Szimbiózisok
ezek
a füstölgő rozsdás antennák
mennyire unhatják az alvadt cserepeket
és mégse mozdulnak
szürke ablakok sápadtságába
szorult a füst
elmállasz a szememből ahogy
átúszik a kép.
kiömlött a tej a mennyre
és megpihen a szürke hártya
ahogy hallgat minden
csak átlobognak
illatos füvek mint kósza hajszálak
az emlékből a jelenbe.
kedélybeteg tintafolt vagyok
ezen a képen néha úgy képzelem
akiben elaludt
miközben ezeréveket várt rád
minden apró érzelem.