Test
és talaj
Sziveri
János: hegek, prae és post
A
temerini Vadász kocsma hűvösében
egy asztalnál Sziveri, Zalán, ivlak és Frost,
csordultig teli korsók közt szomjazók,
menteni a még menthetőt: prae és post.
Kimaradni sok rossz balladából,
megérni, megírni, elvégre szabad a pálya
Egoisztánban, hol a magánytulajdon
partjait elmossa múlt-jövő dagálya.
Változni át, csendben, mint soha még.
Már útirány, nem jelző, hogy bábeli,
jambuszon zötyögve végállomásig:
sanzonkabát és verslábbeli.
Ha nem szolgálnak számító szervek,
lesz kétharmad gyomornyi asszonánc.
A Fruka gora alatti gyöngyöző
tavaszban beteljesül a rákrománc.
Kinek fáj, ha fölösleges a mindenség?
Mint aki mindent, mit adhat, elvehet.
Hanyagul eggyé lesz test és talaj.
Púpozott kanálon elfér, mi elveszett.
Azért így, mert másként is lehetne.
Mindenki siet; a magadét később mondhatod.
A temerini Vadász kocsmával szemben azóta
megállt az Idő: hadd lezárnom mondatod.