Könnyed vázlatok, komoly kompozíciók

A Zsembery-gyűjtemény grafikai kollekciójának dorogi kiállítása

Az ezredforduló óta megszokhattuk, hogy a Zene Világnapja Dorog városában egyben a kép, a képzőművészet ünnepe is: ezen az őszi rendezvényen a város testületei és egyesületei, a József Attila Művelődési Ház és dr. Zsembery Dezső főorvos úr szervezésében és együttműködése révén – a szép hangversenyek mellett – minden esztendőben különleges tárlat várta, várja a Dorogi Galéria látogatóit. A kiállítás különlegessége abból eredeztethető, hogy mindig olyan, rendkívül rangos kiállítási műegyüttesek, olyan, vitathatatlanul értékes műalkotások kaptak és kapnak nyilvánosságot, amelyek egyúttal közvetlenül vagy kisebb áttételek révén, de mindenkor elszakíthatatlan szálakkal kötődnek e településhez, illetve ehhez a tájegységhez. Így lehettünk részesei az elmúlt években egy mind gazdagabbá váló dorogi műgyűjteményben őrzött alkotások nyilvánosság elé tárásának, így vehettünk részt egy-egy tematikus kollekció megnyitásán, és így lehettünk tanúi a dorogi és esztergomi, már-már elfeledett 19. és 20. századi mesterek munkásságát feltáró emlékkiállításoknak.
   Ezeknek a fontos, jelentőségében a városhatárokon messze túlmutató kulturális-művészeti eseményeknek a hátterében egy lelkes szervező egyéniség, illetve az évtizedek óta gyarapodó, kitűnő alkotásokat felsorakoztató műgyűjteménye áll. A Zsembery-gyűjtemény azon túlmenően, hogy a 20. századi magyar művészet kiemelkedő jelentőségű mestereinek és kevésbé ismert művészeinek alkotásaira koncentrál, kitüntetett figyelmet szentel Dorog és Esztergom, és távolabb a történeti Komárom, illetve Komárom-Esztergom megye, a szűkebb pátria művészetének is. Zsembery doktor tervszerűen kutatja e tájegység művészettörténeti múltját, éberen figyeli az egykor itt, e vidéken élt művészek alkotásainak felbukkanását, és együttlélegzik a jelenkori művészeti élettel is: kollekciójának legfontosabb vezérelve egy dorogi, esztergomi, Komárom-Esztergom megyei művészettörténeti körkép jó, és az adott életműveket jellemző alkotásokban való megrajzolása. A tervszerű munka eredményeként ma már több száz mű által több mint száz éves művészeti ív rajzolódik meg, s a művészeti korszakokat, stílusköröket, irányzatokat megvilágító kollekció egyes területeken – így például a művész-önarcképek rendkívül izgalmas műfajában – vetekedik a múzeumi gyűjtemények állományával is. (A Zsembery-gyűjtemény folyamatos bővülését, mind gazdagabbá válását bizonyára irigykedve szemlélik a Komárom- Esztergom megyei, a rendszeres gyűjteménygyarapításra forrásokat alig- alig találó múzeumok is.) De természetesen itt nem konkurrencia-harcról van szó: sokkal inkább a hely által is fémjelzett értékek összegyűjtéséről és megőrzéséről, és a magánkezdeményezés ellenére a mind szélesebb körben való megismertetéséről, közkinccsé tételéről.
   A 2007-es, a Zsembery-gyűjteményből válogatott, a Dorogi Galériában a szeptember utolsó napjaiban és az októberi napokban bemutatott kiállítási együttes grafikai művekből szerveződött: mondhatnánk úgy is, hogy egy gyűjtői körökben kevéssé kultivált művészeti ágazat, technika, műnem alkotásaiból. A gyűjtői húzóágazat, a folyamatosan szenzációkat prezentáló táblaképek együttese mellett a jelenkori magyar műkereskedelemben és a gyűjtői körökben a grafikára meglehetősen ritkán vetül a reflektorfény – de talán (a sokkal alacsonyabb árak mellett) ezért is könnyebb itt értékekre lelni, különlegességeket felfedezni, fontos művekre szert tenni. Ezúttal a Zsembery-gyűjtemény negyvennél több grafikai lapja reprezentálta ezen művészeti ágazat sokszínűségét és változatosságát, művészeinek és törekvéseinek sokarcúságát. A bemutatott művek alkotóinak sorában a 20. századi magyar művészet meghatározó mesterei – mint Vaszary János, Kernstok Károly, Barcsay Jenő, Martyn Ferenc – mellett olyan kitűnő, talán kevéssé ismert, egykori alkotók művei is bemutatóteret kaptak, mint Jeges Ernőé, Scheiber Hugóé, Molnár C. Pálé, Csorba Gézáé vagy Ziffer Sándoré. Eme klasszikussá ért művészek és művek mellett a kiállítás gerincét az egykor Dorogon, Esztergomban, Tatán és Tatabányán élt és dolgozott, illetve a napjainkban is itt munkálkodó alkotók munkái alkották: mint mások mellett Schadl János, Haranghy Jenő, Einczinger Ferenc, Bajor Ágost, Novák Lajos, Végvári I. János, Kerti Károly, Furlán Ferenc, illetve Kaposi Endre, Szentessy László, Wieszt József és Tóth-Major Krisztina kompozíciói. Az egyedi művek között ceruza- és toll-kompozíciók, kréta és tusrajzok, pasztellek, a sokszorosított lapok sorában rézkarcok, fa- és linóleummetszetek, szitanyomatok sorakoztak, tanúsítva, hogy az alkalmazott eszközök hogyan és miként szolgálják a művészi szándékokat, a mű formai jellege által hogyan nyomatékosítják a mondandót. Mert másként tolmácsolja a néhány vonallal rögzített ceruza- vagy tusrajz-kompozíció a művészi gondolatot, mint a hosszas, aprólékos munkával rézlemezbe karcolt megjelenítés, más a funkciója a vázlatszerű feljegyzésnek és más a véglegessé kidolgozott, gondosan mérlegelt grafikai műnek. Más és más kereteket szabnak, más és más atmoszférát keltenek a kis és a nagy méretek, más és más üzeneteket tolmácsolnak a portrék és a tájábrázolások, a mitológiai jelenetek, a város- és az életképek. De legyen bármilyen szerteágazó is a téma, legyen rendkívül változatos is a tartalom, legyen mindig más az eszköz, a technika – a grafika, a rajz, a nyomat szinte mindig kizárólagosan a bensőségességek műformája: a művész személyességgel átitatott alkotása közelről való, elmélyült szemrevételezésre indít, és mély érzelmi-gondolati kapcsolatokat teremt. És nincs egyszerűbb metódus, mint összevetni a különböző korokban, különböző művészi indíttatásokkal, és különböző eszközökkel alkotott, de azonos műfajú és szemléletű, végső soron azonos alkotói szándékokat tükröztető alkotásokat: példának okáért az önarcképeket. A Zsembery-gyűjtemény grafikai válogatása választ adott azokra a rendkívül izgalmas kérdésekre is, hogy a mindenkori keletkezési idő, a kor szorításában hogyan, és miért úgy látta magát, ahogy megörökítette önnön vonásait az utókornak Ziffer Sándor 1919-ben, Vaszary János 1922-ben, Molnár C. Pál 1940 körül, Kaposi Tamás 1985-ben és Tamási Péter 2005-ben? Csaknem száz év pergett le: és a művésznek – és a művész-arckép szemlélőjének is – mindig szembe kellett, mindig szembe kell nézni, számot kellett vetnie a világgal és önmagával.
     Ezt az etikai követelményt, ezt a bensőségességet, ezt a mély érzelmi- gondolati telítettséget a Zsembery-gyűjtemény műveit összefogó, az alkotások között kompakt egységet szervező kiegyensúlyozott és humánus szemlélet teremette meg, mintegy felvázolva előttünk a gyűjtői ars poeticát is: amely az inkább lírai, mint demonstratív hangvétellel, az inkább a hagyományokhoz, mint a kísérleti tendenciákhoz való vonzódással, a figuratív kifejezéssel, a harmóniával, a szépség kultiválásával, a klasszikus esztétikai minőség-tisztelettel, a megingathatatlan érték-központúsággal jellemezhető. Vagyis ez a gyűjtemény, illetve dorogi bemutatása ismét azt igazolta, hogy zavarodott, értékválsággal sújtott jelen korunkban tájékozódási pontokat, támaszt keresve a hiteles műalkotásokhoz mindenkor visszafordulhatunk.