KIBÉDI VARGA ÁRON

Napló 2007

Május 30 

Késő este egy pesti metróállomáson egy férfi üvölt a mobiljába, olyan hangosan, hogy mindenki hallja: „A testemmel nem csináltam semmit! Csókolom!” 

Május 31 

Aki a Collegium Budapest munkatársa – mint én most a Neubauer János vezette kutatócsoportban –, annak minden héten kötelező meghallgatni egy előadást egy másik nemzetközi csoport munkájáról. Ma egy olasz kutató tart elöadást arról, hogy egy norvég tóban 1986-ban miért haltak ki a halak. Egy olasz, Norvégiáról, Budapesten. Sok a többiek számára teljesen érthetetlen grafikon, és nagyon sokáig beszél, de kimenni nem illik. 

Június 3 

A magyar nyelvterület jóval kisebb mint a francia, de a mai magyar próza sokkal több jeles íróval büszkélkedhet, mint a francia. Esterházy, Kertész, Konrád, Krasznahorkai, Nádas, öt olyan író, akinek már számottevő oeuvreje van: kiket állíthat ezzel szembe a francia: Angot?, Beigbeder?, Littell? 

Június 10 

A sok kéregető sapkája mellé vagy semmit se ír ki, vagy valamilyen patetikus szöveget („négy gyermekem van, nincs mit enniük”). A Moszkva téren azzal hívja fel magára egy koldus a figyelmet, hogy kutyája mellé kitett egy táblát: „Kutyám beoltására kell a pénz”. Állatvédő Liga és angolok figyelmébe. 

Június 25 

Budapest után pár napot Freiburgban töltök, egy itteni barátommal átugrunk Baselbe, megnézni a négy napig tartó híres baseli művészeti vásárt (Basel Art Fair). A befejezés után a vevők elvihetik a drága pénzen megvásárolt festményeket, szobrokat stb., de most még mindenki megcsodálhatja az árut:  Picassotól és Kandinszkijtól kezdve Damien Hirstig nagyjából mindenkit, aki számít a huszadik-huszonegyedik századi művészetben. 

Június 30 

Megint Bretagneban vagyok, feleségem szüleinél és azt olvasom az újságban, hogy egy francia kisvárosban letartóztattak egy férfit, aki autóval munkába menet elfelejtette út közben leadni hathónapos gyerekét a bölcsődébe. Amikor este visszajött, a kisbaba már megfulladt. 

Július 4 

Franciaországban a sárgadinnyét sokan vajaskenyérrel, pontosabban: baguette-tel, eszik. 

Július 8

Paul Veyne a Collége de France párizsi szuperegyetem tanára könyvet írt Nagy Konstantin császárról, és ez az új könyve nagy feltűnést keltett (Quand notre monde est devenu chrétien). Szerinte a kereszténység elterjedése a római birodalomban elsősorban a császár őszinte megtérésének köszönhető. A birodalomban a pogányok többségben voltak, Konstantinnak egy álom megjósolta a győzelmet, és attól kezdve ő mindent megtett a keresztény egyház és a hívők érdekében. Kikérte a püspökök beleegyezését, és  utána résztvett a níceai zsinaton. Egyik írásából az is kiderül, hogy Mózes utódjának, egyfajta második Mózesnek tekintette magát.
    Paul Veyne nagyon érdekes dolgokat mond a zsidó vallásról is. Isten egyrészt az egész világ teremtője, másrészt viszont csak a zsidókat választotta ki, a többi nép bálványokat imád. Ez a különös ellentmondás bizonyos fokig az antiszemitizmust is megmagyarázza: Isten csak egy népet szeret  a földön? Ezt a paradoxont jól látták szerintem annak ez erdélyi magyar falunak (Bögözújfalu?) a lakosai, akik áttértek a zsidó vallásra és ezzel sok gondot okoztak a múlt század harmincas éveiben a zsidótörvények szerkesztőinek. 

Július 17

Olvasom Szabó Dezső önéletrajzát; 1965-ben adták ki két kötetben. Egyesek szerint ez a legjobb írása. A cím többesszámban: Életeim. Hat fejezetet írt meg belőle, hat életet. Érdekes a technikája, időnként megszakítja a múltat, a jelenről beszél, a háborús évekről és magához fordul, magához intéz egy pár szót.
   Engem különösen érdekelt „negyedik élete”, a párizsi. 1904-ben ösztöndíjjal hosszabb időt Párizsban tölt, járja a múzeumoket, dolgozik könyvtárakban. És tesz egy megjegyzést, ami a későbbi nagysikerű szónok részéről (apám mindig elment a Vigadóba, ha ott beszélt) meglehetősen különös: megállapítja, hogy „a beszéd a legnagyobb csalás. Önmagunk és mások állandó megcsalása. Beszélünk a szavakkal, melyeknek fogalmi körét, e fogalom minden lehető kapcsolatát a tettes életben és önmagunk életében egyáltalán nem ismerjük. Használjuk a szót olyan értelemben, amint azt a divat az ajkakra hozza, vagy adunk neki olyan értelmet, mely valamely érdekünknek, hiúságunknak, félelmünknek vagy más elfogultságunknak megfelel. De: hogy a szó mögött álló fogalmat világosan, teljes egészében, egész levegőjével és minden hatóerejével lássuk: erre nem is gondolunk. Kis túlzással azt lehetne mondani, hogy a beszéd ösztönös menekülés a gondolkodástól, a valóságtól. Állandó kölcsönös és önámítás.
      Rengeteg részletet lehetne idézni: érdekes gondolatok, megjegyzések a magyar irodalomról, emberi jellemek leírása, mindez egy tipikus századeleji vitalista-expresszionista stílusban. –  Hadd írjam még ide, amit Kaffka Margitról mond. „A Luxembourg-kertben ültem a Fontaine Medicis mellett. Valaki hátulról két kezével lefogja szemeimet és szól:
      – Szervusz, Dezsőke. 
      – Szervusz, Margit – feleltem.
      Tényleg Kaffka Margit volt, háttérben Kuncz Aladárral, aki igyekezett mosolygásának sátáni jelleget adni. Margit orron ütő jelenség volt. Lobogó vörös slafrokban volt: Erdélyben gyermekkoromban így nevezték azt a női ruhát, mely a vállaktól a cipőkig egy darabban hullott alá, és a csípőnél sem volt hozzászorítva a testhez. A kalapja elég sikerült másolata volt egy régi hollandi ház tetejének. De a cipői most is férfiasan zordak voltak, mint a görög végzet.
      Margitnál nagy tavaszi áradás volt. Most határozta el végső elszánással, hogy felszabadítja magát első házassága igája alul. De az összeférhetetlenségben lényeg szerint egyik sem volt hibás. Férje, elég intelligens, derék mérnök, egyszerűen elházasodta magát: rendes, okos polgári feleség helyett Margitot vette el. Margit pedig Margit volt. Az olyan nő mellé, mint ő, csak kétféle illő férjet tudok elképzelni. Egy jó hülye bácsit, aki a házasság-üzem cégjelzője és bőkezű pénztárosa. Egyébként: derűlátó a századok összeomlásáig. Vagy pedig egy kan- kékharisnyát, aki az esetleges szenvedéseket vagy csalódásokat is mint »irodalmi megélést« élvezi. Így élvezte Margit is a maga házassági szenvedéseit, melyeket fogyhatatlan árral beszélt elő nekünk, oly kéjjel szopogatva előttünk lelki kínjait, mint a korhelyleves malac lábjainak ízes porcait. Az embernek szinte kedve szottyant ott helyben szerencsétlenül házasodni.”

Július 30

Pontosan ugyanazon a napon halt meg a hatvanas évek két legnagyobb filmrendezője, Igmar Bergman, 89 és Michelangelo Antonioni, 94 éves korában. Erről az jut eszembe, hogy az irodalomtörténet is ismer egy ilyen koincidenciát. Shakespeare és Cervantes egynapon haltak meg, pontosan az a két író, akikkel a romantika óta a modern irodalom kezdetét datálják. 

Augusztus 8 

Slágerfoszlányok a gyerekkoromból. „A sarkon áll a taxi / és benne ül a Maxi / és izgatottan csak szí /egy hosszú szivart”  –  „Egy cili-, két cili-, nyolccilinderes kocsi, weekendre viszem a babám / Várhat a nagymama meg a kávé, mert a vasárnap a babámé.” 

Augusztus 12 

Nagyszerű idő, rengetegen strandolnak. Előttünk a tenger fölött lassan kis repülőgépek húznak el reklámszövegekkel. Ma többek között egy óvszert hirdető gép is elrepült a lubickoló felnőttek és gyerekek előtt. 

Augusztus 17 

Budapesten júniusban egy antikvár könyvkerekedésben két érdekes könyvre bukkantam, Voinovich Géza Regényírók c. 1921-ben megjelent kötetére és Mentovich Ferenc Az új világnézet c. 1870-ben Kolozsvárt megjelent és 1974-ben Bukarestben újra kiadott írására.
      Voinovich szép, csiszolt nyelven ír a 19. század nagy orosz, német és angol regényíróiról – mintha csak Dickens hiányozna a sorból –, élvezet olvasni. Vékony könyvét azonban nem ezért vettem meg (háromszáz forintért!), hanem teljesen személyes okokból. Voinovich t.i. apám főnöke volt a harmincas években, mint a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. Többször láttam apám irodájában és egyszer mondtam valamit előtte (hogy mit, arra persze már nem emlékszem), mire Voinovich Géza azt mondta apámnak: „A fiad eleata.”
      Mentovich egy materialista könyvet írt – érthető, hogy Ceausescu alatt újból kiadták –, de materializmusa nem filozófiai elképzelés, amilyen már volt az ókortól a 18. századig, hanem a modern tudomány felfedezéseire támaszkodik. Sok baja is támadt kortársaival, elsősorban Brassai Sámuellel. Érvelése izgalmas, érdemes alaposan követni, amellett ízes magyar nyelven ír, egyike a magyar filozófiai nyelv megteremtőinek. (Talán nem véletlen, hogy könyvéhez az a Hajós József ír előszót, aki Böhm Károlyról is írt egy monográfiát). Egy példa:
      „Ama szenteskedő világnézet, mely szerint e földi lét nem volna egyéb a lélek silány és nyomorteljes börtönénél, a test haszontalan lom, mely földhöz bilincselőleg nehezedik a szellem ég felé törekvő szárnyaira, s hogy a test és lélek ezen mésalliance-át a halál angyala bontja fel végre, mikor is a lélek lerázván a mulandó és romlékony porrészeket, elnyeri az örök élet koronáját [...] ezen nézet, mondom, felette rossz hírbe hozta az anyagot, valóságos páriává aljasította a testet, melyet megvetni, bántalmakkal illetni különösen a középkorban, midőn a fönnebbi tan számos hívőkre, sőt rajongókra talált – keresztyéni kötelességnek tartatott.”