|
T. SÁRAY SZABÓ ÉVA
Tatabánya a sajtóban 1945-1948
60
év nem nagy idő egy város történetében, Tatabánya esetében azonban mégis
nagy jelentősége van. 1947. október 11-én négy gazdaságilag és
társadalmilag, történetileg eltérő település egyesült várossá.
Rendhagyó összeállításunkban újságcikkek alapján időutazást teszünk,
amelyek a háború utáni újjáépítéssel, a megváltozott körülményekkel foglalkoztak,
olyan témákkal, amelyek a napról napra gyarapodó olvasókat érdekelték
A városi levéltárban meglévő eredeti évfolyamok, az elsárgult, silány
papírra nyomott lapok az 1945 utáni éveket idézik fel, cikkei sokszor
olyan témákkal foglakoznak, amelyek még ma is időszerűek, talán megoldatlanok
is, esetenként azonban példamutatók lehetnek.
Megkíséreltünk mintegy mozaikként összerakva
néhány témát kiemelni a végtelenül gazdag anyagból, így az ipart,
ill a bányászat és a bányászok eredményeinek, gondjainak és szociális
viszonyainak a bemutatását. Az összeillő részeket más forrásokból vett
magyarázatokkal igyekeztünk világosabbá tenni.1
A
Komárom-Esztergom Vármegyei Dolgozók Lapja
1945
után Esztergom volt Komárom-Esztergom vármegye közigazgatási székhelye,
itt jelent meg az első megyei jellegű hetilap, a Szabad Esztergom
1945. június 9-én, amely 1949. június 5-én beolvadt a Tatabányán megjelenő
új megyei lapba. A Magyar Kommunista Párt (továbbiakban: MKP) megyei titkársága
nem az akkori megyeszékhelyen, hanem Tatabányán működött. Ebben az időszakban
két újság jelent meg, az Egység című rövid életű hetilap, a MADISZ
lapja május 26. június 2. között. A másik a Barátság, alcíme
szerint a szocialista bányászok lapja 1947. augusztus 17. 1948.
február 29. között hetilapként, a Szociáldemokrata Párt Tatabánya-Újtelepi
Végrehajtó Bizottságának kiadásában.
A hetilapként induló Komárom-Esztergom Vármegyei Dolgozók Lapjának
első száma 1946. szeptember 28-án jelent meg.2
A lap alapító szervezője Gerencsér József volt, a Csepeli Weiss Manfréd
Művek üzemi lapjának, a Fogaskeréknek a szerkesztője, aki 1946
augusztusában pártfeladatként kapta a megyei újság megszervezését. Tatabánya-Újtelepen
a pártház közelében lévő egyik villaépület mosókonyháját jelölték ki szerkesztőségi
szobának, amelyben egyben a szállásom is volt. Hetekkel később ideérkezett
Grigalek László, aki a felelős szerkesztő lett. írja visszaemlékezésében
1986. augusztus 27-én. Gerencsér nem költözött Tatabányára, viszont Grigalek
László, mint az üzemi lap egyik legjobb tudósítója vállalkozott erre,
aki 1946. szeptember 28. 1947. június 1-ig volt a hetilap felelős
szerkesztője, amikor tragikus körülmények között elhunyt. A felelős kiadó
Pásztor Sándor volt.
Az újság első példányai 4 oldal terjedelemben november
9-ig Felsőgallán, a Nyitray Béla Könyvnyomdájában készültek. Heten,
kézi szedéssel állítottuk elő a lapot [...] 8 cicerós fabetűkkel készült.
Nehezen indult a munka, nem voltam berendezkedve lapkészítésre, külön
szereztem be pótbetűket a betűöntödéből. emlékezik vissza
1986. augusztus 27-én. (Megjegyezzük, hogy ezek a fabetűk voltak a lap
címbetűi 1948- ig.)
A szombatonként megjelenő újság vezércikke (beköszöntője) a Dolgozókhoz
szól: Miközben verejtékes munkával építitek az országot, egyre több akadály
merül föl előttetek [...] Sok a baj, sok a hiba, és sok az orvosolnivaló. Ezért
indította az MKP megyei bizottsága a Dolgozók Lapját [...] Tiétek ez a lap [...]
A sajtó súlyos fegyver a kezetekben. Az első újságírókról a lap 2. számának
impresszuma tudósít: Eckl Gyula, dr. Hadanich Gyula, Szalai Klára, Szegvári
József, Ürmösi József, Vajay István. 4000 példányt terveztek, de papírhiány
miatt csak 2500 készült el. 1946 novemberétől a lap a fővárosban, az Igazság
Nyomdában készült.
1947. június 15-től, Gerencsér Ferenc lett a felelős szerkesztő. Sok segítséget
kapott Osztrovszky György nemzetgyűlési képviselőtől és a fővárosban dolgozó
Gál Istvántól, a későbbi bányaigazgatótól. Gerencsér 1948. júniusáig töltötte
be ezt a tisztet. A köztes időben Rajk András volt a felelős szerkesztő, azonban
nevét sehol sem jelzik. Felsőgallai szerkesztésem hírnevemet csekély mértékben
növelte, bennem a rang a nagy. írja visszaemlékezésében.3
Csaba Imrét 1948. okt. 10-től a pártközpont sajtóosztálya
helyezte Tatabányára Pápa, Sopron és Veszprém után. Nem akartam újságíró
lenni, de 1945 áprilisában a párt erre kötelezett, nyolc általános iskola végzettséggel
és lakatos szakipari képesítéssel. Az új helyen mostoha körülmények fogadtak.
Ami a szerkesztőség és a kiadóhivatal személyi állományát illeti, az most én
vagyok egy személyben. Igaz, a lapon szerepel a kiadásért felelős személy neve,
de az csak formaság. Továbbra is a mosókonyhaszerű helyiség a szerkesztőség
és egyben lakás is. A nyomda egy barkácsműhely a X-es pártközpont udvarán.
Egy ember szedte a betűnként kézzel a szöveget, illetve csak szedte volna, ha
lett volna elég betű. Oldalanként kellett matricázni, hogy a betűket szét lehessen
osztani és szedni a következő oldalt. emlékezik vissza.4
Ez a Bányászok Könyvnyomdája volt Tatabánya-Újtelepen, ahol 1947. november 27-től
készült az újság, ekkor már 3-4000 példányban. 1948. november 27-től a Szabad
Győr nyomdája állította elő a 6000 példány körüli lapot. Csaba Imrének az év
vége felé munkatársa és egyben felelős kiadója Joó József lett, aki a lapot
terjesztette, majd Beleznai András követte. 1948. november 7-től a felelős kiadó
a Magyar Dolgozók Pártja (továbbiakban: MDP) Megyei Bizottsága volt.
1946. május 12-én írják: A lap árának változása sok előfizetőnek
gondot okoz, így az előfizetési díj adópengőben lesz. Egy havi 1500.-, negyedévi
előfizetés 4500.- adópengő. Az új pénz, a forint bevezetése után 1 szám 50 fillér,
havi előfizetés pedig 2.- Ft.
1948. november 7-től új külsővel jelent meg a lap, ami egyúttal tartalmi
változást is jelent. A kisebb [betű]fej, a hosszabb és apróbb betűvel
szedett hasábok lehetővé teszik, hogy ezentúl több cikkben foglalkozhassunk
vármegyénk dolgozóinak problémáival [...] Mindezekhez a hely jobb kihasználása
egymagában nem elég: szükséges az is, hogy olvasóink közvetlenebb kapcsolatot
tartsanak a lappal. Ne csak olvasóivá, hanem egyúttal íróivá is legyenek
az újságnak.5
Összeállításunk a bányászat, a bányászok eredményeinek,
életkörülményeinek és problémáinak a bemutatására törekszik. Nyilván szólni
kellett az újságról is, amelynek alapján ez az írás készült, amellyel
az volt a célunk, hogy a 60 éves Tatabánya, ill. elődtelepüléseinek 1945-1948
közötti eseményeit életközelbe hozzuk.
Bányászat,
bányászok
1945. március
21-ig a gyakori bombázások és a harci tevékenység elhúzódásával a bányatelepek
nem szenvedtek nagy károkat. Az országosnál kedvezőbb helyzetet az a tény
is mutatja, hogy Tatabánya 11 bányaüzeme közül csak 3 nem volt termelőképes
állapotban. Az üzemeket, objektumokat nem érte nagy kár, azonban a termeléshez
szükséges nyersanyagok hiánya, a szállítási eszközök, szerszámok, gépi
berendezések megrongálódása akadályozta a termelés megindítását. 1945
nyarán nagy gondot okozott a bányafa, a robbantóanyag, kenőolaj, gépszíj
beszerzése, amit a pénzhiány és az élelmiszerellátás még súlyosbított.
A szén szállításához szükséges vagonjavítási munkákat a rohambrigádok
végezték. A széntermelés megindításával egyéb üzemekben is megkezdődték
a háborús károk helyreállítását.6
A tatabányai bányászok már 1945-ben szorgalmazták a
bányák államosítását. Az I. Országos Bányászkongresszus május 11-12-én
megvitatta a termelés, az élelmiszerellátás, a bérrendezés kérdését, a
tatabányai küldöttek a bányák államosítását követelték. Az év végén a
széntermelés a mélypontra süllyedt, amely a fenti nehézségekre vezethető
vissza.
Az iparügyi miniszter az 50.100/1945. sz. rendelete7
szerint az 50- nél több munkást foglalkoztató üzemekben létre kell hozni
az üzemi bizottságokat, amelyek a termelés megindítására, a dolgozók érdekeinek
védelmére alakultak meg; hatáskörük javaslattevő, a tulajdonost ellenőrző
jogosítványokból állt. (később feladatuk, irányításuk a szakszervezetek
kezébe került, az államosítással elvesztették eredeti funkciójukat és
átalakultak üzemi, szakszervezeti bizottságokká.) az üzemi bizottságok
I. Országos Konferenciáját július 12-13-án tartották meg. december 6-án
az ideiglenes nemzetgyűlés határozott a szénbányák államosításának előkészítéséről.
1946. január 3-én a két munkáspárt és az Országos Szakszervezeti
Tanács az üzemi bizottságok újraválasztását javasolta, amely február 1-jével
meg is történt, 80%-os kommunista győzelemmel.
1946. február 8-án a tatabányai bányászok a széntermelés
biztosítása érdekében versenyre szólították fel az ország bányászait.
A széncsata néven ismert mozgalom elérte célját: a napi 500
vagonos széntermelés, amelyet májusra sikerült teljesíteni, megmentette
az országot a válságtól. A széncsata sikere is hozzájárult ahhoz, hogy
a Nemzetgyűlés 1946. július 26-én törvénybe iktatta a szénbányák államosítását.
A Magyar Általános Kőszénbánya Rt-t (továbbiakban: MÁK Rt.) nem mint kombinált
jellegű vállalatot államosították, hanem csak a bányákat és az erőműveket.
A Tatabányai Hőerőmű már 1945 augusztusában áramot adott a fővárosnak.
(Az államosítás után a Magyar Állami Szénbánya Rt. (továbbiakban: MÁSZ)
tulajdonában maradt 1948-ig.)8
A MÁK Rt. tulajdonában maradt a karbidgyár, a cementgyár, az alumíniumkohó,
a kő- és márgabánya és a mészüzem. ez a tény a későbbiekben sok ellentmondást
szült.9
1946. november 26-án jelent meg a 23.500/1946. M.E.
sz. rendelet, az államosított szénbányászat irányítására létrehozta a
Magyar Állami Szénbánya Rt-t (a továbbiakban: MÁSZ).
A munkaverseny tovább folytatódott. Ebben a helyzetben
és az ország újjáépítése érdekében kifejtett lendületben az MKP III. Kongresszusára
készülve a tatabányai bányászok versenytervezetük 20. pontjaként állami
gimnázium létesítését határozták meg. A felelősök Osztrovszky György vegyészmérnök,
nemzetgyűlési képviselő és Mannherz Antal, a MÁSZ Központi Üzemi Bizottságának
elnöke volt. A bányászok nem csupán a versenyt nyerték meg, hanem a gimnázium
ügye is megoldódott, szeptember 23-án nyitotta meg kapuit.10
A tatabányai üzemek termelése azonban elmaradt a bányaüzemek
mögött. 1946 októberében a MÁK befejezte a revíziót az államosítással
átadott berendezésekkel kapcsolatban. A pártkongresszus tiszteletére a
bányászok felajánlásai alapján 600 vagonos a széntermelés, azonban a bányászati
fejlesztésekhez szükséges munkaerő utánpótlásának biztosítása és a bányák
korszerűsítése, gépesítése szükséges. Problémák voltak a szénszállítással;
ezt a Gépműhely dolgozói úgy oldották meg, hogy 11.688 munkaóra alatt
a bánhidai pályaudvaron lévő kocsironcsokból 100 darab újjáépített vasúti
kocsit varázsoltak.11
1947. július 1-jén a Nemzetgyűlés elfogadta az 1947:
XII. tc-t a 3 éves tervről, amelynek végrehajtása augusztus 1-jével kezdődött.
Előzetesen elkészült a szénbányászat 3 éves terve is, amely sok tennivalót
tartalmazott lakásépítés, gépesítés stb. terén.12
A terv végrehajtásának biztosítása érdekében az üzemekben kijelölték a
tervmegbízottakat.13
1947. február elején rendezték meg az I. Kommunista Országos Bányászkongresszust,
tatabányai küldöttek részvételével.
A szénfeltárással kapcsolatban olvashatjuk, hogy a
Bányaföldtani Kutatási Osztály jelentése szerint Németegyháza, Mány,
Csabdi környékén nem folynak kutatások, a MÁSZ nem tervezi. A korábbi
kutatófúrás adatai szerint 5-700 q szén lehet, de csak a 3 éves terv után
foglalkoznak vele.14
Szeptember 6-én a Kőszénkutatás a 3 éves terv keretében című cikk
is említi, hogy a korszerű irányítás alatt kutatómunkát a tatabányai és
oroszlányi medencében nem tervezik, ugyanis a medence nyugati folytatásának
feltárása folyamatban van. Közben az újság folytonosan közli az
egyes aknák rohamcsapatainak eredményeit, megjegyezve, hogy a VI-os aknán
nehéz körülmények között dolgoznak, mivel közel egy évig víz alatt volt.
1947. május 1-jét Tatabányán 811 vagonos termeléssel
ünnepelték. Az augusztus 6-i számban olvashatjuk Timmer József
cikkében hogy a MÁK helyett ideje lenne, hogy a MÁSZ felirat kerüljön
a bányavállalat székházára. A munkások régi követelése, hogy a demokráciában
munkásvezetők legyenek, hogy bányászok is kerüljenek a bányaigazgatóságba.
Az augusztus 3-én tartott értekezleten elfogadták, hogy a jelenlegi bányaigazgatóságnak
egyharmada rátermett, okos ember, munkás legyen.
A cikkek sokat foglalkoznak a szénbányászat 3 éves
tervének bányászati feladataival. A bányaüzemek gépesítése fokozatosan
történt. 1947 áprilisában a Weiss Manfréd Művektől 120 új csille érkezéséről
és folyamatosságáról tudósít a lap, azonban a dolgozók újításai is rengeteget
segítetek, ugyanis találmányaik és terveik alapján új gépek szolgálták
a termelést a Központi Gépműhelyben.15
Így pl. a Gépműhely látja el csillével a szénmedence bányaüzemeit: olyan
gépet gyártottak, amely 16 óráról 6 órára csökkentette a csillelemez-köpeny
hajlítását, csillelemez- fúrógéppel.16
A témánál maradva említjük meg a napjainkat is idegesítő és megbotránkoztató
grafitiket, vagy firkákat, amelyek már ebben az
időben is léteztek, igaz, hogy nem középületeken, hanem a csillék oldalán.
Tűrhetetlen és ízléstelen »irodalom« és »rajzművészet«,
amely a legtöbb csilleszekrény ajtaját »díszíti«. Tűrhetetlen
azért is, mert a csillék közforgalmi utakon haladnak és a jó ízlésű embereket
megbotránkoztatják.17
A bányászok eredményéről a rádió is rendszeresen tudósított
a Bányászfélóra című műsor keretében, ahol 1947 pünkösdjén tatabányai
bányászok szerepeltek.
Az Országos Ipari Termelési Tanács kitüntette a tatabányai
rohammunkásokat.1
A
folyamatosan növekvő termelés jelzi, hogy 1948 januárjában 910 vagonnal
országos termelési rekord született. Márciusban kiváló eredménnyel
napi 1000, 1040 vagon szénnel megnyerték a munkaversenyt és a vándorzászlót.
A XI-es akna dolgozói május végén határozták el, hogy a 3 éves tervet
2 év és 4 hónap alatt hajtják végre, hozzájuk csatlakozott a VII-es akna
is. A tatabányaiak által kezdeményezett versenymozgalom júniusra országossá
vált. A teljesítmény lehetőségei azonban nem mindenütt voltak adottak,
így pl. a síkvölgyi aknában, ahol igen nehéz körülmények között dolgoztak.
A mi kőzetbeágyazásos vékony telepünket nem lehet összehasonlítani
a nagyüzemek vastag és tiszta telepeivel. írják nyílt levelüket
a munkaversenyről.19
Július 31-én Apró Antal adta át az első élmunkás jelvényeket
az új élmunkásoknak a X-es pártkörzetben. (Ezt az eseményt megelőzően
március 30-án kaptak jelvényt a kiváló dolgozók, ezen kitüntetést akkor
alapították. A neveket közli az újság.) Az élmunkásokat akkor még nem
sztahanovistáknak nevezték, azonban már megjelent Sztahanov neve az 1947.
augusztus 3-iki számban, még Sztachanov-ként. (A Donyec-medencei bányász
1935 augusztusában új módszerével növelte a termelést, egy váltás alatt
102 tonna szenet termelt ki, ami világrekord volt, hiszen csak kalapáccsal
dolgozott. Későbbi utódait nevezték sztahanovistáknak.)
A munkaversenyben újabb kihívás volt az I. Élmunkás
Kongreszszus.20 A munkaverseny
eszköz a termelés folyamatában. Az ország romokban hevert, a bányászok
megértették, hogy szén nélkül nincs ország [...] Ha a felszabadulás utáni
időkben a bányászok nem állták volna meg a helyüket, az ország nem jutott
volna tovább. Az első láncszemet a bányászok adták, ez a széncsata megnyerésével
kezdődött és a munkával fejlesztettük tovább.21
Októberben indult a szocialista brigádmozgalom, elsőként a VII-es,
majd a XIV-es aknán.
Az 1948. október 31. számban olvashatjuk, hogy megszűnik
a MÁSZ, amelynek ezen év áprilisától Osztrovszky György országgyűlési
képviselő lett a vezérigazgatója, és helyette megalakul a Szénbányászati
Ipari Igazgatóság, amelynek igazgatója továbbra is Osztrovszky maradt,
akit a Minisztertanács nevezett ki. Az új intézmény működési körében két
ipari szervezet alakult ki: a Borsodi Szénipari Központ Miskolc székhellyel;
a Középdunántúli Szénipari Központ Várpalota székhellyel. Ez utóbbi központ
irányítása alatt 10 Szénbánya Nemzeti Vállalat alakult, így a Tatabányai
Szénbányák NV is.
1947 júniusában vált szükségessé a balesetelhárító
bizottságok létrehozása, amelyet az előző év végén rendelt el az Országos
Társadalombiztosítási Intézet (OTI) és a MÁSZ, a bányamunkásság érdekében.
Szeptemberben megállapították, hogy csökken a balesetek száma: novemberben
27 üzemben alakultak meg, ugyanakkor átszervezték az üzemőrséget is, akik
igazoltatták a belépőket.
A bányamentőknél is változások történtek. Már 1946.
november 26- án közli az újság, hogy levizsgáztak a bányamentők, akik
a több hónapos mentőiskolában elméleti és gyakorlati kiképzést kaptak.
A régi mentőkkel együtt 210 főre emelkedett a számuk, közöttük aknászok,
vájárok, mérnökök, kőművesek, villanyszerelők.
Sajnos, előfordultak bányaszerencsétlenségek is. 1946
júniusában a Szabad Esztergom tudósít a XI-es aknán történt szerencsétlenségről,
ahol a szénomlásnak egy halálos áldozata volt, a másik bányászt sikerült
kimenteni. A bányászok több, mint 200 pengőt gyűjtöttek az árván maradt
családnak. 1947. április 13-án a XI-es aknában történt újabb szerencsétlenségnek
két halálos áldozata volt, majd augusztus 3-án a XVIII-as aknában egy
bányász vesztette életét egy csille elszabadulása miatt. Ekkor írja az
újság, hogy a balesetvédelmi bizottság feladata lenne a dolgozók oktatása
és a balesetelhárítási eszközök fokozottabb ellenőrzése. 1948. június
13-án a síkvölgyi aknában omlott össze egy fejtés, a bányászokat 12 órán
át zárta el a külvilágtól. 1948. június 20-án a VIII-as aknában történt
halálos kimenetelű baleset, de nem volt kivétel a Központi Műhely sem,
ahol sorozatban fordultak elő.22
A bányászok megemlékeztek mártír társaikról is. A XIV-es
aknán emléktáblát helyeztek el a nyilasok által kivégzettek Buba
István, Kaposi János, Erdész Konrád emlékére; hasonlóan a Gépüzemben
Adamek Miklós, Eibeck Imre, Borbély Sándor, Valusek László, Neuschl József
emlékére. A XI-es aknán emlékkövet állítottak a nyilasok által elhurcoltakra
Moravcsik József, Stepancsics István, Héder Károly emlékezve.23
A Központi Gépműhelyben egyik munkatársuk, az 1944. november 3-én a nyilasok
által elhurcolt Szél Mihály emléktábláját leplezték le a két munkáspárt
vezetőinek részvételével.24
Az újság két folytatásban közli a szénbányászat történetét2,
majd két évfordulóra emlékezik 1948. szeptember 5-én: az 1919. szeptember
6-iki csendőrsortűzre és az 1944. szeptember 8-án történt tömeges letartóztatásokra,
amikor a nyilasok elhurcolták a szabadságért küzdő bányászokat.
Az 1919-es csendőrsortűzre emlékezve 1951-től szeptember
első vasárnapján rendezik meg a bányásznapot. A legelső bányásznap 1947.
június 22-én volt, amit a MÁSZ kezdeményezésére Tatabánya pedagógusai
rendeztek a tanév befejezésekor. A Népházban tartott ünnepségen a MÁSZ
vezetőségén kívül nagyon sokan megjelentek. Délután az újtelepi tánctéren
800 tanuló tornabemutatóját nézhették meg az érdeklődők, majd a Bányászzenekar
szórakoztatta a vendégeket.
A bányásztársadalomban népszerű volt az érdekeit képviselő,
a Bányamunkások Szövetségének a lapja, a Bányamunkás. Az SZDP Tatabánya-Újtelepi
Szervezetének kiadásában megjelent a már említett Barátság című
hetilap alcíme szerint A szocialista bányászok lapja, majd
A magyar bányák dolgozóinak lapja. [...] sose volt,
még a helyi SZDP lapja sem, hanem annak a jobboldalnak egyik kiadványa,
amely a munkásosztályra és a demokráciára egyaránt ártalmas. Az a véleményünk,
hogy testvérpártunk baloldalának tényleges győzelme esetén a Barátság
előtt két út áll: vagy átváltozik szociáldemokrata folyóirattá,
vagy pedig mint egy leleplezett frakció feleslegessé vált sajtóorgánuma
beszünteti áldatlan tevékenységét.26
A Bányamunkás című lap megjelenésének 33. évfordulója
alkalmából sajtónapot tartottak Tatabányán a lap szerkesztőségének szervezésében.
A felszólalók a munkássajtó jelentőségét méltatták és kérték, hogy kiemelten
foglalkozzon a bányavidékek problémáival: a hat bányakerületben 96 sajtómegbízott
dolgozik a lap számára.27 Júniusban
a Bányamunkás tatabányai sajtóbizottsága által kezdeményezett három
hónapos sajtóversenynek országos visszhangja volt a bányakerületekben.
A lap üzemi terjesztése, a cikkek, riportok stb. beküldése és szervezése
alapján Tatabánya vezetett az országos versenyben.28
*
A
szénbányák államosítása után a MÁK Rt. tulajdonában maradt a többi üzem,
azonban komoly problémák voltak az anyag- és egyéb ellátással. 1947. november
27-én közölte az újság, hogy Szénhiány miatt leállnak a MÁK Rt.
ipari üzemei, 300 munkást akarnak elbocsátani. Ezekben az üzemekben
a tatabányai ipari munkásság 12%-a dolgozott.
1948. április 29-én fogadta el az országgyűlés az 1948:
XXV. tc-t a 100 munkásnál többet foglalkoztató üzemek államosításáról,
amelynek hatályba lépése után Nemzeti Vállalatokká alakultak át.
A MÁK Rt. által 1911-ben létesített Bauxit- és Portland
Cementgyár 1945 utáni helyzetéről nem ismerünk adatokat, mivel az újságban
csak 1946 novemberében olvashatjuk, hogy a gyár belső üzemrészében, a
zsákgyárban megindult a munka, 50 nő 14.000 papírzsákot készített. 1947
júliusában a dolgozók a gyár államosítását követelték, mivel az államosított
üzemekhez képest minden vonatkozásban hátrányban vannak. A nagy mértéket
öltött lakáshiány miatt 55 család lakott mosókonyhákban vagy pincékben.
Sok az új dolgozó, a Mésztelepen 120-ról 318-ra emelkedett a számuk. Az
államosítás után az üzem következő évi terve szerint takarékossággal,
az önköltség csökkentésével és az újításokkal érnek el eredményeket.
A Felsőgallai Mészkő- és Márgabánya a Keselő-hegyi
eocén- és triászkori kővagyon kitermelését 1902-ben kezdte el. 1946-ban
8000 köbméter mészkő és 25.000 vagon mész volt a termelés.29
A dolgozók 1948. november 18-án levelet küldtek a Munkabér Megállapító
Bizottsághoz, amelyben a fúrómunkások normaemelését kérték.30
A Felsőgallai Mészgyárban (Mészüzemben), a Fehér
pokolban a rendkívül nehéz munka ellenére túlteljesítették az előirányzott
termelést. A dolgozók a munkásbíróságok felállítását kérték.
Az 1938-ban létesült Alumíniumgyár is nyersanyaghiánnyal
küzdött, ennek ellenére a folyamatos termelés 1945 áprilisában megindult.
Igazgatója Osztrovszky György vegyészmérnök volt. 1947 májusától növekedett
a termelés, mivel az alumínium a fémipar egyik legfontosabb alapanyaga.
A gyárban a szakmai utánpótlás nevelése is folyt; 1947 decemberében szakmunkásképző
tanfolyam indult, a végzettek szakmunkások lehettek. 1948 márciusában
a 2730/1948. sz. kormányrendelet döntött az Állami Bauxit- és Alumíniumipari
Rt. létrehozásáról. A gyárat az első tervév folyamán 400.000 Ft beruházással
bővítették.
1947 augusztusában érdekes módszerrel bizonyították
a magyar alumínium mindenre alkalmas voltát: a kőbányánál, az iroda előtti
térségen alumíniumból készült, munkást ábrázoló szobrot állítottak fel.
Talán érdemes megemlíteni a neveket: a munka szobrát Halusán Tibor napszámos
mintázta meg, az öntést Topolovsek Ferenc végezte, Geremi alugyári mérnök
segítségével.
Szociális
helyzet
Szakszervezetek,
bérezés, nyugdíjak
Az
1945. február 5-én megalakult Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának
kezdeményezésére június 15-én újjáépítési verseny indult. Rövidesen létrejött
a Magyar Bányamunkások Szabad Szakszervezete, amelynek helyi szervezete
a Tatabányai Szénbányák Szakszervezeti Bizottsága.
1946. június 30-án rendezték meg Esztergomban az első vármegyei szakszervezeti
kongresszust, közel 300 küldöttel. Fő programja a béke és az ország helyzete
volt.31
Még ebben az évben megalakultak a szakmaközi bizottságok a különböző tagegyesületek
helyi szervezeteinek képviseletében. A tatabányai szakmaközi bizottság
kiváló tevékenységét mutatja, hogy a szakszervezeti mozgalom irányítójaként
számos problémát megoldott, előadásokat szervezett, követelte a kollektív
szerződés megkötését. Tagjai a Bányamunkások felsőgallai és tatabányai
szervezetei, orvosok, mérnökök, technikusok, pedagógusok, vasutasok szakszervezetei
és a kereskedelmi alkalmazottak.32 November
hónapban a tatabányai bányászok Nagy Ferenc miniszterelnökhöz fordultak
panaszaikkal: A tatabányai munkásság egyre jobban érzi, hogy az
alacsonyan megállapított bérek mellett mind nehezebbé válik a megélhetés.
Az árukészletek az üzletekből eltűntek. A munkások bérét az egyetemes
bérszerződés úgy állapítja meg, hogy a családos dolgozók még a létminimumot
sem tudják megkeresni. [...] A magyar munkásság megmutatta: dolgozni akar,
munkáját az egész Európában megismerték: jogunk van számlát benyújtani,
jogunk van követelni! a beadványról a minisztertanács ülésén
tárgyaltak, sürgős megoldást ígérve.33
A bányászok követelték a nyugdíjak rendezését is, mivel
a háború és az infláció tönkretette a nyugbérintézményt. (Megemlítjük,
hogy 1945. szeptember 18-én a Minisztertanács 50%-kal emelte meg
az inflációra való tekintettel a béreket és a nyugdíjakat.) Meg
kell oldani, hogy a 65 évnél fiatalabb munkaképesek dolgozhassanak, az
ennél idősebbek és a munkaképtelenek nyugdíjat kapjanak addig, amíg a
nyugbérintézmény véglegesen nem rendezi. Vegyék fontolóra a nyugdíj előtt
álló munkások ügyét is.34
1946. november 1-jén bányász nagygyűlést rendeztek
Tatabányán. A 3-400 főnyi hallgatóság a nyugbérek alacsony voltát kifogásolva,
megoldást keresett. Az öregségi nyugdíjkorhatárt visszaállították 60 évre,
azonban mind az OTI, mint az infláció miatt több kórházat kellett bezárni.35
A Tatabányai Üzemi Bizottság az újságban tette közzé beszámolóját, amely
szerint fő feladat a rombadőlt ország újjáépítése, a széntermelés fokozása.
A termelés színvonalának megoldására prémium rendszert dolgoztak ki, majd
megállapították, hogy a közélelmezés a múlt évhez viszonyítva javult.
A szakszervezetekben elkezdődött a nyugdíjemelés tárgyalása is. 1946 decemberében
a tatabányai szakcsoport is beszámolt munkájáról: Elkészült a kollektív
szerződés, 25 nap lett a szabadság, meg kell teremteni a két munkáspárt
egységét.
Mit harcolt ki a szakszervezet a dolgozóknak?
teszi fel a kérdést újra az 1947. június 1-jén megjelent cikk:
25 nap szabadság, és a büntető pénzek fizetésének eltörlése; halálos
baleset után a család megkapja a 40 szolgálati év után járó nyugdíjat;
a 35 év munkában eltöltött év után 2%-os emelést; azonban
az új kollektív szerződés kidolgozása még folyik a parlamentben [...]
A tatabányai üzemi bizottságoknak nagy érdemeik voltak az államosításban,
a széncsatában és az infláció megfékezésében. A Kommunista Párt a nyugdíjasokért
című írásban az újtelepi MKP-székházban rendezett gyűlésre utalva ismerteti
a követelményeket: 1. minden nyugdíjas kapja meg az élelmezést az élelemtárban;
2. július végén, augusztus elején gyorssegélyként kapjanak egy havi nyugdíjat;
3. szeptember végén emeljék fel az illetményt, vezessék be az éves besorolást;
4. emeljék fel a rokkantsági járulékot 150%-kal; 5. az 1945 előtti két
évet vegyék figyelembe, számítsák bele a nyugdíjba.36
Probléma volt a hadifogságból hazatértek nyugdíjügye is.
A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége (VHBSZ) 1947. október 12-iki választmányi
ülésén tiltakozott a fogságban eltöltött évek megvásárlása ellen, ugyanis aki
katonaként fogságba esett, csak úgy jogosult a nyugdíjra, ha ez eltöltött éveket
pénzben megváltja. (Az üggyel kapcsolatban több írást nem találtunk.)
A szakszervezeteknek sikerült elfogadtatni az 1914 előtt bevezetett nyugdíjakat,
tekintet nélkül arra, hogy az illető személy melyik bányánál dolgozott és fizetett
be járulékot. A 40 évnél hosszabb szolgálati idő után a nyugdíjasok évszáma
8%-ról 25%-ra emelkedik.37
Októberben felemelik a nyugbéreket írja az újság 1947. szeptember
17-én. Ezzel be is fejeződik a vizsgált időszakunkban a nyugdíj-ügy.
Lakáshelyzet
Tatabánya
névadó települése a bányanyitást követően (1896) alakult ki. A bánya körül
létrejött az un. ótelepi kolónia. A bányatelep kialakítása, szerkezete
tükrözte a bányában kialakult kasztrendszert, amely a lakásviszonyokban
is kifejezésre jutott. A telep szélén épültek a kertes, tiszti lakóházak,
a vasútvonal mentén a munkáskolónia háza, többségében az utca szintjénél
mélyebben elhelyezett, hatajtós épületekkel, a házak előtt nyitott szennyvízcsatornával.
Az összefoglaló néven Újtelepnek nevezett kolónia több részből állt. A
lakótelepek részben Bánhida, részben Felsőgalla területén épültek, elnevezésüket
a közelükben lévő aknákról kapták. Építésük a század első felére tehető.
Így: a VI-os, a VII-es, VIII-as telep, a Partizán telep és a Nyolcasi
félsor.
1946 októberében a Korszerű munkáslakásokat a bányavidéknek
című cikkben olvashatjuk, hogy a helyi sajátosságok figyelembe vételével
rendezni kell a várost(!), a nem megfelelő lakásokat le kell bontani,
helyettük másokat, korszerű épületeket kell építeni. (Megjegyezzük,
hogy az 1947. november 2-én megjelent írás szerint csak szoba-konyhás
lakásra van építési engedély a Mésztelepen a MÁK-tól, annak ellenére,
hogy a Magyar Közlönyben közölt rendelet szerint három helyiségnél
kisebb lakásokat nem lehet építeni.) Több gondot kell fordítani
a bányász lakótelepekre írja az újság 1946 november végén,
mivel a vállalati lakások nem felelnek meg a követelményeknek. Egy
nagycsaládos bányász nem emberhez méltón szorong szűk, egyszobás lakásában;
amint kilép a konyhából, ott folyik a nyitott szennyvíz csatorna [...]
Ivóvíz nincs a lakásban, csak az utcákon, nagy távolságban. 1947.
március 9-én jelent meg a Tatabányai Bányaigazgatóság hivatalos jelentése
a szociális helyzetről. Többek közt megállapítják, hogy a munkások egészségügyi
helyzete kielégítő, azonban a lakótelepek állapota és elhelyezése nem
megfelelő. Az ótelepi lakások nedvesek, a levegő szennyezett, mert az
erőmű kéményén nincs tisztító berendezés. A klozetok a házak végén vannak.
A tatabányai Ótelep, Partizán-telep, a volt internálótábor lebontása,
illetve a jelenlegi épületek átalakítása, átépítése, megtisztítása, a
nyitott kanálisok lefedése, a jelenlegi klozetrendszer megszüntetése nagyon
fontos feladat. Ezekben a kérdésekben a Bányaigazgatóság építkezési osztálya
dolgozhat ki megfelelő terveket.
Lakásínség, tömegnyomor, bacilusfészkek a tatabányai
bányatelepeken olvashatjuk 1947. június 22-én. A cikk megjelenése
után a MÁSZ vizsgálatot indított, elrendelve az utcák öntözését, [...]
a VI-os telepi lakásokból az állatok eltávolítását és a telepen lévő 6x6-os
szobák kettéválasztását, szeneskamrák építését, valamint a Vasút utca
lezárását a forgalom elől. (ui. a kolónia legrégebben épült utcájában
a házak előtt voltak a WC-k.)38
A háborúban megrongálódott házakat rossz minőségű anyaggal javították.
Tatabányán 240, Újtelepen mintegy 500 lakás lett helytelen anyaggazdálkodással
kijavítva. Sok lakás ablaka papírral, vagy deszkával fedett
még 1947 októberében is, mivel az üveget a luxusvillák ablakaira, ill.
az üzletek kirakataira használták fel.39
1947. júniusában ismét a kilátástalan lakáshelyzetről
ír az újság, a cikk címe Kik kapjanak lakást? szinte költői
kérdés marad, mint a decemberben megjelent írás is: Van-e, vagy nincs
lakáshiány? A hatalmas méreteket öltött lakásínségre különböző megoldásokat
alkalmaztak. Az MKP javaslatot terjesztett be az Országos Földhivatalhoz,
hogy a kitelepített családok házait bocsássák a MÁSZ rendelkezésére. A
szlovák és sváb kitelepítések során Felsőgallán és Bánhidán 250 lakás
találta meg új tulajdonosait.40
Szeptemberben elkezdődött a házhelyek kijelölése is. A MÁSZ és a MÁK 3.000
házhelyet adott, amelyen 4.000 munkáslakás épülhet. A községek értekezletén
szociális és egészségügyi szempontokat vettek figyelembe: így Koldusszállás
erdős részén 300 kh területen a MÁSZ és a MÁK között oszlik meg a mintegy
1.000 házhely; az Alsógalla-Bánhida vasútállomás, ill. a község területén
mintegy 250 kh területet jelöltek ki 1.500 lakás építésére a vasút mindkét
oldalán. Csákányospusztán kizárólag a bányamunkások részére kertvárost
terveztek, 100 kh területen 400 lakáshelyet jelöltek ki.41
Azonban nem ment minden zökkenőmentesen. 1948 januárjában még nem utalták
ki a házhelyeket Bánhidán, annak ellenére, hogy a múlt esztendő augusztusában
a jelentkezők már befizették a szükséges összeget, 25.- Ft-ot.42
Tatabánya megyei város képviselő-testülete 1948. február 20-iki ülésén
egy testületi beadvány a házhelyek kijelölését szorgalmazta; azt a választ
kapta, hogy a Megyei Földhivatal a házhelyek kimérését még ez évben elvégzi.43
Az október 20-iki tanácsülési jegyzőkönyv szerint a Komárom Megyei Földhivatal
helyszíni szemlét tartott a város házhelyrendezése ügyében.44
A
lakáshelyzet enyhítésére 1948 augusztusában megalakult a Tatabányai Házhelybizottság.
Az új házhelyeket 1350 bányász részére Tóváros és Baj községek határában
jelölte ki. Tatán van ezer(!) dolgozónak házhely, ha erre adna az
állam hosszú lejáratú kölcsönt, két év alatt megoldódna Tatabányán a lakáshelyzet.45
Egy évvel később, augusztus 29-én Tatabánya Város Polgármesteri Hivatala
Felhívás-ban értesítette a házhelyigénylőket, hogy a tatai
házhelyek telekkönyvi végzésének ünnepélyes kiosztása a Bányamunkás Szakszervezet
(volt Noll-féle vendéglő) helyiségében lesz. Nem tudni, mi történt,
ugyanis az ügynek még csak nyomát sem leljük a jegyzőkönyvekben sem...
1947. július
27-én közli az újság, hogy A MÁSZ a lakáshiány enyhítésére új bányász
lakótelepet épít Tatabányán. Az új lakótelep a bánhidai betonút
mentén, a sportpályával szemben lesz, az Ótelepen. Az erdő helyére öt
kétemeletes épületet terveznek. Három épület 70.5, kettő pedig 65.5 négyzetméter,
az öt házban 129 lakás lesz. A versenytárgyalást szeptember végéig írta
ki a MÁSZ. 1948. április 15-én bokréta ünnepet tartottak. Közép-Európa
legmodernebb munkáslakásai épülnek fel Tatabányán, a szakértők véleménye
szerint.46
A lakásokat központi fűtéssel, villanyvilágítással, villanytűzhellyel,
fürdőszobával, parkettával látják el. A 10 millió forintos költséggel
épülő házakban 84 (!) család jut 2-3 szobás lakásokhoz. (A mai Ságvári
úton.) A házak már a 3 éves terv keretében épülnek. Problémák voltak a
lakáselosztással. Az Olvasóink írják című rovatban olvashatjuk:
Nagyon sokan dupla lakásban laknak, kiknek erre nem lenne szüksége.
Tudunk olyan családot, amely hetedmagával egy helyiségben zsúfoltan lakik.
A város vezetőségének nagyobb gondot kellene fordítania az igazságosabb
elosztásra.47
Hatalmas építkezések Tatabányán a 3 éves terv
keretében, ezzel megszűnnek majd a rossz lakásviszonyok.
írja az újság 1948. november 3-án.
A kolóniák Ótelep, Újtelep szanálása
a lakások korszerűtlensége, a bányaművelés következtében történő
károsodások miatt 1968- 1978 között folyamatosan történt. Lakosaik
a város új lakótelepein találtak otthont.
Egészségügy,
üdültetés
A Nemzeti
Segély 1945-ben az MKP kezdeményezésére alakult meg, társadalmi szervezetként.
A bányatelepüléseken gyakran megfordultak a szervezet munkatársai. A
legnehezebb időkben, amikor óriási probléma volt a szállítás, a szervezet
jelentős élelmiszert szállított Tatabánya dolgozóinak.
1946 november elején a tatai járás tisztifőorvosa,
területe közegészségügyi helyzetével kapcsolatban írta, hogy a járás két
tüdőgondozójának adatai 530 beteget tartanak számon. Igen fontos lenne
a Társpénztár keretein belül tüdőosztály, ill. tüdőszanatórium létesítése,
mivel a tuberkolózis népbetegség, áldozatait a legsűrűbben lakott területeken,
a bánya- és az ipari munkások közül szedi. (A Társpénztár, Bányatárspénztár,
Társláda a bányamunkások biztosításának az alapja, olyan szervezet, amely
a munkásoknak és családtagjaiknak betegség, rokkantság, halál esetére
biztosítást ad. Tatabányán a bányanyitást követően 1898-ban
alakult meg, az OTI létrejöttéig önálló volt, majd később TB-kifizetőhely
lett.)
1947 januárjában a MÁSZ egészségügyi célkitűzéseit
olvashatjuk, miután a szénbányákat átvette az állam. Az államosítás és
a centralizáció során egységes szervezetet építenek ki. A Társpénztár
hatáskörét kiterjesztik a rokon területekre is, amelyek eddig más betegbiztosítóhoz
tartoztak. Az új szervezetnek tagja lesz a MÁSZ hatáskörébe tartozó összes
üzem munkavállalója, egészségügyi körzetek, orvosok és segédszemélyzet,
a körzeti orvos felettese a központban lévő bányafőorvos.
Egy 1947 januárjában megjelent cikk szerint a Népjóléti
Minisztérium támogatásával Síkvölgyön, a hajdani Vida-kastélyban készül
a tüdőszanatórium, (március 1-től hat hónapon át 50 ezer pengővel segíti)
majd a minisztérium szerződést köt a Bányatárspénztárral, hogy vállalja
40 ágy fenntartását. A Földművelésügyi Minisztérium ígérte, hogy a 15
szobás kastély melléképületeit is átengedi. A bányamunkásság tüdőszanatóriumát,
a 60 kh park közepén lévő, 80 ágyas, korszerűen felszerelt intézményt
1948 júniusában Olt Károly népjóléti miniszter adta át rendeltetésének.
A bányászokat és a lakosságot nemcsak a szilikózis,
a tbc és a reuma betegítette meg, hanem a golyva is. Tatabányán minden
harmadik ember golyvás, amelyet a vizsgálatok szerint a
víz jódhiánya okoz. Ennek ellenszere a jódos konyhasó, amelyet az élelemtárak
sürgősen beszereznek, hiszen közegészségügyi szempontból rendkívül fontos.
Problémák voltak a közegészségügy területén is, bár
az 1960/1946. sz. M.E. sz. rendelet előírta, hogy mindenütt közegészségügyi
bizottságokat kell létrehozni.48
A Kutat és higiéniát a Partizántelepre című írásból megtudjuk,
hogy a telepen 102 lakás, 2 vízcsap és egy kerekes kút van. A kút közvetlen
közelében vezetik el a szennyvízcsatorna vizét.
A Nemzeti Segély I. Országos Kongresszusán 1947
áprilisában felszólalt Osztrovszky György országgyűlési képviselő,
aki a bánya- és ipartelepek környezeti szennyezettségéről, az utcák pormentesítéséről,
a csatornák lefedésének szükségességéről, tehát a közegészségügyi helyzetről
szólt, valamint a tervekről, többek között az orvosi rendelők decentralizálásáról.
1948. augusztus 27-én dr. Kereszty László tisztifőorvos
nyilatkozott az egészségügyi helyzetről: Emelkedik a születések
száma, nincs fertőző betegség, egymás után nyílnak az egészségügyi intézmények.
[...]A tüdőszanatórium és a tüdőgondozás ingyenes. Erdei iskolát szeretnének,
ahol a gyengébb és betegesebb hajlamú gyerekek tanulhatnának. [...] A
tüdőgondozás folyamatos, de az általános higiénia mindig szükséges.
Egy érdekes kezdeményezésről is szólunk. 1947 márciusában
a MÁSZ Igazgatósága Központi Bányabaleseti Kórház létrehozását javasolta
Budapesten.49A
javaslat nagy vitát váltott ki. Osztrovszky György országgyűlési képviselő
képtelen ötletnek tartotta és megválaszolta vitacikkében. A központ kórház
felépítése többe kerül, mint a bányatelepi intézmények hasznosítása;
a bányavidékek kórházait kell fejleszteni, a szociális bányászbetegségeket
tanulmányozni és leküzdésükhöz (szemrezgés, szilikózis, reuma stb.) tudományos
munka szervezendő. Az egyik nagy probléma a központ kórház létrehozásával
kapcsolatban az, hogy a főváros messze van és mire Tatabányáról átszállítják
a balesetben szendvedőket, akár meg is halhatnak [...] a látogatásuk is
nehézkes lenne.50
A szociálpolitikának egyik fontos része az üdültetés.
A lap 1946. október 17-ik számában Üdülőt kér Tatabánya, mert a
bányász az ország első rohammunkása és eddig még nem jutott idő arra,
hogy anyagi erejéből menjen a Balaton mellé. Az újságban megjelent,
hogy a felnőttek nem a magyar tenger mellett üdültek az első időkben,
hanem Hajdúszoboszlón; itt bányászüdülő létesült, amelynek ünnepélyes
megnyitása 1947. május 4-én volt. A 24 fős épületet 50 fősre tervezik
kibővíteni.51
1947 júniusában a kiváló eredményeket elért bányászok csoportjai Abbáziában
nyaraltak a MÁSZ költségén. A bányavasút dolgozóinak Leányfalun nyílt
lehetőség pihenésre.52
A gyermek számára kedvezőbb lehetőségek adódtak. Megszervezték
a gyermekek nyaraltatását. Franciaországban 54 gyermek nyaralt 3 hónapig.
Az 1947. május 25-iki cikk szerint a Nemzeti Segély, a MÁSZ, az MKP és
az MNDSZ összefogásával 1500 munkásgyerek üdülhetett a nyár folyamán Balatonalmádiban,
3 hétig, ugyanis a fentebb említett szervezetek 75.000 Ft költséggel állíttatták
helyre az almádi Zsófia gyermek üdülőtelepet, ahol kéthetenként 200 gyermek
üdültetéséhez a MÁSZ 32.000 Ft-tal járult hozzá.53
Az ünnepélyes felavatás augusztusban volt. Az ifjúság számára is
nyílt üdülési lehetőség a Balatonfenyvesi üdülőtáborban, kéthetes turnusokban.
*
A
munkások, a bányászok nagyon sokat segítettek az újjáépítésben is, intézményeket,
lakóházakat hoztak rendbe. Munkájukat csak néhány példával illusztráljuk.
1948. augusztus 29-én olvashatjuk, hogy szeptember elejére 130 helyreállított
iskolát adtak át a megye dolgozói. A Bánhidai Centrálé (II. sz. Erőmű)
dolgozói a helyi romos iskola rendbetételét vállalták, de a környékbeli
iskolák javításában is részt vettek. Felsőgalla rk. elemi iskoláját a
MÁSZ Compresszor Üzeme és az Újtelepi Gépüzem munkásai hozták rendbe,
önkéntes munkával, ezzel lehetővé tették a tanítás megkezdését
szeptember 6-án. Az MDP helyi szervezte 30 padot adott a bánhidai iskolának,
valamint tíz iskola helyreállítását vállalta.54
Nem csupán az oktatási intézményeket segítették, hanem
az egyházakat is. A bánhidai templom hosszú ideig a tűzvonalban állt,
súlyos sérüléseit a bányászok által összegyűjtött anyaggal (10.000 tégla,
95 q cement, 64 m2 üveg stb.) és munkájukkal segítették. 20.000
munkaórát dolgoztak az újjáépítésén. Az új toronyra kommunista rohammunkások
tették fel a keresztet. Makk Béla plébános a Te Deum után
megköszönte az áldozatos munkát és Isten áldását kérte a kommunista
templomépítők munkájára, kérve, hogy a Kommunista Párt az útról soha ne
lépjen le.55
Jegyzetek
1 |
A
Magyarország történeti kronológiája IV. köt. 1944-1970.
Bp. 1983. Akad. K. című kötetre nem hivatkozunk közvetlenül, mivel
a korszak dátumainak, eseményeinek fő forrása volt. |
2 |
Az
újság több címváltozáson ment keresztül: 1950. január 29-től Komárom
Megyei Dolgozók Lapja, 1984. március 1-től: Dolgozók Lapjaként
jelent meg, 1965. május 1-től napilap. Fénykora az 1970-es és a
80-as évek első felére tehető. A hosszú utat befutott lap tartalmilag
és formailag is folyamatosan gazdagodott. Utolsó száma 1990. április
5-én jelent meg -, azóta mintegy jogutódként - a 24 Óra
az egyik megyei lap. |
3 |
Dolgozók
Lapja 1986. augusztus 27. |
4 |
Dolgozók
Lapja 1986. augusztus 27. |
5 |
A
Komárom-Esztergom Vármegyei Dolgozók Lapja – továbbiakban:
KEV DL - hiányzó számai: 1946. 10-11. sz., 1947. 37. sz. 1-2. p.,
1948. 2. sz. |
6 |
Tatabánya
története. Helytörténeti tanulmányok. II. köt. (Szerk.: Gombkötő
Gábor, Horváth Géza et. al.) Tatabánya, 1972. 7-8. p. |
7 |
Komárom-Esztergom
Vármegyei Dolgozók Lapja - továbbiakban: KEV DL. 1945. február
7. |
8 |
Tatabánya
története. i. m. 42. p. |
9 |
Tatabányai
Kislexikon. (Szerk.: Mészáros Antal, Tapolcai Ernőné.) Tatabánya,
1975. 30. l. |
10 |
KEV
DL. 1946. szeptember 28. |
11 |
KEV
DL. 1946. december 15. |
12
|
KEV
DL. 1947. január 5. |
13 |
KEV
DL. 1947. szeptember 14. |
14 |
KEV
DL. 1947. március 2. |
15 |
KEV
DL. 1947. október 29. |
16 |
KEV
DL. 1947. november 9. |
17 |
KEV
DL. 1948. december 5. |
18 |
KEV
DL. 1947. augusztus 31. |
19 |
KEV
DL. 1948. augusztus 1. |
20 |
KEV
DL. 1948. augusztus 15. |
21 |
KEV
DL. 1948. szeptember 2. |
22 |
KEV
DL. 1947. október 9. |
23 |
KEV
DL. 1947. június 1. |
24
|
KEV
DL. 1947. szeptember 29. |
25 |
KEV
DL. 1947. augusztus 3., 4. |
26 |
KEV
DL. 1948. február 15. |
27 |
KEV
DL. 1948. május 18. |
28 |
KEV
DL. 1948. augusztus 15. |
29 |
KEV
DL. 1947. január |
30 |
KEV
DL. 1948. december 12. |
31 |
Szabad
Esztergom |
32 |
KEV
DL. 1946. november |
33 |
KEV
DL. 1946. november 20. |
34 |
KEV
DL. 1946. október 1. |
35 |
KEV
DL. 1946. november 9. |
36 |
KEV
DL. 1947. július 27. |
37 |
KEV
DL. 1947. augusztus 31. |
38 |
KEV
DL. 1947. július 8. |
39 |
KEV
DL. 1947. október 5. |
40 |
KEV
DL. 1947. szeptember 28. |
41 |
KEV
DL. 1947. szeptember 28. |
42
|
KEV
DL. 1948. június 20. |
43 |
Tatabánya
Városi Levéltár - továbbiakban: Tb.Lt. - Tatabánya megyei város
közgyűlési jegyzőkönyve 1948. - 14/1948. kgy.hat. |
44 |
Tb.
Lt. - Tatabánya megyei város tanácsülési jegyzőkönyve 1948. - 509/1948.
tü. hat. |
45 |
KEV
DL. 1947. augusztus |
46 |
KEV
DL. 1947. szeptember 14. |
47 |
KEV
DL. 1948. november 28. |
48 |
KEV
DL. 1947. augusztus |
49 |
Tb.
Lt. - Felsőgalla nagyközség közgyűlési jegyzőkönyve 1945-1947. -
1946. márc. 9. 56/1946. kgy.hat. |
50 |
KEV
DL. 1947. március 15. |
51 |
KEV
DL. 1947. április 13. |
52 |
KEV
DL. 1947. május 1. |
53 |
KEV
DL. 1948. szeptember |
54 |
KEV
DL. 1947. július |
55 |
KEV
DL. 1948. december 5. |
|
|