Kétség sem fér hozzá, hogy a Harvard Business School a menedzserképzés területén a világ egyik vezetõ "cége". E nagy hírû iskola vezetõinek minden okuk meglenne arra, hogy nyugodtan üldögéljenek a babérjaikon. Ám úgy látszik, hogy nemcsak tanítják a menedzsmenttudományt, hanem saját gyakorlatukban is hajlandók alkalmazni fogásait. Ezt jelzi a többi között az is, hogy rendszeresen vállalják az innovációval járó kockázatot.
A Harvard Business Schoolon napjainkban zajlik az a nagyszabású vállalkozás, amelytõl elindítói végsõ soron a hallgatók, a közeljövõ menedzserei gazdaságetikai elemzõkészségének kifejlõdését várják. A gazdaságetika (a nyugati szakzsargon szerint business ethics) szemléletmódja, a vállalatok társadalmi felelõsségének (social responsibility) elismerése, amely tágabban a gazdasági tevékenység összes releváns érintettje iránti felelõsség elismerését is jelenti (stakeholder perspective), látványosan terjed a fejlett országok szakmai közgondolkodásában. Az uralkodó felfogással homlokegyenest ellenkezõ gondolatok térnyerése azonban sohasem fáklyásmenet. A gazdaságetikát is elérte az újítások sorsa. Mióta az uralkodó paradigma, a klasszikus racionalista közgazdasági iskolák képviselõi sok helyütt már nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy kézlegyintéssel intézzék el a gazdaságetika mûvelõinek akadékoskodását, a bennfentesek összes helyzeti elõnyének kihasználásával vívják ellene pozícióharcukat.
A Harvard Business Schoolon minden jel szerint ebbe a szakaszba jutott a küzdelem. A nagy múltú intézményben periférikus jelenségként, egyegy elkötelezett tanáregyéniség kis létszámú kurzusainak képében régóta jelen volt már a gazdaságetikai gondolkodás csírája. A közelmúltban azonban az iskola egyes nagy tekintélyû vezetõinek köszönhetõen olyan összehangolt oktatásfejlesztõ munka indult meg, amelynek célja a gazdaságetikai képzés kiemelése megtûrt, de lenézett helyzetébõl. Az innovációt az akciókutatás módszereinek mintaszerû alkalmazásával hajtották végre. Körültekintõ elõkészítõ munkával mérték fel az oktatók és a hallgatók körében várható reakciókat, menet közben is rendszeresen vizsgálták a gazdaságetikai képzésfejlesztés sorsának alakulását, és az eredményeknek megfelelõen folyamatosan módosították a programot.
A vállalkozás tapasztalatait egy 1993ban megjelent tanulmánykötet foglalja össze. Ennek most a magyar nyelvû változata is megszületett. A kötet törzsét két empirikus felmérésen alapuló tanulmány adja. Sharon Daloz Parks munkája az újonnan bevezetett gazdaságetikai képzés fontos érintettjei, az elsõ éves hallgatók körében végzett vizsgálat tapasztalatait elemzi. E tanulmány központi problémája s egyáltalán a felmérés elvégzésének legfõbb indítéka az a Harvard Business Schoolon általánosan elterjedt vélekedés volt, hogy a hallgatók életük húszasharmincas éveiben járó, szilárd világképpel rendelkezõ fiatal felnõttek, akiknek már túlságosan késõ lenne "etikát oktatni". Mintha csak a viccbéli rabbi és az öreg Kohn párbeszédét hallanánk:
" Jaj, jaj, Kohn, nagyon bûnös életet élsz! Ideje
volna megtérni!
- Öreg vagyok én már ahhoz!
- Jegyezd meg, barátom, hogy a megtéréshez soha nincs
késõ!
- Akkor meg ráérek!"
Nos, késõ vagy nem késõ? Milyen hallgatók járnak a Harvard Business Schoolra? Milyen értékekkel felvértezve lépnek be a Harvard kapuin? Alakíthatóe még világképük?
Parks vizsgálatainak eredménye összességében pozitív. A tanévkezdés heteiben készített interjúiból ugyan az derült ki, hogy az elsõ évfolyam diákjainak gondolkodása általában sokkal kevésbé tekinthetõ kritikai (tehát tekintélyektõl független, az újra nyitott) gondolkodásnak, mint amennyire Parks hipotézisei megfogalmazásakor remélte, a tanév végén megismételt interjúk azonban mégis jelentõs pozitív változást regisztráltak az egyetemistáknak a gazdaságetikai megközelítéshez való viszonyában.
"Ami az emberi és környezeti kérdések iránti érzékenységet illeti, valószínûleg az átlag fölé kerültem" - mondta a gazdaságetikai kurzusra visszatekintve egy 26 éves fiú.
"Ez [a kurzus] alighanem tudatosította bennem, hogy vállalatvezetõi döntéseim kihatnak... a nagyonnagyon tág értelemben definiált közösségre." (56. o.)
Egy 27 éves lány úgy fogalmazott, hogy "ma már nem látok mindent »feketének vagy fehérnek«, mint régen, és ez fölöttébb kényelmetlen érzés." (Uo.)
Még az a 25 éves fiú, aki egyébként láthatóan elutasító volt a kezdeményezés alapkoncepciójával szemben, még õ is elismerte, hogy "a különbség az elemzés szintjében rejlik: amikor belegondolsz, kik az érintettek, kinek ártasz leginkább és kiért vagy elsõsorban felelõs... Nem vagyok biztos benne, hogy ezeket a dolgokat ugyanolyan módszeresen gondoltam végig mielõtt idejöttem, mint most." (57. o.)
Az interjúrészletekbõl kitetszik, hogy az érintett hallgatók egyöntetû véleménye szerint a gazdaságetikai kurzus nem egyfajta etikai álláspont elfogadására ösztönözte õket, hanem a problémák etikai szempontok szerinti módszeres elemzésére. Álprobléma volt tehát elõzetesen a hallgatóknak az "agymosással" szembeni ellenállására figyelmeztetni, mivel ez a kurzus valójában nem az egyetemisták világképének átalakítását tûzte célul, legalábbis nem közvetlenül. A gazdaságetika oktatói azt akarták elérni, hogy a diákok egyáltalán szembesüljenek a gazdasági döntések mögött meghúzódó etikai problémákkal, lássák be, hogy mindig léteznek etikai szempontból különbözõ alternatívák, és gondoljanak bele abba, hogy minden döntésükkel ilyen alternatívák között választanak. Akkor is, ha úgy döntenek, hogy nem törõdnek etikai kérdésekkel, és a szikár gazdasági racionalitás szempontjait követik.
Valószínûleg jogos volt a kurzust vezetõ tanárok azon várakozása, hogy a hallgatók világképe - ha valamitõl egyáltalán - ettõl a liberális pedagógiai alapállástól, az önálló elemzés lehetõségének felkínálásától változhat meg hosszabb távon.
A Taníthatóe az etika? címû kötet másik empirikus alapon álló tanulmánya Thomas Piper professzor felmérésének eredményein alapul. (Ezeket az eredményeket Mary C. Gentile foglalta össze.) Õ az oktatásfejlesztõ vállalkozás érintettjeinek másik fontos csoportját vette célba: az oktatói kart. Az elsõ évfolyam számára kötelezõ tárgyak oktatóival, és néhány más, a programot erõteljesen támogató vagy éppen hevesen ellenzõ vezetõ tanárral készített interjúkat. Ezek a beszélgetések igazán éles megvilágításba helyezték azt a problémát, hogy itt nem kevesebbrõl van szó, mint két tudományos paradigma összecsapásáról. Errõl árulkodtak a megkérdezett oktatóknak a gazdaságetikai oktatás bevezetésével szembeni visszatérõ kifogásai.
A Harvard Business School tanárai döntõ többségükben a hagyományos közgazdaságtani iskolák kedvelt tételein nevelkedtek. Gondolkodásmódjuknak a racionalitás szubsztantív felfogása a sarkköve. A procedurális racionalitás problémáját - bár ennek színvonalas kifejtéséért Herbert Simon már több mint egy évtizede megkapta a Nobeldíjat - általában fel sem vetik. Bezárkóznak a tiszta elõfeltevések, a teljes körû információk birtokában alkalmazható egyértelmû döntéstámogató módszerek világába, és ezek hiányát kérik számon a gazdaságetikán mint új diszciplínán. Eközben nem vesznek tudomást az általuk elõszeretettel alkalmazott módszerek nyilvánvaló korlátairól.
Az uralkodó és a feltörekvõ paradigma közötti küzdelem jellemzõje az is, hogy a gazdaságetika mûvelését az oktatók zöme már csak azért sem találta vonzónak, mert a hagyományos területekhez képest egyelõre igen kevés és az elõmenetel szempontjából alacsony presztízsû publikációs lehetõséget biztosít.
Végül az oktatók körében is gyakori volt az a félreértés, hogy gazdaságetika címén meghatározott erkölcsi álláspontot kellene tanítaniuk a hallgatóknak. Megkönnyebbüléssel fogadták, mikor kiderült, hogy nem errõl van szó.
Gentile tanulmányának s a kötetnek egészében fontos tanulsága, hogy tulajdonképpen nagyon is hasznos, ha az új szellemi irányzatoknak meg kell vívniuk harcukat az uralkodó irányzattal. A fennálló oktatási rend képviselõi a Harvardon nem tudták - s talán nem is akarták - hatalmi szóval elfojtani az új törekvéseket. A nyílt viták viszont kifejezetten segítették az eleinte kevéssé körvonalazott elképzelésekkel elõálló újítókat, hogy minél pontosabban fogalmazzák meg szándékaikat, és az oktatók, valamint a hallgatók számára minél vonzóbb oktatási programmal rukkoljanak ki. Ennek a szellemi folyamatnak köszönhetõ a hagyományos oktatási szerkezetbe jól beilleszkedõ gazdaságetikai esettanulmányok kidolgozása, és az a nem haszontalan fejlemény, hogy a Harvardon megindult az etikai elemzések eszköztárának, standardizálható módszereinek (például a stakeholderelemzés, a jogokból kiinduló elemzés, a hasznosságelvû megközelítés) kifejlesztése.
Mindenképpen tanulságos az a mód, ahogyan a Harvard Business School vezetõi menedzselték innovációjukat. Saját tapasztalatainkat ezzel összevetve pontosan tudhatjuk, hogy minden más megoldás, vagyis az újítások elõkészítésének áldemokratikus látszatelõkészítéssel való helyettesítése, a problémák feltárása helyett szõnyeg alá söprésük és a többi ismert módszer végsõ soron sokkal költségesebb, és az egész vállalkozás csõdbe juttatásával fenyeget.
Tamásik Tibor
Tamásik Tibor a BKE Vállalatgazdaságtan tanszékének könyvtárosa.