető.

A függvény becslésekor két dummyt alkalmaztunk. A duu17 azzal magyarazható, hogy a 17. országra, Spanyolországra csak 1988­ra rendelkeztünk megfelelő áradattal. A duc változó pedig bizonyos országok (Ausztrália, Japán) eltérő társadalombiztosítási rendszerét jelzi: ezekben az országokban nagyságrendileg kisebb a szociális közkiadások aránya a GDP­hez viszonyítva, amelynek egyik magyarázó oka az, hogy a társadalombiztosítási járulékok nem a központi költségvetésbe folynak be.

Felmerült a becslés során az a kérdés is, hogy nemcsak a 14 éven felüli eltartottak és inaktív keresők aránya, hanem a 14 éven aluliak, tehát a gyerekek aránya is befolyásolhatja az egy főre jutó villamosenergia­fogyasztást. A számításokat így is elvégeztük, ám ez a feltételezés nem bizonyult jogosnak: az így kapott paraméter nem volt szignifikáns.

A becsült függvény felhasználása a rejtett gazdasági arány nemzetközi sorrendjének felállítására

A fenti becslés segítségével nem tudjuk pontos számszerűséggel megadni, hogy az egyes országokban mekkora a rejtett gazdaság aránya a GDP­hez viszonyítva, annyit azonban megtehetünk, hogy sorba rendezzük az országokat a rejtett gazdaság villamosenergia­felhasználásának aránya szerint. Ehhez az (5) függvényt két részre bontjuk:

A (9) képlet segítségével megkaphatjuk, hogy egy­egy ország esetében az egy főre jutó rejtett gazdasággal kapcsolatos villamosenergia­felhasználás hány százalékát teszi ki az összes egy főre jutó lakossági villamosenergia­felhasználásnak. A 9. táblázat ezeket az arányokat mutatja csökkenő sorrendben.

A táblázatban látható, hogy a legnagyobb rejtett gazdaság Írországot, Spanyolországot, Görögországot, Belgiumot, Dániát és Olaszországot jellemzi, míg a legkisebb Japánban, Norvégiában és Svájcban található. Svájc ugyan bizonyos adatok hiánya miatt nem szerepelt a mintában, de a (6) függvény segítségével becslést lehetett adni az lnĘ₁(Svájc) értékére. Az Ę(Svájc) = E(Svájc) feltétel kikötésével a (9) képlet segítségével a kapott érték 0,014.

Az eredmények mindenképpen érdekesek. Hasonlítsuk össze például Görögországot és Spanyolországot! Mindkét országban az eltartottak és inaktív keresők aránya magas, szinte egyforma, ám mivel Görögországban az adó/GDP arány kisebb és még a szociális közkiadások GDP­hez mért aránya is valamivel nagyobb, mint Spanyolországban, Görögországban valamivel kisebb lesz a rejtett gazdaság mutatója, mint Spanyolországban.

Dániát és Svédországot összehasonlítva látható, hogy Dániában ugyan relatíve kisebb az eltartottak és inaktív keresők aránya, de az adók GDP­hez viszonyított aránya magasabb, s a szociális közkiadások is kisebbek, mint Svédországban, amely együttesen Dániában jóval nagyobb rejtett gazdaságot táplál, mint Svédországban. Meglepőnek tűnhet Olaszország viszonylag alacsony helyezése. Ez minden bizonnyal azzal a ténnyel magyarázható, hogy Olaszországban a rejtett gazdaság egy részét különféle becslések segítségével már hosszabb ideje beleszámítják a hivatalos GDP­be, s ennek megfelelően a privát fogyasztásba is. Függvényünk a privát fogyasztás e részéhez tartozó villamosenergia­fogyasztast ezért nem tekinti rejtett tevékenységgel kapcsolatosnak, s ez magyarázza, hogy a rejtett gazdaság villamosenergia­felhasználása a vártnál kisebb arányú. Ha az eredményeket összehasonlítjuk a már korábban ismertetett becslési módszerek, illetve az ezek alapján elvégzett becslések eredményeivel, akkor a következőket látjuk.

Különböző országokra kidolgozott készpénzes modellbecslések az 1978-1980­as évekre készültek. Ezek a rejtett gazdaság kifejezetten magas arányát Olaszországra, Belgiumra és Spanyolországra mutatták ki, a legkisebbeket pedig az Egyesült Államokra, Svájcra és Ausztriára mérték.

Az ok­okozati megközelítéses becslések is relatíve magas rejtett gazdaságot tapasztaltak Belgium és Olaszország esetében, de e számítások szerint idetartozott Svédország, Dánia és Norvégia is. E módszer szerint a legkisebb értékkel Japán és Svájc rendelkezett.

Az általunk kidolgozott módszer alapján kapott eredmények a korábbi becslésekhez képest Írország, Svédország és Norvégia esetében mutatják a legnagyobb eltérést. Írország minden előző számításban inkább középen, Svédország és Norvégia pedig magasan, illetve középen foglalt helyet. A mi számításunkban ez utóbbi kettő az alsó helyeken, míg Írország szinte a legmagasabb helyen található. A becslési eredmények ilyen eltérései természetesen logikus következményei a modellek különböző specifikációjának: az ok­okozati módszerben az adók szerepének kívülről megadott súlya jóval nagyobb, mint a participációs rátáé, így azok az országok emelkednek ki a rejtett gazdaság szempontjából, ahol magasak az adók. Mi nem kívülről adott súlyokkal dolgoztunk, a rejtett gazdaság különböző okainak súlyát a becslés során kaptuk meg, amelyek alapján például Dániát viszonylag magas rejtett gazdaság jellemzi, de nem az eltartottak aránya miatt, amely ebben az országban a legkisebb, hanem a relatíve magas adók következtében. Portugália esetében épp fordított a helyzet: az adók GDP­hez mért aránya itt a legkisebb a vizsgált 19 országban, az eltartott és inaktív keresők aránya alapján mégis viszonylag magas arányú rejtett gazdaság jellemző rá.

Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország helye a modell szerint

Mennyire alkalmazható a piacgazdaságra kidolgozott modell a szocialista országokra (az átmenet előtt), valamint a piacgazdaságba való átmenetet megvalósító gazdaságokra? A szocialista országokban a rejtett gazdaságot egészen más okok hívták életre. A szocialista rendszerekben a hiányjelenségek, a szolgáltatószektor mesterséges visszafogása, a legális magángazdaság elenyésző volta stb. okozták és tartották életben a rejtett gazdaságot. A rejtett gazdaság ezekben a rendszerekben mintegy helyettesítette a legális magángazdaságot, amely tiltott vagy épphogy megtűrt volt. A legális magángazdaságba való belépést a törvények és szabályzók mind közgazdasági, mind pedig adminisztratív eszközökkel gátolták, korlátozták.

A lakossági fogyasztás számos csatornán keresztül megvalósított állami támogatása ugyanakkor sokszor kifejezetten ösztönzött a háztartási keretekben megvalósított rejtett gazdasági tevékenységre. Jó példa erre, hogy míg a piacgazdaságokban a villamos energia ára a termelőszektorban mindenütt sokkal alacsonyabb, mint a háztartási szektorban (egyetlen kivétel Törökország, de ez az OECD­ország egyéb adathiány miatt nem szerepelt a mintában), addig Magyarországon és a többi volt szocialista országban a helyzet épp fordított volt: Magyarországon 1990­ben a háztartási áram díja a magántermelői szektorban alkalmazott árnak 47 százalékát tette ki, míg a piacgazdaságokban ugyanebben az évben ez a díj a termelői szektor díjának 145-270 százaléka volt. Bár a piacgazdaságokra végzett számításaink során ezek az árarányok nem bizonyultak szignifikáns magyarázó tényezőknek az energiafelhasználás alakulásában, ennek ellenére joggal feltételezhetjük, hogy a volt szocialista országokban tapasztalt árarány mindenképpen gyengíti a villamos energia árával való reális kalkulációt a háztartásokban, és így ösztönöz a rejtett gazdaság háztartáson belül való megszervezésére.

A posztszocialista rendszerekben a rejtett gazdaságot tápláló tényezők átstrukturálódása megy végbe: fokozatosan csökken a szocialista rendszert jellemző tényező szerepe, s nő a piacgazdaság sajátosságainak hatása. Az átmeneti jelleg miatt ezekben az országokban a rejtett gazdaság leírására még nem használhatók a fejlett piacgazdaságokra alkalmazott, fenti modellünkben szereplő mutatók. A szocialista országokban például az aktív keresőkre jutó eltartott és inaktív keresők száma hagyományosan igen alacsony volt. Ebből azonban nem lehet azt a következtetést levonni, hogy nem is volt potenciális munkaerő­kínálat, amely táplálhatta a rejtett gazdaságot. Rejtett gazdasági tevékenységet ezekben az országokban a relatíve nagyszámú aktív keresők folytattak. A posztszocialista országokban az eltartott/kereső mutató egyébként gyorsan változik: Magyarországon például a 100 aktív keresőre jutó eltartottak és inaktív keresők száma 1989­ben 119 volt,1992­ben azonban már elérte a 150­et.

Az adózást sem lehetett hagyományos közgazdasági eszköznek tekinteni a szocialista országokban, általánossá csak a szocialista rendszer utolsó éveiben, illetve az átmenet során vált. Az állam adót kikényszerítő erőfeszítéseit sem reprezentálhatjuk a szociális közkiadások GDP­hez viszonyított arányának és az adó arányának különbségével ezekben az országokban. Ez a különbség ugyan nőtt Magyarországon, különösen a szocializmus reform­korszakában, de az állam adót kikényszerítő erőfeszítése korántsem nőtt ezzel arányosan.

A posztszocialista országok értékelése tehát most még nem végezhető el egzakt módon a fenti modell segítségével; talán 5-10 év múlva. Ez azonban túl hosszú idő lenne ahhoz, hogy bármiféle, a piacgazdaságokkal jól összehasonlítható információt nélkülözzünk a posztszocialista országok rejtett gazdaságának nagyságáról. Valójában modellünk bizonyos feltételek mellett alkalmas lehet arra, hogy Magyarországot és a többi kelet­európai országot elhelyezzük a piacgazdaságokra kapott sorban. Ugyanazt a számítást elvégezzük Magyarországra, Csehszlovákiára és Lengyelországra, mint amit már az adathiány miatt a mintából kimaradt Svájc esetére elvégeztünk. A (9) képletet használjuk fel a becsléshez azzal a különbséggel, hogy az ott szereplő becsült Ę(i) érték helyett a tényleges E(i) ­t szerepeltetjük. E számításnál tehát feltesszük, hogy:

1. A függvény Ę₁(i) része, amely a fogyasztástól, az ártól, a területi­földrajzi helyzettől és a többi energia arányától függ, értelmezhető a szocialista és posztszocialista országok esetére is. (Az árak szerepére még visszatérünk.)

2. Ę(i)=E(i). Ez azt a feltevést foglalja magában, hogy a szocialista/posztszocialista országokra is értelmezhető egy olyan függvény, amelyben a háztartási energia felhasználásában az Ę₁(i) elemein kívül a rejtett gazdaság szerepe szintén meghatározó, függetlenül attól, hogy a rejtett gazdaságot milyen proxyval jellemezzük.

A számításokat több változatban, különböző árérzékenységeket feltételezve végeztük el. Ezek a következők:

1. teljes árérzékenység feltételezése. A teljes árérzékenység azt jelenti, hogy a piacgazdaságokban tapasztalt, az (5) függvény becslése során kapott áregyütthatót alkalmazzuk, s így számítjuk ki Ę₁(i)­t;

2. kisebb árérzékenység feltételezése mellett. Korábban már jeleztük, hogy a volt szocialista országokban az árérzékenységet mindenképpen gyengíti a piacgazdaságokétól nagyon eltérő gyakorlat, hogy a privát szféra által termelésre használt villamos energia ára sokkal magasabb, mint a háztartások által használt villamosenergia­ár. (Ez a gyakorlat csak nagyon lassan változott a rendszerváltás óta: az 1990­ben Magyarországon tapasztalt 47 százalékos arány a háztartásban és a magántermelői szférában felhasznált áram ára között 1993­ra még mindig csak 59 százalékra nőtt.) Ha tehát feltesszük, hogy az árérzékenység ezekben az országokban csak 3/4­e (illetve 4/5­e) a piacgazdaságokban megszokottnak, akkor a piacgazdaságokra számszerűsített függvény árhoz tartozó paraméterének a 3/4­ét (illetve 4/5­ét) vesszük, amikor az Ę₁(i)­t kiszámítjuk. A 10. táblázatban a számításhoz felhasznált adatok és a számítás eredményei találhatók Magyarországra, Csehszlovákiára és Lengyelországra az 1990­es évre vonatkozóan.

A 10. táblázatban láthatjuk, hogy teljes árérzékenység esetén a Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország rejtett gazdaságát reprezentáló indexek a piacgazdaságok sorrendjében az 5-8. helyeket foglalnák el. Sokkal valószínűbb azonban az, hogy ezekben az országokban az árérzékenység jóval kisebb, mint a piacgazdaságokban. Ez utóbbi feltételt is figyelembe véve láthatjuk, hogy a (korai) posztszocialista országok rejtett gazdaságát kifejező indexek nagyobbak, mint a legnagyobb értékkel rendelkező piacgazdaságéi. Meglepő lehet, hogy a három vizsgált ország közül Magyarország indexe a legkisebb. Itt ugyanazzal a jelenséggel találkozhatunk, mint amit már Olaszország esetében említettünk. Ugyanúgy mint Olaszországban, a magyarországi rejtett gazdaság egy része is különböző becslések alapján már szerepel a statisztikai nyilvántartásban, a GDP s így az abból származtatott részmutatók statisztikai kalkulációjában. Ha ezt a körülményt kiszűrjük, akkor a magyar index mintegy 5-6 százalékkal lenne nagyobb, mint amit számításunkban kaptunk. Ebben az esetben a magyar és a csehszlovák index körülbelül egyforma, míg a lengyel ezeknél valamivel nagyobb lenne.

Ez az eredmény is megerősíti azt a már a korábbi becslések során tapasztalt eredményt, hogy a posztszocialista országok rejtett gazdaságának terjedelme minden valószínűség szerint felülmúlja az érett piacgazdaságokban mért legnagyobb értéket is. Míg azonban a különböző szerzők által korábban kidolgozott és elvégzett becslések összehasonlításánál kétséges volt, hogy nem a módszerek különbözősége okozza­e a rejtett gazdaságok nagyságára kapott különbségeket, addig az itt bemutatott módszer nemcsak a piacgazdaságokat tudja egységesen kezelni, hanem - ha bizonyos feltételezések mellett is - a szocialista és posztszocialista országokat is. (Kivételt jelentenek az olyan országok, ahol komoly adminisztratív energiakorlátozások fordulnak elő.)

A rejtett gazdaság aránya a GDP­ben

A fentiekben bemutatott módszer nem alkalmas arra, hogy pontosan megállapítsuk, a GDP­hez hány százalékban járul hozzá a rejtett gazdaság az egyes országokban. Ehhez ismernünk kellene, hogy az egyes országokban egységnyi villamos energia mennyi GDP­t termel a rejtett gazdaságban. Mivel ezt nem ismerjük, hasonló módszerhez folyamodunk, amint azt Frey és Weck tették tanulmányukban (FREY-WECK [1984]). A kilencvenes évek elejére ismert, más módszerekkel készült becslések eredményei közül kiválasztunk egyet, és ennek segítségével bearányosítjuk a többi országot. Az Egyesült Államokra a kilencvenes évek elejére MORRIS [1993] tanulmánya szerint a GDP­ben kifejezve 10-11 százalékos rejtett gazdaságot regisztráltak. Ezeknek az arányoknak a középértékét -10,5 százalékot - bázisnak véve, megkaphatjuk a mintánkban levő országok rejtett gazdaságának arányát a GDP­ben kifejezve (lásd a 11. táblázatot). Mivel a bázisarány nem tartalmazza a háztartási termelés arányát, így a többi országra kapott arányok is a háztartási termelés nélküli rejtett gazdaságot reprezentálják.

Az Egyesült Államok más forrásból átvett rejtett gazdaság arányának bázisként való alkalmazása olyan burkolt feltételezéseket foglal magában, hogy a rejtett gazdaság struktúrája minden országban hasonló az Egyesült Államok rejtett gazdaságának szerkezetéhez. Az eredmények értékelésénél azonban kiderül, hogy ha Magyarország vagy Olaszország kilencvenes évek eleji, más módszerrel készült becsléseit választanánk bázisul, akkor is hasonló eredményt kapnánk.

A 11. táblázatba foglalt feltételes és indikatív jellegű eredmények ellenére nem haszontalan, ha ezeket a becsült értékeket összehasonlítjuk más becslési módszerekkel készült eredményekkel. Az összehasonlítást három ország esetében végezhetjük csak el, ugyanis az Egyesült Államokon kívül csak Magyarországra, Olaszországra és Ausztriára ismertek olyan, a rejtett gazdaság arányára vonatkozó becslések amelyek a kilencvenes évek elejére készültek. Erre az időszakra Magyarországra 23-32 százalékot becsültek, (lásd a 6. táblázatot), Olaszországra 15-20 százalékot (BORDIGNON [1993]), Ausztriára pedig 5,3 százalékot (SCHNEIDER-NECK [1992]) mutattak ki. Ha ezeket az arányokat összehasonlítjuk a 11. táblázatban található becsült értékekkel, akkor Magyarország és Olaszország esetében nem tapasztalhatunk nagy különbséget, Ausztriára azonban a mi számításunk jóval nagyobb arányt ad, mint amekkorát Schneider és Neck készpénzkereseti modellje eredményezett. (Ebből következik az is, amelyre már utaltunk, hogy ha Magyarország vagy Olaszország lett volna a számítás során a bázis, a táblázatban találhatóhoz nagyon hasonló eredményt kaptunk volna.)

A rejtett gazdaság és a munkanélküliség a piacgazdaságokban

A munkanélküliséget magyarázó modern elméletek (hiszteréziselméletek) kiemelten foglalkoznak a tartós munkanélküliség jelenségével; sokan a hiszterézissel magyarázzák az állandósuló magas munkanélküliség jelenségét. A tartósan munka nélkül lévők az idők folyamán elvesztik a korábban még értékes emberi tőkéjüket, álláskeresési aktivitásuk csökken, s a vállalatok is egyre inkább diszkriminálják őket. A különböző elméletek egyhangúan állítják, hogy a segélyfizetés időtartama a tartós munkanélküliség kialakulásában meghatározó: minél bőkezűbb a munkanélküli­segély folyósítása az időtartamot és a segély összegét tekintve egy adott országban, annál nagyobb a tartós munkanélküliek aránya.

A 12. táblázat bemutatja, hogy alakult az OECD­országokban a tartós munkanélküliek aránya a munkanélküliek táborán belül a kilencvenes évek elején.

Ha ezeket az adatokat összevetjük a 11. táblázat adataival, akkor arra a fontos megállapításra jutunk, hogy a tartós munkanélküliek magas arányával rendelkező országok ugyanazok, amelyek magas rejtett gazdasági indexszel rendelkeztek.

A 13. táblázat korrelációs kapcsolatokat mutat a munkanélküliség, annak két része, a rövid idejű munkanélküliek rátája és a tartós munkanélküliség rátája, a rejtett gazdaság és egyéb mutatók között. A 13. táblázat adatai szerint miközben a rövid idejű munkanélküliségi ráta nincs szignifikáns kapcsolatban sem az egy főre jutó GDP­vel, se a D(i) aránnyal, sem a rejtett gazdaság méretével, addig a tartós munkanélküliség rátája mindezekkel a mutatókkal szoros kapcsolódást mutat. Hasonlóan szoros, szignifikáns az eltartottak és inaktív keresők csoportja és a rejtett gazdaság közötti kapcsolat.

A tartós munkanélküliség és a rejtett gazdaság szimbiózisa nyilvánvaló a piacgazdaságokban. Azt azonban nehéz megállapítani, hogy vajon melyik az ok és melyik az okozat: a rejtett gazdaság lehetőségei teremtik­e meg a tartós munkanélküliek nagy táborát, vagy fordítva, a tartós munkanélküliség hívja életre a rejtett gazdaságot. Minden bizonnyal szimultán folyamat zajlik le.

A posztszocialista országokban ez az oksági irány nyilvánvalóbb. Az átalakulás kezdőpontján rendkívül magas volt a rejtett gazdaság aránya. Magyarországon és Lengyelországban a nyílt munkanélküliség intézményének "bevezetése" után s a gazdaság strukturális átalakulásának következtében a munkanélküliség és a tartós munkanélküliség aránya gyors ütemben nőtt. Csehszlovákiában, annak ellenére, hogy még 1990­ben a rejtett gazdaság aránya gyakorlatilag megegyezett Magyarország és Lengyelország rejtett gazdaságának arányával, különböző okok miatt (alacsonyabb bérszínvonal, késleltetett csődtörvény, magasabb arányú passzív munkanélküli) a munkanélküliségi ráta és a tartós munkanélküliek aránya jóval lassabban nőtt mint a másik két országban.

Az átalakulás folyamatát a rejtett gazdaság magas aránya mindenképpen befolyásolja: egyrészt lassítja a legális magángazdaság kifejlődését, magas szinten rögzíti a tartós munkanélküliséget és azoknak a számát, akik már be sem lépnek a munkaerőpiacra. Mindezek együttesen egyrészt növelik a költségvetés hiányát (adóbevételek kiesése, valamint a szociális kiadások növekedése), másrészt azonban a rejtett gazdaság a szociális feszültségek enyhítésében is szerepet játszik, amely bizonyos értelemben csökkenti a költségvetés terheit, és a fellépő szociális feszültségek levezetésével az átalakulás folytonosságát is biztosíthatja.

Irodalom

AIBERS, W. [1974]: Umverteilungswirkungen der Einkommensteuer. Megjelent: W. Albers (szerk.): Öffentliche Finanzwirtschaft und Verteilung II. Duncker and Humblot, Berlin.

ÁRVAY JÁNOS [1993]: Methods of measuring the hidden economy in the transition countries. OECD, kézirat.

ÁRVAY JÁNOS - VÉRTES ANDRÁS [1994]: Rejteni, ami rejthető... Figyelő,1994. február 24.

BOCA, D. - FORTE, F. [1982]: Recent Empirical Surveys and Theoretical Interrelations of the Parallel Economy in Italy. Megjelent: Tanzi [1982].

BARTHELEMY, PH. [1982]: Travail au noir et economie souterraine: un etat de la recherche. Travail et Emploi, Vol.12.

BORDIGNON, M. [1993]: Taxing Lessons from Italy. International Economic Insightr, Vol. IV, No. 6.

BOYLE, G. E. [1982]: A Glimpse at the Non­accounted Economy: the Case of Ireland. Paper presented at the International conference on the unobserved economy, NIAS, Wassenaar.

BROWN, C. V .- LEVIN, E. J. - ROSA, P. J. - ULPH, D. T. [1984]: Tax Evasion and Avoidence on Earned Income: Some Survey Evidence. Fiscal Studies, Vol. 5.

BURNS, S. [1977]: The Houshold Economy. Beacon Press, Boston.

CAGAN, P. [1958]: The Demand for Currency Relative to Total Money Supply. Journal of Political Economy, Vol. 66.

CARTER, M. [I984]: Issues in the Hidden Economy. Economic Record, Vol. 60.

CONTINI, B. [1981]: Labour Market Segmentation and the Development of the Parallel Economy - The Italian Experience. Oxford Economic Papers, Vol. 2.

CONTINI, B. [1981]: The Second Economy of Ital. Taxing and Spending, Vol. 4.

DALLAGO, B. [1989]: The Non­Socialized Sector in Hungary: An Attempt at Estimation of its Importance. Yearbook of East­European Economics,1989. Vol.13. No. 2.

DALLAGO, B. [1990]: The Irregular Economy. Dartmouth Publ. Co. Aldershot.

DALLAGO, B. [1992]: Measurement of the Private Sector's Contribution. Final Report. The World Bank Project. University of Trento.

DE GRAZIA, R. [1980]: Clandestine Employment: A Problem of Our Time. International Labour Review, Vol.119.

DILNOT, A. -MORRIS, C. N. [1981]: What Do We Know about the Black Economy? Fiscal Studies, Vol. 2.

ÉKES ILDIKÓ [1987]: A lakosság egyes láthatatlan jövedelmei. GKI, Budapest.

ÉKES ILDIKÓ [1990]: A láthatatlan jövedelem mint rétegképző ismérv. Kézirat, Budapest.

ÉKES ILDIKÓ [1993]: Rejtett gazdaság - Láthatatlan jövedelmek tegnap és ma. Kézirat, Budapest.

FEIGE, E. L. [1979]: How Big Is the Irregular Economy? Challenge, Vol. 22.

FEIGE, E. L. (szerk.) [1989]: The Underground Economies (Tax evasion and information distortion). Cambridge University Press, Cambridge (Egyesült Államok).

FEIGE, E. L. [1993]: The Myth of the Cashless Society. International Economic Insights, Vol. IV, No. 6.

FRANK, M. [1982]: Essay on the Unobserved Economy by the Fiscal Approach and its Incidence on Income and Wealth Distribution. Kézirat, University of Brussels.

FRANZ, A. [1985]: Estimates of the Hidden Economy in Austria on the Basis of Official Statistics. The Review of Income and Wealth, Vol. 31.

FREY, B. S.-POMMEREHNE, W. W. [1982]: Measuring the Hidden Economy: Though this be Madness, there is Method in it. Megjelent: Tanzi [1982].

FREY, B. S.-POMMEREHNE, W. W. [1984]: The Hidden Economy: State and Prospects for Measurement. Review of Income and Wealth, Vol. 30.

FREY, B. S. - WECK, H. [1983a]: What Produces a Hidden Economy? An International Crosssection Analysis. Southern Economic Journal, Vol. 49.

FREY, B. S. - WECK, H. [1983b]: Estimating the Shadow Economy: A Naive Approach. Oxford Economic Papers, Vol. 35.

FREY, B. S. - WECK, H. [1984]: The Hidden Economy as an Unobserved Variable. European Economic Review, Vol: 26.

GARCIA, G. [1978]: The Currency Ratio and the Subterranean Economy. Financial Analyst Journal, Vol. 69.

GEEROMS, H. [1983]: De ondergrondse economie in Belgie. TIjdschrift voor Economie en Management, Vol. 28.

GERELLI, G. - VALIAMI, F. (szerk.) [1983]: La crisi della imposizione progressive sal reddito. Angeli, Milánó.

GERSHUNY, J. I. [1979]: The Informal Economy: Its Role is Post­Industrial Society. Futures, Vol.11.

GUTTMANN, P. M. [1977]: The Subterranean Economy, Financial Analyst Journal, Vol. 33. (Jan­Febr)

HANSSON, I. [1980]: Sveriges Svarta Sektor. Ekonomisk Debatt, Vol. 8.

IRS [1983]: Income Tax Compliance Research: Estimates for 1973-1981. Government Printing Office, Washington, DC.

ISACHSEN, A. J. - STROM, S. [1980]: The Hidden Economy: The Labour Market and Tax Evasion. Scandinavian Journal of Economics, Vol. 82.

ISACHSEN, A. J. - STROM, S. [1985]: The Size and Growth of the Hidden Economy in Norway. Review of Income and Wealth, Vol. 31.

ISACHSEN, A. J. - KLOVLAND, J. T. - STROM, S. [1982]: The Hidden Economy in Norway. Megjelent: Tanzi [1982].

KIRCHGASSNER, G. [1983]: Size and Development of the West German Shadow Econtimy,1955- 1980. Zeitschnft für die Gesamte Staatswissenschaft, Vol.139.

KLOVLAND, J. T. [1983]: Tax Evasion and the Demand for Currency in Norway and Sweden; is there a Hidden Relationship? Kézirat, Norwegian School of Economics and Business Administration, Discussion Paper 07/83.

LACKÓ MÁRIA [1992a]: Az illegális gazdaság aránya Magyarországon 1970 és 1989 között. Közgazdasagi Szemle, 9. sz.

LACKÓ MÁRIA [1992b]: Az illegális gazdaság aránya - készpénzkeresleti modell. Kézirat, MTA Közgazdaságtudományi Intézet.

LAFUENTE, A. [1980]: The Unobserved Economy in the Federal Republic of Germany. Megjelent: FEIGE, E. L. (szerk.): The Unobserved Economy. Cambridge University Press, Cambridge.

LUNDAGER, J. - SCHNEIDER, F. [1986]: The Development of the Shadow Economics for Denmark, Norway and Sweden: A Comparison. Nationaloekonomisk Tidskrift, Vol.124.

MACAFEE, K. [1980]: A Glimpse of the Hidden Economy in the National Accounts. Economic Trends, Vol. 316.

MARRELLI, M. [1987]: The Economic Analysis of Tax Evasion: Empirical Aspects. Megjelent: Hey, J. D. - Lambert, P. J. (szerk.): Surveys in the Economics of Uncertainty. Blackwell, Oxford.

MARTINO, A. [1980]: Another Italian Economic Miracle. Kézirat, Mont Pelerin Society, Stanford Conference.

MATTERA, P. [1985]: Off the Books. Pluto Press, London.

MATTHEWS, K. G. P. [1982]: Demand for Currency and the Black Economy in UK. Journal of Economic Studies, Vol. 9.

MIRUS, R.-SMITH, R. S. [1981]: Canada's Irregular Economy. Canadian Public Policy, Vol. 7.

MOLEFSKI, B. [1982]: American Underground Economy. Megjelent: Tanzi (szerk.) [1982].

MORRIS, B. [1993]: Editorial Statement. Intemational Economic Insights, Vol. IV., No. 6&2

NOVOTNY, E.-WINCKLER, G. [1994]: Grundzüge der Wirtschafts Politik Österreichs. MANZ, Bécs.

OFER, G. - VINKOKUR, A. [1980]: Private Sources of Income of the Soviet Urban Housholds. Rand Cop., Santa Monica.

O'HIGGINS, M. [1980]: Measuring the Hidden Economy: A Review of Evidence and Methodology. Outer Circle Policy Unit.

O'HIGGINS, M. [1984]: Assessing the Unobserved Economy in the United Kingdom. Megjelent: Feige, E. (szerk.): The Unobserved Economy. Cambridge University Press, Cambridge.

OKONIMSKE RAD [1977]: Dansk okonomi, Statens Tryknigskontor. Koppenhága.

PARK, T. [1979]: Reconciliation between Personal Income and Taxable Income 1947-1977. Bureau of Economic Analysis, Washington, DC.

PETERSEN, H. G. [1982]: Size of the Public Sector, Economic Growth and the Informal Economy: Development Trends in the Federal Republic of Germany. Review of Income and Wealth, Vol. 28.

ROZE, H.. [1971]: Prestations sociales, impot direct et cellule revenus. Economie et Statistique, Vol. 20.

SABA, A. [1980]: L industria sommersa e il nuovo modello di sviluppo. Gower, Marsillio, Velence, Padova.

SCHNEIDER, F. [1986]: Estimating the Size of the Danish Shadow Economy using the Currency Demand Approach: an Attempt. Scandinavian Journal of Economics, Vol. 88.

SCHNEIDER, F. [1994]: Measuring the Size and Development of the Shadow Economy. Can the Causes be Found and the Obstacles be Overcome? Megjelent: H. Brandstatter -W. Güth (szerk.): Essays on Economic Psychology. Springer Verlag, Berlin, Heidelberg. 193-212. o.

SCHNEIDER, F.-NECK, R. [1992]: The Devlopment of the Shadow Economy under Changing Tax­systems and Structures: Some Theoretical and Empirical Results for Austria. Kézirat.

SIFO [1981]: Svartbetalare och svartjobare. Kézirat, Stockholm.

TANZI, V. [1980]: The Underground Economy in the United States: Estimates and Implications. Banca Nazonale del Lavoro, Quarterly Review, Vol.135.

TANZI, V. [1982]: The Underground Economy in the United States and Abroad. D. C. Heath,

TANZI, V. [1983]: The Underground Economy in the United States. Annual Estimates,1930- 1980. IMF-Staff Papers, Vol. 30.

TANZI, V. - SHOME, P. [1993]: A Primer on Tax Evasion. IMF-Staff Papers, Vol. 40., No. 4.

VISCO, V. [1983]: L'evasione dell'imposta sul reddito delle persone fisiche in Italia. La crisi della imposizione progressiva sul reddito. Megjelent: Gerelli-Valiani (szerk.) [1983]

WECK-HANNEMAN, H.-FREY, B. S. [1985]: Measuring the Shadow Economy: The Case of Switzerland. Megjelent: Wenig-Gaertner (szerk.) [1985].

WENIG, A.-GAERTNER, W. (Szerk.) [1985]: The Economics of the Shadow Economy. Springer Verlag, Berlin.

WECK-HANNEMAN, H. - POMMEREHNE, W. W. - FREY, B. S. [1984]: Schattenwirtschaft. Verlag Vahlen, Berlin.

Statisztikai adatok forrásai

Electricity Information 1992. International Energy Agency, OECD.

International Financial Statistics 1992. IMF.

World Weather Records. (Szerk.: Steurer, R. M.) US. Dept. of Commerce, National Oceanic and Atmospheric Administration (NOAA), National Enviromental Satellite Data and Information Service, National Climatic Center, Washington, D. C., 1994 április.

New Orientation in social Policy OECD, 1994, Párizs.

Magyar Statisztikai Évkönyv. KSH, Budapest,1992.

Nemzetközi Statisztikai Évkönyv. KSH, Budapest,1989.

The OECD Job Study. Evidence and Explanations I., II. OECD,1994, Párizs.

Energy Statistics and Balances of Non­OECD Countries 1989-1900. OECD,1992, Párizs.

Láthatatlan teljesítmények és jővedelmek, elmaradt költségvetési bevételek. APEH,1990.

Electricity in European Economies in Transition. International Energy Agency. OECD,1994.

^* E tanulmány a Magyarország átmenete a piacgazdaság irányába,1986-1992 című OTKA­téma támogatásával készült. (Témavezető: Kornai János). Köszönettel tartozom Kornai Jánosnak (Collegium Budapest), az MTA Közgazdaságtudományi Intézete Munkaerőpiaci Elemzések Műhelye által szervezett szeminárium résztvevőinek, valamint a cikk lektorának értékes megjegyzéseikért. Köszönet illeti Dörfner Pétert (IIASA) és Eduárd Lösert (IIASA) is, aki az adatok megszerzésében és azok értelmezésében volt segítségemre.