|
SZABÓ
LILLA
Pirk László
festőművészről:
Élet Jel Képek
A kortárs
magyar festészet egyik különös, magányos utat járó művésze Pirk László.
Nevét nem kapják fel nap mint nap a hírek, a legfrissebb kiállításokról
szóló tudósítások, nem közszereplő művész. Pedig nem a világtól elzárkózva
alkot. Ezt jól érzékelhette a szentendrei MűvészetMalom közönsége a városban
élő művészekről készült portréfilm-sorozat vetítésén is: a Pirk Lászlót
és művészetét bemutató nagyszerű film amelyet a Művészvilág Szentendrén
című sorozat részeként Erős Péter rendezett éppen személye miatt
vezetett el bennünket tágabb régiókba. A festő alkotói egyéniségében összekapcsolódott
a régi és az új szentendrei művésztelep, Duna menti szülővárosa és Gödöllő,
és még mélyebbre, távolabbra haladva az időben felbukkant Nagybánya is.
Ragyogó képek, régi fotók, közvetlen közelről rögzített arcok érintettek
meg, vittek el a műtermek bensőséges világába szavai nyomán bennünket.
Egy harmonikus, a világgal szoros kapcsolatban álló művész portréja rajzolódott
meg előttünk. Olyan művészé, aki az alkotásról úgy beszél, mint aki tudja,
ismeri az Egészélet titkát.
Az elmúlt időben több kiállításon is láthatta a szakma
és a nagyközönség Pirk László festőművész munkáit. A szentendrei Szabadtéri
Néprajzi Múzeum Skanzen Galéria 2004-ben, a dobogókői Manreza Spirituális
és Kulturális Központ 2005-ben, a budapesti Artitude Kortárs Művészeti
Galéria és az ugyancsak fővárosi Oskarkortárs Galéria 2006-ban rendezett
kiállítást műveiből. Mindegyik tárlat jelentős volt, hiszen műveit együtt
addig még nem láthatta a közönség. Fontos volt, hogy a több évtizede dolgozó
művész festészetéről, az őt foglalkoztató művészi problémák aktuális helyzetéről
végre átfogó képet kaphattunk és alkothattunk.
A szentendrei Skanzen Galéria kiváló teret biztosított
ahhoz, hogy az Élet Jel Képek című kiállítás nagyméretű,
és a befogadáshoz kellő távolságot igénylő képei erejükhöz mérten szólalhassanak
meg. A festmények komplettsége, mesterien megoldott kompozíciói,
absztrakt belső terei és színei szintén ráhangolták a nézőt Pirk László
sajátos laterna magica-világának elemzésére. Életművének következetes
építkezése mutatkozott meg az egyes képek közötti szoros összefüggésben.
Abban, ahogyan festményeinek témái együtt teljesednek ki olyan egészszé,
amelyben minden elemnek pontosan meghatározott szerepe és jelentése van,
az egyes képelemek pedig olyan szimbólumokká emelkednek, amelyeken keresztül
még jobban érthetővé válnak nemcsak az egyes művek, de az a világkép is,
amely munkáit áthatja. S mégis, mintha egyetlen festménye is magában rejtené
a végkifejletet, magát az összképként megjelenő kiállítás lényegi mondandóját.
A kiállítás címében a művész röviden megfogalmazta ennek lényegét: Élet
Jel Képek. Mi pedig szabadon folytathattuk: Életjel
képek. Élet jelképek. Életjelképek. Mert erről szólnak képei. Az
idő nélküli életről és az általa megélt életről jelekben, szimbólumokban.
Pirk László egyéni művészete egy sajátos rendszerű, ikonográfiailag tudatosan
felépített világot közvetít felénk. Ebből is adódik festészetének különös
művészi nyelve: az ősiséggel azonos időtlenség folyamatos múltjában adja
elő, amit mond. Talán ezért is történt, hogy az egész kiállítást önmagában,
mint egy látványt, sőt mint magában álló műalkotást érzékelhettük. A rendezés
azt az illúziót keltette, hogy egy hatalmas világszínpadra
látunk rá. Festményein a jelentések, a szimbólumok váltakozásai egy egységes
világkép részeiként olvadnak össze. Közel sem volt ismerős ez az összerakott
világ, mégis óriási élményt jelentett megismerése. A képek szemlélőjét
fogva tartotta a festményeken képszéltől-képszélig feszülő látvány mozgalmassága.
Hol a természet fantasztikus képződményei vulkáni kráterbelsők,
magasból látott tengerek felszíne, amfiteátrum-szerű völgyek , hol
pedig az emberi civilizáció emlékei görög templomok oszlopai, szobrok
, más képein pedig a két szféra együttese telíti vásznait (Kráter
Színház /1985 2004/; Görög töredék /1984/; Ég
Föld áthatása I II. /1998- 2002/). A kiállított művek
sorozatában követhető volt e sajátosan épülő világkép fejlődése; megfigyelhettük
a jelek és a szimbólumok egymásba történő átfolyását (vulkáni kráter,
amfiteátrum, ablak), illetve az eredeti jelentéstartalmak
bővülését, miközben egyértelmű volt, hogy a képek ugyanarról szólnak:
a külső és a belső világ áthatásáról. Festményei olyan elvont témákat
tükröznek, mint a múltnak a jelenhez, a múltnak a régmúlthoz való kapcsolódása
és az ezekhez való viszonyunk. Művei olyan absztrakt kérdéseket boncolgatnak,
mint a tér és idő összefüggései, a természet magában lévősége,
és a kozmosz áthatásai. És olyan alapvető filozófia problémákat, mint
az egyén és a világmindenség egysége, a lét és az egyén életének kapcsolódásai.
Érdekes az is, amint ezeket a kérdésfelvetéseket a képi elemek
és a kulisszák, a szimbólumok által történelmi
távlatból közvetíti, mert közben relatívvá válik a dolgok közelsége
és távolsága. Ugyanakkor érzékeljük azt is, hogy mégsem kérdésekként veti
fel a problémákat, hanem sokkal inkább a lélekbeli és érzelmi állapotokat
rögzíti, amiket pátosz nélkül és szentimentalizmus-mentesen,
a külsőséges drámaiságot kerülve ad elő. A művész által közvetített érzelmi
harmónia vagy az arra való feltétlen törekvés következtében
Pirk László műveire a nagyfokú kiegyensúlyozottság jellemző. Ebben rejlik
sajátos expresszivitásának és drámaiságának mélysége, képalkotásának jelentősége.
Egyéni stílusának alapja az intenzív megfigyelés és
a figyelem, a művészi kifejezés koncentrációja. Nagyfokú felkészültsége
és tehetsége mellett ez a művészi érzékenység biztosítja témái egyediségét,
kompozíciói teljességét. Azáltal, hogy a mű felépítése, a kolorit, az
ecsetkezelés (ami az ő esetében láthatóan szintén nagyon fontos) teljes
összhangban van, stílusa egységes, még inkább kiforrott. Szokatlan témáihoz
sajátos színvilágot rendel: a barna, kék, vörös és sárga színek ismétlődése
hangsúlyozza a szimbólumok, a jelek szerepét. Választékosan igényes festési
stílusa festékfelvitele, ecsetkezelése , szintén meditatív
művészi habitusát tükrözi.
Festészetének nem csupán cím szerinti témái szokatlanok
kortárs művészetünkben, kompozícióiról is elmondható ugyanez. Rendhagyók
azáltal, hogy a már-már abszurd képzettársításait valószerűtlenül illuzórikus,
meghökkentő tér-képzésekkel fejezi ki (Kráter Színház
/1985 2004/; Késhelyzetek /1985 2004/). A szokatlan
térbeli perspektívákat és ezzel együtt újfajta belső dimenziókat nyitó
és építő festményei monumentális hatásúak. Érzékelhetjük: új(fajta) téralkotása
és tájképei térkezelése a szürrealista, gondolati, stb. tájkép
műfajának újrafogalmazását is reprezentálják. Látnunk kell viszont azt
is, hogy bármily csábító lenne képeit az egyes kompozíciók belső rendszere,
felépítése, színvilága és fantasztikus képzettársításai miatt
az ún. mandalákkal összefüggésbe hozni, munkái semmiképpen sem társíthatók
e keleti műformával. Művein teljesen másról van szó. Ugyancsak elutasíthatjuk
a Pirk-képek kizárólagos szürrealista besorolását, hiszen festményeinek
sajátos valóságalapja van: az elvont elemek és jelentések konkrét élményeket
hordoznak.
Pirk László festményeinek mélyebb elemzésekor azt a
képzőművészeti gazdagságot is tapasztalhatjuk, amit örökségként hozott
magával művészetébe. Az ő és édesapja, Pirk János festményei közötti rokonság
a képek kidolgozottságában, a kompozíciók belső terében, a különös perspektívában,
a vörös, sárga, barna színek megvillanó izzásában regisztrálható. László
elmondása szerint édesapja festészete nem kísérti, hanem művészetében
erősíti őt: a műtermének falait díszítő Pirk János-festmények nem formailag
vagy tematikailag befolyásolják, hanem az alkotáshoz szükséges
telítettséggel töltik el. Felszabadítóan hatnak rá, megerősítik
saját művészetében. Édesapja állandóan látott munkái Schubert és Beethoven
zenéjével kísérve magas fokú igényességre ösztönzik alkotás közben. Pirk
László kristálytisztán fogalmazza meg ezt a más művészek esetében gyakran
nem egyszerű örökséget. Édesapja a konkrét, reális dolgokban, a valós
elemekben magvető, kalász, búzatábla, pipacs jelenítette
meg a szimbólumokat. Példaként idézi, s kozmikusnak nevezi A krumpli
narancsnak álmodja magát című, krumplikat ábrázoló Pirk János festményt.
Apja gondolatokat, érzelmi töltést, világszemléletet fejezett ki e valóságlátással
és formavilággal, mígnem egész életművének szimbólumává vált credója,
a Magvető. Ő, az ifjabb Pirk pedig mindig konkrét természeti élményből
(például a Kráter Színház-nál a tenger, a működő vulkán,
a taorminai romok együtteséből) indul ki; az hat rá és vezeti képtársításokban
megjelenő gondolatait, érzelmeit. Szirakúzában a legszebb a görög
színház: egy hegykatlanban van, a formája teljesen kráterszerű. A természet
elementaritása és a görög kultúra számunkra megjelenő és létező fantasztikus
nagysága a tér és az idő egymásra rétegeződését jelképezi a számomra.
Ezt a filozofikus gondolkodás, a gondolati vagy képi sejtés ami
nem megformált , és az érzéki (tapintható) forma próbálja láthatóvá
tenni. De vannak dolgok, amiket nem tudok megjeleníteni, tehát ablakként
jelenítem meg, s tekintek rá. A kozmikus rend foglalkoztat.
Például Van Gogh képein a legbanálisabbak a dolgok, de kozmikusak,
ahogyan meg vannak festve vallja a művész. A festő szavai
nyomán pontosan érzékelhetjük, hogy az élmény, elsősorban a természeti,
a látott élmény inspirálja a gondolathoz, azaz a jelképben
megmutatkozó tartalomhoz.
Általában elmondható Pirk László törekvéseiről, hogy
különbözik a kortárs festők rendkívül hangsúlyos expresszív stílusától
és lélektanától. A Nagy Fehér Csend-Élet /2004/ című rendkívül
érzékeny festményének alapja különös élmények sorozata. A
Grand Canon egyszer, mint táji élmény tárult fel előtte. Más helyeken
a fölibénk emelkedő hegyek közt érzékeljük a szurdokok mélységét, a vájatokat.
Itt pedig a sík vidékben, a földben van a vágás. A folyókanyon szűk,
tekervényes mélységében ismerte fel és talált rá arra, amit régóta keresett:
a csend terét. De képei elemzésekor nemcsak e nagyon elvont, összetett
tényezővel szembesülünk. Miközben maradéktalanul élvezzük a kép által
közvetített látványt, megbizonyosodhatunk arról is, hogy jóllehet a tehetség,
a művészi fantázia fontos és nélkülözhetetlen alapja mindennemű alkotásnak,
azonban a technika, a festészet mesterségének az ismerete, a biztos tudás
teremti csak meg a képek magas színvonalú megszületésének lehetőségét.
Korábbi, többségében vörösekkel, barnákkal, kékekkel és sárgákkal festett
képeitől eltérően újabb művein Pirk László a csendhez a fehéret asszociálta,
s a fehérből vezetett le mindent. A halvány, pasztellhatású színek, az
egész kompozíció kiegyensúlyozottsága megteremti a csend, a nyugalom és
harmónia vizuális képzetét. A Nagy Fehér Csend-Élet című kép hatása,
a nagyméretű, 185x250 centiméteres kompozíció felépítése és a kép hátterének
megoldása az itáliai templomok freskóit is felidézi. A művész által példáknak
is tartott Giotto-, Fra Angelico- és Ghirlandaio-freskók színvilágára,
visszafogottságára emlékeztet ez a festészetében új korszakot nyitó mű.
(Pirk László életrajzának ismeretében tudjuk, hogy iskolái is hajlamosíthatták
erre: a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában díszítőfestő
freskó-, secco-, sgraffito-, mozaik-készítő szakon tanult,
majd a Képzőművészeti Főiskolán Iván Szilárd és Barcsay Jenő volt a mestere.
1996 és 2000 között díszítőfestést is tanított a szentendrei Agy
Művészeti Iskolában. S ha már az iskolai képzésről szóltunk, meg kell
emlékeznünk Kokas Ignác festőművész főiskolai tanári működéséről is. Apja
példája mellett, Pirk László szabad térképzésében valószínűleg nagy szerepet
játszott Kokas mester piktúrájának fantasztikus tér-világa, illetve diákjai
látásmódjának kitágítása, bíztatása az öntörvényű művek megalkotására.)
Pirk László napjainkban is ugyanabban a rendszerben
mozog és dolgozik, mint húsz évvel ezelőtt, de műveinek más az izzása.
Egyszerre fokozódik és csupaszodik le, egyszerűsödik jelképeinek
kifejezése. Egyre tömörebben fogalmazza meg az egyre összetettebb, több
idő- és térsíkban mozgó témákat. A Szentendrén és Dobogókőn bemutatott
képei egy festői korszak összefoglalását jelezték. Legújabb festményei,
a Nagy Fehér Csend-Élet /2004/ a nagyméretű festményt 2005-ben
vásárolta meg a szentendrei Ferenczy Károly Múzeum , és a Merre
indulnak útjaink /2004/ című alkotások láttatni engedték, hogy Pirk
László egyéni arculatú festészete olyan összegzéshez jutott el, amely
után a keresett, illetve megtalált kifejezésbeli eszközök tovább tisztulhatnak,
átrendeződhetnek. Egy másik rendszer felépülésének kezdeteire figyelhettünk
fel, amely ígéretében mind témájában, mind komponálásmódjában,
mind színvilágában már mást képvisel. Az egy évvel később az Artitude
Galériában bemutatott kiállítás igazolta ezt a feltevésünket. Meggyőződhettünk
arról, hogy Pirk László külföldi útjairól mindannyiszor olyan súlyos látott
és emocionális élménnyel tér meg, amely egyre jobban képessé teszi összetett,
sajátos élet- és világszemléletének kifejezésére. A kiállítás Fent
és lent című nagy alakú, 140x140 centiméteres festménye e tekintetben
jelentős élmény volt. Láthattuk, hogy miszerint Ami lent van, az
megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami
lent van, hogy az egyetlen varázslatának művészetét végrehajtsd.
pontosan átélt gondolat Pirk Lászlónál. Eme filozófiai kijelentés
képes megállapítássá erősödni a fent és lent-nek felelő pozitív-negatív
kompozíción, a festmény ritmusán és szimbólumain (lépcsősor, gyertyák,
stb.) keresztül. A festő összefoglal, s csak a számára lényegeset jeleníti
meg: a gondolat megfoghatatlan misztikusságát képi formában közvetíti.
Oly éretté vált, hogy érzékelhetjük azt az egyetemességet, amely Platon
világképét, Dante Isteni színjátékát, Madách Az ember tragédiájának
több rétegben és síkban megfogalmazott szemléletét vetíti elénk. A kezdet
és a vég, a földi és az égi, az élet és a halál ellentéteinek, drámaiságának
emberi, bölcs elfogadásához nyit kapukat olyan képzőművészeti eszközökkel
és kvalitással, amely nem a divatos reménytelenséggel vagy rezignációval
telített, hanem amely elgondolkodtatóan tárja elénk életünk és világunk
valós, pillanatnyi és egyetemes kérdéseit.
Pirk László piktúrájának fejlődési ívét látva egyben
azt is érzékelhetjük, hogy egyre magabiztosabban fogalmazza meg sajátos,
egyedülálló művészeti világát. Ahogy a róla készült portréfilm végén ő
maga mondja: A képeimet rendszerint sorozatokban festem. Ezek a
sorozatok nem egyszerre, nem egy lélegzet alatt megfestett sorozatok.
Hanem tulajdonképpen, ahogy én változom, fejlődök, változnak a körülményeim,
gondolataim, mindig és mindig visszanyúlok ezekhez a témákhoz, és íródnak
tovább. Így akár élet-naplóként is működnek.
|
|